Category:HU/681211 - Lecke BG 02.27-38 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: Tamāla? Hol van Tamāla?

Bhakta: (érthetetlen) . . . ő viszi . . . (érthetetlen)

Prabhupāda: Ó, értem. És mi lett az üggyel?

Viṣṇujana: Az óvadéktevőjükkel? Az üggyel?

Prabhupāda: Nem.

Hölgy bhakta: Jaya-gopāla.

Jaya-gopāla: Engedélyt kaptam, hogy prédikáljak a bíróságon.

Prabhupāda: Hogyan?

Jaya-gopāla: Az egész bíróságnak prédikáltam. Volt egy bírónő is, akinek tetszett. Ezért aztán felfüggesztette az ítéletemet.

Prabhupāda: Hogyan?

Jaya-gopāla: Felfüggesztette az ítéletet, elfogadta az óvadékot, és… (érthetetlen)… hamarosan.

Prabhupāda: Ó. Szóval, felfüggesztették.

Jaya-gopāla: Igen.

Prabhupāda: Ó. Rendben. Hol van az a könyv, a Bhagavad-gītā? Ó, mindannyiótok kezében ott kell lennie a könyvnek! (nevetés)

Sudāmā: Ma érkeztek meg a mi példányaink.

Prabhupāda: Milyen példányok? Á…

Sudāmā: Mostantól mindannyiunknak lesz egy példánya.

Prabhupāda: A Back to Godhead?

Sudāmā: A Bhagavad-gītā.

Prabhupāda: Á, a Bhagavad-gītā. Az rendben van. Szóval, mindenkinek rendelkeznie kell egy példánnyal.

(félre) Nos, olvasd onnan, ahol legutóbb abbahagytad – a második fejezetnél.

Bhakta: „Aki megszületett, annak biztos a halála, s aki meghalt, annak biztos a születése. Ezért kötelességed elkerülhetetlen teljesítése közben ne bánkódj!” (BG 2.27) Magyarázat.

Prabhupāda: Magyarázat. Olvasd tovább.

Bhakta: „A logika tudósai szerint az embernek élete során végzett cselekedetei határozzák meg a születését. Egy cselekvési ciklus lezárulása után meg kell halni, hogy az ember megszülethessen a következőben. Így követi egymást a születés és halál körforgása, követve egymást, felszabadulás nélkül. A születés és halál eme körforgása azonban nem igazolja a gyilkosságot, a mészárlást vagy a szükségtelen háborúskodást. Ugyanakkor a törvény és a rend fenntartása érdekében az erőszak és a háború elkerülhetetlen tényezők az emberi társadalomban.”

„A Kurukṣetra-i csata – mivel a Legfelsőbb akarata volt – elkerülhetetlen eseménynek számított; az igaz ügyért való harc pedig a kṣatriyák kötelessége. Miért félne, vagy miért bánkódna rokonai halála miatt, miközben csupán a saját kötelességét teljesítette? Nem lett volna szabad megszegnie a törvényt, hiszen ezzel magára vonta volna a bűnös tettek visszahatásait – éppen azokat, amelyektől annyira tartott.”

„Ha felhagyott volna kötelessége teljesítésével, azzal nem akadályozhatta volna meg rokonai halálát, ráadásul le is süllyedt volna, mivel a cselekvés helytelen útját választotta volna.”

Huszonnyolc: „A kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, a középső szakaszban megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?”

Huszonkilenc…

Prabhupāda: Ez egy másik elmélet, az úgynevezett „üresség-elmélet” (voidizmus): eszerint a jelenlegi, megnyilvánult életünk előtt csupán üresség volt, és a megnyilvánulás végeztével ismét üresség marad. A voidizmus nézete szerint ugyanis minden, ami megnyilvánul, eredetileg az ürességből származik.

Tehát, Kṛṣṇa azt az érvet hozza fel – a semmi-filozófiája (a voidizmus) szerint –, hogy az élet e megnyilvánult formája előtt üresség volt, és az élet e megnyilvánult formája után is üresség lesz. Akkor hát mi ok van a bánatra? Nincs ok a bánatra. Üresség volt, és üresség lesz. Szóval, mi ok a bánatra?

Ám valójában... eredetileg nem üresség volt. Ez a Bhagavad-gītā és a vaiṣṇavák tanítása. Ahogy Kṛṣṇa mondta: „Nem volt olyan idő, amikor ne léteztünk volna.” Ez azt jelenti, hogy nem volt... nem volt üresség. Élet volt. És a jövőben is lesz élet. De ha elfogadjuk a semmi-elméletét, akkor ez a megnyilvánult test csupán az anyag kombinációja.

Eredetileg a „semmi” (üresség) azt jelenti, hogy az anyag – az elemi anyagi részecskék – még nem voltak összekapcsolva. Vegyünk például egy üres telket. Ha téglákat, köveket és fát illesztünk össze, egy hatalmas felhőkarcoló keletkezik. Ha pedig szétszedjük, újra üres telekké válik. Hasonlóképpen: kezdetben üres telek volt, és a test megszűnése után ismét üres telek lesz. Akkor hát mi ok van a bánatra? Kṛṣṇa csupán az érvelés kedvéért hozza fel ezt a szempontot.

Igen. Folytasd!

Bhakta: „A lelket egyesek csodálatosnak látják, mások olyannak írják le, megint mások azt hallják róla, hogy csodálatos, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla.” (BG 2.29)

Prabhupāda: Ami a lelket illeti – az átlagemberek számára ez valami elképesztő dolog. Még a modern társadalomban is, amely annyira büszke tudományos fejlődésére, a lélek kérdése továbbra is csupa csodálkozás. Senki sem érti, még ma sem. Sőt, még azok közül is, akik hallanak a lélek létezéséről, egyesek szintén csak csodálkoznak. Ez egy rejtélyes dolog.

És még azután is, hogy hallottak róla... akárcsak egy diák esetében. Sok diák van, akik olvassák a Bhagavad-gītāt – amely már a legelején megerősíti a lélek létezését –, ám hiába olvassák nap mint nap, mégsem értik, mi a lélek. Döbbenetes.

Tehát, a lélek és Isten – a Legfelsőbb Lélek – kérdése jelenti a problémát az anyagi világban. A Śrīmad-Bhāgavatam azt mondja: naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghriṁ spṛśaty anarthāpagamo yad-arthaḥ (SB 7.5.32). Továbbá: niṣkiñcanānām... mahīyasāṁ pāda-rajo-’bhiṣekaṁ... na vṛṇīta yāvat. Ez egy nagyon fontos vers. Azt mondja: urukramāṅghrim. Az urukramāṅghrim az Istenség Legfelsőbb Személyiségének egyik megnevezése. Az uru azt jelenti: nagy, a krama pedig tevékenységet jelent; tehát Ő az, akinek a tevékenységei rendkívül hatalmasak. Próbáljátok csak megérteni!

Nézzétek csak: a hatalmas bolygók – az univerzum legnagyobb égitestei – és maga a Nap is ott lebegnek az égbolt egy szegletében. Vajon kinek a tevékenysége ez? Ki idézte elő ezt a lebegést? Ezt nevezik urukramának, azaz hatalmas tettnek. Attól, hogy valakinek sikerült valahogyan millió dollárokat felhalmoznia a bankban, és Rockefellerhez vagy Fordhoz hasonlóan meggazdagodott, még nem jelenti azt, hogy ő lenne a „nagy cselekvő”. Íme, az igazi nagy cselekvő! Az Ő elrendezése folytán bolygók milliói lebegnek a térben. Őt nevezik Urukramának, a hatalmas cselekvőnek.

A Bhāgavatam azt mondja: naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghrim (SB 7.5.32). Aki megérti urukramāṅghrit – vagyis az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, annak a lélek létezésének megértése sem okoz különösebb nehézséget. Éppúgy, ahogy annak, aki látta már a Napot, nem nehéz megértenie, mi a napfény. Ám aki örökös sötétségben él – aki sem a napfényt, sem magát a Napot nem látta még –, annak rendkívül nehéz felfognia, mi a fény, vagy mi a Nap.

Tehát, urukramāṅghrit, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét nem lehet csupán elmével felfogni. Ám ha valaki mégis megérti Őt – spṛśaty anarthāpagamo yad-arthaḥ –, akkor minden tudatlansága és illúziója azonnal szertefoszlik. Ez az anartha-upaśama (SB 1.7.6).

Az anartha itt arra utal, hogy feleslegesen bonyolódtunk bele az anyagi világ dolgaiba. Ha tehát valaki megérti urukramāṅghrit, azaz Istent, akkor azonnal véget ér az anyagi világ felesleges tevékenységeibe való belegabalyodottsága.

De hogyan lehetséges ez? Mahīyasāṁ pāda-rajo-’bhiṣekaṁ niṣkiñcanānāṁ na vṛṇīta yāvat. A mahīyasām és niṣkiñcanānām kifejezések itt olyan nagyszerű személyiségekre utalnak, akik teljesen megszabadultak minden anyagi tudattól. Őt mahīyasāmnak nevezik. Ő nagyszerű, egy nagy lélek.

Tehát, amíg valaki nem keres menedéket egy olyan nagy személyiség lótuszlábainál – vagy a lótuszlábairól származó pornál –, aki mentes minden anyagi ragaszkodástól, nincs olyan, aki megértheti, mi Isten. Naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghriṁ spṛśaty anarthāpagamo yad-arthaḥ (SB 7.5.32). Amint valaki megérti a lelket és a Legfelsőbb Lelket… ez csak akkor érthető meg, ha az illető menedéket vesz egy olyan nagy személyiségnél, aki mentes az anyagi szennyeződéstől. Ez a Śrīmad-Bhāgavatam tanítása. Máskülönben az egész csak rácsodálkozás. A lélek megértése rácsodálkozás. Isten megértése rácsodálkozás.

A védikus előírás ezért a következőképpen szól: ha valóban komolyan meg akarod érteni a tad vijñānamot – azt a tudományt, a transzcendentális tudományt –, akkor tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet (Muṇḍaka Upanisad 1.2.12). A Védák azt mondják: „Akkor találnod kell egy hiteles lelki tanítómestert” – tad vijñānārtham –, „ha komolyan érdekel a dolog.”

Folytasd!

Bhakta: Harminc: „Ó, Bharata leszármazottja! A testben lakozó lélek örökkévaló, és soha nem pusztítható el. Ezért egyetlen élőlény miatt sem kell bánkódnod.”

Prabhupāda: Miután a különböző filozófusok nézőpontjából számos meghatározást és érvet felsorakoztatott, Kṛṣṇa most így összegzi: „Kedves Arjunám, vedd biztosra, hogy a benned lakozó lélek örökkévaló!”

Mivel mi Kṛṣṇa-tudatban élünk – még ha nem is értjük pontosan a lélek eredeti természetét –, el kell fogadnunk ezt, pusztán azért, mert Kṛṣṇa mondja. Ezt nevezik paramparānak; evaṁ paramparā-prāptam (BG 4.2) – tanítványi láncolat. Mit mond Ő? Igen. Ismételd meg ugyanazt a verset!

Bhakta: A harmincadikat?

Prabhupāda: Hmm.

Bhakta: „Ó, Bharata leszármazottja! A testben lakozó…”

Prabhupāda: „A testben lakozó.” Ezzel az útmutatással kezdte: deha, dehī – a test és a test tulajdonosa, vagyis a test lakója. Ahogyan mi is lakói vagyunk ennek a teremnek – de mi különbözünk tőle. Nem mi vagyunk ez a terem. Ebben az előadóteremben tartózkodunk, de ez nem jelenti azt, hogy mi – vagy én, vagy te – magunk lennénk ez az előadóterem.

Hasonlóképpen, a lélek ebben a testben lakozik. A test változik, de a lélek nem. Ezzel kezdődött a beszélgetés Arjunával, miután tanítványként meghódolt Kṛṣṇának. És végül Kṛṣṇa ismét ezzel a megállapítással zárja a gondolatmenetet: a lélek… „Fogadd el ezt tőlem, hiszen engem választottál lelki tanítómesterednek.”

Ez a lényeg. Ha valakit lelki tanítómesternek fogadsz el, akkor el kell fogadnod mindent, amit mond. Különben nincs is értelme az egésznek. Ám ha valamit nem értesz, őszintén kérdezhetsz – ezt senki sem tiltja. De a végső elfogadásra szükség van.

Tehát Kṛṣṇa levonja a következtetést – mi is az? Hogy „ebben a testben…” Mi van benne?

Bhakta: „Aki a testben lakozik, az örökkévaló…”

Prabhupāda: „Aki ebben a testben lakozik, az örökkévaló.” Azután?

Bhakta: „…és soha nem pusztítható el.”

Prabhupāda: „És soha nem pusztítható el.” Hiszen korábban már elhangzott: a lelket nem lehet elégetni, nem lehet átnedvesíteni, nem lehet kiszárítani, nem lehet megölni, és nem lehet darabokra vágni. És még sorolhatnánk. Ez éppen az ellentéte az anyagnak. Bármilyen anyagi dologról legyen is szó – legyen az kő vagy vas –, az elégethető, darabokra vágható, kiszáradhat; ezek mind az anyagra jellemző tulajdonságok. Ám ami a lelket illeti, nála éppen az ellenkezője igaz. A következtetés tehát ez: na hanyate hanyamāne śarīre (BG 2.20). Még akkor is, ha a test megsemmisül, a lélek örökké megmarad. Éppúgy, mint ha valaki bejönne, és kiküldene minket ebből a szobából, az nem jelenti azt, hogy én megszűnnék létezni; pusztán csak átmegyek egy másik szobába. Hasonlóképpen, amikor a testet – legyen szó a természet erőiről vagy külső behatásról – elpusztítják, a lélek egy másik testben lel menedékre. Ez a végkövetkeztetés.

Folytasd!

Bhakta: Harmincegyedik vers: „A kṣatriyaként rád háruló sajátos kötelességedet tekintve tudnod kell, hogy számodra nincs jobb elfoglaltság, mint a vallási elvek szerinti harc, ezért nincs okod a habozásra.”

Prabhupāda: Itt tehát a harc kötelesség kérdése. Ez a kṣatriyák szellemisége. A harc nem egyenlő a puszta gyilkolással. Mivel az embereknek fogalmuk sincs arról, mi a lélek, azt hiszik, hogy a háborúk megszüntetése békét hoz a társadalomnak. Amíg a test létezik, addig számos probléma is jelen van; a háború csupán az egyik ezek közül. Még ha a háborúkat meg is szüntetnénk, az emberek akkor sem élhetnének örökké. Nem, nem ez a természet törvénye. Duḥkhālayam aśāśvatam (BG 8.15). Az életben az igazi kérdés az: hogyan szüntethetjük meg a kapcsolatunkat ezzel az anyagi testtel? Ez a valódi probléma. Az emberek többsége tévesen azt hiszi: „Ha nem lenne háború, akkor nagyon boldogok lennénk.” De hogyan akarod megszüntetni a māyā elleni harcodat? A māyā hadat üzent neked – vagy te üzentél hadat a māyānak. Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14).

A māyā, vagyis az anyagi természet kényszerít. „Miért csukod be ezt az ajtót?” „Ó, mert odakint nagyon hideg van.” Ki kényszerít erre? Hirtelen hideg támad, köd ereszkedik le, elviselhetetlen hőség tör ránk, vagy éppen földrengés keletkezik. Hogyan lehetne ezt megállítani? Ők egyszerűen úgy gondolkodnak... akár egy ártatlan gyermek: a közvetlen probléma foglalkoztatja őket. Ám a józan gondolkodású embert a végső probléma foglalkoztatja.

Szóval, az igazi, végső probléma nem ez a háború. A végső probléma a születés és halál körforgása. Ez az igazi probléma: hogyan lehet ezt megállítani. Ez a gond. Kṛṣṇa tehát azt mondja: „Haszontalan siránkozás, hogy nem akarsz harcolni. Még ha a nagyapád vagy a rokonaid meg is halnak, tény, hogy lélekként tovább léteznek majd. Neked pedig végre kell hajtanod a kötelességedet. Nem térhetsz el a kötelességedtől.”

Folytasd!

Bhakta: Harminckettedik vers: „Ó, Pārtha! Boldogok azok a kṣatriyák, akikhez maguktól érkeznek az ilyen harci lehetőségek, megnyitva előttük a mennyei bolygók kapuit.”

Harmincharmadik…

Prabhupāda: Nos, miért éppen a kṣatriyák… A śāsták azt mondják, ha egy kṣatriya csatában esik el, akkor a mennyei világba kerül, mivel egy igaz ügyért harcolt. Ahogyan ebben a világban is: ha valaki egy igaz ügyért küzd, jutalomban részesül. Még a halála után is megőrzik az emlékét. Gondoljunk csak arra, hány bátor katona és vezető halt meg a ti országotokban is; ti pedig szobrokat állítottatok nekik, és így tiszteltétek őket, mert egy – akár helyesnek, akár helytelennek ítélt – ügyért harcoltak és haltak meg.

Tehát a kṣatriyák – ez a védikus előírás –, akik egy igaz ügyért halnak meg, a mennyei bolygókra kerülnek. Kṛṣṇa tehát azt mondja: „Ez most remek lehetőség számodra. Ha te, vagy akár a nagyapád – aki az ellenfél oldalán áll – elesik ebben a harcban, a mennyei bolygókra jutásotok biztosított. Ha pedig győztök, tiétek lesz a királyság. Így is, úgy is nyereséges számodra.”

Folytasd!

Bhakta: Harmincharmadik vers: „Ha azonban nem vívod meg ezt a vallásos háborút, akkor bizonyosan bűnt követsz el, mivel elhanyagolod a kötelességedet, és ezzel elveszíted a harcosként szerzett hírnevedet is.”

Prabhupāda: „Másrészről, ha nem harcolsz… nos, te nagy harcosként, kiváló katonaként vagy ismert. Ha elmenekülsz, az emberek csorbítják majd a hírnevedet: »Ó, Arjuna gyávává vált! Elmenekült a harc elől.« Márpedig jobb meghalni, mint rossz hírnévre szert tenni.” Ez egy újabb érv. Igen.

Bhakta: Harmincnegyedik vers: „Az emberek örökké a becstelenségedről fognak beszélni, márpedig annak, akit korábban tiszteltek, a szégyen rosszabb a halálnál.”

Prabhupāda: „Nos, te nagy harcosként – Arjunaként, Dhanañjayaként – nagy tiszteletnek örvendesz. Ha most mégis elhagyod a csatateret, az emberek azt fogják mondani: »Ó, Arjuna gyáva lett! Nem harcolt.« Nos, mi értelme van így élni? Jobb meghalni. Harcolj, és halj meg! Ez a legjobb számodra.” Igen.

Bhakta: Harmincötödik vers: „Azok a nagy hadvezérek, akik eddig nagyra becsülték a nevedet és a hírnevedet, azt fogják hinni, hogy csupán félelemből hagytad el a csatateret, és ezért gyávának tartanak majd.”

Harminchatodik vers: „Ellenségeid…”

Prabhupāda: Egy kṣatriyának… a kṣatriyák körében szokás, hogy ha valakit hátulról ér találat, azt gyávának tekintik; ám ha a mellkasán sebesül meg, akkor igazi kṣatriyának ismerik el. Ez azt jelenti, hogy szemtől szemben harcolt. Ez a harcművészetre vonatkozó védikus előírás.

Bhakta: „Ellenségeid sok bántó szóval illetnek majd, és gúnyolják a képességeidet. Mi lehetne ennél fájdalmasabb számodra?”

Harminchetedik vers: „Ó, Kuntī fia! Vagy elesel a csatatéren, és a mennyei bolygókra jutsz, vagy győzelmet aratsz, és élvezed a földi királyságot. Ezért kelj fel, és harcolj elszántan!”

Harmincnyolcadik vers: „Harcolj pusztán a harc kedvéért, anélkül, hogy törődnél örömmel vagy bánattal, veszteséggel vagy nyereséggel!”

Prabhupāda: Ez a kötelesség. Az embernek úgy kell elvégeznie a kötelességét, hogy közben nem mérlegeli a nyereséget vagy a veszteséget. Ez a kötelesség – a kötelesség teljesítése. Figyelj csak! „Te kṣatriya vagy. Szükség van erre a harcra. Tehát, ne azt mérlegeld, hogy nyersz-e vagy vesztesz. A kötelességed, hogy harcolj.”

Folytasd!

Bhakta: „És ha így cselekszel, sosem terhel bűn.” Magyarázat…

Prabhupāda: Igen. Ha valaki megfelelően végzi a kötelességét, fel sem merül a bűn kérdése. A kötelesség teljesítése erényes cselekedet. Igen.

Bhakta: Magyarázat: „Az Úr Kṛṣṇa most közvetlenül kijelenti, hogy Arjunának a harc kedvéért kell harcolnia, mivel a csatát Kṛṣṇa kívánja. Nem számít sem boldogság, sem bánat, sem nyereség, sem veszteség.”

Prabhupāda: Ez a Kṛṣṇa-tudat. Kṛṣṇa azt mondja… valójában ez történt. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Az embernek nem szabad a személyes nyereségre vagy veszteségre gondolnia. „Kṛṣṇa ezt kívánja, tehát meg kell tennem” – ennyi az egész. Nincs semmilyen személyes mérlegelés. Ez az igazi Kṛṣṇa-tudat. Az, hogy „Kṛṣṇa, Te arra kérsz, hogy ezt tegyem, de én nem szeretném. Adj inkább valami más feladatot!” – ez nem Kṛṣṇa-tudat.

Itt nincs olyan, hogy „igen” vagy „nem”. Úgy kell tenni, ahogy Kṛṣṇa mondja. Mit mond Kṛṣṇa? A Bhagavad-gītā lényegét illetően Kṛṣṇa azt mondja: „Aki hirdeti a Bhagavad-gītā e fenséges üzenetét, az a legkedvesebb barátom az emberi társadalomban.” Ez Kṛṣṇa nyílt parancsa.

Az Úr Caitanya azt mondja:

āmāra ājñāya guru hañā tāra' ei deśa

yāre dekha tāre kaha 'kṛṣṇa'-upadeśa

(CC Madhya 7.128)

„Fogadd el a parancsomat, és légy lelki tanítómester!” Hogyan? „Pusztán csak beszélj a Kṛṣṇa-tudatról, ennyi az egész. Beszélj Kṛṣṇa üzenetéről, a kṛṣṇa-kathāról.” Kétféle kṛṣṇa-kathā létezik: az egyik a Bhagavad-gītā, a másik pedig a Śrīmad-Bhāgavatam.

Szóval, ez a Kṛṣṇa-tudat terjesztése. Követnünk kell a felsőbb utasításokat, anélkül, hogy saját személyes nyereségünket vagy veszteségünket mérlegelnénk. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Itt szó sem lehet személyes nyereségről vagy veszteségről.

Olvasd tovább!

Bhakta: „...sem nyereség, sem vesztesség a Kṛṣṇa-tudatú tevékenységek során. Az, hogy mindent Kṛṣṇáért végzünk, transzcendentális tudatállapot, így az anyagi tevékenységeknek nem keletkezik visszahatása.”

Prabhupāda: És ha így teszel, akkor nem keletkezik visszahatás. Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko yam (BG 3.9). Ha viszont a saját elképzelésed alapján cselekszel, akkor lesz visszahatás. Akár jót teszel, akár rosszat, visszahatása lesz. Ha jót teszel, jó eredményt kapsz; ha rosszat, akkor rossz eredményt kapsz. Ez rendben is van. De ebben az anyagi világban... tegyük fel, hogy jámbor tetteket hajtasz végre. Mi a jámbor tettek eredménye?

A śāstra (szentírás) szerint a jámbor tettek hatása az, hogy az egyén egy igen tiszteletreméltó, előkelő családban születhet újjá; gazdag és kedvező helyzetbe kerülhet; nagyon széppé válhat; és nagy tudásra tehet szert. A śāstra szerint ez a jámbor tettek négy fő eredménye. Ha pedig épp az ellenkezőjét teszed, akkor egy alantas családban, vagy egy alacsonyabb rendű, degradált állati létformában születhetsz újjá – oktatás, szépség és tudás nélkül. Számtalan ilyen lehetőség van. Tehát, ha hiszel a śāstrának, akkor ezek a jó és a rossz tettek következményei. Aki Kṛṣṇa-tudatban él, azt nem foglalkoztatja, hogy arisztokrata vagy éppen megvetendő családból származik-e. Ő véget akar vetni a születésnek. Tegyük fel, hogy valaki arisztokrata vagy nagyon előkelő családban születik – vajon mi ebben a nyereség? Hiszen tíz hónapig kell az anyaméhben, fojtogató körülmények között élnie – akár arisztokrata, akár megvetendő családban születik, s akár emberi, akár állati anya méhében. Ebben semmi különbség nincs.

A Kṛṣṇa-tudatú embert nem érdeklik sem az erényes, sem a bűnös tettek; számára minden cselekedet – mivel Kṛṣṇa-tudatban végzi – automatikusan erényessé és transzcendentálissá válik. Nem kell külön erőfeszítést tennie ezért. Yasyāsti bhaktir bhagavaty akiñcanā (SB 5.18.12). Vegyük például az erőszakmentességet. Az erőszakmentesség jó tulajdonság. Nézzük csak Kṛṣṇát és Arjunát! Arjuna Kṛṣṇa híve, és természetéből fakadóan törekszik az erőszakmentességre: „Miért kellene harcolnom?” Ez a Kṛṣṇa-tudat. Mivel Kṛṣṇa híve, az erőszakmentesség már eleve a sajátja. Vannak emberek, akik vegetáriánus társaságokat alapítanak, hogy vegetáriánussá váljanak – ez egyfajta magasabb rendű törekvés.

Ám aki Kṛṣṇa-tudatban él, az már eleve vegetáriánus. Vagyis míg az átlagemberek azon fáradoznak, hogy elsajátítsanak bizonyos jó tulajdonságokat, a Kṛṣṇa-tudatú embernél mindezek a jó tulajdonságok automatikusan jelen vannak. Ez a különbség.

Tehát a Kṛṣṇa-tudat …a Kṛṣṇa-tudatú embert nem az foglalkoztatja, hogy egy tett vajon „jó-e” vagy „rossz”. Őt Kṛṣṇa érdekli – mivel a Kṛṣṇa-tudatban végzett tevékenységei mind transzcendentálisak; túllépnek a puszta jóságon, és a śuddha-sattva szintjén, a tiszta jóság állapotában vannak.

Az anyagi világban a jóság – a jóság minősége – néha keveredik a szenvedéllyel és a tudatlansággal. Ám a tiszta jóságban, amely maga a Kṛṣṇa-tudat, nyoma sincs a szenvedélynek vagy a tudatlanságnak. Ilyenkor minden magától értetődően jó. Igen.

Bhakta: „Aki az érzékkielégítéséért cselekszik – akár a jóság, akár a szenvedély kötőerejének hatása alatt –, az számíthat a cselekedetei következményeire, legyenek azok jók vagy rosszak.”

Prabhupāda: Igen. Ezt már kifejtettük. Igen.

Bhakta: „Aki teljesen átadta magát a Kṛṣṇa-tudatos tevékenységeknek, az többé senkinek sem lekötelezettje, és senkinek sem adósa – ellentétben azzal, ahogyan a hétköznapi életben mindannyian azok vagyunk. A szentírások azt mondják: »Aki minden egyéb kötelességét félretéve teljesen átadta magát Kṛṣṇának, Mukundának, az többé nem adósa és nem lekötelezettje senkinek – sem az isteneknek, sem a bölcseknek, sem az embereknek általában, sem rokonainak, sem az emberiségnek, sem pedig őseinek.« Ez az a rejtett utalás, amelyet Kṛṣṇa tesz Arjunának ebben a versben; a téma pedig még világosabban kibontakozik majd a következő versekben.”

Prabhupāda: Ennyi az egész. Nos? Van egy vers a Śrīmad-Bhāgavatamban: devarṣi-bhūtāpta-nṛṇāṁ pitṝṇāṁ . . .

devarṣi-bhūtāpta-nṛṇāṁ pitṝṇāṁ

na nāyam ṛṇī kiṅkaro ca rājan

sarvātmanā yaḥ śaraṇaṁ śaraṇyaṁ

gato mukundaṁ parihṛtya kartam

(SB 11.5.41)

E vers jelentése az, hogy aki az emberi társadalomba, egy civilizált közösségbe születik, az azonnal adósságba kerül. Ahogyan egy gyermek beleszületik egy családba, úgy – a védikus előírások értelmében – azonnal számos kötelezettsége, adóssága keletkezik. Mik ezek? Az ember azonnal adóssá válik a különböző félistenekkel – a nappal, a holddal, Indrával, Csandrával és még sok másikkal – szemben.

Mivel fényt kapunk a naptól és a holdtól, eladósodunk. Az emberek nem törődnek ezzel, mert nincs róla tudásuk. Ezért a Védák áldozatokat javasolnak, hogy az egyes kötelességek elvégzésével az ember megszabadulhasson ezektől az adósságoktól.

Szóval, adósa vagy a félisteneknek és a bölcseknek egyaránt – gondoljunk csak Vyāsadevára! Vyāsadeva számos védikus írást hagyott ránk, amelyekből mi most hasznot húzunk. Így tartozunk a félisteneknek, a bölcseknek, sőt még az élőlényeknek is – még a macskáknak és kutyáknak is. Ám ahelyett, hogy törlesztenénk az adósságunkat, egészen mást teszünk. Például tejet iszunk, ezért adósságunk van a tehenekkel szemben.

Ám ahelyett, hogy lerónánk ezt a tartozást, inkább leöljük őket. Így aztán sokféleképpen bonyolódunk bele a kötelezettségek hálójába. Devarṣi-bhūtāpta-nṛṇāṁ pitṝṇām (SB 11.5.41). A pitṝṇām arra a családra utal, amelybe az ember beleszületik. Adósságod keletkezik, hiszen vagyont örökölsz, valamint anyai és apai szeretetet kapsz. Tehát adósságod van. Az embereknek el kellene ezen gondolkodniuk. Ez a civilizáció lényege.

Nos... de aki menedéket vesz Mukundánál – Mukunda maga Kṛṣṇa –, annak többé semmilyen adóssága nincs. Szabaddá válik. Kṛṣṇa magára vállalja az összes tartozást és kötelezettséget, és Ő rendezi majd a számlát. Ehhez kétség sem férhet. Ő maga mondja: * ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi (BG 18.66).

Igen.

Jól van. Nos, valami kérdés? Igen?

Śīlavatī: Úgy tudom, sértésnek számít, ha valaki piros vagy kék ruhát visel a Kṛṣṇa-templomban. Miért van ez így?

Prabhupāda: Hogyan?

Bhakta: Azt mondja, hogy sértésnek számít, ha valaki piros vagy kék ruhát visel a templomban.

Prabhupāda: Kéket?

Bhakta: Pirosat vagy kéket. Tudni szeretné, hogy miért van ez.

Prabhupāda: Nem értem.

Bhakta(2): Miért számít sértésnek vörös vagy kék ruhát viselni a Kṛṣṇa-templomban? Ő legalábbis így gondolja.

Prabhupāda: Ó! (nevet) Hmm. Azért, mert vörös és kék. Rendben van így?

Śīlavatī: Azért, mert a templom vörös és kék?

Prabhupāda: Látod, a védikus előírásokat úgy kell elfogadnod, ahogy vannak. Lehet, hogy van valami mélyebb értelmük, amit nem magyaráznak meg azonnal, de mivel így van előírva, el kell fogadnunk. Vegyük például a kagylókürtöt. A kagylókürt egy állat csontja. A Védák azt mondják, hogy ha valaki megérinti egy állat vagy ember csontját, azonnal meg kell fürdenie, hogy megtisztuljon.

Nos, a kagylókürt is egy állat csontja, mégis ott tartják a mūrtik szobájában. Ha valaki azt kérdezné: „Ó, az állati csont tisztátalan. Hogyan tarthatják mégis a mūrtik szobájában?” – nos, a gyakorlatban mégis ott van. Miért? Mert ez a Védák előírása.

Hasonlóképpen, minden ilyen előírást el kell fogadnunk. Persze van értelme, csak nem biztos, hogy azonnal megértjük. De ez nem számít. Szóval, ha vörös ruha helyett sáfrányszínűt veszel fel, mi bajod származhatna belőle? El kell fogadnod az előírást.

Nara-nārāyaṇa: Még mindig nem teljesen világos számomra, miért olyan fontos ez Arjuna számára – vagy miért tartja Kṛṣṇa is olyan fontosnak, hogy Arjuna ügyeljen a hírnevére. Hiszen Arjuna a szívében tudja, hogy csupán jóságos, vagy hogy éppen a jósága miatt került zavarodott állapotba. Vajon számít egyáltalán az, hogy a többi kṣatriyának mi a véleménye róla?

Prabhupāda: Arjunát nagy harcosként ismerték, tehát meg is kell maradnia nagy harcosnak. Egy harcosnak nem az a dolga, hogy a jóságra hivatkozva felhagyjon a harccal. Ha valaki kimegy a csatatérre, és ott erőszakmentességet gyakorol, annak semmi értelme. Miért ment volna oda egyáltalán?

Van egy bengáli közmondás: nāste base ghomaṭā. Indiában a lányok kendővel takarják el a fejüket – ez a férjezett nők szemérmességét kifejező szokás. Nos, a mondás egy táncos lányról szól, aki kiáll a színpadra, de tánc közben mégis kendővel takarja el a fejét. Mi értelme van így eltakarni a fejet? Ha már táncolni jöttél, táncolj! Ugyanígy, a csatatéren harcolni kell. Hogyan merülhetne fel ott az erőszakmentesség kérdése?

Szóval, a dolgokat az időnek és a körülményeknek megfelelően kell végezni. A csatatéren nincs helye az erőszakmentességnek; a háborút eleve az erőszak alkalmazására találták ki. Hogyan lehetne ott erőszakmentességet hirdetni?

Bhakta (3): Nem tudom pontosan, hogyan fogalmazzam meg... Úgy tűnik – bár lehet, hogy nem értettem jól a magyarázatot –, hogy bár a csatateret a háborúra rendezték be, ez egyfajta próbatétel is volt az elvei számára, amely során lemondhatott volna a kṣatriyák osztályában betöltött helyéről. Itt szoktam megzavarodni a Gītā olvasása közben. Nemes dolognak tűnik, hogy valaki lemond a kasztban elfoglalt helyéről. Ezt nem látom tisztán.

Prabhupāda: Miről mondjon le?

Bhakta (3): Hogy lemondjon a harcosi szerepéről, elvonuljon az erdőbe, és kolduló szerzetesként éljen – vagy bármi mást tegyen, amit szeretne.

Prabhupāda: Ki mondta ezt?

Bhakta (3): Arjuna.

Prabhupāda: Nos, ez a gyávaság jele. Kṛṣṇa elítéli ezt, mondván: „Nem a te dolgod, hogy felhagyj a harccal, elmenekülj a csatatérről, és az erdőbe vonulj meditálni. Ez nem a te feladatod.”

Bhakta (3): Miben különbözött ez a háború a többi háborútól?

Prabhupāda: Nos... képzeld el, hogy egy sebész kést szúr a testedbe, egy másik esetben pedig valaki más szúr beléd késsel, hogy megsebesítsen. Szerinted a két késdöfés ugyanaz?

Bhakta (3): Nem.

Prabhupāda: Hasonló a helyzet itt is.

Bhakta (3): De ha valaki lóháton, lándzsával vagy más fegyverrel ront rád a csatában, az...

Prabhupāda: Nem, először is értsd meg: az, hogy kést szúrnak a testbe, nem feltétlenül rossz dolog. Ugyanígy a háború vagy a harc sem feltétlenül rossz, feltéve, hogy helyes célért folytatják. Ezt kell megérteni. Amikor tehát Kṛṣṇa – maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége – irányít, akkor nincs ok a megállásra. Neki megvan a terve, Ő tudja, mi a helyes. Mi nem ítélkezhetünk. Ő a Legfelsőbb. Ez a háború tehát szükséges, mert a Legfelsőbb Úr így kívánja.

Ahogy egy államban a törvények és a rend fenntartása érdekében léteznek erőszakszervezetek – a rendőrség vagy a hadsereg –, úgy a világ törvényeinek fenntartásához is szükség van ilyesmire. Miért? Mondhatná a kormány: „Ó, ez felesleges kiadás!” De nem az. Szükséges az állam fenntartásához. Hasonlóképpen, a világ rendjének fenntartása érdekében néha szükség van háborúra.

Persze az emberek visszaélhetnek vele – de ez már más kérdés. Ám itt, Kurukṣetra csataterén szó sincs visszaélésről. Mivel az egész az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irányítása alatt zajlik, fel sem merülhet a visszaélés lehetősége. A háború szükséges, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kellene élni vele.

Számos példa van erre. Ahogyan a nemi élet is szükséges a nemzéshez, az utódnemzéshez. Ám ezt gyakran az érzéki élvezetek hajszolására használják fel – ez már más kérdés. A Bhagavad-gītāban említést tesznek a „vallási elveken alapuló nemi életről”. A védikus előírások értelmében a vallási elv ezt jelenti: putra te kriyate bhāryā, putra piṇḍa prayojanam – vagyis a családban szükség van egy törvényes utódra, és egy ilyen utód nemzéséhez el kell fogadni egy feleséget.

Tehát egy ilyen feleség elfogadása és az ezzel járó nemi élet nem elítélendő. Ám ​​ha valaki csupán egy társat tart maga mellett, és vele él nemi életet az érzéki élvezetek kielégítése végett, az elítélendő. Bár a tevékenység maga ugyanaz. Valaki mondhatná: „Nos, ez is nemi élet, meg az is nemi élet.”

Ám a kettő között nagy a különbség. Hasonlóképpen, bár bizonyos dolgok látszólag azonosnak tűnnek, valójában nagy jelentőségbeli eltérés lehet köztük. Ezt magasabb rendű tekintélyeknek kell megítélniük. Ez a magasabb rendű, legfelsőbb tekintély pedig maga Kṛṣṇa.

Jaya-gopāla: Hat dologról van szó, mint például a harag, a vágy, a hamis büszkeség és az irigység. Melyik a másik kettő? Úgy hallottam...

Prabhupāda: Az illúzió és az irigység.

Jaya-gopāla: ... (érthetetlen)

Prabhupāda: Kāma, krodha – vágy és harag. A vágy is köztük van. Kāma, krodha, lobha, moha, mātsarya és mada. A mada jelentése: illúzió. Mātsarya... Az első a kāma – a vágy; a második a krodha – a harag; a harmadik a kapzsiság. Kāma, krodha, lobha, moha – az illúzió; mada – az őrület. Kāma, krodha, lobha, moha, mada... és mātsarya – az irigység. Ez a hat.

Hmm. Nos, van még valami?

Jaya-gopāla: Mit értünk „őrület” alatt?

Prabhupāda: Nem látjátok, hogy a világ összes embere őrült? Mit csinálnak? Egész nap csak ide-oda rohangálnak az autókkal. Mi az élet célja? Őrültek. Egyszerűen csak elpazarolják az üzemanyagot, ennyi az egész. Mit csinálnak tulajdonképpen? Hm? Ha egy macska vagy egy kutya rohangál ide-oda – „nyávogva” vagy „ugatva” –, az miben különbözik attól, amikor emberek száguldoznak az autóikkal? Semmiben! Nincs különbség, mert az élet célja ugyanaz. Ezért őrültek.

Ezt magyarázza a következő vers: nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma yad indriya-prītaya āpṛṇoti (SB 5.5.4). Nūnaṁ pramattaḥ – a pramattaḥ azt jelenti: őrült. Teljes mértékben őrült. És miért? Kurute vikarma – olyan tetteket hajtanak végre, amelyeket nem kellene. Olyan módon cselekszenek, ahogyan nem lenne szabad. Mi hát a cselekedeteik célja? Indriya-prītaya – pusztán az érzéki élvezetek hajszolása. Ennyi az egész.

Ṛṣabhadeva ezért mondja: na sādhu manye – „Ez nem helyes.” Na sādhu manye yato ātmano ’yam asann api kleśada āsa dehaḥ (SB 5.5.4). Ezek az őrültek nem tudják, hogy éppen ez az oka annak, hogy ilyen nyomorúságos anyagi testet kapnak. Az emberiség szenvedései ebből az anyagi testből fakadnak, aminek az oka pedig a vikarma, vagyis az érzéki élvezetekért végzett cselekvés.

Az élet célja valójában a megszabadulás elérése lenne, ők mégis az érzéki élvezetekért cselekszenek. Ezért őrültek. Nem ismerik az élet célját. Életről életre dolgoznak – legyen szó macska-, kutya-, ló-, emberi vagy akár félisten-létről –, mindezt csupán az érzéki élvezetekért. És amíg folytatja az érzékkielégítés e tevékenységeit, addig kénytelen lesz elfogadni valamilyen anyagi testet a 8 400 000 faj valamelyikében – legyen az akár félisten, akár kutya. Így mennek hát a dolgok.

Caitanya Mahāprabhu azt mondja: ei rūpe brahmāṇḍa bhramite kona bhāgyavān jīva (CC Madhya 19.151). Az élőlények a születés és halál körforgásában bolyonganak, mintegy körbejárják azt. E sok-sok millió lény közül, ha valaki szerencsés, kapcsolatba kerül Kṛṣṇa képviselőjével; ennek révén Kṛṣṇa-tudatossá válik, élete pedig felemelővé válik. Ez valójában őrület – pusztán az érzékkielégítés kedvéért. Nincs is más dolguk. Ez őrület. Mit gondoltok? Ez nem őrület?

Bhakta (2): Ezt látjuk minden nap.

Prabhupāda: Igen. Nem nehéz őrültet találni. Bárkire is nézel, őrült. Sőt, orvosi szempontból is ez a helyzet. Indiában történt egyszer egy eset: meggyilkoltak valakit, a védőügyvéd pedig arra hivatkozott, hogy a tettes elmeállapota zavart volt. Hívtak hát egy szakértőt – egy orvost –, hogy vizsgálja meg, vajon őrült-e az illető.

Az orvos pedig azt felelte: „Tapasztalataim és tanulmányaim alapján azt mondhatom, hogy minden ember többé-kevésbé őrült.” Gondoljatok csak bele! Aki az életet anyagi szemszögből szemléli, az mind őrült, mivel nincs tisztában saját valódi kilétével. Ezért őrült.

Piśācī pāile yena mati-cchana haya (Prema-vivarta). Olyan ez, mint amikor valakit megszáll egy szellem. Az illető az apja előtt áll, mégis gyalázkodó szavakkal illeti őt – mert megszállta egy szellem. Hasonlóképpen, az az élőlény, aki csapdába esett az anyagi energia – az illúzió – hálójában, valójában őrült. A teljes gyógymód pedig az, hogy kihátráljunk ebből az őrületből – a téves azonosításból és az élettel kapcsolatos téves elképzelésekből. Nem nehéz tehát felismerni egy őrültet. Valójában mindenki őrült.

Így van?

Bhakta (2): Prabhupāda? Mi az Úr Śiva helyzete?

Prabhupāda: Az Úr Śiva egy félisten, de magasabb rendű az összes többi félistennél. Még az Úr Brahmānál is magasabb rendű. Ő azonban nem a Legfelsőbb Úr. Ahogyan léteznek különböző fokozatok – ezt nem nehéz megérteni. A társadalomban is vannak különböző szintek.

Hasonlóképpen, az élőlények között is léteznek különböző fokozatok. Egyes élőlények magasabb bolygókon, mások alacsonyabb bolygókon élnek; némelyek magasabb rendű, mások alacsonyabb rendű életformában léteznek.

A félistenek is élőlények, ám ők – jámbor tetteiknek köszönhetően – magasabb színvonalú életet élvezhetnek. Az Úr Śiva azonban nem tartozik az élőlények közé. Ő az élőlények felett áll, mégis a félistenek közé sorolják. Helyzete azonban még az Úr Brahmānál is magasabb. Brahmā tekinthető az univerzum legmagasabb rendű élőlényének, az Úr Śiva pozíciója pedig még az Úr Brahmāénál is magasabb.

Bhakta (4): Az Úr Śivának is van hitvese, úgymond egy energiája?

Prabhupāda: Hm?

Bhakta (4): Az Úr Śivának van felesége, egy hitvese?

Prabhupāda: Igen. Pārvatī.

Bhakta (4): Pārvatī?

Prabhupāda: Satī. Mindenkinek van felesége. Igen. Śakti.

Dayānanda: Az Úr Śiva az Úr Kṛṣṇa híve?

Prabhupāda: Igen. Mindenki hívő. Csak az őrültek nem hívők.

Dayānanda: Úgy hallottam, hogy…

Prabhupāda: Minden épelméjű ember hívő… az épelméjűség azt jelenti, hogy valaki hívővé válik. Ez az épelméjűség. Aki pedig nem hívő, az őrült; ez az őrültség. Hogyan várhatnád el tehát, hogy az Úr Śiva ne legyen hívő? Hiszen ő nem őrült. Mi… az anyagi világban élő közönséges élőlények, az élet alacsonyabb szintjein, mind őrültek. Mi az? Igen?

Dayānanda: Az Úr Śiva Durgāval – van neki kapcsolata Durgāval?

Prabhupāda: Igen. Durgā az anyagi energia. Az Úr Śiva tehát közvetlen kapcsolatban áll az anyagi energiával. Ezért ő alacsonyabb rendű az Úr Viṣṇunál. Viṣṇu nincs közvetlen kapcsolatban az anyagi energiával. A Brahma-saṁhitāban szerepel egy példa: a tej, amint savas anyaggal érintkezik, joghurttá válik.

A joghurt valójában nem más, mint tej, de mivel savas anyaggal került kapcsolatba, joghurttá vált. A joghurt tehát tej is, meg nem is. A gyermekednek tejre van szüksége. Nem adhatsz neki joghurtot. Senki sem érvelhet úgy, hogy: „Ó, hiszen a joghurt tejből készült, miért ne adhatnám?” Nem. Az nem lenne hasznos a számára. Hasonlóképpen, ha szabadulni szeretnél ebből az anyagi világból, akkor Viṣṇuhoz kell fordulnod, nem pedig bármely más félistenhez. Ha erőt szeretnél, akkor tejet kell innod, nem joghurtot. Joghurtot néha ehetsz, az íze kedvéért vagy valamilyen konkrét célból, de a tej az, amit általánosságban fogyasztunk. Nézzük csak a statisztikákat: hány üveg tejet adnak el az üzletben, és hány üveg joghurtot?

A joghurt és a tej lényegében ugyanaz. Miért keresik mégis inkább a tejet, és nem a joghurtot? Nem így van? De igen. Senki sem érvelhet úgy, hogy: „Ó, miért tejet iszol? Egyél inkább joghurtot!” Nem.

Igen?

Revatīnandana: Rendjén van az, hogy az Úr Śiva képe szerepel az új naptárban, ami most jelent meg?

Prabhupāda: Az Úr Śiva egy bhakta. Miért is ne szerepelhetne? Hare Kṛṣṇa. Zengjétek: Hare Kṛṣṇa! (a bhakták felajánlják hódolatukat)

(szünet) (Prabhupāda japázik, miközben a bhakták a kīrtanára készülődnek)

Szóval, az ügyedet lezárták?

Jaya-gopāla: Igen. Van... (érthetetlen)

Prabhupāda: (kuncog) Á, szóval visszakaptad a pénzt?

Jaya-gopāla: A hónap végén kapom meg. (kezdődik a kīrtana) (vágás) (vége)