Category:HU/680616 - Lecke SB 07.06.03 - Montreal

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: (a maṅgalacaraṇa imákat énekli)

oṁ ajāna-timirāndhasya

jānājana-śalākayā

cakṣur unmīlitaṁ yena

tasmai śrī-gurave namaḥ

śrī-caitanya-mano-'bhīṣṭaṁ

sthāpitaṁ yena bhū-tale

svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ

dadāti sva-padāntikam

vande 'haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

he kṛṣṇa karuṇā-sindho

dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta

rādhā-kānta namo 'stu te

tapta-kāṣcana-gaurāṅgi

rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devi

praṇamāmi hari-priye

vānchā-kalpatarubhyaś ca

kṛpā-sindhubhya eva ca

patitānāṁ pāvanebhyo

vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

śrī-kṛṣṇa-caitanya

prabhu-nityānanda

śrī-advaita gadādhara

śrīvāsādi-gaura-bhakta-vṛnda

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Nos, beszéltük ennek a kornak néhány jellemzőjéről. Van egy hosszú lista a többi jellemzőről is. Az elmúlt napokban összegezve megtárgyaltunk néhány korjellemzőt, és most ismét áttérünk a gyerek Prahlāda Kṛṣṇa-tudatos mozgalmára, aki osztálytársait tanította, vagyis hergelte, hogy legyenek Kṛṣṇa-tudatosak.

Ami a jelen kor jellemzőit illeti, fokozatosan romlani fognak. Fokozatosan. A gyakorlatban is tapasztaljuk. A dolgok nagyon gyorsan haladnak a legrosszabb felé, nem pedig a legjobb felé. A dolgok nagyon gyorsan haladnak. Ez ennek a kornak a jellemzője. Nos, a mi programunk az, hogy megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat. A dolgok nem változtathatók meg, hacsak nem állunk lelki síkon, mert a valódi szükségszerűség a lelki igény.

A legjobb példa erre a ti hazátok. Anyagilag rendkívül fejlettek vagytok. Egyetlen más ország sem hasonlítható hozzátok. Ugyanakkor a fiatalabb generáció egy része kielégítetlennek és zavarodottnak érzi magát. Miért? Nagyon szépen nevelték őket. A kormányzati rendszer nagyon jó. Oktatáshoz juthatnak. Minden teljes. De mégsem boldogok; valami mást keresnek, ami boldoggá teszi őket. Miért? Mert igénylik a lelkiséget. Ahogy ez a gyerek sem tudja a tudomásunkra hozni, mi a baj. Talán egy hangya van az ágyneműben, és az harapdálja a finom testét, de nem tudja tudtunkra adni, hogy mi a valódi baj. Sír; a nehézség tudtul adása.

Nos, ez a kielégítetlenség, a zavarodottság a lelki egészségtelenség kifejeződése. Mivel valójában lelkek vagyunk. Erről nincs tudomásunk. Tegyük fel, hogy van egy nagyon szép kabátod, és valójában abban a kabátban vagy a jelen pillanatig. Nos, ha pusztán csak a kabátra és az ingre vigyázol, és nem vigyázol a valódi személyedre, meddig maradhatsz boldog? Rengeteg kellemetlenséget fogsz érezni még akkor is, ha nagyon szép kabátod van.

Hasonlóképpen, ez a test, ez a durva test pont olyan, mint a kabátunk. Én valójában lelki szikra vagyok. Ez a test a durva külső burok, és van belső burok is: elme, intelligencia és ego. Ez az ingem. Szóval, ing és kabát. És én valójában benne vagyok az ingben és a kabátban.

dehino 'smin yathā dehe

kaumāraṁ yauvanaṁ jarā

tathā dehāntara-prāptir

dhiras tatra na muhyati

(BG 2.13)

Sok példa van erre. Olyan, mint amikor egy szép kalitkában, egy aranykalitkában van egy madár. Ha nem adsz enni a madárnak, és egyszerűen csak nagyon szépen kitisztítod a kalitkát, ó, mindig hallani fogod, (a madarat utánozza) "csip csip csip csip". Miért? Azért, mert az igazi madarat elhanyagolják. (A kalitka*) Pusztán csak külső burok. Ehhez hasonlóan én lélek vagyok. Ezt elfelejtettem. Ahaṁ brahmāsmi: "Én Brahman vagyok." Nem vagyok ez a test, sem ez az elme.

Szóval, az emberek megpróbálják fényezni a testet és az elmét. Először is a testet próbálják meg fényezni. Ez a materialista civilizáció. Nagyon szép ruha, nagyon finom étel, nagyon szép lakás, nagyon szép autó vagy nagyon szép érzéki élvezet – minden nagyon szép. De ez ehhez a testhez tartozik. És amikor valaki csalódott ebben a nagyon szép elrendezésben, akkor az elméhez fordul: költészet, mentális spekuláció, LSD, marihuána, ivás és sok más dolog. Ezek mind mentális dolgok.

Valójában a boldogság nem a testben rejlik, és nem is az elmében. Az igazi boldogság a lélekben rejlik. Ezért mondja a Bhagavad-gītā: sukham ātyantikaṁ yat tad atīndriya-grāhyam (BG 6.21). Az igazi, a végső boldogság az, ami ezen az anyagi érzéken túl van. Ātyantikaṁ yat tad atīndriya. Az atīndriya jelentése – az indriya az érzékeket jelenti – transzcendentális az érzékekhez képest. Ez azt jelenti, hogy lelki. Sok utasítás és gyakorlati (dolog) is létezik.

Szóval, amíg nem jutunk el a lelki szintre, nem lehetünk igazán boldogok. Ez az az utasítás, amit Prahlāda Mahārāja ad, sukham aindriyakaṁ daityā deha-yogena dehinām (SB 7.6.3). Az érzékek vagy a test érintése által érzékelt boldogság, sukham aindriyakam... a boldogság jelenlegi méltánylása az érzékeknek köszönhető, és ezek a különleges érzékek az adott testtel vannak összhangban. Deha-yogena dehinām. A minap elmagyaráztuk, hogy egy disznónak, mivel egy bizonyos típusú teste van, az érzékkielégítést a széklet evése jelenti. A teste úgy van kialakítva, hogy a széklet evésétől boldognak érezze magát. Hasonlóképpen, egy másik ember teste úgy van kialakítva, hogy akkor lesz boldog, ha kṛṣṇa-prasādát eszik. Nos, ezt Kṛṣṇa-tudattal tudjuk... (szakadás)... megváltoztatni a test szokásait. Ez lehetséges. Hogyan lehetséges ez? Tudás által. A disznót nem lehet oktatni. A teste annyira kárhoztatott, hogy nem lehet sem a disznót, sem a kutyát, sem a macskát, sem az állatokat oktatni. Itt egy test, oktatással az ember a kutya szokásaiból áttérhet isteni szokásokra. Ez lehetséges.

Szóval, ki kell használnunk. Ezt magyarázza az első vers... durlabhaṁ mānuṣaṁ janma tad apy adhruvam arthadam (SB 7.6.1): „Ez az emberi testforma nagyon ritkán szerezhető meg. Nem szabad visszaélni vele.” Ez az elsődleges tudás. Viszont az embereket nem ilyen módon képzik. Arra biztatják őket, hogy folytassák az érzéki élvezeteiket: „Élvezzetek, élvezzetek, élvezzetek.” Jön egy gazember, aztán ő is azt mondja: „Jól van, folytasd. Élvezz. Pusztán csak meditálj tizenöt percen át.”

Ám valójában ez a test nem az érzéki élvezetek fokozására szolgál. Szükségünk van érzéki élvezetre, mert az testi igény. Ha egészséges állapotban akarjuk tartani a testet, akkor a test igényeit – evés, alvás, párzás és védekezés – ki kell elégíteni. De nem szabad súlyosbítani. Ezért az emberi létforma tapasya; a tapasya lemondást, bűnbánatot, fogadalmat jelent.

Ez minden szentírás tanítása. Akár hindu, akár keresztény, akár mohamedán szentírásokat vizsgálunk, minden szentírásban az emberi létforma nevelés tárgya. Tapo divyam. Az Úr Ṛṣabha a fiait tanította. Száz gyermeke volt, fiúk. Így oktatta őket:

nāyaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke

kaṣṭān kāmān arhate viḍ-bhujāṁ ye

(SB 5.5.1)

„Kedves fiaim, ez a forma, az emberi létforma, bár test, ám ez a test az emberi társadalomban van.” Nāyaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke. A nṛloke jelentése...a nṛ embert jelent. „Tehát, amikor a testet emberi társadalomban – nem a kutyatársadalomban, nem a macskatársadalomban – szerzik meg, az a test nem arra való, hogy pusztán nagyon keményen dolgozzon és elérje a végső érzékkielégítést.” Ez minden.

Az embereket arra tanítják, hogy „Éjjel-nappal nagyon keményen dolgozzonak, pénzt keressenek és élvezzék az érzékeiket”, semmi több. Ez a fajta civilizáció kárhozatra van ítélve. Az igazi civilizáció az, amelyikben az ember fegyelmezi önmagát. Fegyelmezi magát. Mi a különbség az ember és az állat között? Tegyük fel, hogy nagyon finom élelmiszer áll rendelkezésre. A ti hazátokban nem látni; a mi Indiánkban az élelmiszert, akarom mondani, a cukrászdát nagyon szépen feldíszítik az utcán, hogy eladhassák (az portékát*). Szóval, egy tehén... itt, az utcán, természetesen tehén sem látható. Indiában sok tehén van az utcán. Szabadon mozoghatnak. És néha ki van téve az étel, és a tehén azonnal rácsap az ételre, és megeszi a felét. Értitek? (nevetés)

Nos, ugyancsak vannak ott emberek is. Tegyük fel, hogy ott egy ember. Szegény, éhes, és meg akarja enni azt az ételt. De mivel ember, fegyelmezi magát. Nem olyan, mint egy tehén, amelyik azonnal lecsap az ételre. Még ha szegény is, kéregethet: "Kedves uram, tudna-e adni egy kevés ételt?" De nem fog... ilyen az ember, emberiség.

Tegyük fel, van egy gyönyörű lány, és egy férfi vonzódik hozzá, mégis szégyelli elragadni azt a lányt. Persze, itt látom a fiúkat és a lányokat, az utcán csókolóznak, és Indiában ez nagyon udvariatlan. Egyetlen fiú, egyetlen lány sem fogja ezt megtenni, mert ez nevelés dolga. Ez nevelés dolga. Szóval, gyakorlással az ember megfékezheti az érzékeit. És minél jobban visszafogod az érzékeidet, annál inkább megszabadulsz ezektől az anyagi béklyóktól.

Ezért mondja Prahlāda Mahārāja, „Ha azt gondolod, hogy az érzéki élvezet az élet öröme, akkor azt mindenféle más testben is meg lehet szerezni.” A disznónak is van érzéki élvezete, a kutyának is van érzéki élvezete. Ezek nem tiltottak. A természet a macskáknak, kutyáknak és madaraknak, a vadállatoknak, mindenkinek biztosított érzéki élvezetet. Mert ez egy igény.

Szóval, az emberi élet... természetesen ezt korlátozni kell, amennyire csak lehetséges, amennyire csak elérhető minden külső erőfeszítés nélkül. Ahogy mi is megengedjük a tanítványainknak: „Házasodj meg. Kṛṣṇa kegyelméből a feleségeddel vagy a férjeddel, akid van, csak élj vele békében. De ne próbálj meg más feleségére vagy férjére ráindulni.” Ezt korlátozni kell. Ez az emberiség.

Nagyon békésen kell élnünk, hogy ne legyünk zaklatottak az anyagi létünk folyamán. De végső célunk a lelki megvalósítás legyen. Sukham aindriyakaṁ daityā deha-yogena dehi... sarvatra labhyate (SB 7.6.3). Ha érzéki élvezetre törekszel... a sarvatra jelentése: az élet minden fajtájában. Tegyük fel, hogy kapsz egy testet, a következő testet, olyat, mint egy disznóé, mint egy kutyáé, vagy akár annál is alacsonyabbat; az érzéki élvezet jelen lesz. Ám ez a lehetőség nem lesz adott. A lehetőség, hogy Kṛṣṇa-tudatossá válj, és elhagyd ezt az átkozott helyet, és visszatérj Istenhez, ez nem lesz adott. Ez a lehetőség az embernek szól. Ezért mondta Prahlāda Mahārāja: tat-prayāso na kartavyo yata āyur-vyayaḥ param (SB 7.6.4): „Ezért nem szabad az időnket pusztán az érzéki élvezetek kellékeinek fejlesztésére pazarolnunk.”

A modern civilizáció egyszerűen csak az érzéki élvezetek kellékeit gyarapítja. Nincsenek intézkedések a lelki tudás fejlesztésére. Ez a modern civilizáció hibája. És Prahlāda Mahārāja azt mondja:

sarvatra labhyate daivād

yathā dukḥam ayatnataḥ

(SB 7.6.3)

tat-prayāso na kartavyo

yata āyur-vyayaḥ param

(SB 7.6.4)

Ha pazaroljuk az időnket... nekünk... mindannyiunknak mindig tudatában kell lennünk azzal, hogy ebben az emberi létformában, bár a test anyagi, és oly sok anyagi igénnyel bír, úgy kell átalakítanunk a dolgokat, hogy a figyelmem vagy energiám nagy részét a lelki tudat, vagyis a Kṛṣṇa-tudat fejlesztésére fordíthassam. Ez kell, hogy legyen életünk vezérelve.

Mert korlátozott energiánk, korlátozott életünk van. Tegyük fel, hogy száz évig kell élned. Szerintem senki sem fog száz évig élni, de tegyük fel, hogy száz évig élsz, vagyis az energiád korlátozott, az életed időtartama is korlátozott. Tegyük fel, hogy öreg vagyok. Mondjuk nyolcvan vagy kilencven évig kell élnem. Most hetvenkét éves vagyok. Ez azt jelenti, hogy már majdnem meghaltam, hetvenkét éves vagyok. Életem fennmaradó részét kell bevégeznem.

Minden pillanatban meghalunk. Így tartja az orvostudomány. Minden pillanatban változtatjuk a testünket és minden pillanatban meghalunk. A halál a születésem napjától fogva velem van. Ez a gyermek – ha megkérdezed: „Hány éves ez a gyermek?” „Ó, egy hónapos”, az azt jelenti, hogy már egy hónapja halott. Már egy hónapja, hogy a halál vele van. Azt mondjuk, hogy növekszik. Nem. Csökken. Ez… a valóságban csökken. Ezért nem szabad pazarolnunk az időnket. Nagyon komolyan kell vennünk az életünket.

Prahlāda Mahārāja tehát azt mondja: tat-prayāso na kartavyo yata āyur-vyayaḥ param. Az āyur az élet időtartamát jelenti – egyszerűen elpazaroltuk. Egyszerűen elpazaroltuk. Miért pazaroltuk el? Mert az érzéki élvezeteket illetően, bármiben is legyen részed, az már el van rendezve. Ha macska vagy, ó, az érzéki élvezeted már el van rendezve. Ha kutya vagy, ó, az érzéki élvezeted már el van rendezve. Hasonlóképpen, ha emberi lény vagy, az érzéki élvezeted… Ha egy macska képes érzéki élvezetekre anélkül, hogy gondoskodna róluk, ha egy kutya képes érzéki élvezetekre anélkül, hogy gondoskodna róluk, akkor szerinted egy ember nem fog szert tenni érzéki élvezetekre anélkül, hogy gondoskodna róluk? Akkor miért pazarolnád az idődet érzéki élvezetekre? Az elrendezés már adott a természet útján.

Egy férfinak vagy nőnek ki kell elégítenie az érzékeit. A természetben létezik egy elrendezés. Nyugodj meg. Ne pazarold az idődet az érzéki élvezetek fokozására. Ez időpazarlást jelent. Nem kaphatsz többet annál, mint ami neked rendeltetett. Egy kutya vagy egy macska sem kaphat több érzéki élvezetet, mint amennyit a teste megenged. Hasonlóképpen, nekünk is egy bizonyos típusú testünk van az anyagi természet különböző kötőerőivel való kapcsolatunk szerint. Most itt ül mondjuk körülbelül száz, ötven vagy hatvan ember. Senkinek a teste sem lesz teljesen egyenlő a másik testével. Vizsgáld meg. Minden egyes test különbözik a másik testtől. Senkinek az arca sem lesz pontosan ugyanolyan, mint a másiké. Szóval, a természet folyamata alapján a finom(fizikai*) törvény olyan pontosan működik, hogy az anyagi természet kötőerőinek kölcsönhatása szerint kapsz egy bizonyos típusú testet. Ez annyit tesz, hogy egy bizonyos szintű érzéki élvezetre vagy hivatott. Tegyük fel, hogy a tested egy alacsony rangú családban születik meg – nem várhatsz el olyan érzéki élvezetet, mint a magasabb rendű emberek. Ez nem lehetséges. Szóval, az embernek elégedettnek kell lennie: „Ó, Kṛṣṇa ezt a testet adta nekem, és Ő adta nekem az érzéki élvezetek ezen rendszerét is. Elégedjek meg ezzel. Az igazi dolgom az, miként fejlesszem a Kṛṣṇa-tudatomat.”

Prahlāda Mahārāja tehát nagyon szépen tanácsolja: „Kedves barátom”, tat-prayāso na kartavyo yata āyur-vyayaḥ param, „ne erőlködj az érzéki élvezetek kellékeinek gyarapításával. Ez pusztán csak az értékes időd, az értékes életed pazarlása.” Mert tudnunk kell, hogy az élet időtartama korlátozott. Egyszer véget ér. „Olyan biztos, mint a halál.” És mielőtt a halál újra eljön, így kell szépen felkészülnünk – nincs többé halál, nincs többé születés. Ez a nevelés.

Ezért mondja a Bhāgavatam, hogy „Ő nem lelki tanítómester. Nem apa ő. Nem anya. Nem barát.” Így. „Ő nem férj.” Kire vonatkozik? „Arra, aki nem tudja védencét megóvni a közelgő haláltól.” Ez azt jelenti, hogy az apának, a lelki tanítómesternek, a férjnek vagy a gyámnak lelkileg annyira fejlettnek kell lennie, hogy tanítson, olyan szépen védje meg a gyámoltját, hogy ne legyen többé születés, ne legyen többé halál. Ebben az életben befejeződik a Kṛṣṇa-tudatra nevelés, így a test elhagyása után, tyaktvā dehaṁ punar janma naiti (BG 4.9): a test elhagyása után nincs többé születés. Akkor mi van? Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mam eti kaunteya (BG 4.9): visszatér Istenhez.

Ennek kellene lennie az emberi élet céljának: hogyan fejlesszük ki a Kṛṣṇa-tudatot, és hogyan szabaduljunk ki az anyagi lét eme kellemetlen légköréből. Amíg nem értjük meg, hogy... de az emberek azt hiszik, hogy nagyon boldogok. Ez illúzió. Ez māyā.

tat-prayāso na kartavyo

yata āyur-vyayaḥ param

na tathā vindate kṣemaṁ

mukunda-caraṇāmbujam

(SB 7.6.4)

(félre) Igen?

Prahlāda Mahārāja tehát azt mondja: na tathā vindate kṣemam. A kṣemam kedvező hatást jelent. Az élet legkedvezőbb hatása az, hogy újra élessze az elveszett kapcsolatot az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, vagyis Kṛṣṇával. Ezt hívják yogának. Az igazi yoga azt jelenti, hogy a jelen pillanatban elvesztettük a tudatosságunkat. Valójában nem a tudatosságunkat veszítettük el, hanem az emlékezetünket.

A tudatosság jelen van, de az öntudat különbözőképpen lehet szennyezett. Különböző emberek esetében a te tudatosságod eltérhet az enyémtől. Te másképp gondolkodsz, én másképp gondolkodom. A tudat azonban jelen van. Ez az élet tünete, a lélek tünete. De a különbség az anyagi szennyeződésnek tudható be.

Akárcsak az, hogy felszínesen szemlélve a te véred és az én vérem ugyanaz, piros. De ha elemezzük, ó, nagyon sok vegyi anyag lehet jelen a te véredben, és számos vegyi anyag lehet jelen (az én véremben), ami nem pontosan azonos (a tiéddel). Hasonlóképpen, amint jelen van az élet és jelen van a lélek, a lélek fókuszának, a tudatosságnak jelen kell lennie. Jelen vagyok ebben a testben – hogy értem ezt? Az oka a tudatosság. Megcsíped a tested bármely részét, érzed. Ez a tudatosságod. Ez azt jelenti, hogy jelen vagyok ebben a testben. És amint elhagyom a testet, akár darabokra is vághatod ezt a testet – a tudatosság nem lesz jelen; nincs benne érzés.

Szóval, meg kell tisztítani a tudatosságunkat. A tudatosságot az anyagi kapcsolatok sokféleképpen szennyezik. Pont úgy, mint amikor vértisztító oldatot adnak. Ha az orvos a vérvizsgálat alapján megállapítja... a ti hazátokban, amint elmész az orvoshoz, azonnal azt mondja: "Kérlek, menj el vérvételre." Azonnal szükség van vérre. Ez természetesen tudományos, ez a modern tudomány. De az ájurvédikus rendszer szerint nincs szükség vérre. Kitapintják a pulzust, és a pulzus különféle dinamikája alapján meg tudják határozni, hogy milyen betegségről van szó. Jól van, ilyen az orvostudomány.

Szóval, bárhogy is van, Prahlāda Mahārāja azt mondja: na tathā vindate kṣemaṁ: „Ahelyett, hogy az idődet az érzékkielégítés színvonalának növelésére pazarolnád, a legjobb, ha az energiádat eredeti Kṛṣṇa-tudatod felélesztésére fordítod.” Na tathā vindate kṣemaṁ mukunda-caraṇāmbujam. Na tathā vindate kṣemaṁ mukunda-caraṇāmbujam. Tat-prayāso kartavyo: „Olyan dolgokra kell törekedni, amellyel az időd nem vész kárba, hanem újjáéledhetsz, megtisztíthatod a tudatodat, visszaállíthatod eredeti helyzetedet, és a számodra ez jelenti a legnagyobb hasznot.”

tato yateta kuśalaḥ

kṣemāyā bhavam āśritaḥ

śarīraṁ puruṣaṁ yāvan

na vipadyeta puṣkalam

(SB 7.6.5)

„Kedves barátaim, amíg a test el nem veszik, vagyis amíg a halál el nem jön” – śarīraṁ, tato yateta kuśalam –, „a legmagasabb áldásra kell törekednetek, kuśalaḥ.” A kuśala áldást jelent. „Amíg csak ebben a testben vagytok, kérlek, igyekezzetek elérni ezt a sikert, a teljes Kṛṣṇa-tudatot.”

Puṁso varṣa-śataṁ hy āyus tad-ardhaṁ cājitātmanaḥ (SB 7.6.6). Tegyük fel, hogy száz éves korig élünk. Prahlāda Mahārāja azt mondja, hogy bár száz évig fogsz élni, mivel azonban nem tudjuk irányítani az érzékeinket, ezért a felét, ötven évet el kellene venni belőle. Miért? Azért, mert a huszonnégy órából több, mint tizenkét órát alszunk. Amíg alszunk, nincs aktivitás. Ezért azonnal meg kell kurtítani ötven évvel, mert (ez alatt az idő alatt) nem tudunk tevékenykedni.

Jóllehet száz évig élsz, nem tudsz száz éven át dolgozni. Ötven évet azonnal levágunk az ajitātmanaḥ miatt. Az ajitātmanaḥ jelentése, aki nem uralja az érzékeit. Senki sem tudja irányítani, a többség. Ezért az életkor felét azonnal el kell távolítani. Niṣphalaṁ yad asau rātryāṁ śete 'ndhaṁ prāpitas tamaḥ. Miért veszítjük el? „Mert mindenféle haszon nélkül mélyen alszunk, és ezért egyszerűen kárba vész az idő.”

Mugdhasya bālye kaiśore krīḍato yāti viṁśatiḥ (SB 7.6.7). Tegyük fel, hogy maradt ötven év, ó, elegendő. Erre azt mondja, bālye kaiśore. A bālye öt éves korig terjedő időszakot jelenti. És az öt évestől tizenegy éves korig, bālye kaiśore. A gyerekek általában öt éves kortól tizenkét, tizenhárom éves korig nagyon szeretnek játszani. Niṣphalaṁ mugdhasya bālye kaiśore krīḍato yāti viṁśati (SB 7.6.7): „Húsz év elvesztegetett idő pusztán a játék miatt.” Nos, az élet felét azonnal levágjuk. Aztán ebből az ötven évből ismét húsz évet eltávolítunk.

Aztán jarayā grasta-dehasya yāty akalpasya viṁśatiḥ: majd újabb húsz éve elveszik az öregség, rokkantság, sok más baleset, és sok egyéb dolog miatt. Nos, csak vagdossuk, vagdossuk, vadossuk.

durāpūreṇa kāmena

mohena ca balīyasā

śeṣam gṛheṣu saktasya

pramattasyāpayāti hi

(SB 7.6.8)

„Így aztán, mivel az ember túlságosan rabja az anyagias életmódnak, nem tud lemondani a családi életről...” Sok olyan idős embert találhatsz, akik már majdnem meghaltak, de mégis jelen van a családi kötődés. Nagyon nehéz kiszabadulni a családi kötődésből. Jóllehet a többi családtag – a felesége, a fia – undorodnak az öregembertől, és mindannyian azt kívánják, hogy „ez az öregember minél előbb haljon meg. Csak zavar minket”, az öregember azonban megpróbál élni: „Ó, hadd éljek még egy ideig. Ne kergessetek el.”

Úgy tudom, hogy Oroszországban szándékosan megpróbálják megölni ezeket az időseket (nevetés). Afrikában pedig, hallottam, még mindig vannak kannibálok. Lakomát csapnak azzal, hogy megölik a nagyapát. (nevetés) Szóval, az öregembert a társadalomban mindig elhanyagolják, ezért elhagytam az otthonomat – nálatok találtam menedéket. Értitek? (nevetés) Ez tényleg így van. Értitek?

Nos, így pocsékoljuk el az időnket. Śaṅkarācārya az utcán sétált és jajveszékelt, mert volt szeme arra, hogy meglássa a dolgokat. Mit mondott? Azt mondta: „Ó,” bālas tāvad kridāsaktaḥ, „ó, minden fiú, akit az utcán látok, nagyon szépen játszik. Mást sem tudnak, csak játszani.” Bālas tāvad kridāsaktas taruṇas tāvad taruṇī raktaḥ: „És a fiatalok, a sihederek, ők fiatal lányokra vadásznak, ölelkeznek, csókolóznak. Ez minden.” Szóval taruṇas tāvad taruṇī raktaḥ. És vṛddhas tāvad cinta-magnaḥ: „És az öregek, ők azon törik a fejüket: 'Hogy nyélbe ütni a dolgokat? Mit kellene tenni? Hogyan rendezni a családi ügyeket?'” Parame brāhmaṇe ko 'pi lagnaḥ: „Ó, mily sajnálatos. Senkit sem érdekel a Kṛṣṇa-tudat.” Így siránkozik, mert… a gyakorlatban látja. A sannyāsī állítólag egyik országból, egyik faluból a másikba vándorol. Így siránkozik, bālas tāvad kridāsaktaḥ: „Ó, a fiúk játszanak. Nem képezik őket a Kṛṣṇa-tudatra. A fiatalok nagyon élvezkednek. Az öregek pedig mélyen, elgondolkodva töprengnek, ugyanaz a dolog. De senkit sem érdekel (a Kṛṣṇa-tudat).”

Szóval, ugyanaz a dolog:

durāpūreṇa kāmena

mohena ca balīyasā

śeṣaṁ gṛheṣu saktasya

pramattasyāpayāti hi

(SB 7.6.8)

Végső soron az öregek... mert ez az anyagi világ egy olyan szép hely, hogy senki sem tudja helyrehozni a dolgokat. Egyszerűen időpocsékolás, ha valaki megpróbálja helyrehozni a dolgokat. A minap a televízióban vagy a rádióban egy férfi megkérdezte tőlem: "Swāmījī, lehetséges-e helyrehozni az anyagi világ hibáit?" Kereken azt mondtam neki, hogy ez nem lehetséges. Egyszerűen hivatkozhatsz a történelemre, hogy ugyanaz a dolog ismétlődik... "A történelem ismétli önmagát." Amikor a Római Birodalom, a Mogul Birodalom fennállt, ugyanaz volt a viszály, ugyanaz volt a politikai viszály oka, ugyanaz a harc oka. Minden adott volt, mondjuk, kétezer évvel korábban, ahogy a történelem is mutatja, és ugyanaz történik most is.

Szóval, nincs helyreigazítás. Az egyetlen helyreigazítás a Kṛṣṇa-tudat. Amíg életben vagy, csak fejlődsz, feléleszted az eredeti tudatodat. Mivel kapcsolatban? (Azzal, hogy*) "Kṛṣṇa, vagyis az Úr, vagyis Isten hatalmas. Én az Ő örök szolgája vagyok." Ez minden. Ez a Kṛṣṇa-tudat. A „Kṛṣṇa” az Istenség Legfelsőbb Személyiségét jelenti, az „én” pedig azt, hogy én az Ő örök parányi szerves része vagyok. Mindannyian szolgák vagyunk. Mindenki. Nos, fiúk, hölgyeim és uraim, akik itt ültök. Senki sem mondhatja, hogy „én nem vagyok szolga”. Mindenki szolga. Mindenki szolga. Ha seninek sem a szolgája, legalább egy kutyának az. Értitek?

Tehát szolgák vagyunk, de azt hisszük: „Én vagyok az úr.” Ez a māyā. Ez a māyā. Valójában én szolga vagyok. Ezt, azt, azt, azt – oly sokakat szolgálok. Még Johnson elnök is, ő is a nemzet szolgája. Szóval, senki sem úr. Hasonlóképpen, ha az elnököt nézed, ha magasabbra mész, ha elmész Brahmához, ha még tovább mész, még tovább – mindenki szolga.

Ezért a Caitanya-caritāmṛtában nagyon szépen mondják, ekale īśvara kṛṣṇa āra saba bhṛtya (CC Adi 5.142): „Az egyetlen úr Kṛṣṇa, és mindenki más szolga.” Az egyetlen úr az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és minden más élőlény mindannyian szolgák. Lehet Brahmā, lehet elnök, lehet miniszter, lehet macska, lehet kutya, vagy bármi más, mindenki szolga. És ennek a filozófiának a megértése a Kṛṣṇa-tudat.

Nem túl nehéz. Nem túl nehéz, ha felfogjuk a helyzetünket. De a māyā varázslata olyan szép, hogy mindenki abban a hitben él: "Én vagyok az úr", "Én vagyok az elnök", "Én miniszter vagyok", "Én tanár vagyok", "Én filozófus vagyok", "Én tudós vagyok", "Én ez vagyok", "Én az vagyok" – végül pedig: "Én vagyok az Isten." (nevetés) Amikor minden kudarcot vall, amikor minden kudarcot vall, azt hiszi: "Ó, én vagyok az Isten", bár még mindig egy kutya. Értitek? Ezt hívják a māyānak. És kilépni a māyāból azt jelenti, hogy megértjük a helyzetünket, hogy "Én örök szolga vagyok". Ennyi az egész. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

És a Kṛṣṇa-tudat ezen megértésének további fejlődése az, hogy "Ha eredeti helyzetemnél fogva szolga vagyok, akkor milyen szolgálatot végzek most?" Ó, kāmādināṁ kati na katidhā palita durnideśāḥ (CC Madhya 22.16): „A nemi vágyam, a kapzsiságom, a fösvénységem, a haragom és az érzékeim szolgájává váltam.” Ez minden. Mindezek szolgájává váltam. Valójában senkinek sem vagyok a szolgája, hanem az érzékeim szolgája vagyok. Amikor dolgozni megyek valahova, valójában nem hiszek benne, hogy szolga vagyok, ugyanakkor azért megyek oda, hogy pénzt keressek. Szóval, a pénz szolgája vagyok. És miért van szükségem pénzre? Az érzékkielégítés miatt. Ezért én az érzékek szolgája vagyok.

Nos, valójában most az érzékek szolgája vagyok, mindenki az. Ezt kell megváltoztatni. Ahelyett, hogy az érzékek, az úgynevezett anyagi tested szolgája lennél, Kṛṣṇa érzékeinek szolgájává kell válnod. Ez a Kṛṣṇa-tudat. A Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy egyetértünk: „Kṛṣṇa, bármit is mondasz, bármit is akarsz, azt fogom tenni”, ahogyan Arjuna is tette.

Kezdetben az érzékei szolgája volt. Úgy gondolta: „Hogyan ölhetném meg a tanáraimat? Hogyan ölhetném meg a nagyapámat, a testvéremet, az unokaöccseimet, a másik oldalt, az összes rokonamat? Hogyan ölhetném meg?” Tehát ez a gondolkodásmód azt mutatta, hogy az érzékei szolgája volt. Azt hitte: „Ez az apa, ez a testvér, vagy ez a nagyapa, vagy ez a tanár megmenthet engem.” De amikor megértette, hogy „Senki sem menthet meg, csak Kṛṣṇa”, akkor azt mondta: kariṣye vacanaṁ tava (BG 18.73): „Ó, kielégítelek Téged, bármit is mondasz.” Ez a Kṛṣṇa-tudat. kezdetben az érzékeit próbálta kielégíteni, és amikor szépen megértette a Bhagavad-gītāt, beleegyezett, hogy Kṛṣṇa érzékeit elégítse ki.

Szóval, alkatilag mindannyian az érzékek kielégítésének szolgái vagyunk. Amikor ahelyett, hogy hamis érzékeinket, ezt az anyagi testet, ennek az anyagi testnek az érzékeit elégítenénk ki, Kṛṣṇa lelki érzékeit próbáljuk kielégíteni, az a felszabadulásunkat jelenti. Ezt kell elsajátítanunk. Prahlāda Mahārāja ezt a filozófiát tanítja, és mi is ugyanezt a filozófiát igyekszünk követni. Nagyon örülünk, hogy eljöttetek és a kegyetekben részesítettetek minket. Ez nagyon kedves tőletek.

Ha van bármilyen kérdés, azt most feltehetitek.

Vendég (1): Swāmījī, mindig is zavarba ejtett az „Isten szolgálata”, a „Kṛṣṇa szolgálata” kifejezés.

Prabhupāda: Te…?

Vendég (1): Ez zavarba ejtő számomra.

Prabhupāda: Ez zavaba ejtő?

Vendég (1): Igen. Azt megértem, miként szolgálhatom a saját érzékeimet, vagy miként szolgálhatok egy másik embert, de Istent szolgálni …

Prabhupāda: Az érzékeid szolgálata azt jelenti, hogy az érzékeid követeléseit szolgálod. Nem igaz?

Vendég (1): Így van.

Prabhupāda: Igen. Hasonlóképpen, ha Kṛṣṇa parancsát szolgálod, akkor Kṛṣṇát szolgálod. Az érzékeid szolgálata azt jelenti, hogy a szemed egy szép dolgot akar látni, azt diktálja: „Kedves uram, kérlek, vigyél el ahhoz a széphez.” Elmész. Tehát a szemed, mint érzék kielégítésének követeléseit szolgálod. A nyelved irritál: "Kérlek, adj egy cigarettát." Ó, azonnal ellátod: "Igen." Szóval, az érzékeid szolgálata az érzékeid követeléseit jelenti. Hasonlóképpen, ha Kṛṣṇa utasításainak szolgálatát gyakorlod, akkor felszabadulsz. Egyszerűen csak meg kell változtatnod a célpontot. Ennyi az egész. A szolgálatod, mint helyzeted folytatódni fog, mivel örökké szolgák vagyunk. Soha nem vagy a mester.

Vendég (1): Nos, amikor én... az érzékeimet szolgálom...

Prabhupāda: Akkor feltételekhez kötött vagy.

Vendég (1): ...megpróbálod kielégíteni őket. Ugye?

Prabhupāda: Igen. Minden az elégedettségért van. De ha te, az érzékeid... ha hamisan elégíted ki az érzékeidet... pont úgy, mint ... tegyük fel, hogy beteg ember vagy. Ha lázad van, és finom ételt szeretnél enni, az orvos azt megtiltotta neked: „Ne egyél ilyen és ilyen ételt.” De az érzékeid azt követelik, hogy „Ha ehetnék ebből meg ebből...”, akkor még betegebbé válsz.

Nos, először is azt kell megértenünk, hogy mivel testem van, ez az én beteg állapotomat jelenti. Mivel lélek vagyok. Ezt a fajta testet azért fejlesztettem ki, hogy a hamis anyagi érzékeket kielégítsem. Az érzékeidet nem tudod kielégíteni, mert ez hamis elégedettség. Mert valójában ez a test... te nem ez a test vagy. Ezért, még ha meg is próbálod kielégíteni az érzékeidet, az csak pislákolni fog, és ez átmeneti. Ugynakkor a valódi érzéki élvezet a lelki érzéki élvezet, amelynek nincs vége, amelynek nincs határa. Brahma-saukhyaṁ tad anantam (SB 5.5.1), korlátlan. Akárcsak egy beteg ember, ha adsz neki egy finom ételt, nem tud sokat megenni. Miután megkóstolta, „Jól van, ennyi volt.” Kész. Mivel beteg. És add oda egy egészséges embernek, ó, rengeteget fog megenni. Ez egy nyers példa. Hasonlóképpen, amikor (lelkileg) megtisztultál, igazából akkor élvezheted az érzékeidet. Amikor anyagilag vagy szennyezett, az hamis, átmeneti, és súlyosbítja az anyagi betegségedet.

Vendég (1): Tehát Kṛṣṇa szolgálatával, szolgálatával...

Prabhupāda: Kṛṣṇa szolgálatával a saját érzékeidet is kielégíted. Kṛṣṇa neve Govinda. A go érzékeket jelent, a vinda pedig azt, aki örömet okoz az érzékeknek. Azt akarod ezzel mondani, hogy itt a fiúk, akik az Istenség Személyiségének, Kṛṣṇának szolgálnak, nem élvezik az életüket? Élvezet nélkül képesek ingyen szolgálni? Ingyen szolgálnak. Valahányszor szolgálatot teszel (valakinek), azonnal pénzt kérsz. De itt ebben a templomban oly sok fiatal fiú szolgál ingyen. Ráadásul: bármennyi pénzt keresnek, azt odaadják Kṛṣṇának. Szóval az a véleményed, hogy ha nem jutnak élvezethez, akkor ostobán cselekszenek?

Az érzéki élvezetnek jelen kell lennie, de ez lelki érzéki élvezet, megtisztított érzéki élvezet. Úgy képezzük az embereket, hogy ne állítsuk le az érzéki élvezetüket, hanem élvezzük azt megtisztított állapotában. Mivel az érzéki élvezetet nem lehet leállítani. Te élőlény vagy, élő teremtmény; vannak érzékeid. De mi nem ismerjük az érzéki élvezet útját. Azt a Kṛṣṇa-tudat által kell megtanulni.

Śāradīyā: Swāmījī? Amikor Kṛṣṇalokára megyünk, hogy Kṛṣṇával lehessünk, vajon mi... vajon Kṛṣṇa...

Prabhupāda: Csak nézd, ez a lány, kislány, vissza akar menni Kṛṣṇalokára. Csak nézd. (nevetés) Mondok egy példát. Nem törődnek az anyagi érzékszervekkel. Mindig arra gondolnak: „Mikor fogok majd elmenni oda, haza, vissza haza, vissza Istenhez?” Ez a pszichológia.

Igen?

Śāradīyā: Amikor Kṛṣṇát szolgáljuk... (homályos)... még akkor is, ha nincs anyagi testünk?

Prabhupāda: Nem. Az anyagi testnek itt véget kell vetned. Olyan sokszor vetettél már véget az anyagi testednek, még ebben a testi létedben is. Az anyagi test nem léphet be a lelki világba. Csak... csak itt van anyagi tested. Hasonlóképpen, amint belépsz a lelki világba, lelki tested lesz.

Śāradīyā: Lelki érzékeink lesznek, hogy szolgálhassuk Kṛṣṇát?

Prabhupāda: Ugyan olyan jó, mint Kṛṣṇa teste. Kṛṣṇának lelki teste van, hasonlóképpen neked is lelki tested lesz. Világos?

Śāradīyā: Azt akarom tudni, hogy amikor Kṛṣṇát szolgáljuk, vannak-e lelki érzékeink, és hogy az elégíti-e ki a mi lelki érzékeinket, amikor Kṛṣṇát szolgáljuk Kṛṣṇalokán?

Prabhupāda: Igen. Kṛṣṇával táncolsz, Kṛṣṇával eszel, Kṛṣṇával beszélgetsz, Kṛṣṇával együtt élvezel. Kṛṣṇa meg is fog csókolni téged. (nevetés) Kṛṣṇa nagyon kedves mindenkihez, akár szeretőként szereted Őt, akár fiadként, akár barátodként szereted Őt, akár mesteredként szereted. Bármilyen módon szeretheted, és Kṛṣṇa viszonozni fogja. Ye yathā māṁ prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmy aham (BG 4.11). A Bhagavad-gītāban látni fogod, Kṛṣṇa azt mondja: „Bárkit, aki különböző módon vagy különböző formában szeret Engem”, tehát Kṛṣṇa is szeret eképpen viszonozni. Ha valaki Kṛṣṇa... ellenségként szereti Kṛṣṇát, Kṛṣṇa úgy is megváltásban részesíti. Kṛṣṇa ilyen kedves.

Igen?

Bhakta (2): Swāmījī, azt hiszem, ennek a férfinak a kérdése egy kicsit pontosításra szorul. Azt kérdezte, hogy honnan tudjuk, mit akar Kṛṣṇa, milyen felhatalmazás alapján. Honnan tudjuk, hogyan szolgálhatjuk Kṛṣṇát? Ez volt a te kérdésed? Honnan tudjuk, hogyan szolgálhatjuk Kṛṣṇát?

Vendég (1): Igen. Nos, én egy dolgot…

Prabhupāda: Azt válaszoltam, hogy Kṛṣṇát úgy szolgálhatod, ha követed Kṛṣṇa utasításait. Ez nem világos? Akkor a következő kérdés az lehet, hogyan kapod meg Kṛṣṇa utasításait. Így van?

Vendég (1): Így. Igen. Ez lenne a következő kérdés (nevetés)

Prabhupāda: Igen. Erre a válasz a Bhagavad-gītā negyedik fejezetében található (nevetés) evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ (BG 4.2). Pont aképpen, ahogy ezt a dolgot te is „asztalnak” nevezed. Honnan tudod, hogy ez a tárgy az asztal? A szüleidtől vetted át ezt a gondolatot. És honnan vették a szüleid azt az elképzelést, hogy ez egy asztal? Ők is a szüleiktől kapták. Ezért az asztalnak eme értelmezéséhez – nem mondhatsz mást, minthogy – örökség útján jutunk hozzá. Hasonlóképpen, a lelki tanítómesteren keresztül te is megkaphatod az örökletes rendeletet Kṛṣṇától.

Vendég (2): Swāmījī, mit... azt mondtad, hogy az alvás kész időpocsékolás.

Prabhupāda: Igen. Mert akkor nem tudsz dolgozni.

Vendég (2): Mi a helyzet az álmodással?

Prabhupāda: Az álmodás ugyancsak időpocsékolás. (nevetés)

Vendég (2): Lehetséges-e Kṛṣṇa-tudatban lenni alvás közben?

Prabhupāda: Az álmodás gyakorlatilag a cselekvések kölcsönhatása, a cselekvések mentális kölcsönhatása, amelyekben részt veszel. Te másképp álmodsz, én másképp álmodom. Amikor a test fáradt, nem tud működni. Leáll a működése. Az elme tovább működik. Az álmodás az elme tevékenysége. Ennyi az egész. Szóval... hm?

Vendég (2): ... (homályos)

Prabhupāda: Nem. Nem a lelki szintről jön, hanem a mentális szintről. A lelki szinten ezt suṣuptinak hívják. Ennek a szennyeződésnek nincs durva vagyis anyagi funkciója. Szóval, azok, akik fejlettek, az ő álmaik ugyancsak Kṛṣṇa-tudatosak. Természetesen, kell hozzá bizonyos idő, hogy kicsit fejlettebbé váljon. De végül is az álom az elme tevékenysége. Az, amikor mi cselekszünk, az a durva érzékek tevékenysége. Ehhez hasonlóan mentális szinten is cselekszünk. Ezt nevezik álomnak.

Vendég (3): Komolyan kell-e vennünk a Kṛṣṇa-tudatos álmokat, vagy valamiféle illúziónak?

Prabhupāda: Nos, ez az adott helyzettől függ, érted. Néha egy Kṛṣṇa-tudatos ember nagyon komoly dolgokat álmodik. Néha a kommunikáció álom által megy végbe.

Igen?

Vendég (4): Egy férfi normális alvása körülbelül nyolc óra. Nos, lehetséges-e a testet yogával edzeni, hogy az alvási időt körülbelül három vagy két órára csökkentsük le?

Prabhupāda: Ó, igen. Igen. Rūpa Gosvāmī csak másfél órát aludt.

Vendég (4): Meddig tartható fenn a test? Hány évig tartható fenn a test...

Prabhupāda: Nos, erre nincs garancia, hogy meddig bírja ki a tested, még akkor sem, ha nem alszol, vagy ha alszol. Az anyagi körülmények annyira kegyetlenek, hogy a tested bármikor véget érhet. Szóval, ez nem egy szempont. A lényeg az, hogyan fejlődj a lelki tudat terén, vagyis a Kṛṣṇa-tudatban. És ha jelentős előrelépést érsz el, akkor az evés, az alvás és a szexuális igény vagy védekezés elhanyagolhatóvá válik. Elhanyagolható. Ezek a dolgok a gyakorlatunktól függenek. Mivel valójában nem az alvástól, az evéstől, a párzástól vagy a védekezéstől függök. Egyszerűen a testi tudatosságom miatt van szükség ezekre a dolgokra. Ám amikor valaki ténylegesen fejlett lelkileg, nincs ilyen mértékű megbecsülése. Ahogy az Úr Jézus Krisztust, őt is keresztre feszítették, de soha nem tiltakozott, mert egyáltalán nem testi felfogásban élt.

Amikor valaki lelkileg fejlett, nincs testi tudatossága. De nem szabad utánoznunk. Ehhez fejlődésre van szükség, ahogy említettük. Semmit sem szabad elhamarkodottan tenni. De ha követjük a szabályokat és előírásokat, akkor egy napon megtapasztaljuk, hogy lelkileg mennyire fejlődtünk. Pont úgy, mint amikor eszünk, nem úgy van, hogy az első evésnél... az első falatnál, a második falatnál azonnal jóllakunk. De amikor teljesen kielégítettük az éhségünket, boldogságot érzünk, erőt érzünk. Hasonlóképpen, követnünk kell a lelki folyamatot, és fokozatosan, ahogy fejlődünk, megszabadulunk a test mindezen követelményeitől.

Ott van Raghunātha dāsa Gosvāmī, aki mondjuk mindössze néhány csipet vajat evett minden másnap. Mindössze. Mindössze néhány csipet vajat. Minden másnap evett. Szóval, az evés szintén nem létfontosságú annak, aki lelkileg fejlett. És az úgynevezett szexuális életet, ó, azt már a kezdetektől fogva fel lehet adni. És ami a védekezést illeti, nārāyaṇa-parāḥ sarve na kutaścana bibhyati (SB 5.17.28). Aki lelkileg teljesen tudatos, azt nem érdekli a halál. Nem tudja, mit jelent a halál, mivel örökké él.

Ezeket a dolgokat akkor tapasztalod meg, amikor fejlett vagy. De ez lehetséges. A nagy szentek példái alapján ez lehetséges, és az irodalomból is megtudhatjuk, hogy az ember teljesen megszabadulhat a test négy szükségletétől, nevezetesen az evéstől, az alvástól, a védekezéstől és a párzástól.

Igen?

Lány: Azt mondtad, hogy a család szükségszerűen zavarja a Kṛṣṇa-tudatot?

Prabhupāda: Hogyan?

Bhakta (1): Nem azt mondtad, hogy a család szükségszerűen zavarja a Kṛṣṇa-tudatot?

Prabhupāda: Nem. Semmi sem zavarja, ha megfelelően van összehangolva. Itt a Társaságunkban valójában családként élünk. Van testvérünk, nővérünk, anyánk, apánk, mindenünk. De jelen van az alkalmazkodás. Ez képezi a szeretet alapját. Nincs jelen az önérdek, ezért boldog. Szóval, amint mindent a Kṛṣṇa-tudat irányába terelünk, az egész világ békéssé és boldoggá fog válni.

Persze ez lehetetlen, de amennyire csak lehetséges, megtehetjük a családon belül, megtehetjük egyénileg. Amennyire csak lehetséges, kiterjeszthetjük. De ez az állapot olyan szép, hogy ezen a szinten – a családi élet vagy a baráti élet vagy a társasági élet – minden széppé, örömtelivé és békéssé válik. Ez a Kṛṣṇa-tudat tesztje.

Jól van. Köszönöm. Jaya. (a hívek felajánlják hódolatukat) (vége)