Category:HU/670317 - Lecke SB 07.07.32-35 - San Francisco

Leckék időrendben, 1967

Prabhupāda: (a maṅgalācaraṇa imákat énekli)

(śrī-caitanya-mano)-'bhīṣṭaṁ

sthāpitaṁ yena bhū-tale

svayaṁ rūpaḥ kadā mahyaṁ

dadāti sva-padāntikam

vande 'haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

he kṛṣṇa karuṇā-sindho

dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta

rādhā-kānta namo 'stu te

tapta-kāñcana-gaurāṅgi

rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devi

praṇamāmi hari-priye

vāñchā-kalpatarubhyaś ca

kṛpā-sindhubhya eva ca

patitānāṁ pāvanebhyo

vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

śrī-kṛṣṇa-caitanya

prabhu-nityānanda

śrī-advaita gadādhara

śrīvāsadi-gaura-bhakta-vṛnda

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Szóval, Prahlāda Mahārāja, egy ötéves fiú tanításáról beszélgettünk, aki osztálytársait oktatja az önvaló elemzéséről. És azt mondja: „Amikor az önelemzés véget ér, akkor az eredménye az lesz, hogy az a személy, aki teljes Kṛṣṇa-tudatban van az önelemzés tanulmányozása után, annak látása egyetemessé válik.” Ez az egyetemes megértés szintje.

vidyā-vinaya-sampanne

brāhmaṇe gavi hastini

śuni caiva śva-pāke ca

paṇḍitāḥ sama-darśinaḥ

(BG 5.18)

A Bhagavad-gītāban olvashattál arról, hogy egy tanult ember, aki ténylegesen tanult, mindenkit egyenlő szinten lát, sama-darśinaḥ. Hogyan? Vidyā-vinaya-sampanne. Egy nagyon emelkedett műveltségű, nagyon szelíd, civilizált ember, vidyā-vinaya-sampanne brāhmaṇe, és egy brāhmaṇa, aki még magasabb rendű intellektuális személyiség; gavi, tehénet; hasti, elefántot jelent; śuni, a kutya; śva-pāke ca, és a kutyaevők; śuni caiva śva-pāke ca paṇḍitāḥ sama, mindezek – az életkörülményekhez képest különböző fajták léteznek –, ám ennek ellenére, aki Kṛṣṇa-tudatban van, mindenkit ugyanazon a szinten lát.

Hogyan lehetséges ez? Őrültté vált volna, hogy egy magasan intellektuális embert és a kutyát egyenlő szinten lát? Igen. Mivel nem anyagi síkon lát, hanem lelki síkon lát. Lelki síkon nincs különbség. Minden különbség az életről alkotott anyagi felfogásunknak köszönhető. A testeknek, a testeknek 8 400 000 változata létezik, és mivel a testtel való azonosulás fogalmának befolyása alatt élünk, ezért látunk annyi változatot.

Nos, az az ember, aki valóban Kṛṣṇa-tudatban van, Prahlāda Mahārāja azt mondja, amennyiben egy hiteles lelki tanítómester irányítása alatt végzi az odaadó szolgálatot... így kezdődik a vers is: guru-śuśrūṣayā bhaktyā (SB 7.7.30), a hiteles lelki tanítómester szolgálatával kezdve.

hariḥ sarveṣu bhūteṣu

bhagavān asta īśvaraḥ

bhagavān asta īśvaraḥ

iti bhūtāni manasā

kāmais taiḥ sādhu mānayet

(SB 7.7.32)

Tehát, amint valaki teljesen Kṛṣṇa-tudatba kerül, senkiben sem lát rosszat. Mindenki, akit lát, az sādhu. A sādhu szentet jelent. Szóval, a látásmódja teljesen megváltozik. Nem lát ellenséget.

A lelki életben, a Kṛṣṇa-tudatban a fejlődésnek három szakasza van. Az első szakasz az, amikor képzés alatt állunk. Ezt nevezik kezdő (újonc) szakasznak. Ebben a szakaszban felajánluk tiszteletünket az istenségnek.

arcāyāṁ eva haraye

śraddhayā yaḥ iṣṭān pūjān kriyate

na tad-bhakteṣu cānyeṣu

sa bhaktaḥ prakṛtaḥ smṛtaḥ

(SB 11.2.47)

A kezdeti szakaszban felajánlja tiszteletét az istenségnek a gyülekezetben, a templomban vagy a mecsetben a különféle vallási felfogások szerint, de fogalma sincs arról, hogy ki valójában a hívő, és mi a kötelessége másokkal szemben. Nem tudja. Ez az első szakasz. Viszont a hite jó a vallást és Istent illetően. Ez a kezdet. A második szakasz a következő:

īśvare tad-adhīneṣu

bāliśeṣu dviṣatsu ca

prema-maitrī-kṛpopekṣā

yaḥ karoti sa madhyamaḥ

(SB 11.2.46)

A köztes szakaszban négy dolgot lát: az īśvarát, az Urat, a Legfelsőbb Urat, majd az Ő bhaktáját, a tad-adhīne-t. A tad-adhīna arra vonatkozik, aki elfogadta, hogy a Legfelsőbb Úr alárendeltje. Őt nevezik bhaktának, vagyis azt, aki meghódolt. Szóval, látja Istent, Isten bhaktáját és bāliśát.

A bāliśa ártatlan embert jelent, aki nem tudja, mi Isten, és nem Isten ellensége – őt hívják bāliśának. És dviṣatsu. És vannak ateisták. Az ateista osztály, amint hallanak Istenről, ó, tűzzé válnak. Szóval, dviṣatsu, irigyek az Úrra.

Ezt a négy osztályt látja a második szakaszban. És mind a négy osztállyal szemben másként viselkedik: szereti Istent, barátságot köt Isten bhaktáival, és őszintén oktat, akárcsak Cai... ööö, Prahlāda Mahārāja azért oktatja a barátait, mert ártatlanok.

Sem ellene nincsenek, sem mellette nem állnak. Ezért oktatja őket. De azokat, akik dviṣat-ok... az apját... az apját nem oktatta, mert tudta, hogy az apja az első számú ateista. Elkerülte őt. Ez tehát a második szakasz.

És a harmadik szakaszban, vagy a legmagasabb szinten nem lát különbséget aközött, hogy ki ateista, ki barátságos vagy ki ártatlan. Azt látja, hogy "Mindenki Isten szolgája. Mindenki. Ezért jó hozzájuk." Nem tesz... ez egy igen magas szint. Nem szabad utánoznunk. A kezdő szakasszal kell kezdenünk, majd a második szakasszal folytatnunk. A bhakták általában a második szakaszban vannak. A legmagasabb szakasz nagyon ritka. Tehát:

hariḥ sarveṣu bhūteṣu

bhagavān āsta īśvaraḥ

iti bhūtāni manasā

kāmais taiḥ sādhu mānayet

(SB 7.7.32)

Amikor valaki eléri a Kṛṣṇa-tudat tökéletességének legmagasabb szintjét, többé nem tesz különbséget, és mindenkit sādhunak, bhaktának gondol. Azt gondolja magáról, hogy „én vagyok a legrosszabb”. Azt gondolja mindenkiről, hogy „Ó, mindenki a Legfelsőbb Urat szolgálja. Ők az Úr szolgálatában állnak. Én egyszerűen olyan ostoba vagyok, hogy nem vagyok képes szolgálni.”

Egyszerűen csak önmagát siratja. Ez a legmagasabb szint. Látja: „Mindenki Isten szerető szolgálatában áll, ám én egyszerűen képtelen vagyok Istent szolgálni. Olyan kedvesen…” imádkozik Istenhez: „Kedves Uram, kérlek, adj nekem erőt, hogy szolgálhassak.” Ez az első osztályú szint. Evaṁ nirjita-ṣaḍ-vargaiḥ kriyate bhaktir īśvare. Ezek az odaadó szolgálat folyamatai, amikor az érzékek teljesen ellenőrzés alatt állnak. Ez a legmagasabb szint azt jelenti, hogy már az első, második szakaszban is az érzékek ellenőrzés alatt állnak.

evaṁ nirjita-ṣaḍ-vargaiḥ

kriyate bhaktir īśvare

vāsudeve bhagavati

yayā saṁlabhyate ratiḥ

(SB 7.7.33)

„Ha valaki teljesen Kṛṣṇa-tudatban végzi odaadó szolgálatát egy hiteles lelki tanítómester irányítása alatt, akkor fokozatosan kifejleszti a ratiḥ-t.” A ratiḥ az Úr iránti vonzalmat, rokonszenvet, ragaszkodást jelenti. Most az anyaghoz ragaszkodunk. Ahogy haladunk előre, fokozatosan megszabadulunk az anyagi ragaszkodástól, és eljutunk az Isten iránti teljes ragaszkodás szintjére.

Nos, a ragaszkodás a természetes ösztönöm. Nem szabadulhatok meg a ragaszkodástól. Vagy az anyaghoz ragaszkodom, vagy a lélekhez. Ha nem ragaszkodom a lélekhez, akkor az anyaghoz kell ragaszkodnom. És ha a lélekhez ragaszkodom, akkor az anyagi ragaszkodásom eltűnik. Ez a folyamat játszódik le.

Prahlāda Mahārāja így vélekedik: „Ebben a folyamatban, ha valaki fejlődik a lelki tudatában, vagyis a Kṛṣṇa-tudatban, akkor vāsudeve bhagavati...” A Vāsudeva Kṛṣṇát jelenti. Vāsudeva bhagavati: az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa. Yayā saṁlabhyate ratiḥ: „Automatikusan ragaszkodni kezd (Hozzá).”

És amíg nem Vāsudevához ragaszkodunk, addig a ragaszkodás ehhez az anyaghoz arra kényszerít, hogy átköltözzek vagy vándoroljak egyik testből a másikba, és körbe kell járnom a 8 400 000 létformát, alacsonyabb és magasabb fokon egyaránt. Ez folyamatossá válik. Ezért itt a lehetőség, ez az emberi élet, hogy Vāsudeva bhaktájává váljunk, vagyis hogy teljesen Kṛṣṇa-tudatossá váljunk.

Amikor valaki teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá, vagyis Vāsudeva, Kṛṣṇa bhaktájává válik, a jellemét a következőképpen írják le:

niśamya karmāṇi guṇān atulyān

vīryāṇi līlā-tanubhiḥ kṛtāni

yadātiharṣotpulakāśru-gadgadaṁ

protkaṇṭha udgāyati rauti nṛtyati

(SB 7.7.34)

(szünet) Bhagavad, bhagavad-rati liṅgāny āhuḥ. Most azt írjuk le, hogyan kerül teljesen Kṛṣṇa-tudatba egy személy, és milyen tünetekkel rendelkezik. Bhagavad-rati-liṅgāni āhur niśamyeti guṇāni bhakta-vatsaladi. Azt mondja: niśamya karmāṇi guṇān atulyān vīryāṇi līlā-tanubhiḥ kṛtāni. Ez az inkarnációja... a Bhagavad-gītāban azt tanultátok, hogy a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, azt mondja, yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati, tadātmānaṁ sṛjāmy aham (BG 4.7). Amikor eltérés mutatkozik a vallási elvek végrehajtásában, akkor Isten megtestesül. Amikor csak (eltérés) van. Mivel ez... Isten mindennek a legfőbb tulajdonos. Īśāvāsyam idaṁ sarvam (Īśo 1. mantra).

Isten országa mindenhová kiterjed, és ez az anyagi világ is Isten országa, ám itt az emberek 99,9%-a feledékeny. Megfeledkeztek Istenről. Ezért léteznek ebben az anyagi világban a vallási elvek. Minden civilizált társadalomban van valamilyen vallási forma, kivétel nélkül.

Akár keresztény, akár mohamedán, akár buddhista, akár hindu, nem számít, mert az egész lényege, hogy létezik ez a folyamat. Az emberi civilizációban a haladás az önmegvalósítást jelenti. Amint eltérés mutatkozik az önmegvalósítás kérdésében – túlságosan materialistává válnak –, akkor jön Isten megtestesülése, és Ő utasít (tanít).

Pont úgy, ahogyan az Úr Kṛṣṇa is eljött ötezer évvel ezelőtt, és Maga mögött hagyta utasításait. Miért? Azért, hogy lehetőségünk nyíljon hallani a tetteiről. Azzal, hogy hallunk a tetteiről, kapcsolatba kerülünk Vele, mert a tettei, lévén Ő Abszolút, így nincs különbség Közte és a tettei között. Nincs különbség.

Niśamya karmāṇi guṇān atulyāni. Pont úgy, ahogy most a Prahlāda Mahārāja által adott leírást hallgatjátok, ez az a folyamat. Amikor valaki a Kṛṣṇa-tudatban magas szintre emelkedik, amint meghallja a Bhagavad-gītāt, a Śrīmad-Bhāgavatamot vagy a Bibliát – bármit, ami Kṛṣṇáról vagy Istenről szól –, atiharṣotpula kāśru-gadgadaṁ protkaṇṭha udgāyati rauti nṛtyati: amint meghallja azt, annyira extatikussá válik, hogy azonnal táncolni és énekelni kezd, és nagyon boldog lesz. Amint meghallja.

Pont úgy, ahogy valaki meghallja, hogy valamilyen üzletben tízmillió dollárt keresett. Annyira lelkes lesz: „Ó, sikerült”, és táncol, és így tovább. Ez természetesen anyagi felfogás. Hasonlóképpen, amikor valaki valóban Kṛṣṇa-tudatban van, fejlett helyzetben, olyan tünete lesz, hogy amint Kṛṣṇáról, vagyis Istenről hall, azonnal extatikussá válik, és táncolni, sírni és énekelni kezd, akár egy őrült.

Ebben a szakaszban... többször is említettük már a Bhagavad-gītā olvasásának példáját... amikor az Úr Caitanya Dél-Indiába szerte utazgatott, észrevett egy brāhmaṇát, aki a Bhagavad-gītāt olvasta, jóllehet a brāhmaṇa írástudatlan volt. És sírt. Amikor Caitanya Mahāprabhu megkérdezte, hogy mit olvas, őszintén bevallotta: „Analfabéta vagyok. Még a betűket sem ismerem. Viszont a Guru Mahārājám arra kért, hogy naponta olvassam a Bhagavad- gītāt, ezért próbálom elolvasni. De nem tudom elolvasni.”

Caitanya Mahāprabhu ekkor megkérdezte: „Akkor miért sírsz?” Így válaszolt: „Azért, mert extatikus érzés fog el. Amint hozzányúlok ehhez a könyhöz, látom a képet, amelyen Kṛṣṇa vezeti a szekeret, Arjuna pedig ül, és Ő oktatja. Szóval, Kṛṣṇa olyan kedves, Kṛṣṇa olyan hűséges a hívéhez, hogy elvállalta a híve iránti alantas szolgálatot. Valahányszor ezt az érzést érzem, sírok.”

Ez az az állapot. Ez az az állapot, amelyben az ember túlságosan dicsőíti a csodálatos cselekedeteket. Ez egy nagyon csodálatos cselekedet. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki a leghatalmasabb – Isten hatalmas –, de egy bhaktát fog szolgálni alantas sofőrként. Ezért ez az érzés extázisba hozta őt. Ez a jele. Ez nem mesterséges. Tad guṇa-sūnavan, ööö, śruti-mātreṇa (SB 3.29.11). Csakúgy, mint amikor… amikor vizet öntesz a földre, látni fogod, merre lejt, azonnal arrafelé folyik a víz. Mindenféle elrendezés nélkül egyszerűen csak öntsd szét a vizet, és az arrafelé folyik, ahol a szint lejjebb van, ahogyan a folyók is a tenger szintje felé folynak. Hasonlóképpen, egy magasan fejlett Kṛṣṇa-tudatú ember, amint hall valamit Kṛṣṇáról, extázisba kerül.

Akárcsak Caitanya Mahāprabhu. Volt Caitanya Mahāprabhunak egy bhaktája. Murāri Guptának hívták. Ő volt az akkori muszlim Nawab orvosa. Mindketten ültek. A Nawab valami vadászatra indult, vagy valami hasonló kirándulásra, viszont ő volt a Nawab orvosa. Neki kellett kísérnie. Nos, ott ültek az elefánt hátán. Időközben Murāri Gupta meglátott egy pávát, és amint meglátta a pávát, a tollat, azonnal Kṛṣṇa jutott eszébe, és rögvest elájult majd összeesett.

Ezt hívják ālambanának. Ezt hívják ālambanának. Az ālambana amúgy bármit jelenthet a szövegkörnyezethez képest, így azonnal eszébe jutott az ő Ura, és extatikus állapotba került. Ez a Kṛṣṇa-tudat első osztályú szintje. Számos példa van erre. Caitanya Mahāprabhu az életén keresztül mutatta meg ezt a megnyilvánulást. Majd beszélünk róla. Most a reggeli lecke folyamán fogunk beszélni róla. Prahlāda Mahārāja tehát azt mondja: yadā atiharṣotpulakāśru-gadgadam. Annyira örül, hogy akadozik a beszéde. Caitanya Mahāprabhu, amikor Jagannātha Puriban táncolt és énekelt a szekérfesztivál alatt, nem tudta kimondani, hogy „Jagannātha”. Azt mondta: „Jaga-aga-aaa-aaa…” így. Akadozott, akadozott. Ezek azok a jelek. Azonnal átkerülnek a lelki légkörbe és szintre. Ezek sokkal magasabb szintet képviselnek.

yadā graha-grasta iva kvacid dhasaty

ākrandate dhyāyati vandate janam

(SB 7.7.35)

Mint amikor az embert kísértet üldözi. Különböző torz képeket vág. Néha nevet, néha sír, néha elesik, néha megérinti a lábadat. Ilyen tünetei vannak.

yadā graha-grasta iva kvacid dhasaty

ākrandate dhyāyati vandate janam

muhuḥ śvasan vakti hare jagat-pate

nārāyaṇety ātma-matir gata-trapaḥ

(SB 7.7.35)

Megfeledkezik magáról. Ahogy egy őrült feledkezik meg arról, hogy: „A hivatalban vagyok”, vagy „Társaságban vagyok, a barátaim körében. Ha megmutatom ezt a torz képet, azt fogják …” (szünet) (vége)