Category:HU/681030 - Lecke ISO 1 - Los Angeles

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: Hare Kṛṣṇa (vezeti a bhaktákat az 1–15. mantrák éneklésében)

oṁ pūrṇam adaḥ pūrṇam idaṁ

pūrṇāt pūrṇam udacyate

pūrṇasya pūrṇam ādāya

pūrṇam evāvaśiṣyate

(Īśo Megszólítás)

īśāvāsyam idaḿ sarvaṁ

yat kiñca jagatyāṁ jagat

tena tyaktena bhuñjīthā

mā gṛdhaḥ kasya svid dhanam

(Īśo 1. mantra)

kurvann eveha karmāṇi

jijīviṣec chataṁ samāḥ

evaṁ tvayi nānyatheto 'sti

na karma lipyate nare

(Īśo 2. mantra)

asuryā nāma te lokā

andhena tamasāvṛtāḥ

tāṁs te pretyābhigacchanti

ye ke cātma-hano janāḥ

(Īśo 3. mantra)

anejad ekaṁ manaso javīyo

nainad devā āpnuvan pūrvam arṣat

tad dhāvato 'nyān atyeti tiṣṭhat

tasminn apo mātariśvā dadhāti

(Īśo 4. mantra)

tad ejati tan naijati

tad dūre tad v antike

tad antar asya sarvasya

tad u sarvasyāsya bāhyataḥ

(Īśo 5. mantra)

yas tu sarvāṇi bhūtāny

ātmany evānupaśyati

sarva-bhūteṣu cātmānaṁ

tato na vijugupsate

(Īśo 6. mantra)

yasmin sarvāṇi bhūtāny

ātmaivābhūd vijānataḥ

tatra ko mohaḥ kaḥ śoka

ekatvam anupaśyataḥ

(Īśo 7. mantra)

sa paryagāc chukram akāyam avraṇam

asnāviram śuddham apāpa-viddham

kavir manīṣī paribhūḥ svayambhūr

yāthātathyato 'rthān vyadadhāc chāśvatībhyaḥ samābhyaḥ

(Īśo 8. mantra)

andhaṁ tamaḥ praviśanti

ye 'vidyām upāsate

tato bhūya iva te tamo

ya u vidyāyām ratāḥ

(Īśo 9. mantra)

anyad evāhur vidyayā-

nyad āhur avidyayā

iti śuśruma dhīrāṇāṁ

ye nas tad vicacakṣire

(Īśo 10. mantra)

vidyāṁ cāvidyāṁ ca yas

tad vedobhayaṁ saha

avidyayā mṛtyuṁ tīrtvā

vidyayāmṛtam aśnute

(Īśo 11. mantra)

andhaṁ tamaḥ praviśanti

ye 'sambhūtim upāsate

tato bhūya iva te tamo

ya u sambhūtyām ratāḥ

(Īśo 12. mantra)

anyad evāhuḥ sambhavād

anyad āhur asambhavāt

iti śuśruma dhīrāṇāṁ

ye nas tad vicacakṣire

(Īśo 13. mantra)

sambhūtiṁ ca vināśaṁ ca

yas tad vedobhayaṁ saha

vināśena mṛtyuṁ tīrtvā

sambhūtyāmṛtam aśnute

(Īśo 14. mantra)

hiraṇmayena pātreṇa

satyasyāpihitaṁ mukham

tat tvaṁ pūṣann apāvṛṇu

satya-dharmāya dṛṣṭaye

(Īśo 15. mantra)

Prabhupāda: Nyisd ki az oldalt. Olvasd.

Gargamuni: Tizennyolcadik oldal.

Prabhupāda: Olvasd.

Gargamuni: Tizennyolcadik oldal. „A bűn gyökere a természet törvényeivel szembeni szándékos engedetlenség, azáltal, hogy nem ismerjük el az Úr tulajdonjogát; a természet törvényeivel szembeni engedetlenség, vagy az Úr parancsával szembeni engedetlenség romlást hoz az emberre. Másrészt, ha valaki józan és ismeri a természet törvényeit, anélkül, hogy szükségtelen ragaszkodás vagy utálat befolyásolná, akkor biztosan újra elismeri az Úr, és így jogosulttá válik arra, hogy visszatérjen Istenhez, vissza az örök otthonba.” (Īśo 1. mantra)

Prabhupāda: Hmm. Szóval, a természetes törvény értelmében: szükségtelen ragaszkodás vagy utálat nem befolyásolja. Nincs szükség ragaszkodni ehhez az anyagi világhoz, és nincs szükség utálni sem. Ez az īśāvāsyam idaṁ sarvam (Īśo 1. mantra).

Tegyük fel, hogy ebben a templomban ülünk. Természetesen a templomhoz ragaszkodnunk kell. Hétköznapi otthon, vagy hétköznapi ház... templom... el kell magyaráznunk. A templom transzcendentális. A védikus civilizáció szerint az erdőben élni a jóság lakóhelyét jelenti, az erdőben élni. Ezért régen a nagy bölcsek és szentek elmentek az erdőbe és ott éltek. És a kormányzat védelmet nyújtott nekik.

A király feladata az volt, hogy élelemmel lássa el őket. Milyen élelemmel? A király teheneket adott nekik adományba, szép teheneket. Ily módon aztán egy kevéske tejet fogyasztottak, és bármilyen gyümölcs is volt az erdőben, az elegendő volt a számukra. A király néha vadállatokra vadászott, hogy ne zavarják őket. De valójában a szenteket azok nem zavarják.

Így aztán az erdőben élni a jóság minőségében van, a városban vagy településen élni pedig... a szenvedély minőségében van, a vágóhídon, bordélyházban és részegesek között pedig ezek a tudatlanság lakóhelyei. A templomban élni pedig transzcendentális, a jóság feletti: a tiszta jóság.

Az anyagi világban a jóság néha a tudatlansággal és a szenvedéllyel keveredik, de a lelki világban tiszta jóság van – nincsenek benne szennyeződések vagyis a szenvedély és a tudatlanság árnyalatai. Ezért hívják śuddha-sattvának. Śuddha-sattva. Śabdam, sattvaṁ viśuddhaṁ vasudeva-śabditam (SB 4.3.23): „Ezt a tiszta jóságot hívják vasudevának, és ebben a tiszta jóságban valósíthatja meg az ember Istent.” Ezért Isten neve Vāsudeva, „Vasudevától származó”. Vasudeva Vāsudeva apja.

Amíg tehát el nem jutunk a tiszta jóság színvonalára, a szenvedély és a tudatlanság minden árnyalata nélkül, addig nem lehetséges Isten megvalósítása. Ezért a bhakti jelentése anyābhilāṣitā-śūnyaṁ jñāna-karmādy-anāvṛtam. Jñāna-karmādy-anāvṛtam (CC Madhya 19.167, Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.1.11). A jñāna a jóság szintje, a karma pedig a szenvedély és a tudatlanság szintje. A bhakti jelentése tehát anyābhilāṣitā-śūnyaṁ, anyagi vágyaktól mentes, mindenféle anyagi vágytól mentes, és a tudatlanság, a szenvedély és a jóság által fedetlen. A jóság által is.

Az, hogy valaki nagyon jó emberré válik ebben a világban, nem jelenti azt, hogy megszabadult ettől az anyagi szennyeződéstől. A jóság minősége szennyezi be. Pont, mint Arjunát. Ő nagyon jó ember akart lenni. Kṛṣṇa azt mondta: „Harcolj most.” Azt válaszolta: „Ó, hogyan harcolhatnék? Ó, ők a testvéreim, ők a nagyapáim. Nem, nem. Jobb, ha koldulok. Nem akarom ezt a királyságot.”

Ez tehát az anyagi jóság. Az emberek nagyon értékelik: „Ó, nézd. Arjuna lemond a királyságról.” De Kṛṣṇa mit válaszolt? Kṛṣṇa azt mondta: „Honnan vetted ezt az ostoba ötletet?” Kutas te kaśmalam idaṁ viṣame samupasthitam, anārya-juṣṭam (BG 2.2): „Ez a nem-āryáknak való, nem pedig az āryáknak.”

Nos, ennek az úgynevezett jóságnak, az úgynevezett úriemberségnek nincs értéke a lelki világban. A lelki világ – Isten teljes szeretete, mindenféle ragaszkodás nélkül... tehát Arjunának eme jósága a családja iránti ragaszkodást jelenti. Ennyi az egész. Jó emberré vált. Miért? Mert ragaszkodik a családja, a nagyapja, a testvére, az unokaöccsei iránt. Szóval, amíg a ragaszkodás ehhez az anyagi világhoz fennáll akár jóság, akár szenvedély, akár tudatlanság formájában, az mind ugyanaz.

Transzcendentális szinten... ezért a Caitanya-caritāmṛta azt mondja, hogy ebben az anyagi világban az „Ez jó” és az „Ez rossz” felosztások csupán mentális koholmányok. Ugyanebben a példában a kiszáradt széklet jó, a nedves pedig nem jó. A széklet az széklet. Ez minden. Egy bhakta számára ez széklet. Akár kiszáradt, akár nedves, mindegy. Szóval, azok, akik tudatlanságban és szenvedélyben élnek, azoké kevésbé nedves, és akik jóságban vannak, azoké kiszáradt. De végül is ez csak széklet.

Ezért mondja Kṛṣṇa: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66). Nincs mérlegelés a jóság vagy a rosszság között. Fel kell adnod minden anyagi ragaszkodást. És az undort is. Az undor egy másik negatív ragaszkodás. „Nem tetszik ez”, ez azt jelenti, hogy ragaszkodom ehhez a „nem tetszik”-hez. Értitek? Szóval, egy bhakta pusztán az Úr szolgálatához ragaszkodik, és bármilyen körülmények is jönnek, kedvezőek vagy kedvezőtlenek, mindenféle körülmények között is állhatatos, dṛḍha-vratāḥ, bhajante māṁ dṛḍha-vratāḥ (BG 7.28). A dṛḍha-vratāḥ jelentése: szilárd, eltökélt és megingathatatlan bármilyen körülmények között. Ahaituky apratihatā... (SB 1.2.6)

Ezért ne legyen bennünk undor vagy ragaszkodás. Tegyük fel, hogy van ez a mikrofonunk. De néha nincs mikrofon; előadást kell tartanunk valamilyen dzsungelben, ahol semmi sem áll rendelkezésre, még csak egy ilyen szék sem. Szóval, bármi is áll rendelkezésre, az rendben van.

Ám ez nem jelenti azt, hogy mivel nincs mikrofon, nincs szép szék, nincs szép épület, abba kell hagynunk az éneklést. Nem. Az éneklés bármilyen körülmények között folytatódik, akár ebben a szép épületben, akár a pokolban. Nem gondolunk a pokolra vagy a mennyországra. Bármi... bárhol is legyen Kṛṣṇa, mi azt akarjuk. Ennyi az egész.

Tehát itt azt mondják, anélkül, hogy szükségtelen ragaszkodás befolyásolna minket. Ezek a karmīk szükségtelenül ragaszkodnak ehhez a világhoz. Tudják, hogy minden véget ér; végem lesz, ez a test is véget ér. Mégis ragaszkodnak hozzá. Ők a karmīk. És a jñānīk, akik utálkoznak: brahma satyaṁ jagan mithyā. Jagan mithyā: "Ez a világ hamis." Miért hamis? Olyan... annyi... jó dolog van, amit az Úr szolgálatában lehet végezni.

Miért hamis? Mi nem azt mondjuk, hogy "hamis", "utálatos", vagy "Ez olyan anyagból készült... amit nem szeretsz". Nem, használható. Amikor az Urat dicsőíted, ó, az segíthet. Miért undorító? Szóval, nincs szükségtelen undor, szükségtelen ragaszkodás. Egyszerűen bármit elfogadunk, ami kedvező az Úrnak végzett szolgálatom szempontjából. Ez az īśāvāsyam idaṁ sarvam (Īśo 1. mantra).

Nagyon szépen köszönöm. (a hívek felajánlják hódolatukat) (vége)