Category:HU/681127 - Lecke BG 02.08-12 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott Bhagavad-gītā versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

Prabhupāda: (kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Olvasd. Hare Kṛṣṇa.

Bhakta: A második fejezetet?

Prabhupāda: Igen, a másodikat.

Bhakta: A 8. versnél kezdjem? „Nem találom a módját, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” (BG 2.8)

„Sañjaya így szólt: Miután így beszélt, Arjuna, az ellenség legyőzője, ezt mondta Kṛṣṇának: »Govinda, nem harcolok«, majd elhallgatott.” (BG 2.9)

„Ó, Bharata leszármazottja! Abban a pillanatban Kṛṣṇa – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott Arjunához.” (BG 2.10)

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt...”

Prabhupāda: Amikor tehát nagyon komolyra fordul a helyzet, és veszélybe kerülünk – mintha elvesznénk –, Kṛṣṇa mosolyog. Értitek? Néha azt hisszük... ezt nevezik illúziónak. Ugyanaz a példa: az álmodó ember sírva kiabálja: „Ott egy tigris, ott egy tigris! Felfal engem!”, miközben az ébren lévő ember mosolyogva kérdezi: „Hol a tigris?” (kuncogás) „Hol a tigris?” Az illető pedig csak sír: „Tigris, tigris, tigris.” Hasonló a helyzet, amikor mi teljesen összezavarodunk...

Akárcsak a politikusok: néha zavarba ejtő politikai helyzetbe kerülnek, és azt hangoztatják: „Ez az én földem, az én országom”, miközben a másik párt is azt állítja: „Ez az én földem, az én országom”, és hevesen harcolnak egymással – Kṛṣṇa pedig mosolyog: „Mit követelnek ezek az ostobák, hogy »az én országom«, »az én földem«?” „Ez az én földem” – mondják, és harcolnak érte.

Valójában a föld Kṛṣṇáé, ám az emberek – illúzióban élve – azt hangoztatják: „Ez az én földem, ez az én országom”, miközben megfeledkeznek arról, meddig is tartoznak valójában ehhez az országhoz vagy nemzethez. Ezt nevezzük illúziónak.

Nos, ilyen a helyzetünk. Valódi helyzetünk megértése nélkül ezek a világi problémák, amelyek valójában mind hamisak, összezavarnak minket. Janasya moho ’yam ahaṁ mameti (SB 5.5.8). A moha jelentése: illúzió. Ez maga az illúzió. Mindenki ennek az illúziónak a hatása alatt áll. Ám az értelmes ember, ha képes felismerni, hogy ez a világi helyzet csupán illúzió – hogy minden gondolat, amelyet az „én” és az „enyém” elve alapján szőttem, valójában illúzió –, akkor, mivel elég bölcs ahhoz, hogy kilépjen ebből az illúzióból, meghódol egy lelki tanítómesternek.

Ennek példája Arjuna. Amikor teljesen összezavarodott... barátként beszélt Kṛṣṇával, de látta, hogy „ez a baráti beszélgetés nem oldja meg a kérdésemet”. Ezért Kṛṣṇát választotta... mivel ismerte Kṛṣṇa értékét. Vagy legalábbis ismernie kellett volna. Hiszen barátok voltak. És tudta, hogy Kṛṣṇát elismerik... „Bár barátomként viselkedik, a nagy tekintélyek mégis az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el Kṛṣṇát.”

Arjuna ezzel tisztában volt. Így szólt: „Annyira összezavarodtam, hogy nem értem a helyzetet. Még ha győztesen kerülök is ki ebből a csatából, akkor sem leszek boldog. Nemhogy e bolygó feletti győzelem esetén, de még ha az összes többi bolygó királyává válnék, vagy félistenné a felsőbb bolygórendszerekben, akkor sem enyhülne ez a gyötrelem.” Értitek?

Bhakta: 11. vers: „Az Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat használsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt nem érdemes bánkódni. A bölcsek sem az élők, sem a holtak felett nem bánkódnak.”

Magyarázat: „Az Úr azonnal tanítói szerepet öltött, és megfeddte tanítványát, közvetve bolondnak nevezve őt. Az Úr így szólt: »Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, ám nem tudod, hogy aki valóban bölcs – aki ismeri a test és a lélek mibenlétét –, az nem bánkódik a test egyetlen állapota miatt sem, legyen szó akár élő, akár holt állapotról.«”

„Ahogy a későbbi fejezetekből kiderül majd, a tudás azt jelenti, hogy ismerjük az anyagot, a lelket és mindkettő irányítóját. Arjuna azzal érvelt, hogy a vallási elveknek nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint a politikának vagy a szociológiának, ám nem tudta, hogy az anyag, a lélek és a Legfelsőbb ismerete fontosabb a vallási előírásoknál.”

„És mivel híján volt ennek a tudásnak, nem kellett volna rendkívül bölcs emberként viselkednie. Mivel valójában nem volt nagy tudású ember, következésképpen olyan dolog miatt bánkódott, ami nem volt méltó a bánatra.” „A test megszületik, és sorsa az, hogy előbb-utóbb elpusztuljon. Ezért a test nem olyan fontos, mint a lélek. Aki ezt tudja, az valóban bölcs. Számára a fizikai test egyetlen állapota sem ad okot a bánatra.”

Tizenkettő...

Prabhupāda: Azt mondja – Kṛṣṇa azt mondja –, hogy „Emiatt a test miatt – legyen akár holt, akár élő – nem kell bánkódni.” Tegyük fel, hogy a test halott; ilyenkor már nincs értéke. Mi értelme a bánkódásnak? Bánkódhatsz akár évezredekig is, akkor sem fog életre kelni. Nincs tehát ok a bánkódásra egy holt test miatt. Ami pedig a lelket illeti, az örökkévaló.

Még ha halottnak tűnik is, a test halálával ő maga nem hal meg. Miért kellene hát valakinek teljesen összeomlania és sírnia amiatt, hogy „Ó, meghalt az apám” vagy „Meghalt ez vagy az a rokonom”? Ő nem halt meg. Ezzel a tudással rendelkezni kell. Akkor az ember minden helyzetben derűs marad, és kizárólag a Kṛṣṇa-tudat foglalkoztatja majd. A test miatt – legyen akár élő, akár holt – nincs ok a bánkódásra. Kṛṣṇa erre tanít minket ebben a fejezetben.

Folytasd!

Bhakta: „Soha nem volt olyan idő, amikor én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok; és a jövőben sem szűnik meg egyikünk létezése sem.” (BG 2.12)

Magyarázat: „A Védákban, a Kaṭha-upaniṣadban, valamint a Śvetāśvatara-upaniṣadban az áll, hogy...”

Prabhupāda: (kijavítva a kiejtést) Śvetāśvatara.

Bhakta: Śvetāśvatara.

Prabhupāda: Számos Upaniṣad létezik; ezeket Védáknak nevezik. Az Upaniṣadok a Védák főbb tételeit foglalják össze. Ahogyan egy fejezetnek van egy főcíme, úgy az Upaniṣadok is a Védák főbb üzeneteit hordozzák. Kaṭha-upaniṣad... összesen 108 Upaniṣad létezik, amelyek a legfontosabbak. Ezek közül kilenc különösen jelentős. Nos, abból a kilenc Upanisádból – a Śvetāśvatara, a Taittirīya, az Aitareya, az Īśa, a Muṇḍaka, a Māṇḍūkya és a Kaṭha Upanisád – ezek különösen fontosak.

És valahányszor vita merül fel valamely kérdésben, ezekre az Upanisádokra kell hivatkozni. Ha valaki az Upanisádokból tud idézni, érvelése rendkívül erőssé válik. Ez a śabda-pramāṇa. A pramāṇa bizonyítékot jelent. Bizonyíték... ha meg akarjuk nyerni az ügyünket... ahogyan a bíróságon is meggyőző bizonyítékot kell felmutatni, úgy a védikus kultúrában is a pramāṇa szolgál bizonyítékként. A pramāṇa tehát bizonyítékot jelent; ez a śabda-pramāṇa.

A védikus kultúra tudósai háromféle bizonyítékot ismernek el. Az egyik a pratyakṣa. A pratyakṣa közvetlen érzékelést jelent. Például én látlak téged, te pedig látsz engem. Én jelen vagyok, te is jelen vagy. Ez a közvetlen érzékelés. Létezik egy másik bizonyíték is, amelyet anumānanak neveznek.

Tegyük fel, hogy van egy szoba, ahová épp most érkezem; nem tudom, tartózkodik-e benne valaki. Ám ha hallok valamilyen hangot, arra következtethetek: „Ó, van ott valaki.” Ezt nevezik anumānanak. A logikában ezt hipotézisnek hívják. Ez is bizonyítéknak számít. Ha egy megalapozott feltételezés révén bizonyítékot tudok szolgáltatni, azt is elfogadják.

Létezik tehát közvetlen bizonyíték, valamint az úgynevezett hipotézis vagy következtetésen alapuló bizonyíték. Ám a legerősebb bizonyíték a śabda-pramāṇa. Śabda, śabda-brahman – ez a Védákat jelenti. Ha valaki a Védákból származó idézettel támasztja alá állítását, azt el kell fogadni. Senki sem vitathatja a védikus bizonyítékot. Ez a rendszer.

Hogyan is van ez? Caitanya Mahāprabhu egy remek példát hozott fel erre, amely magukban a Védákban is megtalálható. Olyan ez, mint amikor kagylókürtöt tartunk a mūrtik szobájában. A kagylókürtöt rendkívül tisztának és transzcendentálisnak tekintik – különben hogyan tarthatnánk ott a mūrti előtt, hogyan fújhatnánk meg, vagy hogyan ajánlhatnánk fel vele vizet? Hogyan lehetne felajánlani? De mi is ez a kagylókürt? A kagylókürt egy állat csontja. Nem más, mint egy állat csontja.

A védikus előírás azonban úgy szól, hogy ha valaki állati csontot érint, azonnal fürdőt kell vennie; tisztátalanná válik. Valaki mondhatná: „Ó, ez ellentmondás. Egyrészt azt mondják, hogy ha állati csontot érintünk, azonnal meg kell tisztulnunk egy fürdővel, itt pedig állati csont van a mūrtik szobájában.”

Ez tehát ellentmondás, nemde? Ha az állati csont tisztátalan, hogyan helyezhetjük el a mūrtik szobájában? Ha pedig tiszta, akkor mi értelme van annak, hogy tisztátalanná válunk tőle, és fürdőt kell vennünk? Hasonló ellentmondásokkal találkozhatunk a védikus előírásokban. Ám mivel a Védák azt mondják, hogy az állati csont tisztátalan, ezt el kell fogadnunk. Ez az állati csont – a kagylóhéj – azonban tiszta. Éppúgy, ahogy a tanítványaink néha zavarba jönnek, amikor azt mondjuk, hogy hagymát nem szabad fogyasztani, holott a hagyma zöldség.

A śabda-pramāṇa azt jelenti, hogy a védikus bizonyítékot úgy kell elfogadnunk, hogy ahhoz nem férhet kétség vagy vita. Van értelme; nincs ellentmondás. Megvan a maga értelme. Ahogy már többször említettem a tehénlepény esetét: a védikus előírások szerint a tehénlepény tiszta. Indiában valójában fertőtlenítőként használják. Különösen a falvakban áll rendelkezésre nagy mennyiségű tehénlepény, amellyel az egész házat bekenik, hogy fertőtlenítsék azt.

Sőt, ha a szobát tehénlepénnyel kenjük be, és az megszárad, frissnek érezzük a levegőt, és minden fertőtlenítetté válik. Ez gyakorlati tapasztalat. Egy bizonyos Dr. Ghosh, kiváló vegyész, megvizsgálta a tehénlepényt, hogy kiderítse, miért tulajdonítanak neki akkora jelentőséget a védikus irodalomban. Azt találta, hogy a tehénlepény minden fertőtlenítő tulajdonsággal rendelkezik. Az āyurvédában a megszárított és hamuvá égetett tehénlepényt fogporként használják; rendkívül hatékony fertőtlenítő fogpor.

Hasonlóképpen számos dolog és előírás létezik a Védákban, amelyek látszólag ellentmondásosnak tűnhetnek, valójában azonban nem azok. Ezek tapasztalaton, transzcendentális tapasztalaton alapulnak. Éppúgy, ahogy az apa azt mondja a gyermekének: „Édes gyermekem, edd meg ezt az ételt! Nagyon finom.” A gyermek pedig elfogadja azt, bízva apjában, a tekintélyben. Az apa azt mondja... a gyermek pedig tudja: „Az apám...” biztos benne, hogy „Az apám sosem adna nekem olyasmit, ami méreg.”

Ezért vakon elfogadja, mindenféle okfejtés vagy az étel tisztaságának vizsgálata nélkül. Ilymódon kell hinnünk nekünk is. Amikor étterembe megyünk – mivel az rendelkezik kormányzati engedéllyel –, el kell hinnünk, hogy az ott felszolgált étel jó, tiszta, higiénikus... de honnan is tudjuk ezt? A tekintély révén. Mivel az étterem kormányzati engedéllyel működik, ezért hiszünk benne.

Hasonlóképpen, a śabda-pramāṇa azt jelenti, hogy amint a védikus irodalomban megjelenik egy bizonyíték – miszerint „ez így és így van” –, azt el kell fogadnunk. Ekkor tudásunk tökéletessé válik, hiszen tökéletes forrásból fogadjuk el a dolgokat. Ugyanígy van ez Kṛṣṇával is: Őt a Legfelsőbb Istenségként ismerik el. Bármit is mond, az helyes. El kell fogadnunk. Arjuna végül így szólt: sarvam etad ṛtaṁ manye (BG 10.14) – „Kedves Kṛṣṇám, bármit is mondasz, elfogadom.” Nekünk is ezt az elvet kell követnünk. Miért bajlódnánk kutatással, amikor a tekintélytől származó bizonyíték már rendelkezésünkre áll?

Tehát idő- és fáradság-megtakarítás céljából el kell fogadnunk a tekintélyt – a valódi tekintélyt. Ez a védikus eljárásmód. Ezért mondják a Védák: tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet (Muṇḍaka Upanisad 1.2.12). Tad vijñānārtham – vagyis e transzcendentális tudomány elsajátítása érdekében el kell fogadnunk egy gurut. Gurum eva – mindenképpen szükség van rá; máskülönben nincs rá mód. Arjuna ezért fogadja el itt Kṛṣṇát lelki tanítómestereként; márpedig a lelki tanítómesternek – akárcsak az apának vagy a tanárnak – jogában áll megfeddni a fiát vagy a tanítványát...

A fiú sosem elégedetlen, ha az apja megfeddi; ez mindenütt így illik. Még ha az apa néha durván is viselkedik, a gyermek vagy a fiú eltűri azt. Erre tipikus példa Prahlāda Mahārāja esete: ártatlan gyermek volt, aki Kṛṣṇa-tudatban élt, apja mégis kínozta. Ő mégsem mondott semmit. „Rendben van.”

Hasonlóképpen, Kṛṣṇa is – miután felvette a lelki tanítómester szerepét – hatalmas bolondnak nevezi Arjunát. Ahogyan Caitanya Mahāprabhu is mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.” Vajon bolond volt Caitanya Mahāprabhu? És lehetséges-e egyáltalán, hogy valaki Caitanya Mahāprabhu lelki tanítómesterévé váljon?

Mindkettő lehetetlen. Még ha nem is tekintjük Kṛṣṇa megtestesülésének, hanem csupán hétköznapi tudósnak vagy embernek tartjuk Caitanya Mahāprabhut, tudásának nem akadt párja. Ő mégis azt mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.”

Mit jelent ez? Azt, hogy „az ember – még az én helyzetemben is – mindig bolondnak számít a lelki tanítómestere előtt. Ez pedig a javára válik.” Senkinek sem szabad azt hangoztatnia, hogy „Mit tudsz te? Én jobban tudom nálad.” Ez a hozzáállás nem helyénvaló.

Másrészt, a tanítvány szemszögéből nézve: miért is kellene mindig bolondnak mutatkoznia valaki előtt, hacsak az illető nem rendelkezik valódi felhatalmazással, és nem olyan nagyszerű, hogy képes tanítani engem, miközben én bolondnak számítok? Így kell kiválasztani a lelki tanítómestert, és amint kiválasztottuk, mindig meg kell őriznünk a „bolond” szerepét – még ha valójában nem is vagyunk azok. Ez a helyes hozzáállás.

Arjuna tehát – ahelyett, hogy megmaradt volna a baráti viszony szintjén – önként vállalja a bolond szerepét Kṛṣṇa előtt. Kṛṣṇa pedig elfogadja ezt: „Bolond vagy. Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis bolond vagy, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Ez azt jelenti: „A bolond bánkódik emiatt” – vagyis: „Bolond vagy. Tehát, bolond vagy.” Ez egyfajta kerülőúton történő megfogalmazás.

Akárcsak... hogy is hívják ezt a logikában? Zárójel? Vagy valami ilyesmi? Igen. Ha azt mondom: „Úgy nézel ki, mint az az ember, aki ellopta az órámat”, az valójában azt jelenti, hogy „úgy nézel ki, mint egy tolvaj”. Hasonlóképpen (kuncogás), Kṛṣṇa is kerülő úton mondja ki: „Kedves Arjunám, úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódik.”

Folytasd.

Bhakta: „A Śvetāśvatara Upaniṣad kijelenti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége számtalan élőlény fenntartója, akiknek helyzete egyéni tetteik és azok visszahatásai szerint alakul. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes kiterjedései révén minden élőlény szívében jelen van. Csak azok a szent emberek érhetik el a tökéletes, örök békét, akik képesek ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét látni mind a külső, mind a belső világban.

„Ugyanezt az itt ismertetett védikus igazságot kapja meg Arjuna – és ezzel együtt a világ minden olyan embere, aki rendkívül műveltnek mutatja magát, ám valójában igen csekély tudással rendelkezik. Az Úr világosan kijelenti, hogy Ő maga, Arjuna és a csatatéren összegyűlt összes király örökké egyéni lények, és hogy az Úr örökké az egyéni élőlények fenntartója.”

Prabhupāda: Hogyan szól az eredeti vers? Olvasd fel.

Bhakta: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok...” (BG 2.12)

Prabhupāda: Nos: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek az emberek.” Itt elemző módon fogalmaz: „Én, te és...” – első személy, második személy és harmadik személy. Ez teljes körű. „Én, te és mások.” Kṛṣṇa tehát azt mondja: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és mindazok a személyek, akik ezen a csatatéren összegyűltek, ne léteztünk volna.” Ez azt jelenti, hogy „a múltban Én, te és ők mindannyian egyénileg léteztünk”. Egyénileg.

A Māyāvādī elmélet szerint a végső lélek személytelen. Akkor hogyan mondhatja Kṛṣṇa azt, hogy „soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és ezek a személyek ne léteztünk volna”? Ez azt jelenti: „Én egyénként léteztem, te egyénként léteztél, és mindazok a személyek, akik előttünk állnak, szintén egyénként léteztek. Soha nem volt ilyen idő.”

Nos, mi a válaszod, Dīnadayāla? Kṛṣṇa azt mondja, sosem olvadtunk össze. Mindannyian egyének vagyunk. És azt mondja: „Soha nem fogunk...” „...sosem lesz olyan idő, amikor nem létezünk.” Ez azt jelenti, hogy a múltban egyénként léteztünk, a jelenben kétségtelenül egyénként létezünk, és a jövőben is egyénként fogunk létezni tovább.

Akkor mégis mikor merül fel a személytelen felfogás? Múlt, jelen, jövő – ez a három időszak létezik. Nos? Minden időszakban egyének vagyunk. Akkor mikor válik Isten, én vagy te személytelenné? Hol van erre lehetőség?

Nos, Kṛṣṇa világosan kijelenti: „Sosem volt olyan idő, amikor én, te és mindezek az egyéni királyok vagy katonák... nem léteztünk volna a múltban.” A múltban tehát egyénként léteztünk, és a jelenben is kétségtelenül egyénként létezünk. Te a tanítványom vagy, én a lelki tanítómestered, de neked megvan a saját egyéniséged, Nekem pedig a sajátom. Ha nem értesz egyet velem, megtagadhatsz.

Ez a te egyéniséged. Ha tehát nem szereted Kṛṣṇát, nem juthatsz el a Kṛṣṇa-tudatig. Ez a te egyéniséged. Ez az egyéniség tehát megmarad. Hasonlóképpen, ha Kṛṣṇa nem kedvel téged, megtagadhatja tőled a Kṛṣṇa-tudatot. Nem arról van szó, hogy mivel betartod az összes szabályt és előírást, Kṛṣṇa köteles lenne elfogadni téged. Nem. Ha úgy ítéli meg, hogy „ez az ember képtelen alak, nem fogadhatom el”, akkor elutasít.

Tehát, Ő rendelkezik egyéniséggel, neked is van egyéniséged, és mindenkinek van egyénisége. Hol merül fel az impersonalizmus (személytelenség) kérdése? Erre semmi lehetőség nincs. Ha pedig nem hiszel Kṛṣṇának, nem hiszel a Védákban – eltekintve minden mástól, Kṛṣṇát a legfőbb tekintélyként, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el –, akkor hogyan is haladhatnál előre a tudásban? Erre semmi esély nincs. Az egyéniség kérdése tehát megkérdőjelezhetetlen; ez a tekintély álláspontja.

Ám a tekintély álláspontján túl a saját józan eszedet és érveidet is alkalmaznod kell. Tudsz mondani akár egyetlen példát is arra, hogy két fél között teljes az egyetértés? Nem. Nézz csak körül. Legyen szó államról, családról, közösségről vagy nemzetről: sehol sincs egyetértés. Még a törvényhozó testületekben vagy a saját országodban sem. Vegyük például a Szenátust. Mindenki az ország érdekét tartja szem előtt, mégis a saját egyéni nézőpontja szerint gondolkodik.

Az egyikük úgy véli: „Az országom jóléte ezen az úton biztosítható.” Különben miért lenne versengés az elnökválasztás során? Mindenki azt hangoztatja: „Amerikának Nixonra van szüksége.” A másik elnökjelölt pedig azt mondja: „Amerikának rám van szüksége.” De miért van szükség kettőre? Ha Amerikának szüksége van rád, és mindketten... nem. Itt az egyéniség játszik szerepet. Nixon úr véleménye eltér a másik jelölt véleményétől.

A törvényhozásban, a Szenátusban, a Kongresszusban vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetében mindenki a saját egyéni nézőpontját képviselve vitázik. Különben miért lenne annyi különböző zászló a világon? Sehol sem beszélhetünk személytelenségről. Mindenütt a személyiség dominál. Mindenütt a személyiség és az egyéniség a meghatározó. Ezt tehát el kell fogadnunk. Alkalmaznunk kell a józan eszünket és az érveinket, ugyanakkor el kell fogadnunk a tekintélyt. Így a kérdés megoldódik. Máskülönben rendkívül nehéz a helyzet.

Bhakta: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb egyéni személy, és Arjuna – az Úr örök társa – valamint az ott összegyűlt királyok pedig mind egyéni, örök személyek. Nem arról van szó, hogy a múltban ne léteztek volna egyénként, vagy hogy a jövőben ne léteznének... vagyis hogy ne maradnának fenn örök személyekként. Egyéniségük a múltban is létezett, és a jövőben is megszakítás nélkül fennmarad.

Ezért semelyik egyéni élőlény miatt sincs ok a bánatra. A Māyāvādī, vagyis személytelen elmélet szerint a felszabadulás után az egyéni lélek – amely a māyā, azaz az illúzió miatt különült el – beleolvad a személytelen Brahmanba, megszűntetve egyéni létezését...”

Prabhupāda: A Māyāvādīk azt állítják, hogy ez az egyéniség csupán māyā. Elképzelésük szerint a lélek – a teljes lélek – egyetlen egységes tömb. Elméletüket ghaṭākāśa-poṭākāśanak nevezik. Ez a kifejezés... nos, gondoljunk csak az égre. Az ég egy kiterjedés, egy személytelen kiterjedés. Ha veszünk egy edényt – mondjuk egy vizeskorsót vagy egy lezárt edényt ... akkor az edény belsejében is ott van az ég, egy kis darabka belőle. Amint az edény eltörik, a kinti, nagyobb ég és az edény belsejében lévő kis ég összeolvad. Ez a Māyāvāda-elmélet lényege. Ám ez az analógia nem alkalmazható. Az analógia hasonlóságokon alapul; ez az analógia szabálya. Az eget nem lehet összehasonlítani...

Az edény belsejében lévő kis égdarab nem hasonlítható össze az élőlénnyel. Az anyag anyagi természetű dolog. Az ég anyag, az egyéni élőlény pedig lelki. Hogyan állíthatnánk hát ilyesmit? Vegyünk például egy apró hangyát: az egy lelki lény, amely rendelkezik saját egyéniséggel. Ezzel szemben egy nagy, élettelen kő, egy domb vagy egy hegy nem rendelkezik egyéniséggel.

Az anyagnak tehát nincs egyénisége, a léleknek viszont van. Ha pedig a hasonlóság pontjai nem egyeznek, akkor nem beszélhetünk analógiáról. Ez az analógia szabálya. Nem vonhatunk párhuzamot anyag és lélek között. Ezért ez az analógia – a ghaṭākāśa-poṭākāśa – hibás.

A Bhagavad-gītāban egy másik bizonyítékot találunk. Kṛṣṇa azt mondja: mamaivāṁśo jīva-bhūta (BG 15.7) – „Ezek az egyéni lelkek az Én részeim”, jīva-loke sanātanaḥ – „és örökkévalók”. Ez azt jelenti, hogy örökké részek maradnak. Hogyan támasztható alá akkor a Māyāvāda-elmélet, amely szerint a māyā – a māyā általi fedettség – miatt tűnnek most egyéninek és elkülönültnek, de amint a māyā leple eltűnik, összeolvadnak, akárcsak az edény belsejében lévő kis égdarab és a kinti nagy ég? Logikai szempontból ez az analógia tehát hibás, ...valamint hiteles védikus szempontból is. Ők örökké töredékek.

Számos egyéb bizonyíték is található a Bhagavad-gītāban. A Bhagavad-gītā azt tanítja, hogy a lélek nem darabolható fel. Ha tehát azt állítjuk, hogy a lélek a māyā (illúzió) takarója miatt vált töredékké, az sem lehetséges. A lélek nem darabolható fel. Bár egy nagy papírlap kis darabokra vágható – mivel az anyag –, lelki értelemben ez nem lehetséges. Lelki szinten a töredékek örökké töredékek maradnak, a Legfelsőbb pedig a Legfelsőbb. Kṛṣṇa a Legfelsőbb, mi pedig töredékrészek vagyunk. Örökké töredékek maradunk.

Ezek a dolgok igen szépen, különböző helyeken kerülnek kifejtésre a Bhagavad-gītāban. Arra kérlek benneteket, hogy mindannyian szerezzetek be egy példányt a Bhagavad-gītából, és tanulmányozzátok azt figyelmesen. Szeptemberben vizsga is lesz. Persze ez önkéntes alapú, de arra kérlek benneteket, készüljetek fel a jövő szeptemberi vizsgára. Aki pedig sikeresen teljesíti a vizsgát, megkapja a Bhakti-śāstrī címet. Szétosztottátok már azt...? Igen.

Folytasd!

Bhakta: „Az az elmélet sem nyer itt megerősítést, miszerint az egyéniség csupán a feltételekhez kötött állapotra jellemző. Kṛṣṇa világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége a jövőben is fennmarad – ahogyan az...”

Prabhupāda: Kṛṣṇa sosem mondja azt, hogy a felszabadulás után az egyéni lelkek összeolvadnának a Legfelsőbb Lélekkel. Kṛṣṇa ezt sosem állítja a Bhagavad-gītāban.

Bhakta: „Kṛṣṇa világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége – ahogyan azt az Upaniṣadsok is megerősítik – örökké fennmarad. Kṛṣṇa e kijelentése hiteles.”

Prabhupāda: Igen, az Upaniṣad azt mondja: nityo nityānām. A nitya szó örökkévalót jelent; a Legfelsőbb Úr a legfőbb örökkévaló, mi, egyéni lelkek pedig szintén sok örökkévaló lény vagyunk. Ő tehát az örökkévalók vezetője. Eko bahūnām... hogyan is vezet Ő? Eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān (Kaṭha-upanisad 2.2.13).

Az az egyetlen, egyes számú örökkévaló személy gondoskodik a többi örökkévaló lény minden szükségletéről. Ezek a dolgok világosan szerepelnek a Védákban. Sőt, mi magunk is tapasztaljuk ezt. Ahogyan a keresztény teológiában is: az egyén elmegy a templomba, és így imádkozik Istenhez: „Add meg nekünk mindennapi kenyerünket!” Miért kéri Istentől? Persze az ateista réteg ma már azt tanítja nekik: „Hol van a kenyér? Templomba jártok? Gyertek hozzánk, mi majd adunk kenyeret.”

Szóval, ez a védikus gondolatmenet ott is megtalálható. A Véda azt mondja: eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān. Ő, a Legfelsőbb és Örök, gondoskodik minden más egyéni örök lényről, és fenntartja őket. A Biblia is erre int: „Menj, és kérd a kenyeredet Istentől.”

Ha tehát Isten nem lenne a fenntartó és a gondviselő, miért létezne ez az utasítás? Ő a vezető; Ő a fenntartó. A Védák világosan kimondják, hogy ez a helyzet. Ő a Legfelsőbb. És ha valaki ezt felismeri, békére lelhet. Ez a védikus tanítás.

Folytasd.

Bhakta: „Kṛṣṇa e kijelentése hiteles, mivel Kṛṣṇa nem eshet az illúzió (māyā) hatása alá. Ha az egyéniség...”

Prabhupāda: Igen. Ha a māyāvādī filozófus azt állítja, hogy Kṛṣṇa e kijelentése a māyā hatása alatt született – mondván: „Ő azt állítja, hogy »mindenki egyéniség volt a múltban is«; pedig nem, a múltban mindenki egy volt, egyetlen tömeg, homogén egység; a māyā miatt váltunk egyéniségekké...”

Ha a māyāvādī így beszél, akkor Kṛṣṇa is csupán egy lesz a feltételekhez kötött lelkek közül. Nem... elveszíti a tekintélyét. Mert a feltételekhez kötött lélek nem képes átadni az igazságot. Én is feltételekhez kötött lélek vagyok. Nem mondhatok olyasmit, ami abszolút igazság.

Tehát, Kṛṣṇát az Abszolútként fogadják el. Ha tehát elfogadjuk a Māyāvādī elméletet, akkor el kell vetnünk Kṛṣṇa tanítását. Ha elvetjük Kṛṣṇát, akkor feleslegessé válik Kṛṣṇa könyvének, a Bhagavad-gītának az olvasása is. Értelmetlen és időpocsékolás lenne, ha Ő is csak egy olyan feltételekhez kötött lélek volna, mint mi; ​​hiszen egy feltételekhez kötött lélektől nem fogadhatunk el útmutatást.

Ami a lelki tanítómestert illeti: még ha feltételezzük is róla, hogy feltételekhez kötött lélek, ő akkor sem a saját nevében beszél. Kṛṣṇa képviseletében szól. A védikus elv pedig az, hogy aki nem szabadult meg az anyagi lét feltételeitől, az nem adhat át nekünk tökéletes tudást.

A feltételekhez kötött lélek – bármilyen képzett vagy művelt legyen is tudományos szempontból – nem képes tökéletes tudást nyújtani. Csak az adhat tökéletes tudást, aki felülemelkedett az anyagi törvények hatásán.

Hasonlóképpen Śaṅkarācārya is az impersonalista nézeteket vallja, mégis elfogadja Kṛṣṇát legfőbb tekintélynek. Sa bhagavān svayaṁ kṛṣṇa (SB 1.3.28): „Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” A modern Māyāvādī filozófusok – az emberek megtévesztése végett – nem hozzák nyilvánosságra Śaṅkarācārya ezen kijelentését. Ám Śaṅkarācārya szavai léteznek; bizonyítékkal is szolgálhatunk erre. Ő legfőbb tekintélyként ismeri el Kṛṣṇát.

Számos csodálatos költeményt írt Kṛṣṇa dicsőítésére vagy imádatára. Élete végén pedig így szólt: bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate: „Ti ostoba bolondok! Azt hiszitek, a nyelvtan tanulmányozásával megérthetitek a dolgokat? Ez mind badarság.” Bhaja govindam: „Imádjátok Govindát.” Bhaja govindaṁ bhaja... – háromszor ismétli meg: „Imádjátok Govindát.” Bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindam. Ahogyan Caitanya Mahāprabhu is háromszor mondja: *harer nāma harer nāma harer nāma* (CC Ādi 17.21). A háromszori ismétlés különös hangsúlyt jelent. Ahogyan mi is mondjuk néha: „Csináld ezt, csináld ezt, csináld ezt.” Ez azt jelenti, hogy nincs helye az ellenvetésnek; ez végleges utasítás. Ha valamit háromszor hangsúlyoznak, az végérvényesnek számít. Ezért mondja Śaṅkarācārya: bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate. Mūḍha. A mūḍha jelentését már többször elmagyaráztam. A mūḍha annyit tesz: gazember, szamár. „A nyelvtani tudásodra támaszkodsz” – a dukṛn-karaṇera.

A dukṛn nyelvtani toldalékokra és igetövekre utal. „Erre az igetőre meg arra az igetőre támaszkodsz, és saját értelmezést gyártasz, másképp magyarázod a dolgokat. Mindez képtelenség. Ez a dukṛn-karaṇe, ez a nyelvtani csűrés-csavarás nem ment meg a halál pillanatában. Te gazember, inkább imádd Govindát, Govindát, Govindát!” Ez Śaṅkarācārya útmutatása.

Mivel ő maga is bhakta volt – méghozzá nagy bhakta –, viszont ateistának tettette magát, hogy szót érthessen az ateistákkal. Ha nem ateistaként mutatkozik be, az ateista követők nem hallgatták volna meg. Ezért átmenetileg a Māyāvāda filozófiát képviselte. A Māyāvāda filozófia nem fogadható el örök érvényűnek. Az örök filozófia a Bhagavad-gītā. Ez a végleges ítélet.

Folytasd.

Bhakta: „Ha az egyéniség nem volna valóságos tény, akkor Kṛṣṇa nem hangsúlyozta volna ennyire, még a jövőre nézve sem. A māyāvādī...”

Prabhupāda: Igen. Azt mondja, hogy nem volt olyan időszak, amikor ne lettünk volna egyéniségek, és a jövőben sem lesz olyan idő, amikor megszűnünk egyéniségnek lenni. Ami pedig a jelent illeti: mindannyian egyéniségek vagyunk. Tudjátok. Tehát, hol van annak a lehetősége, hogy elveszítsük egyéniségünket, és személytelenné váljunk? Nem. Erre semmi esély nincs.

Ez az üresség-elmélet és a személytelenség tana csupán mesterséges módja annak, hogy tagadjuk az anyagi lét zavarba ejtő sokféleségét. Ez csak a negatív oldal. Nem a pozitív oldal. A pozitív oldal az, amit Kṛṣṇa mond: tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya (BG 4.9) – „Miután elhagyja ezt az anyagi testet, hozzám jön.” Éppúgy, ahogy miután elhagyod ezt a szobát, be kell lépned egy másikba. Nem mondhatod azt, hogy „Miután elhagyom ezt a szobát, az égben fogok élni.” Hasonlóképpen, ha a test elhagyása után Kṛṣṇához mész a lelki birodalomba, megmarad az egyéniséged, de lelki tested lesz. Amikor lelki testről van szó, nincsenek nehézségek vagy zavarok.

Ahogyan a te tested különbözik a vízi élőlények testétől... a vízi élőlényeket nem zavarja a víz, mert a testük olyan felépítésű. Békében élhetnek ott. Te viszont nem tudnál ott élni. Ugyanígy, ha a halakat kivesszük a vízből, nem tudnak életben maradni.

Hasonlóképpen, mivel lelki lény vagy, nem élhetsz békében ebben az anyagi világban. Ez idegen közeg számodra. Ám amint belépsz a lelki világba, életed örökkévalóvá, boldoggá és tudással telivé válik – igazi békére lelsz. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti (BG 4.9). Kṛṣṇa azt mondja: „Miután elhagyja ezt a testet, nem tér vissza az anyagi világ viszontagságai közé.” Mām eti – „Hozzám jön.” A „Hozzám” az Ő birodalmát, kíséretét, társait – mindet – ​​magában foglalja.

Ha egy gazdag ember vagy egy király azt mondja: „Rendben, gyere hozzám”, az nem jelenti azt, hogy ő személytelen. Ha egy király azt mondja: „Gyere...” Ez azt jelenti, hogy van palotája, titkára, szép lakosztálya – minden rendelkezésére áll. Hogyan is lehetne személytelen? Ő azonban csak annyit mond: „Gyere hozzám.” Ez az „én” mindent magában foglal; ez az „én” nem személytelenséget jelent. A Brahma-saṁhitāból pedig a következő információt kapjuk:

lakṣmī-sahasra-śata-sambhrama-sevyamānaṁ

surabhīr abhipālayantam

(Bs. 5.29)

Tehát, Ő nem személytelen. Teheneket gondoz, a szerencseistennők százai és ezrei veszik körül, ott vannak a barátai, a kísérete, a királysága, a háza – mindene ott van. Így aztán szóba sem jöhet a személytelenség.

Igen.

Bhakta: „A māyāvādīk érvelhetnek úgy, hogy az az egyéniség, amelyről Kṛṣṇa beszél, nem lelki, hanem anyagi. Még ha elfogadjuk is azt az érvelést, hogy az egyediség anyagi természetű, hogyan lehet mégis megkülönböztetni Kṛṣṇa egyediségét?

Prabhupāda: Ezért ők is anyaginak tekintik Kṛṣṇát. Ezt a nézetet Kṛṣṇa el is ítéli. Ez a Bhagavad-gītā 9.11. versében található meg: vajānanti māṁ mūḍhā mānuṣīṁ tanum āśritam – „Mivel emberi alakban jelentem meg, ezek a tudatlanok gúnyolnak engem, azt gondolva, hogy én is közéjük tartozom.” Mūḍha. A mūḍha jelentése: tudatlan bolond. Ahogyan például Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem magára Kṛṣṇára vonatkozik... hanem a Kṛṣṇában lakozó lélekre.” Ez azt jelenti, hogy közénk tartozóként azonosítja Kṛṣṇát: azt hiszi, hogy a teste és a lelke elkülönül egymástól.

Ám Kṛṣṇa nem ilyen... Kṛṣṇa azt mondta: sambhavāmy ātma-māyayā (BG 4.6) – „Saját, eredeti formámban jelenek meg. Nem változom meg.” Mi változunk. Az egyéni lélek... prakṛteḥ kriyamāṇāni (BG 3.27). Őt a prakriti, vagyis az anyagi természet irányítja és befolyásolja, de Kṛṣṇát nem irányítja vagy befolyásolja a természet. Ő saját hatalmánál fogva érkezik, úgy, ahogyan valójában van – ātma-māyayā. Ez a különbség. Ezért Ő nem vált testet. Amikor én jövök, testet váltok. Most talán ebben a testben vagyok, legközelebb talán egy másikban leszek. Ez anyagi folyamat, és ezért felejtek. Ahogyan Kṛṣṇa mondja a negyedik fejezetben: „Sokszor eljöttünk már mindketten. Te elfelejtetted.” Mivel anyagi testet váltunk, ezért felejtünk. Ezeket a dolgokat mind elmagyarázzuk majd.

Folytasd.

Bhakta: „Kṛṣṇa megerősíti egyéni mivoltát a múltban, és megerősíti egyéni mivoltát a jövőben is. Számos módon igazolta egyéni mivoltát, és kinyilvánították, hogy a személytelen Brahman az Ő alárendeltje. Kṛṣṇa mindvégig megőrizte lelki egyéniségét; ha viszont közönséges, anyagi kötöttségek alatt álló lénynek tekintjük, aki egyéni tudattal rendelkezik, akkor a Bhagavad-gītā mint hiteles szentírás elveszíti értékét.”

„Egy közönséges ember, akit az emberi gyarlóság minden hibája jellemez, képtelen olyasmit tanítani, ami érdemes a meghallgatásra. A Bhagavad-gītā magasabb rendű az ilyen műveknél. Semmilyen világi könyv nem mérhető a Bhagavad-gītāhoz. Ha valaki közönséges embernek tekinti Kṛṣṇát, a Bhagavad-gītā minden jelentőségét elveszíti.”

„A māyāvādī azt állítja, hogy az ebben a versben említett sokféleség csupán konvencionális, és így a testre vonatkozik. Ám e vers előtt már elutasították az ilyen, testtel kapcsolatos elképzelést. Miután elvetették az élőlények a testtel való azonosítását, hogyan lehetséges, hogy Kṛṣṇa ismét a testre vonatkozó, pusztán konvencionális állítást fogalmazzon meg?”

„A sokféleség tehát lelki természetű, amint azt olyan nagy tanítók is megerősítik, mint Śrī Rāmānuja. A Bhagavad-gītā számos helyen világosan kimondja, hogy ezt a lelki sokféleséget az Úr hívei értik meg.”

„Akik irigykednek Kṛṣṇára mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, azoknak nincs hiteles hozzáférésük ehhez a nagyszerű műhöz. Ahogyan a nem hívő közelít a Bhagavad-gītā tanításaihoz, az ahhoz hasonlatos, mint amikor a méh a mézesüveg külsejét nyalogatja. Nem érezhetjük a méz ízét, ha nem kóstoljuk meg azt, ami az üveg belsejében van. Hasonlóképpen, a Bhagavad-gītā misztikus mélységeit is csak a hívek érthetik meg.”

„Senki más nem érezheti az ízét, ahogyan azt a könyv negyedik fejezete is kijelenti. A Gītāhoz azok sem férhetnek hozzá, akik irigylik az Úr létezését. Ezért a Gītā māyāvādī magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr Caitanya megtiltotta nekünk, hogy elolvassuk a māyāvādīk által írt magyarázatokat.”

Prabhupāda: Igen. Az Úr Caitanya világosan kijelentette: māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa (CC Madhya 6.169). Katasztrófába sodorja magát az ember, ha egy māyāvādī filozófus magyarázatát hallgatja a Védikus irodalom megértése érdekében. Ez az Ő utasítása. Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa. A sarva-nāśa jelentése: katasztrófa. Valóban katasztrófa. A māyāvadi-bhāṣya, vagyis a māyāvādī magyarázat esetében csupán azt próbálják elhitetni az egyénnel – az apró, egyéni lelki szikrával –, hogy „Te vagy a Legfelsőbb”.

Így ő csak egy „Dr. Béka” típusú tudós. Értitek? Annyira felfuvalkodott, annyira felfuvalkodott, hogy... egyszer csak kipukkad. Ezért katasztrofális. Katasztrofális. (kuncogás) Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa. Szóval, ennyi az egész. Vége? Igen. Ó, még nem?

Bhakta: „Ezért a Gītā māyāvādī magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr Caitanya megtiltotta nekünk a māyāvādīk által írt magyarázatok olvasását, és figyelmeztetett: aki a māyāvādī filozófia alapján próbálja megérteni a tanítást, elveszíti azon képességét, hogy felfogja a Gītā valódi titkát.”

„Ha az egyéniség csupán az empirikus (megtapasztalható*) univerzumra vonatkozik, akkor nincs szükség az Úr tanításaira. Az egyéni lelkek és az Úr sokfélesége örök tény, amelyet – ahogyan azt már említettük – a Védák is megerősítenek.”

Prabhupāda: Szóval, olvassátok nagyon figyelmesen a Bhagavad-gītāt. Sok ellentétes nézettel fogtok találkozni, így érvelnetek kell, és meg kell győznötök őket.

Hmm. (megérkezik a saṅkīrtana-csoport, és hódolatukat ajánlják)

Nos, hogy szól a jelentésetek?

Tamāla Kṛṣṇa: Tegnap 125 magazint adtunk el, és húsz dollárt gyűjtöttünk össze. Ma, eddig a nap folyamán... mennyit adtál el ma?

Bhakta: Nyolcvanötöt.

Tamāla Kṛṣṇa: Eddig nyolcvanöt.

Prabhupāda: És még hátra van az éjszaka.

Tamāla Kṛṣṇa: Ma este, ma este kimegyünk.

Bīrabhadra: Van egy kérdésem. Nagyjából az előadásod felénél említetted, hogy Kṛṣṇa azt mondta: mindig is létezett mindenki. „Én léteztem, te léteztél, és mindenki itt létezett.” Ez azt jelenti, hogy mi, akik ebben a szobában vagyunk, szintén léteztünk? Mindig is léteztünk?

Prabhupāda: Te mit gondolsz?

Bīrabhadra: Nem tudom.

Prabhupāda: Igen. Az „összes” azt jelenti, hogy ebbe a teremben lévő összes ember is beleértendő. Te is.

Bīrabhadra: Én is léteztem?

Prabhupāda: Igen. Léteztél a múltban, létezel a jelenben, és létezni fogsz a jövőben is. Rendben van így?

Bīrabhadra: Most már értem.

Prabhupāda: Hmm?

Bhakta: Olvastam valahol az írásaidban, hogy Rādhā és Kṛṣṇa bizalmas időtöltéseinek megértéséhez azokat a gopīkat kell szolgálni, akik maguk is a gopīk szolgálói; ebből arra következtettem, hogy Te is a gopīk szolgálója vagy. Jól gondolom? Vagyis... én hogyan szolgálhatom a gopīk szolgálóit?

Prabhupāda: A gopīk nem feltételekhez kötött lelkek. Ők felszabadult lelki lények. Szóval, mindenekelőtt ki kell lépned ebből a feltételekhez kötött életből. Csak azután merülhet fel a gopīk szolgálatának kérdése. Jelenleg ne legyél túlságosan buzgó a gopīk szolgálatát illetően. Mindössze próbálj meg kilépni a feltételekhez kötött életből. Eljön majd az idő, amikor képes leszel a gopīkat szolgálni.

Ebben a feltételekhez kötött állapotban nem tudunk semmit sem szolgálni. Ezt maga Kṛṣṇa végzi. Kṛṣṇa azonban lehetőséget ad nekünk a szolgálatra az arcā-mārga (az Istenség imádatának) útján. Például amikor gondoskodunk Kṛṣṇa mūrtijáról, és szabályok, illetve elvek szerint prasādamot (megszentelt ételt) ajánlunk fel Neki. Így kell haladnunk előre: a szent név zengésével (éneklésével), a hallással, a templomi imádattal, az ārati végzésével és a prasādam felajánlásával. Ahogy ilymódon haladunk előre, Kṛṣṇa magától feltárja majd előtted a dolgokat, és megérted a saját helyzetedet, valamint azt, hogyan kell cselekedned...

A gopīk azok, akik mindig, szüntelenül az Úr szolgálatában állnak. Ez az örök kapcsolat tehát majd feltárul. Erre várnunk kell. Nem utánozhatjuk azonnal a gopīk szolgálatát. Jó gondolat, hogy szolgálni akarjuk a gopīkat, de ez időbe telik. Nem megy azonnal. Most a szabályokat, előírásokat és a mindennapi feladatokat kell követnünk.

Igen?

Viṣṇujana: Vajon a felszabadult lelkek is törekszenek erre a Kṛṣṇa-tudatra? Azok, akik már felszabadulttá váltak...

Prabhupāda: Ők tökéletessé válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A felszabadult lélek azt jelenti... mi épp csak próbálunk Kṛṣṇa-tudatúvá válni. Valójában még nem vagyunk teljes Kṛṣṇa-tudatban. Olyanok vagyunk... mint egy beteg ember, aki próbál felépülni. Akinél a felépülés már megtörtént, annál nem kérdéses az egészséges élet. Mi megpróbálunk egészségessé válni – ez a jelenlegi helyzetünk. Arra törekszünk, hogy Kṛṣṇa-tudatúak legyünk. Aki pedig felszabadult, az nem más, mint Kṛṣṇa-tudatú. Érted? Igen.

A Kṛṣṇa-tudat az élet tökéletessége. Szabályozó elvek segítségével próbáljuk elérni a tökéletesség e szintjét. Ám amikor valóban ezen a szinten állunk, ott már nincs más, csak Kṛṣṇa-tudat. Ez az élet tökéletessége. Ez a mi valódi, felszabadult állapotunk. Jīvera svarūpa haya nitya-kṛṣṇa-dāsa (CC Madhya 20.108). Ez a mi svarūpánk. A svarūpa az élőlény valódi, eredeti természetét jelenti. A mukti, vagyis a felszabadulás pedig azt jelenti, hogy eljutunk ebbe a valós állapotba. Ahogyan az egészséges élet azt jelenti, hogy a beteg állapotból visszatérünk a normális életbe. Ez az egészséges és a normális élet.

Szóval, a Kṛṣṇa-tudat a mi normális tudatállapotunk. Ez a normális tudatállapot jelenleg szennyezett. Számos másfajta tudatállapotunk is van. Ez a folyamat tehát arra irányul, hogy megszabaduljunk ezektől a – mondhatni – fertőzött tudatállapotoktól, és eljussunk a tiszta Kṛṣṇa-tudat valós szintjére.

Egy kérdés. Több nem. Majd legközelebb.

Igen?

Bhakta: A Śrīmad-Bhāgavatamban azt mondtad... vagyis az áll benne, hogy Vyāsadeva attól tartott, amikor Sūta Gosvāmī megszületett, hogy a gyermek elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

Prabhupāda: Hm?

Bhakta: A Śrīmad-Bhāgavatam azt írja, hogy Vyāsadeva attól félt: Sūta Gosvāmī születésekor elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

Prabhupāda: Igen.

Bhakta: De vonzódott Kṛṣṇa kedvteléseihez.

Prabhupāda: Igen.

Bhakta: Szóval, mi van akkor...?

Prabhupāda: Ez a felszabadult lélek jellemzője. Mert az, hogy vonzódunk Kṛṣṇához, a természetes állapotunk. Ő tehát felszabadult lélek volt; ezért természetes módon vonzódott Kṛṣṇa kedvteléseihez. Ez az ő természetes élete. Aki nem vonzódik Kṛṣṇa kedvteléseihez, az Johnson elnök kedvteléseihez fog vonzódni. (nevetés)

Az embernek valamihez vonzódnia kell. Akár a kutya kedvteléseihez is vonzódhat. Nem látod, hogyan szolgálja ki valaki a kutyát? A kutya megáll, vizel, és ő is megáll. Értitek? Emberi lény, mégis arra vár, hogy a kutya elvégezze a dolgát. Mennyire odafigyel a kutya tevékenységére!

Ha tehát nem Isten kedvtelései vonzanak, akkor a kutya kedvtelései fognak vonzani. Nincs más választás: vagy māyā, vagy Kṛṣṇa. Az ateisták és az agnosztikusok tagadják Kṛṣṇa kedvteléseit; ezért továbbra is az anyagi világ dolgai vonzzák őket.

Igen?

Madhudviṣa: Prabhupāda, azt hiszem, ez... vajon az Úr Caitanya egy Māyāvādī sannyāsītól vette fel a sannyāsát?

Prabhupāda: Igen. Ez csupán formaság. Nem igazán lényeges. Mert a Māyāvādī sannyāsīk is védikus sannyāsīk. Nem kívülállók. Bár a Védákról alkotott értelmezésük eltérő, követik a védikus szabályokat. Ezért a sannyāsa felvétele a védikus szabályok elvének követését jelenti.

Szóval, a māyāvādī sannyāsī értelmezése eltérhet, de ő maga követi a védikus szabályokat. Ezért a sannyāsa felvétele a védikus szabályok követését jelenti. Ezért akár māyāvādītól is fel lehet venni a sannyāsát. Nem számít.

Ám túl kell lépni a védikus szabályok korlátain. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Caitanya Mahāprabhu is... bár felvette a sannyāsát, nem vette fel a sannyāsī címet. A sannyāsa-guruja Keśava Bhāratī volt. Természetes lett volna, ha felveszi a Bhāratī címet – például Śrī Kṛṣṇa Bhāratī vagy hasonló –, de ő Śrī Kṛṣṇa Caitanya maradt. A Caitanya név annak a brahmacārīnak a neve, aki egy Bhāratī-rendű sannyāsī szolgálatában áll.

Egy brahmacārī. A brahmacārīk... egy sannyāsī asszisztense vagy személyes szolgálattevője. Ez a rendszer. Tehát Caitanya Mahāprabhu... kezdetben... ez a māyāvādī rendszer: az illetőt először brahmacārīként fogadják el. Ezért volt az ő neve Caitanya.

Ám még a sannyāsa felvétele után sem vette fel a Bhāratī címet. Ez valójában azt jelenti, hogy nem is vette fel a sannyāsát. Az csupán formaság volt. Mert egy Māyāvādī sannyāsī azt hiszi magáról, hogy ő Isten; hogyan is vehetné hát fel azt a címet? Arról prédikált – vagyis arról készült prédikálni –, hogy Isten szolgái vagyunk; ezért nem vette fel ezt a címet.

Ezenkívül, amikor Caitanya Mahāprabhu Jagannātha Purība tartott, Nityānanda elvette a botját, eltörte, majd eldobta. Erre ő – látszólag – nagyon megharagudott: „Eltörtétek a botomat, a sannyāsa-botomat. Így nem megyek veletek.” Különvált tőlük. Ezek a történetek a Caitanya-caritāmṛtábanban találhatók meg.

Bizonyos értelemben Caitanya Mahāprabhunak nem volt szüksége arra, hogy sannyāsa-gurut fogadjon el, mégis követte azt a formaságot, hogy aki sannyāsát vesz fel, annak egy másik sannyāsītól kell azt megkapnia. Ez a szokásos eljárás. Ahogyan például házasságkötéskor papot kell hívni. Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értened a pap személyes véleményével. Érted? Igen.

Levezényelheti a házasságkötési szertartás szabályait és előírásait, de ez nem jelenti azt, hogy az embernek egyet kellene értenie a pap véleményével, a személyes véleményével. Ez a válasz. Ám amikor lelki tanítómestert fogadunk el, ott ez nem így működik. Ha nem értesz százszázalékosan egyet a lelki tanítómester véleményével vagy filozófiájával, akkor nincs értelme lelki tanítómestert elfogadni. Nincs rá szükség.

Igen?

Jaya-gopāla: Hogyan került Māyādevī ilyen kellemetlen helyzetbe? Hogyan jutott ehhez a pozícióhoz?

Prabhupāda: Nem ő szerezte meg; Kṛṣṇa adta neki ezt a pozíciót. Mivel sok olyan egyéni lélek van, aki szembeszegül Kṛṣṇával, szükség van Māyādevīre, hogy megbüntesse őket... Māyādevī feladata, hogy megbüntesse őket. Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14): „Nagyon nehéz túllépni az én māyām szigorú törvényein.” A törvények... a māyā nem független. Akárcsak a rendőrség. Mit ér a rendőrség, ha a kormány nem ruházza fel hatalommal? Vajon azt jelenti-e... tegyük fel, hogy egy bizonyos John úr rendőrként jelenik meg. Ő John úr. Milyen hatalma van?

Ám mivel a kormány hatalmat adott neki, letartóztathat téged. Hasonlóképpen, Māyānak sincs saját hatalma. Kṛṣṇa adta neki a hatalmat, hogy megfenyítse azokat az egyéni lelkeket, akik szembeszegülnek Kṛṣṇa tekintélyével. Meg kell őket büntetni. Ez Māyā hálátlan feladata, ám Māyā Kṛṣṇa engedelmes szolgálója. Mama māyā – azt mondja: „Az én Māyām.”

Tehát, Māyā nem alacsonyrendű; ő Kṛṣṇa hűséges szolgálója. Hűségesen szolgál. Ezt a Brahma-saṁhitā is leírja. Érdemes elolvasnod; rengeteg nagyszerű könyvünk van. Mit is csinál Māyā? Ezt a Brahma-saṁhitā így fogalmazza meg:

sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā

chāyeva yasya bhuvanāni vibharti durgā

(Bs. 5.44)

Durgā maga Māyā. Nos, mi is Māyā helyzete? Māyā olyan hatalmas, hogy képes véghezvinni az egész univerzum teremtését, fenntartását és megsemmisülését (sṛṣṭi-sthiti-pralaya). Rendkívül erős; az anyagi természet ereje hatalmas. Ő egyedül is képes erre – sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā –, éppolyan hatékonyan, mint Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

Ám ​​ő csupán olyan, mint az árnyék (chāyeva yasya); úgy cselekszik, mint az árnyék. ​​Vegyük például a kezem árnyékát: ha megrázom a kezemet, az árnyék is megmozdul. Māyā is így működik. A Bhagavad-gītā is ezt mondja: mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram (BG 9.10) – „Az Én felügyeletem alatt működik a prakṛti, azaz a természet vagyis Māyā.”

A következő sor pedig így szól: icchānurūpam api yasya ca ceṣṭate sā – vagyis Māyā az Istenség Személyiségének irányítása alatt cselekszik. És ki ez a személyiség? Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi – „Ez a személyiség Govinda, a Legfelsőbb Személy. Neki ajánlom tiszteletteljes hódolatomat.” Māyā tehát Kṛṣṇa irányítása alatt tevékenykedik, ahogyan az árnyék is az eredeti alak mozgását követve mozog.

Māyā helyzete tehát nem alacsonyrendű; ne gondoljuk ezt. Ezért egy vaiṣṇava teljes tisztelettel viseltetik Māyā iránt, hiszen ő Kṛṣṇa szolgálatában áll, és maga is vaiṣṇavī.

Ő is Kṛṣṇa energiája, ezért szintén vaiṣṇavī. A Caṇḍīban... (szakadás) (vége)