Category:HU/681201 - Lecke; Beavatás és a tíz sértés - Los Angeles: Difference between revisions

Leckék időrendben, 1968

Prabhupāda: ...az imádat megvéd a kígyómarástól. Ez egyfajta falusi istentisztelet. Nos, minden félisten-imádatnál vannak dobosok is. Egyszer felbéreltek egy dobos csapatot, ám amikor a díjukat, a számlát ki kellett volna fizetni, kénytelenek voltak eladni magát a félistent, Mansa Devi szobrát. Nem tudták kifizetni a számlákat. Hasonló a helyzet a könyveink nyomtatásával is: ha a bekötés költségei túl magasak, akkor többe kerülne, mint ha Japánból hozatnánk őket. (kuncogás)

Jayānanda úgy néz ki, mint Śrī Caitanya Mahāprabhu. (nevetés) Igen. Magas, erőteljes testalkatú és erős volt – Caitanya Mahāprabhu. (nevetve) Igen. Nagyon jó. Vṛndāvanában pedig, amikor Kīrtanānanda megkapta a sannyāsát, oly nagyszerűen festett abban az öltözékben és a daṇḍával; ó, szinte az összes vṛndāvanai bhakta eljött, hogy kifejezze előtte tiszteletét. Igen.

Janmāṣṭamī napján ajánlottam fel neki a sannyāsát. Sok bhakta jött el a templomba, hogy lássa az eseményt; nagy volt a tömeg. Nagyon jól nézett ki. Caitanya Mahāprabhu bőre is nagyon világos volt. Ebben az öltözékben a világos bőrű emberek nagyon jól, nagyon vonzón festenek.

Nos, az emberek nem vonzódnak ehhez az öltözékhez a kīrtana-csoportban? (nevet) A csupasz fej a tilakával és ez az öltözék... tudni fogják, hogy ők... közvetlenül Isten országából érkeznek. (nevet) (nevetés) Valójában így is van. Elfelejtették Istent; különben olyan szépen fogadták volna ezeket a brahmacārikat. Indiában... ó, ebben az öltözékben úgy fogadnának titeket, mint az isteneket. Emberek százai és ezrei jönnének elétek. Igen.

(félre) Ez elég is.

(kīrtana) (prema-dhvani) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

És hogy érzi magát Bīrabhadra? Vannak fájdalmai?

Viṣṇujana: Jól van.

Prabhupāda: Rendben. Megfelelően eszik? Eszik? (Bīrabhadra válaszol; Prabhupāda nem hallja) Hm? Megfelelően végzi a mantrázást? Rendben. Köszönöm. (kuncog) Épp kerestelek, hiányoztál. Itt vagy. (kuncog) Köszönöm. Hare Kṛṣṇa. (japa)

(megkezdődik a tűzáldozat)

Csináld úgy. Ahogy én csináltam. Igen. Vegyél vizet. Igen. Egy keveset, csak egy keveset. Igen. Még egyszer. Háromszor. Igen. Igen. Vegyél vizet. Vegyél egy kevés vizet, mosd meg a kezed, és öntsd ide. Ennyi az egész. Úgy. Most te csináld úgy. Egy keveset, csak egy keveset. Tartsd ott.

(mantrázik a bhaktákkal, akik válaszolnak rá)

namaḥ apavitraḥ pavitra vā

sarvāvasthāṁ gato ’pi vā

yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ

sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ

(Garuḍa Purāṇa)

śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu

Most csináld meg újra ugyanígy. (japa)

Tartsd ott.

namaḥ apavitraḥ pavitra vā

sarvāvasthāṁ gato ’pi vā

yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ

sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ

śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu

Csináld újra. (japa)

Ennek a mantrának a jelentését már többször is kifejtettem, és most újra elmagyarázom. Namaḥ. A namaḥ azt jelenti: meghódolni. Namaḥ oṁ namaḥ – így kell zengeni a védikus mantrát. Az oṁ az Abszolút megszólítását jelenti, a namaḥ pedig azt, hogy „meghódolok”.

Minden védikus mantra az oṁ namaḥ szavakkal kezdődik. Az oṁ megszólítást jelent. Tehát, ezt a mantrát meghódolással zengik, namaḥ. Meghódolás nélkül semmit sem lehet elérni, mivel ez a feltételekhez kötött életünk lázadó élet. Lázadtunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fennhatósága ellen. Ez a feltételekhez kötött élet lényege.

Számos elmélet létezik, amely ezt a lázadó állapotot támasztja alá. Egyesek azt gondolják: „Egy vagyok Istennel”; mások úgy vélik: „Isten halott”; megint mások szerint: „Nincs Isten”; vagy épp azt kérdezik: „Minek keresed Istent? Rengeteg isten kószál az utcákon.” Számtalan ilyen nézet létezik.

Ezek mind a lázadó állapot különböző tünetei. A lényeg pedig az... vegyük például az ateistákat: ők bátran kijelentik: „Ó, nincs Isten.” Ezzel szemben az impersonalisták azt mondják: „Lehet, hogy létezik Isten, de nincs feje, nincs farka. Ennyi az egész.” Ez tehát a mi lázadó állapotunk.

Ezért a Bhagavad-gītā azt tanácsolja: „Hódolj meg.” Sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja (BG 18.66). Meghódolás nélkül tehát szó sem lehet semmiféle lelki fejlődésről. Gondoljunk csak arra, aki fellázadt a kormány ellen: az első feltétel a meghódolás; enélkül szóba sem jöhet a kormány kegyelme. Hasonlóképpen, bármely élőlény – bármelyikünk – számára, aki fellázadt az Úr fennhatósága ellen, a lelki élet kezdete a meghódolás.

Így tehát ez a mantra, a beavatás: namaḥ. A namaḥ meghódolást jelent. És ki képes a meghódolásra? A meghódolás... aki megértette az Urat, az képes átadni magát Neki; ahogyan a Bhagavad-gītā mondja: bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate (BG 7.19) – vagyis sok-sok születésen át tartó tudásszerzés után, amikor valaki tökéletesen bölccsé válik, akkor átadja magát. A tudásszerzés, illetve a bölcsesség tökéletessége maga az önátadás (meghódolás*). Tehát: namaḥ. A namaḥ azt jelenti: „átadom magam (meghódolok*)”. És milyen állapotban vagyunk? Nem számít, milyen az állapotunk. Apavitraḥ pavitro vā. Az apavitra szennyezettet jelent, a pavitra pedig felszabadultat.

Kétféle állapot létezik tehát. Vagyis... lehetünk egészségesek vagy betegek. Harmadik állapot nincs. Ez egy egyszerű példa. Hasonlóképpen, az élőlényeknek is kétféle állapotuk van: az egyik a felszabadult, a másik pedig a szennyezett állapot.

Ezért nevezik az élőlényt határhelyzetűnek, mivel a szennyezett és a felszabadult állapot között áll. Az élőlény vagy szennyezett, vagy felszabadult lehet. Harmadik állapot nem létezik. Ezért mondja a mantra: apavitraḥ pavitro vā – akár szennyezett, akár felszabadult valaki, nem számít.

Namo apavitraḥ pavitro, sarvāvasthām. A sarva azt jelenti: minden; az avasthā pedig állapotot jelent. Bármilyen állapotban. Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā – bármilyen állapotban is vagy. Mert kétféle állapot létezik az élőlények számára... az élőlény határhelyzetben van.

Vagy az anyagi természetben, vagy a lelki természetben van. A lelki természet a felszabadultságot, az anyagi természet pedig a szennyezettséget jelenti. Ez a mantra tehát mindkét állapotra vonatkozik – nem számít, hogy anyagi vagy lelki állapotban vagyunk.

Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā – a vā jelentése: „vagy”; a yaḥ azt jelenti: „bárki”; a smaret pedig azt, hogy „emlékezik”; puṇḍarīkākṣam – ez azt jelenti, akinek a szeme olyan, mint a lótuszszirmok. Ez Kṛṣṇát vagy Viṣṇut jelöli. Aki a lótuszszeműre emlékezik (puṇḍarīkākṣam), legyen bár külső vagy belső állapotban... a bāhya jelentése: külsőleg. Külsőleg ez a test. Abhyantaram – ez azt jelenti: belül. Belül én lélek vagyok. Ahogyan belül – e „ruha” alatt – én magam vagyok jelen.

Külsőleg én ez a „ruha” vagyok. Hasonlóképpen, yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam: akár testi életfelfogásban él, akár lelki életfelfogásban, akár szennyezett, akár felszabadult állapotban van – bármilyen helyzetben is legyen, aki emlékezik Kṛṣṇára vagy Viṣṇura (bahyābhyantara*), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül. Ez a mantra lényege.

Végezetül pedig azt énekeljük: Śrī Viṣṇu, Śrī Viṣṇu, Śrī Viṣṇu. Erre azért van szükség, nehogy félreértsék a verset, amely azt mondja: yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam, vagyis „bárki, aki a lótuszszeműre emlékezik”. Valaki ugyanis gondolhatná: „Az én szerelmem is lótuszszemű”, vagy hasonló módon értelmezheti a kifejezést. Hiszen sok lótuszszemű létezhet. Ezért a végén kifejezetten kimondják: Śrī Viṣṇu, Śrī Viṣṇu, Śrī Viṣṇu. A „lótuszszemű” Viṣṇut jelenti, nem mást. Śrī Viṣṇu, Śrī Viṣṇu. Ez az odaadó szolgálat alapelve.

A Nārada-pañcarātrában ez ajánlott... ezeket a dolgokat az odaadó szolgálatról szóló műben... a Nectar of Devotion (Az odaadás nektárja) című könyvben magyarázzuk. A megtisztulás alapelve a smartavyaḥ satato viṣṇuḥ: az embernek mindig emlékeznie kell Viṣṇura vagy Kṛṣṇára. Kṛṣṇa és Viṣṇu egy és ugyanaz; amikor Kṛṣṇa nevét ejtjük ki, az magában foglalja Viṣṇut is. Tehát: smartavyaḥ satato viṣṇu vismartavyaḥ na jātucit – egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk Viṣṇuról. Ez az odaadó szolgálat alapelve. Valamilyen módon mindig emlékeznünk kell Kṛṣnára; így bármilyen helyzetben is legyünk, tiszták maradunk (sa bāhyābhyantaraṁ śuciḥ). A szent nevek zengése segít abban, hogy mindig Kṛṣnára gondoljunk; amint zengjük a Hare Kṛṣṇa mantrát és halljuk azt, azonnal Ő jut eszünkbe.

Amíg tehát emlékezem, addig śuciḥ, azaz tiszta vagyok; nem érint meg az anyagi szennyeződés. Ha ebben a tiszta állapotban élem tovább az életemet, akkor alkalmassá válok arra, hogy visszatérjek Istenhez. Senki sem léphet be ugyanis Isten országába anélkül, hogy teljesen tiszta lenne. A teljes tisztaság azt jelenti, hogy az ember mentes minden egyéb vágytól (anyābhilāṣitā-śūnyam – Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.1.11), vagyis nincsenek benne anyagi vágyak. Itt, az anyagi világban számtalan tervet szövünk a boldogság érdekében, csupa anyagi vágyat követve. Valaki azt gondolja: „Így leszek boldog”, más pedig... Valójában itt szó sem lehet boldogságról; ez a hely szennyezett. Egy szennyezett... ahogyan egyetlen fertőzött helyen sem lehet boldog az ember. Az orvos azt tanácsolná, hogy hagyjuk el a helyet: „Ez a körzet fertőzött; jobban teszi, ha elmegy innen, és máshová költözik.” Ez a gyógymód: a fertőzött helyet azonnal el kell hagyni.

Hasonlóképpen, ebben a világban – ebben az anyagi világban, amelyet a háromféle minőség (kötőerő) jellemez – mindig tisztán, mintegy „fertőzésmentesen” kell megőriznünk magunkat azáltal, hogy Kṛṣṇára emlékezünk. Ez a módszer. Amint megfeledkezünk Kṛṣṇáról, a fertőzés – vagyis a māyā – azonnal hatni kezd ránk. Kṛṣṇa bhūliya jīva bhoga-vāñchā kare (Prema-vivarta). Mi is ez a māyā? A māyā azt jelenti, hogy terveket szövünk, hogyan lehetnénk boldogok anyagi szinten. Ez a māyā. A világon mindenki csupán azon töri a fejét, hogyan találhatná meg a boldogságot ebben az anyagi világban. Ennyi az egész. Ez a māyā.

Ha megvizsgáljuk a világtörténelmet, azt látjuk, hogy a Római Birodalom, a Brit Birodalom és még oly sok más birodalom is terveket szőtt; bár egy ideig virágoztak, végül mind elbuktak. Kétszáz évvel ezelőtt a britek például azt tervezték, hogy uralmuk alá hajtják Amerika hatalmas földjét. Ám George Washington kikiáltotta a függetlenséget, és a tervük meghiúsult. Hasonlóképpen, Indiában is a kizsákmányolást tervezték.

Gandhi mozgalma azonban ezt is meghiúsította. Ez tehát egy nagyobb léptékű terv volt. Ugyanez igaz a kisebb tervekre is. Számtalan tervet szövünk egyéni szinten is: „Így leszek boldog, vagy úgy, esetleg amúgy.” Ez a tervezgetés maga a māyā, mivel sosem vezet sikerre. Ha végigkövetjük a világtörténelmet, láthatjuk: senki sem vált boldoggá. Hitler is hatalmas tervet dolgozott ki. És mi történt? Csalódnia kellett.

Ezért a józan, értelmes ember... a Bhagavad-gītā is azt mondja, hogy aki valóban értelmes és bölcs... de hogyan válik valaki bölccsé? Miután sok-sok alkalommal kudarcot vallott vagy csalódás érte, megérti, hogy nem ez a helyes út. A Vedānta-sūtra is ezzel kezdi: athāto brahma-jijñāsā. Amikor valaki kudarcot vall minden tervezgetésben, a Vedānta-sūtra lehetőséget kínál számára: „Most, hogy minden terved meghiúsult, gyere ide.” Athāto brahma-jijñāsā: „Most próbáld megérteni, mi a Brahman.” Ez a Vedānta-sūtra első aforizmája. „Mindössze csak próbáld meg megérteni a Brahmant.”

Nos, így tehát... ez a beavatás is. A beavatás az első lépést, a megtisztulás kezdetét jelenti. Ez a beavatás lényege, hiszen az odaadó szolgálat maga a megtisztulás folyamata. Most mindannyian, egyénileg is megérthetitek, hogyan tisztultok meg múltbeli életetek hatásaitól. Ez kézzelfogható valóság. Igen.

Hogyan tisztultok meg. A beavatás tehát a megtisztulás folyamatának kezdetét jelenti. És mi is ez a megtisztulási folyamat? Ez a mantra: yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ sa bahyābhyantaraṁ śuciḥ. Aki mindig – vagy ha nem is mindig, de valahányszor, ha eszébe jut – emlékezik puṇḍarīkākṣára (a lótuszszemű Úrra), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül.

Akik ma beavatásban részesülnek, azoknak ezt észben kell tartaniuk... sőt, nemcsak nekik, hanem mindannyiunknak. Nem arról van szó, hogy már minden vizsgán túljutottunk. Nem. A māyā nagyon erős. Bármelyik pillanatban utolérhet minket. (kuncogás) Amint... akárcsak egy súlyos betegségnél: ha egy kis hanyagság történik, azonnal visszaesés következik be – például tífusz esetén.

Az orvosok ezért tesznek komoly óvintézkedéseket a gyógyulás, az úgynevezett lábadozás szakaszában, mivel fennáll a visszaesés veszélye. Hasonlóképpen, mi is a megtisztulásra törekszünk. A beavatás azt jelenti, hogy elfogadjuk a megtisztulás útját. Most ezen az úton kell továbbhaladnunk, és ha elég erősek vagyunk, akkor nagyon könnyen haladhatunk előre a végső cél elérése felé. Ebben semmi kétség.

Tehát a bhakti-mārga – az odaadó szolgálat, a Kṛṣṇa-tudat – azt jelenti, hogy mindig emlékezünk Kṛṣṇára. Smartavyaḥ satato viṣṇuḥ vismartavyaḥ na jātucit – ez az alapelv, a Kṛṣṇa-tudat lényege. Mindig emlékeznünk kell Kṛṣṇára, és soha nem szabad elfelejtenünk Őt. Ennek pedig egy nagyon egyszerű módszere van: a Hare Kṛṣṇa mantra zengése. Kṛṣṇa adott nekünk nyelvet, amelyet erre a célra használhatunk; ez a lelki élet kezdete. Ez Isten – vagyis Kṛṣṇa – megértésének kezdete. Máskülönben nem érthetjük meg, mi is az Isten.

Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ (CC Madhya 17.136). Nāmadi – Istennek van neve. Az emberek azt kérdezik: „Miért lenne neve Istennek? Neki nincs neve.” Az impersonalista azt állítja, hogy Ő „névtelen”. Miért? A Vedānta-sūtra azt mondja: janmādy asya yataḥ – „Minden belőle származik.” Ha tehát létezik név – neked is van neved, nekem is, bárminek... ennek a magnónak is van neve, ennek a tányérnak is, a helynek is, a szőnyegnek is –, akkor éppen Istennek ne lenne neve? Miért? (nevetés) Látjátok, mekkora tévedés ez? Isten minden név forrása, mégis azt mondják, nincs neve. Értitek? Szerintük Ő a „nulla”. Ezek az érveik. Mi azonban ezt nem fogadjuk el.

A helyzet az, hogy nem ismerik a nevet, mert érzékeik nincsenek megtisztulva. Tökéletlen érzékekkel nem érthetjük meg Istent. Ezért mondja a Bhāgavatam: ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi. Nāmadi. A nāma azt jelenti: név; az ādi pedig arra utal, hogy a név mindennek a kezdete. Például, ha barátságot akarok kötni valakivel, megkérdezem: „Mi a neved?” Ez a kezdet. Amikor bíróságra megyünk, az eljárás megkezdésekor megkérdezik: „Mi a neve? Mi az apja neve?” Ha bármilyen kérelmet nyújtunk be, szintén megkérdezik: „Mi a neve?” Tehát minden a névvel kezdődik.

Ha tehát meg akarjuk érteni a Legfelsőbb Abszolút Igazságot, a névvel kell kezdenünk – a Kṛṣṇával, a Hare Kṛṣṇával, a szent névvel.. Ám tökéletlen érzékszerveink miatt nem tudjuk felfogni, hogy valóban ez Isten neve. Ezért szól így a szabály: ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ (CC Madhya 17.136). Nem vagyunk képesek felfogni. Vegyük például a Hare Kṛṣṇa mantrázását: van, aki örömét leli abban, hogy hallja Kṛṣṇa nevét, más viszont azt mondhatja: „Micsoda badarság ez? Csak megzavarják a nyugalmat – mivel ő nem ismeri a név jelentőségét.

De ez a név... nem csupán név. Nāmadi – a névvel kezdődik. Először a név, aztán a tulajdonságok, majd az alak, a kedvtelések, végül a kíséret. Istennek mindezek a birtokában vannak. Amikor azt mondjuk: „király”, ez a szó magában foglalja a királyságát, a palotáját, a titkárát, a királynőjét, a kormányát és még számtalan dolgot – a fogalom folyamatosan bővül, rengeteg mindent jelent csupán ez az egy szó: „király”. A „király” nem csupán egyetlen személyt jelöl. Hasonlóképpen, amikor azt mondjuk: „Isten” vagy „Kṛṣṇa”, azonnal meg kell értenünk, hogy számtalan dolog áll mögötte. Rengeteg minden. Az egész világ mögötte áll.

Hogyan érthetjük meg ezt? Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi: az Ő neve, tulajdonságai, alakja, kísérete és kiterjedései. Na bhaved grāhyam indriyaiḥ: ezek az indriják – az anyagi szennyezettségtől befolyásolt érzékek – nem képesek megérteni vagy felfogni Kṛṣṇa nevét, alakját vagy tulajdonságait. Akkor hát? „Miért vesződünk ezzel? Ha az érzékeinkkel nem érthetjük meg Kṛṣṇát, mi értelme az időpocsékolásnak?” Nem erről van szó.

A következő sor így szól: sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ – nem az érzékek erőfeszítésével érthetjük Őt meg, hanem Ő maga nyilatkoztatja ki magát. Kinek? Annak, akiben megvan a szolgálat szelleme; jihvādau – a nyelvvel kezdődően. Sevonmukhe hi jihvādau: az összes érzék közül a nyelv számít a legfontosabbnak. Ha tehát a nyelvet képezzük, vagyis lelkivé tesszük, akkor természetes módon az összes többi érzék is lelkivé válik. Szóval, jihvādau.

A mi képzésünk ezért a nyelv képzése. Képezzük a nyelvet a Hare Kṛṣṇa mantrázásával, és hagyjuk, hogy megízlelje a Kṛṣṇa-prasādamot. És mi történik majd? A többi érzék... öt érzék szolgál a tudás megszerzésére, és öt a cselekvésre. Minden az irányításunk alá kerül majd. Az odaadó szolgálat – vagyis a Kṛṣṇa-tudat – pedig azt jelenti: sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam (CC Madhya 19.170). Amikor kapcsolatba kerülünk Kṛṣṇával, érzékeink megtisztulnak. És mi a tisztulás jele? Sarvopādhi-vinirmuktam: megszabadulni az anyagi meghatározottságoktól és az azokból fakadó hamis önazonosítástól. Számtalan ilyen dolog létezik.

A Kṛṣṇa-tudat folyamata tehát az érzékek megtisztítását jelenti, ez a tisztulás pedig a nyelv szolgáló szellemben történő képzésével kezdődik. Ezért azoknak, akik beavatást készülnek kapni – sőt, valójában mindenkinek – tudatosítania kell magában: arra kell szoktatnunk a nyelvünket, hogy ne beszéljünk hiábavalóságokat. Értitek? Kizárólag Kṛṣṇáról beszéljünk.

Rengeteg témánk van. Ott a Bhagavad-gītā, a Śrīmad-Bhāgavatam, az Úr Caitanya tanításai – számtalan könyv, több száz vagy akár ezer is: az Upaniṣadok, a Védák, a Vedānta; bármelyiket választhatjuk, és beszélhetünk róla. Ahogyan azt Ambarīṣa tette. Sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane (SB 9.4.18). Ambarīṣa Mahārāja csodálatos példát mutatott: elméjét Kṛṣṇa lótuszlábára összpontosította, beszédében pedig kizárólag Kṛṣṇáról szólt.

Szóval, pusztán csak próbáld hasznosítani a nyelvedet. Nem számít, hogy szennyezett vagy megtisztult állapotban van-e; maga a folyamat a tisztító hatású. Egyszerűen csak edzd a nyelvedet, és foglalkoztasd Kṛṣṇa szolgálatában. Ha tudsz beszélni, menj és prédikálj: beszélj Kṛṣnáról, a Bhagavad-gītáról, a Śrīmad-Bhāgavatamról, tarts előadásokat bárhol. Ezzel teszed a legjobb szolgálatot az embereknek és önmagadnak is. Ha úgy érzed, nem vagy képes beszédeket tartani, akkor pusztán csak zengd a Hare Kṛṣṇa mantrát és fogyassz prasādamot. Ebben semmi nehézség nincs. Tehát edzd a nyelvedet. Sevonmukhe hi jihvādau (Bhakti-rasāmṛta-sindhu 1.2.234). A nyelvvel kezdve képes leszel megtisztítani minden érzékszervedet. Amikor az érzékszerveid megtisztulnak, meglátod Kṛṣnát; megérted, ki Kṛṣṇa, mi a neve, milyen az alakja, milyen az Ő birodalma – mindent meg fogsz érteni.

Svayam eva sphuraty adaḥ – magától tárul fel előtted. Nem kell különösebb erőfeszítést tenned. Amint az érzékszerveid megtisztulnak, Kṛṣṇa máris jelen van – éppúgy, mint ahogy az éjszaka elmúltával megjelenik a nap. A sötétségben nem tudod felkutatni a napot. Egyszerűen csak megvárod a reggelt, és a nap ott lesz az ajtódban. Hasonlóképpen: próbáld meg elűzni a sötétséget, és meg fogod látni Kṛṣnát. Látni fogod: „Ó, Kṛṣṇa nem halt meg. Ő csodálatos.”

Nos, ez a beavatás az érzékszervek tisztulási folyamatának kezdetét jelenti, amely a nyelvvel kezdődik. Nagyon egyszerű módszer. Nem kérjük, hogy tornamutatványokat végezzetek, vagy... nem. Egyszerűen csak próbáljátok meg uralni a nyelveteket. Ez a ti kezetekben van. És mi az uralás módja? Pusztán csak kösd le a nyelvedet a Hare Kṛṣṇa mantra zengésével és a kṛṣṇa-prasādam fogyasztásával. Mások majd ellátnak finom prasādammal. Értitek? Nagyon egyszerű.

Ne fogyassz semmit, ami nem Kṛṣṇa-prasādam, és ne beszélj semmiről, ami nem Kṛṣṇával kapcsolatos. Így szabadulhatsz fel. A felszabadulás útja nyitva áll előttetek. Két dolog: ne beszélj másról, csak Kṛṣnáról, és ne egyél mást, csak Kṛṣṇa-prasādamot. Vajon ez olyan nehéz? (nevetés) Hmm. Jól van.

Most add ide az olvasódat (a japa-láncodat*). Igen. Itt kezdjük. Valaki csinálja meg a körszámláló kis olvasóját. Te pedig zengd a mantrát. (japa) (Prabhupāda az olvasóján mantrázik) Borulj le. Borulj le itt.

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine

Szóval így kezded el az egyik oldalon: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare. Aztán átjössz erre az oldalra. Kérdezd meg az istentestvéreidet. Ők megmutatják majd, hogyan kell csinálni. A lelki neved pedig Aravinda. Aravinda. A-r-a-v-i-n-d-a. Aravinda. Aravindākṣa. Kṛṣṇa egyik neve Aravindākṣa. Az Aravinda lótuszvirágot jelent.

Bhakta: Ó!

Prabhupāda: Igen. Kṛṣṇa szeme olyan, mint a lótuszszirmok, a lába pedig lótuszláb. A hasából lótusz nő ki. Tehát egy szóval: Ő maga a lótusz, a teljes lótusz.

(félre) Vannak neki fájdalmai?

Viṣṇujana: Pihennie kell. Most pihennie kell. (egy fiú sír a háttérben)

Prabhupāda: Csak fogd meg őt. Ó. Az Aravindākṣa Kṛṣṇa neve. A neved ezért Aravinda dāsa. Aravinda dāsa brahmacārī. Nos, elfelejtettük elmondani a bevezető mantrákat.

vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine

śrī, vārṣa, bhānavī, devī, dayi, tāya, kṛpa, hare

kṛṣṇa, sambandha, vijñāna, dāyine, prabhave, namaḥ

mādhurya, ujjvala, premāḍhya, śrī, rūpānuga, bhaktida

śrī, gaura, karuṇā, śakti, vigra, hāya, namaḥ, astu te

namaste, gaura, vāṇī, śrī, mūrtaye, dīna, tāriṇe

rūpa, anuga, viruddha, apa, siddhānta, dhvānta, hāriṇe.

(Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Praṇati)

nama, oṁ, viṣṇu, pādāya, gaura, kiśorāya, vipra,

lambha, rasām, bhode, pādām, bujāya, te, namaḥ

(Śrīla Gaurakiśora Praṇati)

nama oṁ, bhakti, vinodāya, sac-cida, ananda, nāmine

gaura, śakti, svarū, pāya, rūpa, anuga, varāya, te

(Śrīla Bhaktivinoda Praṇati)

gaura, vir, bhāva, bhūmes, tvaṁ, nirdeṣṭā, saj-jana, priyaḥ

vaiṣṇava, sārva, bhaumaḥ, ṣrī, jagat, nāthāya, te, namaḥ

(Śrīla Jagannātha Praṇati)

vāñchā, kalpa, taru, bhyaś ca, kṛpā, sindhu, bhya, eva ca

pati, tānāṁ, pāva, nebhyo, vaiṣṇa, vebhyo, namo, namaḥ

(Śrī Vaiṣṇava Praṇāma)

nama oṁ, mahā, vadānyāya, kṛṣṇa, prema, pradāya, te

kṛṣṇāya, kṛṣṇa, caitanya, nāmne, gaura, tviṣe, namaḥ

(Śrī Gaurāṅga Praṇāma)

pañca, tattva, atmakaṁ, kṛṣṇaṁ, bhakta, rūpa, svarū, pakam

bhaktākhyaṁ, bhakta, avatāraṁ, namāmi, bhakta, śaktikam

(Śrī Pañca-Tattva Praṇāma)

he, kṛṣṇa, karuṇā, sindho

dīna, bandho, jagat, pate

gopeśa, gopikā, kānta

rādhā, kānta, namaḥ, astu te

(Śrī Kṛṣṇa Praṇāma)

jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate

mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau

(Sambandhādhideva Praṇāma)

dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ

śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau

śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau

preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi

(Abhidheyādhideva Praṇāma)

śrīmān, rāsa, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ

karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ

(Prayojanādhideva Praṇāma)

tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Zengjétek a Hare Kṛṣṇa mantrát. (japa)

(Prabhupāda a bhakták japaláncain mantrázik)

Borulj le.

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine

Śrīvāsa... nos, veled végeztünk. Vedd el. A neved Gajendra.

Gajendra: Gajendra?

Prabhupāda: Igen. G-a-j-e-n-d-r-a. Gajendra. A „gaja” elefántot jelent, az „indra” pedig királyt. Az elefántok királya.

Bhakták: Hare Kṛṣṇa!

Prabhupāda: Nos, volt egy nagy híve az Úr Kṛṣṇának, aki az elefántok királya volt. Hozzatok hát nekünk néhány elefántot a prédikáláshoz. Gyertek.

(félre) Kinyomtattátok a tízféle sértést? Kellenek... hogy elkerülhessük a sértéseket.

Bhakta: Itt van.

Bhakta(2): A hátsó helyiségben.

Revatīnandana: Hol a hátsó helyiségben?

Prabhupāda: Nos, adjátok ide.

Revatīnandana: Itt van, Prabhupāda. Felolvassam, Prabhupāda?

Prabhupāda: Igen.

Revatīnandana: „A tíz sértés, amelyet kerülni kell a mahā-mantra zengésekor. Az első az Úr híveinek gyalázása.” Csak olvassam fel őket?

Prabhupāda: Igen.

Revatīnandana: „Második: az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

Prabhupāda: Ez nagyon fontos pont: a hívek gyalázása. Az Úr híve... sok országban, sok helyen... például Jézus Krisztus is az Úr híve. Mohamed is az Úr híve. Szóval, nem arról van szó, hogy mivel Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk, feleslegesen le kellene néznünk más irányzatokat vagy más híveket.

Lehet, hogy az idő, a hely és az ország függvényében a módszer eltérő, de aki Isten iránti odaadást hirdet, az Isten híve. Ezért soha nem szabad őt gyalázni. Igen.

Revatīnandana: „Kettő. Az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

Prabhupāda: Igen. Nem szabad a Legfelsőbb Istenséget... ahogyan a māyāvādīk mondják: „A félstenek és Isten – mind ugyanazok.” Mivel szerintük Istennek nincs formája, bármilyen formát is fogadunk el vagy képzelünk el Isten alakjaként, az éppolyan jónak számít. Ám ez nem így van. Léteznek félistenek, és létezik a Legfelsőbb Isten is. Tehát nem szabad... például a félisteneket – mint amilyen az Úr Brahmā, az Úr Śiva, Indra vagy Candra – nem szabad...

Bizonyos értelemben véve nincs semmi más Istenen kívül, hiszen minden Isten kiterjedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyenlő vagyok Istennel. Én is Isten kiterjedése vagyok; ez tény. Akárcsak az apa és a fiú esetében: a fiú az apa kiterjedése, mégsem azonos az apjával. Ezt nem szabad félreérteni. Nincs különbség apa és fiú között abban az értelemben, hogy ugyanaz a test terjedt ki a fiúban, ám a fiú mégsem az apa. Az apa az apa, a fiú pedig a fiú. Ezt a fajta sokszínűséget – mondhatnám – a māyāvādī filozófusok nem értik meg. Azután?

Revatīnandana: „...vagy arra a következtetésre jutni, hogy sok Isten létezik.”

Prabhupāda: Isten egyetlen. Nem létezhet több Isten. Ha Isten nem egyetlen, akkor nincs értelme az „Isten” fogalmának. A védikus meghatározás szerint Isten jelentése: asamordhva. Az asama azt jelenti: akinek nincs párja; senki sem egyenlő Istennel. Az urdhva pedig azt jelenti: senki sem áll Isten felett. Isten a legfelsőbb. Senki sem lehet nagyobb Istennél. Ezért Isten egyetlen. Senki sem nagyobb nála, és senki sem egyenlő vele. Ez azt jelenti, hogy mindenki alacsonyabb rendű nála. Tovább?

Revatīnandana: „A lelki tanítómester utasításainak semmibe vétele.”

Prabhupāda: Igen. Ez az egyik sértés. Ezek sértések. Amikor elfogadunk egy lelki tanítómestert, magától értetődő, hogy nem utasíthatjuk vissza az utasításait. Ahogyan Kṛṣṇa és Arjuna barátokként beszélgettek: amikor azonban Arjuna lelki tanítómestereként fogadta el Kṛṣṇát, csupán hallgatta, és ha nehézségei támadtak a megértésben, kérdéseket tett fel. Nem vitatkozott egyenrangú félként Kṛṣṇával. Mielőtt elfogadta volna Őt, vitatkozott.

Tehát ez a helyzet. Az Úr Caitanya Mahāprabhu azt mondta: „A lelki tanítómesterem nagy bolondnak talált engem.” Caitanya Mahāprabhu nem egy bolond, de a tanítvány jó tulajdonsága, ha bolondnak mutatkozik a lelki tanítómester előtt. Így soha nem... akarom mondani, nem merészel vitatkozni vagy engedetlen lenni. Az sértésnek számít.

Nos, folytassuk. Ez nem jelenti azt, hogy ha valamit nem értesz, nem tehetsz fel kérdést. Kérdésekre szükség van. Ezt mondja a Bhagavad-gītā is: tad viddhi praṇipātena paripraśnena sevayā (BG 4.34). A kapcsolatunk lényege, hogy mindent a lelki tanítómestertől tudjunk meg, de ezt három dolog révén kell megtennünk. Mik is ezek? Először is: meg kell hódolnod. El kell fogadnod, hogy a lelki tanítómester feletted áll. Különben mi értelme van lelki tanítómestert fogadni? Praṇipāt – ez az alázatos meghódolás. A praṇipāt meghódolást, a paripraśna kérdezést, a sevā pedig szolgálatot jelent. Két dolognak kell jelen lennie – a szolgálatnak és a meghódolásnak –, középen pedig ott a kérdés. Máskülönben nem jöhet létre kérdés és felelet. Két dologra van szükség: szolgálatra és meghódolásra. Úgy a kérdésre adott válasz is megfelelő lesz. Igen.

Revatīnandana: „A negyedik sértés a Védák tekintélyének lekicsinylése.”

Prabhupāda: Igen. A szentírásokat, a Védák tekintélyét el kell fogadni. Ahogyan a minap is magyaráztam: a Védák azt mondják, hogy a kagyló tiszta, noha állati csontból van. Másutt viszont azt az utasítást adják, hogy az állati csont tisztátalan. Mégis azt mondják, hogy a kagyló tiszta. Elhelyezhető az Istenség előtt, és használható az Istenség szobájában, az Ő szolgálatában.

Felmerülhet az ellenérv: „Ó, hiszen ez állati csont. Hogy is van ez? Ellentmondás.” Nem. Az embernek így kell elfogadnia a Védák utasításait. Amikor azt mondják, hogy valami tisztátalan, akkor az tisztátalan; amikor pedig azt mondják, hogy tiszta, akkor tiszta. Ha pedig kétség merül fel, azt a lelki tanítómesterhez intézett, alázatos és szolgálatkész kérdések révén kell tisztázni. Ezért van a lelki tanítómester.

Azután? Mindig igazságként kell elfogadnunk a szentírás útmutatásait. Ahogy van egy mondás is: „bibliai igazság”. Senki sem tagadhatja a Bibliát. Ilyen hozzáállásra van szükség. A Biblia is a Védák része. Ezért a védikus utasításokat úgy kell elfogadni, ahogyan vannak, mindenféle magyarázat nélkül.

Ahogyan a Bhagavad-gītā is Véda. Miért Véda? Mert maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólal meg benne; ezért Véda. Nem tartalmaz hibát. Úgy kell elfogadni – magyarázatok nélkül –, ahogyan van. Ezért mutatjuk be a Bhagavad-gītā úgy, ahogy van* című művet.

Igen. Folytasd.

Revatīnandana: „Az ötödik sértés Isten szent neveinek önkényes értelmezése.”

Prabhupāda: Igen. Nem szabad magyarázatokat fűzni a szent... például Kṛṣṇa esetében; a māyāvādī filozófusok talán... ahogyan Gandhi írta: „A Pāṇḍavák az érzékeket jelentik, Kurukṣetra magát a testet, Kṛṣṇa pedig az elmét.” Semmi efféle képtelen magyarázat nem megengedett. Kṛṣṇa az Kṛṣṇa.

Igen. Folytasd.

Revatīnandana: „A hatodik sértés bűnök elkövetése a szent név zengésének erejére alapozva.”

Prabhupāda: Igen. Már elmagyaráztuk a mantrával kapcsolatban, hogy amint valaki zengi a Hare Kṛṣṇa mantrát, azonnal – bāhyābhyantaraḥ śuciḥ – megtisztul. Ha valaki visszaél ezzel a szent névvel, mondván: „Hadd kövessek el bűnöket...” Ahogyan néha a keresztény egyházban is visszaélnek azzal, hogy a bűnök megvallása révén az ember megszabadul a bűnös tettek következményeitől.

Szóval, elmennek a templomba gyónni, majd kijönnek, elkövetnek mindenféle bűnt, aztán újra meggyónnak. Az ilyen fajta (nevetés) bagatellizálás képtelenség. Tény, hogy amikor az egyház vagy Isten előtt meggyónsz, megszabadulsz minden bűnös tett következményétől. Ez rendben is van. De ha újra elköveted a bűnt, akkor a következő gyónást már nem fogadják el.

Ezt nem tudják. Nem lehet... Tegyük fel, hogy egy gyermek elkövet valamilyen hibát. Az apa azt mondja: „Rendben, ne tedd ezt.” Ha mégis megteszi, nos, arra már nincs mentség. Ők ezt nem tudják. Azt gondolják: „Elkövetjük a bűnt, elmegyünk a templomba, meggyónunk, és kész. Játsszuk hát ezt az egyensúlyozós játékot.” Igen.

Hasonlóképpen, ne játsszátok azt az egyensúlyozós játékot, hogy „Mivel a Hare Kṛṣṇa mantrázása lemossa minden bűnös tettemet, ezért reggeltől estig nyugodtan végezhetek mindenféle bűnös tevékenységet, este pedig, lefekvéskor, mantrázom a Hare Kṛṣṇát. És kész.” Nem. (nevetés) Ne tegyétek ezt. Ne tegyétek. Ez a legsúlyosabb vétség. Igen. Soha nem nyertek majd bocsánatot.

Azok, akik szándékosan így tesznek – „Van egy remek eszközöm a bűnös tetteim lemosására. Egész nap végezhetem hát a bűnös tevékenységeket, este pedig mantrázhatom a Hare Kṛṣṇát. Meditálhatok. Ennyi az egész. Kész.” Nem. Tudnotok kell, hogy a névnek, a szent névnek megvan a maga ereje. Mostantól kezdve mentesek vagytok minden bűnös tett következményétől. De ne tegyétek meg újra. Ez a legsúlyosabb vétség (sértés). Igen.

Revatīnandana: „A hetedik sértés az Úr nevének hirdetése a hitetleneknek.”

Prabhupāda: Igen. Azoknak, akik nem hisznek Istenben – az ateistáknak –, mi értelme van... De nem szabad zavarni őket; inkább lehetőséget kell adni nekik a hallásra. Ez teszi majd őket alkalmassá arra, hogy fejlődjenek. Ezért terjesztjük a szent nevet. Nem arról van szó, hogy mindenki azonnal Kṛṣṇa-tudatúvá válik, de megadjuk a lehetőséget.

Ha hallják... neked is van gyakorlati tapasztalatod: valaki hallja, és megváltozik a jelleme. Tehát, lehetőséget kell adnunk. Ám ha valaki meggyőződéses ateista, nem érdemes sokat beszélnünk vele Kṛṣṇáról. Lehet, hogy valami ellenségeset, sértőt mondana. Igen.

Tovább?

Revatīnandana: „A nyolcadik sértés a szent név összehasonlítása az anyagi jámbor cselekedetekkel.”

Prabhupāda: Igen. És még valami: ott van például ez a szertartás, a beavatási szertartás. Nem szabad úgy tekinteni rá, mint puszta rituális szertartásra. Nem. Ez különbözik a rituális szertartásoktól. Bár rituálisnak tűnhet, valójában transzcendentális. A rituális szertartások célja, hogy segítsenek a tisztátalan életmódból a jámbor életbe való áttérésben.

Ez is megadja ezt, de nem ez a végső cél. A végső cél az Isten iránti szeretet elnyerése, ami messze túlmutat a jámbor és tisztátalan cselekedeteken. Az Isten iránti szeretet egészen más dolog; a lelki világhoz tartozik.

Nem csupán arról van szó, hogy ez egy eljárás a bűnös tettek semlegesítésére. Az automatikusan megtörténik. Amikor valaki egymillió dollárhoz jut, a tíz dollár kérdése automatikusan megoldódik, ugyanúgy Isten szent nevének elfogadása is automatikusan lemossa a bűnös tettek minden visszahatását. Ez tény.

De nem ez a célja. Magasabb célja van: elérni az Isten iránti szeretet szintjét, és transzcendentális, szeretetteljes szolgálatot végezni az Úrnak. Ez a cél. Igen.

Revatīnandana: „A kilencedik sértés a figyelmetlenség a szent név zengése közben.”

Prabhupāda: Igen. Ez a kilencedik sértés. Miközben mantrázol, hallanod is kell a hangot. Nem szabad máshová irányítanod a figyelmedet – vagyis nem szabad gépiesen mantráznod úgy, hogy közben valami másra gondolsz. Bár a Kṛṣṇára való gondolás rendben van, ha olyan dologra gondolok, ami nem kapcsolódik a Kṛṣṇa-tudathoz... a legjobb, ha a Hare Kṛṣṇa mantrát zengem, és minden egyes szót meghallgatok; így lesz igazán hatásos. Igen.

Revatīnandana: „A tizedik sértés anyagi dolgokhoz való ragaszkodás a mantrázás gyakorlása közben.”

Prabhupāda: Ezt már kifejtettem: ahaṁ... ez a betegség, az ahaṁ mameti (SB 5.5.8). Az anyagi betegség azt jelenti, hogy a testtel kapcsolatban azt gondolom: „ez vagyok én”, és mindenre, ami a testhez tartozik vagy kapcsolatban áll vele, úgy tekintek, mint ami „az enyém”. Ez az anyagi betegség. Látni fogjuk tehát. A mantrázás révén látni fogjuk, mekkora haladást érünk el, és mennyire szabadultunk meg ettől a kétféle életfelfogástól: hogy „én ez a test vagyok”, és „ami a testhez tartozik, az az enyém”.

Ez a próbatétel: hogyan szabadulunk meg ettől a kétféle életfelfogástól. Ha továbbra is él bennünk az a nézet, hogy „én ez a test vagyok, és ami a testhez tartozik, az az enyém”, akkor nagyon körültekintően kell mantráznunk a haladás érdekében. Igen. Ennyi az egész. Óvakodnunk kell ettől a tízféle sértéstől.

(japa) (szakadás) (japa)

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine

Haladjunk... a te új neved: Anurādhā. A-n-u-r-a-d-h-a. Anurādhā. Anu. Az „anu” azt jelenti: aki követ valakit, a „Rādhā” – vagyis Rādhārāṇī – pedig ismerős neked. Tehát: aki követi Rādhārāṇīt. Bárhová megy is Rādhārāṇī, ő követi.

Bhakták: Ó!

Prabhupāda: Igen. Anurādhā. Szóval . . .

(japa)

oṁ apavitraḥ pavitro vā

sarvāvasthāṁ gato ’pi vā

yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ

sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ

śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu

vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca

śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam

sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ

śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca

svāhā, svāhā, svāhā

Nem, nem. Mindenki vegyen egy keveset, csak egy keveset. (folytatódik a mantrázás) Nagyon keveset vegyetek, mindenki. (folytatódik a mantrázás) Jöjjön ő is. Te is gyere. Vegyél te is. A te yajñád nem... Nyugodtan vehetsz.

(folytatódik a mantrázás) Svāhā. Ajánld fel. Svāhā. Háromszor. Háromszor mondom majd, hogy „svāhā”, te pedig felajánlod. Miért nem... svāhā. Ajánld fel... miért ülsz? Vedd a kezedbe, és három részletben, háromszor ajánld fel. Mindenki vegyen belőle.

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale

śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine

śrī-vārṣabhānavī-devī-dayitāya kṛpābdhaye

kṛṣṇa-sambandha-vijñāna-dāyine prabhave namaḥ

mādhuryojjvala-premāḍhya-śrī-rūpānuga-bhaktida-

śrī-gaura-karuṇā-śakti-vigrahāya namo ’stu te

namas te gaura-vāṇī-śrī-mūrtaye dīna-tāriṇe

rūpānuga-viruddhāpasiddhānta-dhvānta-hāriṇe

svāhā, svāhā, svāhā

namo gaura-kiśorāya sākṣād-vairāgya-mūrtaye

vipralambha-rasāmbhodhe pādāmbujāya te namaḥ

svāhā, svāhā, svāhā

namo bhaktivinodāya sac-cid-ānanda-nāmine

gaura-śakti-svarūpāya rūpānuga-varāya te

svāhā, svāhā, svāhā

gaurāvirbhāva-bhūmes tvaṁ nirdeṣṭā saj-jana-priyaḥ

vaiṣṇava-sārvabhaumaḥ śrī-jagannāthāya te namaḥ

svāhā, svāhā, svāhā

vāñchā-kalpatarubhyaś ca kṛpā-sindhubhya eva ca

patitānāṁ pāvenebhyo vaiṣṇavebhyo namo namaḥ

svāhā, svāhā, svāhā

namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te

kṛṣṇāya kṛṣṇa-caitanya-nāmne gaura-tviṣe namaḥ

svāhā, svāhā, svāhā

pañca-tattvātmakaṁ kṛṣṇaṁ bhakta-rūpa-svarūpakam

bhaktāvatāraṁ bhaktākhyaṁ namāmi bhakta-śaktikam

svāhā, svāhā, svāhā

he kṛṣṇa karuṇā-sindho dīna-bandho jagat-pate

gopeśa gopikā-kānta rādhā-kānta namo ’stu te

svāhā, svāhā, svāhā

jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate

mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau

(Sambandhādhideva Praṇāma)

svāhā, svāhā, svāhā

dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ

śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau

śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau

preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi

(Abhidheyādhideva Praṇāma)

svāhā, svāhā, svāhā

śrīmān, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ

karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ

(Prayojanādhideva Praṇāma)

svāhā, svāhā, svāhā

tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari

vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Most mindenki fogjon egy banánt. Álljatok fel.

namo brahmaṇya-devāya

go-brāhmaṇa-hitāya ca

jagad-dhitāya kṛṣṇāya

govindāya namo namaḥ

Most lassan tegyétek le azt a banánt, így. Mindenki tegye le. Úgy van, jól van.

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare

hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare

Most énekeljétek a Hare Kṛṣṇát.

Hölgy bhakta: Csak egy közeli felvételt szeretnék készíteni... (érthetetlen)

Prabhupāda: Hm? Nem, nem én fogok énekelni, ők fognak.

Énekeljetek. Nem, nyugodtan folytassátok. Énekeljetek.

(kīrtana) (prema-dhvanī) Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) Ez minden... (vége)