Category:HU/680623 - Lecke SB 07.06.06-9 - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (a maṅgalācaraṇát énekli)

oṁ ajñāna-timirāndhasya

jñānāñjana-śalākayā

cakṣur unmīlitaṁ yena

tasmai śrī-gurave namaḥ

śrī-caitanya-mano-'bhīṣṭaṁ

sthāpitaṁ yena bhū-tale

svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ

dadāti sva-padāntikam

vande 'haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

he kṛṣṇa karuṇā-sindho

dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta

rādhā-kānta namo 'stu te

tapta-kāñcana-gaurāṅgi

rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devi

praṇamāmi hari-priye

vānchā-kalpatarubhyaś ca kṛpā-sindhubhya eva ca

patitānāṁ pāvenebhyo vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

śrī-kṛṣṇa-caitanya prabhu-nityānanda

śrī-advaita gadādhara śrīvāsādi-gaura-bhakta vṛnda

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Prahlāda Mahārāja javaslata tehát az, hogy kaumāra ācaret prājno. Intelligens. Ki az intelligens? Neki a gyermekkortól kezdve kellene elkezdenie a Kṛṣṇa-tudatot. Nem kellene várnunk vele. És egy analitikus tanulmányt mutat be az egész életről, miszerint, ha a Kṛṣṇa-tudatot nem a gyermekkortól kezdjük el, aligha lesz lehetőségünk gyakorolni ezt a transzcendentális módszert.

Mivel az elején azt mondta, hogy ez az élet, az emberi létforma, nagyon ritka. A jelen oktatási rendszer nem tudja, hogy mennyire fontos ez az emberi létforma, és hogyan kell azt kihasználni. Nos, ezt magyarázza el. Az egész életet elemzi, puṁso varṣa-śataṁ hy āyuḥ (SB 7.6.6). Elfogadva, hogy száz évet fogunk élni, ám a felét, ötven évet el kell pazarolnunk éjszakai alvással. Nos, ötven év azonnal mínusz. Niṣphalaṁ yad asau rātryāṁ śete 'ndhaṁ prāpitas tamaḥ (SB 7.6.6). Amikor alszunk, nem vagyunk aktívak. Nem tudunk semmilyen előrelépést tenni, semmilyen tudást sem tudunk szerezni. Néha többet alszunk mámorító szokásaink miatt. Niṣphalaṁ yad asau rātryāṁ. Az egész éjszaka kárba vész, mert semmit sem tudunk létrehozni.

Kétféle termelés létezik: az anyagi és a lelki termelés. Arthadam. Az artha tényleges profitot jelent. Tehát, kétféle profit van. Azok, akik materialisták, dollárban számolják a profitot, a spiritualisták pedig azt számolják, hogy „Mennyit haladtam ma a lelki tudásban vagyis a Kṛṣṇa-tudat terén?”

Mindkettő profit. Nos, vagy termeld ezt, vagy termeld azt a profitot, de ne pazarold az idődet. Ez a javaslat. De az emberi létforma számára a legnagyobb hasznot a Kṛṣṇa-tudatban való fejlődés jelenti. Ezért elemezte a mugdhasya bālye kaiśore krīdato yāti vimśatiḥ (SB 7.6.7) állítást. Szóval, ötven évet azonnal levonhatunk az életünkből. Aztán, fiatal korunkban és a gyermekkorban eljátszogatott idővel újabb húsz év elmegy. Hetven év mínusz. Aztán jarayā grasta dehasya yāty akalpasya vimśatiḥ. Aztán, amikor eljön az öregség, betegség, rokkantság, emiatt újabb húsz év mínusz. Ez azt jelenti, hogy ötven, meg húsz, meg húsz. Száz évből kilencven év eltelt. Aztán:

durāpureṇa kāmena

mohena ca balīyasā

śeṣaṁ gṛheṣu saktasya

pramattasyāpayāti hi

(SB 7.6.8)

A fennmaradó tíz év, mivel az egész életünket anyagi tevékenységekkel tönkretettük, a fennmaradó tíz év elvesztegetett: „Mit tettem, és hogyan tovább? Ó, ez nem volt sikeres. Hogyan kell sikeressé válnom? Ez a fiú nem kapott képzést. Azt a fiút nem nevelték megfelelően. Elment hazulról...” megannyi aggodalom. Ez azt jelenti, hogy ha nem gyakoroljuk gyermekkorunktól fogva, akkor idősebb korban ez nem lehetséges. Ez Prahlāda Mahārāja javaslata.

Van egy bengáli közmondás: kaṣcaya noyale bhas pas korbe nyastas. A bhas bambuszt jelent. A bambuszt, amíg zöld, meg lehet hajlítani, de amikor sárga vagy száraz, ó, nem lehet meghajlítani; eltörik. Eltörik. Ezért az iskoláskorú gyerekek... ahogy Prahlāda Mahārāja is oktatja osztálytársait. Az iskolás gyerekeknek, ötéves kortól, órákat kell adni a Kṛṣṇa-tudatból, vagyis az Isten-tudatból. Különben, idős korban, ó, ez nem lehetséges.

Általában azt vesszük észre, hogy az osztályunkban, vagyis ebben a Kṛṣṇa-tudatos mozgalomban a fiatalok kicsit érdeklődőbbek, de az idősek nem jönnek. Miért? Mert bármit is tanítottak nekik, ó, azt nem tudják elfelejteni. Nagyon nehéz elfelejteni azt, amit már megtanultak. Ezért nem kezdenek el érdeklődni.

ko gṛheṣu pumān saktam

ātmānam ajitendriyaḥ

sneha-pāśair dṛḍhair (baddham)

utsaheta vimocitum

(SB 7.6.9)

„Aki az életét egyszerűen a családi ügyekhez történő ragaszkodással töltötte, sneha-pāśair, és amikor a családi élet utáni vonzalom túlságosan erős, nagyon nehéz kiszabadulni belőle.” Ezt egymás után nagyon szépen elmagyarázzák majd.

Ezért a védikus civilizáció szerint kötelező kilépni a családi életből. A kötelező kilépés azt jelenti: paṣcāś ordhvaṁ vanaṁ vrajet. A paṣcāś ötven évet jelent. Amint valaki eléri az ötven éves kort, ki kell lépnie. Ez a szentírások utasítása. Többé nem szabad családi ügyekben részt vennie. Az élet négy részre, négy időszakra osztható.

Először van a brahmacārī, a hogyan Prahlāda Mahārāja is tanítja. A brahmacārīt, a fiúgyereket öt éves kortól huszonöt éves korig tanítják. És ha nem... természetesen megfelelően tanítják, de ha nincs kellőképpen meggyőződve arról, hogy "A világi élet csak macera. Jobb, ha egész életében brahmacārī marad..."

Indiában még mindig sok brahmacārī él, naistika-brahmacārī. Az ilyeneket nevezik naistika-brahmacārīnak. Ez azt jelenti, hogy soha nem volt szexuális tapasztalatuk. Naistika-brahmacārīnak hívják őket. Az én Guru Mahārājám is naistika-brahmacārī volt. Soha nem nősült meg. Így tanítják a fiúkat, a családi élet eredménytelenségére, a terhekre, mivel a cél a Kṛṣṇa-tudatban való előrehaladás.

Szóval, az élet testi szükségleteit minimalizálnunk kell, viszont az élet lelki szükségleteit ki kell bővítenünk. Ez a civilizáció tökéletes útja. A modern korban minél jobban növeljük a test... mesterséges szükségleteit, azt nevezik civilizációnak. És amikor valaki minimalizálja a test szükségleteit, és az értékes időt a lelki tudatosságban való előrehaladásra használja fel, azt civilizálatlannak, vagy sok más szóval fejletlennek tekintik.

India civilizációja valójában ezen az elven alapult. A régmúlt idők történelméből láthatjuk, hogy mindenről tudtak. A könyvekből megérthetjük, hogy fejlett tudással rendelkeztek az anyagi civilizációt illetően. Mivel vannak feljegyések repülőgépekről, televízióról. Viszont ezeket csak korlátozott körben használták, nem túl széles körben. Mert a civilizáció teljes folyamata nem arra helyezte a hangsúlyt, hogy túlzottan az anyagi fejlődés irányába terelje a figyelmedet, hanem azt a rövid időszakot, ami az életedben a rendelkezésedre áll, használd fel lelki fejlődésre, és kerülj ki ebből az anyagi béklyóból. Ez a civilizáció alapelve.

Ennek érdekében a társadalmi élet, az emberi társadalom nyolc részre tagolódott. Ezeket varṇának és āśramának nevezik. A Bhagavad-gītāban is benne van a cātur-varṇyaṁ māyā sṛṣṭaṁ guṇa-karma-vibhāgaśaḥ (BG 4.13): a társadalom négy-négy részlege, a lelki és az anyagi fejlődés érdekében. A lelki fejlődést a brahmacārī, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa jelenti.

Nos, az első húsz, huszonöt év vagy húsz év, mivel az oktatás öt éves kortól kezdődik... öt éves korig a gyermek teljes szabadságot kap – azt csinálhat, amit akar. Lālayet paṣca-varṣāṇi (Cāṇakya Paṇḍita). Azt mondják, hogy a gyermeknek csak öt éves korig adhatsz szabadságot. És tadayet daśa-varṣāṇ: és amint betölti az ötödik életévét, nagyon szigorúnak kell lenned a gyermekkel, a fiúval szemben, hogy ne kényeztesd el. Nagyon szigorúnak. Pusztán a megfelelő oktatást biztosítsd a számára. Tāḍayet daśa varṣāṇi. És prāpte tu ṣoḍaśe varse: és amint betölti a tizenhatodik évet... a ṣoḍaśe a tizenhatodik évet jelenti. Prāpte tu ṣoḍaśe varṣe putraṁ mitravad ācaret: a gyereket, a fiút barátként kell kezelni. Többé nincs büntetés. Akkor arra majd megfelelően fog reagálni. Szóval, korlátozásnak lennie kell.

A tizenhatodik évtől a huszonötödik évig tart a felsőoktatás. És a felsőoktatás után, amennyiben a fiú még mindig érzékkielégítésre vágyik, engedélyezni kell számára a házasságot és a családi életet. Ez a családi élet további huszonöt évig megengedett. Amikor a fiatalság nagyon erőteljes, akkor hadd nemzzen gyermekeket, és... természetesen szabályoyni kell a gyermekek számát. Gondoskodni kell a gyerekekről és nevelni őket, nem pedig felelőtlenül nemzeni. Nem. Tehát, családi élet.

Amint eléri az ötvenedik életévét, vagy egy kicsit idősebb, amikor már lehet egy felnőtt gyermeke otthon, akkor az apa és az anya elhagyják az otthont. Paṣcaśordhvaṁ vanaṁ vrajet. Az úriember, amikor a fia felnő, megházasíthatja a fiát, és elhagyhatja az otthonát. A feleség barátként vele maradhat, de szexuális élet nincs. Ezt hívják vānaprasthának. A vānaprastha visszavonult életet jelent. És ez ugyancsak egy további képzés. Az első képzés a brahmacārī képzés, így aztán amikor családfenntartóvá válik, nagyon visszafogott és szabályozott életet él. Majd miután kielégítette érzékeit, amikor eléri az ötvenedik évet, azt tanácsolják neki, hogy lépjen ki belőle: „Nincs több érzékkielégítés. Most, életed hátralévő napjaiban készülj fel a lelki kultúrára.” Ezt hívják vānaprasthának. A vānaprastha visszavonult életet és a világi életről történő, teljes lemondásra való felkészülést jelenti.

És amikor felkészült, a feleségét megkéri, hogy menjen haza. Felnőtt fiuk fog gondoskodni róla. A nő mindig védelemben részesül. Gyermekkorban az apa, fiatalkorban a férj, öregkorban pedig a felnőtt fia védi. Ez a rendszer. Soha nem élvez függetlenséget. A Manu-saṁhitāban ez áll: na striyaṁ svatantratam arhati: „A nőnek soha nem szabad függetlenséget adni.”

Ez jó ... neki. Igen. Ahogyan egy gyermeknek nem szabad függetlenséget adni – akkor elkényeztetik –, ugyanúgy a nőnek sem szabad függetlenséget adni. Ez a Manu-saṁhitā parancsa. Mindig védelemben kell részesülniük. A gyermeknek, a nőnek, a brāhmaṇának, a tehénnek és az öregembernek megfelelő védelmet kell kapnia. Ez a parancs.

A vānaprastha, amikor az úriember teljesen felkészült arra, hogy lemondjon erről a világról, akkor visszaküldi a feleségét felnőtt fiukhoz, és felveszi a sannyāsát. Ilyen a sannyāsa öltözet. Ez egy felkészülés(i folyamat), nem pedig a felkészülés vége. A sannyāsa azt jelenti, hogy terjesztenie kell a lelki tudást házról házra járva. Ez az ő feladata. Nem vonzódik a családi élethez, nem kell törődnie a megélhetésével, mivel a társadalom tagjainak azt tanácsolják, hogy gondoskodjonak a brahmacārīról, a vānaprastháról és a sannyāsīról.

Figyeljétek meg. Ez a lelki kommunizmus. Az népesség egyik rétegének, a családfenntartóknak kell fenntartaniuk a másik három részleget. A társadalmat négy részre osztottuk: brahmacārī, gṛhastha, vānaprastha és sannyāsa. Csak a gṛhastáknak szabad pénzt keresniük, dolgozniuk. Ugyanakkor a brahmacārīnak, a vānaprasthának és a sannyāsīnak a gṛhasták költségén kell élnie.

A brahmacārīknak házról házra kell járniuk, alamizsnát kérni, és elvinni a lelki tanítómesternek. A lelki tanítómester egy sannyāsī. Bármit is hoznak a brahmacārīk, azt megfőzik, megeszik, és ápolják a lelki tudatot, a Kṛṣṇa-tudatot. Ez a rendszer. Ez azt jelenti, hogy a gṛhasták, vagyis a családfenntartók kötelessége az emberek másik három részlegét fenntartani. És ez a varṇāśrama-vibhāgaśaḥ (SB 1.2.13). Vagy egy másik helyen a Śrīmad-Bhāgavatamban azt írja, hogy a varṇāśrama tökéletessége, ez a négy részleg, ahogy említettük... és ahova a gṛhasthák tartoznak, az is négy részlegre osztódik. Ezek a részlegek a brāhmaṇa, a kṣatriya, a vaiśya és a śūdra. Azokat, akik intellektuális munkát végeznek, például filozófiát, tudományt, csillagászatot, sok más intellektuális dolgot tanulnak, brāhmaṇáknak nevezik.

Azok, akik az adminisztratív osztályba tartoznak, ők a kṣatriyák. Azokat, akik termeléssel, kereskedelemmel foglalkoznak, vaiśyáknak nevezik. Azokat, akik a munkásosztályba tartoznak, śūdráknak nevezik. Tehát, ez a nyolcféle felosztás található meg. És ezt varṇāśrama-dharmának, a nyolcféle felosztás intézményének nevezik.

A hinduk azok, akik az emberi társadalom e nyolcféle felosztását követik. Ezek a hinduk. Mára ez csak egy névvé szűkült le, de valójában ez... valójában ez a hindu vallás... valójában ez nem hindu vallás. Ez értelemszerűen az emberi civilizáció foglalkozási sémája vagyis alapelve. Ha az emberi társadalmat nem osszuk fel erre a nyolc részre, akkor az emberi társadalom fejlődése a végső cél irányába nem kielégítő. A végső cél, hogy ebben az életben elérjük a tökéletességet, vagyis megvalósítsuk az Abszolút Igazságot. Ez a végső cél.

A Bhāgavatam azt mondja, más helyeken... a végső célt nem ismerik. Nemcsak ma – minden korban van az embereknek egy olyan rétege, akiket démonoknak neveznek, és Prahlāda Mahārāja itt a démonok gyermekeit oktatja, azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az élet végső célja. Őket nevezik démonoknak. Az ārják és a démonok, a surák és az asurák.

Az „ārja” jelentése, akik fejlődnek. És akik statikusak, nem fejlődnek... a statikus azt jelenti, hogy az élet állati hajlamai korlátozzák őket, āhāra-nidrā-bhaya-maithunam (Hitopadeśa 25): Evés, alvás, párzás és védekezés. Ezek az élet állati hajlamai. És amikor lelki fejlődésről beszélünk, azt nevezik emberi társadalomnak, mivel a lelki tudat, vagyis a Kṛṣṇa-tudat nem építhető be az állati társadalomba. Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi visnum (SB 7.5.31): nem tudják, mi az élet végső célja.

Az élet végső célja ez a Kṛṣṇa-tudat, Isten megértése, önmagunk megértése, „Mi vagyok én, mi Isten, milyen a kapcsolatom Istennel?” Ez az emberi civilizáció. Prahlāda Mahārāja tehát ilymódon próbálja tanítani az osztálytársait. Azt mondja, ha gyermekkorodtól fogva nem gyakorlod, mire felnőtté válsz, annyi minden fog leterhelni, hogy gyakorlatilag semmi lehetőséged nem lesz rá. És ez a Kṛṣṇa-tudatos mozgalom az, a Hare Kṛṣṇa éneklése az, amely ebben a korban ajánlott, mivel az emberi társadalom nyolcféle felosztása megszűnt, és nem lehet újra bevezetni.

Nem azt mondom, hogy ebben vagy abban az országban nem lehet bevezetni. Még ahol gyakorolták, Indiában, ott is megszűnt. Ott is már csak a nevében maradt meg, amit megérthetsz... talán hallottál már a "kasztrendszerről". A... ahelyett, hogy elfogadták volna az emberi társadalom tudományos felosztását, helytelenül kasztrendszer formájában használták. Akárcsak az a személy, aki egy brāhmaṇa családjában született meg, azt az úriembert eleve brāhmaṇának tekintik.

Eredetileg azonban más volt az elképzelés. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a társadalomban azokat, akik értelmiségiek, akik intellektuális munkát végeznek, brāhmaṇáknak nevezik. Megérteni a Brahmant, megérteni a világ helyzetét; ők azok, akik a lelki tudományban jártasak. Azokat, akik ezt a fajta tudást művelték, brāhmaṇáknak nevezték. Ám jelenleg bárkit, aki egy brāhmaṇa családjában születik, brāhmaṇának neveznek. Valójában lehet, hogy cipész. De nem ez volt az elképzelés.

Szóval, az emberi társadalomnak ez a nyolcas felosztása, az emberi társadalom tudományos felosztása mára elveszett. Ezért Caitanya Mahāprabhu azt tanította, hogy kalau, „Ebben a korban”, nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā (CC Adi 17.21): „Nincs más lehetőség az emberi társadalom életcéljának előmozdítására.” Mivel az emberi társadalom arra való, hogy haladjon az életcélja felé, és ez az életcél a Kṛṣṇa-tudat.

Caitanya Mahāprabhu azt mondja... ez az Úr Caitanya Mahāprabhu magasztos ajándéka. És Śrī Rūpa Gosvāmī így imádta Őt: namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te (CC Madhya 19.53): „Kedves Uram, Te vagy a legbőkezűbb, legnagylelkűbb inkarnáció, mert Te Kṛṣṇa szeretetét osztod.” Ez nagyon ritka dolog, Kṛṣṇa szeretete. Személyesen Kṛṣṇának ez nem sikerült.

Azt hirdette: sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66): „Adj fel mindent. Csak hódolj meg Nekem, Kṛṣṇának, személyesen.” De senki sem hódolt meg; mindössze néhány személy, mint a Pāṇḍavák közül Arjuna, Bhīma, meg a vṛndāvanai gopīk. De abban az időben voltak mások is. Később az emberek félreértették Őt. A lényeg azonban az, hogy Kṛṣṇa is azért jött, hogy a Kṛṣṇa iránti szeretetet terjessze, de igazából nem tudta rávenni az embereket erre a kultuszra. Félreértették Őt.

Ám az Úr Caitanya, az Ő kegye által, eme saṅkīrtana mozgalom által nagyon könnyen terjesztette el Kṛṣṇa szeretetét. Ezért mondják Róla: namo mahā-vadānyāya: „Kedves Uram, Te vagy a legnagyszerűbb, legbőkezűbb személyiség, inkarnáció, mert” – kṛṣṇa-prema-pradāya te (CC Madhya 19.53) – „Te terjeszted a kṛṣṇa-premát, a Kṛṣṇa iránti szeretetet, a legfontosabb dolgot, az élet célját.” És ez volt az Úr Caitanya küldetése.

Azt mondta, kalau, ebben a korban, amikor minden a feje tetejére állt, nincs már lehetőség a teljes emberi társadalom rendszerezésére. Az elveszett. A szabályozó folyamatok mostanra elvesztek, és nem is lehet azokat újra bevezetni. Ez nem kivitelezhető. Az emberek annyira lealacsonyodtak, hogy ez nem kivitelezhető. Ezért van a közvetlen módszer. A közvetlen módszer: énekeld a Hare Kṛṣṇát. Ez feltámasztja az ősi tudatodat. Énekeld a Hare Kṛṣṇát.

Caitanya Mahāprabhu azt mondja: kalau nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā: „Ebben a korban nincs más lehetőség, nincs más lehetőség.” Az úgynevezett meditáció, yoga vagy karma, jñāna, mentális spekuláció – minden kudarcot vall. Természetesen ezek mérvadó folyamatok, ám a jelen korban ezeket lehetetlen megvalósítani. Mit is mondhatnánk a jelen korról, vagy akár az ötezer évvel ezelőttiről, amikor Arjunát a yoga rendszerének elsajátítására tanították...

Ezt a Bhagavad-gītā ugyancsak említi, a yoga gyakorlását, az ülőhelyzeteket, a légzőgyakorlatokat, az érzékek fegyelmezését, az evés és az alvás szabályozását. Oly sok mindent ajánlanak. És miután meghallgatta, Arjuna azt mondta: „Kedves Kṛṣṇám, ezt én nem tudom véghez vinni.” Valójában Arjuna harcos, katona volt. Hol van annyi idő erre a meditációra, mindezen dolgoknak a gyakorlására? Őszintén bevallotta. Ám mi annyira büszkék vagyunk, hogy még egy olyan személyiséget is felül akarunk múlni, mint Arjuna.

Szóval, ezek a dolgok ebben a korban nem kivitelezhetőek. Ha valaki utánozza, az pusztán utánzás marad. Az utánzásnak semmi értéke. Az igazi dolog ez a meditáció: énekelsz és hallgatod. Ez meditáció. A meditáció azt jelenti, hogy az elméd az Istenség Legfelsőbb Személyiségébe merül. Ez a meditáció, az igazi meditáció.

Az összes mérvadó szentírásban és a yoga gyakorlatának képletében a cél az, hogy az elmét az Istenség Legfelsőbb Személyiségére összpontosítsuk. Ezt nevezik samādhinak, samādhinak, extázisnak. Ezt az extázist azonnal megteremti ez az éneklési folyamat. Elkezdesz énekelni és néhány másodpercig vagy néhány percig hallgatod, és azonnal az extázis szintjére kerülsz.

Ezért Caitanya Mahāprabhu ezt a folyamatot nemcsak Indiának, hanem a világ minden emberének ajánlotta. Azt mondta, pṛthivī āche yata nagarādi grāma (CB Antya-khaṇḍa 4.126). A pṛthivī jelentése „a földkerekség felszínén”; az ache „amennyi van”. A nagar jelentése „város”, a grāmáé pedig „falu” vagy „megye”. Szóval, azt mondta, hogy „Ahány falu, város vagy megye van az emberi társadalomban a földkerekség felszínén”, sarvatra pracāra haibe more nāma, „Az én nevem” – ez az Úr Caitanya nevét jelenti, mivel Ő mutatta be a Hare Kṛṣṇa éneklésének egyszerű módszerét – „ünnepelni fogják”. Ez az Ő jóslata.

Nos, a gyakorlatban is láthatjuk, a hazátokban ennek a Hare Kṛṣṇának az éneklése gyakorlatilag csak egy éve került bevezetésre, de népszerűvé vált. Az emberek nagyon komolyan veszik. Még azokon a helyeken is, ahol soha sem jártam, központokat szerveznek. Értesüléseim vannak Buffaloból, Atlantic Cityből. Egy kisfiú, Terry, szervezi.

Meghívott néhány brahmacārīt, hogy menjenek oda. És levelet kaptam Németországból, Hollandiából is, ők is elkezdték énekelni a Hare Kṛṣṇát. Angliában a Beatles, vagyis a Beatnikek is éneklik. Szóval, ez egyre népszerűbb a nyugati országokban, és biztos vagyok benne, hogy az is marad. Ezt az Úr Caitanya által bevezetett éneklési folyamatot komolyan kell venni, hogy az emberi életünk célja sikerrel járjon. Megfeledkeztünk róla. Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇum (SB 7.5.31). Elfelejtettük. A modern civilizáció... a hazátok vonatkozásában olvastam egy kis történelmi beszámolót arról, hogy 1813-ban vagy valamelyik évben a kormány bevezette, hogy "Hiszünk Istenben", "Hiszünk Istenben", és a miniszter kijelentette, hogy a pénzérméken vagy a papírpénzen fel kell tüntetni, és néha láthatjuk is. De az Istenbe vetett hit önmagában nem elég. Tudnunk kell, mi Isten.

Hinni valamiben, ami feledésbe merült, valami elképzeltben, az nem hit. Tudnod kell, mibe helyezd a hited. Ez a Bhagavad-gītā. Tudnod kell, mi Isten. Egyszerűen hiszel Istenben... az Istenbe vetett hit nagyon szép. Ezt mondják akkor a... nagyon szép. Aki hisz Istenben, az jobb, mint az istentelen ember. Ez rendben van. Nos, ez az írás, hogy "Hiszünk Istenben", ez nagyon jó. Jobb, mint a kommunista országok, amelyekben azt mondják: "Nem hiszünk Istenben". Jobb. De a puszta hivatalos írás vagyis hit ettől még nem fog működni. Meg kell azt értenünk.

És ha meg akarod érteni Istent, akkor arra szolgál ez a mozgalom, a Kṛṣṇa-tudat. Nincs más lehetőség. Nem tudsz semmilyen más, a világból összegyűjtött szentírást felmutatni, ahol Isten tudománya ilyen részletesen kifejtésre kerülne, amit minden értelmeddel és érveddel igazolhatsz. Ez a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam.

Szóval, ezt a tudományt el kell sajátítanunk. Ahogyan a tudomány oly sok területét tanuljátok, hasonlóképpen, ez is a tudománynak egy másik területe, amelyben Isten tudományáról tanulhatunk. A kormánynak meg kell tennie a lépéseket, hogy népszerűsítse ezt a mozgalmat, és Isten tudományára oktassa az embereket. A Bhāgavatamban ez áll: Jñānaṁ parama-guhyaṁ me yad vijñāna-samanvitam (SB 2.9.31): „Isten tudománya, vagyis Isten ismerete a legtudományosabb.” Jñānaṁ me para... „És nagyon bizalmas.” A jñānam tudást jelent, és én, a Legfelsőbb Személyiség azt mondom: „A Rólam szóló tudás nagyon bizalmas.” És yad vijñāna-samanvitam: „És ez a legtudományosabb.” Isten tudománya nem az érzelmekről szól. Ez tudomány. Ez... valójában ez tudomány, a tudományok tudománya. Minden tudomány ebből a tudományból meríti az úgynevezett adatait.

Akárcsak a materialista tudomány, amely a napsütésből indul ki, ugyanakkor a napsütés ezen a tudományon, az Istentudaton, a Kṛṣṇa-tudaton alapul. A filozófiának, bármilyen filozófiának, ööö, bármilyen tudományról is legyen szó, el kell fogadnod valamilyen axiomatikus igazságot. Annak mentén haladhatsz tovább. De honnan származik az az axiomatikus igazság? A tudomány felfedezi a természet néhány finom törvényét, de ki hozta létre ezt a törvényt? Amint azt mondod, hogy „Íme egy törvény, amely nagyon szépen alkalmazható”, kell lennie egy törvényhozónak. Ezt el kell fogadnod. A csillagászat tudománya – a bolygók, a csillagok, a Nap és a Hold nagyon szépen, nagyon tökéletesen és pontosan mozognak a pályájukon – törvényszerűségekre épül.

Ez a természet törvénye. Felfedezhetted – te nagy tudós vagy –, eme törvény értelmében, a gravitáció törvénye értelmében vagy eszerint a törvény szerint, aszerint a törvény szerint, oly sokféle törvény létezik. De a háttérben meg kell kérdezned: „Ki a törvényhozó?” Ha nincs törvényhozó, hogyan jöhet létre a törvény? Nézzük az állam törvényeit.

Amint azt mondod, hogy a törvény értelmében „Tarts jobbra”, el kell fogadnod, hogy van egy törvényhozó, akinek az irányítása alatt ezt a törvényt szépen végrehajtják. Ha nem hajtod végre, akkor megbüntetnek. Hasonlóképpen, a természet törvénye sem a végső szó. Van egy törvényhozó, és ez a törvényhozó Isten. Ez áll a Bhagavad-gītāban: mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram (BG 9.10): „A prakṛti” jelentése: a természet „az Én felügyeletem alatt működik”. „Az Én felügyeletem alatt.” Hogyan tagadhatnád? Ha létezik természeti törvény, ki alkotta ezt a törvényt? Látod, hogy az óra szépen jár, a gépezet működik, de nem ez a végső. Van egy készítő, aki az órát vagy a karórát készíti. A készítő megértése nélkül, amennyiben csak az óráról tudsz, az nem elégséges tudás.

Nos, a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam nagyon szépen elmagyarázza ezeket a dolgokat, és mi pedig megpróbáljuk elmagyarázni az Istenről szóló tudást, vagyis tudományt. Ha tetszik, belevághatsz, és biztosak vagyunk benne, hogy sikeres lesz az életed. Ez az éneklés a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam hallgatásának kombinálásával fejleszti majd a Kṛṣṇa-tudatodat, vagyis az Isten-tudatodat.

És ahogy Prahlāda Mahārāja tanácsolja, utasítja osztálytársait, ezt az életed kezdetétől fogva kell tanulnod, de ha elszalasztottad a lehetőséget, jobb később, mint soha. Íme egy folyamat, amelyet Caitanya Mahāprabhu mutatott be. Azonnal elfogadhatjuk, még ha késő is.

Nagyon szépen köszönöm. (a hívek felajánlják hódolatukat)

Van valami kérdés?

Hölgyvendég (1): Hol született Kṛṣṇa? Megszületett-e Kṛṣṇa, és ha igen, hol?

Prabhupāda: Igen, Kṛṣṇa megszületett, de tudnod kell, hogyan születik meg. Ez a te intelligenciádon múlik. Akárcsak a nap, ahogy a nap is minden reggel megszületik. Most nincs nap, de reggel látni fogjuk a napot, ráadásul a keleti oldalról. Szóval, úgy gondolod, hogy a keleti oldal a nap anyja? Mivel a nap a keleti oldalonl születik meg, magától értetődőnek veheted, hogy a keleti oldal a nap anyja. Hasonlóképpen, Kṛṣṇa is hasonló módon jelenik meg, de ez nem azt jelenti azt, hogy megszületik. A Bhagavad-gītāban a negyedik fejezetben ezt írja: janma karma (ca*) me divyaṁ (evaṁ*) yo (vetti*) (jānāti) tattvataḥ (BG 4.9): „Bárki, aki valóban megérti, hogyan születek, hogyan cselekszem, mit tesz az, hogy transzcendentális vagyok...” Pusztán e három dolog ismeretével – hogyan születik meg Kṛṣṇa, hogyan cselekszik, és mi az Ő tényleges helyzete – annak eredménye tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya: „Kedves Arjunám, pusztán e három dolog ismeretével az ember, miután elhagyja ezt az anyagi testet, visszatér Hozzám,.” Punar janma naiti: „Soha többé nem tér vissza az (anyagi világba*) ...” Más szóval, ez azt jelenti, ha megérted Kṛṣṇa születését, akkor megállítod a további születésedet. Felszabadulsz a a születés és halál alól. Nos, igyekezz megérteni, hogyan születik meg Kṛṣṇa. Pusztán ennek megértésével... tyaktvā dehaṁ punar janma naiti. Ha megérted, hogyan születik meg Kṛṣṇa, akkor a születéssel és halállal kapcsolatas problémáid megoldódnak. Felszabadulsz (ezek alól*). Tehát, meg kell érteni Kṛṣṇa születését. És ki értheti meg? Ez is szerepel a Bhagavad-gītāban: manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye (BG 7.3): „Sok ezer ember közül” – a sahasra ezret jelent; ezreket, sok ezer, sok százezer embert jelent – ​​„egyvalaki érdekelt az élet lelki fejlesztésében.” Kaścid yatati siddhaye. A siddhaye tökéletességet jelent. Nem minden ember érdeklődik utána. „Mi az a tökéletesség? Ostobaság. Együnk, igyunk, legyünk vidámak, élvezzünk. Ne törődjünk a tökéletességgel. Ez a tökéletesség.” Esznek, alszanak, párosodnak, ennyi az egész. Ki tudja, vajon mi fog történni a halál után? Kit tudja... őket nem érdekli. Ez az általános népesség helyzete. Nos, egy ilyen hitvány populációból, talán egyvalaki lehet eléggé intelligens: „Mi az élet célja? Mi vagyok én? Miért szenvedek? Miért kényszerítik rám a szenvedést? Boldog akarok lenni. Miért nincs boldogság? Miért csak átmeneti?” Olyan sok minden, oly sok kérdés merül fel.

Nos, ezek a kérdések sok ezer ember elméje közül egyben merülnek fel. Manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye. A siddhaye azt jelenti, hogy valaki a tökéletességre törekszik; nem is a tökéletességre, hanem egyszerűen csak próbálkozik. Szóval... és yatatām api siddhānām (BG 7.3): „És a sok ezer ilyen ember közül, akik megpróbálják megközelíteni az Abszolút Igazságot”, kaścid vetti māṁ tattvataḥ, „egy érthet meg Engem olyannak, amilyen vagyok.”

Tehát, aki megérti Kṛṣṇát, az Ő születését, megjelenését, eltávozását, cselekedeteit, mindezeket a dolgokat... ezt egy másik helyen is megerősítik, tato māṁ tattvato jṣātvā: „Aki ily módon igazán megért Engem”, viśate tad-anantaram, „az beléphet az Én királyságomba.” Yāvān yaś cāsmi tattvataḥ (BG 18.55): „Csak az odaadó szolgálat által érthet meg Engem az ember, azt, hogy valójában ki vagyok.” Tehát, ha alázatosan végezzük Kṛṣṇa odaadó szolgálatát, akkor Kṛṣṇa feltárja előttetek a születését, megjelenését, eltűnését, cselekedeteit – minden fel fog tárulni. Ezeket a dolgokat nem szabad mentális spekuláció útján értelmezni. Ezek a dolgok a bhakta szívében tárulnak fel olyankor, amikor odaadó szolgálatot végez. Ez a Kṛṣṇa-tudat folyamata. Ahogy egyre jobban fejlődsz a Kṛṣṇa-tudatban, mindent megértesz.

Van még valami kérdés?

Vendég (2): Az éneklés odaadó szolgálat?

Prabhupāda: Igen. Az odaadó szolgálat kilenc különböző módon történik: śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ (SB 7.5.23). Hallani az Úrról a megfelelő forrásból; és kīrtanam, és dicsőíteni az Urat; smaraṇam, meditálni az Úron; pāda-sevanam, részt venni a szolgálatban; arcanam, imádni; imádkozni... kilenc különböző módja van az odaadó szolgálatnak. Elfogadhatod mind a kilencet együtt, vagy nyolcat, hetet, hatot, ötöt, négyet, hármat vagy kettőt. Még ha csak egyet fogadsz is el, fejlődni fogsz. Ha egyszerűen csak idejössz és hallod ezt az éneklést, az odaadó szolgálatod egy napon tökéletessé fogsz válni. Bár kilenc különböző folyamat létezik, ha akár csak egyet fogadsz is el, fejlődni fogsz az odaadó szolgálatban.

Igen?

Bhakta (1): Milyen kapcsolat van az Úr Kṛṣṇa és az Úr Jézus Krisztus között?

Prabhupāda: Ó, tudod te azt. Miért engem kérdezel? Mi az Úr Jézus Krisztus? Nem tudod?

Bhakta (1): Isten fia.

Prabhupāda: Igen. Ezért a kapcsolatuk apa és fiú. De nincs különbség apa és fiú között. Mindketten felhatalmazottak. Akárcsak az apád, és ha te az apád megbízható fia vagy, akkor az apád dolga és a te dolgod ugyanaz.

Bhakta (2): Swāmījī, mivel Kṛṣṇa minden ok oka, hogyan jut kifejezésre (érvényesül) az egyéniségünk, ha mindig az Ő irányítása alatt állunk?

Prabhupāda: Hogyan?

Bhakta (2): Ha mindig Kṛṣṇa irányítása alatt állunk, hogyan jut kifejezésre az egyéniségünk?

Prabhupāda: Az egyéniség abban mutatkozik meg, hogy még Kṛṣṇa irányítása alatt is kifejezésre juttathatod az egyéniségedet. Nem ezt teszed-e? Apád azt mondja: "Kedves fiam, tedd ezt." Te azt válaszolod: "Nem, nem teszem." Ez a te egyéniséged (individualitásod). Mi más lenne az individualitás jelentése? Az individualitás azt jelenti, ha tetszik, elfogadom; ha nem tetszik, nem fogadom el. Ez az individualitás. Ha kényszerítenek rá, hogy megtegyek valamit, az nem az én individualitásomból ered.

Janārdana: Mi határenergia vagyunk.

Prabhupāda: Igen. A határenergia értelme az, hogy az individualitásod által betarthatod Kṛṣṇa utasításait, viszont, ha úgy tetszik, nem tartod be Kṛṣṇa utasításait. Saját magad megválaszthatod. Mindenhol ez a gyakorlat. Apa és a fiú – a fiú engedelmeskedhet az apának, a fiú ellentmondhat az apának. Ez a fiú választása. Ez az amije van: minden élőlény rendelkezik ezzel a parányi függetlenséggel. És amint visszaélünk ezzel a parányi függetlenséggel, māyā kezébe kerülünk.

Ahogy minden országban... amerikai vagy. Függetlennek tartod magad. De ez nem jelenti azt, hogy teljesen független vagy, hogy azt tehetsz, amit akarsz. De jogod van azt tenni, amit akarsz. Ám amint visszaélsz a függetlenségeddel, veszélyben vagy, holott, egy független nemzethez tartozol. Szóval, minden pillanatban fennáll a lehetősége a függetlenséggel való visszaélésnek. Ezért kell folytatnunk a Kṛṣṇa-tudatot, hogy a függetlenséggel való visszaélés lehetősége többé ne éledjen fel.

Jól van.

Vendég (3): Swāmī, még egy kérdés. Ha rosszul használtad a múlt energiáit, és folytatod a helytelen használat következményeivel, akkor továbbra is felelős vagy-e ezekért a formákért?

Prabhupāda: Ahogyan a függetlenségeddel is visszaéltél a... múltbeli életedben, vagyis a múltban, ahhoz hasonlóan rögvest képes lehetsz megfelelően használni a függetlenségedet. Követed? Te... valahogyan visszaéltél a függetlenségeddel. Ha ehhez hasonlóan megfelelően használod a függetlenségedet, akkor a függetlenség visszaélésének következménye (eredménye) azonnal korrigálódik. A Bhagavad-gītāban is azt írja, hogy sarva-dharman parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66). Mivel a feltételekhez kötött lelkek itt, ebben az anyagi világban, mindannyian visszaéltek a függetlenségükkel... bárki, a legmagasabb bolygótól lefelé, Brahmātól kezdve a kis hangyáig, mindenki visszaélt a függetlenségével. Maga ez a feltételekhez kötött élet, ez az anyagi test ennek (a visszaélés tényének*) köszönhető. Ezért folytatódnak a helytelen használatra adott reakcióink életről életre.

Nos, Kṛṣṇa azt mondja: „Ha azonnal meghódolsz, akkor Én átveszem az irányítást feletted.” Sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja: „Csak add fel minden más elfoglaltságodat. Csak hódolj meg Nekem.” Ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi: „Védelmet nyújtok neked a függetlenségeddel való helytelen használat minden visszahatásától.”

Vendég (4): A hamis... (homályos)... az, hogy az anyagi tudat vezeti félre, hogy a tényleges cselekedeteket végezze. Ha mások, ha a körülmények vezetik félre, az... az nem az ő hibája.

Prabhupāda: Ez rendben is volna, ám az ártatlanság nem jelent mentességet a törvények alól. Ha azt mondod a bíróságon, hogy „Valaki félrevezetett, mondván, menjek balra”, ó, az nem jelenti azt, hogy megmenekülsz a bírságtól. Olyan intelligens emberré kell válnod, hogy mások ne vezethessenek félre. Van intelligenciád. Miért kellene félrevezettetned magad? Így mi értelme van ennek az emberi létformának?

És képezned kell magad. Ki kell használnod a tanulás lehetőségét, hogy ne vezessenek félre. Miért egyezel bele, hogy félrevezetett legyél? Akkor azzal is meg kell békélned, hogy vállalod a büntetést. Ha ártatlanságodban a tűzbe teszed a kezed, a tűz nem fog megkegyelmezni. (nevetés) Szóval, az ártatlanság nem mentség. Tanultnak kell lenned. Ezért vagyunk itt, hogy megfelelő oktatást nyújtsunk az embereknek.

Igen?

Vendég (5): Nem Kṛṣṇa-e az együttérzés Istene?

Prabhupāda: Mit akarsz mondani?

Bhakta (6): Nem Kṛṣṇa-e az együttérzés Istene?

Prabhupāda: Ó, ki lehetne együttérzőbb Nála? Ő kérlel téged: „Kedves fiam, kérlek, gyere vissza Hozzám. Minden védelmet megadok neked. Miért szenvedsz itt?” Találhatsz-e bárkit, aki együttérzőbb, mint Kṛṣṇa?

Vendég (5): ... (homályos)

Prabhupāda: Ő a legegyüttérzőbb.

Vendég (7): Akkor Kṛṣṇa nem érti, hogy ...?

Prabhupāda: Először is, az egyedüli dolog az, hogy tévesen használjuk fel a függetlenségünket. Ez minden.

Vendég (8): A Kṛṣṇa-tudat folyamán kapcsolatba lépünk-e valaha is személyesen Kṛṣṇával?

Prabhupāda: Igen. Kṛṣṇa mindig veled van. Ő a szívedben van. Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe 'rjuna tiṣṭhati (BG 18.61): „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenki szívében jelen van” – a te szívedben, az én szívemben, mindenki szívében.

Vendég (8): Hogyan éred el ezt?

Prabhupāda: Ehhez gyakorlás kell. Kṛṣṇa mindig veled van. Prahlāda Mahārāja ezen magyarázatában el fogunk jutuni ehhez a ponthoz. Kṛṣṇa nem rajtad kívül található. Aṇḍāntarasthaṁ paramāṇu-cayāntarastham (BG 5.35). Kṛṣṇa még az atomban is jelen van. Ez a megvalósítás. Meg kell Őt valósítani, és beszélgetni kell Kṛṣṇával. Ez azt jelenti, hogy képesítenie kell magát. Ahogy a testedben oly sok minden van. Van-e mindenről tudomásod? Tudsz-e mindenről? Nos? Tudsz? Eszel, és hogyan alakul át vérré? Látod-e? Ehhez tudásra van szükség. Hasonlóképpen, a tudás segítségével megérted, hogy Kṛṣṇa veled van.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki azt gondolja: "Mindent tudok. Nincs szükségem semmilyen tekintélyre ahhoz, hogy bármit is megértsek." De a védikus irodalom, a védikus civilizáció azt parancsolja, tad-vijṣānārthaṁ sa gurum evābhigacchet (MU 1.2.12): "Ha meg akarod érteni ezt a tudományt, fel kell keresned egy hiteles lelki tanítómestert." Ez nagyon egyszerű dolog. Ha mérnöki tudományokat akarsz tanulni, akkor be kell íratkoznod egy mérnöki főiskolára. Ha orvos akarsz lenni, be kell íratkoznod egy egészségügyi főiskolára. Hasonlóképpen, ha Kṛṣṇát akarod megérteni, akkor olyan emberhez kell fordulnod, aki ismeri Kṛṣṇát. Ez nem fanatizmus vagy mentális spekuláció. Tudományosan kell elsajátítanod ennek a művészetét.

(szünet) Mi ez? Kezdd a Hare Kṛṣṇát. (kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Bhakta: (homályos) ... ha itt valaki szeretne hozzájárulni a mozgalmunkhoz ... (homályos) ... amint Ő Isteni Kegyelme elmegy, van egy új lemezünk, egy 45-ös ... (homályos) ... egy 45-ös lemezünk, egy Nārada Muni lemez, nemrég jelent meg, és egy 33-as lemez is, és ... (homályos) ... (vége)