Category:HU/681213 - Lecke BG 02.40-45 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

(A fordító megjegyzése: amint azt már korábban is említettem, a McMillan féle, korai kiadású BG angol és angol/magyar fordítása olvasható, amelyek eltérnek az aktuális 3. kiadástól, bár értelmük azonos*)

Prabhupāda: (kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Igen, olvassa valaki.

Bhakta: „Eddig a sāṅkhya filozófia elemző tudását ismertettem előtted. Most pedig hallj a yoga tudományáról, melynek révén az ember úgy végez tevékenységet, hogy nem kötődik annak gyümölcséhez.”

Prabhupāda: Gyere ide.

Bhakta: „Eddig a sāṅkhya filozófia elemző tudását ismertettem előtted. Most pedig hallj a yoga tudományáról, melynek révén az ember úgy végez tevékenységet, hogy nem kötődik annak gyümölcséhez.”

Prabhupāda: Melyik részt olvasod? A második fejezetet?

Bhakta: Igen. A 39. verset. (BG 2.39)

Prabhupāda: Ó.

Bhakta: „Ó, Pṛthā fia! Ha ilyen tudás birtokában cselekszel, megszabadulhatsz a munka bilincseitől.”

40. vers: „Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.”

Magyarázat: „A Kṛṣṇa-tudatban végzett tevékenység – vagyis az, amikor valaki Kṛṣṇa javára cselekszik, anélkül, hogy érzéki élvezeteket várna el érte – a munka legmagasabb rendű, transzcendentális fokozata. Egy ilyen tevékenység legcsekélyebb megkezdése sem ütközik akadályba, és ez a kezdeti lépés egyetlen szakaszban sem vész el. Bármilyen munka, amelyet elkezdtek…”

Prabhupāda: Igen. A magyarázat folytatódik?

Bhakta: Igen. „Bármilyen, anyagi síkon megkezdett munkát a végsőkig jól kell végezni, különben az egész próbálkozás kudarccal végződik. Ám a Kṛṣṇa-tudatban megkezdett munkának maradandó hatása van, még akkor is, ha nem fejeződik be. Aki ilyen munkát végez, az tehát nem szenved veszteséget, még akkor sem, ha Kṛṣṇa-tudatú tevékenysége befejezetlen marad. A Kṛṣṇa-tudatban elvégzett egy százaléknyi munka is maradandó eredményt hoz, így a következő alkalommal már a két százalékos szintről lehet folytatni; ezzel szemben az anyagi tevékenységek terén – ha nincs meg a százszázalékos siker – semmi haszon nem keletkezik.”

„Ezzel kapcsolatban van egy szép vers a Śrīmad-Bhāgavatamban. Azt mondja: ha valaki feladja világi kötelességeit, és Kṛṣṇa-tudatban kezd tevékenykedni, de aztán – mivel még nem jutott el a tökéletességig – visszaesik, vajon milyen veszteség éri őt? És mit nyerhet az, aki tökéletesen végzi anyagi tevékenységeit? Vagy, ahogy a keresztények mondják: »Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de örök lelkét elveszíti?«” ("Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" Márk 8:36*)

„Az anyagi tevékenységek és azok gyümölcsei a testtel együtt véget érnek, ám a Kṛṣṇa-tudatban végzett munka – még a jelenlegi test elvesztése után is – visszavezeti az embert a Kṛṣṇa-tudathoz. Az illető biztos lehet abban, hogy a következő életében újra emberi társadalomba születik – akár egy nagy műveltségű brāhmaṇa családjában, akár egy gazdag, előkelő családban –, ami további lehetőséget kínál számára a felemelkedésre. Ez a Kṛṣṇa-tudatban végzett munka egyedülálló sajátossága.”

Prabhupāda: Mi az? Szóval a Śrīmad-Bhāgavatamra való hivatkozás… (babahangok) Elterelődött a figyelem.

(félre) Igen. Igen. Hagyjátok nyitva. Hadd jöjjenek. Igen.

A Śrīmad-Bhāgavatam egyik verse Nārada Muni és Vyāsadeva kapcsolatáról, illetve Nārada Muni Vyāsadevának adott útmutatásairól szól. Vyāsadeva Nārada Muni tanítványa volt, és ő állította össze a védikus irodalom számos művét – a Mahābhāratát, a Purāṇákat, a Vedānta-sūtrát, az Upaniṣadokat –, amelyek valójában nem különböző művek, hanem maguk a Védák, az átlagemberek számára érthető, témakörök szerinti részekre osztva.

Akárcsak a Mahābhārata. A Mahābhārata India története. A „mahā” jelentése: nagy, a „bhārata” pedig Indiát jelöli. A Mahābhārata valójában két királyi család története, akik a Kurukṣetra-i csatában küzdöttek meg egymással; a mű emellett politikával és diplomáciával is foglalkozik. Ez a Mahābhārata témája. Természetesen számos értékes útmutatást is tartalmaz.

Ezt a Mahābhāratát tehát kifejezetten az alacsonyabb értelmi szinten álló emberek számára alkották meg. Strī-śūdra-dvija-bandhūnāṁ trayi na śruti-gocara (SB 1.4.25). A strī nőt jelent, a śūdra pedig a közönséges munkásosztályt. Strī, śūdra és dvija-bandhu. A dvija-bandhu azt jelenti… a dvija magasabb osztályt, „kétszer születettet” jelöl. A śūdra „egyszer született”, a dvija pedig „kétszer született”. Ez azt jelenti, hogy az első születés az apától és az anyától származik, a második születés pedig a Védikus tudásból – mint anyából – és a lelki tanítómestertől – mint apától – fakad. A Védikus tisztító eljárások szerint ezt nevezik második születésnek.

A dvija-bandhu tehát olyan személyt jelöl, aki ugyan magasabb társadalmi rétegbe, hagyományosan művelt családba született, ám az adott családból származó fiú maga nem művelt. Ő olyan, mint egy śūdra, azaz csak egyszer született; nem részesült a „kulturális újjászületésben”. Őket nevezik dvija-bandhunak.

(félre) Vidd őt magaddal!

A dvija-bandhu tehát olyan valaki, aki ugyan előkelő családból származik, de híján van a magasabb rendű tulajdonságoknak. Őket hívják dvija-bandhuak. Vyāsadeva éppen e rétegek számára írta meg a Mahābhāratát.

Bár számos művet állított össze, mégsem volt elégedett. Ezért lelki tanítómestere, Nārada Muni azt tanácsolta neki, hogy írja le az Úr cselekedeteit. Ez a Śrīmad-Bhāgavatam. Ezzel kapcsolatban megjegyzi: ha valaki – bármilyen módon – kapcsolatba kerül a Kṛṣṇa-tudattal, vagyis az Isten-tudattal, és ebben a szellemben cselekszik, az soha nem vész el. A Kṛṣṇa-tudatos cselekedetek sosem vesznek kárba. Ez a vers lényege.

Vegyünk például egy embert, aki jelenlegi testében hatalmas üzleti tevékenységet folytat. Rengeteg pénzt keres… akárcsak Rockefeller vagy Ford a ti országotokban – vagy nálunk Birla –, számos nagyiparos, akik hihetetlen mennyiségű pénzt halmoznak fel. De ez a pénz, ez a megszerzett javak vagy iskolai végzettség…

Tegyük fel, hogy ebben az életben nagy tudóssá, nagytudású emberré válsz – mesterdiplomával, doktori címmel, számos egyéb ranggal –, nagy gazdagságra teszel szert, vagy gyönyörű testtel áld meg a sors; ezek mind anyagi szerzemények. Ilyen például egy előkelő családban születni vagy magas szintű iskolai végzettséget szerezni…

(félre) Figyelem… (érthetetlen)

…magasan képzettnek lenni, nagyon gazdagnak lenni – ezek mind anyagi vívmányok. Ám a Śrīmad-Bhāgavatam azt tanítja, hogy amint a test megszűnik létezni, ezek a vívmányok is mind semmivé válnak.

Az emberek ezt nem tudják. Azt hiszik: „Bármit is szerzek meg ebben a testben, az velem tart majd”, vagy „Ezekkel a dolgokkal boldog leszek.” Ezt nevezik illúziónak, azaz māyānak. Mert fogalmuk sincs arról, hogy: „Én lelki lény vagyok. Csupán a testem változik, egyikből a másikba kerülök át.” Vāsāṁsi jīrnāṇi yathā vihāya (BG 2.22).

Éppúgy, ahogy testet váltunk… ahogy ruhát cserélünk. A ma civilizációjából hiányzik ez a tudás. Az emberek tartós otthont akarnak teremteni itt, de elfelejtik: „Bármelyik pillanatban kizuhanhatok ebből a helyzetből. Egy másik helyzetet kell majd elfogadnom.” Ez a modern civilizáció oktatásának hiányossága. Átmeneti dolgokat tekintenek végleges berendezkedésnek. Ezt nevezik illúziónak. Ebben a versben tehát Kṛṣṇa ezt tanácsolja Arjunának: „Kedves Arjunám! Ami a Kṛṣṇa-tudatos tevékenységeket illeti – még ha csak egy százalékos eredményt érsz is el... mi is ez az eredmény? Bhakti. Bhaktiḥ pareśānubhavo viraktir anyatra syāt (SB 11.2.42). Ez a Kṛṣṇa-tudat – vagyis a bhakti, az odaadó szolgálat – azt jelenti, hogy az ember ragaszkodást fejleszt ki Kṛṣṇa iránt, és ezzel arányosan elfordul az anyagi érzékkielégítéstől. A kettő nem fér meg egymás mellett. Vegyünk például egy pohár vizet: ha tejet szeretnél önteni bele, ki kell öntened a vizet.

Ha úgy gondolod: »Félig víz, félig tej legyen benne«, az ugyan lehetséges, de mindkettő felhígul vagyis beszennyeződik. Ha tejet akarsz tenni bele, ki kell öntened a vizet; ha pedig vizet akarsz tenni bele, akkor nem hagyhatod benne a tejet. Hasonlóképpen: bhakti pareśānubhavo. Ez a próbája.

Ha Kṛṣṇa-tudatossá válsz, és fejlődsz a lelki életedben, azzal arányosan elszakadsz majd az anyagi életmódtól. Ez a mérce. Nem elég csupán azt gondolni: »Annyit meditálok, biztosan remekül haladok!« Ellenőrizned kell magad. A próbája az, hogy a lelki fejlődésed révén elszakadsz az anyagi életmódtól. Bhaktiḥ pareśānubhavo viraktir anyatra syāt (SB 11.2.42).”

Íme egy példa... ez csupán egy a sok közül. Vegyük például azt az esetet, amikor valaki éhes. Valójában minden ember éhezik a lelki boldogságra. Ezért nem érzik magukat elégedettnek. Számtalan módon próbálják kielégíteni érzékeiket, mégsem lelnek elégedettségre, mert valójában éhesek. Pontosan úgy, mint ez a síró gyermek.

Az anya kínál neki valamit, ő mégis tovább sír. Ez azt jelenti, hogy olyasmit kér, amit az anya nem ért. Hasonlóképpen, a modern világ elégedetlensége is azt mutatja, hogy valójában mindenki a lelki boldogság után vágyakozik. Ám senki sem kínálja azt. Sőt, még ha fel is kínálják, az emberek nem értik meg, és nem fogadják el. Ez a helyzet.

Ebben a versben Kṛṣṇa azt mondja: ha valamilyen módon – akár csak egy százalékban, nem feltétlenül százszázalékosan – elkezdjük tevékenységeinket a Kṛṣṇa-tudatban, az soha nem vész el. Minden más, amit ebben az életben megszerzünk, a test elmúlásával együtt véget ér.

Az iskolai végzettséged, a diplomád, a gazdagságod, a felhőkarcolóid, a bankszámládon lévő pénzed – mind ott marad, ahol hagytad, neked pedig távoznod kell, magát a testedet is hátrahagyva. Egyedül kell továbbmenned, és új testet kell öltened. Ám ha fejleszted a lelki tudatosságot, vagyis a Kṛṣṇa-tudatot, az elkísér téged. Ha pedig ebben az életben elértél mondjuk tíz százalékot, a következő életben tizenegy százalékról folytathatod.

A legjobb pedig az lenne, ha még ebben az életben elérnénk a százszázalékos szintet. Miért ragaszkodnánk az anyagi életmódhoz és az érzéki élvezetekhez? Ezt már számtalan életen át kipróbáltuk. Ez az emberi létforma, de korábban sok más létformában is éltünk már. Voltunk vízi élőlények, léteztünk a növényvilágban, voltunk állatok, férgek – számtalan formát öltöttünk. Ez a legértékesebb áldás. Labdhvā su-durlabham idaṁ bahu-sambhavānte (SB 11.9.29). Sok-sok születés, millió születés után íme egy újabb testforma – az emberi testforma –, méghozzá civilizált, jómódú társadalmi környezetben. Próbáld meg hát kihasználni ezt a lehetőséget; de hogyan is használd fel? . . .

A tudatot – a jelenlegi, szennyezett tudatot – át kell alakítani Kṛṣṇa-tudattá. Tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). A nirmalam azt jelenti: megtisztult. Ha a Kṛṣṇával – vagyis Istennel – való kapcsolat révén meg tudod tisztítani a tudatodat, az jelenti az igazi sikert. S ha akár csak egy bizonyos mértékig is sikerül ezt megvalósítanod, az az örök kincseddé válik; elkísér téged. A következő életedben is kapni fogsz rá lehetőséget. Erről a Bhagavad-gītā is említést tesz. Ezért minden józan, értelmes embernek élnie kellene a Kṛṣṇa-tudat mozgalma nyújtotta lehetőséggel, és törekednie kellene arra, hogy – bármilyen mértékben is – de elérje ezt a célt. Igen.

Bhakta: 41. vers: „Aki ezen az úton jár, annak elhatározása szilárd, célja pedig egy. Ó, Kuruk szeretett sarja! Azok értelme, akik nem határozták el magukat, sokfelé ágazik. A csekély tudású emberek erősen ragaszkodnak a Védák virágos szavaihoz, amelyek különféle gyümölcsöző tetteket ajánlanak a mennyei bolygókra való felemelkedés, a kedvező születés, a hatalom és hasonlók elérése érdekében. Mivel érzéki élvezetekre és gazdag életre vágynak, azt hirdetik, hogy ezen túl nincs semmi más.” (BG 2.41-43)

Prabhupāda: A Védák számos csábító ígéretet tartalmaznak, amelyek a magasabb életminőség elérésére ösztönöznek. Ahogyan az életben az apa is így szól a fiához: „Édes fiam, ha magas szintű végzettséget szerzel, remek munkád lesz, jó fizetéssel, továbbá szép lakásod, feleséged és gyermekeid.”

Ahogyan ezek a dolgok arra szolgálnak, hogy valakit bevonzzanak az anyagi életmódba, úgy a védikus irodalomban is számos hasonló csábító ígéret található. Az embereket – úgy mondanám – gyakran csábítják arra, hogy bizonyos vallásos cselekedeteket végezzenek, azzal az ígérettel, hogy így magasabb bolygórendszerekbe emelkedhetnek, és magasabb életszínvonalban részesülhetnek. Ezekről esik itt szó.

Kṛṣṇa azonban arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk magunkat félrevezetni ezekkel a csábító ígéretekkel. Később még részletesebben is kifejti ezt. Ā-brahma-bhuvanāl lokāḥ (BG 8.16). Gondoljunk csak arra, hogyan próbálnak az emberek eljutni a Holdra – űrhajókkal vagy szputnyikokkal. Hasonlóképpen, a védikus irodalomban is említést tesznek a Holdra utazásról: ha valaki bizonyos módon cselekszik, lehetőséget kap arra, hogy a Holdon élhessen. Ott tízezer évig élhet, soma-rasát ihat, és...

Számtalan ilyen ígéret létezik. Kṛṣṇa azonban azt mondja: „Ne hagyjátok magatokat elcsábítani!” Ezek valós dolgok; nem puszta hazugságok. Tényleg igaz, hogy ha valaki meghatározott módon cselekszik, magasabb bolygórendszerekbe kerülhet, ahol magasabb életszínvonal várja. A Bhagavad-gītā tanítása azonban az, hogy ebben az anyagi világban ne próbáljunk meg sehol sem élni. Sehol.

Létezik védikus útmutatás is: tamaso mā jyotir gamaya – ne maradj ebben a sötétségben! Ez az anyagi világ sötétség. Ezért van szükség napfényre, holdfényre. Vegyük például a mostani éjszakát. Mi is az éjszaka? Az éjszaka valójában az anyagi világ valódi arca.

Sötét van, és amikor megjelenik a napfény, azt hisszük, nappal van. Ám valójában sötét van. Létezik azonban egy másik természet is. Ezt a Bhagavad-gītā is kifejti: paras tasmāt tu bhāvo ’nyaḥ (BG 8.20) – egy másik, lelki természet, ahol mindig fény honol. Jyoti – a jyoti annyit tesz: fény, megvilágítottság.

A védikus tanítás tehát az, hogy ne maradjunk ebben a sötét anyagi világban, hanem menjünk át a ragyogó világba – jyotir gamaya. Kṛṣṇa is ugyanezt tanácsolja: ne hagyjuk magunkat elcsábítani, hogy e világegyetem bármely kellemes bolygóján maradjunk. Lépjünk ki belőle! Yad gatvā na nivartante tad dhāma paramaṁ mama (BG 15.6) – „Az az Én örök lakhelyem, a legkiválóbb otthon; aki oda eljut, az soha többé nem tér vissza.”

Nos, mi is ez? Folytassuk!

Bhakta: 44. vers: „Azok elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezetekhez és az anyagi gazdagsághoz, s akiket ezek teljesen megzavartak, nem alakul ki az Úr odaadó szolgálata iránti szilárd elhatározás.”

Prabhupāda: Igen. Ez egy nagyon fontos pont. A pontos szanszkrit kifejezés így hangzik: bhogaiśvarya-prasaktānāṁ tayāpahṛta-cetasām, vyavasāyātmikā buddhiḥ (BG 2.44), ekeha kuru nandana. Kezdetben arról volt szó, hogy el kell határoznod: „Ebben az életben úgy gyakorlom a Kṛṣṇa-tudatot, hogy a test elhagyása után beléphessek a lelki világba, és közvetlenül Goloka Vṛndāvanába, Kṛṣṇalokára jussak.” Ezt nevezik vyavasāyātmikā buddhiḥnak. A niścayātmikā határozottságot jelent.

Ám Ő azt mondja, hogy azok az emberek, akik ragaszkodnak a bhogához – azaz az anyagi élvezetekhez – és az aiśvaryához, vagyis az anyagi gazdagsághoz – bhogaiśvarya-prasaktānām (BG 2.44) –, akik tehát túlzottan kötődnek az anyagi élvezetekhez, az érzéki kielégüléshez és az anyagi jóléthez, s akik emiatt teljesen megzavarodtak vagy éppenséggel megőrültek – tayāpahṛta-cetasām –, nos, ők nem képesek ilyen elszántságra szert tenni. Belőlük hiányozni fog ez a fajta elszántság.

Ezért a védikus kultúrában létezik önkéntes lemondás. Vegyük például Bharata Mahārāját: ő a világ császára volt, huszonnégy éves korában mégis mindent hátrahagyott. Bharata Mahārāja nagyon régen élt. De ott van az Úr Buddha is, aki szintén királyi családból származott, és fiatalember volt; ő is lemondott mindenről – apja királyságáról és minden egyéb javáról. Ezt bizonyára tudjátok, hiszen az Úr Buddha napjainkban is közismert.

Tehát a lemondás ajánlott. Ha csupán az anyagi gazdagságban és élvezetekben maradunk, az alkalmatlanná tesz bennünket arra, hogy belépjünk Isten országába. A túlzott ragaszkodás és az anyagi civilizáció mértéktelen hajszolása azt jelenti, hogy a következő életünk rendkívül sötét lesz. Bhogaiśvarya-prasaktānām (BG 2.44). Ahogy a minap is magyaráztam – rāja-putra ciraṁ jīva –: „Ó, királyi sarj, élj örökké!” Ám mivel nem tudsz az igazságról, a következő életed igen sötét lesz, hiszen nem művelsz semmiféle Kṛṣṇa-tudatot. Van pénzed, élvezed az érzéki örömöket, ám amint ez a test véget ér, hatalmad is szertefoszlik. Ekkor teljesen az anyagi természet uralma alá kerülsz, és új testet kell elfogadnod – éppúgy, ahogy ebben az életben tetted –, mivel a jelenlegi élet csupán felkészülés a következőre. Erre kézzelfogható példa Kennedy elnök esete: fiatal volt, rendkívül gazdag, és hatalmas erőfeszítéssel, rengeteg pénzt költve szerezte meg az elnöki tisztséget. Volt felesége, gyermekei... Ám egyetlen pillanat alatt minden véget ért. Minden véget ért.

Nem vagyunk tudatában annak, hogy ingatag talajon állunk. Bármilyen gondosan rendezzük is be az életünket, az egyetlen pillanat alatt semmivé válhat. Éppen ezt nem látjuk át. Ragaszkodunk egy hamis alaphoz, abban a hitben, hogy „ez majd megment, ez majd megvéd”. Pedig nem. Ezért mondja Bhaktivinoda Ṭhākura: jaḍa-bidyā jato māyāra vaibhava – az anyagi tudás és fejlődés csupán a māyā (az illúzió) káprázatos megnyilvánulása.

A civilizáció ezen anyagi előrehaladása igen tetszetős, valósággal elkápráztató. Gondoljunk csak az amerikai városok utcáira: minden olyan szép, csupa fény, éjszakát bevilágító reklámtáblák mindenütt. Ám sosem szabad elfelejtenünk, hogy ez a kellemes állapot nem végleges otthon. Bármelyik pillanatban mindent hátra kell hagynom. Mindent.

Ha tehát valaki kötődik ehhez a hamis – bár látszólag ragyogó – alaphoz, akkor a vágya, hogy visszatérjen Istenhez, nem lesz elég erős. Éppen erről van szó. Bhogaiśvarya-prasaktānām... Mi is ennek az angol fordítása? Igen.

Bhakta: „Azok elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezetekhez…”

Prabhupāda: Igen. Azok elméjében, akik túlságosan ragaszkodnak az érzéki élvezetekhez. És tovább?

Bhakta: „…és akiket összezavarnak az ilyen dolgok, nem alakul ki az Úr odaadó szolgálata iránti szilárd elhatározás.”

Prabhupāda: Igen. Ők képtelenek erre. Ezért önként kell választanunk az egyszerű életet. Egyszerű életet. Úgy, ahogyan most itt ülünk a padlón. Az amerikai életszínvonalatok szerint ez nem megfelelő. Éppen ezért – mármint a nagyon gazdagok vagy a társadalom felsőbb rétegeihez tartozók – ők nem jönnek el ide, mert nincsenek ülőhelyek. De valójában mi a különbség?

Akár a padlón ülsz, akár egy nagyon szép, kényelmes kanapén, a lényeg ugyanaz: ülsz. Ám ahhoz, hogy megszerezz egy ilyen kényelmes kanapét, rengeteg időt kell elpazarolnod. Az értékes idődet – amelyet a Kṛṣṇa-tudat fejlesztésére fordíthatnál – arra kell pazarolnod, hogy biztosíts magadnak egy kényelmes ülőhelyet vagy kanapét. Ezt nevezik anyagi civilizációnak. Ennyi az egész.

Bővítitek az élet kényelmi lehetőségeit, de nem vagytok tudatában annak, hogy ez az élet csupán átmeneti. Meddig élvezhetitek ezt a kényelmet? A valódi lényetek a lelki entitás, amely örökkévaló. Az Úr Jézus is erre tanított: ha valaki mindent megszerez, de közben elveszíti a saját lelkét, vajon mi haszna származik belőle? Bhogaiśvarya-prasaktānām (BG 2.44). Tehát, ha valaki túlságosan ragaszkodik az anyagi élet kényelmeihez, az egyfajta akadályt jelent a lelki tudatosságban való előrehaladás terén.

Ezért a védikus civilizációban a fiúkat arra képzik, hogy brahmacārīvá váljanak. Brahmacārī. A brahmacārī teljes önmegtartóztatást jelent: nincs nemi élet, nincsenek szórakozások. Mindezt azért, hogy megtanulják: ne vonzódjanak az anyagi érzéki élvezetekhez. Így képesek lesznek megérteni, mi is az a lelki élet. Ezért van szükség a korlátozásokra. Ám ha a fiúknak és lányoknak már egészen kisgyermekkoruktól kezdve – az iskolában vagy a főiskolán – megengedik, hogy élvezzék a szexuális életet, akkor nagyon nehézzé válik számukra a lelki élet megértése vagy az abba való belépés. Bhogaiśvarya-prasaktānām – mondja a szentírás.

Ha gyermekeinket csupán az érzéki élvezetekre tanítjuk, hogyan fejlődhetnének lelki téren? Ennek eredménye zűrzavar lesz. Ezért vannak hippik az önök országában is – a zűrzavar miatt. Bár gondosan felnevelték őket az anyagi érzéki élvezetekre, mégis zűrzavar és frusztráció jellemzi az életüket, mert valami jobbra vágynak. Ez a „valami jobb” pedig a lelki boldogság. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Tehát meg kell érteni ezt a lényeget, és önként kell csatlakozni a Kṛṣṇa-tudat eme mozgalmához; az ember így rátalálhat a boldogságra. Ez biztos. Kérdezzétek csak meg azokat, akik már elindultak ezen az úton, vitázzatok velük, és lássátok meg a valóságot! Ez a valódi boldogság. Igen.

Bhakta: Magyarázat: „A samādhi rögzített elmét jelent. A védikus szótár, a Nirukti szerint: »Amikor az elme az önvaló megértése érdekében rögzül, azt samādhinak nevezzük.« A samādhi sosem lehetséges azok számára, akiket az anyagi érzéki élvezet érdekel, sem azok számára, akiket összezavarnak az ilyen dolgok…”

Prabhupāda: Samādhi … a yogafolyamat célja a samādhi állapotának elérése. Ez azt jelenti, hogy az elme a Legfelsőbbön rögzül. Ám ha az elménk… nos, az elme természete eleve nyugtalan, és ha mi mesterségesen még inkább nyugtalanná tesszük, akkor hogyan beszélhetnénk samādhiról? Szó sem lehet samādhiról. Ők sosem lesznek képesek összpontosítani az elméjüket. Ez lehetetlen.

Tehát ebben a korban semmilyen más módszer nem lesz sikeres. Egyedül ez a folyamat működik: a Hare Kṛṣṇa éneklése. Bárki – teljesen mindegy, milyen helyzetben van –, amint meghallja a Hare Kṛṣṇát, azonnal csatlakozik. Az elméje rögtön vonzódni kezd majd. A legegyszerűbb módszer: a hangrezgés. Nincs idő légzőgyakorlatokra vagy különleges ülőhelyzetekre, mert ezek a dolgok ebben a korban nem kivitelezhetők. Mi csupán arra hívunk mindenkit, hogy jöjjön el, és kapcsolódjon be a Hare Kṛṣṇa éneklésébe; így nagyon gyorsan fog lelkileg fejlődni. Ez tény. Más lehetőség egyszerűen nem létezik.

Folytasd!

Bhakta: „A samādhi sosem lehetséges azok számára, akiket az anyagi érzéki élvezet érdekel, sem azok számára, akiket összezavarnak az ilyen mulandó dolgok. Ők – többé-kevésbé – az anyagi energia hatása alá kerültek, és emiatt hátrányos helyzetbe jutottak.”

45. vers: „A Védák főként az anyagi természet három kötőerejével foglalkoznak. Emelkedj e kötőerők fölé, ó, Arjuna!”

Prabhupāda: Igen. Traiguṇya-viṣayā vedā nistraiguṇyo bhavārjuna (BG 2.45). A vers pontosan így hangzik. Az egész anyagi világ az anyagi természet három kötőerejének – a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének – hatása alatt működik. Akik a jóság kötőerejében cselekszenek, azok magasabb életminőségbe emelkednek.

Akik a szenvedély kötőerejében tevékenykednek, azok jelenlegi helyzetükben maradnak, míg azok, akik a tudatlanság – a sötétség és a tudatlanság – kötőerejében élnek, alacsonyabb életformákba süllyednek. Ilyen az anyagi világ. Ám Kṛṣṇa arra inti Arjunát, hogy akár a jóság, akár a szenvedély, akár a tudatlanság kötőerejéről legyen szó, ezek végső soron mind az anyagi világ tevékenységei. Túl kell lépned ezen, fel kell emelkedned még a jóság kötőerejének szintje fölé is.

A jóság tehát önmagában még nem feltétel a lelki fejlődéshez, bár kétségtelenül segíti azt. Ha valaki jó ember, az előnyös a lelki élet szempontjából, ám nem ez a fejlődés valódi oka. A Kṛṣṇa-tudat mozgalma – és a szent nevek éneklése – közvetlenül ajánlja a lelki életet. Még ha valaki nem is a jóság kötőerejében él – sőt, akár a tudatlanság legsötétebb mélységeiben van –, akkor is azonnal felemelkedhet arra a lelki szintre, amelyet Kṛṣṇa javasol: a jóság kötőerején túli szintre.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalma tehát közvetlenül azt a lelki szintet ajánlja, amely a jóság kötőereje felett áll. Ezen a szinten a jóság minősége automatikusan jelen van. Aki Kṛṣṇa-tudatban él, annál a jóság erényei – például a tiltott nemi élettől való tartózkodás, a dohányzás, a tea- vagy kávéfogyasztás mellőzése, a tiltott ételek kerülése, valamint a felesleges szerencsejátékok elkerülése – mind megmutatkoznak; azaz a jó jellem azonnal kialakul. Ez a próbatétel. A lelki fejlettség fokát az mutatja meg, hogy az illető mennyire tett szert ezekre a jó tulajdonságokra.

Nem úgy értem, hogy egy yogī cigarettával a kezében beszél. Van is egy ilyen kép. (nevet) A Back to Godhead magazinunk kapcsán valaki beszélgetett a képviselőnkkel. Az illető egy pillanatra sem tudja letenni a cigarettát – láncdohányos –, mégis azt állítja: „Én Isten vagyok, lelkileg fejlett vagyok” (nevet), meg még sok más képtelenséget is összehord. Értitek? Az anyagi energia ezerféleképpen rugdossa őt, ő mégis azt hangoztatja: „Ó, mindenki Isten. Én Isten vagyok.” Isten fogalma náluk teljesen elértéktelenedett, értitek? És ők megelégszenek azzal, hogy „Én Isten vagyok”. Ennyi az egész.

Szóval ez a hitegetés, ez a fajta megtévesztés zajlik. És mivel mi nem hajlunk a megtévesztésre és a hitegetésre, senki sem működik együtt velünk. Az emberek ugyanis azt akarják, hogy becsapják és hitegessék őket. Ez a „biznisz”. Igen.

Folytasd!

Bhakta: „Emelkedj e kötőerők fölé, ó, Arjuna! Lépj túl mindegyiken! Szabadulj meg a kettősségektől, a nyereség és a biztonság miatti aggodalmaktól, és rögzülj az önvalóban!”

Negyvenhat...

Prabhupāda: Rögzülj az önvalóban. Az „önvaló” itt azt jelenti, hogy te a Legfelsőbb parányi szerves része vagy. Gondolj csak a kézre! Ha a kezem valamiért megbénul, nem működik. De amint újra összekapcsolódik a testtel, máris működni kezd; az idegek és erek azonnal életre kelnek. Hasonlóképpen értendő az, hogy valaki „rögzül az önvalóban”.

Mivel a Legfelsőbb Önvaló szerves része vagyok, az Önvalóban való rögzülés azt jelenti, hogy aktív leszek Kṛṣṇáért. Ez az egész filozófia lényege, ilyen egyszerű. Amint Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedem, az azt jelenti, hogy rögzültem az önvalóban. Vegyük ugyanazt a példát: ha az ujjam beteg... nos, most éppen szépen mozgatom az ujjam, mert az szervesen kapcsolódik az egész testhez.

De ha leválik, vagy valamilyen módon megbetegszik, akkor azt mondom: „Ó, fájdalmat érzek. Nem vagyok jól.” Ez a beteg állapot. Tehát bárki, bármely élőlény, aki nem vesz részt Kṛṣṇa-tudatos tevékenységekben, az elszakadt [eredeti állapotától]. Ezért az illetőnek vissza kell térnie [eredeti helyzetébe]. Erről szól a Kṛṣṇa-tudat mozgalma.

Ezt a Śrīmad-Bhāgavatam is kifejti: Muktir hitvā anyathā rūpaṁ sva-rūpeṇa vyavasthitiḥ (SB 2.10.6). A mukti felszabadulást jelent. Mi a felszabadulás? A Bhāgavatam magyarázata szerint a felszabadulás nem más, mint hitvā anyathā rūpam. Az anyathā rūpam egyfajta téves azonosulást jelent. Amikor valaki felhagy ezzel a téves azonosulással, és megszilárdul saját, valódi azonosságában, azt nevezzük muktinak. Jelenleg úgy azonosítjuk magunkat, hogy: „Én anyag vagyok; tehát ez a test vagyok; ehhez az országhoz tartozom; amerikai vagyok; ez vagyok, az vagyok, amaz vagyok.” Értitek? Ez a mi beteg állapotunk.

A mukti tehát azt jelenti, hogy az ember megszabadul ettől a téves azonosulástól. De mi a valódi azonosságom, miután felhagytam a téves azonosulással? Nos, én... ahaṁ brahmāsmi – a Legfelsőbb parányi szerves része vagyok. Ez a lényeg. Ha tehát valaki visszakerül eredeti, természetes helyzetébe – mint a Legfelsőbb parányi szerves része –, és energiáit ennek megfelelően használja fel, akkor ő felszabadult. Ez a felszabadulás meghatározása.

Erről van szó itt is?

Bhakta: A 46. versben.

Prabhupāda: Nem, a 45.-ben.

Bhakta: „A Védák főként az anyagi természet három kötőerejével foglalkoznak. Emelkedj e kötőerők fölé, ó, Arjuna! Állj mindegyikük fölött, transzcendens módon! Szabadulj meg minden kettősségtől, valamint a nyereség és a biztonság miatti aggodalmaktól!” (BG 2.45)

Prabhupāda: Igen. Ez a világ a kettősség világa. A kettősség azt jelenti, hogy az egyik dolgot nem értheted meg a másik megértése nélkül. Vegyük például a fényt: a sötétség fogalma nélkül a fény fogalma sem létezhet. Ezt nevezzük kettősségnek. Vagy a jót: amíg nem tapasztaltad meg a rosszat, nem értheted meg a jót. Apa – apa sincs fiú nélkül; férj – férj sincs feleség nélkül. Ezt hívják kettősségnek. Ez a világ a kettősség világa. Tehát fel kell emelkednünk e kettős világ fölé, és be kell lépnünk az abszolút világba. Akkor lesz boldogság.

Jól van. Köszönöm. Van valami kérdés?

Vendég: Úgy hallottam, Ön tökéletes megvilágosodással rendelkezik. Ha ez igaz, szeretném tudni, mit is jelent ez pontosan.

Prabhupāda: Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Vendég: Nos, mindenki, aki Kṛṣṇa híve – aki beavatott híve –, vajon mindannyian tökéletes megvilágosodással rendelkeznek?

Prabhupāda: Igen. Éppen ezt magyaráztam. Ez a felszabadulás. Jelenleg az anyaggal azonosítom magam: „Én ez a test vagyok. Ehhez az országhoz tartozom, ehhez a világhoz tartozom.” Ez illúzió. Ám amint megértem, hogy „nem tartozom ezek közül egyikhez sem – Kṛṣṇához tartozom”, az a megvilágosodás.

Csupán a szemléletmód megváltoztatásáról van szó. Nem túl nehéz. Persze annak nehéz, aki nem képes megérteni – ez már más kérdés. De aki képes megérteni ezt a tényt, az azonnal megvilágosodottá válik. Gondoljunk csak a fényre: most világos van, fény árad szét. Ám amint lekapcsoljuk a kapcsolót, azonnal sötétség borul mindenre. Ha pedig felkapcsoljuk, máris ott a fény.

Tehát nem túl bonyolult megérteni, mi a megvilágosodás. A megvilágosodott állapotot úgy fejezzük ki: ahaṁ brahmāsmi. Nem ehhez az anyagi világhoz tartozom. A Legfelsőbb Lélekhez tartozom. Ez a meggyőződés jelenti a megvilágosodást. Tehát bárki, akiben jelen van ez a meggyőződés, az megvilágosodott. Ez nem túl nehéz.

Vendég: Bár az összes beavatott, mindenki, aki beavatást nyert a Kṛṣṇa-tudatba...

Prabhupāda: Nos, a beavatás a kezdetet jelenti. Maga a „beavatás” szó azt jelenti, hogy valaki bekapcsolódik egy tevékenységbe – éppen a kezdeti szakaszban –, ezt nevezzük beavatásnak. A beavatás nem a végcél. A beavatás azt jelenti, hogy az illető vállalja: belép a megvilágosodás világába. És ahogy halad előre – minél előrehaladottabb –, annál inkább válik megvilágosodottá. A beavatás tehát a kezdet. Ez a szó szótári jelentése. Mi is pontosan a jelentése, Hayagrīva? A beavatásé?

Hayagrīva: Igen. Kezdet.

Prabhupāda: Kezdet. Ha valaki elkezd foglalkozni a Kṛṣṇa-tudattal – vállalja, hogy gyakorolja azt –, azt nevezzük beavatásnak.

Vendég: Vajon hányan vannak még ezen a bolygón, akik olyan mértékű lelki fejlődést értek el, mint Ön?

Prabhupāda: Sokan. Vagyis nem is olyan sokan, de azért vannak jó páran. Bár nincsenek erről pontos statisztikáim. De... tulajdonképpen mi értelme statisztikát készíteni arról, hányan vannak? Miért nem válsz te magad is eggyé közülük? (nevetés) Miért pazarolod így az idődet? Ezek nem éppen intellektuális kérdések. Inkább törekedj arra, hogy te magad válj megvilágosodottá! Mi értelme azon rágódni, hogy ki világosodott meg, és ki nem? Te törekedj a megvilágosodásra! Ennyi az egész.

Ha valahová utazol, megveszed a repülőjegyet. Megkérdezed ilyenkor: „Hány jegyet adtak el?” Mi értelme lenne? Egyszerűen megveszed a jegyedet, felszállsz a gépre, és utazol tovább. (nevetés) Ne pazarold így az értékes idődet! Ha komolyan gondolod, vedd meg a jegyet, szállj fel a gépre, és indulj útnak! Ennyi az egész. (szünet)

Jól van. Énekeljétek a: Hare Kṛṣṇát. Jaya! (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Śyāma dāsī, holnap reggel, amikor Govinda dāsī megérkezik, gyere be te is a lakosztályomba!

Igen, énekeljetek! (kīrtana) (prema-dhvani) (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Hare Kṛṣṇa.

Hölgy bhakta: Harry készítette ezt. Harry csinálta.

Prabhupāda: Mi az?

Hölgy bhakta: Igen.

Prabhupāda: Ez... (érthetetlen)... hm!... (érthetetlen)... (nevetés) Vedd el. Hm. Hm. Igen, jó. (vége)