Category:HU/681219 - Lecke BG 02.62-72 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: Te fogsz olvasni? Adjatok egy könyvet! Adjatok egy könyvet!

Tamāla Kṛṣṇa: „Miközben az érzéktárgyakon elmélkedik, az ember ragaszkodni kezd hozzájuk; a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig harag születik.” (BG 2.62)

Magyarázat: „Aki nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal, az az érzéktárgyakon való elmélkedés során anyagi vágyak hatása alá kerül. Az érzékeknek szükségük van valamilyen tevékenységre; ha pedig nem az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában foglalják le őket, akkor bizonyosan az anyagi világ szolgálatában fognak elfoglaltságot keresni.”

Prabhupāda: Igen. Íme a yoga-rendszer titka. Yoga – indriya-saṁyama. A yoga valódi célja az érzékek uralása. Anyagi tevékenységeink lényege, hogy érzékeinket valamilyen konkrét cél vagy élvezet szolgálatába állítjuk. Ez az anyagi elfoglaltságunk. A yoga-rendszer pedig azt jelenti, hogy uralnunk kell az érzékeket, el kell szakítanunk azokat az anyagi élvezetektől – az anyagi örömöktől és fájdalmaktól –, és át kell irányítanunk a figyelmünket arra, hogy meglássuk a saját lelkünkben jelen lévő Felsőlelket, Viṣṇut.

Ez a yoga valódi célja. A yoga nem csupán annyit jelent… persze, a kezdeti szakaszban léteznek különféle szabályok és előírások, valamint testhelyzetek, amelyek célja az elme uralás alá vonása. Ám ezek nem önmagukban vett célok. A végső cél az anyagi tevékenységek leállítása és a lelki tevékenységek megkezdése. Szóval, erről van itt szó.

Olvasd tovább!

Tamāla Kṛṣṇa: „Az anyagi világban mindenki – beleértve az Úr Śivát és az Úr Brahmāt is, nem is beszélve a mennyei bolygókon élő többi félistenről – ki van téve az érzéktárgyak hatásának.”

Prabhupāda: Érzéktárgyak, igen.

Tamāla Kṛṣṇa: „…az érzéktárgyak hatásának. Az egyetlen mód arra, hogy kikerüljünk az anyagi létezés e rejtélyes csapdájából az, ha Kṛṣṇa-tudatossá válunk.”

Prabhupāda: A védikus irodalomból tudhatjuk, hogy… nos, ők maguk mutatják ezt meg nekünk – az Úr Śiva és az Úr Brahmā. Bizonyos esetekben ők is vonzódni kezdtek az érzéktárgyakhoz. Gondoljunk csak az Úr Brahmāra és lányára, Sarasvatīra… Sarasvatī a szépség – a női szépség – legtökéletesebb megtestesítőjének számít.

Úgy történt, hogy az Úr Brahmā elragadtatásba esett saját leánya szépsége láttán – csupán azért, hogy példát mutasson nekünk: még olyan magasrendű személyiségek is, mint az Úr Brahmā, olykor a bűvölet hatása alá kerülhetnek; annyira hatalmas ez a māyā. Elfeledkezett arról, hogy: „Ő a leányom.” E vétek jóvátételeként Brahmānak el kellett hagynia a testét. Ezek a történetek megtalálhatók a Śrīmad-Bhāgavatamban.

Hasonlóképpen, amikor Kṛṣṇa Mohinī-mūrti alakjában jelent meg az Úr Śiva előtt – a „Mohinī” kifejezés a legmegigézőbb, legszebb női formát jelöli –, az Úr Śiva is teljesen a hatása alá került. Bárhová ment is, az Úr Śiva követte őt. A leírások szerint pedig, miközben Mohinī-mūrti üldözte, az Úr Śivánál magömlés következett be. Ilyen példák is léteznek tehát.

Ahogyan a Bhagavad-gītāban áll, daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14).

Az egész anyagi energia elbűvöl mindannyiunkat ezzel a szépséggel – a női szépséggel. Valójában azonban nem létezik szépség; ez csupán illúzió. Śaṅkarācārya azt mondja: „Te e szépség után hajtasz, de elemezted-e már, mi is ez a szépség valójában?” Etad rakta-māṁsa-vikāram – ez csupán vér és hús elegye. Gondoljunk csak tanítványainkra, Govinda dāsīra és Nara-nārāyaṇára, amint gipszből formáznak valamit! Jelen állapotában még nincs benne semmi vonzó. Ám ha a gipszet szépen kifestik, máris rendkívül vonzóvá válik.

Hasonlóképpen, ez a test is vér, izmok és erek összessége. Ha felnyitjuk a testet, belül csupa visszataszító, borzalmas dolgot találunk. Kívülről azonban māyā illuzórikus színeivel van kifestve, így rendkívül vonzónak tűnik – és éppen ez vonzza érzékeinket.

Ez a fogságunk oka. E világ hamis, illuzórikus szépsége tart minket rabságban. Olyan ez, mint a délibáb. A délibáb tökéletes példa: a sivatagban a napfény visszatükröződése víznek tűnik. De vajon van ott víz? Nincs. A szomjas állat a délibáb után ered, azt gondolva: „Ó, itt a víz! Végre olthatom a szomjam!” Mi is pontosan így sóvárgunk, így rohanunk a délibáb után. Ám nincs benne sem béke, sem boldogság.

Ezért figyelmünket vissza kell fordítanunk Isten felé. Ne kergessük tovább ezt a délibábot! Forduljunk vissza Istenhez, térjünk vissza Kṛṣṇához! Ez a mi üzenetünk. Ne kössük le érzékeinket az anyagi világ illuzórikus szépségével! Fordítsuk inkább érzékeinket Kṛṣṇa felé, aki az igazi szépség. Ezt nevezzük Kṛṣṇa-tudatnak.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: „Az Úr Śiva egyszer mély meditációba merült, ám amikor a gyönyörű leány, Pārvatī érzéki élvezetek reményében megzavarta őt, ő beleegyezett a kérésbe, s ennek eredményeként megszületett Kārttikeya.”

Prabhupāda: Ó, hát itt van Kārttikeya! (nevetés) (nevet) Igen. Hare Kṛṣṇa. Folytasd! (nevetés)

Tamāla Kṛṣṇa: „Amikor Haridāsa Ṭhākura még az Úr fiatal híve volt, őt is hasonlóképpen megkísértette Māyādevī egyik megtestesülése.”

Prabhupāda: Nos, itt a különbség. Az Úr Śiva az istenek (félistenek) közül a legnagyobb. Őt is elcsábította Pārvatī, és e vonzalom következményeként született meg Kārttikeya. Ez volt az istenek – mondhatni – összeesküvése: úgy vélték, ha nem születik egy fiú az Úr Śiva magjából, lehetetlen legyőzni a démonokat. Ezért tartják Kārttikeyát az istenek hadvezérének.

Ám itt egy másik példa: Haridāsa Ṭhākura. Haridāsa Ṭhākura még fiatal volt, körülbelül húsz-huszonnégy éves, és éppen a Hare Kṛṣṇa mantrát zengte, amikor a falu földesura – aki igencsak irigyelte őt – kitervelte, hogy egy prostituált segítségével próbára teszi. A nő beleegyezett, és az éjszaka közepén, gyönyörű ruhába öltözve – lévén fiatal és szép – megpróbálta elcsábítani Haridāsa Ṭhākurát. Ám ő nem hagyta magát elcsábítani.

Ez a különbség. Egy Kṛṣṇa-tudatos személyt – még ha nem is áll az Úr Śiva vagy az Úr Brahmā szintjén, hanem csupán egy hétköznapi emberről van szó – sosem győzi le a māyā. Ám aki nincs teljes mértékben Kṛṣṇa-tudatban – legyen az akár az Úr Śiva vagy az Úr Brahmā –, azt legyőzi a māyā; hát még a többieket! Ez a helyzet.

Folytassuk! „Amikor Haridāsa Ṭhākura még az Úr fiatal híve volt…”

Tamāla Kṛṣṇa: „...őt is hasonlóképpen kísértésbe ejtette Māyādevī megtestesülése, de Haridāsa könnyedén kiállta a próbát, mivel töretlen odaadással viseltetett az Úr Kṛṣṇa iránt. Az Úr őszinte híve megtanulja megvetni az összes anyagi érzéki élvezetet, mivel az Úr társaságában magasabb rendű ízt fedez fel a lelki örömökben. Ez a siker titka.”

Prabhupāda: Paraṁ dṛṣṭvā nivartate (BG 2.59). Param – ha az ember valami jobbat kap, lemond az alacsonyabb rendű dologról. Ez a természetünk. Vegyük például a tanítványaimat, az amerikai diákokat: ők korábban mind hozzászoktak a húsevéshez. Ám most egyikük édességgolyókat – úgynevezett ISKCON-golyókat – készít, és a többiek emiatt elfelejtik a húsevést. Már nem is vágynak rá. Találtak maguknak egy jobb elfoglaltságot: az édességgolyókat. (nevetés)

Nos, ez a módszer lényege. Amikor az ember jobb elfoglaltságot talál... mindannyian élvezetekre vágyunk. Ānandamayo ’bhyāsāt (Vedānta-sūtra 1.1.12). Minden élőlény örömöt keres; ez a természetéből fakad. Ezt nem lehet megállítani. Ha mégis megpróbáljuk... gondoljunk csak egy gyermekre, aki szórakozást keres: összetör valamit – számára ez élvezet. Nem is fogja fel, hogy éppen rombol, ő egyszerűen csak élvezi a törést-zúzást.

Hasonlóképpen, az anyagi életfelfogásban mi sem tudjuk, mi az igazi élvezet. Csak rombolunk és építünk. A ti országotokban több helyen is láttam, hogy lebontanak egy szép épületet, majd ugyanarra a helyre felhúznak egy másikat. Értitek? Rombolás és építés. Rombolás és... „Ó, ez az épület már régi! Bontsátok le!”

Ugyanaz a gyermeki játék, látjátok? Pusztán az emberi élet értékes idejét pazarolják el ilyen tevékenységekre. Rombolás és építés, rombolás és építés. „Ez az autó már használhatatlan. Kell egy másik, egy ’69-es modell.” És emberek ezrei foglalatoskodnak azzal a ’69-es modellel. Értitek? Mi ez tulajdonképpen? Lényegében: rombolás és építés, rombolás és építés. Pontosan úgy, mint egy gyermeknél. Értitek?

Tehát, ha valaki nem talál magának egy magasabb rendű elfoglaltságot – a Kṛṣṇa-tudatot –, akkor bizonyára továbbra is ezzel a rombolással és építéssel, rombolással és építéssel lesz elfoglalva. Gyermeki tevékenység ez. Paraṁ dṛṣṭvā nivartate (BG 2.59). Ami pedig a Kṛṣṇa-tudat követőit illeti: ők néha megpróbálnak a huszonnégy órába még két órát belesűríteni. Annyi, de annyi tennivalójuk van...

Ha tehát valaki nem a Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedik, akkor óhatatlanul māyā (az illúzió) szolgálatában áll – a végeredmény ugyanaz. Az emberek talán még dicsérik is az ilyen tevékenységet: „Ó, milyen gazdag ember! Lebontott egy remek épületet, majd a helyére egy másikat húzott fel.” Nos, anyagi szempontból ez talán nagyszerűnek tűnhet, de lelki mércével mérve az illető csupán az idejét pazarolja.

(énekel) Hari hari biphale janama goṅāinu – ismeritek ezt a dalt? Manuṣya-janama pāiyā, rādhā-kṛṣṇa nā bhajiyā, jāniyā śuniyā biṣa khāinu – „Tudatosan, szándékosan mérget iszom.” Mérget. Miért nevezzük méregnek? Mert az értékes emberi élet idejének elpazarolása valójában méregivás. Akárcsak az az ember, aki mérget iszik – nem tudhatja, mi vár rá a következő életében. Könnyen lehet, hogy szellemként végzi. Büntetésből hosszú éveken át nem lesz anyagi teste. Láttátok? Gaurasundara írt egy cikket a szellemekről a Back to Godhead folyóiratunkban. Angliában van egy szellem, aki még mindig Cromwell-lel harcol. A küzdelem a mai napig tart; éjszakánként hallani a harc zaját. Értitek?

A „méreg” tehát arra utal, hogy bár az emberi élet lehetőséget kínál a Kṛṣṇa-tudat elérésére és az Istenhez való visszatérésre, ha mi mégsem Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedünk, hanem csupán a rombolás és építés körforgásában veszünk részt, akkor valójában mérget iszunk. Ez azt jelenti, hogy a következő életemben belekerülök a születés és halál körforgásába, a 8 400 000 létforma valamelyikébe, és az életem tönkremegy. Nem tudhatjuk, hány millió éven át kell majd bolyonganom a születés és halál e körforgásában. Ezért méreg ez.

Jāniyā śuniyā biṣa khāinu. „Tudom ezt; hallottam is. Mégis...” Jāniyā śuniyā biṣa... pontosan úgy, mint egy tolvaj. A jāniyā śuniyā kifejezések... ezek a szavak rendkívül jelentőségteljesek. A jāniyā azt jelenti: tudni, a śuniyā pedig azt: hallani. Egy megrögzött tolvaj például tudja: „Ha lopok, börtönbe kerülök.”

Ráadásul a szentírásokból is hallotta: „Ne lopj! Különben a pokolra jutsz.” Tehát hallotta a szentírásokból, és a gyakorlatban is látta, megtapasztalta – mégis, amint kiszabadul a börtönből, újra elköveti ugyanazt a hibát. Jāniyā śuniyā biṣa khāinu.

Mi is tudjuk; halljuk a szentírásokból, a tekintélyektől és a védikus irodalomból, hogy: „Ezt a nyomorúságos, feltételekhez kötött anyagi testet azért kaptam, hogy a háromféle anyagi szenvedést elviseljem” – mégsem aggódom különösebben amiatt, hogyan vethetnék véget a születés és halál ismétlődő körforgásának. Méregpoharat iszom. Jāniyā śuniyā biṣa khāinu. Hari hari biphale janama goṅāinu. Ezek az énekek rendkívül tanulságosak. Egyszerűen, szándékosan isszuk a mérget.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: „Aki tehát nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal – bármilyen ügyesen is képes mesterséges elfojtással kordában tartani érzékeit –, az előbb-utóbb biztosan elbukik, hiszen az érzéki élvezetekre irányuló legkisebb gondolat is arra sarkallja majd, hogy kielégítse vágyait.”

Hatvanhárom: „A haragból téveszme születik, a téveszméből pedig az emlékezet összezavarodása. Ha az emlékezet összezavarodik, az értelem elvész; ha pedig az értelem elvész, az ember újra visszaesik az anyagi lét mocsarába.”

Prabhupāda: A helyzetünk az, hogy mi ebből a testből állunk. A test az érzékszerveket jelenti, az érzékszervek irányítója – vagyis a „kocsis”, az érzékszervek hajtója – pedig az elme. Az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást, vagyis a pszichológiát (helyesen: a pszichét*) – az értelem irányítja. Az értelem felett pedig én állok. Én egy lelki lény vagyok.

Hogyan válunk hát e māyā (illúzió) áldozatává? A leírás szerint a haragból téveszme keletkezik, a téveszméből pedig zavar támad az emlékezetben. Az emlékezet megzavarodása azt jelenti, hogy teljesen elfelejtettem: nem ez a test vagyok, hanem lelki lény – aham brahmāsmi –, a Legfelsőbb Brahman, a lelki, abszolút egész parányi szerves része. Ezt felejtettem el.

Amikor pedig az emlékezet megzavarodik – és amint elfelejtem, hogy lelki lény vagyok –, azonosítom magam ezzel az anyagi világgal, az illúzióval. Az értelem pedig elveszik. Az értelmemet arra kellett volna használnom, hogy irányítsam vele az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást –, ám mivel sem az elmém, sem az érzékszerveim nincsenek uralom alatt, ezért leestem. Ez a teljes testi felépítés elemzése.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: Hatvannégy: „Aki a szabályozó elvek segítségével képes uralni érzékszerveit, és mentes a vonzalomtól és az ellenszenvtől, az elnyerheti Isten kegyelmét.”

Prabhupāda: Igen. Leestünk. Hogyan estünk le? Úgy, hogy az érzéki élvezetek szintjére süllyedtünk. Ezért az érzékszervektől kiindulva kell felemelkednünk, az érzékszervek megfékezése révén. Ez az önmegvalósítás útja. Akár yogát gyakorol valaki, akár bhaktit – odaadó szolgálatot –, a kezdet mindenképpen az érzékszervek uralása.

A yogīk és más módszerek követői például erőszakkal próbálják megfékezni az érzékszerveiket. „Elmegyek a Himalájába! Nem nézek többé szép nőkre! Lehunyom a szememet!” Ezek erőszakos módszerek. Az érzékszerveket nem lehet így uralni. Számos példa bizonyítja ezt. Nem szükséges a Himalájába menned. Maradj csak Los Angelesben, és használd a szemedet arra, hogy nézd Kṛṣṇát – így többet érsz el, mint az, aki elment a Himalájába. El fogod felejteni az összes többi látnivalót. Ez a mi módszerünk.

Nem szükséges megváltoztatnod a helyzetedet. Használd a füledet arra, hogy meghallgasd A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van tanításait, és el fogsz felejteni minden ostobaságot. Használd a szemedet, hogy megpillantsd a mūrti – Kṛṣṇa – szépségét. Használd a nyelvedet arra, hogy megízleld Kṛṣṇa prasādamját. Használd a lábadat, hogy eljöjj ebbe a templomba. Használd a kezedet, hogy Kṛṣṇáért dolgozz.

Használd az orrodat, hogy szagold a Kṛṣṇának felajánlott virágok illatát. Hová mehetnének el így az érzékeid? Minden oldalról le vannak kötve. A tökéletesség garantált. Nem kell erőszakkal kordában tartanod az érzékeidet – hogy „ezt ne nézd, ezt ne csináld, azt se csináld”. Nem. Csupán az érzékek tevékenységét, a fókuszukat kell megváltoztatnod. Ez lesz a segítségedre.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: Magyarázat: „Már kifejtettük, hogy az érzékeket külsőleg, valamilyen mesterséges módszerrel ugyancsak kordában lehet tartani, ám ha az érzékek nem az Úr transzcendentális szolgálatában tevékenykednek, fennáll a visszaesés veszélye. Bár úgy tűnhet, hogy a teljes Kṛṣṇa-tudatban élő személy érzéki síkon mozog, valójában – mivel Kṛṣṇa-tudatos – semmilyen ragaszkodást vagy elutasítást nem táplál az ilyen érzéki tevékenységek iránt.”

„A Kṛṣṇa-tudatos személyt kizárólag Kṛṣṇa elégedettsége foglalkoztatja, semmi más. Ezért ő minden ragaszkodáson vagy elutasításon felül áll. Ha Kṛṣṇa úgy kívánja, a bhakta bármit megtehet – még olyasmit is, ami egyébként nem lenne kívánatos –, ám ha Kṛṣṇa nem akarja, akkor semmit sem tesz meg, még olyasmit sem, amit egyébként a saját kielégülésére megtenne.”

„Így tehát az, hogy cselekszik-e vagy sem, az ő irányítása alatt áll, mivel kizárólag Kṛṣṇa útmutatása szerint cselekszik. Ez a tudatállapot az Úr indokolatlan kegyelme, amelyet egy bhakta akkor is elérhet, ha egyébként még az érzéki síkhoz kötődik.”

Hatvanöt: „Aki ilyen helyzetbe kerül, annak számára az anyagi lét háromféle szenvedése többé nem létezik. Ilyen boldog állapotban az ember értelme szilárddá válik.”

Hatvanhat: „Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak sem az elméje nem lehet fegyelmezett, sem az értelme nem lehet szilárd; e kettő nélkül pedig lehetetlen a béke. S hogyan is lehetne boldogság béke nélkül?”

Hatvanhét…

Prabhupāda: Nos, ebben az anyagi világban mindenki békére vágyik, de senki sem akarja kordában tartani az érzékeit. Ez így nem lehetséges. Képzeljük el, hogy valaki beteg, és az orvos azt mondja: „Szedje ezt a gyógyszert, és tartsa be ezt a diétát!” – ám a beteg képtelen uralkodni magán. Bármit megeszik, amihez kedve támad, szembeszegülve az orvos utasításaival. Hogyan is gyógyulhatna meg így?

Hasonló a helyzet velünk is: meg akarjuk szüntetni az anyagi világ káoszát, békére és jólétre vágyunk, de nem vagyunk hajlandóak kordában tartani az érzékeinket. Sőt, azt sem tudjuk, hogyan kellene uralni őket. Nem ismerjük az érzékek uralása yogájának valódi elvét. Így a béke elérése lehetetlen. Kutaḥ śāntir ayuktasya – ez a pontos kifejezés szerepel a Bhagavad-gītāban. Ha valaki nem foglalkozik Kṛṣṇa-tudattal, számára nincs lehetőség a békére. Bárki próbálkozhat mesterséges úton elérni, de ez lehetetlen.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: Hatvanhét: „Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.”

Prabhupāda: Igen. Tegyük fel, hogy a Csendes-óceánon utazol egy hajón, vagy kényelmesen ülsz valahol; ám ha nincs hatalmad az irányítás felett, az óceán egyetlen hulláma azonnal a tenger fenekére sodorhat. Szóval, erre van szükség. Mi e māyā (illuzórikus) világ Csendes-óceánjának közepén vagyunk. Saṁsāra-samudra – ezt nevezik samudrának, azaz óceánnak. Így hát bármelyik pillanatban felborulhat a hajónk, ha nem vagyunk képesek az irányításra.

Igen.

Tamāla Kṛṣṇa: Hatvannyolc: „Ezért, ó, erős karú, akinek érzékei távol maradnak érzéktárgyaiktól, az minden bizonnyal szilárd értelmű.”

Prabhupāda: Igen. Tehát: „akinek érzékei távol maradnak...” Az emberi élet célja éppen az érzékek megfékezése. Tapaḥ. Ezt nevezik tapasyának, azaz önmegtartóztatásnak vagy aszkézisnek. Tegyük fel, hogy hozzászoktam valamilyen érzéki élvezethez. Ám most elkezdem követni a Kṛṣṇa-tudatot; a lelki tanítómesterem vagy a szentírások azt mondják: „Ne tedd ezt!” Kezdetben talán némi kényelmetlenséget érzek, de ha képes vagyok ezt elviselni, az a tapasya. Ez a tapasya.

A tapasya azt jelenti, hogy bár testi szinten kényelmetlenséget tapasztalok, mégis elviselem azt. Ezt hívják tapasyának. Az emberi létforma pedig éppen erre a tapasyára való. Nem arról van szó, hogy amint az érzékeim valamilyen kielégülést követelnek, azonnal meg is adom nekik. Nem. Úgy kell képeznem magam, hogy ha az érzékeim azt követelik: „Kedves uram, biztosítsd nekem ezt a lehetőséget!”, akkor azt felelhessem: „Nem. Ezt nem kaphatjátok meg.” Ezt nevezik gosvāmīnak vagy svāmīnak.

Jelenleg mindenki úgy él, hogy az érzékeit tette meg a svāmījává, azaz az urává. Ám amikor valaki ténylegesen az érzékei urává válik, akkor válik svāmīvá vagy gosvāmīvá. Ez a svāmī és a gosvāmī valódi jelentése. Nem a ruházaton múlik. Aki rendelkezik önuralommal, akinek nem az érzékek diktálnak, aki nem az érzékek szolgája... a nyelvem épp azt diktálja: „Kérlek, vigyél el abba az étterembe, és egyél »pálcikákat«!” Mik azok a „pálcikák”?

Bhakta: Steak.

Prabhupāda: Steak? Hogyan írják ezt?

Bhakta: S-t-e-a-k.

Prabhupāda: Szóval mindegy... vagy az a sült csirke. Igen. Szóval a nyelv diktál nekem. De ha képes vagy uralni a nyelvedet – „Nem. Adok neked ISKCON golyót. Ne menj oda!” (nevetés) –, akkor az érzékek urává válsz. Érted? Mások csak azt próbálják elérni, hogy „ne menj oda”. Ez lehetetlen. A nyelvnek kapnia kell valami csodálatosat.

Máskülönben nem megy. Az csak mesterkélt dolog lenne. Ha a nyelvnek valami olyat adsz, ami még csodálatosabb, mint a sült csirke vagy bármi más, akkor abbahagyja a követelőzést. Ez a módszerünk. A mi módszerünk pontosan ez. Kínálhatunk például édesrizst. Milyen finom is az! Az illető el is felejti majd a húsevést.

Szóval, ez a módszer: a Kṛṣṇa-tudat. Minden érzékszervet el kell látni valamivel; nem szabad mesterségesen leállítani a működésüket. Az nem lehetséges. Egyszerűen nem megy. Mások csupán mesterségesen próbálják megfékezni az érzékek működését. De nem, ez nem lehetséges. A mi elvünk a tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). Az érzékek tevékenységeit meg lehet tisztítani azáltal, hogy azokat a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába állítjuk. Így az érzékek nem fognak többé zavarni téged. Ha uralni akarod az érzékeidet, mindenekelőtt a nyelvedet kell megfékezned. Ha ez megvan, a többi érzékszervet is könnyedén uralni tudod majd.

Szóval, foglalkoztasd a nyelvedet a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével, és azzal, hogy Kṛṣṇa-prasādamot fogyasztasz – így látni fogod, hogy a többi érzékszerved is magától uralom alá kerül. Az érzékek uralásának kulcsa a nyelv. Ha viszont szabad kezet adsz a nyelvednek, és engedsz a vágyainak, sosem leszel képes uralni a többi érzékszervedet. Ez az érzékek uralásának titka.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: Hatvankilenc: „Ami minden élőlény számára éjszaka, az az önfegyelmezett számára az ébrenlét ideje; ami pedig minden élőlény számára az ébrenlét ideje, az a befelé forduló bölcs számára éjszaka.”

Magyarázat: „Kétféle intelligens ember létezik. Az egyik az érzékkielégítést célzó anyagi tevékenységek terén intelligens, a másik pedig befelé forduló, és éber az önmegvalósítás művelésében. A befelé forduló bölcs – vagyis a megfontolt ember – tevékenységei éjszakát jelentenek azok számára, akik teljesen elmerültek az anyagiakban. Az anyagi gondolkodású emberek ebben az »éjszakában« alszanak, mivel tudatlanok az önmegvalósítással kapcsolatban. A befelé forduló bölcs azonban éber marad az anyagi gondolkodású ember ezen éjszakájában is.”

Prabhupāda: Az éjszaka azt az időszakot jelenti, amikor az emberek alszanak, a nappal pedig azt, amikor ébren vannak. Így értelmezhetjük a nappalt és az éjszakát. Nos, az anyagi gondolkodású ember úgymond alszik, ami a lelki megértést illeti. Ezért azok a tevékenységek, amelyeket az anyagi gondolkodású embernél nappal látunk, valójában éjszakának számítanak.

A lelki beállítottságú ember pedig azt látja, hogy bár ezek az emberek megkapták az önmegvalósítás lehetőségét – az emberi életformát –, mégis elpazarolják azt azzal, hogy »alszanak«. Az anyagi gondolkodásúak pedig így látják a helyzetet: „Ó, ezek a Kṛṣṇa-tudatos fiatalok mindent feladtak, és csak a Hare Kṛṣṇa mantrát zengik. Micsoda képtelenség! Tulajdonképpen alszanak.” Értitek?

Tehát az anyagi gondolkodású ember szemszögéből nézve ezek a tevékenységek éjszakát, alvást jelentenek. Az önmegvalósított ember számára pedig az anyagi tevékenységek számítanak alvásnak. Értitek? Éppen az ellenkezője történik. Ők úgy látják, hogy a Kṛṣṇa-tudatos ember pazarolja az idejét, a Kṛṣṇa-tudatos ember pedig úgy látja, hogy ők pazarolják az idejüket. Ez a helyzet.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: „Az ilyen bölcsek transzcendentális örömöt éreznek a lelki kultúra fokozatos előrehaladása láttán, míg az anyagi tevékenységekbe merült ember – mivel alszik az önmegvalósítás tekintetében – különféle érzéki örömökről álmodozik.”

Prabhupāda: Igen. Álmodoznak: „Most ezt fogjuk tenni. Legközelebb majd megszerzem ezt”, „Legközelebb majd megszerzem azt”, „Legközelebb majd megölöm azt az ellenséget”, „Legközelebb majd ezt teszem”. Így tervezgetnek. Olvasd tovább.

Tamāla Kṛṣṇa: „...alvó állapotában hol boldognak, hol pedig szomorúnak érzi magát. Az introspektív ember azonban mindig közömbös az anyagi boldogság és szenvedés iránt.”

Prabhupāda: Az introspektív ember, aki az önmegvalósításra törekszik, pontosan tudja: „Tegyük fel, hogy a jövőben valami nagy üzletbe kezdek, vagy... építek egy hatalmas felhőkarcolót” – ám mivel introspektív, tisztában van vele: „Mit kezdjek mindezekkel? Amint elhagyom ezt a színteret, minden itt marad, én pedig új testet öltök, és kezdetét veszi egy új élet.” Ez az önvizsgálat.

Az anyagi gondolkodású emberek nem értik, mi vár rájuk a jövőben. Azt hiszik, a test minden, ami létezik: „Megkaptuk ezt a testet, és ha vége, akkor mindennek vége.” Ezeket a kérdéseket már megtárgyaltuk. Ám a valóságban ez nem így van. Az önmegvalósítás első lépcsőfoka annak megértése, hogy a lélek örökkévaló; még a test megsemmisülése után sem enyészik el. Ez az önmegvalósítás kezdete. Ezek az emberek azonban ezt nem értik. Nem is törődnek vele. Ez az ő „alvásuk”. Ez az ő nyomorúságos állapotuk.

Olvasd tovább.

Tamāla Kṛṣṇa: „Zavartalanul folytatja önmegvalósító tevékenységét, függetlenül az anyagi visszahatásoktól.”

Hetven: „Aki nem háborog a vágyak szüntelen áradatától – melyek úgy tódulnak az elmébe, mint folyók az óceánba, amely bár folyton telik, mégis mozdulatlan marad –, az elérheti a békét; ám nem érheti el azt az, aki e vágyak kielégítésére törekszik.”

Prabhupāda: Nos, itt van például... egy anyagi beállítottságú embernek megvannak a maga vágyai. Tegyük fel, hogy üzletel, pénzt keres. Így anyagi módon elégíti ki a vágyait. Ám egy Kṛṣṇa-tudatos személy – még ha látszólag ugyanazt teszi is, tervezget vagy tevékenykedik – mindezt a Kṛṣṇa-tudat jegyében végzi. Tehát, ez a kétféle tevékenységi kör nem ugyanazon a szinten áll.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: Hetven: „Aki nem...” Hetvenegy: „Aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról, aki vágyaktól mentesen él, aki feladta a birtoklás minden érzetét, és mentes a hamis egótól – egyedül ő érheti el az igazi békét.”

Prabhupāda: Igen, az az ember, aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról. Nem arról van szó, hogy el kellene pusztítanunk a vágyainkat. Hogyan is lehetne elpusztítani azokat? A vágy az élőlény állandó kísérője. Ez az élet egyik ismérve. Mivel én élőlény vagyok, és te is élőlény vagy, neked is vannak vágyaid, nekem is. De az asztalnak nincsenek. Az asztal élettelen, ezért nincsenek vágyai.

Az asztal nem mondhatja: „Már hónapok óta itt állok. Kérlek, vigyél át máshová!” Nem, mert nincsenek vágyai. De ha én három órán át ülök itt, akkor azt mondom: „Ó, elfáradtam! Kérlek, vigyél el innen... keress nekem egy másik helyet!”

Tehát vágyaknak lenniük kell, mivel élőlények vagyunk. Csupán a vágyak irányultságát kell megváltoztatnunk. Ha a vágyainkat az érzékkielégítés szolgálatába állítjuk, az anyagi természetű. Ám ha vágyainkat arra irányítjuk, hogy Kṛṣṇa érdekében cselekedjünk, akkor… akkor megszabadulunk minden egyéb vágytól. Ez a mérce.

Tamāla Kṛṣṇa: Hetvenkettő: „Ez a lelki és isteni élet útja; aki erre rátalál, az többé nem tévelyeg. Aki ebben a tudatállapotban marad – még a halál órájában is –, az beléphet Isten országába.”

Magyarázat: „Az ember egy pillanat alatt, akár egyetlen másodperc leforgása alatt is elérheti a Kṛṣṇa-tudatot, vagyis az isteni életet; ugyanakkor előfordulhat, hogy valaki még több millió születés után sem jut el erre a szintre.”

Prabhupāda: Többször is feltették a kérdést: „Mennyi időbe telik, mire valaki Kṛṣṇa-tudatossá válik?” A válaszom mindig az volt, hogy ez akár egyetlen másodperc alatt is megtörténhet. Éppen erről van szó itt is. Olvasd tovább!

Tamāla Kṛṣṇa: „Csupán arról van szó, hogy az ember megértse és elfogadja ezt a tényt. Khaṭvāṅga Mahārāja élete utolsó perceiben, közvetlenül a halála előtt jutott el erre a szintre azáltal, hogy átadta magát Kṛṣṇának. A nirvāṇa a materialista életfolyamat lezárását jelenti. Buddha filozófiája szerint az anyagi élet után csupán az üresség marad.”

„A Bhagavad-gītā azonban mást tanít. Az igazi élet valójában az anyagi élet lezárultával kezdődik. Azok számára, akik teljesen az anyagi világba temetkeztek, elegendő annyit tudniuk, hogy véget kell vetniük materialista életmódjuknak. Ám a lelkileg fejlett személyek számára az anyagi élet után egy másik élet is létezik.”

„Ezért, ha valaki még élete vége előtt – szerencsés módon – Kṛṣṇa-tudatossá válik, azzal azonnal eléri a brahma-nirvāṇa állapotát. Nincs különbség Isten országa és az Úrnak végzett odaadó szolgálat között. Mivel mindkettő az abszolút síkon helyezkedik el, az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában való részvétel valójában annyit jelent, mint elérni a lelki birodalmat.”

„Az anyagi világban az érzékkielégítést célzó tevékenységek zajlanak, míg a lelki világban a Kṛṣṇa-tudatos tevékenységek. Ezért a Kṛṣṇa-tudat elérése – még ebben az életben is – egyenértékű a Brahman közvetlen elérésével; aki pedig Kṛṣṇa-tudatban él, az kétségkívül már be is lépett Isten országába.”

„Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura úgy foglalta össze a Bhagavad-gītā második fejezetét, mint amely az egész mű lényegét tartalmazza. A Bhagavad-gītā témái közé tartozik a karma-yoga, a jñāna-yoga…”

Prabhupāda: Jñāna-yoga.

Tamāla Kṛṣṇa: „...jñāna-yoga és bhakti-yoga. A második fejezetben világosan kifejtették a karma-yogát és a jñāna-yogát, és a bhakti-yogáról is kaptunk egy rövid betekintést.

Ezzel érnek véget a Śrīmad Bhagavad-gītā második fejezetéhez fűzött Bhaktivedanta-magyarázatok, amelyek a fejezet tartalmát tárgyalják.”

Prabhupāda: Köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Kérdés van? Igen?

Tamāla Kṛṣṇa: Mindig is zavart egy dolog... itt az áll, hogy egy tiszta bhakta, mint például Haridāsa Ṭhākura, nem esik Māyādevī kísértéseinek áldozatául, ám még az Úr Brahmā vagy az Úr Śiva is áldozatul eshet. Én mindig úgy gondoltam, hogy ők az Úr tiszta bhaktái.

Prabhupāda: Nem. Ők tiszta bhakták, de egyben guṇāvatārák is. Az Úr Brahmā például a legfőbb személyiség ebben az anyagi univerzumban; ő minden élőlény atyja. Tehát ők... persze, ha nagyon alaposan megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy Haridāsa Ṭhākura az odaadó szolgálat terén magasabb pozícióban van, mint Brahmā – bár őt magát Brahmā megtestesülésének, „Brahmā Haridāsának” tekintik.

Szóval, ne zavarjon meg minket, ha azt látjuk, hogy az Úr Brahmā vagy az Úr Śiva ilyen módon rabul esik. Ebből azt a tanulságot kell levonnunk: ha az Úr Brahmā vagy az Úr Śiva néha a māyā áldozatává válhat, akkor rólunk mit is mondhatnánk? Ezért legyünk nagyon-nagyon óvatosak!

Még Brahmā és Śiva szintjén is fennáll a visszaesés veszélye – hát még egy átlagos ember esetében! Ezért – Haridāsa Ṭhākurához hasonlóan – törekedjünk rendíthetetlenül a Kṛṣṇa-tudatra! Így könnyedén felülkerekedhetünk a māyā csábításán. Ezt kell megérteni. Nem arról van szó, hogy Brahmā „gyengeséget” mutatott volna. „Gyenge, vagy kevesebb.” Nem. Ez a mi tanításunkat szolgálja. Igen. Vagy elsősorban az övét. Igen.

Bhakta (1): Azt mondják, hogy ha valaki eléri a mūrtit, ha visszatér Kṛṣṇához, akkor már nem esik vissza. Ám azt is mondják, hogy eredetileg onnan származunk. Ha onnan jöttünk, hogyan eshettünk le, ha egyszer már ott voltunk?

Prabhupāda: Igen. Gondoljunk csak arra a példára, hogy olyan személyiségek, mint Brahmā és Śiva, néha szintén a māyā áldozataivá válnak. Tehát bennünk – hogy úgy mondjam – mindig megvan a lehetőség a visszaesésre. Mivel Isten elválaszthatatlan parányi részei vagyunk, és mivel most az anyagi világban tartózkodunk, ebből az következik, hogy visszaestünk. Ám nem lehet kideríteni, pontosan mikor történt ez a visszaesés. Ez lehetetlen. A helyzetünk azonban határhelyzetű (marginális). Bármelyik pillanatban visszaeshetünk. Ez a hajlam megvan bennünk. Ezért neveznek minket határhelyzetűnek.

De van egy dolog... ami nagyon egyszerűen érthető. Bárki megbetegedhet. Nemde? Nos, ha valaki beteg, felesleges kutatni a betegség előzményeit, hogy mikor kezdődött. Beteg vagy? Kezeltesd magad! Ennyi az egész. Hasonlóképpen, mi is az élet anyagi állapotában vagyunk.

Egyszerűen folytasd a kezelést, és amint meggyógyultál, ügyelj arra, hogy ne ess vissza! De fennáll a visszaesés, az újbóli megbetegedés lehetősége. Nem arról van szó, hogy ha egyszer meggyógyultál, akkor már soha többé nem betegedhetsz meg. A lehetőség megvan. Ezért legyünk nagyon óvatosak! Igen?

Bīrabhadra: A Bhagavad-gītā 41. oldalán az áll, hogy Brahmā a második lelki tanítómester. Én viszont úgy tudtam, hogy minden lelki tanítómester örökké él. Brahmā akkor nem él örökké?

Prabhupāda: De igen. Mi örökké élünk. A testváltás nem jelenti a halált. Te is örökké élsz, én is örökké élek. A halál csupán annyit jelent, hogy testet váltunk – ennyi az egész. Éppúgy, ahogy ruhát cserélsz. Ha ruhát cserélsz, az nem jelenti azt, hogy meghaltál.

Hasonlóképpen, a testváltás sem jelent valójában halált. Ahogy egy másik testben való megjelenés sem jelent valójában születést. Az élőlény számára nincs születés és halál; csupán testváltás történik az anyagi létállapotban. Ezt nevezzük születésnek és halálnak. Valójában azonban nincs születés és halál. Igen?

Bhakta (2): Prabhupāda, aki az Úr Buddhát imádja – létezik számára egy bolygó, ahová kerülhet, vagy...

Prabhupāda: Hm?

Bhakta (2): Aki az Úr Buddhát imádja – mondjuk a bhakták körében, vagy valamilyen odaadó szolgálatot végez az Úr Buddha felé –, létezik-e számára egy olyan bolygó, ahol az Úr Buddha uralkodik, vagy...

Prabhupāda: Igen. Létezik egy semleges állapot. Az nem bolygó; az a lelki világ és az anyagi világ közötti határterület. De onnan újra le kell jönni. Hacsak az ember be nem lép a lelki égboltba, és el nem foglalja a helyét valamelyik lelki bolygón... akárcsak az az ember, aki repül az égben. Ha nem érsz el egy bolygót sem, akkor újra le kell szállnod.

Nem repülhetsz örökké az égben. Ez lehetetlen. Az egy semleges állapot. Se nem vagy egy másik bolygón, se nem vagy ezen a bolygón – csak repülsz. Meddig repülhetsz? Valahol menedékre kell találnod. De ha nincs menedéked a magasabb bolygókon vagy egy magasabb rendű létállapotban, akkor le kell szállnod.

Szóval... ugyanezt a példát hozhatjuk fel újra. Tegyük fel, hogy kirepülsz a világűrbe... ahogyan az űrhajósok teszik néha. Az emberek azt gondolják: „Ó, hová ment, milyen magasra, milyen magasra!” De valójában sehová sem jutott. Úgyis visszatér a földre. Tehát az az ünneplés – „Ó, milyen magasra jutott, milyen magasra!” – alaptalan. Mi értelme van ilyen magasra menni?

A következő pillanatban már jössz is lefelé. Mivel nincs meg a képességed arra, hogy belépj egy másik bolygóra, mit segíthetnek rajtad a gépeid – az űrhajók vagy a repülők? Úgyis vissza kell térned. Sőt, még az is lehet, hogy az Atlanti- vagy a Csendes-óceánba zuhansz, ahonnan aztán valaki kiment majd. Érted? Ez a te helyzeted.

Tehát a „voidizmus” (az üresség tana*) olyan, mint amikor valaki repül az égben, és büszkén feszít: „Milyen magasra jutottam, milyen magasra, milyen magasra!” (kuncogás) Ez az ostoba ember nem tudja, meddig maradhat abban a magas pozícióban. Érted? Le fog szállni. Ez a māyā (illúzió*) vonzereje. Vissza kell térnie a földre. Van egy vers a...

ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas

tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ

āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ

patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ

(SB 10.2.32)

Ez Prahlāda Mahārāja imája. Azt mondja: „Ó, lótuszszemű Uram, Aravindākṣa!”, ye anye. Vannak bizonyos alsóbbrendű emberek, akik rendkívül büszkék arra, hogy véget vetnek az anyagi életnek – ők a nirvāṇára törekvők vagyis az impersonalisták. Ők a vimukta-māninaḥ. A vimukta-māninaḥ azt jelenti, hogy csupán tévesen képzelik magukról: túljutottak māyā karmain. Tévesen.

Vimukta-māninaḥ. Ez olyan, mintha valaki tévesen azt gondolná: „Én vagyok Los Angeles városának a tulajdonosa” – ugye, ez csupán téves elképzelés? Hasonlóképpen, ha valaki azt hiszi: „Most elértem a nirvāṇát, vagyis beleolvadtam a Legfelsőbb-be...” Gondolhatja ezt az ember. Ám māyā rendkívül erős. Lehet, hogy valaki elbizakodottá válik egy ilyen hamis dicsőségtől. Vimukta-māninaḥ.

A Bhāgavatam azonban azt mondja: tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ: – mivel nem kutatták fel a Te lótuszlábaidat, tudatuk tisztátalan maradt, és azt hiszik magukról: „Én valaki vagyok.” Aviśuddha-buddhayaḥ: – azaz értelmük és tudatuk nem tisztult meg. Ezért āruhya kṛcchreṇa: rendkívül szigorú gyakorlatokat végeznek.

Vegyük például a buddhistákat... persze, más kérdés, ha valaki nem gyakorolja ténylegesen a tanokat. Ám maga az Úr Buddha is lefektetett bizonyos szabályokat és előírásokat. Ő mindent hátrahagyott, és kizárólag a meditációnak szentelte magát. De ki tesz ma ilyet? Senki. Śaṅkarācārya első feltétele ez: „Először vedd fel a sannyāsát, csak azután beszélhetsz arról, hogy Nārāyaṇává válsz.”

Ki vesz fel sannyāsát? Szóval, csupán tévesen képzelődnek. Valójában értelmük tisztátalan, tudatuk tisztátalan. Ezért, minden erőfeszítésük ellenére – hiába jutnak el āruhya kṛcchreṇa param (nagy nehézségek árán) a legmagasabb szintre – az eredmény mégsem az, aminek hiszik. Bár nagyon magasra jutnak – mondjuk 25 000 vagy akár millió mérföldnyire is –, sehol sem találnak menedéket; hol van a Hold, hol van a többi bolygó...? Végezetül csak visszatérnek Moszkvába; ennyi az egész. Vagy New Yorkba – ennyi. Ezek csupán példák.

Amikor ott fent járnak, fényképeket készítenek: „Ó, ez a bolygó... ez a földi bolygó milyen zöld, vagy milyen kicsi! Éjjel-nappal körözök, és egy óra alatt háromszor látom a nappalt és az éjszakát.” Rendben, nagyon szép. De kérlek, gyere csak vissza! (nevetés) Ennyi az egész. A māyā olyan hatalmas, hogy azt mondja: „Igen, remek. Nagyon fejlett a tudományos tudásotok, de kérlek, gyertek csak le! Gyertek ide! Különben az Atlanti-óceánban landoltok.” Ennyi az egész.

Ők pedig még mindig büszkélkednek: „Ó, haladunk! A következő tíz évben már jegyet lehet majd váltani, vagy le lehet szállni a Holdra.” Tudjátok, Oroszországban még földterületeket is árultak, és azzal reklámozták: „Ott van a Moszkva-tenger. Kitűztük a zászlónkat a tengerre...” Szóval, ez csupán propaganda. Még a legközelebbi bolygóra sem képesek eljutni, nemhogy a lelki égboltig! Ha valóban komolyan gondoljátok, hogy eljuttok a lelki égboltba, Vaikunthalókába, akkor ezt az egyszerű módszert alkalmazzátok: Hare Kṛṣṇa. Ennyi az egész.

Vendég: Engem az ateizmus érdekel.

Prabhupāda: Ez az Úr Caitanya ajándéka. Namo mahā-vadānyāya. Ezért mondja Rūpa Gosvāmī: „Te vagy a legnagylelkűbb adakozó, mert a legnagyobb áldást kínálod.” Kṛṣṇa-prema-pradāya te (CC Madhya 19.53) – „Te a Kṛṣṇa iránti szeretetet kínálod, amely eljuttat engem Kṛṣṇa birodalmába.” Ez a legnagyobb ajándék az emberi társadalom számára. De az ostoba emberek nem értik ezt. Mit tehetnék?

• Daivī hy eṣā guṇamayī* (BG 7.14). A māyā nagyon erős. Ha azt mondjuk: „Itt egy kis füzet, Könnyű utazás más bolygókra”, nem fogadják el. Inkább azon törik a fejüket, hogyan jussanak el más bolygókra Szputnyikokkal – ami lehetetlen. Sehová sem tudtok eljutni. Ilyen a feltételekhez kötött életünk.

A „feltételekhez kötött” azt jelenti, hogy itt kell maradnod. Itt kell maradnod. Ki engedné meg, hogy más bolygókra utazz? Még ahhoz is, hogy az országotokba jöjjek – hogy megkapjam az állandó vízumot –, rengeteget kellett küzdenem; ti pedig a Holdra akartok menni?

Vízum sem kell? Csak úgy beengednek? Tényleg ilyen egyszerű lenne? De ők ostoba módon azt hiszik: „Minden, amit látok, az enyém, én vagyok az úr.” Ennyi az egész. „Ez a bolygó a központ, a többi bolygó pedig mind alárendelt. Azok majd kielégítik az érzékeinket.” Ez színtiszta ostobaság.

Jól van. Zengjétek: Hare Kṛṣṇa! (a hívek felajánlják hódolatukat) (vége)