Category:HU/681125 - Lecke BG 02.01-10 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott Bhagavad-gītā versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

Prabhupāda: Ki vitte el a mūrtidat?

Bīrabhadra: Ki vitte el Őt? Nem tudom. Valaki betört a házba; elvittek egy írógépet meg a varrógépet, és azt hiszem, ez...

Prabhupāda: Mit? Írógépet? Mikor?

Tamāla Kṛṣṇa: Tegnap éjjel. Épp tegnap kaptunk egy új varrógépet...

Prabhupāda: Mit?

Tamāla Kṛṣṇa: ...egy nagyon drága varrógépet, és ellopták.

Prabhupāda: Varrógépet?

Tamāla Kṛṣṇa: Meg egy írógépet. Elvitték a házból.

Revatīnandana: Amíg a Griffith Parkban voltunk a kīrtana-csoporttal, betörtek a házunkba és elvitték azokat.

Tamāla Kṛṣṇa: Igen.

Prabhupāda: Szóval nem jó környék?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem, nem jó környék. ​​Úgyhogy mostantól jobban vigyázunk majd.

Prabhupāda: Valakinek mindig ott kell maradnia.

Tamāla Kṛṣṇa: Rendben.

Prabhupāda: Ez az egyetlen óvintézkedés.

Tamāla Kṛṣṇa: Igen, én is erre gondoltam.

Prabhupāda: Szerintem a mi lakásunkban is ott kell maradnia valakinek. Itt... New Yorkban is elvesztettem az írógépemet meg a magnómat. A 72. utcában, nappal, kilenc órakor. Kilenc körül elmentem enni Dr. Mishra lakására, és mire visszaértem, láttuk, hogy az ajtó fel van törve. Az a gondnok – néger volt –, ő csinálta, tudom. Ez nagyon gyakori eset itt. Új gépet vettetek és új...?

Tamāla Kṛṣṇa: A magnó... akarom mondani, a varrógép Śīlavatīé volt. Ő küldte ide Dineśával. Két-három órával azelőtt kaptam meg.

Prabhupāda: A magnódat is?

Dineśa: Nem. A varrógépet Śīlavatītól hoztam el San Franciscóból. Igen. Ezt a varrógépet.

Prabhupāda: És az írógép? Kié volt?

Tamāla Kṛṣṇa: Az írógép az enyém volt. Épp csak... Puruṣottama hozta el nekem New Yorkból, a szüleimtől. Szóval, alig telt el egy hét, és mindkettő eltűnt.

Prabhupāda: Új írógép volt?

Tamāla Kṛṣṇa: Nos, gyakorlatilag új volt. Nagyon jó írógép volt.

Prabhupāda: Milyen gyártmány?

Tamāla Kṛṣṇa: Olivetti. Hordozható modell.

Prabhupāda: Olivetti, hordozható.

Tamāla Kṛṣṇa: Igen. Jó fajta. De a varrógép nagyon drága. Talán 150 dollár volt...

Govinda dāsī: 163 dollár.

Tamāla Kṛṣṇa: 163 dollár. Nagyon jó.

Prabhupāda: Szóval, vigyáznunk kell. Mit lehet tenni? Mostantól nagyon óvatosnak kell lennetek, és valakinek mindig ott kell maradnia.

Govinda dāsī: Bár mi nagyon jó környéken lakunk. Ők Watts közelében laknak, és az... a Watts negyed mellett laknak, a Watts negyed pedig hírhedt. Két-három évvel ezelőtt hét napig tartó zavargások, lövöldözések és fekete lázadások voltak ott. Mi nagyon szép környéken lakunk, de ők nagyon rossz helyen élnek.

Prabhupāda: Szóval, továbbra is ott fogtok lakni? (kuncog)

Tamāla Kṛṣṇa: Igen, ez... (érthetetlen)... nem közvetlenül a legrosszabb környéken van. Nem Wattsban van. Egy másik területen, de azért... bár ahol ti laktok, az nagyon jó. Nem hiszem, hogy lopás fordulna elő. Biztonságosabb.

Prabhupāda: Igen. Nagyon tisztességes környéknek tűnik.

Rendben. Olvasd.

Tamāla Kṛṣṇa: „Sañjaya így szólt: Látva, hogy Arjuna együttérzéssel és mély bánattal teli, s szemei ​​könnyektől csordulnak túl, Madhusūdana, azaz Kṛṣṇa, a következő szavakat intézte hozzá. (BG 2.1)

„A Legfelsőbb Személyiség így szólt: »Kedves Arjunám, honnan erednek benned ezek a tisztátalan gondolatok? Egyáltalán nem méltók ahhoz az emberhez, aki ismeri az élet magasabb rendű értékeit. Nem a felsőbb bolygókra vezetnek, hanem gyalázathoz (BG 2.2).« Magyarázat...”

Prabhupāda: Nos, Arjuna együttérzést tanúsított fivérei és rokonai iránt, s szinte sírt – könnyek ültek a szemében –, Kṛṣṇa pedig azt mondta, hogy ez nem ārya viselkedés. Nem méltó egy āryához. Figyeljük meg: annyira együttérző volt, mégsem nyerte el Kṛṣṇa helyeslését.

Folytasd.

Tamāla Kṛṣṇa: Magyarázat: „A szanszkrit Bhagavān szót a nagy tekintélynek örvendő Parāśara Muni – Vyāsadeva apja – magyarázza meg. Azt a Legfelsőbb Személyiséget nevezik Bhagavānnak, aki teljes gazdagsággal, teljes erővel, teljes hírnévvel, teljes szépséggel, teljes tudással és teljes lemondással rendelkezik. Számos olyan személy létezik, aki rendkívül gazdag, hatalmas, szép, híres, tudós és nagyfokú lemondásban él, ám senki sem állíthatja magáról, hogy e kincsek mindegyikével teljes mértékben rendelkezik.”

„Ez az állítás kizárólag Kṛṣṇára érvényes; Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény – beleértve Brahmāt is – sem birtokolhat ilyen gazdagságot. Sem az Úr Śiva, sem pedig Nārāyaṇa nem rendelkezik ilyen mértékű gazdagsággal, mint Kṛṣṇa.”

„E tulajdonságok elemző vizsgálata alapján maga az Úr Brahmā állapítja meg a Brahma-saṁhitāban, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem áll felette. Ő az ősi Úr, vagyis Bhagavān, akit Govindaként ismernek, és Ő minden ok legfőbb oka. A következőképpen áll ez leírva:”

„Számos olyan személyiség létezik, aki rendelkezik *Bhagavān* tulajdonságaival, ám Kṛṣṇa mindannyiuknál felsőbbrendű, mivel senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, akinek teste örökkévaló, s tudással és boldogsággal teli. Ő az ősi Úr, Govinda, és minden ok oka.”

„A Bhāgavatam szintén felsorolja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének számos megtestesülését, ám Kṛṣṇát úgy írja le, mint az eredeti Személyiséget, akiből az Istenség számos megtestesülése és személyisége kiterjed. Ez a következőképpen áll leírva:”

„Az Istenség itt felsorolt ​​megtestesülései mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes kiterjedései vagy e teljes kiterjedések részei, Kṛṣṇa azonban maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért Kṛṣṇa az Istenség eredeti Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, valamint mind a Felsőlélek, mind a személytelen Brahman forrása.” „A Legfelsőbb Személy jelenlétében Arjuna rokonai miatti bánkódása mindenképpen méltatlan, ezért Kṛṣṇa a kutah – »honnan« – szóval fejezte ki meglepetését. Ilyen férfiatlan érzések nem voltak elvárhatók az āryák néven ismert, civilizált embercsoporthoz tartozó személytől.”

„Az »ārya« szó azokra az emberekre vonatkozik, akik ismerik az élet értékét, és lelki megvalósításon alapuló kultúrát követnek. Azok, akiket az élet anyagi szemlélete vezérel, nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság – Viṣṇu vagyis Bhagavān – megvalósítása. Az ilyen embereket rabul ejtik a külsőségek...”

Prabhupāda: Manapság azt állítják magukról, hogy „az ārya családhoz tartozunk”, ám nem rendelkeznek az ārya lét kritériumaival. Az ārya lét ismérveit ott leírják. Amikor Arjuna egy pillanatra megingott, és némi gyengeséget mutatott, azonnal nem-āryának bélyegezték: „Ó, épp most árulod el magadról, hogy nem vagy ārya.” Értitek? Mindezt maga Kṛṣṇa mondta. Az „ārya” szó azonban nem közönséges fogalom. Āryának lenni annyit tesz, mint – amennyire csak lehetséges – tökéletes embernek lenni. Ez az ārya civilizáció lényege.

Folytasd!

Tamāla Kṛṣṇa: „Az ilyen embereket rabul ejti az anyagi világ külső megjelenése, ezért nem tudják, mi a felszabadulás. Azokat, akiknek nincs tudomásuk az anyagi kötöttség alóli felszabadulásról, nem-āryáknak nevezzük. Arjuna megpróbált eltérni előírt kötelességétől, és visszautasította a harcot, noha kṣatriya, azaz harcos volt.

Ezt a gyáva cselekedetet a nem-āryákra jellemző magatartásként írják le. A kötelességtől való ilyen eltérés nem segíti az embert a lelki életben való előrehaladásban, sőt, még arra sem ad lehetőséget, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban.” Az Úr Kṛṣṇa nem helyeselte Arjuna rokonai iránti úgynevezett együttérzését.

Prabhupāda: Úgynevezett együttérzés. Azt hitte, hogy ezzel az együttérzéssel – mondhatni – elismerést vív ki Kṛṣṇánál. Ám Kṛṣṇa elítélte ezt. Igen. Épp az ellenkezőjét tette. Más szóval, Kṛṣṇa nagyon szigorú is tud lenni. Ez jellemző Kṛṣṇára és társaira.

Vajrād api kaṭhora és kusumād api kamala. Gyengédebb a virágnál és keményebb a villámnál. Két ellentét. Amikor Kṛṣṇa szigorú, keményebb a villámnál, amikor pedig gyengéd, gyengédebb a virágnál. Ezt a két példát szokták említeni: vajrād api kaṭhora, kusumād api kamala.

Kṛṣṇa tehát nem engedékeny a barátjával vagy a híveivel szemben, mivel az engedékenység nem válna a javukra. Nem segítene rajtuk. Néha úgy tűnhet, hogy nagyon kemény a híveivel, pedig valójában nem az. Ahogyan az apa is néha nagyon szigorúvá válik. Ez jó dolog. Később bebizonyosodik majd, hogyan vezetett Kṛṣṇa keménysége a megváltáshoz. A végén Arjuna elismeri: „Kegyed által megszűnt a káprázatom.”

Az Istentől érkező ilyen jellegű szigorúságot a hívek néha félreértik. Mi ugyanis ahhoz szoktunk, hogy azt fogadjuk el, ami azonnal kellemes számunkra, ám olykor azt tapasztaljuk, hogy nem azt kapjuk, ami rögtön örömöt okozna. Mégsem szabad csalódnunk. Ragaszkodnunk kell Kṛṣṇához. Ez Arjuna hozzáállása.

Folytasd.

Tamāla Kṛṣṇa: „Ó, Pṛthā fia! Ne add át magad ennek a lealacsonyító tehetetlenségnek!” (BG 2.3)

Prabhupāda: Hmm. Lealacsonyító tehetetlenség. Ő nem akarja (kuncogva) gyávának és tehetetlennek látni a hívekét. Tehát ez az úgynevezett tulajdonság – a tehetetlenség és a szűkkeblűség – nem jellemző a hívőre. Minden tekintetben nagyon ügyesnek és rátermettnek kell lennie. Ezt akarja látni Kṛṣṇa. Igen.

Folytasd.

Tamāla Kṛṣṇa: „Nem illő hozzád! Válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel, ó, ellenség fenyítője!”

Prabhupāda: Kifejezetten így szólítja meg: „Ellenség fenyítője”. Amikor nincs mentség, meg kell fenyítened az ellenséget. Nem arról van szó, hogy „Mivel Kṛṣṇa-tudatúvá váltam, nagyon alázatos leszek”. Alázatosnak kell lenned, de ha a helyzet úgy kívánja, villámcsapásként kell lesújtanod. Ezt tanítja Kṛṣṇa.

Tamāla Kṛṣṇa: „Arjuna így szólt: Ó, Madhu elpusztítója, Kṛṣṇa! Hogyan támadhatnék vissza nyilakkal a csatában olyan személyek ellen, mint Bhīṣma és Droṇa, akik tiszteletet érdemelnek?” (BG 2.4)

Prabhupāda: Persze, itt nem szerepel minden magyarázat. Kṛṣṇa itt „ellenség fenyítőjének” nevezi Arjunát. Arjuna pedig „Madhusūdanának”, azaz a Madhu démon elpusztítójának szólítja Kṛṣṇát. „Igen, te az ellenség fenyítőjének nevezel engem, de vajon a nagyapámat és a tanítómat is ellenségnek tartod? Te Madhu démont ölted emg, ezért Madhusūdana a neved, de tőlem azt kéred, hogy a nagyapámat és a tanítómat öljem meg.” Ez a célzás lényege. „Rendben van, hogy a neved Madhusūdana. Megöltél egy démont, akit Madhunak hívtak, de tőlem azt kéred, hogy Bhīṣmasūdana legyek? Bhīṣma a nagyapám. És Droṇasūdana? A »sūdana« azt jelenti: elpusztító. Hogyan tehetnék ilyesmit?” Ez a válasz.

Tamāla Kṛṣṇa: „Jobb ebben a világban koldulásból élni, mint olyan nagy lelkek életének árán élni, akik a tanítóim. Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Ha megöljük őket, a zsákmányunk vérrel szennyeződik.” (BG 2.5)

Prabhupāda: Ez egy újabb példa arra, hogyan kell tiszteletet tanúsítani a felettesek iránt. Arjuna így szól: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim.” Miért kapzsik? „Mély vonzalmat éreznek irántam. Nagyapám, Bhīṣma mély vonzalmat érez irántam. És Droṇācārya... én vagyok a kedvenc tanítványa, így ő is mély vonzalmat érez irántam... jóindulattal viseltetik irántam.

Mivel azonban Duryodhana fizetett nekik, elfogadták a szolgálatát. Fizetett nekik. Tehát kapzsik. Pusztán a pénzért – a sok szeretet és a szoros kapcsolat ellenére is – elfogadták Duryodhana szolgálatát a pénzre számítva. Ezért mondhatjuk őket kapzsinak. Ám számomra kapzsiságuk ellenére is tiszteletre méltóak.”

Ez a tisztelet. Ez a tisztelet: megadni a tiszteletet annak, aki tiszteletre méltó – még akkor is, ha vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül váltanak ki tiszteletet. Mégis meg kell adni a tiszteletet. Ez a tiszteletadás. Igen. Néha előfordulhat... erre a Bhagavad-gītāban is találunk példát: api cet sudarācāro bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ (BG 9.30): „Még ha egy odaadó hívőről ki is derül, hogy nem mindig cselekszik helyesen, mivel rendíthetetlen hittel és odaadással viseltetik Irántam” – mondja Kṛṣṇa –, „szentnek kell tekinteni.” Pusztán ezen egyetlen tulajdonság miatt: mert Kṛṣṇán kívül nem ismer mást.

Egy ilyen személynél tehát – még ha találunk is némi hibát a jellemében... ahogyan mi is szabályokat állítottunk fel például a tiltott nemi kapcsolat, a mámorítószerek használata vagy a húsevés ellen, és így tovább... nos... természetesen senkinek sem szabad szándékosan megszegnie ezeket a szabályokat. Ám néha mégis előfordulhat, hogy valaki hibát követ el... Tegyük fel, hogy látok valakit dohányozni, miközben egyébként nagyon szépen gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Ilyenkor nem szabad gúnyolódnunk.

Meg kell adnunk neki az esélyt a változásra. Pusztán azért, mert véletlenül rágyújtott – mert dohányzik –, még nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmatlanná vált. Ahogyan Arjuna is mutatja: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Mégis... mégiscsak a feletteseim.”

Ez az. Ezt nevezik rendíthetetlen hitnek. Még ha látom is, hogy a tiszteletre méltó felettesem valami kifogásolhatót tesz – nem szándékosan, hanem véletlenül –, akkor sem szabad megvonnom tőle a tiszteletet. Ez az... hm.

Tamāla Kṛṣṇa: „Azt sem tudjuk, melyik a jobb: legyőzni őket, vagy vereséget szenvedni tőlük. Dhṛtarāṣṭra fiai – akiknek megölése után már élni sem kívánnánk – most itt állnak velünk szemben a csatatéren.” (BG 2.6)

Magyarázat: „Arjuna elbizonytalanodott ebben a helyzetben: nem tudta, harcba szálljon-e – vállalva a felesleges erőszak elkövetésének kockázatát, noha a harcosok (kṣatriyák) kötelessége a küzdelem –, vagy inkább tartózkodjon ettől, és válassza a koldulásból való megélhetést. Hiszen ha nem győzi le az ellenséget, a koldulás maradna az egyetlen megélhetési forrása. A győzelem felől semmi sem volt biztos, mivel bármelyik fél győztesen kerülhetett ki.”

Prabhupāda: Ezek azok az okok, amelyek miatt elbizonytalanodott; a szöveg azt igyekszik megvilágítani, hogyan is gondolkodott.

Igen, folytasd.

Tamāla Kṛṣṇa: „Még ha győzelem várna is rájuk – mivel ügyük igazságos volt –, akkor is, ha Dhṛtarāṣṭra fiai elesnének a csatában, nagyon nehéz lenne az élet nélkülük. Ilyen körülmények között ez egyfajta vereséget jelentene. Arjuna ezen megfontolásai egyértelműen bizonyították, hogy nem csupán az Úr nagy híve volt, hanem rendkívül megvilágosodott is, aki teljes mértékben uralta elméjét és érzékeit.”

„Az a vágya, hogy koldulásból éljen – jóllehet királyi családban született –, a lemondás újabb jele. Teljes mértékben jellemezte őt a türelem; erről tanúskodnak e tulajdonságok, valamint a lelki mestere, Śrī Kṛṣṇa útmutatásai iránti hite.”

„A következtetés az, hogy Arjuna teljesen alkalmas volt a felszabadulásra. Az érzékek uralása nélkül nincs esély a tudás szintjére való emelkedésre, tudás és odaadás nélkül pedig nincs esély a felszabadulásra. Arjuna mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett, a világi kapcsolataiban megnyilvánuló kiváló tulajdonságain felül.”

Prabhupāda: Folytasd.

Tamāla Kṛṣṇa: „Most bizonytalan vagyok abban, hogy...”

Prabhupāda: Igen. Miről van szó?

Tamāla Kṛṣṇa: „Most összezavarodtam a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem minden lélekjelenlétemet. Ebben az állapotban arra kérlek, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra. Most a tanítványod vagyok, és olyan lélek, aki meghódolt Neked. Kérlek, taníts meg rá, mit tegyek.” (BG 2.7)

Magyarázat: „A természet rendjénél fogva az anyagi tevékenységek teljes rendszere mindenki számára zavarforrás. Minden lépésnél nehéz döntésekkel és bizonytalansággal találkozunk, ezért helyes, ha az ember egy hiteles lelki tanítómesterhez fordul, aki megfelelő útmutatást tud adni az élet céljának megvalósításához. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, hogy forduljunk hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet azon nehézségeitől és zavaraitól, amelyek akaratunk ellenére jelentkeznek.

Ezek olyanok, mint az erdőtűz, amely minden külső beavatkozás nélkül keletkezik. Hasonlóképpen, a világ helyzete is olyan, hogy az élet problémái és zavarai automatikusan felbukkannak, anélkül, hogy mi magunk vágynánk rájuk. Senki sem akar tüzet, mégis bekövetkezik, és mi tanácstalanul állunk a helyzet előtt.

A védikus bölcsesség ezért azt tanácsolja, hogy az élet problémáinak megoldása és a megoldás tudományának megértése érdekében olyan lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki a tanítványi láncolat része. Aki hiteles lelki tanítómester útmutatását követi, arról feltételezhető, hogy mindent tud. Ezért nem szabad az anyagi... állapotban maradni...”

Prabhupāda: Ez egy védikus vers fordítása: ācāryavān puruṣo veda (Chāndogya Upaniṣad 6.14.2).

Ācāryavān – az, akinek ācārya (lelki tanítómester) ad útmutatást; róla feltételezhető, hogy mindent tud. Ācāryavān puruṣo veda. Ez áll ott.

Tamāla Kṛṣṇa: „Ezért nem szabad az anyagi zavarodottság állapotában maradni, hanem fel kell keresni egy ilyen tanítót. Ez a vers lényege. Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él? Az, aki nem érti meg az élet problémáit.”

„A Garga-upaniṣad így írja le ezt: fösvény ember az, aki emberként nem oldja meg az élet problémáit, és így – anélkül, hogy megértené az önmegvalósítás tudományát – úgy hagyja el ezt a világot, mint a macskák és a kutyák. Őt nevezik fösvény embernek. Az életnek ez az emberi formája a legértékesebb kincs az élőlény számára, aki arra használhatja fel azt, hogy megoldja az élet problémáit. Ezért, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az fösvény."

Prabhupāda: Ahogyan a fösvény ember sem használja megfelelően a vagyonát... tegyük fel, hogy van egymillió dollárod: ha csak őrizgeted, nem használod megfelelően, vagy eltékozolod, akkor fösvénynek neveznek. De ha jól használod fel, és hasznot húzol belőle, akkor bölcs vagy.

Hasonlóképpen, a Garga-upaniṣad kétféle csoport között tesz különbséget. Az egyik csoportba tartozó embereket kṛpaṇának nevezi. A kṛpaṇa jelentése: fösvény. A másik csoportba tartozókat pedig brāhmaṇának nevezi.

Így tesz különbséget: etad viditvāsmāt ya praiti sa brāhmaṇaḥ. Ez az önmegvalósítási folyamat... meg fogunk halni. Ez biztos. Mindannyian meg fogunk halni. De nem szabad úgy meghalnunk, mint a macskák és a kutyák. Ez a különbség. Meghalhatunk. Meg kell halnunk. Senki sem menekülhet a halál elől. De a halál eljövetele előtt tudnunk kell, mi az önvaló és mi az önmegvalósítás. Ők a brāhmaṇák.

Azokat, akik igyekeznek megérteni, kik is ők valójában, mi a kapcsolatuk Istennel, és hogyan kellene élniük, brāhmaṇáknak nevezik. Akik pedig úgy élnek, mint a macskák és a kutyák – csupán esznek, alszanak, párosodnak és meghalnak –, azok úgy is halnak meg, mint a macskák és a kutyák.

A halál tehát elkerülhetetlen. Prahlāda Mahārāja is ezt tanácsolja iskolatársainak szóló útmutatásában: kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha (SB 7.6.1).

„Kedves barátaim, már az élet kezdetétől fogva – most ötévesek vagyunk –, már ekkortól meg kell próbálnunk megérteni a bhāgavata-dharmát.” A bhāgavata-dharma azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Úrhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt nevezik bhāgavata-dharmának. Mānuṣam adhruvam – az emberi élet mulandó. Bár az élet átmeneti jellegű, mégis kiválóan alkalmas az önmegvalósításra. Ezért ezt a folyamatot már gyermekkorban el kell kezdeni.

Vegyük például a modern oktatási rendszert: ha a gyerekek játékokat kapnak – mondjuk mérnöki jellegűeket... különösen az önök országában láttam ilyet: kapnak vasutmodelleket, meg sok minden mást. Így megérthetik, hogyan működik a vasútrendszer vagy a mérnöki technológia; már életük kezdetén fogalmat alkotnak róla, és esetleg kedvet kapnak egy bizonyos tevékenységi körhöz. Hasonlóképpen, a Kṛṣṇa-tudatos oktatást is már az élet kezdetétől fogva biztosítani kellene.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki mérnök, technológus, orvos vagy hasonló szakember lesz. Pedig az élet valódi problémája önmagunk megértése. Ám az egész világon nincs olyan oktatási rendszer, amely foglalkozna azzal, mi is az az „én” (a lélek), mik az igényei, miből áll, hogyan működik, és így tovább. Bostonban volt egy Massachusettsi Műszaki... ismeritek?

Bhakta: Massachusettsi Műszaki Intézet.

Prabhupāda: Igen. Ott elmagyaráztam: „Itt van egy remek műszaki intézet, de hol van az a műszaki részleg, amelynek feladata ennek megértése?” A diákok nagyra értékelték ezt.

Valójában ez a hiányosság. Tudjuk – és ezzel kezdődik a Bhagavad-gītā –, hogy létezik valami, ami nélkül ez a test értéktelen. Ám senki sem próbálja megérteni, mi is az a valami. Nincs olyan műszaki intézet, amely ennek megértésével foglalkozna. Nem hiányos ez a rendszer? Mégis, rendkívül büszkék az oktatás fejlődésére.

Éppen a lényeg hiányzik. Megvannak a részlegek a test kényelmének és fenntartásának szolgálatában, de mi a helyzet azzal a dologgal, amely nélkül a test értéktelenné válik? Erről szól a Bhagavad-gītā. Erről szól a Bhagavad-gītā. A Bhagavad-gītā éppen ezt a tudást – ezt a technológiát – tanítja.

Ezt kellene megértenetek. A Bhagavad-gītā nem a külső testre vonatkozó technológia. A Bhagavad-gītā a dehī – a testben lakozó lélek – technológiája; ő mozgatja a testet, és ő tartja azt életben. A test lehet egészséges, remek, gyönyörű és vonzó. De meddig? Csak addig, amíg a lelki lény jelen van benne.

Amint a lélek távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Lehet szó egy gyönyörű fiatal lányról, aki után mindenki vágyakozik, ám amint a lélek elhagyja a testet, senki sem akarja többé magáénak tudni. Azonnal értéktelenné válik. (nevetés) Ugye? Senki sem veszi igazán komolyan, mi is az a dolog. Erről szól a Bhagavad-gītā.

Igen?

Śrīmatī: Ez lenne tehát az öregedés? Amikor a lelki lény elhagyja a testet, az ember megöregszik?

Prabhupāda: Nem, a lelki lény nem öregszik. A test változik; ez a folyamat lényege. Ezt magyarázza majd a:

dehino ’smin yathā dehe

kaumāraṁ yauvanaṁ jarā

tathā dehāntara-prāptir

dhīras tatra na muhyati

(BG 2.13)

A lélek örök. A test változik. Ezt kell megérteni. A test változik – ezt mindenki képes felfogni. Ahogyan gyermekkorodban más volt a tested – akárcsak ennek a gyermeknek, akinek szintén más a teste –, és amikor ez a gyermek fiatal lánnyá serdül, akkor is más lesz a teste; ám a lélek mindkét testben jelen van. Ez a bizonyíték arra, hogy a lélek nem változik; a test változott meg.

Ez a bizonyíték. A gyermekkoromra gondolok. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az „én” vagyok, aki gyermekkoromban léteztem; emlékszem, hogy gyermekkoromban ezt és azt tettem. Ám az a gyermekkori test már nincs meg. Elmúlt. Következésképpen a következtetés az, hogy a testem megváltozott, de én ugyanaz maradtam. Nemde? Ez egyszerű igazság.

Ez a test tehát meg fog változni, én azonban megmaradok. Lehet, hogy másik testbe lépek – ez nem számít –, de én megmaradok. Tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati (BG 2.13). Ahogyan a jelenlegi körülmények között is változtatom a testemet, ugyanúgy a végső változás sem jelenti azt, hogy meghaltam. Másikba lépek át... ezt is kifejti a vāsāṁsi jīrṇāni yathā (BG 2.22): változom.

Amikor még nem voltam sannyāsī, úgy öltözködtem, mint bármely úriember. Most megváltoztattam az öltözékemet. Ez nem jelenti azt, hogy meghaltam. Nem. Csak a testemet változtattam meg, ennyi az egész. Megváltoztattam az öltözékemet.

Folytasd.

(félre) Most nem.

Tamāla Kṛṣṇa: „Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él...” Ó, ezt már olvastuk. „A kṛpaṇák...”

Prabhupāda: Igen. Kṛpaṇák, igen, épp ott tartottál az olvasásban.

Tamāla Kṛṣṇa: „...vagyis a fösvény természetű emberek az élet anyagi szemléletmódja alapján a család, a társadalom, az ország stb. iránti túlzott ragaszkodással pazarolják el az idejüket. Az ember gyakran a »bőrbetegség« alapján kötődik a családi élethez, a feleségéhez, a gyermekeihez és a többi családtaghoz. A kṛpaṇák azt hiszik, képesek megvédeni családtagjaikat a haláltól, vagy azt gondolják, hogy családjuk vagy társadalmuk megmentheti őket a haláltól. Ilyen családi ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatoknál is megfigyelhető, hiszen ők is gondoskodnak kicsinyeikről.

Mivel intelligens volt, Arjuna megértette, hogy a családtagjai iránti vonzalma és az a vágya, hogy megvédje őket a haláltól, zavarodottságának okai. Bár tisztában volt vele, hogy a harc kötelessége vár rá, fösvény természetéből fakadó gyengesége miatt mégsem tudta teljesíteni ezt a kötelességet.

Ezért arra kéri az Úr Kṛṣṇát, a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy adjon végleges megoldást. Tanítványként ajánlja fel magát Kṛṣnának. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. A mester és a tanítvány közötti párbeszéd komoly dolog, Arjuna pedig most nagyon komolyan akar beszélni az elismert lelki tanítómester előtt. Kṛṣṇa tehát az eredeti...”

Prabhupāda: Itt egy módszerről van szó. Ugyanaz a Kṛṣṇa és ugyanaz az Arjuna barátokként beszélgetnek. Akkor mi szükség volt arra, hogy Arjuna lelki tanítómesterként fogadja el Kṛṣnát? Ugyanaz az Arjuna és ugyanaz a Kṛṣṇa beszélgetnek, de miért kell lelki tanítómesterként elfogadni Őt? Ez azt jelenti, hogy miután elfogadta lelki tanítómesternek, nem fog vitatkozni. Egyszerűen elfogadja mindazt, amit Ő mond. Ez a módszer lényege.

Baráti beszélgetés, egyenrangú felek... Kṛṣṇa mondott valamit, ő pedig válaszolt. Az ilyen vitának sosincs vége. Ám amikor lelki tanítómesterként fogadja el Őt, megszűnik a vita. El kell fogadni mindazt, amit Ő mond. Ezért fogadja el Őt lelki tanítómesternek. Ezt követően Arjuna soha többé nem mondja majd azt, hogy „ez helytelen”, „ez nem így van”, vagy „nem értek egyet”. Nem. Elfogadja.

A lelki tanítómester elfogadása tehát azt jelenti, hogy az ember elfogad mindent, amit ő mond. Ezért olyan lelki tanítómestert kell választani, akinek az ember teljesen meghódol. Ez a módszer. Veda-vākya. Ahogyan a védikus utasításokat sem kérdőjelezheti meg senki, úgy a lelki tanítómester is a Védák képviselője. Ācāryavān puruṣo veda (Chāndogya Upaniṣad 6.14.2).

Ez tehát éppeb olyan, mint egy védikus utasítás.

A lelki tanítómesterre is nagy felelősség hárul. Úgy kell oktatnia a tanítványt, hogy az ne tévedjen el; ez pedig biztosított, mivel a lelki tanítómester kizárólag hiteles forrásokból beszél. A Bhagavad-gītā vagy a Bhāgavata alapján tanít, illetve azt adja tovább, amit Nārada vagy Vyāsa mondott. Ez a tekintélye alapja. Nem mondja azt, hogy „véleményem szerint...”. Nem.

Ezért tökéletes az útmutatás, hiszen a tanítványi láncolatból származik, és aki elfogadja ezt az utasítást, az maga is tökéletesen halad előre. Nem nehéz ezt megérteni. Az illető tehát elfogadja: „Mostantól lelki tanítómesteremnek fogadlak Téged. Taníts engem.” Ez a kijelentés lényege?

Igen. Mi is ez pontosan?

Tamāla Kṛṣṇa: „Tanítványként ajánlja fel magát Kṛṣṇának. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. Kṛṣṇa tehát a Bhagavad-gītā tudományának eredeti lelki tanítómestere, Arjuna pedig a Gītā megértésében az eredeti tanítvány.”

„Hogy Arjuna miként érti meg a Bhagavad-gītāt, az magában a Gītāban olvasható, ám a tudatlan, világi tudósok mégis úgy magyarázzák, hogy nem Kṛṣṇának mint személynek kell alávetni magunkat, hanem a Kṛṣṇában lakozó megszületetlennek. Nincs különbség Kṛṣṇa belső és külső mivolta között; aki ezt nem érti, az a legnagyobb bolond és a legnagyobb képmutató.”

„Nem találok módot arra, hogy elűzzem ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” (BG 2.8)

„Sañjaya így szólt: Miután így beszélt, Arjuna – az ellenség legyőzője – ezt mondta Kṛṣṇának: »Govinda, nem harcolok«, majd elhallgatott.” (BG 2.9)

„Ó, Bharata leszármazottja! Abban a pillanatban Kṛṣṇa – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott Arjunához.” (BG 2.10)

Prabhupāda: Arjuna tehát redkívül komoly volt, Kṛṣṇa pedig mosolygott. (nevet) „Nézzétek csak ezt a bolondot, mit művel.” Ezért volt szükség a Bhagavad-gītā tanítására. A bolondot ki kell oktatni. Igen. Ez a helyzet... Ő mosolygott.

Ez gyerekes dolog. Arjuna nagyon komoly volt: „Ó...” Pont úgy, ahogy néha a gyerek nagyon komoly, az apa pedig mosolyog. Igen. Most tehát elhangzik majd a Bhagavad-gītā. Arjuna elfogadta Kṛṣṇát lelki tanítómesterének. Ő most tanítani fog. Mit is tanít tehát?

Következő?

Tamāla Kṛṣṇa: „Az Áldott Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat beszélsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami nem érdemli meg a bánatot. A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.” (BG 2.11)

Prabhupāda: Ez az első eset, amikor Kṛṣṇa tanítóként lép fel.

Mi is az? Olvasd fel újra.

Tamāla Kṛṣṇa: „A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.”

Prabhupāda: Igen. Aśocyān anvaśocas tvaṁ prajñā-vādāṁś ca bhāṣase (BG 2.11) – vagyis: „Olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna. Ez azt jelenti, hogy nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tunult ember.”

Mi is az? „Úgy beszélsz”?

Tamāla Kṛṣṇa: „Miközben bölcs szavakat beszélsz...”

Prabhupāda: Igen. „Bölcs szavakat beszélsz, de a viselkedésed azt mutatja, hogy nem vagy bölcs, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Udvariasan mondja: „Nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tanult ember.” Ezt tapasztalhatjuk. Dr. Béka (nevet), aki úgy beszél, mint egy nagy filozófus.

Ahogy itt is, Dr. Radhakrishnan azt mondja: „Nem Kṛṣṇának, hanem a Kṛṣṇán belülilenek.” Az a bolond nem tudja, hogy Kṛṣṇának nincs „belül” vagy „kívül” eső része. Sőt, Kṛṣṇa belül is és kívül is jelen van. Ezt nem tudja. Mégis nagy tudósnak tartják – Dr. Békának vagy Dr. Radhakrishnannak. Értitek?

Ez folyik a világban. Nagyon bölcsnek adják ki magukat, de... ezt csak az odaadó hívek ismerhetik fel: ki a bölcs és ki nem. Mások nem veszik észre. Másokat félrevezetnek. Az odaadó híveknek olyan látásuk van, amellyel azonnal – úgy értem – különbséget tudnak tenni bolond és tudós között.

Van egy történet egy emberről, aki az igazságot kereste. Szóval, találkozott valakivel – egy szent életű emberrel –, aki adott neki egy tollat, és azt mondta: „Próbáld meglátni a toll belsejében, ki az ember, és ki nem.” Amikor aztán elkezdett a toll belsejébe tekinteni, azt látta: „Ott nincs ember.” Ugyanígy:

ajñāna-timirāndhasya

jñānāñjana-śalakayā

cakṣur unmīlitaṁ yena

tasmai śrī-gurave namaḥ

Guru, vagy a lelki tanítómester. . .

(szakadás) . . . tiszta bhaktát jelent.

Bīrabhadra: Az āsramában, és azelőtt is, amikor azt mondtad, hogy egy brāhmaṇa... arra gondolsz, hogy amikor azt mondod, hogy brāhmaṇa, arra gondolsz... Úgy értem, hogy ők... azok a bhakták, akik nem tiszták, hanem...

Prabhupāda: Igen, ők is tiszta bhakták, mert követik az utasításaimat. Akárcsak egy technikus, ő is szakértő, de valaki segíti őt. Tehát, az asszisztensek, mivel a szakértő utasításait követik, ezért az ő munkájuk is teljes. Tehát, nem feltétlenül kell valakinek azonnal tiszta bhaktává válnia.

Ahogy mi is követjük a lelki tanítómesterünk utasításait. Nem állítom, hogy tiszta bhakta vagy tökéletes vagyok, de az egyetlen feltételem az, hogy megpróbálom követni a tökéletesek utasításait. Hasonlóképpen... ezt nevezik tanítványi láncolatnak. Ahogy itt is kimondják, Kṛṣṇa az eredeti lelki tanítómester, Arjuna pedig az eredeti tanítvány.

Nos, Arjuna azt mondta, sarvam etad ṛtaṁ manye yad vadasi keśava (BG 10.14): „Kedves Kṛṣṇám, bármit is mondasz, teljes mértékben elfogadom” – áll a tizedik fejezetben. Nem teszek olyat... ahogy Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem Kṛṣṇához szól, hanem valami máshoz.” Ő nem így fogadja el. Azt mondja: „Bármit is mondasz, elfogadom. Azt mondod, hogy Te vagy a Legfelsőbb, én elfogadom. Nem mondom, hogy van Benned egy különálló dolog. Az a Legfelsőbb – Te nem vagy a Legfelsőbb, mint személy.” Ez imperszonalista. Nem tudják, hogy Kṛṣṇának nincs olyan...

Egy feltételekhez kötött lélek... akárcsak mi, én is különbözöm a lelkemtől. Az „én vagyok” azt jelenti, hogy én vagyok a testem, vagy én vagyok a lélek, különbözöm a testtől. Kṛṣṇának nincs efféle megkülönböztetése. Ő nem tudja ezt, mert nem Kṛṣṇát, a tökéletes lelki tanítómestert követi. Ő valami gazember lelki tanítómestert követ. Ezért követi el ezt a hibát. De ha Arjunát és Kṛṣṇát követjük, akkor tökéletes tudásra teszünk szert. Lehet, hogy nem vagyunk százszázalékosan tökéletesek, de amennyire csak lehetséges, ha követjük az utasításokat úgy, ahogy vannak, annyira leszünk tökéletesek. Így érhetjük el a tökéletességet.

Szóval, követni kell. Ugyanezt a példát próbáljuk megérteni, hogy egy tökéletes, szakértő technikus, technikus vagy szerelő dolgozik, és valaki az ő utasításai szerint dolgozik. Ezért ez a valaki, mivel szigorúan a szakértő utasításai szerint dolgozik, szintén szakértő. Lehet, hogy nem százszázalékosan szakértő, de a munkája szakértői. Világos ez? Mert a szakértő irányítása alatt dolgozik. Követitek?

Tehát, ha tiszta bhaktát követsz, akkor te is tiszta bhakta vagy. Lehet, hogy az ember nem százszázalékosan tiszta, mert megpróbálja felemelni magát a feltételekhez kötött életből. De ha szigorúan követjük a tiszta bhaktát, akkor mi is tiszta bhakták vagyunk. Amíg így cselekszük, az tiszta.

Tehát a tiszta bhakta nem azt jelenti, hogy azonnal százalékosan tisztává kell válnia. De ha ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy „Egy tiszta bhaktát követünk”, akkor a tettei... olyan jók, mint egy tiszta bhaktáé. Ez egy... nem a magam módján magyarázom; ez a Bhāgavatam magyarázata. Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ (CC Madhya 17.186).

A tiszta bhakták nyomdokait kell követnünk. Azt mondják, hogy tarkaḥ apratiṣṭhaḥ. Ha az érveid és a logikád által akarsz megtisztulni, az nem lehetséges. Legyőzhet egy másik erős ember, aki nálam erősebb az érvelésben. Szóval, ez nem a megtisztulás útja, tarka, egyszerű vitatkozás.

Tarkaḥ apratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinnāḥ (CC Madhya 17.186). Śrutayaḥ, szentírások. Tegyük fel, hogy valaki ragaszkodik a szentírásokhoz. A szentírások, különböző típusú szentírások vannak. Ezek tehát vibhinna. A vibhinna különböző típusokat jelent. Hogyan tisztulhatunk meg... akár a szentírások követésével is?

tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinna

nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam

(CC Middle 17.186)

Muni jelentése: gondolkodó, filozófus. Ha egy bizonyos típusú filozófust követünk, az sem tökéletes, mert lehet, hogy egy filozófus, egy békafilozófus befolyása alatt állok. Szóval, ez sem biztos.

Tarko ’pratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinna na cāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam, dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyām. Következésképpen a megtisztulás vagy a tisztaság lényegének megértése nagyon bizalmas. Nem saját erőfeszítéseinkkel, vitákkal, szentírás-szakértővé válással, filozófussá válással vagy hasonló módon érhető el. Nagyon bizalmas. Akkor hogyan? Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ (Mahābhārata Vana Parva 313.117).

Egy tiszta bhaktát, egy elismert bhaktát kell követned.

Hasonlóképpen a Bhagavad-gītāban, ha Arjunát követjük, akkor a Bhagavad-gītāt úgy értjük meg, ahogyan van. De ha nem követjük Arjunát, ha valakit követünk, például Dr. Békát, vagy saját értelmezést kreálunk, akkor tisztátalanok maradunk. Tehát, mahājano yena gataḥ sa panthāḥ. A mahājana, a nagy lélek lábnyomait kell követnünk. Nos, itt közvetlenül találkozol egy nagy lélekkel, Arjunával. Közvetlenül az eredeti tanító tanítja neki a Bhagavad-gītāt. Ki lehet nagyobb tekintély, mint Arjuna?

Ahogy tehát Arjuna elfogadja a Bhagavad-gītāt, ha te is úgy fogadod el a Bhagavad-gītāt, akkor a Bhagavad-gītā tanulmányozása tökéletes. Nagyon egyszerű. Ezért mondom itt, hogy Kṛṣṇa az eredeti tanító, és Arjuna az eredeti tanítvány. Ha tehát az eredeti tanulót követed, meg fogod érteni a Bhagavad-gītāt, még ha Kṛṣṇa nincs is jelen előtted. Szavai által van jelen. Ez a tisztaság követésének útja.

Igen?

Tamāla Kṛṣṇa: Képes-e Kṛṣṇa megadni nekünk azt a képességet, hogy egy napon felidézzük minden egyes szavát, amit most mond nekünk? Mert én magam is olyan sok mindent elfelejtek. Szeretném hallani, ahogyan beszélsz, de nem tudom.

Prabhupāda: Hogyan? (kuncog) Nem értem.

Tamāla Kṛṣṇa: Szeretném hallani, ahogyan pontosan azt mondja, amit most mond. Szeretném mindig hallani, de elfelejtem.

Prabhupāda: Miért?

Tamāla Kṛṣṇa: Nagyon rossz a memóriám.

Prabhupāda: Nem. Ha próbálkozunk... lehet, hogy gyenge a memória. Minden a gyakorláson múlik. Ha valamit gyakorolunk, javul a memóriánk. Senki sem válik szakértővé egyetlen nap alatt, hanem a gyakorlás révén. Hasonlóképpen, ha igyekszünk emlékezni, akkor a memóriánk segíteni fog az emlékezésben. Nem nehéz. A Bhagavad-gītā is kimondja, hogy törekednünk kell arra, hogy emlékezzünk Kṛṣṇára. Ő olyan gyönyörű, az útmutatásai olyan csodálatosak; ha egyszerűen csak emlékezünk Kṛṣṇára...

Ez volt az a tökéletesség, amelyet az Úr Caitanya is helyeselt. Azt hiszem, már meséltem ezt a történetet. Amikor az Úr Caitanya Dél-Indiában utazott, és ellátogatott egy nagy templomba – a Raṅganātha-templomba –, hogy megtekintse az mūrti, látott egy brāhmaṇát, aki a Bhagavad-gītāt olvasta. Az emberek pedig gúnyolódtak vele: „Ó, kedves brāhmaṇa, hogyan olvasod a Bhagavad-gītāt?”

Mivel szomszédok voltak, tudták, hogy ez a brāhmaṇa írástudatlan, mégis a Bhagavad-gītāt tanulmányozza. Ezért gúnyolódtak. Ám a brāhmaṇa nem törődött velük. Fogta a könyvet, és a saját módján olvasta.

Caitanya Mahāprabhu látta ezt az esetet, és odament a brāhmaṇához. Megkérdezte tőle: „Kedves brāhmaṇa, mit olvas?” Nos, a brāhmaṇa megértette: „Ez az ember nem gúnyolódik velem; komolyan beszél.” Ezért megmagyarázta: „Kedves uram, a Bhagavad-gītāt olvasom. Sajnos írástudatlan vagyok. Még az ábécét sem ismerem.” „Miért olvasod akkor a Bhagavad-gītāt?” Erre ő így felelt: „A lelki tanítómesterem tudja, hogy írástudatlan vagyok, mégis arra kért, hogy olvassam a Bhagavad-gītāt. Mit tehetnék? Ezért vettem kézbe ezt a könyvet. Csak nézegetem. Nem tudok olvasni.”

„Ó, ez rendben is van. Nem tudsz olvasni. De látom, hogy sírsz. Hogyan sírhatsz, ha nem olvasol?” „Igen, természetesen sírok. Megvan az oka.” „Mi az?” „Amint kézbe veszem ezt a Bhagavad-gītāt, eszembe jut Kṛṣṇa. Kṛṣṇa ott ül kocsihajtóként, Arjuna pedig hallgatja Őt. Hallottam már a történetet. Valamennyit tudok a tanításokból, bár olvasni nem tudok.

Amint kézbe veszem a könyvet, megjelenik előttem ez a kép, és csak arra gondolok: »Ó, milyen csodálatos Kṛṣṇa, hogy elvállalta híve kocsihajtójának szerepét! Oly nagy Ő, mégis elfogadta ezt az alázatos szolgálatot híve érdekében.« Ez akkora örömmel tölt el, hogy sírva fakadok.” Caitanya Mahāprabhu átölelte őt: „A te Bhagavad-gītā-olvasásod tökéletes. Te megragadtad a lényeget.”

A helyzet tehát a következő: ha pusztán csak arra gondolsz, hogy Kṛṣṇa tanítja Arjunát, Arjuna pedig hallgatja Őt – ha csupán felidézed ezt a képet –, az már önmagában is elegendő. Még akkor is, ha úgy érzed, nem tudsz olvasni. Hiszen végső soron Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Nem kell feltétlenül tanultnak lennünk ahhoz, hogy más bölcsekkel vitatkozzunk.

Megtehetjük ezt is, ha lehetőségünk nyílik rá, ám semmi jelentősége nincs annak, ha nem tudunk vitatkozni másokkal, vagy ha nem tudjuk szépen tanítani a Bhagavad-gītāt. Ha egyszerűen felidézzük ezt a képet, az már a tökéletesség. Mert Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Pusztán csak Kṛṣṇára kell gondolnunk. Bárhogyan is gondolsz Rá, az a te tökéletességed. Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ (Padma Purāṇa).

Ez az előírás: mindig Viṣṇura kell gondolni. Ez a samādhi, ez a meditáció, ez a yoga siddhi, a yoga tökéletessége. Aki tehát megtanult mindig Kṛṣṇára gondolni, az már a tökéletesség szintjén áll. Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim (Nārada Pañcarātra 1.2.6).

Ha valaki eljutott erre a szintre – hogy megértse Kṛṣṇát, a hatalmast, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, és meghódolt Neki („Kṛṣṇa, tedd azt, amit jónak látsz! Én meghódoltam Neked…”), az az ārādhana, az imádat. Akkor már nincs szüksége semmilyen aszkézisre vagy bűnbánó gyakorlatra. Számára minden elrendeződött. Ám nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim: ha viszont nem jut el erre a szintre, akkor az úgynevezett tudása, a bölcs érvelése és minden egyéb csupán értelmetlen dolog, semmit sem ér. Haszontalan. El kell jutni erre a szintre.

Ezért ölelte át az Úr Caitanya a brāhmaṇát, mondván: „Igen, a Bhagavad-gītāval kapcsolatos tanulmányaid tökéletesek.” Mert el kell jutni erre a szintre: mindig Kṛṣṇára kell gondolni. Szóval, ha valaki nem jut el erre a szintre, hanem csupán akadémiai képzettségére támaszkodva azt mondogatja: „Ennek így kellene lennie”, vagy „Az értelmezésnek ilyennek kell lennie”, akkor valójában csak az idejét vesztegeti. Olyan ő, mint a „béka-filozófus”. El kell jutni erre a szintre. Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim, nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim – ez a tökéletesség.

Kṛṣṇa és a gopīk... ők egyszerű tehénpásztorlányok voltak. Szüleik hétköznapi falusi emberek voltak, akik teheneket tartottak. Ennyi az egész. Milyen iskolázottságuk volt? Nem voltak vedāntisták. Ám megtanulták szeretni Kṛṣṇát. Ez volt a képesítésük. Caitanya Mahāprabhu pedig így nyilatkozik erről (ramyad upāsanā vraja-vadhu-vargeṇa va kalpita – Caitanya mañjusā):

„Ó, nincs jobb imádat annál, mint amilyet a gopīk folytattak.” Mert bár nem tudták, kicsoda Kṛṣṇa, mégis szerették Őt. Ennyi az egész. Vajon azért szerették Kṛṣṇát, mert Ő volt Isten, vagy mert valami hatalmas lény volt? Nem. Természetes vonzalom fűzte őket Kṛṣṇához. Egyetlen pillanatot sem bírtak ki anélkül, hogy ne látták volna Kṛṣṇát. Ez volt a képesítésük. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Bīrabhadra: Miért olyan nagyszerű a lótuszvirág?

Prabhupāda: Ő el fogja magyarázni. El fogja magyarázni.

Szóval, valahogyan el kell jutni a tökéletes Kṛṣṇa-tudatig. Ez a tökéletesség. Ez minden. Ha valaki mindig Kṛṣṇára gondol, akkor ő tökéletes. Nem szabad elfelejtenünk. Számos módszert mutattunk be. Miért? Nem maguk a módszerek a fontosak, hanem azok segítenek abban, hogy mindig emlékezzünk Kṛṣṇára.

Például, amikor a magazinjainkat áruljátok: a magazinok árusítása vagy az adományok gyűjtése önmagában nem a mi igazi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot, és az emberek halljanak valamit Kṛṣṇáról. És mivel segítünk ebben, mi magunk is hallunk róla. Mi is részesülünk az áldásban. Amikor valakinek Kṛṣṇáról beszélsz, akkor te magad is hallod Kṛṣṇa nevét. Śravaṇaṁ kīrtanam (SB 7.5.23).

Az első, kezdeti lépések – a hallás és az éneklés – már zajlanak. Így hát minden lehetőséget megragadunk, hogy a nap huszonnégy órájában – akár ébren vagyunk, akár alszunk – mindig Kṛṣṇára gondoljunk. Ez a tökéletesség.

Ez az éneklés azt jelenti, hogy mindig Kṛṣṇára emlékezünk: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Rāma, Hare Rāma. Főzés közben: Kṛṣṇának főzök; gépelés közben: Kṛṣṇának gépelek; prédikálni megyek: Kṛṣṇáért teszem; terjesztem a Back to Godhead magazint: Kṛṣṇáért teszem. Ily módon (nevetés) emlékezz mindig Kṛṣṇára, ennyi az egész. Ez tesz majd téged tökéletessé.

Igen?

Bhakta: Születtek-e Kṛṣṇának gyermekei a gopīktól?

Prabhupāda: Nem. Kṛṣṇa szeretete nem ilyen jellegű – nem szexuális jellegű – szerelem volt. Az egészen más dolog volt.

Igen?

Viṣṇujana: Amikor a Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük – legyen szó éneklésről, a Back to Godhead magazin árusításáról vagy emberekkel való beszélgetésről –, és érzékszerveink (a látás, hallás, tapintás vagy szaglás) révén elkalandozik az elménk – még akkor is, ha épp a magazint áruljuk –, hogyan tudunk mindig... hogyan tudunk mindig visszatérni az emlékezés állapotába, miközben érzékszerveinket elragadják az óriásplakátok és a sok egyéb dolog...?

Prabhupāda: Nem, tegyük fel, hogy a Back to Godhead magazint árulod. Vajon nem juttatja eszedbe Kṛṣṇát? Nem emlékeztet Kṛṣṇára? Miért is árulod a Back to Godhead-et? Árulhatnál más népszerű magazint is, amelyből gyorsan, nagyon jól fogynának a példányok – akár ezerszámra is. Miért éppen a Back to Godhead-et választottad? Kṛṣṇa miatt. Nem az üzlet a lényeg számodra.

Nem vagy közönséges újságárus. Miért választottad a Back to Godhead-et? Az a célod, hogy az emberek megismerjék Kṛṣṇát. Ez a motivációd. Ha pusztán az üzlet lenne a célod a magazinárusítással, választhatnál bármilyen más, érzékkielégítést szolgáló magazint is. Rengeteg ilyen van. Árulhatnád azokat, és szert tehetnél bizonyos haszonra.

Úgy kell tehát alakítanunk az életünket, hogy mindig Kṛṣṇára emlékezzünk. Kṛṣṇa szem előtt tartása a legfőbb feladatom. Úgy kell cselekednünk, hogy ne feledkezzünk meg Kṛṣṇáról. Ennek kell lennie az alapelvnek. Ez a titok nyitja. Ezért ez bárki számára egyformán jó út, hiszen bárkit bevonhatunk Kṛṣṇa szolgálatába.

Ha valaki nem rendelkezik különösebb tudással, egyszerűen felsöpörheti Kṛṣṇa templomának padlóját. Ezáltal emlékezni fog Kṛṣṇára, miközben arra gondol: „Kṛṣṇa templomának padlóját tisztítom.” Ugyanolyan értékes szolgálatot végez, mint a Back to Godhead szerkesztője.

Igen?

Bhakta: Hogyan gyakorolják a bhakták a Kṛṣṇa-tudatot alvás közben?

Prabhupāda: Igen. Az alvás azt jelenti, hogy a durva fizikai érzékek működése szünetel, de az elme továbbra is működik; ezért álmodunk. Ha tehát arra szoktatod az elmédet, hogy Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedjen, álmodban is azt látod majd, hogy prasādamot készítesz, vagy épp azt, hogy „a Back to Godhead-et árulom”. (kuncogás) Ennyi az egész. Néha, amikor éhes vagyok, azt álmodom, hogy bőségesen fogyasztom Kṛṣṇa prasādamját. (nevetés)

Bhakta: Ó, Haribol! (nevetés)

Prabhupāda: (nevet) Valaki finom paraṭāt ad nekem, én pedig eszem. (nevet) Ám mivel éhes vagyok... ó, az éhségem nem csillapul. Eszem, csak eszem, egészen addig, amíg véget nem ér az álom.

Nos, ha gyakoroljuk, ez a módszer lényege. Úgy kell gyakorolnunk, hogy amikor a halál pillanatában a test minden működése leáll, nos, valahogyan – így vagy úgy – képesek legyünk Kṛṣṇára emlékezni. Akkor sikeresek leszünk. Azonnal sikeressé válunk. Ez a módszer. Ezért imádkozik Kulaśekhara:

kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam

adyaiva viśatu me mānasa-rāja-haṁsaḥ

prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ

kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te

(Mukunda-mālā-stotra 33)

Kulaśekhara király, az odaadó hívek egyike, egy nagyszerű bhakta volt. Írt egy csodálatos művet, a Mukunda-mālā-stotrát. Én magam is elkezdtem fordítani és magyarázni e mű egyik sorát Vṛndāvanában. Az első versben az elméjét egy hattyúhoz hasonlítja. Láttad már... azt hiszem, láttad, Jayānanda – amikor Seattle-ben sétáltunk abban a parkban, a tóban a hattyúk lemerültek a lótuszok közelében. Láttad? Igen. Ez a szokásuk. A hattyú ott lel örömöt, ahol lótusz vagy liliom található. Ott van a szár is; lemerülnek, és hosszú nyakukat a szár köré fonják – ez a játékuk.

Nos, Kṛṣṇa lábát lótuszlábnak nevezzük. A költő tehát így fohászkodik: „Bárcsak az elmém – akárcsak a hattyúé – rátapadna lótuszlábad szárára! Mégpedig azonnal. Most még megtehetem ezt, amíg egészséges vagyok. Különben a halál pillanatában – amikor a kapha, a vāta és a pitta egyensúlya felborul, a nyálka és az epe zavart okoz, a torkom pedig elszorul –, már nem leszek képes beszélni vagy a szent nevet zengeni. Miért is várnék addig? Most még jó erőben vagyok. Hadd merüljön el az elmém a Rólad való gondolkodásban, és hadd távozzak a testből már most!” Ez a módszer lényege: az elmének mindig Kṛṣṇával kapcsolatos gondolatokban kell elmerülnie. Ha tehát Kṛṣṇa kegyelméből a test elhagyásának utolsó pillanatában – amikor a test minden funkciója felborul – képesek vagyunk Kṛṣnára emlékezni, akkor életünk sikeressé válik.

Ezt kell tehát gyakorolnunk. Bármit is teszünk, az mind felkészülés erre az utolsó pillanatra. Létezik egy bengáli közmondás: bhajana kara sādhana kara matte janle haya. Hogy milyen mértékben haladunk a Kṛṣṇa-tudatban, az a halál pillanatában dől el. Akkor következik a vizsga. Ha tehát ez a módszer tökéletessé válik, akkor az életünk is tökéletes lesz. Azonnal Kṛṣṇalokára, Kṛṣṇa lakhelyére kerülünk. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya (BG 4.9): „Kedves Kaunteyám, kedves Arjunám, az ember, miután elhagyja ezt a testet, soha többé nem tér vissza ebbe az értelmetlen anyagi világba, hanem Hozzám jön.” Ez a tökéletesség. Az embereknek fogalmuk sincs arról, ki vagy mi az, ami átkerül valahová, hová kerül, mi Isten, mi a... nem. Semmit sem tudnak erről. Csak esznek, isznak, mulatnak, élvezik az életet, aztán elpusztulnak, mint a kutyák és a macskák. Ennyi az egész.

Nos, mi megpróbáltuk mindezt elmagyarázni a *Bhagavad-gītā úgy, ahogy van című könyvben. Próbáld meg újra és újra elolvasni, és minden információt, minden módszert megkapsz belőle. Ezt az életet nem szabad elpazarolni. Ez legyen az elsődleges szempont. Megfelelően kell hasznosítani a Kṛṣṇa-tudatban. A tudat adott; egyszerűen csak merítsd el Kṛṣṇában. A tudatnak mindig el kell mélyülnie valamilyen gondolatban. Tedd úgy, hogy a gondolataid mindig Kṛṣṇa körül forogjanak.

Úgy alakítsd ki az életedet, hogy ne tudj kiszakadni a Kṛṣṇával kapcsolatos gondolatok köréből. Akárcsak az üzletemberek: ők mindig azon gondolkodnak, hogy „Mekkora a nyereség? Mennyi pénz van a bankban? Hogy áll az üzlet? Hogyan alakul a haszon?” Mindig erre gondolnak. Az ember mindig gondol valamire. Mindenki. Ha valaki egy nő után vágyakozik, folyton arra a nőre gondol. Ha valaki egy férfi után vágyakozik, akkor arra a férfira gondol.

Tehát, a gondolkodás folyamata mindig jelen van; mindig van valamilyen tárgya a gondolatoknak. Ezt kell átalakítanunk Kṛṣṇával kapcsolatos gondolkodássá – valamilyen módon át kell irányítanunk a gondolatainkat vagy a tudatunkat Kṛṣṇára. Megteheted bárhogy, ahogy csak szeretnéd, de léteznek bevált, szabványos módszerek is. Ha ezeket követed, könnyebb dolgod lesz. Az embereknek van bizonyos elképzelésük Istenről; elfogadják a létezését. Ám puszta elképzelések alapján nehéz a gondolatokat összpontosítani. Itt azonban egy valóságos Isten áll előttünk: Kṛṣṇa, két kézzel, fuvolázva – Rá pedig könnyű gondolni. Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti yaṁ śyāmasundaram (Bs. 5.38).

Kire gondolnak? Śyāmasundarára. Śyāma – sötétes árnyalatú, mégis rendkívül gyönyörű. Śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpam – aki elképzelhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi – „Azt a Govindát imádom.” Így kell alakítanunk az életünket. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Énekeljétek a Hare Kṛṣṇát. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Szóval, még egy jó segítőt kaptál?

Tamāla Kṛṣṇa: Kiváló szakember.

Prabhupāda: Igen. Most gyűjtsetek némi adományt, és vegyetek egy templomot. (nevetés) A saṅkīrtana-csoport felelőssége egyre nő. Csak találjatok valakit, aki templomot ad nekünk.

Tamāla Kṛṣṇa: Találtam valakit, aki adna nekünk egy nagy garázst, de az nem templom. Kedves ember.

Prabhupāda: Nem baj, ha garázs. Hadd kezdje azzal. Leülünk majd ott, a garázsban. Végleg adja, vagy...?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem. Önként ajánlja fel. Üzletember, aki elkezdett mantrázni.

Prabhupāda: Ó.

Tamāla Kṛṣṇa: Nagyon kedves ember.

Prabhupāda: Akkor adja csak ide, mi pedig ott, a garázsban rendezzük be a templomunkat. Hol van?

Tamāla Kṛṣṇa: Azt mondja, itt a közelben. Azt mondta, ötven ember is elfér benne.

Prabhupāda: Ó, az tökéletes.

Tamāla Kṛṣṇa: Azt mondta, tartsunk ott kīrtanát, már most.

Prabhupāda: És azonnal.

Tamāla Kṛṣṇa: Igen, ő javasolta.

Prabhupāda: Akkor csináljátok meg azonnal. Ez Kṛṣṇa kegye. Nem számít, hogy garázs. A poklot is mennyországgá változtatjuk. (nevetés)

nārāyaṇa-parāḥ sarve

na kutaścana bibhyati

svargāpavarga-narakeṣv

api tulyārtha-darśinaḥ

(SB 6.17.28)

Svarga (menny), apavarga (felszabadulás), a Brahman ragyogás vagy a pokol – az odaadó hívek számára mindez egyenértékű. A hívő nem tesz különbséget, mivel Kṛṣṇa mindig ott van a szívében. Így hát, akár a pokolba, akár a mennybe kerül, az nem számít. Érted? Ha Kṛṣṇa vele tart, akkor az már nem pokol. (nevet) Ahogyan az īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati (BG 18.61) vers mondja.

Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van; ott van a disznó szívében, vagy épp a székletben élő féreg szívében is. Vajon ez azt jelenti, hogy Kṛṣṇa a székletben él? Nem. Bárhol is éljen, Ő valójában Vṛndāvanában él. Ez az Ő felfoghatatlan energiája. Mindenütt képes jelen lenni, mégsem ott él. Ő Vṛndāvanában él. Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ (Bs. 5.37).

Szóval, nem számít, hogy garázsról vagy bármi másról van szó. Ha valaki önként felajánlja, azonnal el kell fogadni. Leülhetünk ott; ha ötven ember elfér, az már elegendő. Szépen feldíszíthetjük. Azonnal. Közel ehhez a helyhez?

Tamāla Kṛṣṇa: Igen, azt mondja, itt van a közelben.

Prabhupāda: Nagyon jó.

Tamāla Kṛṣṇa: Nagyon kedves ember. Elkezdett mantrázni, miután eljött a másik templomunkba, és minden nap mantrázik munkába menet...

Prabhupāda: Nagyon jó.

Tamāla Kṛṣṇa: ...miközben az utcán sétál.

Prabhupāda: Tehát ő hívő.

Tamāla Kṛṣṇa: Azt mondta, korábban két és fél doboz cigarettát szívott el. Most már csak hármat-négyet. Hamarosan abba fogja hagyni.

Prabhupāda: (nevet) Látod? Milyen gyakorlatias. Igen. Ez gyakorlatias. Az egyik istentestvérem elmesélte az élettörténetét: régebben saját maga párolta a bort, hogy megihassa. Azt mondta, hogy mindenféle bódítószert kipróbált már; valósággal „diplomát szerzett” a különféle mámorító szerek terén. (nevet) Ám amikor eljött Guru Mahārājához, mindennel felhagyott. Még bídít vagyis cigarettát sem szív. Pāpī tāpī yata chilo, hari-nāme uddhārilo, tāra sākṣī jagāi mādhāi (Hari Hari Bifale).

Erre Jagāi és Mādhāi a tanúk. Szóval ezt el kell fogadnod.

Tamāla Kṛṣṇa: Fel kell hívnia engem. Azt mondta, holnap fog telefonálni.

Prabhupāda: Nagyon jó.

Dayānanda: Nos, felajánlotta?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem. Holnap értekezünk telefonon.

Dayānanda: Azt mondtad, eljött a másik templomba.

Tamāla Kṛṣṇa: Emlékszel, amikor azon az estén eljöttek azok az indiaiak? Elmondom, ki ő.

Dayānanda: Azzal a tizenkét éves fiúval?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem. Ő a feleségével jött azon az estén.

Prabhupāda: Indiai?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem, nem. Volt ott más indiai is azon az estén, de ő külön volt, a feleségével. Kīrtanát tartottunk. Az az indiai férfi volt az – a nagyon gazdag –, aki eljött, és volt ott egy másik házaspár is.

Prabhupāda: Szóval, ő is gazdag ember?

Tamāla Kṛṣṇa: Nem hiszem. De van felesége, és azt mondja, sok minden megváltozott, amióta mantrázik. Azt mondja, nem tudja, a mantrázásnak tulajdonítsa-e ezt, de folytatni fogja a mantrázást. És nagyon... ó, sokkal boldogabbnak tűnik.

Prabhupāda: Jól van. Akkor énekeljetek.

(kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) (vége)