HU/SB 2.6.21 - Revision history

Vanibot: Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form

2020-09-06T12:06:43Z

Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form

← Older revision		Revision as of 12:06, 6 September 2020
Line 38:		Line 38:

	<div class="purport">		<div class="purport">
	Ebben a versben a vīśvaṅ szónak nagy jelentősége van. Aki minden területen képes cselekedni, azt puruṣának vagy kṣetrajñának nevezik. Ez a két kifejezés — kṣetrajña és puruṣa — egyformán alkalmazható mind az egyéni önvalóra, mind a Legfelsőbb Önvalóra, az Úrra. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 13.3.\|~~BG13~~.3.]]) a következőképpen magyarázza ezt el:		Ebben a versben a vīśvaṅ szónak nagy jelentősége van. Aki minden területen képes cselekedni, azt puruṣának vagy kṣetrajñának nevezik. Ez a két kifejezés — kṣetrajña és puruṣa — egyformán alkalmazható mind az egyéni önvalóra, mind a Legfelsőbb Önvalóra, az Úrra. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 13.3\|BG 13.3]]) a következőképpen magyarázza ezt el:

	:''kṣetrajñaṁ cāpi māṁ viddhi''		:''kṣetrajñaṁ cāpi māṁ viddhi''
Line 47:		Line 47:
	Kṣetra helyet jelent, azt pedig, aki ismeri a helyet, kṣetrajñának nevezik. Az egyéni önvaló csupán saját cselekedetei korlátolt terét ismeri, ám a Legfelsőbb Önvaló, az Úr tisztában van a cselekedetek végtelen mezejével. Az egyéni lélek saját gondolkodását, érzéseit és akaratát ismeri csupán, de a Felsőlélek, azaz Paramātmā, a legfelsőbb irányító, aki mindenütt jelen van, ismeri mindenki gondolatait, érzéseit és akaratát. Ily módon az egyéni élőlény csak saját ügyeinek parányi ura, míg az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenki ügyeinek mestere a múltban, jelenleg és a jövőben (''vedāhaṁ samatītāni'' stb.). Csak a tudatlanok nem ismerik fel ezt a különbséget az Úr és az élőlények között. Az élőlények, mivel különböznek a tudatlan anyagtól, a tudás minőségét illetően egyenlőek lehetnek az Úrral, ám abban, hogy teljes tudással rendelkezzenek a múltról, a jelenről és a jövőről, sohasem lehetnek egyenlőek Vele.		Kṣetra helyet jelent, azt pedig, aki ismeri a helyet, kṣetrajñának nevezik. Az egyéni önvaló csupán saját cselekedetei korlátolt terét ismeri, ám a Legfelsőbb Önvaló, az Úr tisztában van a cselekedetek végtelen mezejével. Az egyéni lélek saját gondolkodását, érzéseit és akaratát ismeri csupán, de a Felsőlélek, azaz Paramātmā, a legfelsőbb irányító, aki mindenütt jelen van, ismeri mindenki gondolatait, érzéseit és akaratát. Ily módon az egyéni élőlény csak saját ügyeinek parányi ura, míg az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenki ügyeinek mestere a múltban, jelenleg és a jövőben (''vedāhaṁ samatītāni'' stb.). Csak a tudatlanok nem ismerik fel ezt a különbséget az Úr és az élőlények között. Az élőlények, mivel különböznek a tudatlan anyagtól, a tudás minőségét illetően egyenlőek lehetnek az Úrral, ám abban, hogy teljes tudással rendelkezzenek a múltról, a jelenről és a jövőről, sohasem lehetnek egyenlőek Vele.

	Az élőlény csak részben van tudatában mindennek, ezért néha megfeledkezik saját kilétéről. Ez a feledékenység különösképpen az Úr ekapād-vibhūti területén nyilvánul meg, vagyis az anyagi világban, ám a tettek tripād-vibhūti terén, vagyis a lelki világban nincs jelen, s ott az élőlények mentesek minden szennyeződéstől, amely a lét feledékeny állapotának következménye. Az anyagi test a feledékenység durva és finom formájának jelképe, ezért az anyagi világ egész atmoszféráját avidyānak, vagyis tudatlanságnak hívják, míg a lelki világ teljes atmoszférája vidyā, vagyis tudással teli. Az avidyānak különféle szintjei vannak, melyeket dharmának, arthának és mokṣának neveznek. A monisták hangoztatta mokṣa, vagyis a felszabadulás gondolata (mely szerint az élőlény és az Úr a végső egybeolvadás révén egyek) szintén a materializmus végső szintje, azaz feledékenység. Az önvaló és a Legfelsőbb Önvaló minőségi egységének ismerete szintén részleges tudás és tudatlanság, mert nem tud a mennyiségi különbségről, amelyet az előzőekben elmagyaráztunk. Az egyéni önvaló sohasem lehet egyenlő az Úrral a tudásban — máskülönben nem kerülhetne a felejtés állapotába. Így aztán mivel az egyéni önvalóra vagyis az élőlényre egy szinten mindig a felejtés jellemző, mindig szakadéknyi különbség van az Úr és az élőlények, az egész és a részek között. A rész sosem egyenlő az egésszel. Az a felfogás tehát, mely szerint az élőlény száz százalékosan egyenlő az Úrral, szintén tudatlanságra vall.		Az élőlény csak részben van tudatában mindennek, ezért néha megfeledkezik saját kilétéről. Ez a feledékenység különösképpen az Úr ekapād-vibhūti területén nyilvánul meg, vagyis az anyagi világban, ám a tettek tripād-vibhūti terén, vagyis a lelki világban nincs jelen, s ott az élőlények mentesek minden szennyeződéstől, amely a lét feledékeny állapotának következménye. Az anyagi test a feledékenység durva és finom formájának jelképe, ezért az anyagi világ egész atmoszféráját avidyānak, vagyis tudatlanságnak hívják, míg a lelki világ teljes atmoszférája vidyā, vagyis tudással teli. Az avidyānak különféle szintjei vannak, melyeket dharmának, arthának és mokṣának neveznek. A monisták hangoztatta mokṣa, vagyis a felszabadulás gondolata (mely szerint az élőlény és az Úr a végső egybeolvadás révén egyek) szintén a materializmus végső szintje, azaz feledékenység. Az önvaló és a Legfelsőbb Önvaló minőségi egységének ismerete szintén részleges tudás és tudatlanság, mert nem tud a mennyiségi különbségről, amelyet az előzőekben elmagyaráztunk. Az egyéni önvaló sohasem lehet egyenlő az Úrral a tudásban — máskülönben nem kerülhetne a felejtés állapotába. Így aztán mivel az egyéni önvalóra, vagyis az élőlényre egy szinten mindig a felejtés jellemző, mindig szakadéknyi különbség van az Úr és az élőlények, az egész és a részek között. A rész sosem egyenlő az egésszel. Az a felfogás tehát, mely szerint az élőlény száz százalékosan egyenlő az Úrral, szintén tudatlanságra vall.

	A tudatlanság területén a cselekedetek a teremtés feletti uralomra irányulnak. Az anyagi világban mindenki anyagi gazdagságra akar szert tenni, hogy uralkodjon az anyagi világon, s ezért van örökös csatározás és csalódottság, amely a tudatlanság jellemző jegye. A tudás mezején azonban az Úr odaadó szolgálata van jelen (bhakti), s emiatt nem történhet meg, hogy valakit az odaadó cselekvés felszabadult szintjén a tudatlanság vagy feledékenység (avidyā) hatása beszennyezzen. Az Úr a tulajdonosa tehát mind a tudatlanság, mind a tudás mezejének, s hogy az élőlény a kettő közül melyik régióban akar élni, az szabad választása maradt.		A tudatlanság területén a cselekedetek a teremtés feletti uralomra irányulnak. Az anyagi világban mindenki anyagi gazdagságra akar szert tenni, hogy uralkodjon az anyagi világon, s ezért van örökös csatározás és csalódottság, amely a tudatlanság jellemző jegye. A tudás mezején azonban az Úr odaadó szolgálata van jelen (bhakti), s emiatt nem történhet meg, hogy valakit az odaadó cselekvés felszabadult szintjén a tudatlanság vagy feledékenység (avidyā) hatása beszennyezzen. Az Úr a tulajdonosa tehát mind a tudatlanság, mind a tudás mezejének, s hogy az élőlény a kettő közül melyik régióban akar élni, az szabad választása maradt.

Aditya: Srimad-Bhagavatam Compile Form edit

2019-03-04T08:58:35Z

Srimad-Bhagavatam Compile Form edit

New page

[[Category:HU/Srímad-Bhágavatam - 2. ének, 6. fejezet|H21]]
<div style="float:left">'''[[Hungarian - Srimad-Bhagavatam|Śrīmad-Bhāgavatam]] - [[HU/SB 2|Második Ének]] - [[HU/SB 2.6: A Purusa-sukta megerősítése| HATODIK FEJEZET: A Puruṣa-sūkta megerősítése]]'''</div>
<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 2.6.20| SB 2.6.20]] '''[[HU/SB 2.6.20|SB 2.6.20]] - [[HU/SB 2.6.22|SB 2.6.22]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 2.6.22| SB 2.6.22]]</div>

<div style="clear:both;"></div>
<div class="center">
'''<big>[[Vanisource:SB 2.6.21|Click here for English]]</big>'''
</div>
----

{{RandomImage|Hungarian}}

==== 21. VERS ====

<div class="verse">
:sṛtī vicakrame viśvaṅ
:sāśanānaśane ubhe
:yad avidyā ca vidyā ca
:puruṣas tūbhayāśrayaḥ
</div>

==== SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS ====

<div class="synonyms">
''sṛtī''—az élőlények végső célja; ''vicakrame''—teljességében létezik; ''viśvaṅ''—a mindent átható Istenség Személyisége; ''sāśana''—azok a cselekedetek, amelyek az uralkodás vágyához vezetnek; ''anaśane''—az odaadó szolgálatban végzett tettek; ''ubhe''—mindkettő; ''yat''—ami; ''avidyā''—tudatlanság; ''ca''—valamint; ''vidyā''—tényleges tudás; ''ca''—és; ''puruṣaḥ''—a Legfelsőbb Személy; ''tu''—de; ''ubhaya''—mindkettőnek; ''āśrayaḥ''—a mester.
</div>

==== FORDÍTÁS ====

<div class="translation">
Energiái révén a mindent átható Istenség Személyisége a legfelsőbb ura az élőlények minden cselekedetének, akár az anyagi energián próbálnak uralkodni, akár odaadó szolgálatot végeznek. Ő az eredeti ura a tudatlanságnak és a valódi tudásnak.
</div>

==== MAGYARÁZAT ====

<div class="purport">
Ebben a versben a vīśvaṅ szónak nagy jelentősége van. Aki minden területen képes cselekedni, azt puruṣának vagy kṣetrajñának nevezik. Ez a két kifejezés — kṣetrajña és puruṣa — egyformán alkalmazható mind az egyéni önvalóra, mind a Legfelsőbb Önvalóra, az Úrra. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 13.3.|BG13.3.]]) a következőképpen magyarázza ezt el:

:''kṣetrajñaṁ cāpi māṁ viddhi''
:''sarva-kṣetreṣu bhārata''
:''kṣetra-kṣetrajñayor jñānaṁ''
:''yat taj jñānaṁ mataṁ mama''

Kṣetra helyet jelent, azt pedig, aki ismeri a helyet, kṣetrajñának nevezik. Az egyéni önvaló csupán saját cselekedetei korlátolt terét ismeri, ám a Legfelsőbb Önvaló, az Úr tisztában van a cselekedetek végtelen mezejével. Az egyéni lélek saját gondolkodását, érzéseit és akaratát ismeri csupán, de a Felsőlélek, azaz Paramātmā, a legfelsőbb irányító, aki mindenütt jelen van, ismeri mindenki gondolatait, érzéseit és akaratát. Ily módon az egyéni élőlény csak saját ügyeinek parányi ura, míg az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindenki ügyeinek mestere a múltban, jelenleg és a jövőben (''vedāhaṁ samatītāni'' stb.). Csak a tudatlanok nem ismerik fel ezt a különbséget az Úr és az élőlények között. Az élőlények, mivel különböznek a tudatlan anyagtól, a tudás minőségét illetően egyenlőek lehetnek az Úrral, ám abban, hogy teljes tudással rendelkezzenek a múltról, a jelenről és a jövőről, sohasem lehetnek egyenlőek Vele.

Az élőlény csak részben van tudatában mindennek, ezért néha megfeledkezik saját kilétéről. Ez a feledékenység különösképpen az Úr ekapād-vibhūti területén nyilvánul meg, vagyis az anyagi világban, ám a tettek tripād-vibhūti terén, vagyis a lelki világban nincs jelen, s ott az élőlények mentesek minden szennyeződéstől, amely a lét feledékeny állapotának következménye. Az anyagi test a feledékenység durva és finom formájának jelképe, ezért az anyagi világ egész atmoszféráját avidyānak, vagyis tudatlanságnak hívják, míg a lelki világ teljes atmoszférája vidyā, vagyis tudással teli. Az avidyānak különféle szintjei vannak, melyeket dharmának, arthának és mokṣának neveznek. A monisták hangoztatta mokṣa, vagyis a felszabadulás gondolata (mely szerint az élőlény és az Úr a végső egybeolvadás révén egyek) szintén a materializmus végső szintje, azaz feledékenység. Az önvaló és a Legfelsőbb Önvaló minőségi egységének ismerete szintén részleges tudás és tudatlanság, mert nem tud a mennyiségi különbségről, amelyet az előzőekben elmagyaráztunk. Az egyéni önvaló sohasem lehet egyenlő az Úrral a tudásban — máskülönben nem kerülhetne a felejtés állapotába. Így aztán mivel az egyéni önvalóra vagyis az élőlényre egy szinten mindig a felejtés jellemző, mindig szakadéknyi különbség van az Úr és az élőlények, az egész és a részek között. A rész sosem egyenlő az egésszel. Az a felfogás tehát, mely szerint az élőlény száz százalékosan egyenlő az Úrral, szintén tudatlanságra vall.

A tudatlanság területén a cselekedetek a teremtés feletti uralomra irányulnak. Az anyagi világban mindenki anyagi gazdagságra akar szert tenni, hogy uralkodjon az anyagi világon, s ezért van örökös csatározás és csalódottság, amely a tudatlanság jellemző jegye. A tudás mezején azonban az Úr odaadó szolgálata van jelen (bhakti), s emiatt nem történhet meg, hogy valakit az odaadó cselekvés felszabadult szintjén a tudatlanság vagy feledékenység (avidyā) hatása beszennyezzen. Az Úr a tulajdonosa tehát mind a tudatlanság, mind a tudás mezejének, s hogy az élőlény a kettő közül melyik régióban akar élni, az szabad választása maradt.
</div>

<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 2.6.20| SB 2.6.20]] '''[[HU/SB 2.6.20|SB 2.6.20]] - [[HU/SB 2.6.22|SB 2.6.22]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 2.6.22| SB 2.6.22]]</div>
__NOTOC__
__NOEDITSECTION__