Category:HU/681204 - Lecke - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

(énekel) Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi. (háromszor, amire a bhakták válaszolnak)

cintāmaṇi-prakara-sadmasu kalpa-vṛkṣa-

lakṣāvṛteṣu surabhīr abhipālayantam

lakṣmī-sahasra-śata-sambhrama-sevyamānaṁ

govindam adi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi

(Bs. 5.29)

Bhakták: Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi. (háromszor, felelgetve)

Prabhupāda: Nagyon szépen köszönöm. Mi tehát az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, az eredeti Abszolútumot, Govindát imádjuk. Govindam... a „go” szó jelentése: érzékek, tehén és föld. Az „indam” pedig azt jelenti: aki örömöt ad – vagyis Ő e három dolog – az érzékek, a tehenek és a föld – örömforrása. A föld...

Sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29) – mondja a Bhagavad-gītā. Govinda, azaz Kṛṣṇa a tulajdonosa és fenntartója minden földnek, és Ő az, aki örömöt szerez minden föld lakójának. Govindam. Ő a tehenek oltalmazója, és kedves a tehenek számára.

Sok képet láttatok már Kṛṣṇáról; szereti a teheneket. Miért éppen a tehenet szereti? Miért nem más állatot? Hiszen sok más állat is létezik. Miért éppen a tehén? Mert a tehenek védelme az emberi társadalom legfontosabb feladata.

Amikor hódolatunkat fejezzük ki Kṛṣṇa előtt, ezt mondjuk: namo brahmaṇya-devāya go-brāhmaṇa-hitāya ca – „Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom a Legfelsőbb Személyiségnek, aki a brāhmaṇák és a tehenek oltalmazója.” Go-brāhmaṇa-hitāya ca jagad-dhitāya. Az első ismérve, hogy megvédi a brāhmaṇákat és a teheneket. Ezt követően pedig megvédi az egész világot. Jagad-dhitāya kṛṣṇa. És Ő Kṛṣṇa, govindāya – ez a Govinda.

Ilymódon az Istenség Legfelsőbb Személyisége mutat példát arra, hogy az emberi civilizáció csak a bráhminikus kultúra és a tehenek védelmének alapjain fejlődhet. Amint hanyatlásnak indul a bráhminikus kultúra, és amint hiányosságok lépnek fel a tehenek védelmében, megszűnik a béke a világon. Ezért mondta kifejezetten: go-brāhmaṇa-hitāya ca. A Kṛṣṇa-tudat ezen mozgalma a bráhminikus kultúra és a tehenek védelmét szolgálja. Ha ezt a két dolgot megvalósítjuk, automatikusan eljön a világbéke.

Így működnek a védikus írások: megragadják a dolgok lényegét, és minden más dolog követi azt. Vegyük például a meditációt – vagyis nem is magát a meditációt, hanem a yoga-rendszert. Yoga indriya-saṁyamaḥ: a yoga-rendszer az érzékek szabályozását jelenti. Ez a yoga gyakorlásának legfőbb eleme. Ami az érzékeket illeti: öt érzékszervünk van az ismeretszerzésre, és öt a cselekvésre. Az összes érzékszerv közül a nyelv számít a legnagyobb hatalommal rendelkezőnek. Ezért a vaiṣṇavák arra törekednek, hogy uralják a nyelvüket. Nem engedik meg a nyelvüknek, hogy bármit és mindent megegyen. Nem. A svāmī vagy a gosvāmī szó jelentése: aki uralja az érzékeit.

Az emberek általában az érzékeik szolgái. Amikor valaki – ahelyett, hogy érzékei szolgája lenne – az érzékei urává válik, akkor nevezik svāmīnak. A svāmī nem a ruházatot jelenti. A ruha csak külsőség, csupán arra szolgál – ahogyan mindenütt létezik valamilyen egységes öltözet –, hogy felismerhető legyen: „Ő az, aki.” Valójában a svāmī szó azt jelenti: aki uralja az érzékeit. Ez pedig a bráhminikus kultúra része.

Satya, śama, dama, titikṣā, ārjavam, jñānam, vijñānam, āstikyam, brahma-karma svabhāva-jam (BG 18.42). Brahma. A brahma szó itt brāhmaṇát, azaz brāhminikus kultúrát jelent. Az igazmondás, a tisztaság, az érzékek és az elme uralása, az egyszerűség és a türelem, a tudás birtoklása, annak gyakorlati alkalmazása az életben, valamint az Istenbe vetett hit – ezek a tulajdonságok alkotják a brāhminikus kultúrát. Bárhol gyakorolják is ezeket a tulajdonságokat, ott újjáéled a brāhminikus kultúra.

Nem arról van szó, hogy csak egy bizonyos országban, társadalomban vagy embercsoportban léteznének brāhmaṇák. Nem. A Bhagavad-gītā nem ezt mondja. Brahma-karma svabhāva-jam. Svabhāva-jam – vagyis természetes tevékenységek. Tehát: igazmondás, az érzékek és az elme uralása, egyszerűség, tisztaság, türelem, tudás, valamint a tudás gyakorlati alkalmazása az életben.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalma tehát a brahmacārīk képzését szolgálja. A brahmacārī olyan személy, aki a brāhminikus kultúra gyakorlására készül. Szükség van tehát a népesség egy olyan részére, amely jártas a brāhminikus kultúrában. Ekaś candras tamo hanti na ca tara sahasrasaḥ. Akárcsak egy kertben, ha van egyetlen szép, jó illatú rózsatő, az egész kert átitatódik az illatával. Értitek? Illatossá válik.

Hasonlóképpen, nem várjuk el, hogy az emberi társadalom teljes népessége átvegye ezt a brāhminikus kultúrát; ám ha a népességnek akár csak az egy százaléka is elfogadja ezt a brāhminikus kultúrát – a Kṛṣṇa-tudatot –, akkor az egész világ békéssé válik. Nem is kell egy százalék; kevesebb is elég. Ez csodálatos dolog.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalma tehát egy rendkívül tudományos alapokon nyugvó mozgalom. Hogyan is remélhetnénk békét, ha nem emeljük fel az embereket az állati ösztönök szintjéről? Gondoljátok, hogy létezik béke a kutyák vagy a macskák társadalmában? Nem, ez lehetetlen. Vegyünk például néhány kutyát. Amikor találkoznak, azonnal elkezdődik az ugatás: „vau, vau, vau, vau”. Nem várhatunk mást. Ha kutyákból álló társadalmat hozunk létre, akkor nem várhatunk mást. A lakosság egy részéből – bizonyos százalékából – brāhmaṇákat kell nevelnünk. Akkor van remény a változásra.

Akárcsak az égen a csillagok száma sokkal nagyobb, de van egyetlen hold. Ez az egyetlen hold is elegendő ahhoz, hogy megvilágítsa az eget. Ekaś candras tamo hanti na ca tārā-sahasraśaḥ – hiába csillog csillagok milliója, azok nem képesek eloszlatni a sötétséget. Értitek? Csak egyetlen hold van, és csak egyetlen nap. Ezért törekedjünk arra, hogy a lakosság egy része valódi brāhmaṇává váljon. Go-brāhmaṇa-hitāya ca – és védelmezzük a teheneket.

Valójában rengeteg előnyt élvezünk a tehenek révén. Ott van például a tej. A tejből pedig többszáz féle, vitaminokban gazdag ételt készíthetünk. Többszáz félét. És mindegyik ízletes. Milyen csodálatos állat: hűséges, békés és hasznos. Vajon helyes dolog megölni őket, miután már megkaptuk tőlük a tejet? Még a haláluk után is bőrt adnak a cipőinkhez. Annyira hasznosak. Látjátok? Még a haláluk után is.

Életében finom tejjel lát el minket. Az emberi társadalom nem nélkülözheti a tejet. Amint megszületik egy gyermek, azonnal tejre van szükség. Idősek számára a tej maga az élet. Betegeknek a tej maga az élet. Mozgáskorlátozottaknak a tej maga az élet. Ezért Kṛṣṇa a saját példáján keresztül tanít minket arra, mennyire szereti ezt az ártatlan állatot, a tehenet.

Az emberi társadalomnak tehát a tehenek védelmére alapozva kellene kifejlesztenie a bráhminikus kultúrát. Egy brāhmaṇa nem fogyaszt más ételt, csak tejből készült készítményeket. Ez fejleszti az agy finomabb szöveteit, lehetővé téve a finomabb összefüggések, a filozófia és a lelki tudomány megértését. Ahogyan egy tudományos főiskolán sem képes akárki megérteni a tudomány bonyolult részleteit.

Bizonyos előzetes képzettségre van szükség a tudományos főiskolára való bejutáshoz, ahogyan a jogi karra vagy a posztgraduális képzésekre való felvételhez is. Hasonlóképpen, a lelki tudomány finomabb összefüggéseinek megértéséhez is brāhmaṇává kell válni; e nélkül ez nem lehetséges.

Ezért mondja a Bhagavad-gītā: cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ guṇa-karma-vibhāgaśaḥ (BG 4.13). Isten négyféle embercsoportot teremtett: cātur-varṇyaṁ. Hogyan történik a felosztás? Mi alapján történik a besorolás? Guṇa-karma-vibhāgaśaḥ – a tulajdonságok (kötőerők*) és a tevékenység szerinti besorolás alapján. Nem a születés alapján. Indiában persze a guṇa-karma-vibhāgaśaḥ szerinti besorolást eredetileg még a védikus korban dolgozták ki. Később azonban egyes emberek – mindenféle képzettség vagy tényleges tevékenység nélkül – azt kezdték hangoztatni, hogy „én ehhez vagy ahhoz az osztályhoz tartozom”. Emiatt India hanyatlása elkerülhetetlenné vált.

A Bhagavad-gītā azonban azt mondja: „Nem így van.” Azt tanítja, hogy ezek az embercsoportok – a cātur-varṇyaṁ, azaz a brāhmaṇák, a kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák osztályai – mindenütt jelen vannak. Nemcsak Indiában, hanem az egész univerzumban, minden országban, minden nemzetben és minden társadalomban akadnak olyan emberek, akikben megvan a brāhmaṇa hajlam. Ahogyan a ti országotokból is kiválasztottunk néhány fiatal férfit és nőt, akik hajlandóságot mutatnak arra, hogy ezt az életmódot kövessék. A Kṛṣṇa-tudat mozgalma tehát ott lép be a képbe, ahol bráhminikus-szintű fiúk, lányok és férfiak találhatók. Nem azt nézzük, hogy „Ó, ki az apád? Vajon brāhmaṇa-e az apád?” Nem, ezzel nem foglalkozunk. Az apja bármi lehet, ez nem számít. Ám ha megvan benne a hajlam a Kṛṣṇa-tudat elfogadására, azonnal üdvözöljük: „Jőjj!”

És megtanítjuk neki a brāhminikus életmód követelményeit: legyen brahmacārī, tartózkodjon a tiltott nemi élettől és a nem vegetáriánus étrendtől. Nem csupán a húsmentes étrendet javasoljuk – mi magunk vegetáriánusok vagyunk, és kerüljük a húsfogyasztást –, hanem kifejezetten a kṛṣṇa-prasādam fogyasztását ajánljuk.

Nincs vitánk a nem vegetáriánusokkal, hiszen a növényeknek is van életük. A növényeknek, a fűnek, a fáknak, a gyümölcsöknek és a virágoknak is van életük; nem élettelenek. Így önmagában a vegetáriánus életmód nem számít különösebb erénynek. Nincs különbség aközött, hogy valaki húst vagy növényi táplálékot fogyaszt. Mi azonban nem egyszerűen vegetáriánusként fogyasztjuk a növényeket, hanem kṛṣṇa-prasādamként – vagyis olyan ételmaradékként, amelyet Kṛṣṇának ajánlottak fel.

Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavad-gītāban:

patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ

yo me bhaktyā prayacchati

tad ahaṁ bhakty-upahṛtam

aśnāmi prayatātmanaḥ

(BG 9.26)

Kṛṣṇa azt mondta: „Ha valaki szeretettel és odaadással felajánl Nekem zöldségekből, gyümölcsökből és gabonafélékből – hiszen a gabona is gyümölcsnek számít – készült ételt, akkor Én elfogyasztom azt.” Ezért ajánljuk fel ezeket a dolgokat Kṛṣṇának. Ahogyan itt is tettük: gyümölcsöket ajánlottunk fel. Nem azért, mert vegetáriánusok vagyunk, hanem mert Kṛṣṇa ezt kéri. Gondolj csak arra, amikor meghívsz egy barátot: megkérdezed tőle: „Kedves barátom, mit ennél szívesen?”

Ha ő azt feleli: „Ezt szeretem”, te azonnal azt adod neki. Ez a szeretet jele. Hasonlóképpen, mivel Kṛṣṇa azt mondja: „Ha valaki odaadással és szeretettel gyümölcsöt, virágot, gabonát vagy tejet ajánl fel Nekem, Én elfogyasztom”, mi – akik elköteleztük magunkat Kṛṣṇa mellett – felajánljuk Neki ezeket a dolgokat, majd elfogyasztjuk azokat. Ez a mi módszerünk.

Nem vitatkozunk sem a húsevőkkel, sem a vegetáriánusokkal. Nem. Hiszen a növényeknek is van életük. A Bhagavad-gītāban is ez áll: yajña-śiṣṭāśinaḥ santo mucyante sarva-kilbiṣaiḥ (BG 3.13). Az ételt az áldozati felajánlás után kell elfogyasztani. Az áldozat pedig nem más, mint a Legfelsőbb Úrnak bemutatott imádat; ezt nevezzük áldozatnak. Aki tehát az áldozati étel maradékát fogyasztja, az megszabadul mindenféle bűntől.

A lényeg az, hogy a vegetáriánusok gyakran azt gondolják: „Jobbak vagyunk a húsevőknél.” Ám ez nem így van. Akár növényi, akár állati eredetű ételt fogyasztasz, büntetésre számíthatsz, ha úgy fogadsz el valamit, hogy nem ajánlod fel azt a Forrásnak, aki biztosította számodra. Ez a törvény.

Legalább azt el kell ismernünk, hogy „ezt az ételt a Legfelsőbb Úr biztosította, és hálával tartozunk Neki”. A keresztény Bibliában is így imádkoznak: „Ó, Istenünk, add meg nekünk mindennapi kenyerünket!” El kell tehát fogadnunk, hogy az ételt Isten adja. Aki pedig még ezt a kötelezettséget sem ismeri el, az bizony bűnös. Szóval, yajñārthāt karmaṇo ’nyatra. Yajña-śiṣṭāśinaḥ santo mucyante sarva-kilbiṣaiḥ. Aki áldozatot mutat be, majd elfogyasztja az ételt (az áldozat maradékait*), az megszabadul bűnös tettei következményeitől. Magában az evésben is rejlik bűnös cselekedet. Ám bhuñjate te tv aghaṁ pāpā ye pacanty ātma-kāraṇāt (BG 3.13): aki kizárólag saját magának főz, az valójában bűnt eszik. Ezek a Bhagavad-gītā tanításai.

Ezért kötelességünk felajánlani az ételt az Úrnak, mielőtt elfogyasztanánk: „Uram, Te biztosítottad ezt a csodálatos ételt az életem fenntartásához; kérlek, először Te ízleld meg, és csak azután eszem meg én.” Ez nagyon szép dolog. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Kṛṣṇa nem fogja ténylegesen elfogyasztani az ételt, de ha így gondolkodsz, megszabadulsz a bűnös tettek következményeitől.

Olyan helyzetben vagyunk, hogy minden egyes lépésünkkel bűnös cselekedetet követünk el. Minden egyes lépéssel. Ilyen ez a világ. Vegyük például az erőszakmentességet. A buddhista és a jainista filozófia is az erőszakmentességet hirdeti. De hogyan lehet valaki teljesen erőszakmentes? Amikor az utcán járunk, rengeteg hangyát és apró élőlényt taposunk és pusztítunk el. Lélegzünk, és ezzel is sok élőlény pusztul el.

Vizet iszunk, és eközben is számos élőlény pusztul el. Hogyan lehetséges tehát az erőszakmentesség? Nem lehetséges. Ezért minden lépésünknél Kṛṣṇa-tudatban – vagyis Isten-tudatban – kell cselekednünk. Így mentesülhetünk a bűnös tettek következményei alól.

A Bhagavad-gītā ezt ajánlja: yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ (BG 3.9). Ha nem Kṛṣṇa-tudatban – vagyis Isten-tudatban –, illetve Kṛṣṇa vagyis Isten utasításainak megfelelően cselekszel, akkor a tetteid visszahatása megköt téged.

yajñarthāt karmaṇo ’nyatra

loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ

tad-arthaṁ karma kaunteya

mukta-saṅgaḥ samācara

(BG 3.9)

„Ezért, kedves Arjunám” – tanítja Kṛṣṇa Arjunát –, „pusztán Kṛṣṇáért, vagyis Istenért cselekedj” – tad-artham –, „ne pedig bármilyen más célból.” Ne a saját elképzelésed szerint cselekedj! Pusztán az Úr útmutatása alapján cselekedj. Mukta-saṅgaḥ samācara. Így megszabadulsz majd tetteid visszahatásától.

Számos példa létezik erre. Vegyünk például egy katonát: amikor a csatatéren öl – a kormány és a főparancsnok utasítására –, nem vonják felelősségre az ölésért. Sőt, kitüntetésben részesül. Ugyanaz az ember, ha saját elhatározásából öl meg valakit, akasztófára kerül. Azonnal felelősségre vonják a törvény előtt.

Ezért egész életünket úgy kell alakítanunk, hogy kizárólag Istenért, vagyis Kṛṣṇáért cselekedjünk. Ez a Kṛṣṇa-tudat. A Kṛṣṇa-tudatú tevékenységeket bhaktinak, azaz odaadó szolgálatnak nevezzük. Hogy ezeket hogyan kell végezni, azt számos védikus írás – köztük a Bhagavad-gītā is – igen szépen kifejti. Különösképpen a Nārada Pañcarātra szögezi le a következőket:

sarvopādhi-vinirmuktaṁ

tat-paratvena nirmalam

hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-

sevanaṁ bhaktir ucyate

(Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.1.12, CC Madhya 19.170)

Meg kell szabadulni mindenféle megjelöléstől. Mindenféle címkétől. Melyek is ezek a megjelölések? „Amerikai vagyok”, „indiai vagyok”, „brāhmaṇa vagyok”, „kṣatriya vagyok”, „ez vagyok”, „az vagyok”. Ezek mind megjelölések. Valójában lelki lény vagyok. Ezt a címkét azért kaptam, mert elfogadtam ezt az anyagi testet, de nem ez a test vagyok.

Ez a Bhagavad-gītā első tanítása. A lelki útmutatás ebből a felismerésből indul ki: „Nem ez a test vagyok.” Mert az élet testi szintű szemlélete állati lét. A kutya azt hiszi: „ez a test vagyok”; a macska azt hiszi: „ez a test vagyok”. De ha egy ember azt hiszi, hogy „ez a test vagyok”, akkor mi a különbség közte és a macskák vagy a kutyák között?

Az embernek meg kell próbálnia megérteni: „Ki vagyok én?” Ezt nevezzük tudásnak. Amikor pedig eljut az ahaṁ brahmāsmi felismeréséig – „Lelki lény vagyok. Ó, lelki lény vagyok...” –, ahogyan Szókratész is felismerte. Amikor a bíró megkérdezte tőle: „Szókratész úr, hogyan szeretné, ha eltemetnék?”, ő így válaszolt: „Először is kapjatok el – aztán temessetek el. Ti a testemet látjátok. Nem látjátok, hogy lélek vagyok.” Ez a helyes látásmód.

Ezért mondja a Bhagavad-gītā: paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ.

vidyā-vinaya-sampanne

brāhmaṇe gavi hastini

śuni caiva śva-pāke ca

paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ

(BG 5.18)

A paṇḍita szó tudóst, művelt embert jelent. Ő mindent egyenlőnek lát, mivel nem a testet, hanem a lelket szemléli. A lelket látja az emberben is... legyen szó bármilyen emberről... valaki lehet magas vagy épp nagyon alacsony társadalmi helyzetű, lehet állat vagy bármi más – ám a paṇḍita, a tudós ember, a lelket látja bennük. Paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ – ő tudja, hogy ez csupán öltözék.

Tegyük fel, hogy egy úriember érkezik erre a találkozóra. Ha nincs megfelelően felöltözve, az nem jelenti azt, hogy megvetés illetné. Hasonlóképpen, a paṇḍita, vagyis a tudós ember nem tesz különbséget ember és állat között pusztán azért, mert eltérő a „ruházatuk”. Nem.

Ami a test fenntartását illeti, az állati és az emberi élet egyenértékű. Az állat eszik, az ember is eszik. Az állat alszik, az ember is alszik. Az állat párosodik, az ember is párosodik. Bár a párosodás vagy az evés minősége és mértéke eltérő lehet, maga az evés, az alvás, a párosodás és az önvédelem mindkettőnél jelen van.

De mi a különbség ember és állat között? Az ember tudja – vagy legalábbis törekednie kellene arra, hogy megtudja –: „Ki vagyok én? Mi Isten? Mi ez a világ? Milyen kapcsolat áll fenn közöttünk?” Ez az ember feladata. Ezt nevezik úgy, hogy athāto brahma-jijñāsā. A Vedānta-sūtra első aforizmája így szól: atha ataḥ brahma-jijñāsā – „Az emberi létforma célja a lélek, a Legfelsőbb Lélek, azaz a Brahman felőli tudakozódás.” Ez a lelki nevelés kezdete. Tehát a lelki oktatás – először annak megértése, hogy „ki vagyok én”, majd „mi Isten”, „mi ez a világ”, „mi a kapcsolatunk”, aztán „mi Isten helyzete”, „mi az én helyzetem”, „hogyan viszonyuljak Istenhez” – ezek alkotják a lelki oktatást, és az emberi élet célja éppen ez. A természet lehetőséget ad az élőlénynek – az emberi lény fejlett tudatossága révén –, hogy megértse ezeket a dolgokat.

És ha elég szerencsés ahhoz, hogy megértse: ő lelki lény, ő Brahman, akkor a Bhagavad-gītā így határozza meg az ilyen embert: brahma-bhūtaḥ prasannātmā (BG 18.54). Amint eljut a lelki szint megértéséhez, azonnal örömtelivé válik – megszabadul minden aggodalomtól. Az öröm azt jelenti, hogy az ember mentes minden aggodalomtól. Brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati: többé nem vágyakozik és nem bánkódik. Brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati na kāṅkṣati, samaḥ sarveṣu bhūteṣu (BG 18.54): és a lelki szinten mindenkit egyformának lát. És ekkor kezdetét veszi az odaadás élete, az Úrnak való szolgálat.

Ez tehát a folyamat. Ez az Isten Legfelsőbb Személyiségének megértésére szolgáló folyamat, amely azt javasolja, hogy az ember szabaduljon meg a ráaggatott címkéktől. Mert a címkék – a címkék elfogadása – tudatlanságot jelentenek. Ez maga a tudatlanság. Ezért túl kell lépnünk a címkék (megjelölések) szintjén. Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). És azáltal, hogy felélesztjük a Legfelsőbb Úrral való elveszett kapcsolatunkat, megtisztulunk. Ez a brāhmaṇa szint. Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam; a nirmalam azt jelenti: megtisztult. És hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanam – csak akkor végezhetünk szolgálatot az Úrnak, ha tudatunk megtisztult. Máskülönben nem.

Amíg a tudatunk nem tiszta – azaz szennyezett –, addig nem lehetséges, hogy szolgálatot végezzünk az Úrnak. Hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanam. Hṛṣīka. A hṛṣīka olyan érzékeket jelent, amelyek megtisztultak azáltal, hogy megszabadultak a különféle címkéktől és megjelölésektől. Amikor az érzékek megtisztulnak azáltal, hogy Kṛṣṇa – vagyis Isten – tevékenységeihez kapcsolódnak, akkor az egyén képes szolgálatot végezni az Úrnak – ez a hṛṣīkeṇa. Ezt nevezik bhaktinak. Ez a bhakti.

A bhakti nem mesterséges dolog. Az egészséges állapot természetes tevékenysége. Ahogyan egy beteg ember tevékenysége is eltér a meggyógyult, egészséges emberétől. Az egészség helyreállítása nem a beteg megölését jelenti. Nem megölni... nem megölni kell őt, hanem kigyógyítani a betegségből – ez az igazi gyógyítás.

Az emberi társadalom kezelésének is ilyennek kellene lennie: ki kell gyógyítani az embereket abból a betegségből, hogy elfelejtették az Istennel való kapcsolatukat. Ha aztán meggyógyulnak, és egészséges állapotba kerülnek, megszűnnek a világ bajai. Béke és jólét akkor teremthető meg, ha az emberek már nem ragaszkodnak mesterséges társadalmi szerepekhez vagy megjelölésekhez; ha szabadok.

Persze nem várható el, hogy a világ teljes lakossága százszázalékosan megszabaduljon minden szennyeződéstől. Ám ha csak egy bizonyos hányad – akár a legkisebb töredék, egy százalék vagy annál is kevesebb, milliókból egy – eléri ezt, a világ arculata akkor is megváltozik.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalma tehát csupán arra törekszik, hogy az emberek figyelmét a Legfelsőbb Úr felé fordítsa, és a tudás gyakorlati alkalmazása révén – legyen szó brahmacārīról, gṛhastháról, vānaprastháról vagy sannyāsáról – megvalósítsa ezt a folyamatot. Ez tehát nem szektás jellegű folyamat. Ahogyan bármely társadalmi közegből kikerülhet egy diák, ugyanúgy bárki, akiben megvan a hajlam Isten tudományának megértésére, csatlakozhat ehhez a mozgalomhoz.

Itt nem számítanak a társadalmi címkék. Nem kizárólag hinduknak, keresztényeknek vagy buddhistáknak szól. Bárki, aki érdeklődik Isten tudománya iránt, csatlakozhat a Kṛṣṇa-tudat mozgalmához.

Nagyon szépen köszönöm. (a hívek felajánlják hódolatukat)

Van kérdés?

Madhudviṣa: Prabhupāda, miért evett húst Jézus Krisztus?

Prabhupāda: Az a körülményektől függött; figyelembe kell vennünk az adott ország és nép helyzetét. Ha nincs más élelem, az embernek életben kell maradnia. Ilyen esetben a húsevés nem számít rossz dolognak. Mert a túléléshez elengedhetetlen. Ám amikor léteznek helyettesítő lehetőségek...

Mindenki más életét fogyasztja. Ez a természet törvénye. Erről szól a Śrīmad-Bhāgavatam is a sahastānām ahastāni kijelentéssel. Az állatok... a kezekkel rendelkező állat megeszi azt az állatot, amelynek nincs keze – vagyis a négylábúakat. Ahastāni sahastānām apadāni catuṣ-padām (SB 1.13.47). A helyváltoztatásra képtelen élőlények pedig a mozgó élőlények táplálékául szolgálnak; így például a fű és a növények a tehenek és más állatok táplálékai. Nūnaṁ mahatāṁ tatra: a nagy állat megeszi a kicsit – látjuk, hogy egy nagy kígyó felfal egy kisebbet, vagy egy nagy hal egy kicsit.

Ez tehát a törvény: jīvo jīvasya jīvanam – egyik létforma a másik létfenntartását szolgálja. Ez a természet törvénye. Az Upanisad azonban azt mondja: īśāvāsyam idaṁ sarvam (Īśo-mantra 1) – minden az Úré. Ahogyan egy szállodában is sokféle étel található, de mind a szállodatulajdonosé, és te csak azt veheted magadhoz az asztalodnál, amit felkínálnak neked. Nem vehetsz el bármit, amihez épp kedved támad. Nem; az szabályellenes. Hasonlóképpen, minden táplálékul szolgálhat – ez rendben is van –, de csak azt veheted magadhoz, ami számodra ki van jelölve; ennyi az egész.

Az embernek tehát – amennyire csak lehet – zöldségeket kellene fogyasztania. A fogazatunkat zöldségek fogyasztására tervezték; ez tudományosan is igaz. Ha pedig végig zöldségeket eszünk, sosem leszünk betegek. Ami pedig minket illet, mi Kṛṣṇa-prasādamot fogyasztunk. Ezt már kifejtettem: Kṛṣṇa ezt az ételt kéri... Ha Kṛṣṇa azt mondaná: „Adj nekem húst”, akkor húst ennénk. Mert számunkra a Kṛṣṇa-prasādam a lényeg.

Nem teszünk olyan különbséget, hogy „a zöldségevés jó, a húsevés pedig nem”. Nem. A természet törvénye az, hogy ennünk kell, és az étel, amit elfogyasztunk, valamilyen élőlény. A növény is élőlény. De minket nem az foglalkoztat, hogy vegetáriánusok vagyunk-e vagy sem; számunkra Kṛṣṇa a fontos. Kṛṣṇa azt mondja: „Adj nekem gyümölcsöt, virágot, gabonát” – mi pedig felajánljuk ezeket. Ha Kṛṣṇa azt mondaná: „Adj nekem húst, csirkét”, akkor azt ajánlanánk fel és fogyasztanánk el.

Vendég: Mi a helyes lelki hozzáállás a rágcsálókhoz, a hüllőkhöz és a betegségeket terjesztő rovarokhoz? Hogyan kellene viszonyulnunk hozzájuk lelki szempontból?

Jayatīrtha: Rovarok.

Tamāla Kṛṣṇa: „Mi a lelki hozzáállás a hüllőkhöz, rágcsálókhoz...”

Bhakta: A betegségeket terjesztő állatok – olyanok, amelyek betegek, és terjesztik is a betegséget –, mi a... mi a védikus álláspont az ilyen állatok elleni védekezéssel kapcsolatban?

Prabhupāda: A védekezés? Tisztaság. Ha például tisztán tartod a lakásodat, a ruháidat és a testedet, akkor nem fognak zavarni az ilyen rovarok. Ahogy a legyek is: ők a szennyes helyeket keresik. Tehát tisztának kell lenned. Így kell védekezned. Nem szabad megölnöd őket. A csótányok... a modern módszer, hogy a fürdőszoba a lakás része, mondjuk a 600. emeleten... nos (nevet), ez tisztátalan. Ezért keletkeznek ott a csótányok. Értitek? Ha tehát tisztán tartod magad, megszűnnek a zavaró tényezők. A füstölő távol tartja a rovarokat. Ha friss ételt készítesz, nem lesznek benne kórokozók. A meleg, frissen elkészített étel mentes a kórokozóktól. Ám ha hónapokig a hűtőszekrényben tárolod, azáltal kórokozókkal és betegségekkel szennyeződik.

A bráhminikus kultúra szerint a tisztaság az isteniséghez való közelséget jelenti. Tisztán kell tartanod a testedet, a lakásodat, mindent tisztán kell tartanod, és akkor megszűnnek a zavaró tényezők. Bahyābhyantaraḥ śuciḥ. A védikus irodalom azt tanítja, hogy külsőleg és belsőleg is tisztának kell lenned. Külsőleg szappannal, vízzel és tiszta ruházattal tarthatod tisztán magad, belsőleg pedig azáltal, hogy Kṛṣṇáról gondolkodsz. Így megszűnnek a zavaró tényezők.

apavitraḥ pavitro vā

sarvāvasthāṁ gato ’pi vā

yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ

sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ

A śuciḥ szó azt jelenti: megtisztult. Azért írunk elő annyi mindent, csak azért, hogy tiszták maradjatok – tiszták belül és kívül egyaránt. Így a māyā nem tud megfertőzni benneteket. Különben a szenvedés háromféle formája fog gyötörni: az adhyātmika, az adhibhautika... (és az adidaivika*)

Indiában sok olyan embert láttam, akiknél két-három nap alatt a kabátjuk alatt összegyűlő izzadságban rengeteg kórokozó szaporodott el. Nem fürödtek, tisztátalanok voltak. Értitek? A tisztaság tehát védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben. A víz pedig kiváló fertőtlenítőszer – természetes fertőtlenítőszer. Ez az orvostudomány álláspontja is a vízzel kapcsolatban. Ezért gondoskodott Isten korlátlan mennyiségű vízről. Annyit használhatsz belőle, amennyit csak akarsz.

Igen?

Vendég: Indiában nem szabad vizet forralni?

Prabhupāda: Dehogynem, miért ne?

Vendég: A víz felforralásával elpusztítjuk a vízben lévő apró élőlényeket?

Prabhupāda: Igen. De ezt már kifejtettem: minden pillanatban ölünk. Ezért a Kṛṣṇa-tudat révén kell mentesülnünk a visszahatástól. Az ölés nem kerülhető el. Amikor főzünk, rengeteg baktériumot pusztítunk el – például a vízben lévőket is.

Amikor tüzet gyújtunk, szintén rengeteg baktérium pusztul el. Szóval, az ölés folyamata nem állítható le, de nem szabad szándékosan tennünk, és meg kell őriznünk Isten-tudatunkat. Így megszabadulunk a visszahatástól.

Revatinandana: Mi különbözteti meg a bhakti-yogát a karma-yogától?

Prabhupāda: A karma-yoga azt jelenti, hogy a karma bhaktival keveredik. A bhakti-yoga pedig tiszta bhaktit jelent. Ha valaki ragaszkodik valamilyen munkához, annak a karma-yogát ajánlják. Ahogyan a Bhagavad-gītāban is áll:

yat karoṣi yad aśnāsi

yaj juhoṣi dadāsi yat

yat tapasyasi kaunteya

kuruṣva tat mad-arpaṇam

(BG 9.27)

„Kedves Arjunám, bármit is teszel” – yat karoṣi; yad aśnāsi – „bármit is eszel”; jad aś... yaj juhoṣi – „bármilyen áldozatot is mutatsz be”; dadāsi yat – „bármit is adományozol”; kuruṣva tat mad-arpaṇam – „tedd azt Értem.” Ezt nevezik karma-yogának.

Vannak, akik nagyon szeretnek adományozni. Például a ti országotokban is számos jótékonysági alapítvány működik. Ám amint felkeresed őket, és azt mondod: „A Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük; adjanak nekünk valamennyi adományt”, azonnal elutasítanak: „Ó, mi... nekünk semmi közünk a vallási mozgalmakhoz.” Értitek? Kṛṣṇa azonban azt mondja: „Ha már ennyire adakozó kedvű vagy, adj nekem is valamit – legalább az adományod egy részét.”

Dadāsi yat. Yad aśnās: „Bármit is eszel, ajánld fel Nekem.” Így, amikor az emberek nem közvetlenül lépnek a bhakti-yoga útjára, azt a tanácsot kapják: „Rendben, tedd ezt: bármit is eszel, bármit is adományozol, vagy bármilyen áldozatot mutatsz be, tedd azt Értem.”

Aztán... ott van például Arjuna esete, aki a karma-yogát gyakorolta. Arjuna harcos volt, katona. És Kṛṣṇáért harcolt. Ezt nevezik karma-yogának. Bármi is légy – brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya, értelmiségi, katona, közigazgatási vezető, üzletember vagy egyszerű munkás –, nem számít. Ha munkád gyümölcsét Isten elégedettségére ajánlod fel, akkor tökéletes vagy. Erről szól az egész.

A Bhāgavatam ezt mondja:

ataḥ puṁsāṁ dvija-śreṣṭhā

varṇāśrama-vibhāgaśaḥ

svanuṣṭhitasya dharmasya

saṁsiddhir hari-toṣaṇam

(SB 1.2.13)

Különböző típusú emberek léteznek. Általában négy osztályba sorolják őket: az értelmiségiek, a vezetők (adminisztrátorok), az üzletemberek, valamint a fizikai munkát végzők osztálya. A Bhāgavatam tehát azt mondja: „Bármi is légy, nem számít. Csupán arra törekedj, hogy munkáddal elégedetté tedd a Legfelsőbb Urat. Ennyi az egész.”

Ha értelmes ember vagy, írj értékes könyveket az Isten-tudat, a Kṛṣṇa-tudat terjesztésére. Ám ha olyan könyveket írsz, amelyek azt hirdetik, hogy „Isten halott”, „Nincs Isten”, vagy hogy „Ez az egész csak badarság”, akkor csupán visszaélsz az értelmeddel.

Igen?

Vendég: Azt mondod, le kell vetkőznünk a címkéket. Vajon a kasztrendszert is ilyen címkének tekinted?

Prabhupāda: Igen.

Vendég: Akkor Ön a kasztrendszer eltörlése mellett áll?

Prabhupāda: Igen. Egy odaadó hívő számára nem létezik kaszt, mivel ő Isten szolgája. Nem tartozik semmilyen anyagi tudatállapothoz. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ez transzcendentális. Sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate (BG 14.26). A Bhagavad-gītā azt mondja, hogy aki az Úr szolgálatát végzi, az már azon a szinten áll, hogy eléri a Brahman-állapotot. Brahma-bhūyāya kalpate.

Sa guṇān samatītyaitān... a guṇān (a kötőerők) arra utal, hogy ez a világ – ez az anyagi világ – tele van a három kötőerővel: a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejével. Vagy ezek keveredésével: háromszor három az kilenc; kilencszer kilenc pedig nyolcvanegy. Számtalan keveredés létezik a kötőerők és az emberek típusai között, mivel az emberek az anyagi kötőerők hatása alatt állnak. Ám amint elkezded végezni az Úr iránti transzcendentális, szeretetteljes szolgálatot, már nem e kötőerők hatása alatt állsz; így megszabadulsz a megjelölésektől.

Ezek a fiúk sem gondolnak úgy magukra, mint akik amerikaiak. Nem úgy gondolkodom, hogy „nem vagyok indiai...” vagy „indiai vagyok”. Valójában a közös alapunk Kṛṣṇa. Szeretjük egymást. Így elfelejtettük a külső megjelöléseinket. Különben hogyan tudnának ilyen szépen együttműködni? Sarvopādhi-vinirmuktam (CC Madhya 19.170). Most már csak Kṛṣṇa szemszögéből gondolkodnak, ennyi az egész. Hasonlóképpen, ha ez a tudatosság elterjed – ami olyan egyszerű –, akkor megszűnnek a címkék, és nem lesznek többé olyan különbségtételek, hogy „ó, én kínai vagyok”, „orosz vagyok”, „amerikai vagyok”, „indiai vagyok”, „ez vagyok”, „az vagyok”.

A viszályok a külső megjelölések szintjén zajlanak. De ha valaki azt mondaná, hogy a Kṛṣṇa-tudat is csak egyfajta cimke, arra azt felelném: nem az, hiszen a védikus irodalom azt tanítja: ahaṁ brahmāsmi (lélek vagyok). Ez a tiszta tudat. Az asmi – vagyis az önazonosságom – megmarad, mivel egyéni lélek vagyok. Ezt nem lehet megszüntetni. Amikor tehát úgy gondolok magamra, hogy „Istené vagyok”, az a megjelöléstől mentes állapotom. Ám amikor azt gondolom, hogy ehhez a családhoz, ehhez az országhoz, ehhez a társadalomhoz vagy csoporthoz tartozom – és még sorolhatnám –, akkor már megjelölések hatása alatt állok.

Vendég: Az az alapvető eszme, amelyet te hirdetsz és tanítasz, megegyezik a kereszténység és a buddhizmus alapvető üzenetével. Ha a világ népei elfogadnák ezt az alapelvet, nem lennének háborúk, sem egymás elleni harcok vagy nézeteltérések. Mert az alap és a lényeg a szeretet.

Prabhupāda: De a helyzet az, hogy...

Vendég: Ha birtokolnánk ezt a szeretetet, egyesülnénk Istennel. Ez a végső célunk. Úgyhogy azt hiszem...

Prabhupāda: Igen. Valójában már most egyesült vagy Istennel, mivel Istennel való kapcsolatodat nem lehet megszüntetni. Akárcsak az apa és fia esetében: a fiú elfelejtheti az apját, ám ez nem jelenti azt, hogy az apa-fiú kapcsolat megszűnt volna létezni. Tehát a kapcsolatunk Istennel fennáll, csak éppen megfeledkeztünk róla.

Ezért fel kell élesztenünk a tudatunkat. Nem arról van szó, hogy valami újat kellene létrehozni; a kapcsolat már létezik. Olyan ez, mint a fiú, aki elfelejtette az apját: egy nagyon gazdag ember fia, mégis az utcán csavarog, és nem tud a származásáról. Ott van például Tarzan története – nos, mi mindannyian olyanok vagyunk, mint Tarzan. Elfelejtettük a valóságot, érted?

Az egész folyamat lényege tehát a felélesztés. Ezt nevezik úgy, hogy ahaṁ brahmāsmi: „Ó, Isten fia vagyok! Akkor hát mitől szenvedek?” Tehát fel kell élesztenünk ezt a tudatot. A Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy megszabadítjuk a tudatot az anyagi létezés minden szennyeződésétől. Hívhatjuk Kṛṣṇa-tudatnak vagy Isten-tudatnak – a kettő ugyanaz.

Ez tehát egy tisztulási folyamat, amelynek során felismerjük: „Kṛṣṇáé vagyok. Istené vagyok.” Mindenki Istenhez tartozik, csakhogy az illető ezt elfelejtette. Az állati létformákban élők nem képesek erre a felélesztésre, nekik nincs meg ez a lehetőségük, ám az emberi létforma megadja ezt az esélyt. Ha elszalasztjuk ezt a lehetőséget, újra bekerülünk a számtalan létformán átívelő körforgásba. Ekkor az emberi életünk kárba vész.

Ezért kell törekednünk erre. Ez az élet tökéletessége. Premā pumartho mahān: az Úr Caitanya az élet legmagasabb rendű tökéletességét hirdeti, amely nem más, mint az Isten iránti természetes szeretetünk felélesztése. És bármely vallás, amely az Isten iránti szeretetet hirdeti, tökéletes vallás. Nem számít, hogy kereszténységről, buddhizmusról, hinduizmusról vagy bármi másról van szó; az ilyen vallás Bhāgavata-vallás. A Bhāgavatam azt mondja: sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje (SB 1.2.6).

Ez az elsőrendű vallási rendszer. Mi is ez? Az, amely megtanítja a követőket arra, hogyan szeressék Istent. Ez az elsőrendű vallás. Az Isten nélküli vallás pedig nem vallás. Az nem vallás. Mert a Bhāgavatam azt mondja: dharmaṁ tu sākṣāt bhagavat-praṇītam. A Bhagavad-gītā is ezt mondja: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66). A vallás azt jelenti, hogy helyreállítjuk kapcsolatunkat a Legfelsőbb Úrral. Ez a vallás.

Hmm. Mi a kérdésed?

Jāhnavā: Śrī Bhaktivedanta, hogyan lehetséges, hogy az Abszolútum – amely számomra jelenleg túlmutat az emberi felfogóképességen – felveheti Kṛṣṇa és Rādhā ezen formáját? ( a kérdező a mūrtikra gondol*)

Prabhupāda: Ez az Ő kegye. A Bhāgavatam azt mondja: ha meg akarod érteni Istent – ​​az Ő nevét, tulajdonságait, kíséretét és formáját –, azt nem lehetséges a jelenlegi érzékszerveiddel felfogni. Egyszerűen lehetetlen. Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ (CC Madhya 17.136). A jelenlegi érzékszerveink annyira szennyezettek, hogy lehetetlen spekuláció útján megérteni Istent, az Ő formáját, nevét, tulajdonságait vagy kíséretét. Nem, ez nem lehetséges. Akkor hogyan lehetséges mégis? Sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ. Isten a szolgálatkészség által tárul fel előtted. Ez a szolgálatkészség pedig a nyelvnél – a jihvānál – kezdődik. A jihvā nyelvet jelent. Hogyan? Úgy, hogy énekled a Hare Kṛṣṇa mantrát, és ízleld meg a kṛṣṇa-prasādamot. Akkor majd megvalósítod. Két dologról van szó. Nagyon egyszerű módszer.

Ő fogja feltárni magát. Te nem tudod felfogni, mi Isten, de Isten majd feltárul előtted, és azt mondja: „Itt vagyok.” Ahogyan a naptól sem kérheted: „Kérlek, kelj fel! Látni akarlak.” Ó, a nap nem a te szolgád. Ám amikor a nap feltárul előtted, meglátod önmagad, meglátod a napot és az egész világot – mindent tisztán. Szóval, várnod kell erre a kinyilatkoztatásra. És gyakorolnod kell ezt – mindenekelőtt a nyelv használatát. Sevonmukhe hi jihvādau (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.234). Kifejezetten a nyelv van említve. A nyelv edzésével kezdheted meg az utat a kinyilatkoztatás ezen szintje felé. Mi is ez pontosan? Énekeljétek a Hare Kṛṣṇa mantrát, és ízleljétek meg a Kṛṣṇa-prasādamot. Ez egy nagyon egyszerű módszer. Próbáljátok ki, és meglátjátok. Máskülönben ez nem lehetséges. Isten nem olyan kicsiny, hogy parancsolgathassunk Neki, és Ő majd... nem, ez nem lehetséges. Ám ha elégedett, akkor kinyilvánítja önmagát.

Van még kérdés? Vagy inkább énekeljünk? (a hívek felajánlják hódolatukat)

(kīrtana) (prema-dhvani) (a hívek felajánlják hódolatukat)

Hare Kṛṣṇa. Nagyon szépen köszönöm. (vége)