HU/SB 2.2.3 - Revision history

TattvaDarsana at 19:47, 1 March 2019

2019-03-01T19:47:33Z

← Older revision		Revision as of 19:47, 1 March 2019
Line 38:		Line 38:

	<div class="purport">		<div class="purport">
	A bhāgavata-dharma, vagyis a Śrīmad-Bhāgavatam vallási rendszere merőben eltér a gyümölcsöző tettek útjától, amelyet a bhakták puszta időfecsérlésnek tekintenek. Az egész univerzum, az egész anyagi létezés mint jagat gördül tovább és tovább, hogy az ember csupán azzal törődjön, hogyan tehetné helyzetét nyugodttá és biztonságossá, noha mindenki látja, hogy ez a létezés se nem nyugodt, se nem biztonságos, és sohasem válhat azzá a fejlődés egyetlen szintjét elérve sem. Akiket az anyagi civilizáció látszólagos fejlődése (amely puszta fantazmagória) magával ragad, azok kétségkívül őrültek. Az egész anyagi teremtés csak bűvészkedés a nevekkel, s valójában nem más, mint földből, tűzből, vízből és hozzájuk hasonló anyagokból álló megtévesztő megnyilvánulás. Az épületek, bútorok, autók, házak, üzemek, gyárak, a béke, a háború, sőt a legfejlettebb anyagi tudomány, az atomenergia és az elektronika is mind csak anyagi dolgok megtévesztő nevei a velük járó visszahatásokkal együtt, melyeket a három kötőerő okoz. Mivel az Úr bhaktája tökéletesen tisztában van mindezzel, nem törődik azzal, hogy fölösleges dolgokat hozzon létre egy olyan helyzet megteremtése érdekében, amely egyáltalán nem a valóság, csupán olyan nevek összessége, melyeknek nincs nagyobb jelentőségük, mint a tengerben a hullámok morajának. A nagy királyok, vezérek és harcosok egymás ellen harcolnak, hogy nevük ne merüljön a feledés homályába a történelem során. Idővel azonban mindannyian feledésbe merülnek, s helyüket egy új történelmi korszaknak adják át. Egy bhakta azonban felismeri, hogy a történelem és a történelmi személyiségek csupán a változó idő haszontalan termékei. A gyümölcsöző tetteket végzők vágya az, hogy nagy szerencse érje őket, s vagyonra, nőkre, világi elismerésre tegyenek szert, ám akik a tökéletes valóságban gyökereznek, azokat e valótlan dolgok nem érdeklik — számukra mindez csupán idővesztegetés. Az emberi életben minden pillanat fontos, ezért egy felvilágosult embernek ügyelnie kell arra, hogy gondosan ossza be az idejét. Millió és millió aranyért cserébe sem lehet visszaszerezni egyetlen olyan pillanatát sem az ember életének, amelyet az anyagi boldogság hasztalan keresésével töltött el. Ezért ez a vers arra figyelmezteti a transzcendentalistát, aki arra vágyik, hogy kiszabaduljon māyā, vagyis az élet látszólagos tevékenységei szorításából, hogy ne tévesszék meg őt a gyümölcsöző tetteket végzők látszólagos eredményei. Az emberi élet célja nem az érzékkielégítés, hanem az önmegvalósítás, s a Śrīmad-Bhāgavatam az elejétől a végéig kizárólag erre tanít bennünket. Az emberi élet célja csakis az önmegvalósítás. Az a civilizáció, amely csupán erre a legfőbb tökéletességre törekszik, sohasem hoz létre fölösleges dolgokat. Az ilyen tökéletes civilizáció arra készíti fel az embereket, hogy csupán a puszta létfenntartáshoz szükséges dolgokat fogadják el, azaz próbálják meg kihasználni egy rossz vásár jó oldalát. Anyagi testünk és az életünk ilyen szempontból rossz vásár, mert az élőlény valójában lélek, s amire abszolút szüksége van, az a lelki fejlődés. Az emberi élet arra szolgál, hogy megvalósítsuk ezt a fontos igazságot, s eszerint cselekedjünk. Csupán annyit fogadjunk el, amennyi az élet puszta szükségleteit fedezi. Bízzuk magunkat Isten adományára, s ne fordítsuk más célra az emberi energiát — például ne hajszoljuk őrült módjára az anyagi élvezeteket. Azt a civilizációt, amelynek célja az anyagi fejlődés, „démonok civilizációjának” nevezik, amelynek vége háború és ínség. A vers a transzcendentalistákat itt főként arra figyelmezteti, hogy legyenek szilárdak elméjükben, s még ha nehezen tudják az egyszerű élet és magas szintű gondolkodás elvét követni, szilárd eltökéltségük akkor se inogjon meg a legparányibb mértékben sem. A transzcendentalista számára puszta öngyilkosság, ha bensőségesen kapcsolatot tart a világi, érzékkielégítést hajszoló emberekkel, mert ez megakadályozza őt az élet végső céljának elérésében. Śukadeva Gosvāmī akkor találkozott Parīkṣit Mahārājával, amikor Parīkṣit Mahārājának a legnagyobb szüksége volt erre. Egy transzcendentalistának kötelessége, hogy segítsen azoknak, akik a valódi felszabadulásra vágynak, és támogassa felszabadulásukat. Érdemes megjegyeznünk, hogy Śukadeva Gosvāmī korábban, amikor Parīkṣit Mahārāja nagy királyként uralkodott, egyetlen egyszer sem találkozott vele. A következő śloka azt magyarázza el, hogyan cselekszik egy transzcendentalista.		A bhāgavata-dharma, vagyis a Śrīmad-Bhāgavatam vallási rendszere merőben eltér a gyümölcsöző tettek útjától, amelyet a bhakták puszta időfecsérlésnek tekintenek. Az egész univerzum, az egész anyagi létezés, mint jagat gördül tovább és tovább, hogy az ember csupán azzal törődjön, hogyan tehetné helyzetét nyugodttá és biztonságossá, noha mindenki látja, hogy ez a létezés se nem nyugodt, se nem biztonságos, és sohasem válhat azzá a fejlődés egyetlen szintjét elérve sem. Akiket az anyagi civilizáció látszólagos fejlődése (amely puszta fantazmagória) magával ragad, azok kétségkívül őrültek. Az egész anyagi teremtés ''csak bűvészkedés a nevekkel'', s valójában nem más, mint földből, tűzből, vízből és hozzájuk hasonló anyagokból álló megtévesztő megnyilvánulás. Az épületek, bútorok, autók, házak, üzemek, gyárak, a béke, a háború, sőt a legfejlettebb anyagi tudomány, az atomenergia és az elektronika is mind csak anyagi dolgok megtévesztő nevei a velük járó visszahatásokkal együtt, melyeket a három kötőerő okoz. Mivel az Úr bhaktája tökéletesen tisztában van mindezzel, nem törődik azzal, hogy fölösleges dolgokat hozzon létre egy olyan helyzet megteremtése érdekében, amely egyáltalán nem a valóság, csupán olyan nevek összessége, melyeknek nincs nagyobb jelentőségük, mint a tengerben a hullámok morajának. A nagy királyok, vezérek és harcosok egymás ellen harcolnak, hogy nevük ne merüljön a feledés homályába a történelem során. Idővel azonban mindannyian feledésbe merülnek, s helyüket egy új történelmi korszaknak adják át. Egy bhakta azonban felismeri, hogy a történelem és a történelmi személyiségek csupán a változó idő haszontalan termékei. A gyümölcsöző tetteket végzők vágya az, hogy nagy szerencse érje őket, s vagyonra, nőkre, világi elismerésre tegyenek szert, ám akik a tökéletes valóságban gyökereznek, azokat e valótlan dolgok nem érdeklik — számukra mindez csupán idővesztegetés. Az emberi életben minden pillanat fontos, ezért egy felvilágosult embernek ügyelnie kell arra, hogy gondosan ossza be az idejét. Millió és millió aranyért cserébe sem lehet visszaszerezni egyetlen olyan pillanatát sem az ember életének, amelyet az anyagi boldogság hasztalan keresésével töltött el. Ezért ez a vers arra figyelmezteti a transzcendentalistát, aki arra vágyik, hogy kiszabaduljon māyā, vagyis az élet látszólagos tevékenységei szorításából, hogy ne tévesszék meg őt a gyümölcsöző tetteket végzők látszólagos eredményei. Az emberi élet célja nem az érzékkielégítés, hanem az önmegvalósítás, s a Śrīmad-Bhāgavatam az elejétől a végéig kizárólag erre tanít bennünket. Az emberi élet célja csakis az önmegvalósítás. Az a civilizáció, amely csupán erre a legfőbb tökéletességre törekszik, sohasem hoz létre fölösleges dolgokat. Az ilyen tökéletes civilizáció arra készíti fel az embereket, hogy csupán a puszta létfenntartáshoz szükséges dolgokat fogadják el, azaz próbálják meg kihasználni egy rossz vásár jó oldalát. Anyagi testünk és az életünk ilyen szempontból rossz vásár, mert az élőlény valójában lélek, s amire abszolút szüksége van, az a lelki fejlődés. Az emberi élet arra szolgál, hogy megvalósítsuk ezt a fontos igazságot, s eszerint cselekedjünk. Csupán annyit fogadjunk el, amennyi az élet puszta szükségleteit fedezi. Bízzuk magunkat Isten adományára, s ne fordítsuk más célra az emberi energiát — például ne hajszoljuk őrült módjára az anyagi élvezeteket. Azt a civilizációt, amelynek célja az anyagi fejlődés, „démonok civilizációjának” nevezik, amelynek vége háború és ínség. A vers a transzcendentalistákat itt főként arra figyelmezteti, hogy legyenek szilárdak elméjükben, s még ha nehezen tudják az egyszerű élet és magas szintű gondolkodás elvét követni, szilárd eltökéltségük akkor se inogjon meg a legparányibb mértékben sem. A transzcendentalista számára puszta öngyilkosság, ha bensőségesen kapcsolatot tart a világi, érzékkielégítést hajszoló emberekkel, mert ez megakadályozza őt az élet végső céljának elérésében. Śukadeva Gosvāmī akkor találkozott Parīkṣit Mahārājával, amikor Parīkṣit Mahārājának a legnagyobb szüksége volt erre. Egy transzcendentalistának kötelessége, hogy segítsen azoknak, akik a valódi felszabadulásra vágynak, és támogassa felszabadulásukat. Érdemes megjegyeznünk, hogy Śukadeva Gosvāmī korábban, amikor Parīkṣit Mahārāja nagy királyként uralkodott, egyetlen egyszer sem találkozott vele. A következő śloka azt magyarázza el, hogyan cselekszik egy transzcendentalista.
	</div>		</div>

Aditya: Srimad-Bhagavatam Compile Form edit

2019-01-29T13:27:31Z

Srimad-Bhagavatam Compile Form edit

New page

[[Category:HU/Srímad-Bhágavatam - 2. ének, 2. fejezet|H03]]
<div style="float:left">'''[[Hungarian - Srimad-Bhagavatam|Śrīmad-Bhāgavatam]] - [[HU/SB 2|Második Ének]] - [[HU/SB 2.2: A szívben lakozó Úr| MÁSODIK FEJEZET: A szívben lakozó Úr]]'''</div>
<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 2.2.2| SB 2.2.2]] '''[[HU/SB 2.2.2|SB 2.2.2]] - [[HU/SB 2.2.4|SB 2.2.4]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 2.2.4| SB 2.2.4]]</div>

<div style="clear:both;"></div>
<div class="center">
'''<big>[[Vanisource:SB 2.2.3|Click here for English]]</big>'''
</div>
----

{{RandomImage|Hungarian}}

==== 3. VERS ====

<div class="verse">
:ataḥ kavir nāmasu yāvad arthaḥ
:syād apramatto vyavasāya-buddhiḥ
:siddhe ’nyathārthe na yateta tatra
:pariśramaṁ tatra samīkṣamāṇaḥ
</div>

==== SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS ====

<div class="synonyms">
''ataḥ''—ezért; ''kaviḥ''—a felvilágosult ember; ''nāmasu''—csupán nevekben; ''yāvat''—a legkevesebb; ''arthaḥ''—szükségesség; ''syāt''—lennie kell; ''apramattaḥ''—anélkül hogy őrülten vágyna utánuk; ''vyavasāya-buddhiḥ''—szilárd intelligencia; ''siddhe''—a sikerért; ''anyathā''—különben; ''arthe''—az érdekében; ''na''—soha; ''yateta''—törekedjen rá; ''tatra''—ott; ''pariśramam''—fáradságos munka; ''tatra''—ott; ''samīkṣamāṇaḥ''—aki valóban lát.
</div>

==== FORDÍTÁS ====

<div class="translation">
A felvilágosult embernek ezért csak a minimális életszükségletek megszerzésére szabad törekednie, amíg a nevek világában él. Legyen okos és rendíthetetlen, és sohase törekedjen fölösleges dolgokra, valóban megértvén, hogy minden ilyen törekvés csak hiábavaló fáradozás.
</div>

==== MAGYARÁZAT ====

<div class="purport">
A bhāgavata-dharma, vagyis a Śrīmad-Bhāgavatam vallási rendszere merőben eltér a gyümölcsöző tettek útjától, amelyet a bhakták puszta időfecsérlésnek tekintenek. Az egész univerzum, az egész anyagi létezés mint jagat gördül tovább és tovább, hogy az ember csupán azzal törődjön, hogyan tehetné helyzetét nyugodttá és biztonságossá, noha mindenki látja, hogy ez a létezés se nem nyugodt, se nem biztonságos, és sohasem válhat azzá a fejlődés egyetlen szintjét elérve sem. Akiket az anyagi civilizáció látszólagos fejlődése (amely puszta fantazmagória) magával ragad, azok kétségkívül őrültek. Az egész anyagi teremtés csak bűvészkedés a nevekkel, s valójában nem más, mint földből, tűzből, vízből és hozzájuk hasonló anyagokból álló megtévesztő megnyilvánulás. Az épületek, bútorok, autók, házak, üzemek, gyárak, a béke, a háború, sőt a legfejlettebb anyagi tudomány, az atomenergia és az elektronika is mind csak anyagi dolgok megtévesztő nevei a velük járó visszahatásokkal együtt, melyeket a három kötőerő okoz. Mivel az Úr bhaktája tökéletesen tisztában van mindezzel, nem törődik azzal, hogy fölösleges dolgokat hozzon létre egy olyan helyzet megteremtése érdekében, amely egyáltalán nem a valóság, csupán olyan nevek összessége, melyeknek nincs nagyobb jelentőségük, mint a tengerben a hullámok morajának. A nagy királyok, vezérek és harcosok egymás ellen harcolnak, hogy nevük ne merüljön a feledés homályába a történelem során. Idővel azonban mindannyian feledésbe merülnek, s helyüket egy új történelmi korszaknak adják át. Egy bhakta azonban felismeri, hogy a történelem és a történelmi személyiségek csupán a változó idő haszontalan termékei. A gyümölcsöző tetteket végzők vágya az, hogy nagy szerencse érje őket, s vagyonra, nőkre, világi elismerésre tegyenek szert, ám akik a tökéletes valóságban gyökereznek, azokat e valótlan dolgok nem érdeklik — számukra mindez csupán idővesztegetés. Az emberi életben minden pillanat fontos, ezért egy felvilágosult embernek ügyelnie kell arra, hogy gondosan ossza be az idejét. Millió és millió aranyért cserébe sem lehet visszaszerezni egyetlen olyan pillanatát sem az ember életének, amelyet az anyagi boldogság hasztalan keresésével töltött el. Ezért ez a vers arra figyelmezteti a transzcendentalistát, aki arra vágyik, hogy kiszabaduljon māyā, vagyis az élet látszólagos tevékenységei szorításából, hogy ne tévesszék meg őt a gyümölcsöző tetteket végzők látszólagos eredményei. Az emberi élet célja nem az érzékkielégítés, hanem az önmegvalósítás, s a Śrīmad-Bhāgavatam az elejétől a végéig kizárólag erre tanít bennünket. Az emberi élet célja csakis az önmegvalósítás. Az a civilizáció, amely csupán erre a legfőbb tökéletességre törekszik, sohasem hoz létre fölösleges dolgokat. Az ilyen tökéletes civilizáció arra készíti fel az embereket, hogy csupán a puszta létfenntartáshoz szükséges dolgokat fogadják el, azaz próbálják meg kihasználni egy rossz vásár jó oldalát. Anyagi testünk és az életünk ilyen szempontból rossz vásár, mert az élőlény valójában lélek, s amire abszolút szüksége van, az a lelki fejlődés. Az emberi élet arra szolgál, hogy megvalósítsuk ezt a fontos igazságot, s eszerint cselekedjünk. Csupán annyit fogadjunk el, amennyi az élet puszta szükségleteit fedezi. Bízzuk magunkat Isten adományára, s ne fordítsuk más célra az emberi energiát — például ne hajszoljuk őrült módjára az anyagi élvezeteket. Azt a civilizációt, amelynek célja az anyagi fejlődés, „démonok civilizációjának” nevezik, amelynek vége háború és ínség. A vers a transzcendentalistákat itt főként arra figyelmezteti, hogy legyenek szilárdak elméjükben, s még ha nehezen tudják az egyszerű élet és magas szintű gondolkodás elvét követni, szilárd eltökéltségük akkor se inogjon meg a legparányibb mértékben sem. A transzcendentalista számára puszta öngyilkosság, ha bensőségesen kapcsolatot tart a világi, érzékkielégítést hajszoló emberekkel, mert ez megakadályozza őt az élet végső céljának elérésében. Śukadeva Gosvāmī akkor találkozott Parīkṣit Mahārājával, amikor Parīkṣit Mahārājának a legnagyobb szüksége volt erre. Egy transzcendentalistának kötelessége, hogy segítsen azoknak, akik a valódi felszabadulásra vágynak, és támogassa felszabadulásukat. Érdemes megjegyeznünk, hogy Śukadeva Gosvāmī korábban, amikor Parīkṣit Mahārāja nagy királyként uralkodott, egyetlen egyszer sem találkozott vele. A következő śloka azt magyarázza el, hogyan cselekszik egy transzcendentalista.
</div>

<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 2.2.2| SB 2.2.2]] '''[[HU/SB 2.2.2|SB 2.2.2]] - [[HU/SB 2.2.4|SB 2.2.4]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 2.2.4| SB 2.2.4]]</div>
__NOTOC__
__NOEDITSECTION__