Category:HU/681206 - Lecke BG 02.26 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (érthetetlen) ...kialakulnak ezek az életjelenségek. Az antropológia, Darwin elmélete. Nem hisznek a lélekben, sem a lélek vándorlásában. Van saját elméletük. Ám ebben sem biztosak. Aki olvasta Darwin antropológiai elméletét, láthatja, hogy Mr. Darwin a legtöbb helyen így fogalmaz: „Talán így történt, talán úgy történt.”

Elmélete szerint tízezer évvel ezelőtt még nem léteztek emberek. Ám mi, a Védák követői...

(gyermekhangok) (félre) Ezt hagyd abba.

... nem hiszünk ebben a sok badarságban, és nincs is mögötte semmilyen alapelv.

Vegyük például az ateista elméletet – nevezzük bárhogyan –, amely szerint az anyagok kombinációja teszi lehetővé az életjelenségeket. A tudományos állítások megfigyelésen és kísérletezésen alapulnak. Itt pedig csupán megfigyelésről van szó az ateisták részéről... akárcsak az orvostudományban: számos orvos létezik. Megfigyelik a haldokló embert, mérik a pulzusát, oxigént adnak neki, és próbálják megmenteni.

Aztán az illető hirtelen meghal – hiszen a halál elkerülhetetlen –, ám ők csupán a tüneteket képesek megfigyelni. Nem tudják megfigyelni azt a valamit, ami ekkor távozik a testből. Ezt nem tudják megmondani. Nem is áll módjukban megmondani. Ám azt az elméletüket, miszerint az anyagok kombinációja hozza létre az életjelenségeket, kísérlettel kellene bizonyítaniuk. Akkor lenne teljes a tudomány: megfigyelés és kísérlet.

Csakhogy ilyen kísérletre eddig még nem került sor. Ha megvizsgáljuk az emberi társadalom történetét... persze a modern világban legfeljebb háromezer évre visszamenőleg tudják nyomon követni az időrendi történelmet. Ennyi az egész. Mi viszont sok-sok millió évre visszamenőleg tudunk beszámolni az eseményekről. Ahogyan Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban: imaṁ vivasvate yogaṁ proktavān aham avyayam (BG 4.1) – „A Bhagavad-gītā ezen filozófiáját a Napistennek tanítottam.” Gondoljunk csak bele: hány év, hány millió év telt el azóta!

Hogyan egyeztethetjük ezt össze azzal a modern elmélettel, miszerint tízezer évvel ezelőtt még nem létezett emberi civilizáció? A Kurukṣetra-i csata ötezer évvel ezelőtt zajlott. Azelőtt, több százezer évvel korábban pedig egy másik csata is lezajlott: Rāma és Rāvaṇa harca.

És számos ilyen példa található a védikus irodalomban. Mi képesek vagyunk bemutatni a világ és az univerzum történetét, amely millió és millió évre nyúlik vissza. Ám azok az emberek, akik mindössze háromezer vagy négyezer évre visszatekintő, korlátolt tudással rendelkeznek, azt hiszik, hogy fejlődtek.

Ez az elmélet tehát már akkoriban is létezett; különben miért utalna rá Kṛṣṇa? A teremtés kezdete óta különféle elméletek léteznek. Időnként az egyik kerül előtérbe, máskor a másik. Ennyi az egész.

Ott van például ez az ateista elmélet az anyagok kombinációjáról... ahogyan bizonyos vegyi anyagok egyesítésével új terméket kapunk, úgy állítják a modern tudósok is, hogy ez a test szén-dioxid, szódabikarbóna és számos egyéb vegyi anyag kombinációja. Ez a test kémiai elemzése. De vajon képesek vagytok előállítani? Pedig minden vegyi anyag a rendelkezésetekre áll.

Képes vagy létrehozni akár csak egy hangya testét is szén-dioxid, szódabikarbóna és számos egyéb vegyi anyag kombinálásával? Csak hozd létre – nem embert, hanem akár csak egy apró, mozgó hangyát. Kombináld őket. Erre nem vagy képes.

Tehát az ilyen elméleteket nem fogadhatjuk el. Ám Kṛṣṇa ezzel az érvvel fordul Arjunához: „Ha úgy véled, hogy ez csupán különféle vegyi anyagok véletlenszerű kombinációja, akkor mi okod van a bánatra?” Tegyük fel, hogy van egy üveged, amelyben vegyi anyagok meghatározott keveréke található. Ha az az üveg eltörik, van ok a bánatra?

Semmi gond, szerzünk egy másik üveggel ebből a vegyi keverékből. Kṛṣṇa tehát ezzel az érvvel él: ha azt hiszed, hogy ebben a testben nincs lélek, nincs lélekvándorlás, hanem az csupán vegyi anyagok véletlenszerű kombinációja folytán jött létre, és egy bizonyos idő elteltével... nos, hogyan is mondják... szétesik vagy széthullik, akkor mi okod van a bánatra? Miért bánkódsz? Ez az Ő érvelése.

Folytasd.

Bhakta: „Még ha Arjuna nem is hitt volna a lélek létezésében – ahogyan azt a vaibhāṣika filozófia tanítja –, akkor sem lett volna oka a bánatra. Senki sem bánkódna amiatt, hogy elveszít egy bizonyos mennyiségű vegyi anyagot, és emiatt felhagyna előírt kötelességei teljesítésével.”

Prabhupāda: Így van. Tegyük fel, hogy van egy vegyi anyagokat tartalmazó üvegünk, és az véletlenül eltörik. Vajon ez azt jelenti, hogy fel kell hagynom minden elvégzendő kötelességemmel? És csak az üveg miatt kell bánkódnom? Miféle dolog ez? (nevet) „Arjuna, te a barátom vagy” – hiszen Kṛṣṇa barátja volt –, „vajon annyira ostobává váltál, hogy egy vegyi anyagokat tartalmazó üveg elvesztése miatt bánkódsz?” Ez az érv lényege. Igen.

Bhakta: „Másfelől a modern tudományban és a tudományos hadviselésben tonnaszámra pazarolják a vegyi anyagokat az ellenség feletti győzelem érdekében.”

Prabhupāda: Így van. Rengeteg atombombát és hidrogénbombát gyártanak – hatalmas, költséges vegyi anyagokból álló szerkezeteket. Tehát ez elveszett – de ki siratja? Folytasd.

Bhakta: „A vaibhāṣika filozófia szerint az úgynevezett lélek, vagyis az ātmā, a test elpusztulásával együtt megszűnik létezni.”

Prabhupāda: A modern elméletek pontosan ilyenek. Azt akarják... igen, Kārttikeya mesélte, hogy a fiatalok – a fiúk és a lányok – azt az elméletet vallják, hogy „Szüleink annyira bizonytalanná tették a világot, hogy nem tudjuk, mikor ér véget az életünk, mikor pusztul el a testünk. Ezért a legjobb, ha minél gyorsabban kiélvezzük a testi érzéki örömöket.”

Nem erről az elméletről beszéltél nekem? Hm? Tényleg így gondolkodnak? Nézzük csak ezt az ostobaságot. Tegyük fel, hogy létezik lélek... és miért ne tételeznénk fel? Hiszen kísérletileg még senki sem bizonyította, hogy kémiai folyamatok révén ilyen mozgó lényeket lehetne létrehozni.

Így hát a modern civilizáció többé-kevésbé sötétségben él. A Śrīmad-Bhāgavatam így írja le ezt a helyzetet: lokasyājānata (SB 1.7.6). A világ összes embere gazember és bolond. Ez áll a Śrīmad-Bhāgavatam első énekében. Vyāsadeva írta a Śrīmad-Bhāgavatamot, és a bevezető részben – ahogy azt már láttátok – az áll, hogy odaadó meditációja révén megpillantotta Kṛṣṇát, valamint az Ő anyagi energiáját is.

bhakti-yogena manasi

(samyak) praṇihite ’male

apaśyat puruṣaṁ pūrṇaṁ

māyāṁ ca tad-apāśrayam

(SB 1.7.4)

A bhakti-yogában történő meditációja révén két dolgot látott. Manasi praṇihite amale – kizárólag a bhakti-yoga folyamata által. A yogafolyamat célja az elme megtisztítása. A yoga teljes folyamata – az indriya-saṁyama, vagyis az érzékek uralása és megtisztulása – alkotja valójában magát a yogarendszert. A yogarendszer tökéletessége pedig a bhakti-yoga. A bhakti-yoga.

Mert a bhakti-yoga gyakorlásával tökéletesen megtisztíthatjuk az elmét. A yogarendszer célja az elme megtisztítása, és ez a bhakti-yoga folyamat... ahogyan azt Caitanya Mahāprabhu is ajánlja: ceto-darpaṇa-mārjanam (CC Antya 20.12). A bhakti-yoga folyamatának – a Hare Kṛṣṇa éneklésének – elsődleges haszna az elme megtisztítása.

Nos, Vyāsadeva, mielőtt írni kezdett volna... ő nem egy közönséges szépirodalmi író volt. Bárki írhat bármilyen badarságot. Nem. Régebben egyetlen könyvet sem fogadtak el, ha nem felszabadult lélek írta. Ez volt a szokás. Senki más nem mert volna könyvet írni, és a könyvét sem fogadta volna el a társadalom – csak a védikus irodalmat és a védikus tudásból született műveket tekintették könyvnek. Az számított könyvnek. Különben mik is ezek a könyvek? Ezek a kitalált történetek, regények és hasonlók... nem könyvek, hanem szemét. Valójában szemétnek számítanak. Nem látjátok?

Az újságok hatalmas költséggel készülnek. Tudjátok jól. A tulajdonosok minden nap rengeteg pénzt fizetnek a hírszerzőknek, a fotósoknak, a személyzetnek és a kiadónak, hogy előállítsanak egy – mondjuk – ötven- vagy huszonöt oldalas újságot, amit aztán kidobnak az utcára.

Senki sem törődik vele. Mert mindenki tudja, mennyit érnek ezek a hírek. Senki sem gondolja úgy, hogy: „Ó, itt egy újság, amelynek az előállítása rengeteg pénzbe került. Hadd vegyem magamhoz.” Mindenki csak belerúg. Értitek? A saját szemetekkell láthatjátok.

Hatalmas újságkötegek hevernek ott, és senki sem törődik velük. Ez azt jelenti, hogy ennek az irodalomnak valójában semmi értéke nincs. Semmi értéke. Egyszerűen csak az idejüket pazarolják azzal, hogy ilyen értelmetlen irodalmat állítanak elő. Még ha van is bármilyen értéke – amit a hírlapárusok kora reggel kihordanak –, tíz órára már semmit sem ér. Ennyi az egész. Az értéke megszűnt. Bármilyen értékkel is bírt, az tíz órára elveszett.

A Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā azonban nem ilyen mű. Tudsz mondani példát olyan könyvre, amelyet ötezer évvel ezelőtt írtak, és amelyet ma még nagyobb áhítattal, tisztelettel és figyelemmel olvasnak? Létezik ilyen könyv a világon? Nézz utána. Egyetlen ilyen könyvet sem találsz. Nem találhatsz olyan könyvet, amelyet mondjuk ezer vagy kétezer évvel ezelőtt írtak, és amely megőrizte volna ezt a státuszt. Itt van viszont egy könyv, amelyet ötezer évvel ezelőtt mondtak el, és mégis, szerte a világon...

Nem arról van szó, hogy a Bhagavad-gītā csupán hindu vagy védikus irodalom lenne, amelyet kizárólag a hinduk olvasnak. Manapság a hinduk száma megcsappant. Gyakorlatilag – ha a valóságot nézzük – India egyes részein már csak kevés hindu él. Mekkora is tehát a hinduk száma? Világszinten ők alkotják az úgynevezett kisebbséget. Ha összehasonlítjuk más vallásokkal...

A minap láttam a World Almanacban, hogy a hinduk... nos, a hinduk állnak a legalacsonyabb szinten. De vajon hány hindu olvas? Indiában nem éppen... az emberek kilencven százaléka írástudatlan. Szóval mit is olvasnának? És ki olvassa a Bhagavad-gītāt? Az egész világon olvassák. Németországban is olvassák a Bhagavad-gītāt. Angliában is. Még a muszlim országokban is, nem is beszélve a ti országotokról. A Bhagavad-gītānak rengeteg kiadása létezik – ezzel csak arra akarok rámutatni, milyen fontos az igazi irodalom.

tad-vāg-visargo janatāgha-viplavo

yasmin prati-ślokam abaddhavaty api

nāmāny anantasya yaśo ’ṅkitāni yat

gṛṇanti gāyanti śṛṇvanti sādhavaḥ

(SB 1.5.11)

Az értéktelen irodalom a varjak számára élvezetes, míg a lelki irodalmat a fehér hattyúk élvezik.

(szakadás) Különbség van (a varjak és*) a fehér hattyúk között. Láttad már őket a természetben. Ők is madarak, és a varjak is madarak. De ha megnézed a fehér hattyúkat: ők a tiszta vizet kedvelik, ahol liliomok nyílnak, és ott érzik jól magukat.

A varjak viszont oda mennek, ahová a szemetet dobják; oda szállnak. Figyeld csak meg a természetet! Az emberek azt mondják, mindenki egyenlő. De hogyan beszélhetünk egyenlőségről? Még a madarak vagy az állatok világában sincs egyenlőség. Akkor hogyan lehetne egyenlőséget teremteni? Anyagi szinten ez lehetetlen. Lelki szintre kell emelkedni; akkor válik lehetővé az egyenlőség.

Vyāsadeva felszabadult lélek volt. Tiszta szívvel és tiszta elmével látta meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, valamint māyāt – tad-apāśrayam –, aki mögötte állt. Māyā a sötétség. Māyā nem állhat meg Kṛṣṇa előtt, ahogyan a sötétség sem maradhat meg a fény jelenlétében.

Itt most fény van. Nincs sötétség. Hátul talán akad némi sötétség, nem igaz? De elöl nem. Tehát māyā nem állhat meg Kṛṣṇa előtt; māyā Kṛṣṇa mögött áll. Ha tehát mindig Kṛṣṇára összpontosítasz, vagyis állandóan Kṛṣṇa-tudatban élsz, akkor māyā nem érinthet meg.

kṛṣṇa—sūrya-sama māyā haya andhakāra

yāhāṅ kṛṣṇa tāhāṅ nāhi māyāra adhikāra

(CC Madhya 22.31)

Vyāsadeva tehát tiszta tudatállapotban, Kṛṣṇa-tudatban látta meg Kṛṣṇát és māyāt. De mi is ez a māyā? Ahogy a szentírás mondja: yayā sammohito jīva – az a māyā (illúzió), amely elvarázsolta mindezeket a feltételekhez kötött élőlényeket. Yayā sammohito jīva ātmānam anarthaṁ manute (SB 1.7.5): azt hiszik magukról, hogy „én csupán anyagi termék vagyok”. Éppen erre a pontra akarok kilyukadni.

Akik azt gondolják, hogy „én anyagi termék vagyok”, azok teljesen a māyā sötétségében élnek. Yayā, manute anarthaṁ tat-kṛtaṁ ca abhipadyate: mivel e testtel azonosítják magukat, testi tudatosságban cselekszenek, ezzel pedig csak növelik életük problémáit és az anyagi léthez kötöttségüket. Szörnyű állapot. Ezért mondja Vyāsadeva: anarthopaśamaṁ sākṣād bhakti-yogam adhokṣaje (SB 1.7.6). Anartha – ez az anartha, ez a téves életfelfogás... Ha meg akarsz szabadulni ettől a téves elképzeléstől – miszerint „én ez a test vagyok” –, amely alapján cselekedve csak szenvedsz... nos, ez a te betegséged.

Ha ki akarsz gyógyulni ebből a betegségből, akkor sākṣād bhakti-yogam adhokṣaje: egyszerűen törekedj arra, hogy Kṛṣṇa-tudatban élj. Sākṣāt – közvetlenül. Lokasyājānata: a tudatlan emberek nem tudják ezt. Ezért vidvāṁś cakre sātvata-saṁhitām; ezért a vidvān – vagyis a nagy tudású bölcs, Vyāsadeva – megalkotta a Śrīmad-Bhāgavatamot.

Lokasyājānata: a tudatlan emberek nem tudják. Elragadja őket az a téves elképzelés, hogy „én ez a test vagyok, és a testem néhány éven belül elpusztul. Most adott a lehetőségem, erős a testem, élvezzem hát a szexuális életet, amennyire csak lehet, aztán vége az egésznek. Ki tudja, hová kerülök, mi vár rám?” Értitek?

Veszélyes civilizáció ez. Veszélyes. És jönnek majd olyanok, akik azt mondják: „Igen, élvezd az érzékeidet, egyszerűen ülj le tizenöt percre, és vibráld ezt az egy szótagot: bās. Ezzel el is intézted a dolgot.” Ez folyik manapság. Ne hagyd, hogy félrevezessenek. Igyekezz tökéletesen megérteni a Bhagavad-gītāt! Boldog leszel ebben az életben és a következőben is.

Folytasd!

Bhakta: „A vaibhāṣika filozófia szerint az úgynevezett lélek, vagyis az ātmā, a test pusztulásával együtt megszűnik létezni. Így hát – akár elfogadta Arjuna a védikus következtetést, miszerint létezik egy atomnyi méretű lélek, akár nem hitt a lélek létezésében – semmi oka nem volt a bánkódásra. Ezen elmélet alapján, mivel minden pillanatban számtalan entitás keletkezik az anyagból, és ugyancsak számtalan pusztul el közülük minden pillanatban, nincs ok a szomorúságra egy ilyen esemény miatt.”

Prabhupāda: Igen. Az anyagi teremtés olyan, mint a buborékok az óceánban. Láttad már, ahogy a Csendes-óceán partján állva buborékok ezrei keletkeznek egyetlen pillanat alatt, majd ezrei tűnnek is el ugyanúgy? Vajon ki siránkozik emiatt? „Ó, mennyi buborék keletkezett, aztán eltűntek, eltűntek, eltűntek!” (nevetés) Ez képtelenség. (nevet)

Kṛṣṇa tehát nagyon találó érvet hoz fel: „Ha azt gondolod, hogy nincs lélek – hogy az csupán a fizikai elemek kölcsönhatása révén jön létre –, akkor az olyan, mint a buborék az óceánban. Minden pillanatban buborékok ezrei keletkeznek és semmisülnek meg. Mi okod van tehát a bánatra? Mi az indokod?”

És azután?

Bhakta: „Azonban...”

Prabhupāda: A mai emberek is békére vágynak, és arra, hogy véget vessenek a háborúnak. Tegyük fel, hogy sikerül megállítani a háborút. Meg tudod-e állítani a halált? Akkor miért a háború megállítására törekszel? Miért feledkezel meg az igazi feladatodról? A háború megállításán fáradoznak. Tegyük fel, hogy a háború megszűnik, és senki sem kezd többé háborúzásba. De hogyan állítod meg az anyagi természet háborúját?

Az anyagi természet állandóan harcban áll veled. Születésed pillanatától kezdve harcol ellened. Amikor megszületik egy gyermek, az anyagi természet minden egyes pillanatban pusztítja őt. A gyermek felnő, kétéves lesz – ez azt jelenti, hogy az anyagi természet már két éve pusztítja ezt a gyermeket. Hogyan tudnád ezt megállítani? Ezek az ostoba emberek nem veszik figyelembe ezeket a tényeket.

Tegyük fel, hogy megállítom a háborút – nem lesz többé háború, sem betegség. Ám a betegségek teljes megszüntetése lehetetlen. Talán elérhető valahogyan, hogy ne legyen háború – bár valójában ez sem lehetséges. De tegyük fel, hogy az Egyesült Nemzetek – egy hatalmas szervezet – erőfeszítései révén mégis sikerül megállítani a háborút: hogyan fogod akkor megállítani a halált? Mi a javaslatod? Semmi. Semmilyen megoldás nincs. Akkor mi értelme van a háború megállításának?

Tegyük fel, hogy a háborúban fiatalemberek halnak meg. Rendben van. De rengeteg fiatalember hal meg kórházban, betegség következtében. Máskor pedig előfordul, hogy idős emberek még a háborút is túlélik. Tehát az élet és a halál kérdése nem a te kezedben van. Ne hidd azt, hogy ha megállítasz vagy épp fokozol bizonyos folyamatokat, képes leszel kiküszöbölni minden kellemetlenséget.

Vegyük például ezt a fiút, Bīrabhadrát: elütötte egy autó. Rendben, épp az utcán tartózkodott. De ott van egy másik fiú is, aki leesett a lépcsőn és eltörte a lábát. Ő otthon volt, mégis balesetet szenvedett. Hogyan tudnád tehát megállítani ezt – az anyagi természet támadását? Bárhol is légy – otthon vagy az utcán, fiatalon vagy idősen, tudós- vagy filozófusként –, az anyagi természet nem engedi majd, hogy békés körülmények között élj. Ez az ő feladata. Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14). Nem élhetsz békében; ez lehetetlen. Az egyetlen békés állapot az, ha eléred a Kṛṣṇa-tudatot. Nincs más választási lehetőség. Kalau nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā (CC Adi 17.21). Az Úr Caitanya világosan kijelenti: „Nincs más út, nincs más út, nincs más út.” A mi Kṛṣṇa-tudat mozgalmunk nem csupán egy a sok mozgalom közül. Nem. Ez az egyetlen olyan mozgalom, amely békét, életet és jólétet képes adni az embereknek.

Igen.

Bhakta: „Mivel azonban nem kockáztatta a lélek újraszületését, Arjunának nem volt oka attól tartani, hogy bűnös cselekedet terheli majd amiatt, hogy megöli nagyapját és tanítóját. Ugyanakkor Kṛṣṇa gúnyolódva szólította Arjunát mahā-bāhu-nak, azaz erős karúnak, mivel Ő – legalábbis – nem fogadta el a vaibhāṣika-elméletet, amely figyelmen kívül hagyja a védikus bölcsességet. (szakadás) Arjuna a védikus kultúrához tartozott, és illendő volt, hogy továbbra is kövesse annak elveit.”

Huszonhét...

Prabhupāda: Barátként bírálja őket: „Azt valljátok magatokról, hogy a védikus kultúra követői vagytok, mégis valami értelmetlen kultúrát fogadtok el. Ez nem válik javatokra.” Rendben, itt álljunk meg.

Tehát olvassátok figyelmesen a Bhagavad-gītāt! Minden benne van. Minden egyes szó, minden egyes sor – mondhatni – tanulságos. Végtére is... ez a lelki tudás alapelve. Most már rendelkezésre áll. Mindannyiótoknak nagyon figyelmesen el kell olvasnia. Mindenkinek legyen saját példánya, olvassa el alaposan, és tegyen vizsgát a következő Janmāṣṭamī alkalmával. Megkapjátok a Bhakti-śāstrī címet (kuncog). Igen.

Nos, van kérdés? Szóval, hívjatok meg embereket! Szép helyünk van. Mit gondoltok?

Tamāla Kṛṣṇa: Hűha! Ez nagyszerű lesz. Igazi öröm lesz idehívni az embereket.

Prabhupāda: Igen. És tartsatok összejöveteleket! A Szeretetlakoma (Love Feast) napján kínáljátok meg őket Kṛṣṇa-prasādammal! Hívjatok meg tekintélyes urakat, hogy elnököljenek, vagy ők legyenek a díszvendégeink! Így végezzetek népszerűsítő munkát! Helyezzetek el kivilágított táblákat az utcán, és tegyétek széppé a kerteket! Ez szolgálat. Most lehetőségetek nyílik a szolgálatra. Csináljátok! Itt a lehetőség.

Mi... nem törődünk azzal, hogy valaki megérti-e Kṛṣṇa filozófiáját vagy sem. Persze, ha megérti, az nagy öröm számunkra. De mi Kṛṣṇa és az Úr Caitanya nevében tevékenykedünk. Ez kell, hogy legyen a filozófiánk. Ne csüggedjetek, ha egész nap dolgoztok, de nincs adomány, és senki sem érdeklődik a Kṛṣṇa-tudat iránt! Nem. Ne csüggedjetek! Őszintén dolgoztatok egész nap – ez a ti érdemetek. Ennyi az egész. Ez a ti érdemetek. Kṛṣṇa látni fogja – bhāva-grāhī-janārdana. Kṛṣṇa azt szeretné látni, mennyire fordítod értékes életedet és energiádat Őrá. Ennyi az egész. Ne csüggedj amiatt, hogy nem jönnek el sokan ide, vagy hogy csak nehézkesen haladunk. Nem számít. Használjuk ki azt a lehetőséget, amelyet Kṛṣṇa adott nekünk. Most itt egy lehetőség, amelyet Kṛṣṇa biztosított számunkra. Helyet kerestünk, és úgy vélem, a lehető legjobbat találtátok meg most. Jobbat, mint az az üzlethelyiség, vagy az a Mel... Mel... hogy is hívják?

Bhakták: Melrose.

Prabhupāda: A Melrose Avenue-n lévő emeleti helyiség. Nagyon jó. Szervezzétek meg hát, és lássuk, mit tesz Kṛṣṇa. Szó sem lehet csalódottságról. Igen?

Bhakta: Prabhupāda, mi az a Manu, és hogyan tekinthető az emberiség atyjának, ahogyan azt a Bhagavad-gītā állítja?

Prabhupāda: Igen, A Manu egy név; mivel pedig az emberiség tőle származik, ezért nevezik őket manuṣyának. Manuṣya annyit tesz: „Manutól született”. Manu a név. Ahogyan Anglia egyes részein... hogyan is hívták őket? Angolok? A történelem során, Anglia római megszállása idején Angles-nek (angoloknak) nevezték őket? Nem tudjátok?

Höly bhakta: Anglos?

Prabhupāda: Angles, igen.

Höly bhakta: Angolszász.

Prabhupāda: Igen. Ahogyan az „anglos” népnévből lett az „angol”, úgy történt ez Manu esetében is. A Manu Brahmā fiának, Vaivasvata Manunak a neve. Ahogyan Nārada is az egyik fia volt – hiszen számos fia született. Brahmā volt az első élőlény; ő sok fiút teremtett, akik aztán szintén sok utódot nemzettek. Így népesült be az egész univerzum. Manu tehát az egyik ilyen fia.

Brahmā egyetlen napja alatt tizennégy Manu jelenik meg. Ezekről a dolgokról már sokszor beszéltem. Az emberiség pedig Manutól származik. Ezt a Bhagavad-gītā is kijelenti: imam vivasvate yogam proktavān aham avyayam, vivasvān manave prāha (BG 4.1). Manu – mármint ez a Manu, hiszen különböző Manuk léteznek, szám szerint tizennégy egyetlen nap alatt... A jelenlegi Manu, akinek az uralma alatt most ebben az univerzumban élünk, a napisten, Vivasvān fia. Neki is van saját bolygója, ahogyan a Napnak is van saját égiteste.

Fiának, Ikṣvākunak adták át e földi bolygó kormányzását, és ebből a nemzetségből – Mahārāja Ikṣvāku leszármazottjaként – jelent meg az Úr Rāmacandra. Így terjedtek el a kṣatriyák az egész világon. Már többször említettem, hogy az európaiak többsége az eredeti kṣatriyák leszármazottjai. Az emberiség története tehát nemcsak ezen a bolygón, hanem számos más bolygón is kibontakozott.

Manu tehát az emberiség atyja. A „man” szó... ez latin? Latin eredetű szó? A szanszkrit szó a manuṣya, amely a Manuból származik, és a jelentése „ember”. A szanszkrit irodalom tehát Manut tekinti az emberiség atyjának. A Biblia pedig azt mondja, hogy az ember Isten képmására teremtetett.

Valójában tehát Brahmā Viṣṇu fia, Manu Brahmā fia, és bizonyos értelemben mi is Manu gyermekei vagyunk. Így, ahogy fokozatosan haladunk felfelé, Isten válik az eredeti Atyánkká. Mi is azt mondjuk: Isten az eredeti Atya. A történelem – a védikus történelem – is ezt tanítja.

Tehát Isten... mivel nekünk van alakunk, Istennek is kell, hogy legyen alakja. Ahogyan az apámnak volt alakja, úgy nekem is ilyen alakom van. Ez józan ész kérdése. Hogyan lehetne az apám személytelen? Ha az apám nem lett volna személy, hogyan lehetnék én személy? Ha Isten az eredeti Atya, akkor személynek kell lennie.

Különben hogyan lennénk mi személyek? Ezek egyszerű, józan észen alapuló dolgok. Nem szükséges hozzá hatalmas tudás. Egy gyermek is megérti. Hogyan állíthatja valaki, hogy Isten személytelen? Ha Isten az eredeti Atya, hogyan lehetne személytelen? Mit mondtok? Mondhatja bárki azt, hogy: „Igen, ilyen vagy olyan módon lehet személytelen”?

Isten nem lehet személytelen. Ő személy. Rengeteg információ áll rendelkezésünkre. Maga Kṛṣṇa mondja: „A múltban én személy voltam, te személy voltál, és mindazok az emberek is, akik itt összegyűltek a csatatéren, szintén személyek. Személyként léteztünk a múltban, és a jövőben is egyéni személyekként fogunk létezni.” Tehát mi – a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam vaiṣṇava követői – ezt nem fogadhatjuk el; nincs is rá semmi ok. Mit gondoltok? Hm?

Bhakta: Egyetértek.

Prabhupāda: Igen. Van valaki, aki nem ért egyet? Hol van Aravinda? Ő néha nem ért egyet.

Bhakta: Épp a házadra vigyáz.

Prabhupāda: (nevet) Jól van. Mi az ott?

Viṣṇujana: Vannak olyanok, akik nincsenek itt, és nem értenek egyet; azt mondják, Isten tiszta fényként vagy valamilyen elvont fogalomként is megtapasztalható.

Prabhupāda: Ez a kevésbé értelmeseknek szól. A kevésbé értelmeseknek. Ahogyan távolról látod, hogy közeledik egy vasúti mozdony: először a fényét látod meg. Egy tudatlan ember azt mondja: „Fény közeledik.” (nevetés) De aki ért hozzá, az azt mondja: „Vonat közeledik.” Szóval ez a kevésbé értelmesekre jellemző. Ennyi az egész. A tudatlan ember azt mondja, hogy fény közeledik. Ennyi. Ők mind tudatlanok. Nincs megfelelő tudásuk. Mit gondolsz?

Viṣṇujana: Igen.

Prabhupāda: Igen. Mondd meg nekik: „Mindannyian tudatlanok vagytok.” (nevetés) „Gyertek ide, és tanuljatok tőlünk. Aztán mondjátok meg, mi az Isten. Semmilyen tudásotok nincs.” Ahogyan egyesek a napfényről, a vakító napfényről beszélnek.

Ott van a Nap bolygója. És mivel még a Holdra sem tudnak belépni, hogyan léphetnének be a Nap bolygójára? Ha belépnének a Nap bolygójára, felfedeznék, hogy ott van egy személy, akinek a testéből árad ez a napfény. Hasonlóképpen, az eredeti személynek, Kṛṣṇának is van saját ragyogása. A Brahma-saṁhitāból kapunk információt erről: yasya prabhā prabhavato jagad-aṇḍa-koṭi (Bs. 5.40). Ahogyan a Nap istene sugározza szét testének fényét ebben az univerzumban – egyetlen univerzumban –, ugyanúgy az eredeti személy is árasztja ezt a fényt.

Tehát, akik kevésbé értelmesek, azok csak a fényt látják; ezért mondják azt, hogy (Isten*) fény. Ám a védikus irodalom arról tájékoztat, hogy a Legfelsőbb Személyt a fényen áthaladva kell felkutatnunk. Az Īśopaniṣad ezt mondja: „Kedves Uram, kérlek, vond vissza ezt a vakító fényt, hogy valóban láthassam az arcodat.” Ez áll a védikus irodalomban.

Tehát eredendően az Abszolút Legfelsőbb Igazság egy személy. Ha bizonyítékot akarsz a Védákból, arra is van bizonyíték. A Bhagavad-gītā a bizonyíték. Miért fogadnánk el egy olyan alsóbbrendű embert, aki ezzel ellentétes dolgokat beszél? Vajon az az ember nagyobb, mint Kṛṣṇa? Akkor miért is foglalkoznék vele? Nem fontos személyiség; még csak nem is számít jelentősnek, csupán egy átlagos ember. Ezeket az embereket mind kevésbé intelligensnek, sőt, ostobának kell tekintenünk. Nem rendelkeznek tökéletes tudással az Abszolút Igazságról. Mit gondolsz?

Viṣṇujana: A világnak szüksége van a Kṛṣṇa-tudatra.

Prabhupāda: Hm?

Viṣṇujana: A világnak még sosem volt része olyasmiben, mint a Kṛṣṇa-tudat.

Prabhupāda: Így van. Nem tudják. Kevésbé intelligensek. Ajānam. Ezt a szót használja a Śrīmad... ajānata... A jānata tudást jelent. Az a-jāna szóban az „a” tagadást fejez ki; tehát tudás nélküli állapotot jelöl. A Bhagavad-gītában pedig láthatjuk: bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate (BG 7.19). Ezek a kevésbé intelligens emberek az Abszolút Igazságot keresik. Ez is dicséretes dolog. Keresgélnek. Ám még nem jutottak el a lényeghez. A lényeg pedig az, amit Kṛṣṇa mond: „Sok-sok születésen át tartó kutatómunka után, amikor az illető valóban bölccsé válik, átadja magát Nekem” – vāsudevaḥ sarvam iti (BG 7.19) –, vagyis felismeri, hogy „Vāsudeva, azaz Kṛṣṇa minden”. Ezt mondja a Bhagavad-gītā.

Tehát, a végső tudás azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Személyt. Mit ér, ha valaki behatóan tanulmányozza a napfényt, de nincs lehetősége arra, hogy belépjen a Nap bolygójára, vagy megértse az ott lakó Napistent? Vajon ez valódi megvilágosodás? Tegyük fel, hogy a napfény áthatja az egész univerzumot. Valaki alaposan tanulmányozta a napfényt. Hasonlítsuk össze őt azzal, aki belépett a Nap bolygójára, és látta a Napistent: melyikük áll magasabb szinten? Ki a jobb?

Viṣṇujana: Az az ember, aki rendelkezik a tudással.

Prabhupāda: Igen. Aki belépett a Nap bolygójára, és látta a Napistent, ő a jobb. Ez józan ész kérdése. Szóval, lesz még kīrtana? Rendben. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

(félre) Jayānanda mondta, hogy nagyon hideg van. Szóval élvezitek? Egyáltalán nincs hideg?

(kīrtana) (szakadás) (vége)