Category:HU/680620 - Lecke SB 01.04.25 - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (kīrtana) (prema-dhvani) Köszönöm szépen. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

oṁ ajñāna-timirāndhasya

jñānāñjana-śalākayā

cakṣur unmīlitaṁ yena

tasmai śrī-gurave namaḥ

śrī-caitanya-mano 'bhīṣṭaṁ

sthāpitaṁ yena bhū-tale

svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ

dadāti sva-padāntikam

he kṛṣṇa karuṇā-sindho

dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta

rādhā-kānta namo 'stu te

oṁ namo bhagavate vāsudevāya . . .

(szakadás)

Ma Parīkṣit Mahārājáról fogok beszélni nektek. A Śrīmad-Bhāgavatam hőse Parīkṣit király, aki a Mahābhārata, India nagy történelmének, a Mahābhāratának a hőse. Nos, ezt a Bhāratát már többször is elmagyaráztam. A Bhārata ezt a bolygót jelenti, a Mahābhārata pedig az egész világ teljes történetét.

Manapság, jelen pillanatban a történelem kronológiai feljegyzést jelent, de korábban a történelem csak a különböző időpontok fontos eseményeit jelentette, ezeket jegyezték fel. Ezért a Mahābhāratában vagy bármely más Purāṇában is... a Purāṇák szintén történelem. Nincsenek kronológiai sorrendben feljegyzett egymás utáni események. Ám a kiválasztott, legfontosabb eseményeket, különösen az Isten megvalósításával kapcsolatosakat feljegyezték.

A Mahābhārata egyben történelem is, és mivel a hétköznapi ember szereti a történelmet; a Mahābhāratát Vyāsadeva írta a leghétköznapibb emberek megértésére. Strī-śūdra-dvijabandhūnaṁ trayī na śruti-gocarā (SB 1.4.25). Vyāsadeva magyarázattal látta el, hogy miért állította össze a Mahābhāratát, ennek a Bhāratának a nagyszerű történelmét. Ma Indiának hívják, de... ezt a bolygót Bhāratának, Bhārata-varṣának hívták. Szóval, azzal magyarázta, hogy "a védikus elvek, a védikus utasítások közvetlenül nem érthetők a hétköznapi férfiak és nők számára", strī-śūdra-dvijabandhūnaṁ (SB 1.4.25).

Kik a hétköznapi emberek? A nők osztálya, mint osztály; és a śūdrák, a munkásosztály, a dolgozók; és a strī-śūdra-dvijabandhūnaṁ, a dvija pedig kétszer születettet jelent, a magasabb kasztot. A magasabb kaszt azt jelenti, hogy kétszer születettek. Hogyan lehetséges ez? Az egyik születés az apa és az anya, az igazi apa és anya általi, a másik pedig a lelki tanítómester és a Védák általi. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki a lelki tanítómester útmutatása alapján képzést kap az igazi tudásból – a Véda jelenti az igazi tudást –, akkor feltételezhetően kétszer születetté válik.

Szóval, dvija-bandhu. A kétszer született kulturált társadalmat jelent. Ők azok, akik védikus kultúrával rendelkeznek, akik szigorúan követik a védikus elveket, nem számít, hogy családfenntartók, brahmacārīk vagy sannyāsīk. Az emberi társadalom nyolc részlegre tagolódik: négy részleg a társadalmi felépítést képezi, és négy részleg pedig a lelki megvilágosodásra szolgál. Nos, amíg a nyolc részleget nem kezelik megfelelően, a szóban forgó társadalom nem tekinthető emberi társadalomnak. Az emberi társadalom kultúrája különbözik az állati társadalométól. Mit tartalmaz ez a kultúra? A védikus kultúrát, a tudást. A védikus kultúra tudást jelent. Teljes tudással kell rendelkezni.

„Ezt a védikus kultúrát” – mondja Vyāsadeva –, „vagy a védikus elveket nem könnyű megérteni a nők, a munkásosztály és a dvija-bandhuk számára.” A dvija-bandhu azokat a fiúkat jelenti, akik olyan családban születtek, akikről feltételezik, hogy nagyon műveltek, de a szokásaik eltérnek. Őket nevezik dvija-bandhuknak.

A társadalmi struktúra hanyatlása már minden országban kezdetét vette. Ezeket varṇa-saṅkarának hívják. A varṇa-saṅkara valójában az írástudatlanokat jelenti. Nos, számukra nagyon nehéz megérteni a védikus elveket. Ezért ugyanazt a tudást olyan történetekben írják le, mint amilyen a Mahābhārata, a Purāṇák, és minden férfi, minden nő megértése érdekében. A Mahābhārata kifejezetten az ilyen típusú férfiak és nők számára íródott. A Mahābhārata hőse Arjuna. Ehhez hasonlóan, a Śrīmad-Bhāgavatam hőse Arjuna unokája, Parīkṣit Mahārāja, Parīkṣit király.

A Śrīmad-Bhāgavatam története a következő: Parīkṣit Mahārāja nagy király, a világ császára, nagyon jámbor bhakta, mindenre képesített. Így néha elment az erdőbe vadászni. A vadászat a kṣatriyáknak, a királyoknak megengedett, királyi családtagoknak. Miért? Mivel a királynak gondoskodnia kell a társadalom igazgatásáról, ezért néha el kell rendelnie egy ember megölését: „Akasszák fel ezt az embert!” Vagy néha a saját kezébe veszi a kardot, és azonnal megöli a tettest, a bűnözőt.

Így a gyilkolás gyakorlata megengedett volt a kṣatriyák, a királyi család számára. Ezért a király néha elment az erdőbe, és megölt néhány állatot a gyakorlás kedvéért. Csakúgy, mint az orvosi laboratóriumban, a fiziológiai laboratóriumban, néhány állatot letesztelnek, hogy lássák a test fiziológiai állapotát; hasonlóképpen, ezeket a kísérleteket mindig állatokon végzik.

Parīkṣit Mahārāja tehát elment az erdőbe vadászni. Nagyon fáradt volt. Nagyon fáradt volt, és bement egy remete kunyhójába. (A remete*) éppen meditált. Parīkṣit Mahārāja nagyon szomjas és éhes volt, és mivel ő volt király, bárkinek parancsolhatott, királyi parancs, ezért bement a kunyhóba, és megkérte a remetelakban a munit: "Kérlek, adj valamit ennem. Nagyon éhes vagyok", vagy "Adj nekem egy kis ivóvizet".

De (a remete*) meditációban volt. Véletlenül nem hallotta Parīkṣit Mahārājat. Csendben maradt. (szakadás) De mivel király volt, király, királyi hatalommal bíró, kissé nyugtalanná vált, bár nagyon kedves király volt, "Ó, ő rendetlenkedik, ööö …, nem engedelmeskedik a parancsaimnak?" Aztán felháborodott. És ott feküdt egy döglött kígyó. Fogta a döglött kígyót, a remete nyakába tette, aztán elment.

Nos, abban a remetelakban élt egy fiú, egy tíz-tizenkét éves, és ennek a fiúnak voltak játszótársai. Játszottak, és néhány fiú elmondta a remete fiának, hogy: „Apádat megsértette a király. Egy döglött kígyóval megkoszorúzta.” A fiú, a remete fia nagyon dühös lett, és megátkozta őt (a királyt*). Az egyetlen dolog, amit itt meg kell figyelni, hogy egy brāhmaṇa, egy brāhmaṇa fia olyan hatalommal bírt, hogy meg tudott átkozni egy nagy királyt, mint amilyen Parīkṣit Mahārāja volt: „Megsértetted az apámat. Nos, egy kígyó hét napon belül meg fog marni, és meghalsz.” Ez történt.

A fiú hazament, és látta, hogy az apját egy döglött kígyóval megkoszorúzták, és sírni kezdett. Sírni kezdett. Úgy érezte, hogy az apját megalázták. Az apja brāhmaṇa volt. Ő brāhmaṇa volt. „Ó, egy brāhmaṇát megsértett egy kṣatriya?” Túlzottan érzékeny volt. Sírni kezdett. A sírásra a remete magához tért, és megkérdezte a fiút: „Miért sírsz?” „Ó, apám, nem tudsz róla. A király imígyen megsértett, én pedig megátkoztam.” Ó, az apja megdöbbent. „Ó, megátkoztad Parīkṣit Mahārāját? Ó, a legnagyobb baklövést követted el. Ó, mily kedves egy király. Tőle függenek az alattvalók, a polgárok, és nagyon békésen alszanak; nincs veszély. És te megátkoztad?” Ó, nagyon sajnálta. És ennek a leírása benne van (a Bhāgavatamban*). Holnap majd elmagyarázzuk, mennyire sajnálta. Ám végül is az átok már megesett. Ezért aztán értesítette a királyt: „Kedves királyom, ez a baleset már megtörtént. Készülj fel a halálra.” Ezt az értesítést adta át neki.

Parīkṣit Mahārāja is nagyon sajnálta, hogy „megsértettem egy brāhmaṇát, amit nem kellett volna megtennem”, és örömmel fogadta az átkot, mondván: „Előnyös ez a számomra, hogy megátkoztak, hogy a jövőben ne merjek így viselkedni.” Nagyon kedves király volt. Mindenesetre fiatalember volt. Nem volt idős. A harmincas éveiben járt. Így aztán az egész királyságot azonnal a fiatal fiára bízta, és elhagyta otthonát, elhagyta otthonát, és a Gangesz partjára ment.

Parīkṣit Mahārāja királyságának valahol Újdelhiben kellett lennie, és ott egy Yamunā nevű folyó van. A Yamunā, a Gangesz gyakorlatilag ugyanabból a forrásból ered. És ez Jīva Gosvāmī szerint is így van. De a Yamunāt szentebbnek tartják, mint a Gangeszt, mert a Yamunāban élvezkedett az Úr Kṛṣṇa (ott folytatta le kedvteléseit*). Nos, a Śrīmad-Bhāgavatamban az áll, hogy Parīkṣit Mahārāja a Gangesz partjára ment. Ám Újdelhi közelében nincs Gangesz; ott a Yamunā van. Szóval, úgy kell venni, hogy a Yamunā partjára ment.

Mindenesetre, ennek híre az egész világon elterjedt, hogy "A nagy királyt megátkozták, és hét napon belül meg fog halni." Így minden nagy bölcs, szent ember, tudós, király elment, hogy meglátogassa őt a Gangesz partján. Nagy gyülekezet volt. És Parīkṣit Mahārāja mindenkitől megkérdezte: „Most már eldőlt, hogy meg fogok halni. Az ideje már ismert. Egy héten belül meg fogok halni. Most mi az én kötelességem?”

A lényeg az, hogy a halál előtt fel kell készülnünk. A jelenlegi értelmetlen civilizáció nem készül fel. Egyszerűen elfogadják a felvillanó életet mindennek. A minap leveleztem egy londoni úriemberrel, Mr. Webbel. Kissé ateista. Azt mondta: „A következő élet nem létezik. Akárcsak egy virág. A virág kivirágzik és vége.” Erre azt válaszoltam: „Nem, nincs vége. Hogy is lehetne vége? A virág magja megmarad.” A virág magja megmarad. Amíg a virág magja megmarad, a virág ezrei és milliói fognak megnyilvánulni.

Hasonlóképpen, ez a test lehet, hogy véget ér, de a test magja, a lélek, az örök. Egy másik testet fog kifejleszteni. Ez tény. Pont úgy, ahogy ebben az életben mindannyian megtapasztaljuk, mivel én, én vagyok ennek a testnek a magja... a mag. Csak próbáld megérteni ezt a szót: mag. Akárcsak egy banyanfa apró magja. Kisebb, mint egy mustármag, de ebben a magban egy nagy fa potenciája (lehetősége*) van jelen, nagyon magas, száz emelet magas. A ti hazátokban oly sok nagy fát látok, nagyon magasak. Sok egyéb nagy fa létezik más bolygókon is.

Tehát... de az a nagy fa azt a magot jelenti. Ebben a magban oly hatalmas lehetőség van. Ezt mi fel nem foghatjuk. Valójában a materialista tudósok ilyen magot nem tudnak létrehozni. Hogy ha fára van szükséged, el kell vetned egy magot. Ha gyermeket akarsz, el kell vetned. A férfinak kell elvetnie a magot a nő méhében. Ez a gyakorlat.

Nos, a mag örök. Ezt a védikus irodalomból tudhatjuk meg. Bījo 'haṁ sarva-bhūtānāṁ (HU/BG 7.10). Na hanyate hanyamāne śarīre (BG 2.20). Ez a bīja, ez a mag nem semmisül meg, mert a test az megsemmisül. Ez a megértés alapelve a lelki életben történő előrehaladáshoz. Aki nem érti ezt az alapelvet, hogy a lélek, a mag örök, és különböző testekbe vándorol... és valójában tudjuk, hogy "Apám helyezte be a magot anyám méhébe, azt a magot. És ebből a magból fejlődött ki ez a test. De én... amikor a testem olyan kicsi volt, mint egy borsó, ott jelen voltam. És aztán megnőttem; itt vagyok. Számos testi változás ment végbe, de jelen vagyok."

Hasonlóképpen, tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati (BG 2.13). Hasonlóképpen, amikor végezetül megváltoztatjuk ezt a testet, egy másik testet öltünk fel; aki ismeri a születés és halál tényét vagy tudományát, az nem zavarodik meg. Nem zavarodik meg. Dhīras tatra na muhyati. A dhīra értelmest, hideg fejűt, nem gazembert jelent. Pontosan ezt a szót használják, dhīra. A dhīra hideg fejűt, nem zavarodottat jelent. Na muhyati: „Nem megtévesztett.” Ő pusztán ezt a testet változtatja meg.

Tehát, a lényeg az, hogy mielőtt megváltoztatnám ezt a testet, vajon milyen másik testet fogok kapni. Ezzel kell foglalkoznom. Olyat fogunk kapni, amilyet megérdemlünk. Ahogyan gyermekkorodban nevelkedsz, aszerint kerülsz egy bizonyos típusú helyzetbe, amikor üzletember vagy munkás leszel. Ha megfelelő képzettséggel rendelkezel, jó munkahelyet, jó fizetést kaphatsz, de ha ostoba vagy, akkor úgy kell dolgoznod, mint egy hétköznapi embernek, nem lesz kedvező állásod. Ahogy különböző típusú pozíciókat kapunk kultúránk vagy neveltetésünk alapján, ahhoz hasonlóan ez a test, ez az emberi test előkészítő talaj a következő típusú testhez. Ha ezt elhanyagoljuk, akkor... fel kell vállalnunk annak kockázatát.

Nos, Parīkṣit Mahārāja nem volt bolond. Tanult király volt. Így az összes nagy bölcs és szent ember összegyűlt azon a helyen, és megkérdezte tőlük: "Kedves uraim, oly kedves tőletek, hogy eljöttetek ide a halálom idejében. Kérlek, tudassátok velem, mi a kötelességem a jelen pillanatban." Különböző típusú tekintélyek voltak ott jelen. A különböző tekintélyek alatt azt értjük, hogy egyesek a gyümölcsöző cselekedeteket, a karma-kāṇḍát, a jámbor cselekedeteket támogatták; mások a yoga elveit; ismét mások a filozófiai spekulációt; és megint mások az odaadó szolgálatot, vagyis a bhaktit.

Nos, szerencsére Śukadeva Gosvāmī, egy tizenhat éves fiú, aki magas szintű lelki tudással rendelkezett, Vyāsadeva fia, meztelenül bolyongott a világban anélkül, hogy törődött volna a testével vagy a társadalmi konvenciókkal. Természetesen nem ment be a városokba, de hallotta, hogy Parīkṣit Mahārāja meg fog halni: „Szüksége van bizonyos lelki útmutatásra.”

Így aztán ő is eljött erra a találkozóra. És amikor odaért, mivel egy meztelen fiú volt, tizenhat éves, az utcagyerekek kövekkel dobálták meg. Valaki úgy verekedett, mint egy őrült. Ám amikor belépett a gyülekezetbe, mindenki felállt. Aztán a gazemberek, akik bosszantották, elmenekültek: „Ó, ő egy fontos ember, hogy ennyi bölcs és szent ember mind felállt.”

Mindenesetre, amikor odaért, Parīkṣit Mahārāja így fogadta: „Szerencsém, hogy most erre jártál, mert nagyon ritkán mész be valaki házába, ám Kṛṣṇa küldött. Most mi az én kötelességem?” Parīkṣit Mahārāja a kezdetektől fogva... mivel az egész család, a Pāṇḍava család az Úr Kṛṣṇa bhaktája volt, így természetesen ő is az Úr Kṛṣṇa bhaktája volt. És amikor gyermek volt, Kṛṣṇa babával játszott. Ezekről olvashatunk itt (a Śrīmad-Bhāgavatamban*). Így megkérdezte: „Mi a kötelességem? Folytassam-e a Kṛṣṇáról szóló beszélgetéseimet, mivel természetes módon hajlok Kṛṣṇa felé? Mit tanácsolsz?”

Erre válaszul Śukadeva Gosvāmī... nos, egy dolgot meg kell jegyeznünk abban az összefüggésben, hogy Parīkṣit Mahārāja hatalmas király volt. Mindennel... minden a rendelkezésére állt, ám mégsem ellensúlyozta az átkot. Ellensúlyozhatta volna az átkot – oly hatalommal rendelkezett –, de elfogadta: „Jól van. Megátkoztak. Hét napon belül feladom az életemet.” Ez azt jelenti, hogy elfogadta annak lehetőségét, hogy „Hét napon belül meg fogok halni. Ez biztos. És teljesen fel kell készülnöm arra, hogy a következő életemben elérhessem Kṛṣṇát.”

Ez egy jó lehetőség, „van hét napom.” Nekünk nincs még hét másodpercünk sem. Mi nem tudjuk (mikor jön értünk a halál*). Senki sem fog figyelmeztetni rá. Gyakorlati tapasztalatból tudjuk, hogy amikor sétálunk az utcán, hirtelen valami baleset történik, és meghalunk. Van rá lehetőség. Nos, a lényeg az, hogy Parīkṣit Mahārāja elég szerencsés volt ahhoz, hogy kapjon hét napot a halála előtt. De mi nem tudjuk, mennyi időnk van még a halálunkig. Szóval, hogy mennyire vegyük komolyan.

Cāṇakya Paṇḍita azt mondja: „Ha lelkileg fejlődni akarsz, akkor mindig arra kell gondolnod, hogy „a halál a következő pillanatban fog bekövetkezni”. „A halál a következő pillanatban fog bekövetkezni.” Mivel nincs semmi biztosíték arra, hogy mikor jön el a halál. Ha arra gondolok, hogy a halál a következő pillanatban be fog követkeíni, az nem utópisztikus. A következő pillanatban meghalhatok. És Cāṇakya Paṇḍita azt mondja: „De ha anyagilag akarsz boldog lenni, akkor mindig arra kell gondolnod, hogy »soha sem halok meg«”, bár ez téves elképzelés. Mindenki meg fog halni.

Parīkṣit Mahārāja felkészült. Hogyan készült fel? Hét napon át egy csepp vizet sem vett magához. Leült a Gangesz partjára, és Śukadeva Gosvāmī elmondta neki ezt a Śrīmad-Bhāgavatamot, és ő meghallgatta, és hét nap elteltével, a megadott időben megmarta egy kígyó, és elhagyta ezt a világot.

Nos, a Śrīmad-Bhāgavatam Második Énekének kezdetén van a válasz, śrī-śuka uvāca: „Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt." Mivel az előző fejezetben Parīkṣit Mahārāja kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban, hogy „Mi a kötelességem? Mi az én kötelességem?", (Śukadeva Gosvāmī*) Azt válaszolta neki... mivel Kṛṣṇáról akart tudni, Śukadeva Gosvāmī jóváhagyja a nagyon kedves kérdését, praśna:

varīyān eṣa te praśnaḥ

kṛto loka-hitaṁ nṛpa

ātmavit sammataḥ puṁsāṁ

śrotavyādiṣu yaḥ paraḥ

(SB 2.1.1)

„Kedves Parīkṣit királyom, nagyon szép kérdést tettél fel. És Kṛṣṇáról hallani a hallás legfontosabb témája.” Śrotavyādiṣu yaḥ paraḥ. A paraḥ azt jelenti, a legfelsőbb, a legmagasabb. „A kérdésed, hogy hallani szeretnél Kṛṣṇáról, üdvözlendő.” Varīyan eṣa te praśnah kṛto loka-hitaṁ nṛpa (SB 2.1.1): „Ez a praśna, ez a kérdés általánosságban nagyon hasznos az emberek számára.” loka-hitaṁ. Parīkṣit Mahārāja volt a kérdező, és Śukadeva Gosvāmī volt a válaszadó, bár sokan mások is jelen voltak. Bár a kérdések és válaszok csak Parīkṣit Mahārājahoz szóltak, másokhoz nem, mindenki arra számított, hogy mivel Śukadeva Gosvāmī a királlyal beszélt, ez a beszéd mindenki számára nagyon fontos lesz.

Az összes nagy bölcs... még Śukadeva Gosvāmī apja, Vyāsadeva is, aki oly sok védikus irodalom összeállítója, szintén eljött oda, hogy meghallgassa tizenhat éves fiát. Rendkívül magasztos fia volt. Nem számít, hogy valaki öreg vagy fiatal, a tudása a lényeg. Śukadeva Gosvāmī oly emelkedett volt, hogy rengetegen gyűltek ott össze. És Sūta Gosvāmī, aki másodszor mondta el a Śrīmad-Bhāgavatamot Naimiṣāraṇya bölcsei előtt, szintén jelen volt ezen a találkozón, és hallotta Śukadeva Gosvāmītól, majd elismételte Naimiṣāraṇya bölcseinek.

Śrī-kṛṣṇa-śravaṇādhi-prāyeṇa parama-praśna kṛta eṣa tu varīyan (SB 2.1.1). Śukadeva Gosvāmī gratulál Parīkṣit Mahārājának: „Kṛṣṇáról kérdeztél, Kṛṣṇa megértéséről. Nagyon üdvözlendő.” Yaḥ praśno 'pi śrotavyādiṣu paraṁ: „Az efajta kérdés a legfontosabb kérdés. A legfontosabb kérdés. Nincs ennél jobb kérdés.” Más szóval, amikor kíváncsivá válsz a Kṛṣṇa-tudat megértésére, akkor ezek a kérdések fognak felemelni a tökéletesség legmagasabb szintjére. Tehát, śrotavyādiṣu yaḥ para, yasya praśna syapi śravāṇādau paramaḥ puruṣarthaḥ. Parīkṣit Mahārāja, ööö… Śukadeva Gosvāmī azt mondja: „A kérdést, amit feltettél, és az általam adandó választ még az itt összegyűlt átlagemberek sem értik meg helyesen. De pusztán e mantra, vagyis a válaszok meghallgatása a legmagasabb minőségű áldásban fogja részesíteni őket.”

Egy másik helyen ez áll: śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ (SB 1.2.17). Nos, ezekre az órákra, amelyeket itt tartunk, mindenkit meghívunk, de csak azok vesznek rajtuk részt, akik szerencsések. Ám még azok sem értik meg a filozófiát, akik eljönnek ide, hanem pusztán a Hare Kṛṣṇa rezgésének, vagyis a hangvibrációnak a hallásával, ahogyan én is beszélek hozzátok, még megértés hiányában is hasznot fognak húzni belőle. Ez rendkívül jó dolog. Śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ. Ez a Kṛṣṇa, Kṛṣṇa bemutatása már önmagában is egy jámbor cselekedet, puṇya-śravaṇa. Mivel jámbor cselekedet, ezért bárki, aki elbeszéli, vagy aki hallgatja, mindketten hasznot húznak belőle.

Hogyan profitálnak belőle?

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ

puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ

hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi

vidhunoti suhṛt satām

(SB 1.2.17)

Kṛṣṇa mindenki szívében jelen van. Nem arról van szó, hogy mivel sannyāsī vagyok, Kṛṣṇa az én szívemben ül. Nem. Kṛṣṇa mindenki szívében ott ül. Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe 'rjuna tiṣṭhati (BG 18.61). ... és Ő érző. Tökéletes tudással rendelkezik. Maga az a tett, hogy valaki megpróbálja megérteni Kṛṣṇát, nagyon elégedetté teszi Őt. Mivel kedvesen eljöttél ide, és mert Kṛṣṇa benned van, és mivel türelmesen hallgatsz, Ő ezzel elégedetté válik. Elégedett veled. És a hatása az lesz, hogy śṛṇvatām sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ, hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi. Az „abhadra” a szívünkben időtlen idők óta felhalmozott csúnya dolgokat jelenti.

Azzal kezdődik, hogy „Én ez a test vagyok”, ezzel a felfogással. Ez állati felfogás: „Én ez a test vagyok”. Nos, életünk eme tévképzete miatt sok piszkos és porlepte dolgot halmoztunk fel a szívünkben. Ezért, amikor a Śrīmad-Bhāgavatamot vagy a Bhagavad-gītāt halljuk, még ha nem is értjük, a dolgok a kezdetüket veszik.

A dolgok a kezdetüket veszik. Akárcsak olyankor, amikor megérinted a tüzet, akár érted, akár nem érted, a tűz az tűz – meg fogja égetni az ujjadat. Akárcsak egy gyereknél, aki nem érti, mi a tűz, de ha megérinti a tüzet, az ujjai vagy a keze azonnal megég. Nincs irgalom: „Ó, itt egy ártatlan gyerek. Nem tudja.” Nem. A természet törvénye működésbe fog lépni.

Hasonlóképpen, a kṛṣṇa-kathā, puṇya-śravaṇa-kīrtana, ez annyira jámbor és annyira lelki, hogy bárki, aki hallja, akár megérti, akár nem, a dolog működni fog, mint a tűz esetében. Szóval, varīyān eṣa te praśnaḥ (SB 2.1.1). Most negyed kilenc, tíz perccel múlt nyolc. Folyamatosan fogunk beszélni Parīkṣit Mahārāja és Śukadeva Gosvāmī találkozásáról, ezért kérlek, gyere, még ha nem érted, akkor is. Megértheted, mert kérdéseket és válaszokat várunk. Szóval, bármelyik ember megértheti. De még ha nem is érted, a hallás tettleges lesz.

(szakadás) ... filozófia, pusztán ez a hangvibráció megtisztítja vagyis vonzza őket. Ez rendkívül szép. Szóval, ha pusztán csak füllel fogadjuk ezt a transzcendentális hangot, az óriási haszonnal jár. Óriási haszonnal. Ezért mindenkit meghívunk, jöjjön el, és használja ki ennek előnyét. Köszönöm szépen. Kérdés van?

Bhakta (1): Ki volt a Mahābhārata szerzője?

Prabhupāda: A Mahābhārata szerzője Vyāsadeva. A szerző azt jelenti, hogy ez nem egy kitalált történet. Ez egy történelmi tény. Történelmet bárki írhat. Tehát, ha a szerzőn valami eredetit értesz, ahogyan jelenleg is rengeteg szerzője van valamilyen fikciónak, regénynek és kitalált műnek, akkor nem erről van szó. A történelmi események megtörténtek, és Vyāsadeva mutatta be azokat. Ő ebben az értelemben a szerző.

Vendég (1): Mikor íródott a Bhagavad-gītā?

Prabhupāda: Ötezer évvel ezelőtt. A kurukṣetrai csata után volt. A kurukṣetrai csatát körülbelül ötezer évvel ezelőtt vívták, és a Śrīmad-Bhāgavatamot a Śrīmad-Bhāgavatam, ööö … a Mahābhārata megírása után írták. Amikor Vyāsadeva még a Mahābhārata és a Vedānta-sūtra megírásával sem elégedett meg a szívében, komoran ült, és arra gondolt: „Annyi szép irodalmat írtam már. Miért nem vagyok boldog?”

Akkor eljött a lelki tanítómestere, Nārada, és így utasította: „Megírtad a Mahābhārata történetét. Nagyon szép. Ugyan van benne valami Kṛṣṇával, vagyis Isten fogalmával kapcsolatban, de nem abszolút. Írj egy könyvet, amelyben pusztán, abszolút módon Kṛṣṇáról van szó.” Így aztán az ő utasítására megírta a Śrīmad-Bhāgavatamot.

Bhakta (2): Eltelt-e bizonyos idő Vyāsa Śrīmad-Bhāgavatamról alkotott tényleges elképzelése és a Śrīmad-Bhāgavatam aktuális papírra vetése között? Szóbeli úton adták-e tovább, vagy maga Vyāsa Kṛṣṇa írta le?

Prabhupāda: Ennek nincs jelentősége. Ha tudsz valamit, és néhány év múlva írod le, vajon mi különbség van közte? Ez nem túl fontos dolog. Azoknak a személyeknek íródott... korábban nem volt írott irodalom. Egyszerűen a lelki tanítómestertől hallva olyan éles volt az emlékezetük, hogy megjegyezték. De a jelen korban az emlékezetük nem ilyen éles.

Ezért jöttek létre az írásos feljegyzések... ezeket az írásos feljegyzéseket Vyāsadeva készítette. Minden védikus irodalmat (ő vetett papírra*). Régebben, Vyāsadevát megelőzően, nem volt írott irodalom. Egyszerűen... ezt hívják śrutinak. Śruti jelentése: pusztán hallás útján. A tanulónak pusztán hallás útján kellett tanulnia. Olyan éles volt az emlékezetük.

De a jelen korban sokminden fokozatosan csökken. Az emlékezet hanyatlik, az élet időtartama rövidül, az erő csökken, és az irgalom is csökken. Oly sok minden csökken. Azt gondoljuk, hogy fejlődünk, de valójában beszűkülünk. Ezt hívják māyānak. Rossz irányba haladunk.

Ez visszaesést jelent. Mindenki tudja, hogy az emberek manapság nem igazán irgalmasak. Ha egy embert megtámad egy gazember, senki sem fog segíteni neki. Ha egy ember lakásába... betörő, tolvaj van, senki sem fog segíteni neki. Meg ha egy ember nagyon szegény, senki sem fog segíteni neki. Fogyatkozik. Fogyatkozik.

Hasonló történik az élet időtartamával. A nagyapátok, az őseitek száz évig vagy még tovább éltek. Manapság alig élnek hatvan vagy hetven évig. Hasonlóan, az emlékezet is rövidül. Az emlékezet is rövidül. A tudás is csökken. Ez ennek a kornak a tünete. A dolgok csökkenni fognak. Ezért van az, hogy az Úr Caitanya a legnagylelkűbb. Tudja, hogy „az emberek nem lesznek elég éberek a lelki tudás befogadásában, miután sok lemondást és vezeklést végeztek. Énekeljék hát a Hare Kṛṣṇát, és fogadják el azonnal.” Ez az Úr Caitanya különleges ajándéka. És Rūpa Gosvāmī ezért imádkozott Hozzá így, namo mahā-vadānyāya: „Te vagy a legbőkezűbb inkarnáció.” Kṛṣṇa prema-pradāya te (CC Madhya 19.53): „Te Kṛṣṇa szeretetét osztod.” Sajnos, nem állunk készen arra, hogy elfogadjuk az áldását.

Valami más kérdés?

Hölgyvendég: Kṛṣṇa kedvteléseinek történetei a Śrīmad-Bhāgavatamban a Védákban is megtalálhatók?

Prabhupāda: Igen.

Hölgyvendég: Az összes védikus irodalom? Miért kéne lejegyezni őket?

Prabhupāda: Írott formában? Semmi sem volt írott formában. A Védák sem léteztek írott formában. A tanítványi láncolaton keresztül hallgatták azokat. Az első írásos munkát Vyāsadeva végezte. Előtte semmi sem volt írásban adott. Az összes védikus szentírást pusztán hallás útján tanulták meg. Ez minden. A brahmacārīk a lelki tanítómester irányítása szerint élnek, hallgatják az órákat, és így tanulnak. Ez minden. Nem volt írott könyv, sem jegyzetfüzet. Mindent hallás útján... (homályosan)... nem volt szükség írásra.

Ezért hívják ezt az egész védikus irodalmat śrutinak. Śruti pusztán hallást jelent. Volt... ...még a közelmúltban is élt egy tanult paṇḍita Kalkuttában, és volt bizonyos... a brit időkben két brit között viszály támadt, és az egyikük panaszt tett a bírónál, aki megkérdezte: "Ki a tanúd?" Erre az egyikük azt mondta: "Nos, senki más nem volt jelen. De volt ott egy paṇḍita. A Gangesz partján imádkozott. Szóval, volt köztünk bizonyos vita. Ő hallotta."

Beidézték. A következőket mondta: "Nem tudom, miről beszéltek, mert angolul beszéltek. De vissza tudom idézni, amit mondtak." Így aztán szó szerint előadta az egészet, hogy "Ő ezt mondta. Amaz ezt mondta. Emez ezt mondta. Amaz így válaszolt." Akárcsak egy hanglemez, magnószalag. Lásd csak. Még néhány száz évvel ezelőtt is rendkívül éles volt az emlékezet. Akárcsak a magnó esetében, rögzítve van. Ez mechanikus. Ám természetünknél fogva oly jó agyunk van...

Pont úgy, mint, ahogy a múltbeli életünkből oly sok mindenre emlékszünk. Ez rögzítve van. Valójában fel van véve. Minden fel van véve. Hogyan lehet ehhez a televízióhoz hozzáférni? Mivel ez a légkörben rögzítve van. Egyszerűen átkerül abba. Minden fel van véve. De még a fizikai állapotunk is olyannyira leromlott, hogy képtelenek vagyunk reprodukálni a rögzített változatot.

Így aztán egyre butábbá és butábbá és még butábbá tesszük magunkat. Ahogy Sir George Bernard Shaw is mondta: "Az vagy, amit eszel." Szóval, az evés folyamatával lebutítjuk az agyunkat. Ezért van finom ételekre szükségünk, finom beszédre, finom gondolkodásra, finom viselkedésre. Akkor lesz éles az agyunk. Ehhez edzésre van szükség.

Nem arról van szó, hogy azt csinálhatsz, amit akarsz, meg minden ostobaságot, és az agyad éles marad. Mi a különbség az őrült és az épelméjű ember között? Ők jól viselkednek, ezért épelméjű emberek. És ha értelmetlenül viselkedsz, akkor megőrülsz. Ez tény.

(szünet) Jól van. Énekeljetek.

(kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a hívek felajánlják hódolatukat) Jaya. Oszd ki a prasádamot. (szakadás) (vége)