Category:HU/681202 - Lecke SB 02.02.05 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

681202(2) – Lecke SB 02.02.05 - Los Angeles

681202SB-LOS ANGELES - 1968. december 2.

Prabhupāda:

cīrāṇi kiṁ pathi na santi diśanti bhikṣāṁ

naivāṅghripāḥ para-bhṛtaḥ sarito ’py aśuṣyan

ruddhā guhāḥ kim ajito ’vati nopasannān

kasmād bhajanti kavayo dhana-durmadāndhān

(SB 2.2.5)

Ezt a lelki tevékenységet semmilyen anyagi körülmény nem akadályozhatja. A Śrīmad-Bhāgavatam tanítása szerint: sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje (SB 1.2.6). Ez a vallásos tevékenység legmagasabb rendű formája, amely révén az ember elérheti az Isten iránti szeretet tökéletességét. Yato bhaktir adhokṣaje. A bhakti azt jelenti, hogy transzcendentális, szeretetteljes szolgálatot ajánlunk fel a Legfelsőbb Úrnak. Bhakti. Bhaj-dhātu sevayā. Bhaj. A bhaj egy ige. A bhaj jelentése: szolgálatot végezni – ahogyan a szolga szolgálja az urát, a barát a barátját, a feleség a férjét, vagy a férj a feleségét.

Ez a szolgálattétel mindenütt jelen van. Senki sem annyira független, hogy ne szolgálna senkit; ez lehetetlen. Többször is elmagyaráztam már: ha valakinek nincs szolgálandó ura, önként választ magának urat egy macska vagy kutya személyében. Szép elnevezés ugyan a „házi kedvenc”, de valójában szolgálatról van szó. Az anya a gyermekét szolgálja. Aki pedig nem rendelkezik gyermekkel, az macskát fogad örökbe, és azt gondozza, azt szolgálja.

A szolgálat szelleme tehát mindenütt jelen van. Ám a szolgálat legmagasabb rendű tökéletessége az, amikor megtanuljuk a Legfelsőbb Abszolút Urat szolgálni. Ezt nevezzük bhaktinak. Ez a bhakti pedig – vagyis az Úr szolgálata – ahaitukī, azaz önzetlen. Vannak erre egyszerű példáink is: az anya mindenféle hátsó szándék vagy elvárás nélkül szolgálja gyermekét.

Örömmel szolgálja gyermekét. Azt szeretné, hogy a gyermek kényelemben legyen, és ne érje semmilyen kellemetlenség. Ez okoz neki örömöt. Szeretetének nincs különösebb oka; ez természetes dolog. Hasonlóképpen, amikor felébresztjük Isten iránti természetes szeretetünket, az a vallásos elvek legmagasabb rendű tökéletességét jelenti. Ahaituky apratihatā. Az apratihatā azt jelenti, hogy semmilyen anyagi körülmény nem akadályozhatja meg.

Ahogyan például szeretnénk énekelni a Hare Kṛṣṇa mantrát; ez a szolgálat. Ez a szolgálat kezdete: az Úr dicsőségének zengése vagy ima az Úrhoz: „Hare – ó, az Úr energiája –, Kṛsna – ó, Uram –, kérlek, alkalmazz engem a szolgálatodban.” Ez az ima. Hare Kṛsna, Hare Kṛsna, Kṛsna Kṛsna, Hare Hare – újra és újra: „Kérlek, alkalmazz engem. Kérlek, alkalmazz engem.” Isten azonban sok mindent megadhat neked. Bármit is kívánsz, Ő megadja. Ye yathā māṁ prapadyante (BG 4.11). Még a felszabadulást is megadhatja. Ám csak nagyon ritkán ad lehetőséget arra, hogy szolgáld Őt. A szolgálat tehát nem közönséges dolog. Ez a szolgálat pedig töretlen, és semmilyen anyagi körülmény nem korlátozza.

Śukadeva Gosvāmī meghatározza, hogyan válhatunk teljesen függetlenné, hogy szolgálhassuk az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. A mi problémánk pedig az evés és az alvás. Evés, alvás. Az alvás után következik a párzás vagy a félelem. Ezek a testi szükségletek okozta problémák. Śukadeva Gosvāmī ezért azt tanácsolja az elszánt híveknek: cīrāṇi kiṁ pathi na santi.

A cīrāṇi elnyűtt, kidobott ruhadarabokat jelent. A ti országotokban is gyakori, hogy sok mindent kidobnak a szemétbe. Néha még szép ruhákat is kidobnak. Śukadeva Gosvāmī azt mondja: ha gondot okoz az öltözködés, egyszerűen szedj fel néhány régi ruhadarabot az utcáról. Cīrāṇi kiṁ pathi na santi.

„Rendben, a ruhát már megszereztem. De mi a helyzet az étellel?” Azt mondja: diśanti bhikṣāṁ aṅghripāḥ. Aṅghripāḥ. Az aṅghripāḥ olyan élőlényt jelent, amelyik a lábával táplálkozik. Ahogyan mi a kezünkkel eszünk. Tudjátok, melyik élőlény az, amelyik a lábával eszik? Tudnátok...

Bhakta: . . . (érthetetlen)

Prabhupāda: Hogyan? Nem. A fák. Igen. Igen. A fák a gyökerükön keresztül táplálkoznak. Ez a táplálkozási folyamatuk. Ha vizet öntesz a fa gyökerére, az egész fa felszívja azt a vizet. Így táplálkoznak. Ezért nevezik őket aṅghripāḥnak. A lábukon keresztül isszák meg az ételüket, a táplálékot. Ezért az ő jellemzőjük a para-bhṛtaḥ. A para-bhṛtaḥ azt jelenti, hogy a fák rendeltetése mások eltartása. A fák... akárcsak egy szép mangófa: finom gyümölcsöt terem, de nem eszi meg. Az a te számodra van.

Para-bhṛtah – aki másokat táplál. A fa menedéket nyújt, és gyümölcsöt ad. Kivághatod a fát a saját céljaid érdekében; az nem tiltakozik. A fa élete tehát mások szolgálatára van szentelve. Ezért mondja Śukadeva Gosvāmī: „Vajon egy ilyen csodálatos élőlény, aki másoknak szentelte életét, nem ad neked gyümölcsöt?” Miért aggódsz hát az élelem miatt? Az élelem ott van a fán, a ruházat pedig az utcán hever.

És hol van az otthonom, a lakásom? Śukadeva Gosvāmī azt kérdezi: ruddhā guhāḥ kim (SB 2.2.5) – „Vajon bezárultak-e a hegyek barlangjai?” Nyitva állnak előtted. A hegyek barlangjai nyitva vannak, a fák élelmet kínálnak, az emberek pedig eldobálják régi ruháikat – ez a te öltözéked. És a víz? A vízellátás? Śukadeva Gosvāmī így szól: „Vajon kiszáradtak-e a folyók?” Víz is van. Ily módon remek felsorolást ad arról, hogyan válhatsz teljesen függetlenné.

A testi szükségletek kielégítése nem jelent problémát. Ám ezt gyakorolni kell. Régen a szentek, a kolduló szerzetesek és a bölcsek így éltek: semmilyen külső körülménytől nem függtek. Ami pedig Istent illeti: Ő benned lakozik, így nem kell sehová sem menned, hogy felkutasd. Isten veled van, és így független maradhatsz.

Így tehát semmi akadálya sincs annak, hogy odaadó szolgálatot végezz az Úrnak. Ez pedig minden vallási elv legmagasabb rendű tökéletessége. Ezt azonban gyakorolni kell. Ez viszont a jelen korban nem lehetséges. Ezt a kort Kalinak nevezik. Nagyon nehéz korszak ez. Az emberek nem igazán érdeklődnek életük legfontosabb kérdése felől. Rövid életűek (alpāyuṣa). Prāyeṇālpāyuṣaḥ sabhya kalāv asmin yuge janāḥ (SB 1.1.10).

Az emberek rövid életűek és manda természetűek. A manda azt jelenti: nagyon lassúak, amikor az élet végső céljának eléréséről van szó. Az élet végső célja, hogy felkutassuk vagyis helyreállítsuk Istennel való, elveszett kapcsolatunkat. Ez az emberi élet küldetése. Egyébként mi a különbség az állati és az emberi élet között? Az állatok is az evéssel, alvással, párzással és védekezéssel vannak elfoglalva. Ha tehát mi, emberek, hasonlóképpen csak ezzel foglalkozunk, akkor mi a különbség?

Az olyan civilizáció tehát, amely csupán az evés, alvás, párzás és védekezés kényelmes feltételeit teremti meg, valójában nem tekinthető emberi civilizációnak. Az emberi civilizáció célja Isten felkutatása. Na te viduḥ – sajnos nem tudják ezt. Elfelejtették. Ám jó társaság révén felidézhetik magukban. A Krisna-tudat Társasága összejöveteleinek éppen az a célja, hogy lehetőséget adjon az embereknek a közösséggel való kapcsolatteremtésre, és felébressze bennük az Istennel való, elveszett kapcsolatot. Ez a Társaság missziós tevékenysége.

Ez a legnagyobb ajándék az emberi társadalom számára. Számtalan jótékonysági tevékenység létezik az emberi társadalomban. Az emberek kórházakat, iskolákat, főiskolákat és jótékonysági intézményeket hoznak létre. Ezek mind dicséretes dolgok. Ám az emberi társadalomnak nyújtott legértékesebb szolgálat az Istennel való, elveszett kapcsolat helyreállítása. Gondoljunk csak egy gazdag ember fiára.

Valamilyen okból elhagyta apja otthonát, és céltalanul kóborol. Valaki ráismer: „Ó, hiszen te az illető úr fia vagy! Az apád nagyon gazdag ember. Miért szenvedsz? Gyere, tarts velem! Elviszlek az apádhoz.” Ez is egyfajta jótékonysági tevékenység.

Létezik azonban egy másik fajta jótékonyság is: amikor valaki az utcán kóborló embernek azt mondja: „Ó, éhes vagy? Rendben, gyere csak, adok neked egy kis kenyeret.” Ez is jótékonysági cselekedet. Ám a legnagyszerűbb szolgálat mégis az, ha az elveszett fiút visszavezetjük az apjához – méghozzá egy gazdag apához, nem csupán egy átlagos apához. Hasonlóképpen, minden élőlény – ahogyan azt Kṛṣṇa kijelenti a Bhagavad-gītāban... Kṛṣṇa így szól:

sarva-yoniṣu kaunteya

sambhavanti mūrtayaḥ yāḥ

tāsāṁ mahad yonir brahma

ahaṁ bīja-pradaḥ pitā

(BG 14.4)

A Bhagavad-gītā számos pontján Kṛṣṇa saját fiainak, elválaszthatatlan parányi részeinek nevezi az összes élőlényt. Ahogyan a gyermekeid is a tested elválaszthatatlan részei – nem különböznek tőled, hiszen ugyanaz a vér folyik a testükben –, úgy a mi eredeti természetünk is az, hogy Isten vére folyik a testünkben. Ilyen értelemben nem különbözünk Istentől.

Kétféle filozófus létezik. Az egyik csoport azt vallja, hogy azonosak vagyunk Istennel. A másik csoport szerint különbözünk tőle: Isten és az élőlény nem ugyanaz. Ám az Úr Caitanya Mahāprabhu úgy oldotta fel ezt az ellentmondást, hogy egyszerre vagyunk azonosak és különbözők – akárcsak az apa és a fia. Az apa azonos a fiával, ugyanakkor a fiú mégis különbözik az apától. A fiú nem állíthatja, hogy százszázalékosan egyenlő az apjával; ez lehetetlen. Ám a fiú teste nem különbözik az apa testétől.

Hasonlóképpen, mi, élőlények, egyszerre vagyunk azonosak Istennel és különbözünk is Tőle. Azonosak abban az értelemben, hogy mindazok a tulajdonságok, amelyekkel Isten rendelkezik, az élőlényben is megvannak. A különbség abban rejlik, hogy Isten teljességében birtokolja ezeket a tulajdonságokat, míg mi csupán parányi mértékben rendelkezünk az isteni tulajdonságokkal. Ez a különbség: aṇu és vibhu. A vibhu jelentése korlátlan, az aṇu pedig korlátoltat jelent. Tehát, mi is rendelkezünk gazdagsággal, hírnévvel, szépséggel, erővel, befolyással és tudással – mindazokkal a jó tulajdonságokkal, amelyekkel Isten is. Ám Isten ezeket teljességében birtokolja, mi pedig csak parányi mértékben.

Összességében tehát minőségileg egységesek vagyunk Istennel. Ezért a feladatunk az, hogy minőségileg újra egyesüljünk Istennel. Ez az emberi élet legmagasabb rendű tökéletessége. És ez a lehetőség a felismerésre – arra, hogyan egyesülhetünk újra Istennel, vagyis Kṛṣṇával – kizárólag az emberi életformában adatik meg. Különböző létformákon keresztül vándorlunk; ez a lélekvándorlás folyamata. Vāsāṁsi jīrṇāni yathā vihāya (BG 2.22). Ahogyan ruhát cserélünk, úgy váltogatjuk testünket is minden pillanatban, végül pedig egy másik testbe költözünk át. Nem csupán egyik testből a másikba vándorlunk át, hanem egyik bolygóról a másikra is. Mindezekről a Bhagavad-gītā ad magyarázatot.

Arról is szó esik, hogyan változtatjuk meg bolygóinkat.

ūrdhvaṁ gacchanti sattva-sthā

madhye tiṣṭhanti rājasāḥ

jaghanya-guṇa-vṛtti-sthā

adho gacchanti tāmasāḥ

(BG 14.18)

Azok, akik a jóság minőségét fejlesztik magukban, fokozatosan a magasabb bolygórendszerekbe – a mennyei bolygókra, Satyalokára, Janalokára, Maharlokára – emelkednek. Ezeken a bolygókon az élet rendkívül hosszú, és a lehetőségek az érzéki élvezetekre kiválóak; minden ezerszer, sőt milliószor jobb, mint itt. Ezt nem nehéz megérteni. Akárcsak a ti országotokban...

Bár ezen a bolygón az életszínvonal messze jobb, mint egyes más országokban, ugyanígy léteznek bolygók százai és milliói – más bolygók –, ahol az életszínvonal még sokkal magasabb. Így hát tetteinktől függően hol ezekre a bolygókra, hol pedig alacsonyabb rendű bolygókra kerülünk – adho gacchanti tāmasāḥ (BG 14.18).

Ez a folyamat zajlik. Nem tudni, mióta vándorlunk és változtatjuk helyzetünket. Az Úr Caitanya azt mondja: ei rūpe brahmāṇḍa bhramite kona bhāgyavān jīva (CC Madhya 19.151). Azt mondja, hogy az élőlények így vándorolnak: különböző létformákban és különböző bolygókon – alacsonyabbakon és magasabbakon egyaránt. Ha pedig elég szerencsések, az Úr Kṛṣṇa kegyéből kapcsolatba kerülnek egy hiteles lelki tanítómesterrel. Ez azt jelenti, hogy aki szerencsés, az találkozik a guruval és Kṛṣṇával – a hiteles lelki tanítómesterrel és Kṛṣṇával.

És mi haszon származik abból? Az a haszna, hogy guru-kṛṣṇa-kṛpāya pāya bhakti-latā-bīja (CC Madhya 19.151). A hiteles lelki tanítómester és az Úr áldása révén felébred benne az odaadó szolgálat iránti vágy. Ez az ajándék. Nem anyagi gazdagságot adnak.

Persze, ha valaki fejlett a lelki tudatosságban, számára az anyagi boldogság sem elérhetetlen; az magától értetődően jelen van. Ám Kṛṣṇa és a lelki tanítómester ajándéka az, hogy elültetik benne ezt a magot. Nem arról van szó, hogy ezt bele kellene oltani az illetőbe... az odaadó szolgálat – az Istenség iránti szeretet – már eleve ott rejlik benne; a cél csupán annak felszínre hozása.

Ez az odaadó szolgálat nem mesterkélt. Ahogyan azt már kifejtettem, mindannyiótokban ott szunnyad az odaadó szolgálat képessége, ám az eltérő módon nyilvánul meg. Isten szeretete helyett ez az odaadó szeretet például egy kutya iránti szeretetben nyilvánul meg. De a szeretet ott van. A szeretet jelen van.

Nitya-siddha kṛṣṇa-bhakti sādhya kabhu naya (CC Madhya 22.107). Azt mondják, hogy a Kṛṣṇa-tudat ezen mozgalma nem valami mesterséges dolog, amit mi találtunk ki vagy fabrikáltunk volna, csupán egy eszményi elképzelés, amelyet aztán hirdetünk a világnak: „Legyetek Kṛṣṇa-tudatúak!” Nem. A Kṛṣṇa-tudat már eleve létezik. Mi is ez a Kṛṣṇa-tudat? Szeretni Istent. Ez már adott. Mi csupán abban segítünk, hogy az ember próbálja meg szeretni Istent, hiszen akkor lesz boldog. Ez a mi küldetésünk.

Ezért mondhatjuk, hogy a Kṛṣṇa-tudat mozgalma minden vallás „posztgraduális”, azaz felsőfokú szintje. Ha valaki a kereszténységet követi – az nagyon jó. Ha a mohamedán vallást vagyis az iszlámot – az is nagyon jó. Ha a hinduizmust – az is rendben van. Nincs vitánk a hindukkal, a muszlimokkal, a keresztényekkel vagy a buddhistákkal.

A célunk azonban az, hogy megmutassuk: a vallás lényege az Istennel való kapcsolat. Vegyük például a keresztény vallást. Ők elfogadják Istent; a Biblia kezdete is úgy szól: „Isten teremtette ezt”. Ez tény. Tehát az Isten-tudat jelen van. „Isten hatalmas” – ez is az Isten-tudat része.

Most pedig itt vannak a karácsonyi ünnepek az országotokban. Egész decemberben szép ünnepségeket és vigasságokat tartatok. Miért? Honnan erednek ezek? Az Isten-tudatból. Krisztus azért jött, hogy elhozza nektek az Isten-tudatot, és ezek az ünnepségek is az ő személyéhez kapcsolódnak. Lehet, hogy az idők során eltorzult a formájuk, de az eredetük az Isten-tudat.

Ám ezt elveszítettük. Így az emberek nem lehetnek boldogok az Isten-tudat felélesztése nélkül. Ezt nevezhetjük másképp is: „Kṛṣṇa-tudatnak”. Ez pedig ugyanazt jelenti, mint az Isten-tudat. Erre van szükség. Az ember mindig igyekszik valakit szeretni. Ez a szeretet akkor válik teljessé, ha az illető Kṛṣṇát, vagyis Istent szereti.

Mi ezt tanítjuk. Próbáld meg szeretni Istent; ha szereted Istent – ​​ha szereted Kṛṣṇát –, akkor automatikusan mindenki mást is szeretsz majd. Ez a szeretet tökéletessége. Ez olyan, mint amikor szereted a gyomrodat, és jó étellel táplálod: ez azt jelenti, hogy tested minden részét szereted. Ha táplálékot juttatsz a gyomorba, az energia szétoszlik a test minden részében. Ez azt jelenti, hogy a test minden részét szereted. Ha szeretsz egy fát, vizet öntesz a gyökerére, és a víz eljut az ágakhoz, a gyümölcsökhöz, a virágokhoz, a levelekhez – mindenhová.

Szóval, ha arra törekszel, hogy szeresd Istent, látni fogod, hogy még egy hangyát is szeretsz. Számos példát említhetnék a történelemből arra, hogyan vált valaki minden élőlényt szerető emberré. Sokszor elmeséltem már a vadász történetét. A vadász örömét lelte az állatok megölésében, ám amikor ugyanez a vadász hívővé vált, már egy hangyát sem volt hajlandó megölni. Ilyen az Isten iránti szeretet. Ez a jele: ugyanaz a vadász, aki nap mint nap rengeteg állatot ölt meg, miután az Úr nagy hívévé vált, már nem volt hajlandó erre – mivel hatalmas tudásra tett szert.

Isten szeretővé válni annyit jelent, mint teljesen megvilágosodott tudattal rendelkezni. Az illető így látja: „Itt egy hangya. Ez az élőlény – ez az apró élőlény – szintén szerves része az egésznek. Saját tettei révén kapta ezt a jelentéktelen, hangya-testet. Én emberi testet kaptam, de ez nem jelent különbséget a lélek és a lélek között.” Paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ (BG 5.18). Amikor valaki valóban tudóssá, bölccsé válik, sama-darśīnává lesz: mindenkit egyenlőnek tekint.

Épp ma este néztem át a Tízparancsolatot. A Tízparancsolat egyik pontja így szól: „Ne ölj!” Sajnálattal tapasztalom azonban, hogy a keresztény világban milyen erős a gyilkolási hajlam. Miért? Mert hiányzik az Isten iránti szeretet. Ott áll a parancs: „Ne ölj!”, mégis szervezett keretek között folyik a gyilkolás.

Nem tudom tehát, hogyan követik a keresztény elveket. Világosan le van írva: „Ne ölj! Ne bántsd a felebarátodat!” Miért bántanám hát állat-felebarátomat? Ezek a hiányosságok az Isten iránti szeretet hiányából fakadnak.

Ezért a világ összes problémája csak e mozgalom révén oldható meg – azáltal, hogy megtanuljuk szeretni Istent. Ez egy rendkívül józan javaslat. Bárki elénk állhat, képesek leszünk meggyőzni arról, hogy ez az egyetlen megoldás a világ minden problémájára. Próbáld meg szeretni Istent, és minden megoldódik. Máskülönben nincs rá mód. Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇuṁ durāśayā ye bahir-artha-māninaḥ (SB 7.5.31).

Ezek a Śrīmad-Bhāgavatamban olvashatók: andhā yathāndhair upanīyamānās te ’pīśa-tantryām uru-dāmni baddhāḥ. Az emberek nem tudják, mi a megoldás a világ problémáira. Vajon mi ez a megoldás? Nem tudják, hogy a megoldás nem más, mint svārtha-gatiṁ viṣṇum: az ember valódi érdeke az, hogy szeresse Istent.

Sajnos félrevezettek titeket – durāśayā –, hamis reményekkel. Bahir-artha-māninaḥ – a külső energia által. A vezetők... mi most Isten szeretetét hirdetjük, de senkit sem érdekel. Ám ha valami politikai ámítással állnánk elő – mondván: „Itt lesz az ilyen-olyan párt gyűlése, és azonnal elhozzák nektek a mennyországot” –, nos, az emberek tömegesen tódulnának oda. Értitek? Mert becsapják őket. Satya bole ta mare lakta – van egy remek költő, aki azt mondja: ha igazat szólsz, az emberek dorongokkal jönnek, hogy bántsanak. És chuta jagat bolai – a világ hazugnak nevez –, ám ha ámítod őket, készségesen követnek majd. Ez a helyzet.

Valójában ez a megoldás. Nem arról van szó, hogy „a Kṛṣṇa-tudat ezen mozgalmát, vagy Bhaktivedanta Swamit, aki elindította, csak kitalálták volna”. Nem. Ez egy örökérvényű alapelv. Ha logikusan és ésszerűen közelítjük meg a kérdést, a képlet a következő: az ember legfőbb érdeke, hogy szeresse Istent. Ebben az emberi életformában nincs más célja. Ha ezt megteszi, megoldódnak az élet problémái. Máskülönben erre nincs lehetőség. Ha valaki más ötlettel áll elő, az csak félrevezet téged.

Erről a Śrīmad-Bhāgavatam is említést tesz: andhā yathāndhair upanīyamānāḥ (SB 7.5.31). Olyan ez, mint amikor egy vak vezet világtalanokat. Mire megyünk vele? Ha egy vak azt mondja: „Gyere! Gyere velem, átvezetlek az úton” – mit ér ez az ígéret? Hiszen ő maga is vak. Ezért hiába a sok erőfeszítés az Egyesült Nemzetek Szervezetében az elmúlt húsz-huszonöt évben, nincs megoldás; csupán a zászlók száma nő. (nevetés)

Az egység helyett csak a zászlók szaporodnak. Saját tapasztalatom is van erről. India függetlenné vált. Korábban egyetlen India létezett, most pedig kettő van: Pakisztán és India. Egy zászló helyett immár kettő van. És idővel ez a szám négyre nő majd. Amikor elhaladok az ENSZ épülete mellett, azt látom, hogy csak a zászlók száma gyarapszik. A békemozgalom erősítése helyett csak a zászlók szaporodnak, ennyi az egész.

Az ilyen vakok vezette, ámító vezetők tehát nem tehetik boldoggá az emberi társadalmat. Az egyetlen megoldás a Kṛṣṇa-tudat mozgalma – az Isten iránti szeretet – terjesztése. Így mindenki boldog lesz, az egész emberi társadalom. Viśvaṁ pūrṇaṁ sukhāyate (Prabhodānanda Sarasvatī). Az egész univerzum olyan lesz, mint Vaikuṇṭha. Vaikuṇṭha azt jelenti: szorongástól mentes. Az anyagi civilizáció viszont tele van szorongással. Csupa szorongás. Senki sem... mindenki – minden állat, minden madár, minden egyes élőlény – szorongással teli. Ha adsz a madárnak egy kis magot, megeszi ugyan, de közben így tekinget szerte: „Jaj, csak nehogy valaki idejöjjön és megöljön.”

Látjátok, ott a szorongás. Amerika egy hatalmas nemzet, mégis tele van szorongással: „Nem jön az orosz? Nem jön Kína? Ó, itt van Vietnam.” És Kína is így gondolkodik: „Ó, Amerika csinál valamit. Ó. Lássuk csak.” Ez zajlik. Mi ez a nagyság? Csak a szorongás fokozása, semmi más. Sadā samudvigna-dhiyām asad-grahāt (SB 7.5.5). Mert olyasmit fogadtak el, ami nem valós, és ami nem hoz számukra boldogságot. A valóság pedig itt van: az Isten iránti szeretet. Fogadjátok el ezt. Ne azt várjátok, hogy minden nemzet és minden ember elfogadja. Fogadjátok el egyénileg, és tapasztaljátok meg, milyen boldogok lesztek. Egyénileg. Ez a kérésünk.

Szóval, nincs hol lennünk. De nem bánjuk. Leülhetünk egy fa alá is, és hirdethetjük a Kṛṣṇa-tudat ezen mozgalmát. Egy úr felajánlotta ezt a garázst. Ez is megfelel. Az emberek félnek helyet adni nekünk, látjátok, mert mi az Isten-tudatot hirdetjük. Ez a mi „hibánk”. Értitek? Ez a helyzet. De nem baj. Bárhol leülhetünk, és énekelhetjük a Hare Kṛṣṇát. Arra kérlek titeket, csatlakozzatok hozzánk, és boldogok lesztek.

Nagyon szépen köszönöm.

Bhakták: Jaya Śrīla Prabhupāda. (leborulnak)

Prabhupāda: Van-e kérdés? Várjuk a kérdéseket. Ha bármilyen kétségetek merül fel a Kṛṣṇa-tudat mozgalmával kapcsolatban, megkérdezhetitek. Megpróbálunk válaszolni rá.

(szünet) Tehát nincs kérdés? Igen?

Bhakta: Prabhupāda? Amikor a lélek egyik testből a másikba vándorol, vajon megőrzi-e az illető az előző életeiből származó tudatosság egy részét a vándorlás során?

Prabhupāda: Igen. A tudatosság a lélek állandó kísérője. A tudatosság jelenléte azt jelzi, hogy a lélek jelen van. Éppúgy, mint ennél a testnél. „Beszélek, szólok vagy érzek” – ez a tudatosság. Tudatos vagyok. Miért? Mert én, a lélek, jelen vagyok. Tehát, a tudatosság a lélek jelenlétének a jele. Ezért, amikor a lélek vándorol, a tudatosság jelen van az új testben. Ám ami a tudatosságot illeti: ha Isten-tudatot sajátítok el, akkor Istenhez kerülök. Ha pedig kutya-tudatot, akkor kutyává válok. Ennyi az egész.

A tudatosság adott. Ezért kell megtisztítanunk a tudatunkat. A kutya-tudat helyett Isten-tudattá kell azt alakítanunk. Ez jelenti majd életünk tökéletességét. Különben olyan testet kapunk, amely megfelel annak a tudatállapotnak, amelyet halálunk pillanatában hordozunk. 8 400 000 létforma létezik, és sokféleképpen gondolkodhatunk. Ez a Kṛṣṇa-tudat módszere. Ha a halál pillanatában megőrizzük Kṛṣṇa-tudatunkat, az az életünk tökéletessége. Máskülönben nem tudhatjuk, milyen lesz a következő életünk.

Erre jó példa a levegő áramlása. A levegő rendkívül finom anyag. Ha rózsán halad át, magával viszi az illatát – a rózsa illatát – máshová is. Ha pedig ürüléken halad át, akkor annak szagát, a bűzét viszi tovább. Hasonlóképpen: ha rózsa-szerűvé teszed a tudatodat, akkor a következő életed is olyan lesz, mint a rózsa illata. (kuncogás) Ha viszont ürülék-szerűvé teszed a tudatodat, akkor a következő életed elátkozott lesz.

Igen.

Férfi: (érthetetlen) . . . arra gondolok, hogy ha Isten tulajdonságai megtalálhatók az emberben – bár csak parányi mértékben –, Istenben pedig ugyanezek a tulajdonságok teljes mértékben vannak jelen . . .

Prabhupāda: Teljes mértékben, igen.

Férfi: . . . akkor vajon az emberben fellelhető rossz tulajdonságok is megvannak Istenben, csak . . .

Prabhupāda: Igen. A rossz tulajdonságok . . . amit te rossznak nevezel, az a tulajdonság Istenben is megvan. Ám mivel Isten abszolút, nála nincs rossz; minden jó. Isten jó. Mondok egy példát. Az apa néha haragos. A haragot minőség szempontjából rossz tulajdonságnak tartják. Viszont, ha az apa néha haragszik a fiára, az nem rossz dolog. Az a fiú javát szolgálja. Ezért . . .

Ez egy egyszerű példa. A tulajdonságok jelen vannak Istenben; különben honnan vennénk őket? Ha a harag mint olyan nem lenne meg Istenben, hogyan lenne meg bennünk? Ez tény. Ám az Ő haragja és a te haragod különbözik egymástól, mivel te anyagi szennyezettség alatt állsz.

Maguk a tulajdonságok tehát nem rosszak. Ám amikor átitatja őket az anyagi világ szennyezettsége, rossznak tűnnek. Akárcsak egy csintalan gyermek esetében. A csintalan gyermek azt jelenti, hogy a jövőben nagyon intelligens fiú vagy lány válik belőle. Ez tény. A csintalanság azt jelzi, hogy a gyermek nagyon intelligens. Idővel tehát ez a csintalanság intelligenciává érik.

Itt tehát minden isteni tulajdonság torzult formában, elferdült tükröződésként jelenik meg. Vegyük például a szeretetet. Imádandó Istenünk Kṛṣṇa és Rādhā, akik a hitvesi szeretet tökéletességét testesítik meg. Ugyanez a szeretet szállt alá ide is – a fiú és a lány közötti szeretet formájában –, ám az eltorzult. A szeretet maga jelen van. Ugyanaz a szeretet van jelen ott is.

Különben honnan származna ez a lány? Miért vonzódik a lány a fiúhoz? Miért vonzódik a fiú a lányhoz? Ez természetes. Istentől ered, az Ő örömszerző energiájából. Ám mivel ez a szeretet az anyagi világ szennyezettségével vegyülve nyilvánul meg, eltorzult formát ölt.

Tehát minden tulajdonság... ez Isten tanulmányozásának tudományos megközelítése. Bármilyen tulajdonsággal is rendelkezel, megértheted, hogy ugyanezek a tulajdonságok Istenben is jelen vannak; ám mivel jelenlegi állapotodat szennyezi az anyagi érintkezés, ezek torzult módon jelennek meg. Ezt meg kell tisztítani. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ugyanaz a dolog. Ugyanaz a szeretet, ugyanaz a harag vagy bármi más – mindezt meg kell tisztítani. Akkor válik istenivé. Ennyi az egész.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalmának célja tehát a megtisztutás. Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). A nirmalam tisztulást, teljes megtisztulást jelent. Amikor ez... vegyük például a haragot. Ha a haragot a Kṛṣṇa-tudat szolgálatában alkalmazzák, az megtisztul. Megtisztul. Akárcsak Arjuna esetében. Arjuna nem akart haragudni az ellenségére. Jó ember volt. „Nem, nem fogok harcolni.” Kṛṣṇa pedig – mondhatni – arra biztatta, hogy haragudjon meg. Különben hogyan harcolhatott volna? Amikor tehát Kṛṣṇáért harcolt, az szolgálattá vált. Persze ezek nagyon bonyolult kérdések. Ha valaki komolyan és tudományosan tanulmányozza a témát, mindez feltárul előtte.

Összességében tehát megérthetjük: „Isten minden tulajdonsága bennem is megvan, de jelenleg anyagi szennyezettség alatt állok.” Akárcsak egy beteg ember esetében. A beteg élvezni szeretné az egészséges élet előnyeit, de az orvos azt mondja: „Nem, ne tedd! Ne tedd!”, mert az veszélyt idézne elő. Hasonlóképpen: bár rendelkezünk bizonyos tulajdonságokkal, mivel azok anyagilag szennyezettek, a Kṛṣṇa-tudat folyamata arra szolgál, hogy megtisztítsa és normális állapotba hozza őket – így válhatunk boldoggá. Ez a lényeg. (szünet)

Igen?

Viṣṇujana: Prabhupāda, hogyan lehet a megtisztulás folyamatát az átlagos életvitel során a nap huszonnégy órájában megvalósítani?

Prabhupāda: A megtisztulás folyamatát a Nārada-pañcarātra írja le: sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). Meg kell szabadulnod a megjelölésektől. A megjelölésektől. Ugyanazt a példát hozhatjuk fel, mint Arjuna esetében. Ő a Kuru család tagjaként határozta meg önmagát, ezért tisztátalan volt. Amikor feladta ezt a meghatározottságot, és érdekeit Krisnáéval azonosította, bhaktájává (hívévé*) vált.

Fel kell tehát adnunk azokat a megjelöléseket, hogy „amerikai vagyok”, „indiai vagyok”, „keresztény vagyok”, „hindu vagyok”, „ez vagyok”, „az vagyok” – és helyette azt kell vallanunk: „Kṛṣṇáé vagyok. Istené vagyok. Isten szolgája vagyok.” Ha így cselekszel, akkor az egész életed megtisztul. Ha pedig meg is tartod a megjelölésedet – mondjuk azt, hogy amerikai vagy –, az csupán véletlenszerű.

Valahogyan egy amerikai család testét kaptad meg. Ez azonban változni fog. Nem tudhatod, milyen lesz a következő tested. Tehát ez változó dolog. Ez nem az örök állapotom. Az örök állapotod viszont az, hogy így azonosítod magad: Kṛṣṇáé vagyok.” Ez az örök állapotod.

Ha tehát ebbe a helyzetbe helyezed magad, és megszabadulsz minden címkétől (megjelöléstől), akkor minden folyamatod és minden tulajdonságod megtisztul.

sarvopādhi-vinirmuktaṁ

tat-paratvena nirmalam

hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-

sevanaṁ bhaktir ucyate

(CC Madhya 19.170)

Hṛṣīka. A hṛṣīka szó érzékeket jelent. Amikor tehát az érzékeket Hṛṣīkeśa – vagyis Kṛṣṇa – szolgálatában alkalmazzuk, azok megtisztulnak. Ám amikor az érzékeket a ránk ruházott anyagi szerepünknek megfelelően használjuk, az tisztátalan; az szennyezett.

Hölgy: Amikor több élőlény tartózkodik egy szűkebb térben, vagy amikor több élőlény...

Prabhupāda: Csupán különböző anyagi szerepek (megjelöltségek) hatása alatt állnak, ennyi az egész. A különböző élőlények különböző anyagi szerepeket jelentenek. Ennyi az egész. És amikor ez a szerep megszűnik, akkor az illető Kṛṣṇáé lesz. Ennyi az egész. Valójában eleve Kṛṣṇáé, de a különböző anyagi szerepek miatt különböző testeket öltött. Ha tehát Kṛṣṇa-tudatba helyezzük magunkat – az ezen anyagi szerephez kötött test ellenére is –, akkor megtisztulunk. Jīvan-muktaḥ sa ucyate: az illető már akkor felszabadulttá válik, amikor még ebben az anyagi testben él.

Īhā yasya harer dāsye (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.187). Ha valaki elméjét Kṛṣṇa szolgálatára összpontosítja, akkor bármilyen helyzetben is legyen, felszabadult léleknek számít. Csupán azt kell elhatároznunk, hogy kizárólag Kṛṣṇa szolgálatát végezzük. Ennyi az egész.

Rendben. Köszönöm. Most pedig zengjétek a mantrát! (vége)