Category:HU/680813 - Lecke - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Yamunā: (teszteli a mikrofont)(japa)

(szakadás) Felfelé van bekapcsolva, lefelé van kikapcsolva.

Prabhupāda: Felfelé, bekapcsolva.

Yamunā: Felfelé van bekapcsolva, lefelé van kikapcsolva.

Prabhupāda: Akkor bekapcsolhatom? (szakadás)

Bhakta: Mivel most már mindenki itt van, elkezdhetjük most?

Prabhupāda: Igen.

Bhakta: Rendben. (hallatszik a kīrtanára készülődés)

(félre) Ismertetnünk kell az ének szövegét. Ismertetnünk kell az ének szövegét, Hare Kṛṣṇa.

Prabhupāda: Igen.

Bhakta: (a közönséghez) Mindenki jöjjön előre, hogy mindenki be tudjon jönni ebbe a terembe. Amit mi... (homályos)... a Hare Kṛṣṇa ének. Ennek az éneknek a szavai: Hare... csak három szó: Hare, Kṛṣṇa és Rāma. Magát az éneklést újra és újra fogjuk ismételni: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. És ezek mind Istenhez intézett szavak.

Prabhupāda: Kérlek benneteket, csatlakozzatok hozzánk.

Bhakta: Kérlek benneteket, csatlakozzatok. Lesz majd... (homályos)... kérlek benneteket, tapsoljatok, és néhányan közülünk fel fognak állni és táncolni fognak. De kérlek benneteket, keljetek fel, táncoljatok, tapsoljatok és énekeljétek a dalt. Ilymódon nagyon szép lesz. Az éneklés után Bhaktivedanta Swami mesélni fog nektek egy kicsit a Kṛṣṇa-tudatról, és lesz még egy kis éneklés és... (homályos)... étel és némi... (homályos) (kīrtana)

Prabhupāda: (prema-dhvani) (a hívek felajánlják hódolatukat)

(megkocogtatja a mikrofont) Működik?

Bhakta: Igen.

Prabhupāda: Nos, jöjjön előre egy intelligens fiú. Ki az intelligens, a legintelligensebb fiú? Gyere előre! Gyere! Nos? Valaki jöjjön előre, néhány fiú. Gyere. Te gyere. Nem? Rendben. Nagyon jó. Állj ide.

Meg tudod mondani, mi ez? Mi ez?

Fiú:... (homályos)

Prabhupāda: Hogyan?

Fiú: Kéz.

Prabhupāda: Kinek a keze?

Fiú: ... (homályos)

Prabhupāda: A te kezed. És ez mi?

Fiú: A te fejed.

Prabhupāda: Az én fejem. Igen. És ez mi?

Fiú: A te térded.

Prabhupāda: Igen. Azén lábam. És ez mi?

Fiú: A te ruhád.

Prabhupāda: Az én ruhám. Hasonlóképpen, neked is van fejed, van kezed, van lábad, van kabátod, van nadrágod, de tudod-e, hol vagy te magad? Meg tudod-e mondani, hol vagy te magad?

Fiú: Én itt vagyok. (nevetés)

Prabhupāda: Te itt vagy, de az a kabátod, az a nadrágod, az a kezed, az a lábad, az a fejed. De te hol vagy? Ez a kabátod, ez a nadrágod, ez a kezed, ez a lábad. Hol vagy te? Tudod-e azt? Meg tudodja-e mondani valaki az itt levő fiúk vagy lányok közül, hogy hol van ő?

Fiú: Nem.

Prabhupāda: Nem? Ó. Szóval ebben az iskolában nem tanítanak benneteket arra, hol vagytok ti? Akkor milyen oktatás ez? Nem tudjátok, hol vagytok.

Fiú: Tudom, hol vagyok. Ebben az iskolában vagyok.

Prabhupāda: Nem tudod, mert ahogy mondod, itt vagy – itt a kabátod van, a nadrágod van, a kezed van, a tested van –, de nem tudod elmagyarázni, te hol vagy. Jól van. Ülj le. El fogom magyarázni.

(nevetés)

Ez a modern oktatás hibája. Olyan módon nevelnek minket, amit félreértünk. „Ez az én testem. Ez a kezem. Ez a lábam. Ez a hazám. Ez az anyám. Ez az apám. Ez az iskolám.” „Ez az enyém”, tudom. Az „enyém” fogalmával élek. De ki az, aki érti az „enyém” szót? Nincs információnk arról, hogy az hol van. A Śrīmad-Bhāgavatamban ez áll: yasyātma-buddhiḥ kunṇape tri-dhātuke (SB 10.84.13). Tévesen a testünket tekintjük önmagunknak. Azt mondom: „Ez az én testem”, de tévesen azonosítom a testemet önmagammal. Nem de?

Nos, a tévedés alapelve... yasyātma-buddhiḥ kunṇape tri-dhātuke. A védikus irodalom szerint ez a test három elemből áll: tűzből, vízből és agyagból. Én nem a tűz, a víz és az agyag kombinációja vagyok. Mert úgy én lennék ez a ház, ez a szoba. Yasyātma-buddhiḥ kunṇape tri-dhātuke. A tudásom alapelve hamis, mivel erre az anyagi testre tekintek úgy, hogy az „én vagyok”.

És ha az alapelv téves, akkor, ami ezt a testet illeti, mivel Amerika ezen földjén születtem... az „én születtem” azt jelenti, hogy a testem született meg. Vagyis mivel a testem egy másik testből – az apámtól és az anyámtól – született, ezért azt hiszem, hogy „Ez a test a rokonom, és ez az ország az enyém”, és így tovább. De az alapelv hamis, hogy „azt fontolgatom... hogy hamisan azonosítom magam ezzel a testtel. Viszont, én ebben a testben vagyok.” Ez tény.

És hogyan érthetem meg azt, hogy ebben a testben vagyok? Az érzéseim alapján érthetem meg azt, hogy ebben a testben vagyok. Ha valamilyen fájdalom vagy öröm jelentkezik a testemben, érzem azt. Tudatában vagyok annak, hogy jelen vagyok. A tudatosságom jelen van. És mi ez a tudatosság? Ez a tudatosság a valódi énem visszaverődése. Az én a lelket jelenti.

Amint a lélek benne van ebben a testben, érzékeljük a fájdalmat és az örömöt, a meleget és a hideget, és sok minden egyebet. Ez a tudatosság. És amint a lélek elhagyja ezt a testet, nincs többé fájdalom, öröm, meleg és hideg. Egy holttestet, ha darabokra vagdossuk, nem fog tiltakozni. Ezért a lélek, vagyis a tudat, a lélek ismérve, a tudaté, az önvalómé. A tudatom a valódi énem (önvalóm) székhelye.

Ehhez hasonlóan létezik egy másik tudat is. A Bhagavad-gītāban két tudatról esik szó. Én a testem egészéről vagyok tudatos. Ha megcsíped a testem bármely részét, akkor érzem. Ez a tudatom miatt van. Szóval, szétáradok... a tudatom szétárad az egész testemre. Ezt magyarázza a Bhagavad-gītā: avināśi tad viddhi yena sarvam idaṁ tatam (BG 2.17): „Az a tudat, amely az egész testre szétterjed, az örökkévaló.” És antavanta ime dehā nityasyoktāḥ śarīriṇa (BG 2.18): „De ez a test antavat”, azt jelenti, múlandó. „Ez a test múlandó, de a tudat nem múlandó, örökkévaló.” És ez a tudat, vagyis a lélek, egyik testből a másikba vándorol. Pont úgy, mint ahogy ruhát cserélünk. Nekem ilyen ruhám van. Neked egy másik ruhád van. Kicserélhetem a ruhámat a tiéddel. Nos, ez a ruhacsere minden pillanatban végbemegy. Hogyan?

Ezek a gyerekek most nagyon kicsik. Amikor ifjúkká válnak, ez a test növekedni fog. Nem tudjuk... azt mondjuk: „Növekszik”, de akár növekszik, akár nem, ez a test nem marad meg. Ez a test elmúlik; egy másik test jön helyette. Az orvostudomány is azt mondja, hogy minden másodpercben cserélődnek a vértestek, és ezért a test változáson megy keresztül. Szóval, te azt mondod, vagy én azt mondom, hogy „a test növekszik”, de a védikus nyelv szerint úgy mondják, „a test változik”. Akárcsak a gyermek, aki ilyen kicsiként születik meg az anyaméhből, és másodpercenként cseréli a testét. Aztán kisgyermek vagy fiú lesz belőle, majd fiatalember, aztán öregember, mint én, és így tovább. Így zajlik ez a változás, a test átalakulása. És a végső változást halálnak nevezik. A halál jelentése... ahogy a túlságosan régi ruhadarabot nem lehet használni, úgy ez a test a lélek ruhája. Amikor... már nem használható, el kell fogadnunk egy másik testet. Ezt hívják lélekvándorlásnak.

Nos, a tudat, a tünete... a lélek megjelenése ebben a testben a tudat által nyer bizonyságot. A Bhagavad-gītāból megérthetjük, hogy a tudatnak két különböző minősége van. A tudat egyik fajtája szerint én a saját testem fájdalmairól és öröméről tudok, te a saját tested fájdalmairól és öröméről tudsz, de én nem ismerem a te tested fájdalmait és örömeit, és te sem ismered az én testem fájdalmait és örömeit. Ezért vagyunk mindannyian egyéni lelkek, és a tudatunk a testen belülre korlátozódik.

Hasonlóképpen létezik egy másik tudat és egy másik test. Az a test egy univerzális test, és az a tudat egy univerzális tudat. Ez az univerzális tudat ismeri a te fájdalmaidat és örömeidet, az én fájdalmaimat és örömeimet, és milliónyi és trillió élőlény és test fájdalmait és örömeit. Ő ismeri mindenki fájdalmát és örömét. Ezek a Bhagavad-gītā állításai. Kṣetrajñaṁ ca māṁ viddhi sarva-kṣetreṣu bhārata (BG 13.3): „Ahogy az egyéni lélek csak a saját testének tudatában van, úgy én tudatában vagyok mindenki testének.” Az Istenség Legfelsőbb Személyisége azt mondja: „Én tudatában vagyok mindenki testének”, mivel Ő mindent átható. Ő mindent átható. Ez a mindent átható tudat.

Nos, mi ezt a mindent átható tudatot, vagyis a Kṛṣṇa-tudatot hirdetjük ; a mindent átható tudatot, az univerzális tudatot. Nos, a tudatunk, amikor egyesül az univerzális tudattal, akkor a mi tudatunk is univerzális tudattá válik. Mit jelentsen ez? Mondok egy példát.

Egy autó száz mérföldes sebességgel száguld, te pedig a bicikliden tíz mérföldes sebességgel száguldasz. Ám ha belekapaszkodsz abba az autóba, te is száz mérföldes sebességgel fogsz száguldani. Bár a bicikli sebessége mindössze tíz mérföld, mivel azonban elkaptad a száz mérföldes sebességgel száguldó autót, te is száz mérföldes sebességgel száguldasz.

Szóval, amíg nem hangoljuk össze tevékenységeinket a legfelsőbb tudattal, vagyis az Isten-tudattal, nem lehet olyan egyenlőség, testvériség vagy egyetemesség, amilyenre vágyunk. Ez nem lehetséges. Tovább sírhatsz a vadonban az egyetemes testvériségért, barátságért, egyenlőségért, de ha megtartod az egyéniségedet, az egyéni tudatodat, az önző tudatodat, akkor nincs lehetőség békére vagy nyugalomra a világban.

Következésképpen, az emberek most nagyon vágynak az egész világ békéjére és nyugalmára, de nem tudják, hogyan lehet ezt a békét elérni. A béke elérhető. A megoldás ott van a Bhagavad-gītāban: bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram (BG 5.29). Csak akkor érheted el a békét, ha megérted, hogy Isten mindennek a tulajdonosa.

Valójában Isten a tulajdonosa mindennek. Vegyük például ezt a házat. Ez a ház fából, kőből, agyagból, homokból és mindenféle anyagból készült. De ki a tulajdonosa ennek a fának, homoknak, agyagnak? Isten a tulajdonosa. Nem lehet fát előállítani. Nem lehet homokot előállítani. Nem lehet agyagot előállítani. Pusztán csak dolgozhatsz napszámosként, hogy hord az agyagot, a fát, a követ, és összegyűjtsd azokat, és felállíts, megépíts egy nagyon nagy felhőkarcolót.

Ám valójában Isten a tulajdonos. Ez a föld, ez a föld, Amerika, már akkor is itt terült el, mielőtt eljöttél volna Európából, mielőtt gyarmatosítottad volna. És lehet, hogy valamennyi idővel ezután is itt fog elterülni, és neked el kell menned. Szóval, ki ennek a földnek a tulajdonosa? Isten a tulajdonosa.

Így aztán, ha ezt tanulmányozzuk, "Minden Istené. Én is Istené vagyok – az önvalóm, ​​a testem, az elmém, a cselekedeteim, az energiám, minden..." Vegyük példaként, hogy azt állítom, „Ez az én kezem”, ám, ha Isten visszavonja a kéz energiáját, akkor az „én kezem” utáni igényed azonnal szertefoszlik. Ki kell tehát fejlesztenünk az Istentudatot és a Kṛṣṇa-tudatot.

Amikor a Kṛṣṇa-tudatról beszélünk, az az Istentudat. Az emberek degenerálódtak, megfeledkeztek az Istentudatról. Ezért jelenleg a világban nincs béke. Anyagilag nagyon fejlettek. Fejlettek az úgynevezett oktatásban, de nem tudják, mi az, hogy „én”. Mindent azzal illetnek, hogy „én” és „enyém”, de nem tudják, mi az „én”.

Szóval, ezt a tudatot, a Kṛṣṇa-tudatot tudományosan mutatjuk be. Ez nem egy érzelgősség. Ez nem egy érzelmi mozgalom. Ez egy rendkívül tudományos mozgalom. És a legegyszerűbb módja annak, hogy megvalósítsuk a Kṛṣṇa-tudatot az, ha ezt a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát énekeljük. Egy nagyon egyszerű megoldást mutatunk be ahhoz, hogyan jussunk el... a Kṛṣṇa-tudat síkjára. Egy pillanattal ezelőtt fiúk, lányok, férfiak, nők egyenlőként táncoltunk, énekeltünk.

Tehát, nincs különbségtétel. Még ha nem is értjük a nyelvet, hogy mit jelent a "Hare Kṛṣṇa", ám mivel transzcendentális, mivel lelki, a lelki szintről nézve minden egyenlő. Elfelejtjük, hogy amerikaiak vagy indiaiak vagyunk, gyerekek, fiatalok, férfiak vagy nők vagyunk, mert lelki szinten nincsenek ilyen testi különbségek.

Nos, kérésünk a jelenlévő fiúk és lányok összes gyámjához, vagyis a tanárokhoz, hogy a kezdetektől fogva tanítsák ezt a Kṛṣṇa-tudatot, vagyis az Isten-tudatot. Máskülönben a világ jövője nem túl fényes. A Śrīmad-Bhāgavatam ajánlja. Templomunkban tartjuk az előadásainkat: Prahlāda Mahārāja tanítása.

Prahlāda Mahārāja egy ötéves fiú volt, és ezt a Kṛṣṇa-tudatos mozgalmat szorgalmazta az iskolájában. A tanárok nem engedték, hogy Istenről beszéljen, de amint volt egy kis szünet, a gyerek, az ötéves fiú megragadta az alkalmat, hívta a barátait, és a Kṛṣṇa-tudatról beszélt. És azt mondta: kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha (SB 7.6.1). A Kṛṣṇa-tudatot, vagyis az Isten-tudatot már az oktatás kezdetétől fogva tanítani kell. A modern oktatás legnagyobb hátránya az, hogy nemcsak a ti hazátokban, vagy bármely más országban, de teljesen elhanyagolták, hogy mit értünk Isten alatt. És Indiában különösen... amint szóba kerül Isten – rettegés lesz úrrá rajtuk: „Ó, ez mind ostobaság.” Ilyen okosak lettek.

Szóval, emlékeztetlek rá titeket, amerikai embereket, hogy a világ összes nemzete vezetőiként tekintenek rátok. Nagyon komolyan kell vennetek ezt a Kṛṣṇa-tudatos mozgalmat. Hasznos a számotokra. Hasznos az egész világ számára. Egyénileg és kollektíven is működik, kasztra, hitvallásra vagy bőrszínre való tekintet nélkül.

Bárki énekelheti a Hare Kṛṣṇát, bárki, otthon, az utcán. Nincsenek kiadások. Tegyük fel, hogy séta közben, ha a Hare Kṛṣṇát énekled, nincs veszteség, nem kerül semmibe, de látni fogod, mennyi hasznod származik majd a Hare Kṛṣṇa énekléséből. Ez praktikus. Nem azt mondjuk, hogy: "Gyere el a templomunkba, és fizess nekünk egy kis tagsági díjat. Tagosodj be." Nem, ez egy másodlagos kérdés.

A mi elsődleges elfoglaltságunk az, hogy mindenki kamatoztathassa ezt a mozgalmat, és egyszerűen csak énekelhessen, ahol csak lehetséges – otthon, a munkahelyen, az utcán, bárhol. Nincsenek előírások arra vonatkozóan, hogy hol és hogyan kell énekelni. Ez spontán. Pusztán csak énekeljétek a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare dalt. Csak három szó van benne: Hare, Kṛṣṇa és Rāma, de más-más helyekre vannak beszúrva. Tizenhat szóból áll.

Nem túl nehéz. Kísérletezhettek vele. A gyerekek is gyönyörködhetnek benne. Vannak hanglemezeink. Ha lejátszátok ezeket a hanglemezeket és együtt énekeltek azokkal, transzcendentális örömre fogtok lelni magatokban. Ezek tények. Tehát, a kérésünk irányotokban annyi, hogy vegyétek egy kicsit komolyan ezt a mozgalmat, és Kṛṣṇa kegyéből boldogok lesztek.

Nagyon szépen köszönöm. Ha bármilyen kérdés akad, nyugodtan kérdezzetek.

(szünet)

Bhakta: (félre Prabhupādának) Körülbelül öt percig énekelnénk. Aztán tejet fogunk felszolgálni.

Prabhupāda: Igen. Nem, hadd, ha bármilyen kérdés van, válaszolni fogunk rá. Ez nincs még egy óra sem.

Bhakta: Néhány idősebb fiú szeretne maradni utána, és akkor beszélgethetsz velük. Talán vannak kérdéseik.

Prabhupāda: Szóval, először énekelni szeretnétek? Jól van. Kérlek, csatlakozzatok hozzánk, és énekeljétek a Hare Kṛṣṇát. Igen?

Yamunā: Swāmījī, mondhatok valamit, mielőtt énekelnénk?

Prabhupāda: Igen.

Yamunā: Azt akarom, hogy mindenki nagyon figyelmesen hallgasson. Ez egy új dal, amely... nagyon jó lenne, ha megtanulnátok énekelni, és megtanulnátok nagyon jól énekelni. És ezt csak úgy tehetitek meg, ha mindannyian nagyon figyelmesen hallgatjátok. Figyeljetek hát ezekre a szavakra: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.

Nos, ha mindenki így cselekszik, és feláll, nagyon szorosan becsukja a szemét, felemeli a kezét, és énekli ezt a dalt, hogy valóban megtanulja a szöveget, akkor hazamehet, megtaníthatja a testvéreinek, az anyjának és az apjának, és elmondhatja nekik, mit tanult ma. Azt kell mondania, hogy tanult valamit. Szóval, ha megtanítjátok őket erre a dalra, az nagyon jó lenne.

De hallás által kell megtanulnotok. Figyeljetek a szövegre. Aztán álljatok fel, csukjátok be a szemeteket, és csak énekeljetek. És látni fogjátok, hogy ez egy nagyon szép dal. De ha nem próbáljátok meg, nem fogjátok megtanulni, akárcsak az összes többi dalt, amit az órákon tanultok. Szóval, próbáljátok ki. Modani fogom a szavakat, és ti is mondjátok utánam. Gyakoroljuk egyszer. Jól van.

(a gyerekekkel ismétli) Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare/ Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Jól van. Most tapsolni fogunk. Először én kezdem a tapsolást. Most ti kövessétek. Jól van, készüljetek fel a tapsolásra. Szóval, így fogjuk csinálni: (taps) egy, kettő, három; egy, kettő, három; egy, kettő, három; egy, kettő, három; egy, kettő, három; egy, kettő, három. Mindenki. Egy, kettő, három... (folytatja, miközben tapsolnak, majd ismétli a mantrát a taps kíséretében) Mindenki álljon fel. (kīrtana)

Prabhupāda: (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Oszthatjátok a prasādát. Osszátok ki a prasādát.

Bhakta: Kéred ezt? Ananász.

Prabhupāda: Ez mi?

Bhakta: Ananász.

Prabhupāda: Ananász?

Bhakta: Alma is van.

Prabhupāda: Ó. Ez víz?

Bhakta: Elnézést?

Prabhupāda: Mi ez?

Bhakta: Ó, ez tej és alma.

Prabhupāda: Ó!

Bhakta: Meleg tej és banán. (szakadás) (vége)