Vanipedia - User contributions [en]

Category:HU/681219 - Lecke BG 02.62-72 - Los Angeles

2026-11-10T13:03:26Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/60.01 - 90.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681219_-_Lecture_BG_02.62-72_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681219BG-LOS ANGELES - 1968. december 19.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681219BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' Te fogsz olvasni? Adjatok egy könyvet! Adjatok egy könyvet!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben az érzéktárgyakon elmélkedik, az ember ragaszkodni kezd hozzájuk; a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig harag születik.” ([[HU/BG 2.62|BG 2.62]])

'''Magyarázat:''' „Aki nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal, az az érzéktárgyakon való elmélkedés során anyagi vágyak hatása alá kerül. Az érzékeknek szükségük van valamilyen tevékenységre; ha pedig nem az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában foglalják le őket, akkor bizonyosan az anyagi világ szolgálatában fognak elfoglaltságot keresni.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Íme a yoga-rendszer titka. ''Yoga'' – ''indriya-saṁyama''. A ''yoga'' valódi célja az érzékek uralása. Anyagi tevékenységeink lényege, hogy érzékeinket valamilyen konkrét cél vagy élvezet szolgálatába állítjuk. Ez az anyagi elfoglaltságunk. A yoga-rendszer pedig azt jelenti, hogy uralnunk kell az érzékeket, el kell szakítanunk azokat az anyagi élvezetektől – az anyagi örömöktől és fájdalmaktól –, és át kell irányítanunk a figyelmünket arra, hogy meglássuk a saját lelkünkben jelen lévő Felsőlelket, ''Viṣṇut''.

Ez a ''yoga'' valódi célja. A ''yoga'' nem csupán annyit jelent… persze, a kezdeti szakaszban léteznek különféle szabályok és előírások, valamint testhelyzetek, amelyek célja az elme uralás alá vonása. Ám ezek nem önmagukban vett célok. A végső cél az anyagi tevékenységek leállítása és a lelki tevékenységek megkezdése. Szóval, erről van itt szó.

Olvasd tovább!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az anyagi világban mindenki – beleértve az Úr ''Śivát'' és az Úr ''Brahmāt'' is, nem is beszélve a mennyei bolygókon élő többi félistenről – ki van téve az érzéktárgyak hatásának.”

'''Prabhupāda:''' Érzéktárgyak, igen.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „…az érzéktárgyak hatásának. Az egyetlen mód arra, hogy kikerüljünk az anyagi létezés e rejtélyes csapdájából az, ha Kṛṣṇa-tudatossá válunk.”

'''Prabhupāda:''' A védikus irodalomból tudhatjuk, hogy… nos, ők maguk mutatják ezt meg nekünk – az Úr ''Śiva'' és az Úr ''Brahmā''. Bizonyos esetekben ők is vonzódni kezdtek az érzéktárgyakhoz. Gondoljunk csak az Úr ''Brahmāra'' és lányára, ''Sarasvatīra''… ''Sarasvatī'' a szépség – a női szépség – legtökéletesebb megtestesítőjének számít.

Úgy történt, hogy az Úr ''Brahmā'' elragadtatásba esett saját leánya szépsége láttán – csupán azért, hogy példát mutasson nekünk: még olyan magasrendű személyiségek is, mint az Úr ''Brahmā'', olykor a bűvölet hatása alá kerülhetnek; annyira hatalmas ez a ''māyā''. Elfeledkezett arról, hogy: „Ő a leányom.” E vétek jóvátételeként ''Brahmānak'' el kellett hagynia a testét. Ezek a történetek megtalálhatók a ''Śrīmad-Bhāgavatamban''.

Hasonlóképpen, amikor ''Kṛṣṇa Mohinī-mūrti'' alakjában jelent meg az Úr ''Śiva'' előtt – a „''Mohinī''” kifejezés a legmegigézőbb, legszebb női formát jelöli –, az Úr ''Śiva'' is teljesen a hatása alá került. Bárhová ment is, az Úr ''Śiva'' követte őt. A leírások szerint pedig, miközben ''Mohinī-mūrti'' üldözte, az Úr ''Śivánál'' magömlés következett be. Ilyen példák is léteznek tehát.

Ahogyan a ''Bhagavad-gītāban'' áll, ''daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā'' ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]).

Az egész anyagi energia elbűvöl mindannyiunkat ezzel a szépséggel – a női szépséggel. Valójában azonban nem létezik szépség; ez csupán illúzió. ''Śaṅkarācārya'' azt mondja: „Te e szépség után hajtasz, de elemezted-e már, mi is ez a szépség valójában?” ''Etad rakta-māṁsa-vikāram'' – ez csupán vér és hús elegye. Gondoljunk csak tanítványainkra, ''Govinda dāsīra'' és ''Nara-nārāyaṇára'', amint gipszből formáznak valamit! Jelen állapotában még nincs benne semmi vonzó. Ám ha a gipszet szépen kifestik, máris rendkívül vonzóvá válik.

Hasonlóképpen, ez a test is vér, izmok és erek összessége. Ha felnyitjuk a testet, belül csupa visszataszító, borzalmas dolgot találunk. Kívülről azonban ''māyā'' illuzórikus színeivel van kifestve, így rendkívül vonzónak tűnik – és éppen ez vonzza érzékeinket.

Ez a fogságunk oka. E világ hamis, illuzórikus szépsége tart minket rabságban. Olyan ez, mint a délibáb. A délibáb tökéletes példa: a sivatagban a napfény visszatükröződése víznek tűnik. De vajon van ott víz? Nincs. A szomjas állat a délibáb után ered, azt gondolva: „Ó, itt a víz! Végre olthatom a szomjam!” Mi is pontosan így sóvárgunk, így rohanunk a délibáb után. Ám nincs benne sem béke, sem boldogság.

Ezért figyelmünket vissza kell fordítanunk Isten felé. Ne kergessük tovább ezt a délibábot! Forduljunk vissza Istenhez, térjünk vissza ''Kṛṣṇához''! Ez a mi üzenetünk. Ne kössük le érzékeinket az anyagi világ illuzórikus szépségével! Fordítsuk inkább érzékeinket ''Kṛṣṇa'' felé, aki az igazi szépség. Ezt nevezzük Kṛṣṇa-tudatnak.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr ''Śiva'' egyszer mély meditációba merült, ám amikor a gyönyörű leány, ''Pārvatī'' érzéki élvezetek reményében megzavarta őt, ő beleegyezett a kérésbe, s ennek eredményeként megszületett ''Kārttikeya''.”

'''Prabhupāda:''' Ó, hát itt van ''Kārttikeya''! (nevetés) (nevet) Igen. ''Hare Kṛṣṇa''. Folytasd! (nevetés)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Amikor ''Haridāsa Ṭhākura'' még az Úr fiatal híve volt, őt is hasonlóképpen megkísértette ''Māyādevī'' egyik megtestesülése.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt a különbség. Az Úr ''Śiva'' az istenek (félistenek) közül a legnagyobb. Őt is elcsábította ''Pārvatī'', és e vonzalom következményeként született meg ''Kārttikeya''. Ez volt az istenek – mondhatni – összeesküvése: úgy vélték, ha nem születik egy fiú az Úr ''Śiva'' magjából, lehetetlen legyőzni a démonokat. Ezért tartják ''Kārttikeyát'' az istenek hadvezérének.

Ám itt egy másik példa: ''Haridāsa Ṭhākura''. ''Haridāsa Ṭhākura'' még fiatal volt, körülbelül húsz-huszonnégy éves, és éppen a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengte, amikor a falu földesura – aki igencsak irigyelte őt – kitervelte, hogy egy prostituált segítségével próbára teszi. A nő beleegyezett, és az éjszaka közepén, gyönyörű ruhába öltözve – lévén fiatal és szép – megpróbálta elcsábítani ''Haridāsa Ṭhākurát''. Ám ő nem hagyta magát elcsábítani.

Ez a különbség. Egy Kṛṣṇa-tudatos személyt – még ha nem is áll az Úr ''Śiva'' vagy az Úr ''Brahmā'' szintjén, hanem csupán egy hétköznapi emberről van szó – sosem győzi le a ''māyā''. Ám aki nincs teljes mértékben Kṛṣṇa-tudatban – legyen az akár az Úr ''Śiva'' vagy az Úr ''Brahmā'' –, azt legyőzi a ''māyā''; hát még a többieket! Ez a helyzet.

Folytassuk! „Amikor ''Haridāsa Ṭhākura'' még az Úr fiatal híve volt…”

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...őt is hasonlóképpen kísértésbe ejtette ''Māyādevī'' megtestesülése, de ''Haridāsa'' könnyedén kiállta a próbát, mivel töretlen odaadással viseltetett az Úr ''Kṛṣṇa'' iránt. Az Úr őszinte híve megtanulja megvetni az összes anyagi érzéki élvezetet, mivel az Úr társaságában magasabb rendű ízt fedez fel a lelki örömökben. Ez a siker titka.”

'''Prabhupāda:''' ''Paraṁ dṛṣṭvā nivartate'' ([[HU/BG 2.59|BG 2.59]]). ''Param'' – ha az ember valami jobbat kap, lemond az alacsonyabb rendű dologról. Ez a természetünk. Vegyük például a tanítványaimat, az amerikai diákokat: ők korábban mind hozzászoktak a húsevéshez. Ám most egyikük édességgolyókat – úgynevezett ISKCON-golyókat – készít, és a többiek emiatt elfelejtik a húsevést. Már nem is vágynak rá. Találtak maguknak egy jobb elfoglaltságot: az édességgolyókat. (nevetés)

Nos, ez a módszer lényege. Amikor az ember jobb elfoglaltságot talál... mindannyian élvezetekre vágyunk. ''Ānandamayo ’bhyāsāt'' (''Vedānta-sūtra'' 1.1.12). Minden élőlény örömöt keres; ez a természetéből fakad. Ezt nem lehet megállítani. Ha mégis megpróbáljuk... gondoljunk csak egy gyermekre, aki szórakozást keres: összetör valamit – számára ez élvezet. Nem is fogja fel, hogy éppen rombol, ő egyszerűen csak élvezi a törést-zúzást.

Hasonlóképpen, az anyagi életfelfogásban mi sem tudjuk, mi az igazi élvezet. Csak rombolunk és építünk. A ti országotokban több helyen is láttam, hogy lebontanak egy szép épületet, majd ugyanarra a helyre felhúznak egy másikat. Értitek? Rombolás és építés. Rombolás és... „Ó, ez az épület már régi! Bontsátok le!”

Ugyanaz a gyermeki játék, látjátok? Pusztán az emberi élet értékes idejét pazarolják el ilyen tevékenységekre. Rombolás és építés, rombolás és építés. „Ez az autó már használhatatlan. Kell egy másik, egy ’69-es modell.” És emberek ezrei foglalatoskodnak azzal a ’69-es modellel. Értitek? Mi ez tulajdonképpen? Lényegében: rombolás és építés, rombolás és építés. Pontosan úgy, mint egy gyermeknél. Értitek?

Tehát, ha valaki nem talál magának egy magasabb rendű elfoglaltságot – a Kṛṣṇa-tudatot –, akkor bizonyára továbbra is ezzel a rombolással és építéssel, rombolással és építéssel lesz elfoglalva. Gyermeki tevékenység ez. ''Paraṁ dṛṣṭvā nivartate'' ([[HU/BG 2.59|BG 2.59]]). Ami pedig a Kṛṣṇa-tudat követőit illeti: ők néha megpróbálnak a huszonnégy órába még két órát belesűríteni. Annyi, de annyi tennivalójuk van...

Ha tehát valaki nem a Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedik, akkor óhatatlanul ''māyā'' (az illúzió) szolgálatában áll – a végeredmény ugyanaz. Az emberek talán még dicsérik is az ilyen tevékenységet: „Ó, milyen gazdag ember! Lebontott egy remek épületet, majd a helyére egy másikat húzott fel.” Nos, anyagi szempontból ez talán nagyszerűnek tűnhet, de lelki mércével mérve az illető csupán az idejét pazarolja.

(énekel) ''Hari hari biphale janama goṅāinu'' – ismeritek ezt a dalt? ''Manuṣya-janama pāiyā'', ''rādhā-kṛṣṇa nā bhajiyā'', ''jāniyā śuniyā biṣa khāinu'' – „Tudatosan, szándékosan mérget iszom.” Mérget. Miért nevezzük méregnek? Mert az értékes emberi élet idejének elpazarolása valójában méregivás. Akárcsak az az ember, aki mérget iszik – nem tudhatja, mi vár rá a következő életében. Könnyen lehet, hogy szellemként végzi. Büntetésből hosszú éveken át nem lesz anyagi teste. Láttátok? ''Gaurasundara'' írt egy cikket a szellemekről a Back to Godhead folyóiratunkban. Angliában van egy szellem, aki még mindig Cromwell-lel harcol. A küzdelem a mai napig tart; éjszakánként hallani a harc zaját. Értitek?

A „méreg” tehát arra utal, hogy bár az emberi élet lehetőséget kínál a Kṛṣṇa-tudat elérésére és az Istenhez való visszatérésre, ha mi mégsem Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedünk, hanem csupán a rombolás és építés körforgásában veszünk részt, akkor valójában mérget iszunk. Ez azt jelenti, hogy a következő életemben belekerülök a születés és halál körforgásába, a 8 400 000 létforma valamelyikébe, és az életem tönkremegy. Nem tudhatjuk, hány millió éven át kell majd bolyonganom a születés és halál e körforgásában. Ezért méreg ez.

''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''. „Tudom ezt; hallottam is. Mégis...” ''Jāniyā śuniyā biṣa''... pontosan úgy, mint egy tolvaj. A ''jāniyā śuniyā'' kifejezések... ezek a szavak rendkívül jelentőségteljesek. A ''jāniyā'' azt jelenti: tudni, a ''śuniyā'' pedig azt: hallani. Egy megrögzött tolvaj például tudja: „Ha lopok, börtönbe kerülök.”

Ráadásul a szentírásokból is hallotta: „Ne lopj! Különben a pokolra jutsz.” Tehát hallotta a szentírásokból, és a gyakorlatban is látta, megtapasztalta – mégis, amint kiszabadul a börtönből, újra elköveti ugyanazt a hibát. ''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''.

Mi is tudjuk; halljuk a szentírásokból, a tekintélyektől és a védikus irodalomból, hogy: „Ezt a nyomorúságos, feltételekhez kötött anyagi testet azért kaptam, hogy a háromféle anyagi szenvedést elviseljem” – mégsem aggódom különösebben amiatt, hogyan vethetnék véget a születés és halál ismétlődő körforgásának. Méregpoharat iszom. ''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''. ''Hari hari biphale janama goṅāinu''. Ezek az énekek rendkívül tanulságosak. Egyszerűen, szándékosan isszuk a mérget.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Aki tehát nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal – bármilyen ügyesen is képes mesterséges elfojtással kordában tartani érzékeit –, az előbb-utóbb biztosan elbukik, hiszen az érzéki élvezetekre irányuló legkisebb gondolat is arra sarkallja majd, hogy kielégítse vágyait.”

Hatvanhárom: „A haragból téveszme születik, a téveszméből pedig az emlékezet összezavarodása. Ha az emlékezet összezavarodik, az értelem elvész; ha pedig az értelem elvész, az ember újra visszaesik az anyagi lét mocsarába.”

'''Prabhupāda:''' A helyzetünk az, hogy mi ebből a testből állunk. A test az érzékszerveket jelenti, az érzékszervek irányítója – vagyis a „kocsis”, az érzékszervek hajtója – pedig az elme. Az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást, vagyis a pszichológiát (helyesen: a pszichét*) – az értelem irányítja. Az értelem felett pedig én állok. Én egy lelki lény vagyok.

Hogyan válunk hát e ''māyā'' (illúzió) áldozatává? A leírás szerint a haragból téveszme keletkezik, a téveszméből pedig zavar támad az emlékezetben. Az emlékezet megzavarodása azt jelenti, hogy teljesen elfelejtettem: nem ez a test vagyok, hanem lelki lény – ''aham brahmāsmi'' –, a Legfelsőbb ''Brahman'', a lelki, abszolút egész parányi szerves része. Ezt felejtettem el.

Amikor pedig az emlékezet megzavarodik – és amint elfelejtem, hogy lelki lény vagyok –, azonosítom magam ezzel az anyagi világgal, az illúzióval. Az értelem pedig elveszik. Az értelmemet arra kellett volna használnom, hogy irányítsam vele az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást –, ám mivel sem az elmém, sem az érzékszerveim nincsenek uralom alatt, ezért leestem. Ez a teljes testi felépítés elemzése.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvannégy: „Aki a szabályozó elvek segítségével képes uralni érzékszerveit, és mentes a vonzalomtól és az ellenszenvtől, az elnyerheti Isten kegyelmét.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Leestünk. Hogyan estünk le? Úgy, hogy az érzéki élvezetek szintjére süllyedtünk. Ezért az érzékszervektől kiindulva kell felemelkednünk, az érzékszervek megfékezése révén. Ez az önmegvalósítás útja. Akár ''yogát'' gyakorol valaki, akár ''bhaktit'' – odaadó szolgálatot –, a kezdet mindenképpen az érzékszervek uralása.

A ''yogīk'' és más módszerek követői például erőszakkal próbálják megfékezni az érzékszerveiket. „Elmegyek a Himalájába! Nem nézek többé szép nőkre! Lehunyom a szememet!” Ezek erőszakos módszerek. Az érzékszerveket nem lehet így uralni. Számos példa bizonyítja ezt. Nem szükséges a Himalájába menned. Maradj csak Los Angelesben, és használd a szemedet arra, hogy nézd ''Kṛṣṇát'' – így többet érsz el, mint az, aki elment a Himalájába. El fogod felejteni az összes többi látnivalót. Ez a mi módszerünk.

Nem szükséges megváltoztatnod a helyzetedet. Használd a füledet arra, hogy meghallgasd A ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van tanításait, és el fogsz felejteni minden ostobaságot. Használd a szemedet, hogy megpillantsd a ''mūrti'' – ''Kṛṣṇa'' – szépségét. Használd a nyelvedet arra, hogy megízleld ''Kṛṣṇa prasādamját''. Használd a lábadat, hogy eljöjj ebbe a templomba. Használd a kezedet, hogy ''Kṛṣṇáért'' dolgozz.

Használd az orrodat, hogy szagold a ''Kṛṣṇának'' felajánlott virágok illatát. Hová mehetnének el így az érzékeid? Minden oldalról le vannak kötve. A tökéletesség garantált. Nem kell erőszakkal kordában tartanod az érzékeidet – hogy „ezt ne nézd, ezt ne csináld, azt se csináld”. Nem. Csupán az érzékek tevékenységét, a fókuszukat kell megváltoztatnod. Ez lesz a segítségedre.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „Már kifejtettük, hogy az érzékeket külsőleg, valamilyen mesterséges módszerrel ugyancsak kordában lehet tartani, ám ha az érzékek nem az Úr transzcendentális szolgálatában tevékenykednek, fennáll a visszaesés veszélye. Bár úgy tűnhet, hogy a teljes Kṛṣṇa-tudatban élő személy érzéki síkon mozog, valójában – mivel Kṛṣṇa-tudatos – semmilyen ragaszkodást vagy elutasítást nem táplál az ilyen érzéki tevékenységek iránt.”

„A Kṛṣṇa-tudatos személyt kizárólag ''Kṛṣṇa'' elégedettsége foglalkoztatja, semmi más. Ezért ő minden ragaszkodáson vagy elutasításon felül áll. Ha ''Kṛṣṇa'' úgy kívánja, a bhakta bármit megtehet – még olyasmit is, ami egyébként nem lenne kívánatos –, ám ha ''Kṛṣṇa'' nem akarja, akkor semmit sem tesz meg, még olyasmit sem, amit egyébként a saját kielégülésére megtenne.”

„Így tehát az, hogy cselekszik-e vagy sem, az ő irányítása alatt áll, mivel kizárólag ''Kṛṣṇa'' útmutatása szerint cselekszik. Ez a tudatállapot az Úr indokolatlan kegyelme, amelyet egy bhakta akkor is elérhet, ha egyébként még az érzéki síkhoz kötődik.”

Hatvanöt: „Aki ilyen helyzetbe kerül, annak számára az anyagi lét háromféle szenvedése többé nem létezik. Ilyen boldog állapotban az ember értelme szilárddá válik.”

Hatvanhat: „Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak sem az elméje nem lehet fegyelmezett, sem az értelme nem lehet szilárd; e kettő nélkül pedig lehetetlen a béke. S hogyan is lehetne boldogság béke nélkül?”

Hatvanhét…

'''Prabhupāda:''' Nos, ebben az anyagi világban mindenki békére vágyik, de senki sem akarja kordában tartani az érzékeit. Ez így nem lehetséges. Képzeljük el, hogy valaki beteg, és az orvos azt mondja: „Szedje ezt a gyógyszert, és tartsa be ezt a diétát!” – ám a beteg képtelen uralkodni magán. Bármit megeszik, amihez kedve támad, szembeszegülve az orvos utasításaival. Hogyan is gyógyulhatna meg így?

Hasonló a helyzet velünk is: meg akarjuk szüntetni az anyagi világ káoszát, békére és jólétre vágyunk, de nem vagyunk hajlandóak kordában tartani az érzékeinket. Sőt, azt sem tudjuk, hogyan kellene uralni őket. Nem ismerjük az érzékek uralása yogájának valódi elvét. Így a béke elérése lehetetlen. ''Kutaḥ śāntir ayuktasya'' – ez a pontos kifejezés szerepel a ''Bhagavad-gītāban''. Ha valaki nem foglalkozik Kṛṣṇa-tudattal, számára nincs lehetőség a békére. Bárki próbálkozhat mesterséges úton elérni, de ez lehetetlen.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvanhét: „Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Tegyük fel, hogy a Csendes-óceánon utazol egy hajón, vagy kényelmesen ülsz valahol; ám ha nincs hatalmad az irányítás felett, az óceán egyetlen hulláma azonnal a tenger fenekére sodorhat. Szóval, erre van szükség. Mi e ''māyā'' (illuzórikus) világ Csendes-óceánjának közepén vagyunk. ''Saṁsāra-samudra'' – ezt nevezik ''samudrának'', azaz óceánnak. Így hát bármelyik pillanatban felborulhat a hajónk, ha nem vagyunk képesek az irányításra.

Igen.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvannyolc: „Ezért, ó, erős karú, akinek érzékei távol maradnak érzéktárgyaiktól, az minden bizonnyal szilárd értelmű.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Tehát: „akinek érzékei távol maradnak...” Az emberi élet célja éppen az érzékek megfékezése. ''Tapaḥ''. Ezt nevezik ''tapasyának'', azaz önmegtartóztatásnak vagy aszkézisnek. Tegyük fel, hogy hozzászoktam valamilyen érzéki élvezethez. Ám most elkezdem követni a Kṛṣṇa-tudatot; a lelki tanítómesterem vagy a szentírások azt mondják: „Ne tedd ezt!” Kezdetben talán némi kényelmetlenséget érzek, de ha képes vagyok ezt elviselni, az a ''tapasya''. Ez a ''tapasya''.

A ''tapasya'' azt jelenti, hogy bár testi szinten kényelmetlenséget tapasztalok, mégis elviselem azt. Ezt hívják ''tapasyának''. Az emberi létforma pedig éppen erre a ''tapasyára'' való. Nem arról van szó, hogy amint az érzékeim valamilyen kielégülést követelnek, azonnal meg is adom nekik. Nem. Úgy kell képeznem magam, hogy ha az érzékeim azt követelik: „Kedves uram, biztosítsd nekem ezt a lehetőséget!”, akkor azt felelhessem: „Nem. Ezt nem kaphatjátok meg.” Ezt nevezik ''gosvāmīnak'' vagy ''svāmīnak''.

Jelenleg mindenki úgy él, hogy az érzékeit tette meg a ''svāmījává'', azaz az urává. Ám amikor valaki ténylegesen az érzékei urává válik, akkor válik ''svāmīvá'' vagy ''gosvāmīvá''. Ez a ''svāmī'' és a ''gosvāmī'' valódi jelentése. Nem a ruházaton múlik. Aki rendelkezik önuralommal, akinek nem az érzékek diktálnak, aki nem az érzékek szolgája... a nyelvem épp azt diktálja: „Kérlek, vigyél el abba az étterembe, és egyél »pálcikákat«!” Mik azok a „pálcikák”?

'''Bhakta:''' Steak.

'''Prabhupāda:''' Steak? Hogyan írják ezt?

'''Bhakta:''' S-t-e-a-k.

'''Prabhupāda:''' Szóval mindegy... vagy az a sült csirke. Igen. Szóval a nyelv diktál nekem. De ha képes vagy uralni a nyelvedet – „Nem. Adok neked ISKCON golyót. Ne menj oda!” (nevetés) –, akkor az érzékek urává válsz. Érted? Mások csak azt próbálják elérni, hogy „ne menj oda”. Ez lehetetlen. A nyelvnek kapnia kell valami csodálatosat.

Máskülönben nem megy. Az csak mesterkélt dolog lenne. Ha a nyelvnek valami olyat adsz, ami még csodálatosabb, mint a sült csirke vagy bármi más, akkor abbahagyja a követelőzést. Ez a módszerünk. A mi módszerünk pontosan ez. Kínálhatunk például édesrizst. Milyen finom is az! Az illető el is felejti majd a húsevést.

Szóval, ez a módszer: a Kṛṣṇa-tudat. Minden érzékszervet el kell látni valamivel; nem szabad mesterségesen leállítani a működésüket. Az nem lehetséges. Egyszerűen nem megy. Mások csupán mesterségesen próbálják megfékezni az érzékek működését. De nem, ez nem lehetséges. A mi elvünk a ''tat-paratvena nirmalam'' (CC Madhya 19.170). Az érzékek tevékenységeit meg lehet tisztítani azáltal, hogy azokat a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába állítjuk. Így az érzékek nem fognak többé zavarni téged. Ha uralni akarod az érzékeidet, mindenekelőtt a nyelvedet kell megfékezned. Ha ez megvan, a többi érzékszervet is könnyedén uralni tudod majd.

Szóval, foglalkoztasd a nyelvedet a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' éneklésével, és azzal, hogy ''Kṛṣṇa-prasādamot'' fogyasztasz – így látni fogod, hogy a többi érzékszerved is magától uralom alá kerül. Az érzékek uralásának kulcsa a nyelv. Ha viszont szabad kezet adsz a nyelvednek, és engedsz a vágyainak, sosem leszel képes uralni a többi érzékszervedet. Ez az érzékek uralásának titka.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvankilenc: „Ami minden élőlény számára éjszaka, az az önfegyelmezett számára az ébrenlét ideje; ami pedig minden élőlény számára az ébrenlét ideje, az a befelé forduló bölcs számára éjszaka.”

'''Magyarázat:''' „Kétféle intelligens ember létezik. Az egyik az érzékkielégítést célzó anyagi tevékenységek terén intelligens, a másik pedig befelé forduló, és éber az önmegvalósítás művelésében. A befelé forduló bölcs – vagyis a megfontolt ember – tevékenységei éjszakát jelentenek azok számára, akik teljesen elmerültek az anyagiakban. Az anyagi gondolkodású emberek ebben az »éjszakában« alszanak, mivel tudatlanok az önmegvalósítással kapcsolatban. A befelé forduló bölcs azonban éber marad az anyagi gondolkodású ember ezen éjszakájában is.”

'''Prabhupāda:''' Az éjszaka azt az időszakot jelenti, amikor az emberek alszanak, a nappal pedig azt, amikor ébren vannak. Így értelmezhetjük a nappalt és az éjszakát. Nos, az anyagi gondolkodású ember úgymond alszik, ami a lelki megértést illeti. Ezért azok a tevékenységek, amelyeket az anyagi gondolkodású embernél nappal látunk, valójában éjszakának számítanak.

A lelki beállítottságú ember pedig azt látja, hogy bár ezek az emberek megkapták az önmegvalósítás lehetőségét – az emberi életformát –, mégis elpazarolják azt azzal, hogy »alszanak«. Az anyagi gondolkodásúak pedig így látják a helyzetet: „Ó, ezek a Kṛṣṇa-tudatos fiatalok mindent feladtak, és csak a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengik. Micsoda képtelenség! Tulajdonképpen alszanak.” Értitek?

Tehát az anyagi gondolkodású ember szemszögéből nézve ezek a tevékenységek éjszakát, alvást jelentenek. Az önmegvalósított ember számára pedig az anyagi tevékenységek számítanak alvásnak. Értitek? Éppen az ellenkezője történik. Ők úgy látják, hogy a Kṛṣṇa-tudatos ember pazarolja az idejét, a Kṛṣṇa-tudatos ember pedig úgy látja, hogy ők pazarolják az idejüket. Ez a helyzet.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen bölcsek transzcendentális örömöt éreznek a lelki kultúra fokozatos előrehaladása láttán, míg az anyagi tevékenységekbe merült ember – mivel alszik az önmegvalósítás tekintetében – különféle érzéki örömökről álmodozik.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Álmodoznak: „Most ezt fogjuk tenni. Legközelebb majd megszerzem ezt”, „Legközelebb majd megszerzem azt”, „Legközelebb majd megölöm azt az ellenséget”, „Legközelebb majd ezt teszem”. Így tervezgetnek. Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...alvó állapotában hol boldognak, hol pedig szomorúnak érzi magát. Az introspektív ember azonban mindig közömbös az anyagi boldogság és szenvedés iránt.”

'''Prabhupāda:''' Az introspektív ember, aki az önmegvalósításra törekszik, pontosan tudja: „Tegyük fel, hogy a jövőben valami nagy üzletbe kezdek, vagy... építek egy hatalmas felhőkarcolót” – ám mivel introspektív, tisztában van vele: „Mit kezdjek mindezekkel? Amint elhagyom ezt a színteret, minden itt marad, én pedig új testet öltök, és kezdetét veszi egy új élet.” Ez az önvizsgálat.

Az anyagi gondolkodású emberek nem értik, mi vár rájuk a jövőben. Azt hiszik, a test minden, ami létezik: „Megkaptuk ezt a testet, és ha vége, akkor mindennek vége.” Ezeket a kérdéseket már megtárgyaltuk. Ám a valóságban ez nem így van. Az önmegvalósítás első lépcsőfoka annak megértése, hogy a lélek örökkévaló; még a test megsemmisülése után sem enyészik el. Ez az önmegvalósítás kezdete. Ezek az emberek azonban ezt nem értik. Nem is törődnek vele. Ez az ő „alvásuk”. Ez az ő nyomorúságos állapotuk.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Zavartalanul folytatja önmegvalósító tevékenységét, függetlenül az anyagi visszahatásoktól.”

Hetven: „Aki nem háborog a vágyak szüntelen áradatától – melyek úgy tódulnak az elmébe, mint folyók az óceánba, amely bár folyton telik, mégis mozdulatlan marad –, az elérheti a békét; ám nem érheti el azt az, aki e vágyak kielégítésére törekszik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt van például... egy anyagi beállítottságú embernek megvannak a maga vágyai. Tegyük fel, hogy üzletel, pénzt keres. Így anyagi módon elégíti ki a vágyait. Ám egy Kṛṣṇa-tudatos személy – még ha látszólag ugyanazt teszi is, tervezget vagy tevékenykedik – mindezt a Kṛṣṇa-tudat jegyében végzi. Tehát, ez a kétféle tevékenységi kör nem ugyanazon a szinten áll.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hetven: „Aki nem...” Hetvenegy: „Aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról, aki vágyaktól mentesen él, aki feladta a birtoklás minden érzetét, és mentes a hamis egótól – egyedül ő érheti el az igazi békét.”

'''Prabhupāda:''' Igen, az az ember, aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról. Nem arról van szó, hogy el kellene pusztítanunk a vágyainkat. Hogyan is lehetne elpusztítani azokat? A vágy az élőlény állandó kísérője. Ez az élet egyik ismérve. Mivel én élőlény vagyok, és te is élőlény vagy, neked is vannak vágyaid, nekem is. De az asztalnak nincsenek. Az asztal élettelen, ezért nincsenek vágyai.

Az asztal nem mondhatja: „Már hónapok óta itt állok. Kérlek, vigyél át máshová!” Nem, mert nincsenek vágyai. De ha én három órán át ülök itt, akkor azt mondom: „Ó, elfáradtam! Kérlek, vigyél el innen... keress nekem egy másik helyet!”

Tehát vágyaknak lenniük kell, mivel élőlények vagyunk. Csupán a vágyak irányultságát kell megváltoztatnunk. Ha a vágyainkat az érzékkielégítés szolgálatába állítjuk, az anyagi természetű. Ám ha vágyainkat arra irányítjuk, hogy ''Kṛṣṇa'' érdekében cselekedjünk, akkor… akkor megszabadulunk minden egyéb vágytól. Ez a mérce.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hetvenkettő: „Ez a lelki és isteni élet útja; aki erre rátalál, az többé nem tévelyeg. Aki ebben a tudatállapotban marad – még a halál órájában is –, az beléphet Isten országába.”

'''Magyarázat:''' „Az ember egy pillanat alatt, akár egyetlen másodperc leforgása alatt is elérheti a Kṛṣṇa-tudatot, vagyis az isteni életet; ugyanakkor előfordulhat, hogy valaki még több millió születés után sem jut el erre a szintre.”

'''Prabhupāda:''' Többször is feltették a kérdést: „Mennyi időbe telik, mire valaki Kṛṣṇa-tudatossá válik?” A válaszom mindig az volt, hogy ez akár egyetlen másodperc alatt is megtörténhet. Éppen erről van szó itt is. Olvasd tovább!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Csupán arról van szó, hogy az ember megértse és elfogadja ezt a tényt. ''Khaṭvāṅga Mahārāja'' élete utolsó perceiben, közvetlenül a halála előtt jutott el erre a szintre azáltal, hogy átadta magát ''Kṛṣṇának''. A ''nirvāṇa'' a materialista életfolyamat lezárását jelenti. Buddha filozófiája szerint az anyagi élet után csupán az üresség marad.”

„A ''Bhagavad-gītā'' azonban mást tanít. Az igazi élet valójában az anyagi élet lezárultával kezdődik. Azok számára, akik teljesen az anyagi világba temetkeztek, elegendő annyit tudniuk, hogy véget kell vetniük materialista életmódjuknak. Ám a lelkileg fejlett személyek számára az anyagi élet után egy másik élet is létezik.”

„Ezért, ha valaki még élete vége előtt – szerencsés módon – Kṛṣṇa-tudatossá válik, azzal azonnal eléri a ''brahma-nirvāṇa'' állapotát. Nincs különbség Isten országa és az Úrnak végzett odaadó szolgálat között. Mivel mindkettő az abszolút síkon helyezkedik el, az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában való részvétel valójában annyit jelent, mint elérni a lelki birodalmat.”

„Az anyagi világban az érzékkielégítést célzó tevékenységek zajlanak, míg a lelki világban a Kṛṣṇa-tudatos tevékenységek. Ezért a Kṛṣṇa-tudat elérése – még ebben az életben is – egyenértékű a ''Brahman'' közvetlen elérésével; aki pedig Kṛṣṇa-tudatban él, az kétségkívül már be is lépett Isten országába.”

„''Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura'' úgy foglalta össze a ''Bhagavad-gītā'' második fejezetét, mint amely az egész mű lényegét tartalmazza. A ''Bhagavad-gītā'' témái közé tartozik a ''karma-yoga'', a ''jñāna-yoga''…”

'''Prabhupāda:''' ''Jñāna-yoga''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...''jñāna-yoga'' és ''bhakti-yoga''. A második fejezetben világosan kifejtették a ''karma-yogát'' és a ''jñāna-yogát'', és a ''bhakti-yogáról'' is kaptunk egy rövid betekintést.

Ezzel érnek véget a ''Śrīmad'' ''Bhagavad-gītā'' második fejezetéhez fűzött Bhaktivedanta-magyarázatok, amelyek a fejezet tartalmát tárgyalják.”

'''Prabhupāda:''' Köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Kérdés van? Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Mindig is zavart egy dolog... itt az áll, hogy egy tiszta bhakta, mint például ''Haridāsa Ṭhākura'', nem esik ''Māyādevī'' kísértéseinek áldozatául, ám még az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' is áldozatul eshet. Én mindig úgy gondoltam, hogy ők az Úr tiszta bhaktái.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ők tiszta bhakták, de egyben ''guṇāvatārák'' is. Az Úr ''Brahmā'' például a legfőbb személyiség ebben az anyagi univerzumban; ő minden élőlény atyja. Tehát ők... persze, ha nagyon alaposan megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ''Haridāsa Ṭhākura'' az odaadó szolgálat terén magasabb pozícióban van, mint ''Brahmā'' – bár őt magát ''Brahmā'' megtestesülésének, „''Brahmā Haridāsának''” tekintik.

Szóval, ne zavarjon meg minket, ha azt látjuk, hogy az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' ilyen módon rabul esik. Ebből azt a tanulságot kell levonnunk: ha az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' néha a ''māyā'' áldozatává válhat, akkor rólunk mit is mondhatnánk? Ezért legyünk nagyon-nagyon óvatosak!

Még ''Brahmā'' és ''Śiva'' szintjén is fennáll a visszaesés veszélye – hát még egy átlagos ember esetében! Ezért – ''Haridāsa Ṭhākurához'' hasonlóan – törekedjünk rendíthetetlenül a Kṛṣṇa-tudatra! Így könnyedén felülkerekedhetünk a ''māyā'' csábításán. Ezt kell megérteni. Nem arról van szó, hogy ''Brahmā'' „gyengeséget” mutatott volna. „Gyenge, vagy kevesebb.” Nem. Ez a mi tanításunkat szolgálja. Igen. Vagy elsősorban az övét. Igen.

'''Bhakta (1):''' Azt mondják, hogy ha valaki eléri a ''mūrtit'', ha visszatér ''Kṛṣṇához'', akkor már nem esik vissza. Ám azt is mondják, hogy eredetileg onnan származunk. Ha onnan jöttünk, hogyan eshettünk le, ha egyszer már ott voltunk?

'''Prabhupāda:''' Igen. Gondoljunk csak arra a példára, hogy olyan személyiségek, mint ''Brahmā'' és ''Śiva'', néha szintén a ''māyā'' áldozataivá válnak. Tehát bennünk – hogy úgy mondjam – mindig megvan a lehetőség a visszaesésre. Mivel Isten elválaszthatatlan parányi részei vagyunk, és mivel most az anyagi világban tartózkodunk, ebből az következik, hogy visszaestünk. Ám nem lehet kideríteni, pontosan mikor történt ez a visszaesés. Ez lehetetlen. A helyzetünk azonban határhelyzetű (marginális). Bármelyik pillanatban visszaeshetünk. Ez a hajlam megvan bennünk. Ezért neveznek minket határhelyzetűnek.

De van egy dolog... ami nagyon egyszerűen érthető. Bárki megbetegedhet. Nemde? Nos, ha valaki beteg, felesleges kutatni a betegség előzményeit, hogy mikor kezdődött. Beteg vagy? Kezeltesd magad! Ennyi az egész. Hasonlóképpen, mi is az élet anyagi állapotában vagyunk.

Egyszerűen folytasd a kezelést, és amint meggyógyultál, ügyelj arra, hogy ne ess vissza! De fennáll a visszaesés, az újbóli megbetegedés lehetősége. Nem arról van szó, hogy ha egyszer meggyógyultál, akkor már soha többé nem betegedhetsz meg. A lehetőség megvan. Ezért legyünk nagyon óvatosak! Igen?

'''Bīrabhadra:''' A ''Bhagavad-gītā'' 41. oldalán az áll, hogy ''Brahmā'' a második lelki tanítómester. Én viszont úgy tudtam, hogy minden lelki tanítómester örökké él. ''Brahmā'' akkor nem él örökké?

'''Prabhupāda:''' De igen. Mi örökké élünk. A testváltás nem jelenti a halált. Te is örökké élsz, én is örökké élek. A halál csupán annyit jelent, hogy testet váltunk – ennyi az egész. Éppúgy, ahogy ruhát cserélsz. Ha ruhát cserélsz, az nem jelenti azt, hogy meghaltál.

Hasonlóképpen, a testváltás sem jelent valójában halált. Ahogy egy másik testben való megjelenés sem jelent valójában születést. Az élőlény számára nincs születés és halál; csupán testváltás történik az anyagi létállapotban. Ezt nevezzük születésnek és halálnak. Valójában azonban nincs születés és halál. Igen?

'''Bhakta (2):''' ''Prabhupāda'', aki az Úr Buddhát imádja – létezik számára egy bolygó, ahová kerülhet, vagy...

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Bhakta (2):''' Aki az Úr Buddhát imádja – mondjuk a bhakták körében, vagy valamilyen odaadó szolgálatot végez az Úr Buddha felé –, létezik-e számára egy olyan bolygó, ahol az Úr Buddha uralkodik, vagy...

'''Prabhupāda:''' Igen. Létezik egy semleges állapot. Az nem bolygó; az a lelki világ és az anyagi világ közötti határterület. De onnan újra le kell jönni. Hacsak az ember be nem lép a lelki égboltba, és el nem foglalja a helyét valamelyik lelki bolygón... akárcsak az az ember, aki repül az égben. Ha nem érsz el egy bolygót sem, akkor újra le kell szállnod.

Nem repülhetsz örökké az égben. Ez lehetetlen. Az egy semleges állapot. Se nem vagy egy másik bolygón, se nem vagy ezen a bolygón – csak repülsz. Meddig repülhetsz? Valahol menedékre kell találnod. De ha nincs menedéked a magasabb bolygókon vagy egy magasabb rendű létállapotban, akkor le kell szállnod.

Szóval... ugyanezt a példát hozhatjuk fel újra. Tegyük fel, hogy kirepülsz a világűrbe... ahogyan az űrhajósok teszik néha. Az emberek azt gondolják: „Ó, hová ment, milyen magasra, milyen magasra!” De valójában sehová sem jutott. Úgyis visszatér a földre. Tehát az az ünneplés – „Ó, milyen magasra jutott, milyen magasra!” – alaptalan. Mi értelme van ilyen magasra menni?

A következő pillanatban már jössz is lefelé. Mivel nincs meg a képességed arra, hogy belépj egy másik bolygóra, mit segíthetnek rajtad a gépeid – az űrhajók vagy a repülők? Úgyis vissza kell térned. Sőt, még az is lehet, hogy az Atlanti- vagy a Csendes-óceánba zuhansz, ahonnan aztán valaki kiment majd. Érted? Ez a te helyzeted.

Tehát a „voidizmus” (az üresség tana*) olyan, mint amikor valaki repül az égben, és büszkén feszít: „Milyen magasra jutottam, milyen magasra, milyen magasra!” (kuncogás) Ez az ostoba ember nem tudja, meddig maradhat abban a magas pozícióban. Érted? Le fog szállni. Ez a ''māyā'' (illúzió*) vonzereje. Vissza kell térnie a földre. Van egy vers a...
:''ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas''
:''tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ''
:''āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ''
:''patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ''
([[HU/SB 10.2.32|SB 10.2.32]])

Ez ''Prahlāda Mahārāja'' imája. Azt mondja: „Ó, lótuszszemű Uram, ''Aravindākṣa''!”, ''ye anye''. Vannak bizonyos alsóbbrendű emberek, akik rendkívül büszkék arra, hogy véget vetnek az anyagi életnek – ők a ''nirvāṇára'' törekvők vagyis az impersonalisták. Ők a ''vimukta-māninaḥ''. A ''vimukta-māninaḥ'' azt jelenti, hogy csupán tévesen képzelik magukról: túljutottak ''māyā'' karmain. Tévesen.

''Vimukta-māninaḥ''. Ez olyan, mintha valaki tévesen azt gondolná: „Én vagyok Los Angeles városának a tulajdonosa” – ugye, ez csupán téves elképzelés? Hasonlóképpen, ha valaki azt hiszi: „Most elértem a ''nirvāṇát'', vagyis beleolvadtam a Legfelsőbb-be...” Gondolhatja ezt az ember. Ám ''māyā'' rendkívül erős. Lehet, hogy valaki elbizakodottá válik egy ilyen hamis dicsőségtől. ''Vimukta-māninaḥ''.

A ''Bhāgavatam'' azonban azt mondja: ''tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ'': – mivel nem kutatták fel a Te lótuszlábaidat, tudatuk tisztátalan maradt, és azt hiszik magukról: „Én valaki vagyok.” ''Aviśuddha-buddhayaḥ'': – azaz értelmük és tudatuk nem tisztult meg. Ezért ''āruhya kṛcchreṇa'': rendkívül szigorú gyakorlatokat végeznek.

Vegyük például a buddhistákat... persze, más kérdés, ha valaki nem gyakorolja ténylegesen a tanokat. Ám maga az Úr Buddha is lefektetett bizonyos szabályokat és előírásokat. Ő mindent hátrahagyott, és kizárólag a meditációnak szentelte magát. De ki tesz ma ilyet? Senki. ''Śaṅkarācārya'' első feltétele ez: „Először vedd fel a ''sannyāsát'', csak azután beszélhetsz arról, hogy ''Nārāyaṇává'' válsz.”

Ki vesz fel ''sannyāsát''? Szóval, csupán tévesen képzelődnek. Valójában értelmük tisztátalan, tudatuk tisztátalan. Ezért, minden erőfeszítésük ellenére – hiába jutnak el ''āruhya kṛcchreṇa'' ''param'' (nagy nehézségek árán) a legmagasabb szintre – az eredmény mégsem az, aminek hiszik. Bár nagyon magasra jutnak – mondjuk 25 000 vagy akár millió mérföldnyire is –, sehol sem találnak menedéket; hol van a Hold, hol van a többi bolygó...? Végezetül csak visszatérnek Moszkvába; ennyi az egész. Vagy New Yorkba – ennyi. Ezek csupán példák.

Amikor ott fent járnak, fényképeket készítenek: „Ó, ez a bolygó... ez a földi bolygó milyen zöld, vagy milyen kicsi! Éjjel-nappal körözök, és egy óra alatt háromszor látom a nappalt és az éjszakát.” Rendben, nagyon szép. De kérlek, gyere csak vissza! (nevetés) Ennyi az egész. A ''māyā'' olyan hatalmas, hogy azt mondja: „Igen, remek. Nagyon fejlett a tudományos tudásotok, de kérlek, gyertek csak le! Gyertek ide! Különben az Atlanti-óceánban landoltok.” Ennyi az egész.

Ők pedig még mindig büszkélkednek: „Ó, haladunk! A következő tíz évben már jegyet lehet majd váltani, vagy le lehet szállni a Holdra.” Tudjátok, Oroszországban még földterületeket is árultak, és azzal reklámozták: „Ott van a Moszkva-tenger. Kitűztük a zászlónkat a tengerre...” Szóval, ez csupán propaganda. Még a legközelebbi bolygóra sem képesek eljutni, nemhogy a lelki égboltig! Ha valóban komolyan gondoljátok, hogy eljuttok a lelki égboltba, ''Vaikunthalókába'', akkor ezt az egyszerű módszert alkalmazzátok: ''Hare Kṛṣṇa''. Ennyi az egész.

'''Vendég:''' Engem az ateizmus érdekel.

'''Prabhupāda:''' Ez az Úr ''Caitanya'' ajándéka. ''Namo mahā-vadānyāya''. Ezért mondja ''Rūpa Gosvāmī'': „Te vagy a legnagylelkűbb adakozó, mert a legnagyobb áldást kínálod.” ''Kṛṣṇa-prema-pradāya te'' (CC Madhya 19.53) – „Te a ''Kṛṣṇa'' iránti szeretetet kínálod, amely eljuttat engem ''Kṛṣṇa'' birodalmába.” Ez a legnagyobb ajándék az emberi társadalom számára. De az ostoba emberek nem értik ezt. Mit tehetnék?

*''Daivī hy eṣā guṇamayī''* ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]). A ''māyā'' nagyon erős. Ha azt mondjuk: „Itt egy kis füzet, Könnyű utazás más bolygókra”, nem fogadják el. Inkább azon törik a fejüket, hogyan jussanak el más bolygókra Szputnyikokkal – ami lehetetlen. Sehová sem tudtok eljutni. Ilyen a feltételekhez kötött életünk.

A „feltételekhez kötött” azt jelenti, hogy itt kell maradnod. Itt kell maradnod. Ki engedné meg, hogy más bolygókra utazz? Még ahhoz is, hogy az országotokba jöjjek – hogy megkapjam az állandó vízumot –, rengeteget kellett küzdenem; ti pedig a Holdra akartok menni?

Vízum sem kell? Csak úgy beengednek? Tényleg ilyen egyszerű lenne? De ők ostoba módon azt hiszik: „Minden, amit látok, az enyém, én vagyok az úr.” Ennyi az egész. „Ez a bolygó a központ, a többi bolygó pedig mind alárendelt. Azok majd kielégítik az érzékeinket.” Ez színtiszta ostobaság.

Jól van. Zengjétek: ''Hare Kṛṣṇa''! (a hívek felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681213 - Lecke BG 02.40-45 - Los Angeles

2026-11-10T13:02:20Z

Istvan:

Category:HU/681211 - Lecke BG 02.27-38 - Los Angeles

2026-11-10T13:01:25Z

Istvan:

Category:HU/681209 - Lecke; Bhaktisiddhanta Sarasvati eltávozási napjának ünnepe - Los Angeles

2026-11-10T13:00:32Z

Istvan:

Category:HU/681206 - Lecke BG 02.26 - Los Angeles

2026-11-10T12:59:34Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke SB 02.02.05 - Los Angeles

2026-11-10T12:58:26Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke BG 07.01 - Los Angeles

2026-11-10T12:57:06Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke BG 07.01 - Los Angeles

2026-11-10T12:55:08Z

Istvan:

Category:HU/681219 - Lecke BG 02.62-72 - Los Angeles

2026-11-10T12:45:53Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681219_-_Lecture_BG_02.62-72_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681219BG-LOS ANGELES - 1968. december 19.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681219BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' Te fogsz olvasni? Adjatok egy könyvet! Adjatok egy könyvet!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben az érzéktárgyakon elmélkedik, az ember ragaszkodni kezd hozzájuk; a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig harag születik.” ([[HU/BG 2.62|BG 2.62]])

'''Magyarázat:''' „Aki nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal, az az érzéktárgyakon való elmélkedés során anyagi vágyak hatása alá kerül. Az érzékeknek szükségük van valamilyen tevékenységre; ha pedig nem az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában foglalják le őket, akkor bizonyosan az anyagi világ szolgálatában fognak elfoglaltságot keresni.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Íme a yoga-rendszer titka. ''Yoga'' – ''indriya-saṁyama''. A ''yoga'' valódi célja az érzékek uralása. Anyagi tevékenységeink lényege, hogy érzékeinket valamilyen konkrét cél vagy élvezet szolgálatába állítjuk. Ez az anyagi elfoglaltságunk. A yoga-rendszer pedig azt jelenti, hogy uralnunk kell az érzékeket, el kell szakítanunk azokat az anyagi élvezetektől – az anyagi örömöktől és fájdalmaktól –, és át kell irányítanunk a figyelmünket arra, hogy meglássuk a saját lelkünkben jelen lévő Felsőlelket, ''Viṣṇut''.

Ez a ''yoga'' valódi célja. A ''yoga'' nem csupán annyit jelent… persze, a kezdeti szakaszban léteznek különféle szabályok és előírások, valamint testhelyzetek, amelyek célja az elme uralás alá vonása. Ám ezek nem önmagukban vett célok. A végső cél az anyagi tevékenységek leállítása és a lelki tevékenységek megkezdése. Szóval, erről van itt szó.

Olvasd tovább!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az anyagi világban mindenki – beleértve az Úr ''Śivát'' és az Úr ''Brahmāt'' is, nem is beszélve a mennyei bolygókon élő többi félistenről – ki van téve az érzéktárgyak hatásának.”

'''Prabhupāda:''' Érzéktárgyak, igen.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „…az érzéktárgyak hatásának. Az egyetlen mód arra, hogy kikerüljünk az anyagi létezés e rejtélyes csapdájából az, ha Kṛṣṇa-tudatossá válunk.”

'''Prabhupāda:''' A védikus irodalomból tudhatjuk, hogy… nos, ők maguk mutatják ezt meg nekünk – az Úr ''Śiva'' és az Úr ''Brahmā''. Bizonyos esetekben ők is vonzódni kezdtek az érzéktárgyakhoz. Gondoljunk csak az Úr ''Brahmāra'' és lányára, ''Sarasvatīra''… ''Sarasvatī'' a szépség – a női szépség – legtökéletesebb megtestesítőjének számít.

Úgy történt, hogy az Úr ''Brahmā'' elragadtatásba esett saját leánya szépsége láttán – csupán azért, hogy példát mutasson nekünk: még olyan magasrendű személyiségek is, mint az Úr ''Brahmā'', olykor a bűvölet hatása alá kerülhetnek; annyira hatalmas ez a ''māyā''. Elfeledkezett arról, hogy: „Ő a leányom.” E vétek jóvátételeként ''Brahmānak'' el kellett hagynia a testét. Ezek a történetek megtalálhatók a ''Śrīmad-Bhāgavatamban''.

Hasonlóképpen, amikor ''Kṛṣṇa Mohinī-mūrti'' alakjában jelent meg az Úr ''Śiva'' előtt – a „''Mohinī''” kifejezés a legmegigézőbb, legszebb női formát jelöli –, az Úr ''Śiva'' is teljesen a hatása alá került. Bárhová ment is, az Úr ''Śiva'' követte őt. A leírások szerint pedig, miközben ''Mohinī-mūrti'' üldözte, az Úr ''Śivánál'' magömlés következett be. Ilyen példák is léteznek tehát.

Ahogyan a ''Bhagavad-gītāban'' áll, ''daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā'' ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]).

Az egész anyagi energia elbűvöl mindannyiunkat ezzel a szépséggel – a női szépséggel. Valójában azonban nem létezik szépség; ez csupán illúzió. ''Śaṅkarācārya'' azt mondja: „Te e szépség után hajtasz, de elemezted-e már, mi is ez a szépség valójában?” ''Etad rakta-māṁsa-vikāram'' – ez csupán vér és hús elegye. Gondoljunk csak tanítványainkra, ''Govinda dāsīra'' és ''Nara-nārāyaṇára'', amint gipszből formáznak valamit! Jelen állapotában még nincs benne semmi vonzó. Ám ha a gipszet szépen kifestik, máris rendkívül vonzóvá válik.

Hasonlóképpen, ez a test is vér, izmok és erek összessége. Ha felnyitjuk a testet, belül csupa visszataszító, borzalmas dolgot találunk. Kívülről azonban ''māyā'' illuzórikus színeivel van kifestve, így rendkívül vonzónak tűnik – és éppen ez vonzza érzékeinket.

Ez a fogságunk oka. E világ hamis, illuzórikus szépsége tart minket rabságban. Olyan ez, mint a délibáb. A délibáb tökéletes példa: a sivatagban a napfény visszatükröződése víznek tűnik. De vajon van ott víz? Nincs. A szomjas állat a délibáb után ered, azt gondolva: „Ó, itt a víz! Végre olthatom a szomjam!” Mi is pontosan így sóvárgunk, így rohanunk a délibáb után. Ám nincs benne sem béke, sem boldogság.

Ezért figyelmünket vissza kell fordítanunk Isten felé. Ne kergessük tovább ezt a délibábot! Forduljunk vissza Istenhez, térjünk vissza ''Kṛṣṇához''! Ez a mi üzenetünk. Ne kössük le érzékeinket az anyagi világ illuzórikus szépségével! Fordítsuk inkább érzékeinket ''Kṛṣṇa'' felé, aki az igazi szépség. Ezt nevezzük Kṛṣṇa-tudatnak.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr ''Śiva'' egyszer mély meditációba merült, ám amikor a gyönyörű leány, ''Pārvatī'' érzéki élvezetek reményében megzavarta őt, ő beleegyezett a kérésbe, s ennek eredményeként megszületett ''Kārttikeya''.”

'''Prabhupāda:''' Ó, hát itt van ''Kārttikeya''! (nevetés) (nevet) Igen. ''Hare Kṛṣṇa''. Folytasd! (nevetés)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Amikor ''Haridāsa Ṭhākura'' még az Úr fiatal híve volt, őt is hasonlóképpen megkísértette ''Māyādevī'' egyik megtestesülése.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt a különbség. Az Úr ''Śiva'' az istenek (félistenek) közül a legnagyobb. Őt is elcsábította ''Pārvatī'', és e vonzalom következményeként született meg ''Kārttikeya''. Ez volt az istenek – mondhatni – összeesküvése: úgy vélték, ha nem születik egy fiú az Úr ''Śiva'' magjából, lehetetlen legyőzni a démonokat. Ezért tartják ''Kārttikeyát'' az istenek hadvezérének.

Ám itt egy másik példa: ''Haridāsa Ṭhākura''. ''Haridāsa Ṭhākura'' még fiatal volt, körülbelül húsz-huszonnégy éves, és éppen a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengte, amikor a falu földesura – aki igencsak irigyelte őt – kitervelte, hogy egy prostituált segítségével próbára teszi. A nő beleegyezett, és az éjszaka közepén, gyönyörű ruhába öltözve – lévén fiatal és szép – megpróbálta elcsábítani ''Haridāsa Ṭhākurát''. Ám ő nem hagyta magát elcsábítani.

Ez a különbség. Egy Kṛṣṇa-tudatos személyt – még ha nem is áll az Úr ''Śiva'' vagy az Úr ''Brahmā'' szintjén, hanem csupán egy hétköznapi emberről van szó – sosem győzi le a ''māyā''. Ám aki nincs teljes mértékben Kṛṣṇa-tudatban – legyen az akár az Úr ''Śiva'' vagy az Úr ''Brahmā'' –, azt legyőzi a ''māyā''; hát még a többieket! Ez a helyzet.

Folytassuk! „Amikor ''Haridāsa Ṭhākura'' még az Úr fiatal híve volt…”

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...őt is hasonlóképpen kísértésbe ejtette ''Māyādevī'' megtestesülése, de ''Haridāsa'' könnyedén kiállta a próbát, mivel töretlen odaadással viseltetett az Úr ''Kṛṣṇa'' iránt. Az Úr őszinte híve megtanulja megvetni az összes anyagi érzéki élvezetet, mivel az Úr társaságában magasabb rendű ízt fedez fel a lelki örömökben. Ez a siker titka.”

'''Prabhupāda:''' ''Paraṁ dṛṣṭvā nivartate'' ([[HU/BG 2.59|BG 2.59]]). ''Param'' – ha az ember valami jobbat kap, lemond az alacsonyabb rendű dologról. Ez a természetünk. Vegyük például a tanítványaimat, az amerikai diákokat: ők korábban mind hozzászoktak a húsevéshez. Ám most egyikük édességgolyókat – úgynevezett ISKCON-golyókat – készít, és a többiek emiatt elfelejtik a húsevést. Már nem is vágynak rá. Találtak maguknak egy jobb elfoglaltságot: az édességgolyókat. (nevetés)

Nos, ez a módszer lényege. Amikor az ember jobb elfoglaltságot talál... mindannyian élvezetekre vágyunk. ''Ānandamayo ’bhyāsāt'' (''Vedānta-sūtra'' 1.1.12). Minden élőlény örömöt keres; ez a természetéből fakad. Ezt nem lehet megállítani. Ha mégis megpróbáljuk... gondoljunk csak egy gyermekre, aki szórakozást keres: összetör valamit – számára ez élvezet. Nem is fogja fel, hogy éppen rombol, ő egyszerűen csak élvezi a törést-zúzást.

Hasonlóképpen, az anyagi életfelfogásban mi sem tudjuk, mi az igazi élvezet. Csak rombolunk és építünk. A ti országotokban több helyen is láttam, hogy lebontanak egy szép épületet, majd ugyanarra a helyre felhúznak egy másikat. Értitek? Rombolás és építés. Rombolás és... „Ó, ez az épület már régi! Bontsátok le!”

Ugyanaz a gyermeki játék, látjátok? Pusztán az emberi élet értékes idejét pazarolják el ilyen tevékenységekre. Rombolás és építés, rombolás és építés. „Ez az autó már használhatatlan. Kell egy másik, egy ’69-es modell.” És emberek ezrei foglalatoskodnak azzal a ’69-es modellel. Értitek? Mi ez tulajdonképpen? Lényegében: rombolás és építés, rombolás és építés. Pontosan úgy, mint egy gyermeknél. Értitek?

Tehát, ha valaki nem talál magának egy magasabb rendű elfoglaltságot – a Kṛṣṇa-tudatot –, akkor bizonyára továbbra is ezzel a rombolással és építéssel, rombolással és építéssel lesz elfoglalva. Gyermeki tevékenység ez. ''Paraṁ dṛṣṭvā nivartate'' ([[HU/BG 2.59|BG 2.59]]). Ami pedig a Kṛṣṇa-tudat követőit illeti: ők néha megpróbálnak a huszonnégy órába még két órát belesűríteni. Annyi, de annyi tennivalójuk van...

Ha tehát valaki nem a Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedik, akkor óhatatlanul ''māyā'' (az illúzió) szolgálatában áll – a végeredmény ugyanaz. Az emberek talán még dicsérik is az ilyen tevékenységet: „Ó, milyen gazdag ember! Lebontott egy remek épületet, majd a helyére egy másikat húzott fel.” Nos, anyagi szempontból ez talán nagyszerűnek tűnhet, de lelki mércével mérve az illető csupán az idejét pazarolja.

(énekel) ''Hari hari biphale janama goṅāinu'' – ismeritek ezt a dalt? ''Manuṣya-janama pāiyā'', ''rādhā-kṛṣṇa nā bhajiyā'', ''jāniyā śuniyā biṣa khāinu'' – „Tudatosan, szándékosan mérget iszom.” Mérget. Miért nevezzük méregnek? Mert az értékes emberi élet idejének elpazarolása valójában méregivás. Akárcsak az az ember, aki mérget iszik – nem tudhatja, mi vár rá a következő életében. Könnyen lehet, hogy szellemként végzi. Büntetésből hosszú éveken át nem lesz anyagi teste. Láttátok? ''Gaurasundara'' írt egy cikket a szellemekről a Back to Godhead folyóiratunkban. Angliában van egy szellem, aki még mindig Cromwell-lel harcol. A küzdelem a mai napig tart; éjszakánként hallani a harc zaját. Értitek?

A „méreg” tehát arra utal, hogy bár az emberi élet lehetőséget kínál a Kṛṣṇa-tudat elérésére és az Istenhez való visszatérésre, ha mi mégsem Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedünk, hanem csupán a rombolás és építés körforgásában veszünk részt, akkor valójában mérget iszunk. Ez azt jelenti, hogy a következő életemben belekerülök a születés és halál körforgásába, a 8 400 000 létforma valamelyikébe, és az életem tönkremegy. Nem tudhatjuk, hány millió éven át kell majd bolyonganom a születés és halál e körforgásában. Ezért méreg ez.

''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''. „Tudom ezt; hallottam is. Mégis...” ''Jāniyā śuniyā biṣa''... pontosan úgy, mint egy tolvaj. A ''jāniyā śuniyā'' kifejezések... ezek a szavak rendkívül jelentőségteljesek. A ''jāniyā'' azt jelenti: tudni, a ''śuniyā'' pedig azt: hallani. Egy megrögzött tolvaj például tudja: „Ha lopok, börtönbe kerülök.”

Ráadásul a szentírásokból is hallotta: „Ne lopj! Különben a pokolra jutsz.” Tehát hallotta a szentírásokból, és a gyakorlatban is látta, megtapasztalta – mégis, amint kiszabadul a börtönből, újra elköveti ugyanazt a hibát. ''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''.

Mi is tudjuk; halljuk a szentírásokból, a tekintélyektől és a védikus irodalomból, hogy: „Ezt a nyomorúságos, feltételekhez kötött anyagi testet azért kaptam, hogy a háromféle anyagi szenvedést elviseljem” – mégsem aggódom különösebben amiatt, hogyan vethetnék véget a születés és halál ismétlődő körforgásának. Méregpoharat iszom. ''Jāniyā śuniyā biṣa khāinu''. ''Hari hari biphale janama goṅāinu''. Ezek az énekek rendkívül tanulságosak. Egyszerűen, szándékosan isszuk a mérget.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Aki tehát nem rendelkezik Kṛṣṇa-tudattal – bármilyen ügyesen is képes mesterséges elfojtással kordában tartani érzékeit –, az előbb-utóbb biztosan elbukik, hiszen az érzéki élvezetekre irányuló legkisebb gondolat is arra sarkallja majd, hogy kielégítse vágyait.”

Hatvanhárom: „A haragból téveszme születik, a téveszméből pedig az emlékezet összezavarodása. Ha az emlékezet összezavarodik, az értelem elvész; ha pedig az értelem elvész, az ember újra visszaesik az anyagi lét mocsarába.”

'''Prabhupāda:''' A helyzetünk az, hogy mi ebből a testből állunk. A test az érzékszerveket jelenti, az érzékszervek irányítója – vagyis a „kocsis”, az érzékszervek hajtója – pedig az elme. Az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást, vagyis a pszichológiát (helyesen: a pszichét*) – az értelem irányítja. Az értelem felett pedig én állok. Én egy lelki lény vagyok.

Hogyan válunk hát e ''māyā'' (illúzió) áldozatává? A leírás szerint a haragból téveszme keletkezik, a téveszméből pedig zavar támad az emlékezetben. Az emlékezet megzavarodása azt jelenti, hogy teljesen elfelejtettem: nem ez a test vagyok, hanem lelki lény – ''aham brahmāsmi'' –, a Legfelsőbb ''Brahman'', a lelki, abszolút egész parányi szerves része. Ezt felejtettem el.

Amikor pedig az emlékezet megzavarodik – és amint elfelejtem, hogy lelki lény vagyok –, azonosítom magam ezzel az anyagi világgal, az illúzióval. Az értelem pedig elveszik. Az értelmemet arra kellett volna használnom, hogy irányítsam vele az elme működését – a gondolkodást, az érzést és az akarást –, ám mivel sem az elmém, sem az érzékszerveim nincsenek uralom alatt, ezért leestem. Ez a teljes testi felépítés elemzése.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvannégy: „Aki a szabályozó elvek segítségével képes uralni érzékszerveit, és mentes a vonzalomtól és az ellenszenvtől, az elnyerheti Isten kegyelmét.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Leestünk. Hogyan estünk le? Úgy, hogy az érzéki élvezetek szintjére süllyedtünk. Ezért az érzékszervektől kiindulva kell felemelkednünk, az érzékszervek megfékezése révén. Ez az önmegvalósítás útja. Akár ''yogát'' gyakorol valaki, akár ''bhaktit'' – odaadó szolgálatot –, a kezdet mindenképpen az érzékszervek uralása.

A ''yogīk'' és más módszerek követői például erőszakkal próbálják megfékezni az érzékszerveiket. „Elmegyek a Himalájába! Nem nézek többé szép nőkre! Lehunyom a szememet!” Ezek erőszakos módszerek. Az érzékszerveket nem lehet így uralni. Számos példa bizonyítja ezt. Nem szükséges a Himalájába menned. Maradj csak Los Angelesben, és használd a szemedet arra, hogy nézd ''Kṛṣṇát'' – így többet érsz el, mint az, aki elment a Himalájába. El fogod felejteni az összes többi látnivalót. Ez a mi módszerünk.

Nem szükséges megváltoztatnod a helyzetedet. Használd a füledet arra, hogy meghallgasd A ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van tanításait, és el fogsz felejteni minden ostobaságot. Használd a szemedet, hogy megpillantsd a ''mūrti'' – ''Kṛṣṇa'' – szépségét. Használd a nyelvedet arra, hogy megízleld ''Kṛṣṇa prasādamját''. Használd a lábadat, hogy eljöjj ebbe a templomba. Használd a kezedet, hogy ''Kṛṣṇáért'' dolgozz.

Használd az orrodat, hogy szagold a ''Kṛṣṇának'' felajánlott virágok illatát. Hová mehetnének el így az érzékeid? Minden oldalról le vannak kötve. A tökéletesség garantált. Nem kell erőszakkal kordában tartanod az érzékeidet – hogy „ezt ne nézd, ezt ne csináld, azt se csináld”. Nem. Csupán az érzékek tevékenységét, a fókuszukat kell megváltoztatnod. Ez lesz a segítségedre.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „Már kifejtettük, hogy az érzékeket külsőleg, valamilyen mesterséges módszerrel ugyancsak kordában lehet tartani, ám ha az érzékek nem az Úr transzcendentális szolgálatában tevékenykednek, fennáll a visszaesés veszélye. Bár úgy tűnhet, hogy a teljes Kṛṣṇa-tudatban élő személy érzéki síkon mozog, valójában – mivel Kṛṣṇa-tudatos – semmilyen ragaszkodást vagy elutasítást nem táplál az ilyen érzéki tevékenységek iránt.”

„A Kṛṣṇa-tudatos személyt kizárólag ''Kṛṣṇa'' elégedettsége foglalkoztatja, semmi más. Ezért ő minden ragaszkodáson vagy elutasításon felül áll. Ha ''Kṛṣṇa'' úgy kívánja, a bhakta bármit megtehet – még olyasmit is, ami egyébként nem lenne kívánatos –, ám ha ''Kṛṣṇa'' nem akarja, akkor semmit sem tesz meg, még olyasmit sem, amit egyébként a saját kielégülésére megtenne.”

„Így tehát az, hogy cselekszik-e vagy sem, az ő irányítása alatt áll, mivel kizárólag ''Kṛṣṇa'' útmutatása szerint cselekszik. Ez a tudatállapot az Úr indokolatlan kegyelme, amelyet egy bhakta akkor is elérhet, ha egyébként még az érzéki síkhoz kötődik.”

Hatvanöt: „Aki ilyen helyzetbe kerül, annak számára az anyagi lét háromféle szenvedése többé nem létezik. Ilyen boldog állapotban az ember értelme szilárddá válik.”

Hatvanhat: „Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak sem az elméje nem lehet fegyelmezett, sem az értelme nem lehet szilárd; e kettő nélkül pedig lehetetlen a béke. S hogyan is lehetne boldogság béke nélkül?”

Hatvanhét…

'''Prabhupāda:''' Nos, ebben az anyagi világban mindenki békére vágyik, de senki sem akarja kordában tartani az érzékeit. Ez így nem lehetséges. Képzeljük el, hogy valaki beteg, és az orvos azt mondja: „Szedje ezt a gyógyszert, és tartsa be ezt a diétát!” – ám a beteg képtelen uralkodni magán. Bármit megeszik, amihez kedve támad, szembeszegülve az orvos utasításaival. Hogyan is gyógyulhatna meg így?

Hasonló a helyzet velünk is: meg akarjuk szüntetni az anyagi világ káoszát, békére és jólétre vágyunk, de nem vagyunk hajlandóak kordában tartani az érzékeinket. Sőt, azt sem tudjuk, hogyan kellene uralni őket. Nem ismerjük az érzékek uralása yogájának valódi elvét. Így a béke elérése lehetetlen. ''Kutaḥ śāntir ayuktasya'' – ez a pontos kifejezés szerepel a ''Bhagavad-gītāban''. Ha valaki nem foglalkozik Kṛṣṇa-tudattal, számára nincs lehetőség a békére. Bárki próbálkozhat mesterséges úton elérni, de ez lehetetlen.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvanhét: „Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Tegyük fel, hogy a Csendes-óceánon utazol egy hajón, vagy kényelmesen ülsz valahol; ám ha nincs hatalmad az irányítás felett, az óceán egyetlen hulláma azonnal a tenger fenekére sodorhat. Szóval, erre van szükség. Mi e ''māyā'' (illuzórikus) világ Csendes-óceánjának közepén vagyunk. ''Saṁsāra-samudra'' – ezt nevezik ''samudrának'', azaz óceánnak. Így hát bármelyik pillanatban felborulhat a hajónk, ha nem vagyunk képesek az irányításra.

Igen.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvannyolc: „Ezért, ó, erős karú, akinek érzékei távol maradnak érzéktárgyaiktól, az minden bizonnyal szilárd értelmű.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Tehát: „akinek érzékei távol maradnak...” Az emberi élet célja éppen az érzékek megfékezése. ''Tapaḥ''. Ezt nevezik ''tapasyának'', azaz önmegtartóztatásnak vagy aszkézisnek. Tegyük fel, hogy hozzászoktam valamilyen érzéki élvezethez. Ám most elkezdem követni a Kṛṣṇa-tudatot; a lelki tanítómesterem vagy a szentírások azt mondják: „Ne tedd ezt!” Kezdetben talán némi kényelmetlenséget érzek, de ha képes vagyok ezt elviselni, az a ''tapasya''. Ez a ''tapasya''.

A ''tapasya'' azt jelenti, hogy bár testi szinten kényelmetlenséget tapasztalok, mégis elviselem azt. Ezt hívják ''tapasyának''. Az emberi létforma pedig éppen erre a ''tapasyára'' való. Nem arról van szó, hogy amint az érzékeim valamilyen kielégülést követelnek, azonnal meg is adom nekik. Nem. Úgy kell képeznem magam, hogy ha az érzékeim azt követelik: „Kedves uram, biztosítsd nekem ezt a lehetőséget!”, akkor azt felelhessem: „Nem. Ezt nem kaphatjátok meg.” Ezt nevezik ''gosvāmīnak'' vagy ''svāmīnak''.

Jelenleg mindenki úgy él, hogy az érzékeit tette meg a ''svāmījává'', azaz az urává. Ám amikor valaki ténylegesen az érzékei urává válik, akkor válik ''svāmīvá'' vagy ''gosvāmīvá''. Ez a ''svāmī'' és a ''gosvāmī'' valódi jelentése. Nem a ruházaton múlik. Aki rendelkezik önuralommal, akinek nem az érzékek diktálnak, aki nem az érzékek szolgája... a nyelvem épp azt diktálja: „Kérlek, vigyél el abba az étterembe, és egyél »pálcikákat«!” Mik azok a „pálcikák”?

'''Bhakta:''' Steak.

'''Prabhupāda:''' Steak? Hogyan írják ezt?

'''Bhakta:''' S-t-e-a-k.

'''Prabhupāda:''' Szóval mindegy... vagy az a sült csirke. Igen. Szóval a nyelv diktál nekem. De ha képes vagy uralni a nyelvedet – „Nem. Adok neked ISKCON golyót. Ne menj oda!” (nevetés) –, akkor az érzékek urává válsz. Érted? Mások csak azt próbálják elérni, hogy „ne menj oda”. Ez lehetetlen. A nyelvnek kapnia kell valami csodálatosat.

Máskülönben nem megy. Az csak mesterkélt dolog lenne. Ha a nyelvnek valami olyat adsz, ami még csodálatosabb, mint a sült csirke vagy bármi más, akkor abbahagyja a követelőzést. Ez a módszerünk. A mi módszerünk pontosan ez. Kínálhatunk például édesrizst. Milyen finom is az! Az illető el is felejti majd a húsevést.

Szóval, ez a módszer: a Kṛṣṇa-tudat. Minden érzékszervet el kell látni valamivel; nem szabad mesterségesen leállítani a működésüket. Az nem lehetséges. Egyszerűen nem megy. Mások csupán mesterségesen próbálják megfékezni az érzékek működését. De nem, ez nem lehetséges. A mi elvünk a ''tat-paratvena nirmalam'' (CC Madhya 19.170). Az érzékek tevékenységeit meg lehet tisztítani azáltal, hogy azokat a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába állítjuk. Így az érzékek nem fognak többé zavarni téged. Ha uralni akarod az érzékeidet, mindenekelőtt a nyelvedet kell megfékezned. Ha ez megvan, a többi érzékszervet is könnyedén uralni tudod majd.

Szóval, foglalkoztasd a nyelvedet a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' éneklésével, és azzal, hogy ''Kṛṣṇa-prasādamot'' fogyasztasz – így látni fogod, hogy a többi érzékszerved is magától uralom alá kerül. Az érzékek uralásának kulcsa a nyelv. Ha viszont szabad kezet adsz a nyelvednek, és engedsz a vágyainak, sosem leszel képes uralni a többi érzékszervedet. Ez az érzékek uralásának titka.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvankilenc: „Ami minden élőlény számára éjszaka, az az önfegyelmezett számára az ébrenlét ideje; ami pedig minden élőlény számára az ébrenlét ideje, az a befelé forduló bölcs számára éjszaka.”

'''Magyarázat:''' „Kétféle intelligens ember létezik. Az egyik az érzékkielégítést célzó anyagi tevékenységek terén intelligens, a másik pedig befelé forduló, és éber az önmegvalósítás művelésében. A befelé forduló bölcs – vagyis a megfontolt ember – tevékenységei éjszakát jelentenek azok számára, akik teljesen elmerültek az anyagiakban. Az anyagi gondolkodású emberek ebben az »éjszakában« alszanak, mivel tudatlanok az önmegvalósítással kapcsolatban. A befelé forduló bölcs azonban éber marad az anyagi gondolkodású ember ezen éjszakájában is.”

'''Prabhupāda:''' Az éjszaka azt az időszakot jelenti, amikor az emberek alszanak, a nappal pedig azt, amikor ébren vannak. Így értelmezhetjük a nappalt és az éjszakát. Nos, az anyagi gondolkodású ember úgymond alszik, ami a lelki megértést illeti. Ezért azok a tevékenységek, amelyeket az anyagi gondolkodású embernél nappal látunk, valójában éjszakának számítanak.

A lelki beállítottságú ember pedig azt látja, hogy bár ezek az emberek megkapták az önmegvalósítás lehetőségét – az emberi életformát –, mégis elpazarolják azt azzal, hogy »alszanak«. Az anyagi gondolkodásúak pedig így látják a helyzetet: „Ó, ezek a Kṛṣṇa-tudatos fiatalok mindent feladtak, és csak a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengik. Micsoda képtelenség! Tulajdonképpen alszanak.” Értitek?

Tehát az anyagi gondolkodású ember szemszögéből nézve ezek a tevékenységek éjszakát, alvást jelentenek. Az önmegvalósított ember számára pedig az anyagi tevékenységek számítanak alvásnak. Értitek? Éppen az ellenkezője történik. Ők úgy látják, hogy a Kṛṣṇa-tudatos ember pazarolja az idejét, a Kṛṣṇa-tudatos ember pedig úgy látja, hogy ők pazarolják az idejüket. Ez a helyzet.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen bölcsek transzcendentális örömöt éreznek a lelki kultúra fokozatos előrehaladása láttán, míg az anyagi tevékenységekbe merült ember – mivel alszik az önmegvalósítás tekintetében – különféle érzéki örömökről álmodozik.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Álmodoznak: „Most ezt fogjuk tenni. Legközelebb majd megszerzem ezt”, „Legközelebb majd megszerzem azt”, „Legközelebb majd megölöm azt az ellenséget”, „Legközelebb majd ezt teszem”. Így tervezgetnek. Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...alvó állapotában hol boldognak, hol pedig szomorúnak érzi magát. Az introspektív ember azonban mindig közömbös az anyagi boldogság és szenvedés iránt.”

'''Prabhupāda:''' Az introspektív ember, aki az önmegvalósításra törekszik, pontosan tudja: „Tegyük fel, hogy a jövőben valami nagy üzletbe kezdek, vagy... építek egy hatalmas felhőkarcolót” – ám mivel introspektív, tisztában van vele: „Mit kezdjek mindezekkel? Amint elhagyom ezt a színteret, minden itt marad, én pedig új testet öltök, és kezdetét veszi egy új élet.” Ez az önvizsgálat.

Az anyagi gondolkodású emberek nem értik, mi vár rájuk a jövőben. Azt hiszik, a test minden, ami létezik: „Megkaptuk ezt a testet, és ha vége, akkor mindennek vége.” Ezeket a kérdéseket már megtárgyaltuk. Ám a valóságban ez nem így van. Az önmegvalósítás első lépcsőfoka annak megértése, hogy a lélek örökkévaló; még a test megsemmisülése után sem enyészik el. Ez az önmegvalósítás kezdete. Ezek az emberek azonban ezt nem értik. Nem is törődnek vele. Ez az ő „alvásuk”. Ez az ő nyomorúságos állapotuk.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Zavartalanul folytatja önmegvalósító tevékenységét, függetlenül az anyagi visszahatásoktól.”

Hetven: „Aki nem háborog a vágyak szüntelen áradatától – melyek úgy tódulnak az elmébe, mint folyók az óceánba, amely bár folyton telik, mégis mozdulatlan marad –, az elérheti a békét; ám nem érheti el azt az, aki e vágyak kielégítésére törekszik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt van például... egy anyagi beállítottságú embernek megvannak a maga vágyai. Tegyük fel, hogy üzletel, pénzt keres. Így anyagi módon elégíti ki a vágyait. Ám egy Kṛṣṇa-tudatos személy – még ha látszólag ugyanazt teszi is, tervezget vagy tevékenykedik – mindezt a Kṛṣṇa-tudat jegyében végzi. Tehát, ez a kétféle tevékenységi kör nem ugyanazon a szinten áll.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hetven: „Aki nem...” Hetvenegy: „Aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról, aki vágyaktól mentesen él, aki feladta a birtoklás minden érzetét, és mentes a hamis egótól – egyedül ő érheti el az igazi békét.”

'''Prabhupāda:''' Igen, az az ember, aki lemondott az érzékkielégítés minden vágyáról. Nem arról van szó, hogy el kellene pusztítanunk a vágyainkat. Hogyan is lehetne elpusztítani azokat? A vágy az élőlény állandó kísérője. Ez az élet egyik ismérve. Mivel én élőlény vagyok, és te is élőlény vagy, neked is vannak vágyaid, nekem is. De az asztalnak nincsenek. Az asztal élettelen, ezért nincsenek vágyai.

Az asztal nem mondhatja: „Már hónapok óta itt állok. Kérlek, vigyél át máshová!” Nem, mert nincsenek vágyai. De ha én három órán át ülök itt, akkor azt mondom: „Ó, elfáradtam! Kérlek, vigyél el innen... keress nekem egy másik helyet!”

Tehát vágyaknak lenniük kell, mivel élőlények vagyunk. Csupán a vágyak irányultságát kell megváltoztatnunk. Ha a vágyainkat az érzékkielégítés szolgálatába állítjuk, az anyagi természetű. Ám ha vágyainkat arra irányítjuk, hogy ''Kṛṣṇa'' érdekében cselekedjünk, akkor… akkor megszabadulunk minden egyéb vágytól. Ez a mérce.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hetvenkettő: „Ez a lelki és isteni élet útja; aki erre rátalál, az többé nem tévelyeg. Aki ebben a tudatállapotban marad – még a halál órájában is –, az beléphet Isten országába.”

'''Magyarázat:''' „Az ember egy pillanat alatt, akár egyetlen másodperc leforgása alatt is elérheti a Kṛṣṇa-tudatot, vagyis az isteni életet; ugyanakkor előfordulhat, hogy valaki még több millió születés után sem jut el erre a szintre.”

'''Prabhupāda:''' Többször is feltették a kérdést: „Mennyi időbe telik, mire valaki Kṛṣṇa-tudatossá válik?” A válaszom mindig az volt, hogy ez akár egyetlen másodperc alatt is megtörténhet. Éppen erről van szó itt is. Olvasd tovább!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Csupán arról van szó, hogy az ember megértse és elfogadja ezt a tényt. ''Khaṭvāṅga Mahārāja'' élete utolsó perceiben, közvetlenül a halála előtt jutott el erre a szintre azáltal, hogy átadta magát ''Kṛṣṇának''. A ''nirvāṇa'' a materialista életfolyamat lezárását jelenti. Buddha filozófiája szerint az anyagi élet után csupán az üresség marad.”

„A ''Bhagavad-gītā'' azonban mást tanít. Az igazi élet valójában az anyagi élet lezárultával kezdődik. Azok számára, akik teljesen az anyagi világba temetkeztek, elegendő annyit tudniuk, hogy véget kell vetniük materialista életmódjuknak. Ám a lelkileg fejlett személyek számára az anyagi élet után egy másik élet is létezik.”

„Ezért, ha valaki még élete vége előtt – szerencsés módon – Kṛṣṇa-tudatossá válik, azzal azonnal eléri a ''brahma-nirvāṇa'' állapotát. Nincs különbség Isten országa és az Úrnak végzett odaadó szolgálat között. Mivel mindkettő az abszolút síkon helyezkedik el, az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatában való részvétel valójában annyit jelent, mint elérni a lelki birodalmat.”

„Az anyagi világban az érzékkielégítést célzó tevékenységek zajlanak, míg a lelki világban a Kṛṣṇa-tudatos tevékenységek. Ezért a Kṛṣṇa-tudat elérése – még ebben az életben is – egyenértékű a ''Brahman'' közvetlen elérésével; aki pedig Kṛṣṇa-tudatban él, az kétségkívül már be is lépett Isten országába.”

„''Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura'' úgy foglalta össze a ''Bhagavad-gītā'' második fejezetét, mint amely az egész mű lényegét tartalmazza. A ''Bhagavad-gītā'' témái közé tartozik a ''karma-yoga'', a ''jñāna-yoga''…”

'''Prabhupāda:''' ''Jñāna-yoga''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...''jñāna-yoga'' és ''bhakti-yoga''. A második fejezetben világosan kifejtették a ''karma-yogát'' és a ''jñāna-yogát'', és a ''bhakti-yogáról'' is kaptunk egy rövid betekintést.

Ezzel érnek véget a ''Śrīmad'' ''Bhagavad-gītā'' második fejezetéhez fűzött Bhaktivedanta-magyarázatok, amelyek a fejezet tartalmát tárgyalják.”

'''Prabhupāda:''' Köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Kérdés van? Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Mindig is zavart egy dolog... itt az áll, hogy egy tiszta bhakta, mint például ''Haridāsa Ṭhākura'', nem esik ''Māyādevī'' kísértéseinek áldozatául, ám még az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' is áldozatul eshet. Én mindig úgy gondoltam, hogy ők az Úr tiszta bhaktái.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ők tiszta bhakták, de egyben ''guṇāvatārák'' is. Az Úr ''Brahmā'' például a legfőbb személyiség ebben az anyagi univerzumban; ő minden élőlény atyja. Tehát ők... persze, ha nagyon alaposan megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ''Haridāsa Ṭhākura'' az odaadó szolgálat terén magasabb pozícióban van, mint ''Brahmā'' – bár őt magát ''Brahmā'' megtestesülésének, „''Brahmā Haridāsának''” tekintik.

Szóval, ne zavarjon meg minket, ha azt látjuk, hogy az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' ilyen módon rabul esik. Ebből azt a tanulságot kell levonnunk: ha az Úr ''Brahmā'' vagy az Úr ''Śiva'' néha a ''māyā'' áldozatává válhat, akkor rólunk mit is mondhatnánk? Ezért legyünk nagyon-nagyon óvatosak!

Még ''Brahmā'' és ''Śiva'' szintjén is fennáll a visszaesés veszélye – hát még egy átlagos ember esetében! Ezért – ''Haridāsa Ṭhākurához'' hasonlóan – törekedjünk rendíthetetlenül a Kṛṣṇa-tudatra! Így könnyedén felülkerekedhetünk a ''māyā'' csábításán. Ezt kell megérteni. Nem arról van szó, hogy ''Brahmā'' „gyengeséget” mutatott volna. „Gyenge, vagy kevesebb.” Nem. Ez a mi tanításunkat szolgálja. Igen. Vagy elsősorban az övét. Igen.

'''Bhakta (1):''' Azt mondják, hogy ha valaki eléri a ''mūrtit'', ha visszatér ''Kṛṣṇához'', akkor már nem esik vissza. Ám azt is mondják, hogy eredetileg onnan származunk. Ha onnan jöttünk, hogyan eshettünk le, ha egyszer már ott voltunk?

'''Prabhupāda:''' Igen. Gondoljunk csak arra a példára, hogy olyan személyiségek, mint ''Brahmā'' és ''Śiva'', néha szintén a ''māyā'' áldozataivá válnak. Tehát bennünk – hogy úgy mondjam – mindig megvan a lehetőség a visszaesésre. Mivel Isten elválaszthatatlan parányi részei vagyunk, és mivel most az anyagi világban tartózkodunk, ebből az következik, hogy visszaestünk. Ám nem lehet kideríteni, pontosan mikor történt ez a visszaesés. Ez lehetetlen. A helyzetünk azonban határhelyzetű (marginális). Bármelyik pillanatban visszaeshetünk. Ez a hajlam megvan bennünk. Ezért neveznek minket határhelyzetűnek.

De van egy dolog... ami nagyon egyszerűen érthető. Bárki megbetegedhet. Nemde? Nos, ha valaki beteg, felesleges kutatni a betegség előzményeit, hogy mikor kezdődött. Beteg vagy? Kezeltesd magad! Ennyi az egész. Hasonlóképpen, mi is az élet anyagi állapotában vagyunk.

Egyszerűen folytasd a kezelést, és amint meggyógyultál, ügyelj arra, hogy ne ess vissza! De fennáll a visszaesés, az újbóli megbetegedés lehetősége. Nem arról van szó, hogy ha egyszer meggyógyultál, akkor már soha többé nem betegedhetsz meg. A lehetőség megvan. Ezért legyünk nagyon óvatosak! Igen?

'''Bīrabhadra:''' A ''Bhagavad-gītā'' 41. oldalán az áll, hogy ''Brahmā'' a második lelki tanítómester. Én viszont úgy tudtam, hogy minden lelki tanítómester örökké él. ''Brahmā'' akkor nem él örökké?

'''Prabhupāda:''' De igen. Mi örökké élünk. A testváltás nem jelenti a halált. Te is örökké élsz, én is örökké élek. A halál csupán annyit jelent, hogy testet váltunk – ennyi az egész. Éppúgy, ahogy ruhát cserélsz. Ha ruhát cserélsz, az nem jelenti azt, hogy meghaltál.

Hasonlóképpen, a testváltás sem jelent valójában halált. Ahogy egy másik testben való megjelenés sem jelent valójában születést. Az élőlény számára nincs születés és halál; csupán testváltás történik az anyagi létállapotban. Ezt nevezzük születésnek és halálnak. Valójában azonban nincs születés és halál. Igen?

'''Bhakta (2):''' ''Prabhupāda'', aki az Úr Buddhát imádja – létezik számára egy bolygó, ahová kerülhet, vagy...

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Bhakta (2):''' Aki az Úr Buddhát imádja – mondjuk a bhakták körében, vagy valamilyen odaadó szolgálatot végez az Úr Buddha felé –, létezik-e számára egy olyan bolygó, ahol az Úr Buddha uralkodik, vagy...

'''Prabhupāda:''' Igen. Létezik egy semleges állapot. Az nem bolygó; az a lelki világ és az anyagi világ közötti határterület. De onnan újra le kell jönni. Hacsak az ember be nem lép a lelki égboltba, és el nem foglalja a helyét valamelyik lelki bolygón... akárcsak az az ember, aki repül az égben. Ha nem érsz el egy bolygót sem, akkor újra le kell szállnod.

Nem repülhetsz örökké az égben. Ez lehetetlen. Az egy semleges állapot. Se nem vagy egy másik bolygón, se nem vagy ezen a bolygón – csak repülsz. Meddig repülhetsz? Valahol menedékre kell találnod. De ha nincs menedéked a magasabb bolygókon vagy egy magasabb rendű létállapotban, akkor le kell szállnod.

Szóval... ugyanezt a példát hozhatjuk fel újra. Tegyük fel, hogy kirepülsz a világűrbe... ahogyan az űrhajósok teszik néha. Az emberek azt gondolják: „Ó, hová ment, milyen magasra, milyen magasra!” De valójában sehová sem jutott. Úgyis visszatér a földre. Tehát az az ünneplés – „Ó, milyen magasra jutott, milyen magasra!” – alaptalan. Mi értelme van ilyen magasra menni?

A következő pillanatban már jössz is lefelé. Mivel nincs meg a képességed arra, hogy belépj egy másik bolygóra, mit segíthetnek rajtad a gépeid – az űrhajók vagy a repülők? Úgyis vissza kell térned. Sőt, még az is lehet, hogy az Atlanti- vagy a Csendes-óceánba zuhansz, ahonnan aztán valaki kiment majd. Érted? Ez a te helyzeted.

Tehát a „voidizmus” (az üresség tana*) olyan, mint amikor valaki repül az égben, és büszkén feszít: „Milyen magasra jutottam, milyen magasra, milyen magasra!” (kuncogás) Ez az ostoba ember nem tudja, meddig maradhat abban a magas pozícióban. Érted? Le fog szállni. Ez a ''māyā'' (illúzió*) vonzereje. Vissza kell térnie a földre. Van egy vers a...
:''ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas''
:''tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ''
:''āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ''
:''patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ''
([[HU/SB 10.2.32|SB 10.2.32]])

Ez ''Prahlāda Mahārāja'' imája. Azt mondja: „Ó, lótuszszemű Uram, ''Aravindākṣa''!”, ''ye anye''. Vannak bizonyos alsóbbrendű emberek, akik rendkívül büszkék arra, hogy véget vetnek az anyagi életnek – ők a ''nirvāṇára'' törekvők vagyis az impersonalisták. Ők a ''vimukta-māninaḥ''. A ''vimukta-māninaḥ'' azt jelenti, hogy csupán tévesen képzelik magukról: túljutottak ''māyā'' karmain. Tévesen.

''Vimukta-māninaḥ''. Ez olyan, mintha valaki tévesen azt gondolná: „Én vagyok Los Angeles városának a tulajdonosa” – ugye, ez csupán téves elképzelés? Hasonlóképpen, ha valaki azt hiszi: „Most elértem a ''nirvāṇát'', vagyis beleolvadtam a Legfelsőbb-be...” Gondolhatja ezt az ember. Ám ''māyā'' rendkívül erős. Lehet, hogy valaki elbizakodottá válik egy ilyen hamis dicsőségtől. ''Vimukta-māninaḥ''.

A ''Bhāgavatam'' azonban azt mondja: ''tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ'': – mivel nem kutatták fel a Te lótuszlábaidat, tudatuk tisztátalan maradt, és azt hiszik magukról: „Én valaki vagyok.” ''Aviśuddha-buddhayaḥ'': – azaz értelmük és tudatuk nem tisztult meg. Ezért ''āruhya kṛcchreṇa'': rendkívül szigorú gyakorlatokat végeznek.

Vegyük például a buddhistákat... persze, más kérdés, ha valaki nem gyakorolja ténylegesen a tanokat. Ám maga az Úr Buddha is lefektetett bizonyos szabályokat és előírásokat. Ő mindent hátrahagyott, és kizárólag a meditációnak szentelte magát. De ki tesz ma ilyet? Senki. ''Śaṅkarācārya'' első feltétele ez: „Először vedd fel a ''sannyāsát'', csak azután beszélhetsz arról, hogy ''Nārāyaṇává'' válsz.”

Ki vesz fel ''sannyāsát''? Szóval, csupán tévesen képzelődnek. Valójában értelmük tisztátalan, tudatuk tisztátalan. Ezért, minden erőfeszítésük ellenére – hiába jutnak el ''āruhya kṛcchreṇa'' ''param'' (nagy nehézségek árán) a legmagasabb szintre – az eredmény mégsem az, aminek hiszik. Bár nagyon magasra jutnak – mondjuk 25 000 vagy akár millió mérföldnyire is –, sehol sem találnak menedéket; hol van a Hold, hol van a többi bolygó...? Végezetül csak visszatérnek Moszkvába; ennyi az egész. Vagy New Yorkba – ennyi. Ezek csupán példák.

Amikor ott fent járnak, fényképeket készítenek: „Ó, ez a bolygó... ez a földi bolygó milyen zöld, vagy milyen kicsi! Éjjel-nappal körözök, és egy óra alatt háromszor látom a nappalt és az éjszakát.” Rendben, nagyon szép. De kérlek, gyere csak vissza! (nevetés) Ennyi az egész. A ''māyā'' olyan hatalmas, hogy azt mondja: „Igen, remek. Nagyon fejlett a tudományos tudásotok, de kérlek, gyertek csak le! Gyertek ide! Különben az Atlanti-óceánban landoltok.” Ennyi az egész.

Ők pedig még mindig büszkélkednek: „Ó, haladunk! A következő tíz évben már jegyet lehet majd váltani, vagy le lehet szállni a Holdra.” Tudjátok, Oroszországban még földterületeket is árultak, és azzal reklámozták: „Ott van a Moszkva-tenger. Kitűztük a zászlónkat a tengerre...” Szóval, ez csupán propaganda. Még a legközelebbi bolygóra sem képesek eljutni, nemhogy a lelki égboltig! Ha valóban komolyan gondoljátok, hogy eljuttok a lelki égboltba, ''Vaikunthalókába'', akkor ezt az egyszerű módszert alkalmazzátok: ''Hare Kṛṣṇa''. Ennyi az egész.

'''Vendég:''' Engem az ateizmus érdekel.

'''Prabhupāda:''' Ez az Úr ''Caitanya'' ajándéka. ''Namo mahā-vadānyāya''. Ezért mondja ''Rūpa Gosvāmī'': „Te vagy a legnagylelkűbb adakozó, mert a legnagyobb áldást kínálod.” ''Kṛṣṇa-prema-pradāya te'' (CC Madhya 19.53) – „Te a ''Kṛṣṇa'' iránti szeretetet kínálod, amely eljuttat engem ''Kṛṣṇa'' birodalmába.” Ez a legnagyobb ajándék az emberi társadalom számára. De az ostoba emberek nem értik ezt. Mit tehetnék?

*''Daivī hy eṣā guṇamayī''* ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]). A ''māyā'' nagyon erős. Ha azt mondjuk: „Itt egy kis füzet, Könnyű utazás más bolygókra”, nem fogadják el. Inkább azon törik a fejüket, hogyan jussanak el más bolygókra Szputnyikokkal – ami lehetetlen. Sehová sem tudtok eljutni. Ilyen a feltételekhez kötött életünk.

A „feltételekhez kötött” azt jelenti, hogy itt kell maradnod. Itt kell maradnod. Ki engedné meg, hogy más bolygókra utazz? Még ahhoz is, hogy az országotokba jöjjek – hogy megkapjam az állandó vízumot –, rengeteget kellett küzdenem; ti pedig a Holdra akartok menni?

Vízum sem kell? Csak úgy beengednek? Tényleg ilyen egyszerű lenne? De ők ostoba módon azt hiszik: „Minden, amit látok, az enyém, én vagyok az úr.” Ennyi az egész. „Ez a bolygó a központ, a többi bolygó pedig mind alárendelt. Azok majd kielégítik az érzékeinket.” Ez színtiszta ostobaság.

Jól van. Zengjétek: ''Hare Kṛṣṇa''! (a hívek felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681216 - Lecke BG 02.46-62 - Los Angeles

2026-11-10T12:42:52Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681216_-_Lecture_BG_02.46-62_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681216BG-LOS ANGELES - 1968. december 16.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681216BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Olvasd! Akinek van könyve, nyissa ki! Hol van a fiad?

'''Fiatal hölgy:''' Alszik.

'''Prabhupāda:''' Rendben van. Gyere csak előre, te lány! Gyere! Gyere előre, igen! Ülj le! ''Hare Kṛṣṇa''! Olvasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 46., a fejezet... (érthetetlen)... „Mindazt a célt, amelyet egy kis tó szolgál, maradéktalanul beteljesítheti egy hatalmas víztározó is. Hasonlóképpen, a ''Védák'' minden célja elérhetővé válik annak számára, aki ismeri a mögöttük rejlő valódi célkitűzést.” ([[HU/BG 2.46|BG 2.46]])

Negyvenhét: „Jogod van ahhoz, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Próbáljátok megérteni ezt! Indiában, a falvakban régóta létezik egy bizonyos rendszer... India eredetileg a falusi életre épül; a városi életmód sokkal ritkább. Talán csak egy-két nagyváros létezett – a mai Új-Delhi helyén akkoriban ''Hastināpura'' állt –, mellette pedig ott volt ''Dvārakā''. Az igazán nagyvárosból tehát csak kettő vagy három volt. Az emberek többsége falvakban élt.

India lakosságának kilencven százaléka még ma is falvakban él. A falvakban pedig az a szokás, hogy többféle kutat használnak: van külön kút a fürdéshez, a ruhamosáshoz, az ivóvíz vételezéséhez és az edénymosogatáshoz. Így aztán egy-egy faluban akár fél tucat kút is található.

A példa tehát arról szól, hogy az egyes kutakat miként vehetjük igénybe meghatározott célokra; ám ha valaki egy folyóhoz – egy állandóan áramló folyóhoz megy -, ott fürödhet, ruhát moshat, edényt mosogathat, szóval... mindent elintézhet. Egyetlen folyóban minden víz utáni igény kielégíthető, mivel a víz áramlik, így nem szennyeződik. A folyamatosan áramló vízben nem keletkezhet szennyeződés.

Az állóvízben viszont, amely nem folyik, szennyeződés halmozódhat fel. Ezért létezik olyan korlátozás, hogy egy adott kútnál csak fürödni szabad, vagy csak ruhát lehet mosni. A kis kutak tehát meghatározott célokat szolgálnak, ám a folyó esetében nincsenek korlátozások; ott bármit lehet csinálni.

A ''Bhagavad-gītā'' tizenötödik fejezetében az Úr azt mondja: ''vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ'' ([[HU/BG 15.15|BG 15.15]]) – vagyis az összes szentírás és ''Véda'' célja az, hogy megismerjük ''Kṛṣṇát'', azaz Istent. Az ''Upaniṣadok'' pedig így fogalmaznak: ''yasmin vijñāte sarvam idaṁ vijñātaṁ bhavati'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.3) – ha valaki megérti a Legfelsőbb Abszolútumot, akkor mindent megért. A Kṛṣṇa-tudat tehát mindent magában foglal: a ''karmīk'' (anyagi vágyaktól vezéreltek*) tevékenységeit, a ''jñānīk'' (filozófusok*) spekulációit, a ''yogīk'' misztikus erőit, valamint a bhaktáknak az Úr iránti odaadó szolgálatát – minden benne foglaltatik.

Ez olyan, mintha valakinek lenne egymillió dollárja: abban benne van a tíz dollár, az öt dollár, a húsz dollár – minden benne van. Ha tehát valaki a Kṛṣṇa-tudat útjára lép, akkor az összes többi cél – amelyeket a különböző „kutak” (azaz a különféle részleges törekvések*) szolgálnak – mind megvalósul a Kṛṣṇa-tudat folyójában. Ez a példa jól szemlélteti, hogy a Kṛṣṇa-tudat mindent magában foglal.

Nézzünk egy gyakorlati példát a Kṛṣṇa-tudatra! Tegyük fel, hogy valaki Kṛṣṇa-tudatos. Vegyük bármelyik vallást, és nézzük meg annak legmagasabb rendű következtetését – az mind megtalálható a Kṛṣṇa-tudatban. Vegyük például a buddhizmust: ők az erőszakmentességet hirdetik – nos, mi is erőszakmentesek vagyunk. Vagy ott a kereszténység, amely Isten szeretetéről szól – nos, mi is éppen arra törekszünk, hogy szeressük Istent.

A keresztény... vagy inkább a mohamedán – Isten szolgája, aki az Urat szolgálja. Nos, mi a nap huszonnégy órájában állunk az Úr szolgálatában. A ''yogī samādhija'', aki mindig ''samādhiban'' van, elmerül a Legfelsőbbre gondolva. Mi pedig folyamatosan ''Kṛṣṇára'' gondolva vagyunk elmélyülve.

Vegyünk hát bármilyen vallást, bármilyen módszert, bármilyen kutat! Nos, ez a folyó – a Kṛṣṇa-tudat – mindent eláraszt. Nem lehet összehasonlítást végezni. Hisz’ mi van egy kútban? Mennyi víz fér el egy kútban? A folyóban viszont határtalan mennyiségű víz van. Több ezer kút is beleolvadhat a folyóba – ezt a példát szokták említeni. ''Yasmin vijñāte sarvam idaṁ vijñātaṁ bhavati'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.3). Ha ismered ''Kṛṣṇát'', mindent ismersz: ismered a tudományt, a matematikát, a filozófiát, a földrajzot – mindent. A tudásból nincs hiány. Ne gondold, hogy egy Kṛṣṇa-tudatos személy – aki egyébként talán egyszerű, „buta” embernek tűnhet – tudatlan lenne. Nem!

Erre a Bhagavad-gítá garanciát ad:
:''teṣām evānukampārtham''
:''aham ajñāna-jaṁ tamaḥ''
:''nāśayāmy ātma-bhāva-stho''
:''jñāna-dīpena bhāsvatā''
([[HU/BG 10.11|BG 10.11]])

Az olyan bhakta számára, aki folyamatosan Kṛṣṇa-tudatban él, semmi sem ismeretlen. Ő mindent tud. Akárcsak mi, akik képesek vagyunk felvilágosítást adni az egész teremtésről – nem csupán az anyagi, hanem a lelki világról is. Világos a látásmódja: tudja, mi hol van, és mi micsoda. Mindent tud. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ahogy az ember egyre inkább halad előre, úgy válik – mondhatni – teljesen jártassá a tudás mindenféle területén. Minden teljes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Negyvenhét: „Jogod van elvégezni a számodra előírt kötelességet, de nem vagy jogosult a cselekvés gyümölcseire. Soha ne tekintsd magad a cselekvés okának, és ne ragaszkodj a tétlenséghez sem.”

'''Magyarázat:''' „Itt három szempontot kell figyelembe venni: az előírt kötelességeket, az önkényes cselekvést és a tétlenséget. Az előírt kötelességek az anyagi természet kötőerőin belüli helyzetnek megfelelő tevékenységeket jelentik; az önkényes cselekvés olyan cselekedet, amely nem rendelkezik felhatalmazással; a tétlenség pedig azt jelenti, hogy az egyén nem végzi el az előírt kötelességét. Az Úr azt tanácsolta ''Arjunának'', hogy ne maradjon tétlen, hanem végezze kötelességét anélkül, hogy ragaszkodna az eredményhez. Aki ragaszkodik munkája gyümölcséhez, az egyben a cselekvés okozója is; így ő lesz az, aki élvezi vagy elszenvedi az ilyen cselekedetek következményeit.”

„Ami az előírt kötelességeket illeti, ezek három csoportba sorolhatók: rutinfeladatok, rendkívüli feladatok és vágyvezérelt tevékenységek. A szentírás előírásai szerinti rutinfeladatokat az eredmény iránti vágy nélkül kell végezni. Mivel ezek elvégzése kötelező, az ilyen tevékenység a jóság kötőerejében zajlik. Az eredményhez kötött munka (vagyis az eredményért végzett munka*) a kötődés oka lesz, ezért az ilyen tevékenység nem kedvező. Mindenkinek joga és kötelessége elvégezni a feladatait, de ezt az eredményhez való ragaszkodás nélkül kell tennie. Így az ilyen, eredményhez nem kötődő kötelező feladatok segítenek az embert a megszabadulás útjára terelni.” „Az Úr azt tanácsolta ''Arjunának'', hogy kötelességből harcoljon, az eredményhez való ragaszkodás nélkül. Az, hogy nem vesz részt a csatában, a ragaszkodás egy másik megnyilvánulása. Az ilyen ragaszkodás sosem vezet az üdvösség útjára. Bármilyen ragaszkodás – legyen az pozitív vagy negatív – a kötöttség oka. A cselekvés elmulasztása bűnös dolog. Ezért ''Arjuna'' számára a kötelességből vállalt harc volt az egyetlen üdvös út a megszabaduláshoz.”

Negyvennyolc: „Ó, ''Arjuna''! Maradj rendíthetetlen a kötelességedben, és mondj le a sikerhez vagy kudarchoz fűződő minden ragaszkodásról! Az elme ilyen kiegyensúlyozottságát nevezik ''yogának''.”

'''Prabhupāda:''' Ez a ''yoga'' magyarázata: az elme kiegyensúlyozottsága. ''Yoga-samatvam ucyate'' ([[HU/BG 2.48|BG 2.48]]). Ha ''Kṛṣṇáért'' végzel munkát, akkor nincs okod sem bánkódásra, sem túláradó örömre. Öröm persze van, hiszen ''Kṛṣṇáért'' dolgozol, de bánkódásra semmi okod. ''Yoga-sthaḥ kuru karmāṇi, yogaḥ karmasu kauśalam'' ([[HU/BG 2.50|BG 2.50]]). Ez a tevékenységek titka: hogyan végezheted a munkádat nagy szorgalommal úgy, hogy közben mégsem bonyolódsz bele magába a cselekvésbe. Ez a titok.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Negyvenkilenc: „Ó, ''Dhanañjaya''! Az odaadó szolgálat révén szabadulj meg minden gyümölcsöző tevékenységtől, és add át magad teljesen ennek a tudatállapotnak! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, azok fösvények.”

Ötven: „Aki odaadó szolgálatot végez, az megszabadul mind a jó, mind a rossz tettek következményeitől.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt van... egy fontos szó. Aki élvezni akarja munkája gyümölcsét, az fösvény. Fösvény. Mi a „fösvény” ellentéte? Hm? Mi az ellentétes szó?

'''Viṣṇujana:''' Emberbarát?

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Viṣṇujana:''' Emberbarát?

'''Prabhupāda:''' Nagylelkű. Nemde? Tehát azok, akik Kṛṣṇa-tudatban élnek, nagylelkűek. Akik pedig saját hasznukra cselekszenek, azok fösvények. Ők a ''mahātmāk'', akik ''Kṛṣṇáért'' dolgoznak. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is említi: ''mahātmā''. ''Mahātmānas tu māṁ pārtha daivīṁ prakṛtim āśritāḥ'' ([[HU/BG 9.13|BG 9.13]]).

''sa mahātmā sudurlabhaḥ''.
:''bahūnāṁ janmanām ante''
:''jñānavān māṁ prapadyate''
:''vāsudevaḥ sarvam iti''
:''sa mahātmā sudurlabhaḥ''
([[HU/BG 7.19|BG 7.19]])

Sok-sok születés után, amikor valaki valóban bölccsé – ''jñānavānná'', azaz a tudás teljességével rendelkezővé – válik... mi a tökéletes tudás ismérve? ''Vāsudevaḥ'' ''sarvam'' iti: minden ''Kṛṣṇa''. Ez a tudás tökéletessége. ''Vāsudevaḥ sarvam iti, prapadyate mām'' – aki ezt felismeri, az meghódol Nekem.

Ha rájövök, hogy létezik egy Legfelsőbb Lény, kötelességem meghódolni Neki. Így van. Ám amint átadom magam, ''mahātmāvá'', azaz nagylelkű személlyé válok – nem pedig fösvénnyé. A fösvény ember csak a saját érdekeit nézi: „Mennyit kapok én? Mekkora rész jut nekem?” A nagylelkű ember viszont úgy tekint a dolgokra, hogy számára nincs különálló „rész”; minden ''Kṛṣṇáé''. Ez a Kṛṣṇa-tudat. ''Sa mahātmā sudurlabhaḥ''.

Az ilyen ''mahātmā'', vagyis nagylelkű személy rendkívül ritka. Kṛṣṇa-tudatú embert nemigen találni; ez szinte lehetetlen. Mindenki fösvény. Az embereknek folyton azon jár az eszük: „Mekkora rész az enyém? Mennyit tudok összegyűjteni a saját számomra?” Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatú személy csupán azon igyekszik, hogy minél többet adhasson ''Kṛṣṇának''. Így áll a dolog: az egyik így gondolkodik, a másik pedig úgy. Ez a különbség a fösvény és a nagylelkű ember között.

Alapvetően mindenki azért fordul Istenhez, hogy kérjen Tőle valamit. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is leírja: ''ārtaḥ'', ''arthārthī'', ''jñānī'', ''jijñāsu'' ([[HU/BG 7.16|BG 7.16]]). Négyféle ember fordul Istenhez – például a szenvedők... ők természetesen jámborok. Aki Istenhez fordul – még ha csak a mindennapi kenyerét kéri is –, az jámbor. Ám aki nem fordul Istenhez, az istentelen, gonosz természetű.

Aki pedig úgy gondolkodik: „Miért is kérnék kenyeret Istentől? Hiszen meg tudom termelni magamnak!” – nos, az az ember, aki ennyire büszke arra, hogy képes előteremteni a kenyerét, valójában egy ostoba gazember. Az az ember, aki elmegy a templomba, és így imádkozik: „Istenem, add meg a mindennapi kenyeremet!”, ugyan jámbor, de még nem tiszta odaadó híve az Úrnak. Ám megvan az esélye arra, hogy a jövőben tiszta odaadó híve legyen. Tehát: ''ārtaḥ'', ''arthārthī'', ''jijñāsu''.

A Kṛṣṇa-tudat azonban nem arról szól, hogy bármit is kérjünk ''Kṛṣṇától'' – például azt, hogy „Ó, ''Kṛṣṇa'', add meg a mindennapi kenyeremet!” Nem. Ez annál sokkal, de sokkal magasabb rendű. Az ilyen ember ugyanis tudja: „Akár kérem, akár nem, ''Kṛṣṇa'' úgyis gondoskodik a kenyeremről. Hiszen ő táplálja a vadállatokat, a madarakat, az élőlényeket és a rovarokat is; vajon éppen rólam ne gondoskodna, aki az életemet ajánlottam fel neki?” Vajon bölcs dolog lenne mást feltételezni? Nem. Az illető pontosan tudja: „''Kṛṣṇa'' gondoskodik rólam. Nekem pedig az a dolgom, hogy kitaláljam: hogyan szolgálhatom őt a lehető legjobban. Ez az én feladatom.” Ez a Kṛṣṇa-tudat.

''Kṛṣṇa'' nem fukar. Élőlények millióinak és millióinak biztosítja a táplálékot. Mi értelme lenne hát kérni tőle? Gondoljunk csak a madarakra vagy a vadállatokra: nekik nincsenek templomaik, és nem imádkoznak Istenhez, hogy „Ó, add meg a mindennapi kenyerünket!”, mégsem éhezik közülük senki. Senki sem éhezik. ''Eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān'' (''Kaṭha Upaniṣad'' 2.2.13) – az az egyetlen Legfelsőbb mindenki szükségleteiről gondoskodik. Akár templomba jársz, akár nem, ''Kṛṣṇa'' olyan kegyes, hogy mindenki számára biztosítja az élelmet.

Ezért, aki a tudat magasabb szintjén áll, csupán arra gondol: „''Kṛṣṇa'' oly sok mindent biztosít számunkra; vajon én mit teszek ''Kṛṣṇáért''?” Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ez az igazi bölcsesség. Ezt nevezik ''mahātmānak'', nagylelkű léleknek. Az ilyen ember kezd nagylelkűvé válni. Amíg valaki nincs Kṛṣṇa-tudatban, addig fösvény; csupán azon töpreng: „Mennyi kenyerem van? Mennyi...?”

A fösvény fogalma... más értelemben az is fösvény, aki nem tudja megfelelően felhasználni a pénzét. Tegyük fel, valaki egymillió dollárt örököl az apjától, de csak arra gondol: „Nézegetni fogom a pénzt, de nem használom fel. Ha hozzányúlok, még elveszíthetem. Jobb, ha naponta megcsodálom a kincsesládámban.” Ő is fösvény. Hasonlóképpen, az emberi létformát – ha csupán érzéki élvezetek hajszolására használják – szánalmas. Az illető nem képes arra, hogy ezt a testet a Kṛṣṇa-tudat kincsének gyarapítására fordítsa; ezért fösvény. Aki viszont helyesen használja fel ezt az értékes életet ''Kṛṣṇa'' megismerésére, az ''brāhmaṇa''.

''Brahma jānāti iti brāhmaṇa'' – ''brāhmaṇának'' azt nevezzük, aki ismeri a Legfelsőbb Abszolút Igazságot. A szent zsinórt annak adják át, aki ismeri ''Kṛṣṇát''; máskülönben nem kaphatja meg. Ez egy jelképes dolog: ha valaki szent zsinórt visel, az azt jelenti, hogy ismeri ''Kṛṣṇát'', a ''Brahmant'', a Legfelsőbb ''Brahmant''. Ahogyan ''Arjuna'' mondta: ''paraṁ brahma paraṁ dhāma pavitraṁ paramaṁ bhavān'' ([[HU/BG 10.12-13|BG 10.12]]).

A tizedik fejezetben olvashatjuk, hogy ''Arjuna'' így szól: „Te vagy a ''paraṁ brahma''. ''Kṛṣṇa'', Te vagy a ''paraṁ brahma''.” Hasonlóképpen, aki ismeri a ''Brahmant'' – a ''Para-brahmant'', azaz ''Kṛṣṇát'' –, az ''brāhmaṇa''. ''Brahma jānāti iti brāhmaṇa'' – aki ismeri a Legfelsőbb ''Brahmant'', ''Kṛṣṇát'', az ''brāhmaṇa''. Nem csupán az, aki ''brāhmaṇa'' családba született; lehet, hogy valaki gondolkodásmódját tekintve valójában ''caṇḍāla'' (kutyaevő*).

A ''Bhāgavatam'' azt mondja: ''yasya hi yal lakṣaṇam syāt varṇābhivyañjakam'' ([[HU/SB 7.11.35|SB 7.11.35]]). Vannak bizonyos ismérvek. A ''Bhagavad-gītāban'' mindezt megtalálhatjuk: ki a ''brāhmaṇa'', ki a ''kṣatriya'', ki a ''vaiśya'' és ki a ''śūdra''. A jelek, az ismérveik alapján ismerhetjük fel őket. Hasonlóképpen, ha találkozunk valakivel, aki ismeri ''Kṛṣṇát'', el kell fogadnunk: „Ő ''brāhmaṇa''.” Igen, ő ''brāhmaṇa''. ''Brahma jānāti iti brāhmaṇa''.

A fösvény ember ellentéte a nagylelkű, vagyis a ''brāhmaṇa''. A fösvény csak a saját érdekét nézi: „Mennyi finom ételt ehetek meg ma?” – ennyi az egész. A nagylelkű ember pedig így gondolkodik: „Mennyi ''Kṛṣṇa-prasādamot'' oszthatok szét a világban?” Ő a nagylelkű.

A fösvény ember azon töpreng: „Milyen finom ételeket ettem ma! Mennyire kielégítettem a nyelvem vágyait! Nem baj, ha a pokolba kerülök is; hadd egyem meg ezt meg azt, a sok-sok finomságot! Hadd elégítsem ki a nyelvemet!” „De hát a nyelved kedvéért rengeteg állatot áldoznak fel, ölnek meg?” „Nem számít! Én csak a nyelvemet akarom kielégíteni.” Ez a fösvény ember. Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatos ember nem a nyelvét akarja kielégíteni. Ő ''Kṛṣṇát'' szeretné boldoggá tenni, és csupán azt eszi meg, ami az ételből megmaradt. Ennyi az egész. Ő bőkezű. Ez a különbség a fösvény és a bőkezű között.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötven: „Aki odaadó szolgálatot végez, az még ebben az életben megszabadul a jó és a rossz tettek következményeitől. Ezért, ó, ''Arjuna'', törekedj erre a ''yogára'', amely minden tevékenység művészete!” ([[HU/BG 2.50|BG 2.50]])

Ötvenegy: „A bölcsek, akik odaadó szolgálatot végeznek, az Úrban keresnek menedéket, és azáltal, hogy lemondanak az anyagi világban végzett tetteik gyümölcseiről, megszabadulnak a születés és halál körforgásától.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Van hozzá magyarázat?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nincs. De a vershez tartozik még egy részlet.

'''Prabhupāda:''' Rendben. Fejezd be!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Így elérhetik azt az állapotot, amely minden szenvedésen túl van.”

'''Prabhupāda:''' Olvasd fel újra!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek, akik odaadó szolgálatot végeznek, az Úrban keresnek menedéket, és azáltal, hogy lemondanak az anyagi világban végzett tetteik gyümölcseiről, megszabadulnak a születés és halál körforgásától. Így elérhetik azt az állapotot, amely minden szenvedésen túl van.”

'''Prabhupāda:''' Milyen egyszerű! Ha valaki rátér a Kṛṣṇa-tudat útjára, és Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, az legyőzi a születés és halál körforgását. Amint pedig valaki legyőzi a születés és halál körforgását, minden szenvedést is legyőz. Hiszen a születés és a halál magát az anyagi testet jelenti. Az élőlénynek – a lelki entitásnak – nincs születése és halála. Aki pedig anyagi testtel rendelkezik, annak el kell viselnie az anyagi világ háromféle szenvedését.

Hasonló gondolat található a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' is – épp a minap említettem nektek –: ''nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma'' ([[HU/SB 5.5.4|SB 5.5.4]]). Ezek az emberek olyan dolgokat tesznek, amelyeket nem lenne szabad megtenniük. ''Nūnaṁ pramattaḥ'' – úgy cselekszenek, mint az őrültek. Vajon miért? ''Yad indriya-prītaya'' – az érzékek kielégítése végett. ''Nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma yad indriya-prītaya āpṛṇoti na sādhu manye'' – az az ember, aki csupán érzékei kielégítése végett végez tiltott tetteket, valójában esztelen; ez nem helyes. Ez azért nem jó, mert az illető nincs tisztában azzal, hogy jelenlegi anyagi testét éppen azáltal szerezte, hogy előző életében ilyen módon cselekedett. Most pedig ismét ugyanúgy cselekszik. Így újra el kell majd fogadnia egy anyagi testet; ezért mondhatjuk rá, hogy nyomorúságos – nem használja ki megfelelően az életét.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötvenkettő: „Amikor értelmed kikerül a téveszme sűrű erdejéből, közömbössé válsz minden iránt, amit hallottál, vagy amit még hallani fogsz.”

'''Magyarázat:''' „Az Úr nagy híveinek életében számos jó példát találunk olyanokra, akik pusztán az Úr iránti odaadó szolgálatuk révén váltak közömbössé a ''Védák'' szertartásai iránt. Amikor valaki ténylegesen megérti ''Kṛṣṇát'' és az Őhozzá fűződő kapcsolatát, természetes módon teljesen közömbössé válik az anyagi gyümölcsöző tevékenységek iránt – még akkor is, ha egyébként tapasztalt ''brāhmaṇa''.

''Śrī Mādhavendra Purī'', az Úr egyik nagy híve és a tanítványi láncolat egyik ''ācāryája'' így szól: »Ó, Uram! Naponta háromszor végzett imáimban minden dicsőség Téged illet. Ó, Fürdőzés! Hódolatomat fejezem ki előtted. Ó, félistenek! Ó, ősök! Kérlek, bocsássátok meg, hogy nem tudom kifejezni irántatok a tiszteletemet. Mostantól, bárhol is ülök, képes vagyok emlékezni a Yadu-dinasztia nagy leszármazottjára, ''Kṛṣṇára'' – ''Kaṁsa'' ellenségére –, s így megszabadulhatok minden bűnös köteléktől. Úgy vélem, ez elegendő számomra.«”

'''Prabhupāda:''' Ez ''Mādhavendra Purī'' egyik imája. (kuncog) Azt mondja: „Nem teszek semmi mást, csak ''Kṛṣṇát'' szolgálom.” Ez a ''Mādhavendra Purī'' volt az Úr ''Caitanya'' lelki tanítómesterének a lelki tanítómestere. ''Mādhavendra Purī'' tanítványa volt ''Īśvara Purī'', és ''Īśvara Purī'' vált az Úr ''Caitanya'' lelki tanítómesterévé. Senki sem lehet a Legfelsőbb Úr lelki tanítómestere, de azért tette ezt, hogy megtanítson minket arra: még az Úr is elfogadott egy lelki tanítómestert. Ez a rendszer. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

Ha Ő nem mutatná meg nekünk az utat, az emberek azt mondhatnák: „Ó, az Úr ''Caitanya'' nem fogadott el semmilyen lelki tanítómestert.” Ezt hozhatnák példaként. Ám éppen ezért ''Kṛṣṇa'' is elfogadott egy lelki tanítómestert.

Ez a rendszer. Az embernek ezt meg kell tennie. ''Tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.2.12). Az embernek el kell fogadnia egy lelki tanítómestert, ha egyáltalán meg akarja ismerni a lelki tudományt. E nélkül ez nem lehetséges. A Kṛṣṇa-tudományt, a Kṛṣṇa-tudatot nem lehet kifejleszteni ''Kṛṣṇa'' egy hiteles képviselőjének segítsége nélkül. ''Naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghrim'' ([[HU/SB 7.5.32|SB 7.5.32]]). Számtalan, rengeteg példa van erre.

Mi az? Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A védikus szertartások és rituálék elengedhetetlenek az emberi élet kezdetén.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Dharmeṇa hīna paśubhiḥ samāna'' – vallásosság nélkül az ember olyan, mint egy állat. A védikus rituálék… minden emberi társadalom rendelkezik valamilyen szentírással és rituális tevékenységekkel. Legyen szó hindukról, muszlimokról, keresztényekről vagy zsidókról – mindegyikük rendelkezik ezekkel. Ez az emberi civilizáció egyik ismérve. Ha valakinek nincs vallása, nincs semmilyen szilárd alapja, akkor ő csupán egy állat. Hogy melyik vallást követi valaki – ezt vagy azt –, az teljesen mindegy. De valamilyen vallással rendelkeznie kell. Különben az ember nem más, mint állat.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ide tartozik a napi háromszori ima, a kora reggeli fürdés, az ősök iránti tiszteletadás stb. Ám aki teljesen elmerült a Kṛṣṇa-tudatban, és az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatát végzi, az közömbössé válik e szabályozó elvek iránt, mivel már elérte az élet tökéletességét. Aki a Legfelsőbb Úr, ''Kṛṣṇa'' szolgálata révén eljut a megértés szintjére, annak már nem kötelessége végrehajtani a kinyilatkoztatott szentirásokban javasolt különféle vezekléseket és áldozatokat.”

'''Prabhupāda:''' Amikor ''Śrī Caitanya Mahāprabhu'' elindította ezt a mozgalmat, azt tanította, hogy pusztán az éneklés által elérhető a teljes tökéletesség. ''Navadvīpa brāhmaṇái'' azonban fellázadtak ellene, mondván: „Ez a fiú…” – akkoriban még csak húszéves volt, vagy talán még annyi sem –, „…ez a fiú olyasmit hirdet, ami ellentétes a védikus vallási rendszerrel.” Más szóval, féltették a papi hivatásukat. Hiszen ha mindenki rátér a ''Hare Kṛṣṇa-mantra'' éneklésére, és megfeledkezik a rituális tevékenységekről, akkor miből fognak megélni? Ők a papi osztályhoz tartoztak, és a híveiktől kaptak anyagi támogatást.

Nos… ám ''Caitanya Mahāprabhunak'' nem volt ilyen szándéka. Ő mindössze leegyszerűsítette az egészet. ''Harer nāma eva kevalam'' (CC ''Ādi'' 17.21): Pusztán csak énekeld a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'', és máris a legmagasabb szintre emelkedsz. Ez valóban így van. Ezt láthatjátok a tanítványaink viselkedésén is. Ők pusztán elkezdték ezt az éneklést; nézzétek csak a viselkedésüket, a jellemüket! Ez magától történik. Ez az eredmény. ''Ihā haite sarva-siddhi haibe tomāra'' (''Caitanya-bhāgavata'' Madhya 23.78). Az Úr ''Caitanya'' azt mondta: „Mindenfajta... mindenféle tökéletesség megadatik majd. Csak kezdd el őszintén énekelni a ''Hare Kṛṣṇa mantrát''!”

Igen. Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Hasonlóképpen, ha valaki nem érti meg, hogy a ''Védák'' célja ''Kṛṣṇa'' elérése, és csupán a rituálék végzésével foglalkozik, akkor az ilyen tevékenységekkel csak hiába pazarolja az idejét. A Kṛṣṇa-tudatban élő személyek túllépnek a ''śabda-brahma'' határain.”

'''Prabhupāda:''' ''Śabda-brahma'', hangrezgés. ''Śabda-brahma''; A ''Brahman'' hang formájában. A ''Brahman'' jelentése: mindent átható. Mindent átható. A hang tehát mindent átható. Mindenhol találunk hangot… az égbolttól egészen a földig; a hang mindenütt jelen van, mindent ''áthat''.

Az égboltban van hang – ezt te is tapasztalhatod. Hang van a tűzben, a levegőben, a földben, sőt – (kopogtat) – minden fémben és fában is. Bármit vizsgálunk, hangot találunk benne. A ''Brahman'' tehát azt jelenti: mindent átható.

Ám létezik egy transzcendentális hang is… A rádióadások vagy a televízió hangjai – a legjobb esetben is – legfeljebb csak ennek a bolygónak a keretein belül maradnak. Létezik azonban olyan hang, amely képes áthatolni az egész univerzumon, és eljutni a lelki világba. Az, hogy a hang mindent átható, tény – tudományos tény. Ha ez a hang kellően erőteljes, akkor képes áthatolni még ezen az anyagi égbolton is, elérni a lelki égboltot, és közvetlenül eljutni ''Kṛṣṇához''. Ez a hang nem más, mint a ''Hare Kṛṣṇa''.

''Golokera prema-dhana, hari-nāma-saṅkīrtana, rati nā janmilo mora tāya'' (''Iṣṭa Deve Vijñapti'' 2). Ezt már… ''Hayagrīva'' nagyon szépen lefordította. ''Golokera prema-dhana''. Ez a lelki szintről, ''Goloka Vṛndāvanából'' szállt alá: a ''hari-nāma-saṅkīrtana'', vagyis a ''Hare Kṛṣṇa''. ''Rati nā janmilo kene tāya'': „Nem ébredt fel bennem vonzódás e dolgok iránt.” Vonzódom a rádió vagy a televízió hangjaihoz – számtalan ilyen hanghoz –, de nem vonzódom a legfelsőbb hang iránt, amely ''Goloka Vṛndāvanából'' érkezik.

''Golokera prema-dhana'', ''hari-nāma-saṅkīrtana'', ''rati nā janmilo mora''… ''Biṣāya biṣānale, dibā-niśi hiyā jwale''. „Ebben az anyagi világban… a szívem szüntelenül ég a sok-sok szenvedés miatt.” ''Juṛāite nā koinu upāya'': „Ám nem találtam rá a módra, hogyan szabadulhatnék ki ebből.” Ez a hangrezgés kivezet majd ezen anyagi létállapot perzselő tüzéből. Ez a hang: ''harer nāma harer nāma harer nāmaiva kevalam'' (CC ''Ādi'' 17.21). Énekeld szüntelenül; így minden tökéletesen elrendeződik majd.

Igen. Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötvenhárom… ó, befejezem ezt a mondatot: „A Kṛṣṇa-tudatban élők túllépnek a ''śabda-brahma'' határain, vagyis a ''Védák'' és ''Upaniṣadok'' körén.”

Ötvenhárom: „Amikor elmédet többé nem zavarják meg a ''Védák'' virágos nyelvezete, s az szilárdan megmarad az önmegvalósítás révületében, akkor elérted az isteni tudatot.”

Ötvennégy: „''Arjuna'' így szólt: »Mik az ismérvei annak, akinek a tudata ily módon elmerült a transzcendenciában? Hogyan beszél, milyen a nyelvezete? Hogyan ül, és hogyan jár?«”

'''Prabhupāda:''' Ez nagyon fontos dolog. A Kṛṣṇa-tudatú személyek ismertetőjegyeit, jellemzőit írják itt le, pontról pontra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, ''Pārtha''! Amikor valaki felhagy minden…«”

'''Prabhupāda:''' Ez az ''Arjuna'' és ''Kṛṣṇa'' közötti párbeszéd eredménye. ''Arjuna'' így teszi fel a kérdéseket, ''Kṛṣṇa'' pedig válaszol rájuk. Ez azt jelenti, hogy mindez minden feltételekhez kötött léleknek szól. Ha ''Arjuna'' nem tette volna fel ezeket a kérdéseket, vajon hogyan juthattunk volna hozzá egy ilyen transzcendentális üzenethez?

Ezért volt szükség arra, hogy ''Arjuna'' egy hétköznapi, feltételekhez kötött lélek szerepét játssza el. Valójában persze nem volt az. Egyszerűen csak eljátssza a szerepet, hogy átadja a transzcendentális üzenetet. Mivel ''Kṛṣṇa'' mondta, mindenki hitelesnek fogja tekinteni. Most tehát ''Kṛṣṇa'' beszél.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, ''Pārtha''! Amikor az ember felhagy mindenféle, elme szülte vágyakozással, s elméje önmagában, az önvalóban talál elégedettségre, akkor mondják őt a tiszta, transzcendentális tudat állapotában lévőnek.«” ([[HU/BG 2.55|BG 2.55]])

'''Prabhupāda:''' Nos, ha valaki eljut ehhez a megértéshez, ehhez a megvilágosodáshoz... ez a megvilágosodás kezdete – a meghódolás, miszerint: „Én ''Kṛṣṇa'' parányi szerves része vagyok. Nem ehhez az anyagi világhoz tartozom. Nem ennek az országnak, ennek a világnak vagy ennek az anyagi közegnek vagyok a része, hanem a Legfelsőbb szerves része vagyok.” Ez a megvilágosodás.

Olvasd fel újra!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, Pártha! Amikor az ember felhagy mindenféle érzéki élvezettel...«”

'''Prabhupāda:''' Nos, ha érdekelnek a különféle anyagi változatosságok... tegyük fel, hogy ehhez az országhoz tartozom – akkor számos kötelességem van; vagy ha ehhez a világhoz, az emberi társadalomhoz, vagy ehhez meg ahhoz tartozom... De ha kizárólag ''Kṛṣṇához'' tartozol, az a megvilágosodás.

Igen. Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...és amikor az elme kizárólag önmagában talál megelégedésre, akkor mondják azt, hogy az illető tiszta, transzcendentális tudatállapotban van.”

Ötvenhat: „Azt a bölcset, akit nem zavar meg a háromféle szenvedés, aki boldogság idején sem válik túlzottan örvendezővé, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, állhatatos elméjűnek nevezik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ha nem azonosítom magam ezzel a testtel – ha ez a tudás megszilárdul bennem –, akkor... az anyagi világ nyomorúságos állapota éppen a test miatt van. De ha nem azonosulok a testtel, akkor vajon milyen kapcsolatom lehet ezekkel a szenvedésekkel? Ez persze egyelőre csak elméleti tudás, a gyakorlatban is alkalmazni kell; de ez a valóság.

Vegyük például azt az esetet, amikor éppen fájdalmat érzünk a testben... Azért érzek fájdalmat, mert teljesen elmerültem az életnek ebben a testi felfogásában, holott valójában nem vagyok ez a test. Ez tény. Csak azért érzem a fájdalmat, mert azonosulok a testtel. Minél inkább megvilágosodottá válok, annál kevésbé fognak érinteni ezek a szenvedések.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A ''muni'' szó olyan személyt jelöl, aki képes elméjét különféle módon, spekulatív gondolkodással foglalkoztatni, anélkül azonban, hogy tényleges, végleges következtetésre jutna.”

'''Prabhupāda:''' Azokat, akik elméleti spekulációkba bocsátkoznak, ''muninak'' nevezik. Számos ilyen ''muni'' létezik.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt mondják, minden ''muninak'' más a látásmódja; s ha egy ''muni'' nézete nem tér el a többiekétől, akkor a szó szoros értelmében nem is nevezhető ''muninak''. Ám a ''sthita-dhīr muni'' – akiről az Úr itt említést tesz – különbözik az átlagos ''munitól''. A ''sthita-dhīr muni'' állandóan Kṛṣṇa-tudatban él, mivel már lezárta minden ügyét a spekulatív gondolkodással. Őt úgy nevezik: ''praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntara'' (''Stotra-ratna'' 43.) – vagyis olyan valaki, aki túllépett a mentális spekulációk szakaszán, és arra a következtetésre jutott, hogy az Úr, ''Śrī Kṛṣṇa'', azaz ''Vāsudeva'' a minden. Őt olyan ''muninak'' tekintik, akinek elméje szilárd.”

„Egy ilyen, teljesen Kṛṣṇa-tudatos személyt egyáltalán nem zökkentenek ki a háromféle szenvedés csapásai – legyenek azok a természetből, más élőlényekből vagy saját testének gyarlóságaiból fakadóak. Az ilyen ''muni'' minden szenvedést az Úr kegyelmeként fogad el; úgy véli, múltbeli helytelen tettei miatt valójában még több megpróbáltatást érdemelne, és látja, hogy az Úr kegyelméből szenvedései a lehető legkisebb mértékűre csökkentek.”

„Hasonlóképpen, amikor boldog, az érdemet az Úrnak tulajdonítja, mivel úgy érzi, ő maga nem is méltó erre a boldogságra. Felismeri, hogy kizárólag az Úr kegyelmének köszönheti kényelmes helyzetét, amely lehetővé teszi számára, hogy még jobb szolgálatot végezzen az Úrnak. S az Úr szolgálatában ő mindig…”

'''Prabhupāda:''' Figyeljétek csak ezt! Amikor szenvedés éri, a Kṛṣṇa-tudatos személy magára vállalja a felelősséget, amikor pedig boldog, azt ''Kṛṣṇának'' tulajdonítja. Az anyagi gondolkodású ember ezzel szemben épp fordítva tesz. Amikor szenved, azt mondja: „Ó, Isten taszított engem ekkora nyomorúságba!”

Amikor pedig boldog, és a barátja megjegyzi: „Ejha, most aztán jól megy a sorod!”, ő így felel: „Igen, de el sem tudod képzelni, mennyit dolgoztam érte!” Amikor boldog, magának tulajdonítja az érdemet, amikor pedig bajban van, ''Kṛṣṇát'' okolja: „Ó, ''Kṛṣṇa'' sodort engem ilyen nyomorúságos helyzetbe…” Értitek?

Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatos ember, ha szenvedés éri, így szól: „Igen, a rossz tetteim miatt százszor ennyit is szenvedhetnék, de ''Kṛṣṇa'' olyan kegyes, hogy csak egy keveset mért rám. Ennyi az egész.” Amikor pedig boldog, azt mondja: „Ó, mindezt ''Kṛṣṇa'' adta. Ezért minden vagyont és jólétet ''Kṛṣṇa'' szolgálatára kell fordítani.” Ez a különbség.

''Arjuna'' azt kérdezi, mik a Kṛṣṇa-tudatos ember ismérvei. ''Sthita-prajña''. A ''sthita-prajña'' annyit tesz: szilárd értelmű. Szóval, ezek a különbségek. Olvastam egyszer egy beszédet – a néhai ''Vivekananda Swami'' chicagói beszédét. Azt mondja a hallgatóságnak: „Olyan keményen dolgoztok, miért tulajdonítjátok mégis Istennek az érdemet?” Értitek? Ha előkeresitek a chicagói beszédét, látni fogjátok.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr szolgálatában ő mindig merész és tevékeny, és nem befolyásolja sem a ragaszkodás, sem az elutasítás. A ragaszkodás azt jelenti, hogy az ember elfogad dolgokat saját érzékkielégítése céljából, az elutasítás pedig az ilyen érzéki kötődés hiányát jelenti. Ám aki szilárdan a Kṛṣṇa-tudatban helyezkedik el, abban nincs sem ragaszkodás, sem elutasítás, mivel életét az Úr szolgálatának szentelte. Következésképpen egyáltalán nem lesz dühös, még akkor sem, ha kísérletei kudarcba fulladnak. A Kṛṣṇa-tudatú személy elhatározásában mindig rendíthetetlen.”

Ötvenhét: „Aki sem a jóhoz, sem a rosszhoz nem kötődik, az szilárdan gyökerezeik a tökéletes tudásban.”

'''Magyarázat:''' „Az anyagi világban mindig történnek változások, amelyek lehetnek jók vagy rosszak. Aki nem nyugtalankodik ezen anyagi változások miatt, és akiben nincs vonzalom a jó vagy a rossz iránt, arról elmondható, hogy szilárdan gyökerezik a Kṛṣṇa-tudatban. Amíg valaki az anyagi világban tartózkodik, addig mindig jelen van a jó és a rossz lehetősége, mivel ez a világ telis-tele van kettősségekkel.”

„Ám akit a Kṛṣṇa-tudat jellemez, arra nincs hatással a jó és a rossz, mivel ő kizárólag ''Kṛṣṇával'' foglalkozik, aki a legfőbb jó, az abszolút valóság. Az ilyen, ''Kṛṣṇára'' irányuló tudatállapot az embert a tökéletes transzcendentális helyzetbe emeli, amelyet szaknyelven ''samādhinak'' neveznek.”

Ötvennyolc: „Aki képes visszavonni érzékeit az érzéktárgyaktól – ahogyan a teknős húzza be végtagjait a páncéljába –, arról elmondható, hogy valóban megszilárdult a tudásban.”

Ötvenkilenc: „A megtestesült lélek ugyan távol tartható az érzéki élvezetektől, ám az érzéktárgyak iránti vágy megmaradhat; viszont, ha valaki egy magasabb rendű íz megtapasztalása révén felhagy e tevékenységekkel, az megszilárdul a tudatban.”

Hatvan: „Ó, ''Arjuna''! Az érzékek oly erősek és hevesek, hogy még a megkülönböztető képességgel rendelkező, önfegyelemre törekvő ember elméjét is képesek erőszakkal magukkal ragadni.”

Hatvanegy: „Aki kordában tartja érzékeit, és tudatát Énrám szegezi, az szilárd értelmű emberként ismert.”

'''Prabhupāda:''' Ez az összes jellemző összegzése. Vannak még mások is?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Még egy.

'''Prabhupāda:''' Ó, igen. Olvasd fel!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvankettő: „Amikor valaki az érzéktárgyakon tűnődik, ragaszkodás alakul ki benne irántuk; a ragaszkodásból vágy (kéj) születik, a vágyból pedig harag támad.”

Ó… (érthetetlen)… van hozzá magyarázat is.

'''Prabhupāda:''' Állj meg itt! Ha van bármilyen kérdésetek, megbeszélhetjük.

'''Bīrabhadra:''' Ha esetleg néhány kérdés nagyon ostobának tűnne – ha így van, nyugodtan mond azt, hogy ostoba, akkor majd megkérdezem ''Viṣṇujanát'' –, az első így szól: ha valaki azt mondja: „Adj nekem sok pénzt ''Kṛṣṇa'' részére!”, akkor az illető fukar? Ez ostoba kérdés? Ostoba kérdés ez?

'''Prabhupāda:''' Igen. Először is tudd, ki a fukar, és ki a nagylelkű! Tudod ezt?

'''Bīrabhadra:''' Fukar az, aki az összes pénzt magának akarja, és semmit sem ad ''Kṛṣṇának''.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha ''Kṛṣṇa'' számára kérsz pénzt, akkor nem vagy fukar. Ahogyan te is ezért a templomért dolgozol, és megkérdezed ''Tamāla Kṛṣṇát'': „''Tamāla Kṛṣṇa'' Prabhu, kérlek, adj nekem száz dollárt! Erre a célra kell költenem.” Vajon ez rossz dolog? (nevetés)

'''Bīrabhadra:''' Ha ''Kṛṣṇáért'' van, akkor rendben van.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' A második kérdésem pedig az lenne: amikor ''Kṛṣṇa'' idejött, Ő is elfogadott lelki tanítómestert?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' Tényleg?… (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Igen. Nemcsak hogy elfogadott egy lelki tanítómestert, hanem még azt a kockázatot is vállalta, hogy bemegy az erdőbe, és tűzifát gyűjt a mesterének. Egy nap úgy alakult, hogy egész nap az erdőben voltak; ''Sudāmā Vipra'' és ''Kṛṣṇa'' is csapdába estek. Heves esőzés tört ki, nem tudtak kijutni, így az egész éjszakát az erdőben töltötték.

Tehát nem arról van szó, hogy mivel Ő volt ''Kṛṣṇa'', ne fogadott volna el lelki tanítómestert, vagy ne dolgozott volna érte. Óriási kockázatot vállalt. Bement az erdőbe. Különben is, ki fogadna el lelki tanítómestert, ha Ő maga nem mutatná meg nekünk az utat? Azért jön, hogy tanítson minket. ''Yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati'' ([[HU/BG 4.7|BG 4.7]]) – „Amikor zavar támad a védikus szabályok követésében, és ''abhyutthānam adharmasya'', vagyis az istentelen elvek túlságosan elhatalmasodnak, akkor jelenek meg Én.” Ez áll az írásokban. Tehát Ő tanít meg minket arra, hogyan szerezzünk tudást, és hogyan viselkedjünk. Ez ''Kṛṣṇa'', ez a küldetésének a célja. Soha nem cselekszik úgy, hogy amennyiben valaki követi Őt, az a pokolra jusson. Nem.

'''Bīrabhadra:''' A harmadik kérdésem az lenne: amikor az a szívrohamod volt, érezted a fájdalmat?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' Érezted a fájdalmat?

'''Prabhupāda:''' Igen. Miért ne éreztem volna?

'''Bīrabhadra:''' Nos, azért, mert Te tiszta bhakta vagy. Úgy értem, Te tiszta vagy, ezért nem érzel fájdalmat.

'''Prabhupāda:''' Hogyan?

'''Bīrabhadra:''' Úgy emlékszem, azt mondtad a ''Bhagavad-gītā'' kapcsán, hogy egy tiszta bhakta nem érez fájdalmat, mivel állandóan az Urat imádja (a ''mahā-mantrát'' zengi), és ''Kṛṣṇa'' mindig megvédi őt.

'''Prabhupāda:''' Igen. Volt fájdalom, de nem volt túlságosan nagy. A fiúk, a tanítványok japáztak, és én is japáztam, ezért aztán nem volt olyan vészes. Nem volt annyira fájdalmas. Ezt már kifejtettem. Amikor szenvedés éri, az odaadó hívek úgy tekintenek rá: „A múltbeli tetteim miatt szenvedek; valójában most meg kellett volna halnom, de ''Kṛṣṇa'' csupán egy kis fájdalmat mér rám, ennyi az egész.”

Valójában pontosan erről volt szó. Azon a napon... a szívroham nagyon súlyos volt. Meg kellett volna halnom. Senki sem éli túl az ilyen szívrohamot. De ''Kṛṣṇa'' megmentett. Ennyi az egész.

'''Bīrabhadra:''' A negyedik és egyben utolsó kérdésem pedig ez: ebben a világban vagy-e?

'''Prabhupāda:''' Hm? (nevetés)

'''Bīrabhadra:''' Ebben a világban vagy-e?

'''Prabhupāda:''' Én... ?

'''Bīrabhadra:''' Ebben a világban vagy-e? Úgy értem, Te... ?

'''Prabhupāda:''' Nem vagyok ebben a világban. Igen.

'''Bīrabhadra:''' Te nem vagy ebben a világban.

'''Prabhupāda:''' Nem. (kuncogás)

Igen?

'''Bhakta (1):''' Úgy rémlik, hallottam valahol, hogy Te úgy vagy ebben a világban, hogy nem képezed annak a részét. Úgy vagy jelen a világban, hogy nem tartozol hozzá – akárcsak a lótuszvirág, amely a vízen lebeg.

'''Prabhupāda:''' Igen, pontosan így van. Így kell ezt érteni. Vegyük például azt, hogy Amerikában vagyok. Ezt nagyon könnyű megérteni. Nem veszem át az amerikaiak életmódját, tehát nem vagyok „Amerikában”. És nemcsak én; a tanítványaim sem, akik követnek engem – ők sem amerikaiak.

Viselkedésük és életmódjuk eltér az amerikaitól. Ebben az értelemben nem Amerikában vagyok, hanem ''Vṛndāvanában'', mert bárhová megyek is a lakásomban vagy a templomban, ''Kṛṣṇával'' és a Kṛṣṇa-tudattal élek. Nem fogadom el az Amerika-tudatot. A tanítványaimat is arra tanítom, hogy ezt a tudatot tegyék magukévá. Aki pedig magáévá teszi ezt a tudatot, az szintén nem Amerikában van, sőt, nem is ebben a világban.

Ezt a példát már sokszor említettem. Képzeljünk el egy királyt és egy bogarat, akik ugyanazon a trónon ülnek. A bogár csíp, a király pedig uralkodik. Attól, hogy a bogár a trónon van, még nem lesz király; és attól, hogy a király a bogárral együtt ül ott, még nem válik bogárrá. Miben rejlik a különbség? A tudatban. A király ismeri a kötelességét, és aszerint cselekszik – ezért ő a király. A bogár pedig a saját dolgát végzi: csíp – ezért ő a bogár. Bár ugyanazon a helyen ülnek, a tudatuk különbözősége miatt az egyik bogár, a másik pedig király.

Tehát, ha magadévá teszed a Kṛṣṇa-tudatot, és meg is maradsz benne, akkor már nem ehhez a világhoz tartozol. Többé nem vagy bogár; király vagy. Változtasd meg a tudatodat! Még ha úgy tűnik is, hogy továbbra is a bogárral vagy, valójában már nem vagy bogár. Világos ez?

'''Bīrabhadra:''' Igen.

'''Bhakta (2):''' Mi a különbség...? Hallottam olyan kifejezéseket, mint „megtestesülés”, „kiterjedés” és „teljes kiterjedés” – mint példáil ''Kṛṣṇa'' megtestesülése, kiterjedése...

'''Prabhupāda:''' Igen. Ahogyan egy ember a családban apa, a munkahelyen főnök, máshol pedig valami más – de mindvégig ugyanaz az ember. Ám mivel mi anyagi feltételekhez vagyunk kötve, amikor az irodában vagyok, nem vagyok otthon. Amíg a munkahelyemen főnökként tevékenykedem, nem tudok otthon apaként viselkedni a gyermekeimmel; olyankor távol vagyok. Ez az anyagi helyzetemből fakad. ''Kṛṣṇa'' azonban – mivel teljesen lelki természetű – egyszerre maradhat saját lakhelyén, ''Goloka Vṛndāvanában'', és lehet jelen mindenhol máshol is. Ezt nevezzük kiterjedésnek.

Például ''Kṛṣṇa'' ott él a szívedben. ''Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]). A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. A ''Brahma-saṁhitāban'' ez áll: ''goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37). Ez a lelki állapot: bár Ő állandóan a saját lakhelyén tartózkodik, mégis jelen lehet mindenki szívében, az egész teremtésben. Nemcsak a szívben, hanem minden egyes atomban is. Ez az Ő kiterjedése, teljes kiterjedése. Ő kiterjed... mi is az Ő kiterjedései vagyunk. Mi, élőlények, szintén az Ő kiterjedései vagyunk.

Semmi sem létezik úgy, hogy ne lenne ''Kṛṣṇa'' része. Ezt magyarázza a kilencedik fejezet: ''mayā tatam idaṁ sarvam'' – „Én terjedtem ki minden létezőbe.” ''Sarvam''. ''Mat-sthāni sarva-bhūtāni'' ([[HU/BG 9.4|BG 9.4]]) – „Minden Énbennem létezik.” ''Nāhaṁ teṣu avasthitaḥ'' – „De Én nem vagyok bennük. Én nem vagyok ott.” Te ''Kṛṣṇában'' létezel, de ha nincs meg benned a Kṛṣṇa-tudat, akkor ''Kṛṣṇa'' nincs benned. Ám te ''Kṛṣṇában'' létezel. ''Kṛṣṇa'' nélkül nem létezhetnél. Tehát ''Kṛṣṇa'' mindenütt jelen van, ''Kṛṣṇa'' mindenben benne van. Nekünk kell kifejlesztenünk ezt a tudatot. Ez tesz majd boldoggá.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Gyakran mondták nekem, hogy amikor valaki ''dvijává'' válik, akkor a tetteivel többé nem idéz elő karmikus visszahatást, de én... én...

'''Prabhupāda:''' Amikor valaki ''dvijává'', azaz „kétszer született” személlyé válik. Igen. A „kétszer született” azt jelenti, hogy az illető eljut arra a szintre, ahol megérti a Kṛṣṇa-tudatot. Amikor az ember megszületik a szüleitől, a tudatállapota másmilyen. Gondolj csak egy gyermekre: az ő tudatállapota eltérő; ám amikor felnő, és elkezdi keresni a tudást, illetve megpróbálja megérteni ''Kṛṣṇát'', a tudatállapota megváltozik. Tehát, amikor valaki rálép a Kṛṣṇa-tudat útjára, az a második születésének, a ''dvijának'' a kezdete.

'''Jaya-gopāla:''' Nos, azt mondták nekem, hogy ebben az esetben a tetteink után már nem keletkeznek karmikus visszahatások.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha valaki a Kṛṣṇa-tudatot követi, akkor a karmájának többé nincs visszahatása.

'''Jaya-gopāla:''' Azt is mondták, hogy ha szolgálunk valakit, azzal elérhetjük, hogy ő is viszonozza a szolgálatot, és szolgáljon minket.

'''Prabhupāda:''' Nos, ha Kṛṣṇa-tudatban élsz, akkor mindenképpen valaki szolgálatában kell állnod. Nem találhatsz ki önállóan saját szolgálatot. Amikor így teszel, a szolgálatodnak nem lesz karmikus visszahatása. ''Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ'' ([[HU/BG 3.9|BG 3.9]]). A Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy nincsenek többé saját, személyes indíttatású cselekedeteid. Mivel a személyed is kapcsolatban áll ''Kṛṣṇával'', hogyan is cselekedhetnél pusztán a saját, személyes céljaidért? Kizárólag Kṛṣṇa-tudatban szabad cselekedned. Ez az odaadás; ez a meghódolás. Persze cselekedhetsz egyénileg is, hiszen egyéni lélek vagy – megvan ez a fajta függetlenséged. Ám ez nem tesz boldoggá. Ha valaki egyéni indíttatásból cselekszik, sosem lesz boldog. De ha Kṛṣṇa-tudatban cselekszel, akkor boldog leszel.

Ez a ''Bhagavad-gītā'' teljes tanítása. És az utolsó utasítás: ''sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇam'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]) – „Hagyj fel minden egyéb tevékenységgel, amelyet eltérő tudatállapotban eszeltél ki! Egyszerűen csak hódolj meg Énelőttem!” ''Ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi'' – „Megóvlak téged minden bűnös tett következményétől.”

Igen?

'''Bhakta (2):''' ''Prabhupāda''! Különböző forrásokból hallottam, hogy létezik egy rezgés, amely folyamatosan jelen van az univerzumban. Amikor erre a rezgésre utalnak, vajon az ''oṁra'', a szent ''oṁ'' vibrálására gondolnak?

'''Prabhupāda:''' Először is, abba kellene hagynod, hogy más forrásokból fogadj be tudást.

'''Bhakta (2):''' Nos, én ezt nem tekintem tudásnak, csupán...

'''Prabhupāda:''' De hiszen azt mondtad: „Különböző forrásokból hallottam.”

'''Bhakta (2):''' Olyan emberektől az utcán, akikkel beszéltem.

'''Prabhupāda:''' Értem. Szóval, mi a kérdésed?

'''Bhakta (2):''' Arról a rezgésről beszélnek, amely állandóan jelen van az univerzumban; arról, hogy az ember ráhangolódhat erre a rezgésre, kiejtheti azt, és hogy tulajdonképpen ez az, amire vágynak.

'''Prabhupāda:''' Igen, minden rezgés hanggal jár. Nos, létezik egy ilyen hang: az ''oṁkāra''. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is elismeri. Tehát nincs akadálya annak, hogy ezt elfogadjuk...

'''Bhakta (2):''' Ők ezt úgy emlegetik, mint a végső stádiumot...

'''Prabhupāda:''' Akkor viszont az ő állításukat kell elfogadnod, nem pedig a ''Bhagavad-gītā'' tanítását. Ezért mondom, hogy ne hallgass meg mindenféle forrást! Ha ők azt állítják, hogy ez a végső cél, akkor te ezt el is fogadod?

'''Bhakta (2):''' Nem, nem fogadom el. Csak azt szeretném tudni, hogy vajon az ''oṁ'' rezgésre utalnak-e.

'''Prabhupāda:''' Az ''oṁ'' rezgés létezik. Az ''oṁ'' egyben ''Kṛṣṇa'' megnyilvánulása is; ezt is elismerjük. Ám ez nem a végső valóság. A végső valóság maga ''Kṛṣṇa''. Képzeld el, hogy van egy rezgés, amelynek van egy forrása. Haladj tovább, kövesd vissza, honnan ered ez a rezgés!

Ha kideríted, hogy egy kürt vagy egy kagylókürt okozza-e a rezgést... nos, amíg el nem jutsz ahhoz a ponthoz – ami a végső forrás, nem pedig maga a rezgés –, addig nem érted a lényeget. Tegyük fel, hogy megfújok egy kagylókürtöt. Hatalmas hang keletkezik. De vajon ez a rezgés a végső valóság? Vagy a kagylókürt – amelyből a rezgés kiindul – a végső valóság?

A kagylókürt hangja túlterjed ezen a templomon. Vajon ez azt jelenti, hogy a hang nagyobb, mint maga a kagylókürt? A kagylókürt rezgése látszólag hatalmasnak tűnhet, de vajon valóban az? A valóban hatalmas dolog maga a kagylókürt, amelyből a rezgés származik.

Ez a végső forrás. Az ''oṁkāra'' rezgés tehát betölti az egész univerzumot. Ez rendben is van. De honnan származik? Ezt kell kikutatnod. Ha utánajársz, rá fogsz találni ''Kṛṣṇára''. Ezért ''Kṛṣṇa'' a végső valóság, nem pedig a rezgés. Világos ez? Igen.

Ugyanaz a példa: a napfény az egész univerzumban szétárad. Vajon ettől nagyobbá válik, mint maga a Nap? A Nap a napfény forrása. Hasonlóképpen: ''brahmaṇo ’ham pratiṣṭha'' ([[HU/BG 14.27|BG 14.27]]) – „Én vagyok a forrása a ''Brahmannak'', a ragyogásnak.” Ez tény. A ''Brahman'' nem nagyobb ''Kṛṣṇánál''. ''Kṛṣṇa'' nagyobb a ''Brahmannál''. ''Mattaḥ parataro nāsti'' – a ''Bhagavad-gītāban'' ez áll: „Nincs nálam magasabb rendű igazság.” Ezek az emberek ezt nem képesek megérteni. Kevésbé intelligensek.

Ugyanaz a példa: mivel látják, hogy a napfény az egész univerzumban szétárad, azt hiszik, hogy az fontosabb, vagy nagyobb, mint maga a Napbolygó. Ám valójában nem így van. Ez az egyszerű igazság. Ha pedig eljutunk a Napbolygóra, ott találjuk ''Vivasvánt'', a Napistent. A Napbolygó éppen az ő jelenléte miatt olyan vakítóan ragyogó. Hasonló a helyzet az összes személytelen elképzeléssel is: amikor eljutunk ''Kṛṣṇához'', akkor érjük el a végső célt.

Számos egyszerű példa hozható fel. Vegyük például az országotokat: az egész országban rengeteg kormányzati részleg és hivatal működik. Ám az egész rendszer az elnök személyében összpontosul. Hogyan is tagadhatnám ezt?

Minden az elnök irányítása alatt zajlik. Ez persze csak egy egyszerű példa. Hasonlóképpen, végső soron, ha nincs ott a háttérben a Legfelsőbb Személy... nos... ''Hayagrīva'' hozott egy könyvet, amelynek címe: Isten létezésének bizonyítékai (Evidence of God). Számos tudós írt ebbe a kötetbe, és mindannyian egyetértettek abban, hogy ha létezik Isten, akkor Ő mindenképpen személy. Személynek kell lennie. Nemde, ''Hayagrīva''?

'''Hayagrīva:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon jelentős tudósok – csillagászok, matematikusok – írtak ebbe a könyvbe, amely Isten létezésének bizonyítékait tárgyalja. És mindannyian arra a következtetésre jutottak, hogy ha létezik Isten, akkor Ő szükségszerűen személy; nem lehet személytelen. Isten pedig személyesen kijelenti: „Nincs nálam nagyobb igazság. ''Arjuna'', nincs nálam nagyobb igazság.” ''Ahaṁ sarvasya prabhavaḥ'' ([[HU/BG 10.8|BG 10.8]]): „Én vagyok minden energia forrása.” Tehát Isten ezt mondja, ''Arjuna'' ezt mondja, ''Vyāsa'' ezt mondja, ''Nārada'' ezt mondja; miért hallgatnánk meg egy járókelőt? (nevetés) (nevet) Vajon egy járókelő nagyobb, mint ''Nārada''? Nagyobb, mint ''Vyāsa''? Nagyobb, mint ''Kṛṣṇa''? Akkor miért hallgatnék rá? Azt kellene mondanod neki: „Kérlek, tartsd meg magadnak az elméletedet! Mi nagyobb tekintéllyel bírunk, mint te.” Igen.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Ha kint vagyunk az utcán, és pénzt gyűjtünk, és arra gondolunk: „Ó, milyen jó adománygyűjtő vagyok, olyan ügyesen gyűjtök, de ő mégis ad…” (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Igen. Igen. Nagyon jó adománygyűjtő vagy ''Kṛṣṇa'' szolgálatában.

'''Jaya-gopāla:''' De ha…

'''Prabhupāda:''' Igen, igen, légy büszke! Érezd úgy: „Nagyon ügyesen dolgozom ''Kṛṣṇáért''.” (nevetés) Mi semmit sem vetünk el. Még ezt a büszkeséget sem, igen. „Én ''Kṛṣṇa'' kiválóbb szolgája vagyok. Igen, büszke vagyok rá.” Ez a fajta büszkeség jó dolog. Igen?

'''Vendég vagy bhakta:''' Lehet, hogy buta kérdés, de…

'''Prabhupāda:''' Nos, mindannyian buták vagyunk. (nevetés) Tehát a kérdések is szükségszerűen buták.

'''Vendég vagy bhakta:''' A ''yogával'' kapcsolatban sokat hallottam…

'''Prabhupāda:''' Igen, mivel buták vagyunk, ezért… pontosan úgy, ahogy ő mondja: „Hallottam az utcán.” Érted? Nekünk mindent ''Kṛṣṇától'' kell hallanunk; csak úgy lehet tökéletes.

'''Vendég vagy bhakta:''' Nos, néha… úgymond csakrákat érzek. Úgy érzem, mintha nagyon könnyű lennék itt, és valami örvénylést érzek, amit – úgy hiszem – ezer szirmú lótusznak neveznek. Vajon csak a képzeletem játszik velem, vagy ezek valóságos dolgok?

'''Prabhupāda:''' Igen, ez csupán képzelet. Ha felnyitnád a koponyádat, nem találnál benne semmilyen lótuszt. (nevetés) Szóval ez csak a te képzeleted, semmi több. Az ilyen képzelgéseket azoknak szánják, akik túlságosan elmerültek az életnek ebben a testi felfogásában. „Itt egy lótusz, itt egy ''manaḥ-sarovara'' (az elme tava), itt a boldogság óceánja, itt pedig... nos, ezt neked kell felfedezned” – mindezt csak azért, hogy segítsenek az illetőnek a koncentrálásban.

Olyan ez, mint amikor egy csintalan fiút – hogy ne csináljon több badarságot – arra kérünk: „Kérlek, ülj le ide! Hagyd abba ezt az egészet!” A mi álláspontunk ez: „Nem ez a test vagyok. Még ha létezik is lótusz, engem az nem érdekel.” Érted? Nem ez a test vagyok. Még ha van is ott lótusz, mi közöm lenne hozzá? Az alapvető tézisünk az, hogy nem ez a test vagyok.

'''Vendég vagy bhakta:''' De úgy emlékszem, a ''Bhagavad-gītāban'' valahol említik, hogy a halál pillanatában az embernek a fejtetőnél lévő... ööö... levegőre kell összpontosítania, ami...

'''Prabhupāda:''' Ami a koncentrálást illeti – nem tudom, hol szerepel ez pontosan a ''Bhagavad-gītāban'' –, de a yogarendszerben a koncentrálás lényege az, hogy Őrá, ''Viṣṇura'' gondoljunk. Nem pedig a fejben lévő lótuszra. Igen?

'''Bhakta (4):''' Igaz-e, hogy a ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya mantra'' erősebb, mint a ''mahā-mantra''?

'''Prabhupāda:''' ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' és a ''mahā-mantra'' egy és ugyanaz. ''Kṛṣṇa'' és az Ő neve egy. ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' és a ''Hare Kṛṣṇa'' ugyanaz. ''Śrī-kṛṣṇa-caitanya rādhā-kṛṣṇa nahe anya'' (''Śrī Guru-paramparā'' 6.). ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' a ''Hare'' és a ''Kṛṣṇa'' egyesülése. Tehát nincs köztük különbség. Mindannyian ugyanazok. Ám mivel ezt ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' kegyéből kapjuk – hiszen Ő azért jelent meg, hogy elhozza nekünk ezt a ''mahā-mantrát'' –, ezért először ''Śrī Kṛṣṇa Caitanyához'' imádkozunk: „Adj erőt ahhoz, hogy befogadhassuk a ''Hare Kṛṣṇát''.”

Ezért énekeljük: *''śrī-kṛṣṇa-caitanya prabhu nityānanda''*... éppúgy, ahogyan először a lelki tanítómesternek fejezzük ki tiszteletünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lelki tanítómester nagyobb lenne ''Kṛṣṇánál''.

A lelki tanítómester ''Kṛṣṇa'' kegyelmének megnyilvánulása; ezért a ''śāstrák'' azt mondják, hogy ugyanazt a tiszteletet kell megadni neki, mint ''Kṛṣṇának''. Ám a lelki tanítómester sosem gondolja úgy, hogy „én nagyobbá váltam ''Kṛṣṇánál''”. Ha mégis így tenne, akkor ő egy ''Māyāvādī'' lenne, vagy azt hinné, hogy egyenlő Vele... (szakadás) (vége)

Category:HU/681216 - Lecke BG 02.46-62 - Los Angeles

2026-11-10T12:40:23Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681216_-_Lecture_BG_02.46-62_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681216BG-LOS ANGELES - 1968. december 16.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681216BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Olvasd! Akinek van könyve, nyissa ki! Hol van a fiad?

'''Fiatal hölgy:''' Alszik.

'''Prabhupāda:''' Rendben van. Gyere csak előre, te lány! Gyere! Gyere előre, igen! Ülj le! ''Hare Kṛṣṇa''! Olvasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 46., a fejezet... (érthetetlen)... „Mindazt a célt, amelyet egy kis tó szolgál, maradéktalanul beteljesítheti egy hatalmas víztározó is. Hasonlóképpen, a ''Védák'' minden célja elérhetővé válik annak számára, aki ismeri a mögöttük rejlő valódi célkitűzést.” ([[HU/BG 2.46|BG 2.46]])

Negyvenhét: „Jogod van ahhoz, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Próbáljátok megérteni ezt! Indiában, a falvakban régóta létezik egy bizonyos rendszer... India eredetileg a falusi életre épül; a városi életmód sokkal ritkább. Talán csak egy-két nagyváros létezett – a mai Új-Delhi helyén akkoriban ''Hastināpura'' állt –, mellette pedig ott volt ''Dvārakā''. Az igazán nagyvárosból tehát csak kettő vagy három volt. Az emberek többsége falvakban élt.

India lakosságának kilencven százaléka még ma is falvakban él. A falvakban pedig az a szokás, hogy többféle kutat használnak: van külön kút a fürdéshez, a ruhamosáshoz, az ivóvíz vételezéséhez és az edénymosogatáshoz. Így aztán egy-egy faluban akár fél tucat kút is található.

A példa tehát arról szól, hogy az egyes kutakat miként vehetjük igénybe meghatározott célokra; ám ha valaki egy folyóhoz – egy állandóan áramló folyóhoz megy -, ott fürödhet, ruhát moshat, edényt mosogathat, szóval... mindent elintézhet. Egyetlen folyóban minden víz utáni igény kielégíthető, mivel a víz áramlik, így nem szennyeződik. A folyamatosan áramló vízben nem keletkezhet szennyeződés.

Az állóvízben viszont, amely nem folyik, szennyeződés halmozódhat fel. Ezért létezik olyan korlátozás, hogy egy adott kútnál csak fürödni szabad, vagy csak ruhát lehet mosni. A kis kutak tehát meghatározott célokat szolgálnak, ám a folyó esetében nincsenek korlátozások; ott bármit lehet csinálni.

A ''Bhagavad-gītā'' tizenötödik fejezetében az Úr azt mondja: ''vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ'' ([[HU/BG 15.15|BG 15.15]]) – vagyis az összes szentírás és ''Véda'' célja az, hogy megismerjük ''Kṛṣṇát'', azaz Istent. Az ''Upaniṣadok'' pedig így fogalmaznak: ''yasmin vijñāte sarvam idaṁ vijñātaṁ bhavati'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.3) – ha valaki megérti a Legfelsőbb Abszolútumot, akkor mindent megért. A Kṛṣṇa-tudat tehát mindent magában foglal: a ''karmīk'' (anyagi vágyaktól vezéreltek*) tevékenységeit, a ''jñānīk'' (filozófusok*) spekulációit, a ''yogīk'' misztikus erőit, valamint a bhaktáknak az Úr iránti odaadó szolgálatát – minden benne foglaltatik.

Ez olyan, mintha valakinek lenne egymillió dollárja: abban benne van a tíz dollár, az öt dollár, a húsz dollár – minden benne van. Ha tehát valaki a Kṛṣṇa-tudat útjára lép, akkor az összes többi cél – amelyeket a különböző „kutak” (azaz a különféle részleges törekvések*) szolgálnak – mind megvalósul a Kṛṣṇa-tudat folyójában. Ez a példa jól szemlélteti, hogy a Kṛṣṇa-tudat mindent magában foglal.

Nézzünk egy gyakorlati példát a Kṛṣṇa-tudatra! Tegyük fel, hogy valaki Kṛṣṇa-tudatos. Vegyük bármelyik vallást, és nézzük meg annak legmagasabb rendű következtetését – az mind megtalálható a Kṛṣṇa-tudatban. Vegyük például a buddhizmust: ők az erőszakmentességet hirdetik – nos, mi is erőszakmentesek vagyunk. Vagy ott a kereszténység, amely Isten szeretetéről szól – nos, mi is éppen arra törekszünk, hogy szeressük Istent.

A keresztény... vagy inkább a mohamedán – Isten szolgája, aki az Urat szolgálja. Nos, mi a nap huszonnégy órájában állunk az Úr szolgálatában. A ''yogī samādhija'', aki mindig ''samādhiban'' van, elmerül a Legfelsőbbre gondolva. Mi pedig folyamatosan ''Kṛṣṇára'' gondolva vagyunk elmélyülve.

Vegyünk hát bármilyen vallást, bármilyen módszert, bármilyen kutat! Nos, ez a folyó – a Kṛṣṇa-tudat – mindent eláraszt. Nem lehet összehasonlítást végezni. Hisz’ mi van egy kútban? Mennyi víz fér el egy kútban? A folyóban viszont határtalan mennyiségű víz van. Több ezer kút is beleolvadhat a folyóba – ezt a példát szokták említeni. ''Yasmin vijñāte sarvam idaṁ vijñātaṁ bhavati'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.3). Ha ismered ''Kṛṣṇát'', mindent ismersz: ismered a tudományt, a matematikát, a filozófiát, a földrajzot – mindent. A tudásból nincs hiány. Ne gondold, hogy egy Kṛṣṇa-tudatos személy – aki egyébként talán egyszerű, „buta” embernek tűnhet – tudatlan lenne. Nem!

Erre a Bhagavad-gítá garanciát ad:
:''teṣām evānukampārtham''
:''aham ajñāna-jaṁ tamaḥ''
:''nāśayāmy ātma-bhāva-stho''
:''jñāna-dīpena bhāsvatā''
([[HU/BG 10.11|BG 10.11]])

Az olyan bhakta számára, aki folyamatosan Kṛṣṇa-tudatban él, semmi sem ismeretlen. Ő mindent tud. Akárcsak mi, akik képesek vagyunk felvilágosítást adni az egész teremtésről – nem csupán az anyagi, hanem a lelki világról is. Világos a látásmódja: tudja, mi hol van, és mi micsoda. Mindent tud. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ahogy az ember egyre inkább halad előre, úgy válik – mondhatni – teljesen jártassá a tudás mindenféle területén. Minden teljes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Negyvenhét: „Jogod van elvégezni a számodra előírt kötelességet, de nem vagy jogosult a cselekvés gyümölcseire. Soha ne tekintsd magad a cselekvés okának, és ne ragaszkodj a tétlenséghez sem.”

'''Magyarázat:''' „Itt három szempontot kell figyelembe venni: az előírt kötelességeket, az önkényes cselekvést és a tétlenséget. Az előírt kötelességek az anyagi természet kötőerőin belüli helyzetnek megfelelő tevékenységeket jelentik; az önkényes cselekvés olyan cselekedet, amely nem rendelkezik felhatalmazással; a tétlenség pedig azt jelenti, hogy az egyén nem végzi el az előírt kötelességét. Az Úr azt tanácsolta ''Arjunának'', hogy ne maradjon tétlen, hanem végezze kötelességét anélkül, hogy ragaszkodna az eredményhez. Aki ragaszkodik munkája gyümölcséhez, az egyben a cselekvés okozója is; így ő lesz az, aki élvezi vagy elszenvedi az ilyen cselekedetek következményeit.”

„Ami az előírt kötelességeket illeti, ezek három csoportba sorolhatók: rutinfeladatok, rendkívüli feladatok és vágyvezérelt tevékenységek. A szentírás előírásai szerinti rutinfeladatokat az eredmény iránti vágy nélkül kell végezni. Mivel ezek elvégzése kötelező, az ilyen tevékenység a jóság kötőerejében zajlik. Az eredményhez kötött munka (vagyis az eredményért végzett munka*) a kötődés oka lesz, ezért az ilyen tevékenység nem kedvező. Mindenkinek joga és kötelessége elvégezni a feladatait, de ezt az eredményhez való ragaszkodás nélkül kell tennie. Így az ilyen, eredményhez nem kötődő kötelező feladatok segítenek az embert a megszabadulás útjára terelni.” „Az Úr azt tanácsolta ''Arjunának'', hogy kötelességből harcoljon, az eredményhez való ragaszkodás nélkül. Az, hogy nem vesz részt a csatában, a ragaszkodás egy másik megnyilvánulása. Az ilyen ragaszkodás sosem vezet az üdvösség útjára. Bármilyen ragaszkodás – legyen az pozitív vagy negatív – a kötöttség oka. A cselekvés elmulasztása bűnös dolog. Ezért ''Arjuna'' számára a kötelességből vállalt harc volt az egyetlen üdvös út a megszabaduláshoz.”

Negyvennyolc: „Ó, ''Arjuna''! Maradj rendíthetetlen a kötelességedben, és mondj le a sikerhez vagy kudarchoz fűződő minden ragaszkodásról! Az elme ilyen kiegyensúlyozottságát nevezik ''yogának''.”

'''Prabhupāda:''' Ez a ''yoga'' magyarázata: az elme kiegyensúlyozottsága. ''Yoga-samatvam ucyate'' ([[HU/BG 2.48|BG 2.48]]). Ha ''Kṛṣṇáért'' végzel munkát, akkor nincs okod sem bánkódásra, sem túláradó örömre. Öröm persze van, hiszen ''Kṛṣṇáért'' dolgozol, de bánkódásra semmi okod. ''Yoga-sthaḥ kuru karmāṇi, yogaḥ karmasu kauśalam'' ([[HU/BG 2.50|BG 2.50]]). Ez a tevékenységek titka: hogyan végezheted a munkádat nagy szorgalommal úgy, hogy közben mégsem bonyolódsz bele magába a cselekvésbe. Ez a titok.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Negyvenkilenc: „Ó, ''Dhanañjaya''! Az odaadó szolgálat révén szabadulj meg minden gyümölcsöző tevékenységtől, és add át magad teljesen ennek a tudatállapotnak! Akik élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, azok fösvények.”

Ötven: „Aki odaadó szolgálatot végez, az megszabadul mind a jó, mind a rossz tettek következményeitől.”

'''Prabhupāda:''' Nos, itt van... egy fontos szó. Aki élvezni akarja munkája gyümölcsét, az fösvény. Fösvény. Mi a „fösvény” ellentéte? Hm? Mi az ellentétes szó?

'''Viṣṇujana:''' Emberbarát?

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Viṣṇujana:''' Emberbarát?

'''Prabhupāda:''' Nagylelkű. Nemde? Tehát azok, akik Kṛṣṇa-tudatban élnek, nagylelkűek. Akik pedig saját hasznukra cselekszenek, azok fösvények. Ők a ''mahātmāk'', akik ''Kṛṣṇáért'' dolgoznak. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is említi: ''mahātmā''. ''Mahātmānas tu māṁ pārtha daivīṁ prakṛtim āśritāḥ'' ([[HU/BG 9.13|BG 9.13]]).

''sa mahātmā sudurlabhaḥ''.
:''bahūnāṁ janmanām ante''
:''jñānavān māṁ prapadyate''
:''vāsudevaḥ sarvam iti''
:''sa mahātmā sudurlabhaḥ''
([[HU/BG 7.19|BG 7.19]])

Sok-sok születés után, amikor valaki valóban bölccsé – ''jñānavānná'', azaz a tudás teljességével rendelkezővé – válik... mi a tökéletes tudás ismérve? ''Vāsudevaḥ'' ''sarvam'' iti: minden ''Kṛṣṇa''. Ez a tudás tökéletessége. ''Vāsudevaḥ sarvam iti, prapadyate mām'' – aki ezt felismeri, az meghódol Nekem.

Ha rájövök, hogy létezik egy Legfelsőbb Lény, kötelességem meghódolni Neki. Így van. Ám amint átadom magam, ''mahātmāvá'', azaz nagylelkű személlyé válok – nem pedig fösvénnyé. A fösvény ember csak a saját érdekeit nézi: „Mennyit kapok én? Mekkora rész jut nekem?” A nagylelkű ember viszont úgy tekint a dolgokra, hogy számára nincs különálló „rész”; minden ''Kṛṣṇáé''. Ez a Kṛṣṇa-tudat. ''Sa mahātmā sudurlabhaḥ''.

Az ilyen ''mahātmā'', vagyis nagylelkű személy rendkívül ritka. Kṛṣṇa-tudatú embert nemigen találni; ez szinte lehetetlen. Mindenki fösvény. Az embereknek folyton azon jár az eszük: „Mekkora rész az enyém? Mennyit tudok összegyűjteni a saját számomra?” Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatú személy csupán azon igyekszik, hogy minél többet adhasson ''Kṛṣṇának''. Így áll a dolog: az egyik így gondolkodik, a másik pedig úgy. Ez a különbség a fösvény és a nagylelkű ember között.

Alapvetően mindenki azért fordul Istenhez, hogy kérjen Tőle valamit. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is leírja: ''ārtaḥ'', ''arthārthī'', ''jñānī'', ''jijñāsu'' ([[HU/BG 7.16|BG 7.16]]). Négyféle ember fordul Istenhez – például a szenvedők... ők természetesen jámborok. Aki Istenhez fordul – még ha csak a mindennapi kenyerét kéri is –, az jámbor. Ám aki nem fordul Istenhez, az istentelen, gonosz természetű.

Aki pedig úgy gondolkodik: „Miért is kérnék kenyeret Istentől? Hiszen meg tudom termelni magamnak!” – nos, az az ember, aki ennyire büszke arra, hogy képes előteremteni a kenyerét, valójában egy ostoba gazember. Az az ember, aki elmegy a templomba, és így imádkozik: „Istenem, add meg a mindennapi kenyeremet!”, ugyan jámbor, de még nem tiszta odaadó híve az Úrnak. Ám megvan az esélye arra, hogy a jövőben tiszta odaadó híve legyen. Tehát: ''ārtaḥ'', ''arthārthī'', ''jijñāsu''.

A Kṛṣṇa-tudat azonban nem arról szól, hogy bármit is kérjünk ''Kṛṣṇától'' – például azt, hogy „Ó, ''Kṛṣṇa'', add meg a mindennapi kenyeremet!” Nem. Ez annál sokkal, de sokkal magasabb rendű. Az ilyen ember ugyanis tudja: „Akár kérem, akár nem, ''Kṛṣṇa'' úgyis gondoskodik a kenyeremről. Hiszen ő táplálja a vadállatokat, a madarakat, az élőlényeket és a rovarokat is; vajon éppen rólam ne gondoskodna, aki az életemet ajánlottam fel neki?” Vajon bölcs dolog lenne mást feltételezni? Nem. Az illető pontosan tudja: „''Kṛṣṇa'' gondoskodik rólam. Nekem pedig az a dolgom, hogy kitaláljam: hogyan szolgálhatom őt a lehető legjobban. Ez az én feladatom.” Ez a Kṛṣṇa-tudat.

''Kṛṣṇa'' nem fukar. Élőlények millióinak és millióinak biztosítja a táplálékot. Mi értelme lenne hát kérni tőle? Gondoljunk csak a madarakra vagy a vadállatokra: nekik nincsenek templomaik, és nem imádkoznak Istenhez, hogy „Ó, add meg a mindennapi kenyerünket!”, mégsem éhezik közülük senki. Senki sem éhezik. ''Eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān'' (''Kaṭha Upaniṣad'' 2.2.13) – az az egyetlen Legfelsőbb mindenki szükségleteiről gondoskodik. Akár templomba jársz, akár nem, ''Kṛṣṇa'' olyan kegyes, hogy mindenki számára biztosítja az élelmet.

Ezért, aki a tudat magasabb szintjén áll, csupán arra gondol: „''Kṛṣṇa'' oly sok mindent biztosít számunkra; vajon én mit teszek ''Kṛṣṇáért''?” Ez a Kṛṣṇa-tudat. Ez az igazi bölcsesség. Ezt nevezik ''mahātmānak'', nagylelkű léleknek. Az ilyen ember kezd nagylelkűvé válni. Amíg valaki nincs Kṛṣṇa-tudatban, addig fösvény; csupán azon töpreng: „Mennyi kenyerem van? Mennyi...?”

A fösvény fogalma... más értelemben az is fösvény, aki nem tudja megfelelően felhasználni a pénzét. Tegyük fel, valaki egymillió dollárt örököl az apjától, de csak arra gondol: „Nézegetni fogom a pénzt, de nem használom fel. Ha hozzányúlok, még elveszíthetem. Jobb, ha naponta megcsodálom a kincsesládámban.” Ő is fösvény. Hasonlóképpen, az emberi létformát – ha csupán érzéki élvezetek hajszolására használják – szánalmas. Az illető nem képes arra, hogy ezt a testet a Kṛṣṇa-tudat kincsének gyarapítására fordítsa; ezért fösvény. Aki viszont helyesen használja fel ezt az értékes életet ''Kṛṣṇa'' megismerésére, az ''brāhmaṇa''.

''Brahma jānāti iti brāhmaṇa'' – ''brāhmaṇának'' azt nevezzük, aki ismeri a Legfelsőbb Abszolút Igazságot. A szent zsinórt annak adják át, aki ismeri ''Kṛṣṇát''; máskülönben nem kaphatja meg. Ez egy jelképes dolog: ha valaki szent zsinórt visel, az azt jelenti, hogy ismeri ''Kṛṣṇát'', a ''Brahmant'', a Legfelsőbb ''Brahmant''. Ahogyan ''Arjuna'' mondta: ''paraṁ brahma paraṁ dhāma pavitraṁ paramaṁ bhavān'' ([[HU/BG 10.12|BG 10.12]]).

A tizedik fejezetben olvashatjuk, hogy ''Arjuna'' így szól: „Te vagy a ''paraṁ brahma''. ''Kṛṣṇa'', Te vagy a ''paraṁ brahma''.” Hasonlóképpen, aki ismeri a ''Brahmant'' – a ''Para-brahmant'', azaz ''Kṛṣṇát'' –, az ''brāhmaṇa''. ''Brahma jānāti iti brāhmaṇa'' – aki ismeri a Legfelsőbb ''Brahmant'', ''Kṛṣṇát'', az ''brāhmaṇa''. Nem csupán az, aki ''brāhmaṇa'' családba született; lehet, hogy valaki gondolkodásmódját tekintve valójában ''caṇḍāla'' (kutyaevő*).

A ''Bhāgavatam'' azt mondja: ''yasya hi yal lakṣaṇam syāt varṇābhivyañjakam'' ([[HU/SB 7.11.35|SB 7.11.35]]). Vannak bizonyos ismérvek. A ''Bhagavad-gītāban'' mindezt megtalálhatjuk: ki a ''brāhmaṇa'', ki a ''kṣatriya'', ki a ''vaiśya'' és ki a ''śūdra''. A jelek, az ismérveik alapján ismerhetjük fel őket. Hasonlóképpen, ha találkozunk valakivel, aki ismeri ''Kṛṣṇát'', el kell fogadnunk: „Ő ''brāhmaṇa''.” Igen, ő ''brāhmaṇa''. ''Brahma jānāti iti brāhmaṇa''.

A fösvény ember ellentéte a nagylelkű, vagyis a ''brāhmaṇa''. A fösvény csak a saját érdekét nézi: „Mennyi finom ételt ehetek meg ma?” – ennyi az egész. A nagylelkű ember pedig így gondolkodik: „Mennyi ''Kṛṣṇa-prasādamot'' oszthatok szét a világban?” Ő a nagylelkű.

A fösvény ember azon töpreng: „Milyen finom ételeket ettem ma! Mennyire kielégítettem a nyelvem vágyait! Nem baj, ha a pokolba kerülök is; hadd egyem meg ezt meg azt, a sok-sok finomságot! Hadd elégítsem ki a nyelvemet!” „De hát a nyelved kedvéért rengeteg állatot áldoznak fel, ölnek meg?” „Nem számít! Én csak a nyelvemet akarom kielégíteni.” Ez a fösvény ember. Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatos ember nem a nyelvét akarja kielégíteni. Ő ''Kṛṣṇát'' szeretné boldoggá tenni, és csupán azt eszi meg, ami az ételből megmaradt. Ennyi az egész. Ő bőkezű. Ez a különbség a fösvény és a bőkezű között.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötven: „Aki odaadó szolgálatot végez, az még ebben az életben megszabadul a jó és a rossz tettek következményeitől. Ezért, ó, ''Arjuna'', törekedj erre a ''yogára'', amely minden tevékenység művészete!” ([[HU/BG 2.50|BG 2.50]])

Ötvenegy: „A bölcsek, akik odaadó szolgálatot végeznek, az Úrban keresnek menedéket, és azáltal, hogy lemondanak az anyagi világban végzett tetteik gyümölcseiről, megszabadulnak a születés és halál körforgásától.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Van hozzá magyarázat?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nincs. De a vershez tartozik még egy részlet.

'''Prabhupāda:''' Rendben. Fejezd be!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Így elérhetik azt az állapotot, amely minden szenvedésen túl van.”

'''Prabhupāda:''' Olvasd fel újra!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek, akik odaadó szolgálatot végeznek, az Úrban keresnek menedéket, és azáltal, hogy lemondanak az anyagi világban végzett tetteik gyümölcseiről, megszabadulnak a születés és halál körforgásától. Így elérhetik azt az állapotot, amely minden szenvedésen túl van.”

'''Prabhupāda:''' Milyen egyszerű! Ha valaki rátér a Kṛṣṇa-tudat útjára, és Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, az legyőzi a születés és halál körforgását. Amint pedig valaki legyőzi a születés és halál körforgását, minden szenvedést is legyőz. Hiszen a születés és a halál magát az anyagi testet jelenti. Az élőlénynek – a lelki entitásnak – nincs születése és halála. Aki pedig anyagi testtel rendelkezik, annak el kell viselnie az anyagi világ háromféle szenvedését.

Hasonló gondolat található a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' is – épp a minap említettem nektek –: ''nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma'' ([[HU/SB 5.5.4|SB 5.5.4]]). Ezek az emberek olyan dolgokat tesznek, amelyeket nem lenne szabad megtenniük. ''Nūnaṁ pramattaḥ'' – úgy cselekszenek, mint az őrültek. Vajon miért? ''Yad indriya-prītaya'' – az érzékek kielégítése végett. ''Nūnaṁ pramattaḥ kurute vikarma yad indriya-prītaya āpṛṇoti na sādhu manye'' – az az ember, aki csupán érzékei kielégítése végett végez tiltott tetteket, valójában esztelen; ez nem helyes. Ez azért nem jó, mert az illető nincs tisztában azzal, hogy jelenlegi anyagi testét éppen azáltal szerezte, hogy előző életében ilyen módon cselekedett. Most pedig ismét ugyanúgy cselekszik. Így újra el kell majd fogadnia egy anyagi testet; ezért mondhatjuk rá, hogy nyomorúságos – nem használja ki megfelelően az életét.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötvenkettő: „Amikor értelmed kikerül a téveszme sűrű erdejéből, közömbössé válsz minden iránt, amit hallottál, vagy amit még hallani fogsz.”

'''Magyarázat:''' „Az Úr nagy híveinek életében számos jó példát találunk olyanokra, akik pusztán az Úr iránti odaadó szolgálatuk révén váltak közömbössé a ''Védák'' szertartásai iránt. Amikor valaki ténylegesen megérti ''Kṛṣṇát'' és az Őhozzá fűződő kapcsolatát, természetes módon teljesen közömbössé válik az anyagi gyümölcsöző tevékenységek iránt – még akkor is, ha egyébként tapasztalt ''brāhmaṇa''.

''Śrī Mādhavendra Purī'', az Úr egyik nagy híve és a tanítványi láncolat egyik ''ācāryája'' így szól: »Ó, Uram! Naponta háromszor végzett imáimban minden dicsőség Téged illet. Ó, Fürdőzés! Hódolatomat fejezem ki előtted. Ó, félistenek! Ó, ősök! Kérlek, bocsássátok meg, hogy nem tudom kifejezni irántatok a tiszteletemet. Mostantól, bárhol is ülök, képes vagyok emlékezni a Yadu-dinasztia nagy leszármazottjára, ''Kṛṣṇára'' – ''Kaṁsa'' ellenségére –, s így megszabadulhatok minden bűnös köteléktől. Úgy vélem, ez elegendő számomra.«”

'''Prabhupāda:''' Ez ''Mādhavendra Purī'' egyik imája. (kuncog) Azt mondja: „Nem teszek semmi mást, csak ''Kṛṣṇát'' szolgálom.” Ez a ''Mādhavendra Purī'' volt az Úr ''Caitanya'' lelki tanítómesterének a lelki tanítómestere. ''Mādhavendra Purī'' tanítványa volt ''Īśvara Purī'', és ''Īśvara Purī'' vált az Úr ''Caitanya'' lelki tanítómesterévé. Senki sem lehet a Legfelsőbb Úr lelki tanítómestere, de azért tette ezt, hogy megtanítson minket arra: még az Úr is elfogadott egy lelki tanítómestert. Ez a rendszer. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

Ha Ő nem mutatná meg nekünk az utat, az emberek azt mondhatnák: „Ó, az Úr ''Caitanya'' nem fogadott el semmilyen lelki tanítómestert.” Ezt hozhatnák példaként. Ám éppen ezért ''Kṛṣṇa'' is elfogadott egy lelki tanítómestert.

Ez a rendszer. Az embernek ezt meg kell tennie. ''Tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet'' (''Muṇḍaka Upaniṣad'' 1.2.12). Az embernek el kell fogadnia egy lelki tanítómestert, ha egyáltalán meg akarja ismerni a lelki tudományt. E nélkül ez nem lehetséges. A Kṛṣṇa-tudományt, a Kṛṣṇa-tudatot nem lehet kifejleszteni ''Kṛṣṇa'' egy hiteles képviselőjének segítsége nélkül. ''Naiṣāṁ matis tāvad urukramāṅghrim'' ([[HU/SB 7.5.32|SB 7.5.32]]). Számtalan, rengeteg példa van erre.

Mi az? Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A védikus szertartások és rituálék elengedhetetlenek az emberi élet kezdetén.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Dharmeṇa hīna paśubhiḥ samāna'' – vallásosság nélkül az ember olyan, mint egy állat. A védikus rituálék… minden emberi társadalom rendelkezik valamilyen szentírással és rituális tevékenységekkel. Legyen szó hindukról, muszlimokról, keresztényekről vagy zsidókról – mindegyikük rendelkezik ezekkel. Ez az emberi civilizáció egyik ismérve. Ha valakinek nincs vallása, nincs semmilyen szilárd alapja, akkor ő csupán egy állat. Hogy melyik vallást követi valaki – ezt vagy azt –, az teljesen mindegy. De valamilyen vallással rendelkeznie kell. Különben az ember nem más, mint állat.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ide tartozik a napi háromszori ima, a kora reggeli fürdés, az ősök iránti tiszteletadás stb. Ám aki teljesen elmerült a Kṛṣṇa-tudatban, és az Úr transzcendentális, szeretetteljes szolgálatát végzi, az közömbössé válik e szabályozó elvek iránt, mivel már elérte az élet tökéletességét. Aki a Legfelsőbb Úr, ''Kṛṣṇa'' szolgálata révén eljut a megértés szintjére, annak már nem kötelessége végrehajtani a kinyilatkoztatott szentirásokban javasolt különféle vezekléseket és áldozatokat.”

'''Prabhupāda:''' Amikor ''Śrī Caitanya Mahāprabhu'' elindította ezt a mozgalmat, azt tanította, hogy pusztán az éneklés által elérhető a teljes tökéletesség. ''Navadvīpa brāhmaṇái'' azonban fellázadtak ellene, mondván: „Ez a fiú…” – akkoriban még csak húszéves volt, vagy talán még annyi sem –, „…ez a fiú olyasmit hirdet, ami ellentétes a védikus vallási rendszerrel.” Más szóval, féltették a papi hivatásukat. Hiszen ha mindenki rátér a ''Hare Kṛṣṇa-mantra'' éneklésére, és megfeledkezik a rituális tevékenységekről, akkor miből fognak megélni? Ők a papi osztályhoz tartoztak, és a híveiktől kaptak anyagi támogatást.

Nos… ám ''Caitanya Mahāprabhunak'' nem volt ilyen szándéka. Ő mindössze leegyszerűsítette az egészet. ''Harer nāma eva kevalam'' (CC ''Ādi'' 17.21): Pusztán csak énekeld a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'', és máris a legmagasabb szintre emelkedsz. Ez valóban így van. Ezt láthatjátok a tanítványaink viselkedésén is. Ők pusztán elkezdték ezt az éneklést; nézzétek csak a viselkedésüket, a jellemüket! Ez magától történik. Ez az eredmény. ''Ihā haite sarva-siddhi haibe tomāra'' (''Caitanya-bhāgavata'' Madhya 23.78). Az Úr ''Caitanya'' azt mondta: „Mindenfajta... mindenféle tökéletesség megadatik majd. Csak kezdd el őszintén énekelni a ''Hare Kṛṣṇa mantrát''!”

Igen. Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Hasonlóképpen, ha valaki nem érti meg, hogy a ''Védák'' célja ''Kṛṣṇa'' elérése, és csupán a rituálék végzésével foglalkozik, akkor az ilyen tevékenységekkel csak hiába pazarolja az idejét. A Kṛṣṇa-tudatban élő személyek túllépnek a ''śabda-brahma'' határain.”

'''Prabhupāda:''' ''Śabda-brahma'', hangrezgés. ''Śabda-brahma''; A ''Brahman'' hang formájában. A ''Brahman'' jelentése: mindent átható. Mindent átható. A hang tehát mindent átható. Mindenhol találunk hangot… az égbolttól egészen a földig; a hang mindenütt jelen van, mindent ''áthat''.

Az égboltban van hang – ezt te is tapasztalhatod. Hang van a tűzben, a levegőben, a földben, sőt – (kopogtat) – minden fémben és fában is. Bármit vizsgálunk, hangot találunk benne. A ''Brahman'' tehát azt jelenti: mindent átható.

Ám létezik egy transzcendentális hang is… A rádióadások vagy a televízió hangjai – a legjobb esetben is – legfeljebb csak ennek a bolygónak a keretein belül maradnak. Létezik azonban olyan hang, amely képes áthatolni az egész univerzumon, és eljutni a lelki világba. Az, hogy a hang mindent átható, tény – tudományos tény. Ha ez a hang kellően erőteljes, akkor képes áthatolni még ezen az anyagi égbolton is, elérni a lelki égboltot, és közvetlenül eljutni ''Kṛṣṇához''. Ez a hang nem más, mint a ''Hare Kṛṣṇa''.

''Golokera prema-dhana, hari-nāma-saṅkīrtana, rati nā janmilo mora tāya'' (''Iṣṭa Deve Vijñapti'' 2). Ezt már… ''Hayagrīva'' nagyon szépen lefordította. ''Golokera prema-dhana''. Ez a lelki szintről, ''Goloka Vṛndāvanából'' szállt alá: a ''hari-nāma-saṅkīrtana'', vagyis a ''Hare Kṛṣṇa''. ''Rati nā janmilo kene tāya'': „Nem ébredt fel bennem vonzódás e dolgok iránt.” Vonzódom a rádió vagy a televízió hangjaihoz – számtalan ilyen hanghoz –, de nem vonzódom a legfelsőbb hang iránt, amely ''Goloka Vṛndāvanából'' érkezik.

''Golokera prema-dhana'', ''hari-nāma-saṅkīrtana'', ''rati nā janmilo mora''… ''Biṣāya biṣānale, dibā-niśi hiyā jwale''. „Ebben az anyagi világban… a szívem szüntelenül ég a sok-sok szenvedés miatt.” ''Juṛāite nā koinu upāya'': „Ám nem találtam rá a módra, hogyan szabadulhatnék ki ebből.” Ez a hangrezgés kivezet majd ezen anyagi létállapot perzselő tüzéből. Ez a hang: ''harer nāma harer nāma harer nāmaiva kevalam'' (CC ''Ādi'' 17.21). Énekeld szüntelenül; így minden tökéletesen elrendeződik majd.

Igen. Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ötvenhárom… ó, befejezem ezt a mondatot: „A Kṛṣṇa-tudatban élők túllépnek a ''śabda-brahma'' határain, vagyis a ''Védák'' és ''Upaniṣadok'' körén.”

Ötvenhárom: „Amikor elmédet többé nem zavarják meg a ''Védák'' virágos nyelvezete, s az szilárdan megmarad az önmegvalósítás révületében, akkor elérted az isteni tudatot.”

Ötvennégy: „''Arjuna'' így szólt: »Mik az ismérvei annak, akinek a tudata ily módon elmerült a transzcendenciában? Hogyan beszél, milyen a nyelvezete? Hogyan ül, és hogyan jár?«”

'''Prabhupāda:''' Ez nagyon fontos dolog. A Kṛṣṇa-tudatú személyek ismertetőjegyeit, jellemzőit írják itt le, pontról pontra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, ''Pārtha''! Amikor valaki felhagy minden…«”

'''Prabhupāda:''' Ez az ''Arjuna'' és ''Kṛṣṇa'' közötti párbeszéd eredménye. ''Arjuna'' így teszi fel a kérdéseket, ''Kṛṣṇa'' pedig válaszol rájuk. Ez azt jelenti, hogy mindez minden feltételekhez kötött léleknek szól. Ha ''Arjuna'' nem tette volna fel ezeket a kérdéseket, vajon hogyan juthattunk volna hozzá egy ilyen transzcendentális üzenethez?

Ezért volt szükség arra, hogy ''Arjuna'' egy hétköznapi, feltételekhez kötött lélek szerepét játssza el. Valójában persze nem volt az. Egyszerűen csak eljátssza a szerepet, hogy átadja a transzcendentális üzenetet. Mivel ''Kṛṣṇa'' mondta, mindenki hitelesnek fogja tekinteni. Most tehát ''Kṛṣṇa'' beszél.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, ''Pārtha''! Amikor az ember felhagy mindenféle, elme szülte vágyakozással, s elméje önmagában, az önvalóban talál elégedettségre, akkor mondják őt a tiszta, transzcendentális tudat állapotában lévőnek.«” ([[HU/BG 2.55|BG 2.55]])

'''Prabhupāda:''' Nos, ha valaki eljut ehhez a megértéshez, ehhez a megvilágosodáshoz... ez a megvilágosodás kezdete – a meghódolás, miszerint: „Én ''Kṛṣṇa'' parányi szerves része vagyok. Nem ehhez az anyagi világhoz tartozom. Nem ennek az országnak, ennek a világnak vagy ennek az anyagi közegnek vagyok a része, hanem a Legfelsőbb szerves része vagyok.” Ez a megvilágosodás.

Olvasd fel újra!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr így szólt: »Ó, Pártha! Amikor az ember felhagy mindenféle érzéki élvezettel...«”

'''Prabhupāda:''' Nos, ha érdekelnek a különféle anyagi változatosságok... tegyük fel, hogy ehhez az országhoz tartozom – akkor számos kötelességem van; vagy ha ehhez a világhoz, az emberi társadalomhoz, vagy ehhez meg ahhoz tartozom... De ha kizárólag ''Kṛṣṇához'' tartozol, az a megvilágosodás.

Igen. Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...és amikor az elme kizárólag önmagában talál megelégedésre, akkor mondják azt, hogy az illető tiszta, transzcendentális tudatállapotban van.”

Ötvenhat: „Azt a bölcset, akit nem zavar meg a háromféle szenvedés, aki boldogság idején sem válik túlzottan örvendezővé, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a haragtól, állhatatos elméjűnek nevezik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ha nem azonosítom magam ezzel a testtel – ha ez a tudás megszilárdul bennem –, akkor... az anyagi világ nyomorúságos állapota éppen a test miatt van. De ha nem azonosulok a testtel, akkor vajon milyen kapcsolatom lehet ezekkel a szenvedésekkel? Ez persze egyelőre csak elméleti tudás, a gyakorlatban is alkalmazni kell; de ez a valóság.

Vegyük például azt az esetet, amikor éppen fájdalmat érzünk a testben... Azért érzek fájdalmat, mert teljesen elmerültem az életnek ebben a testi felfogásában, holott valójában nem vagyok ez a test. Ez tény. Csak azért érzem a fájdalmat, mert azonosulok a testtel. Minél inkább megvilágosodottá válok, annál kevésbé fognak érinteni ezek a szenvedések.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A ''muni'' szó olyan személyt jelöl, aki képes elméjét különféle módon, spekulatív gondolkodással foglalkoztatni, anélkül azonban, hogy tényleges, végleges következtetésre jutna.”

'''Prabhupāda:''' Azokat, akik elméleti spekulációkba bocsátkoznak, ''muninak'' nevezik. Számos ilyen ''muni'' létezik.

Olvasd tovább.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt mondják, minden ''muninak'' más a látásmódja; s ha egy ''muni'' nézete nem tér el a többiekétől, akkor a szó szoros értelmében nem is nevezhető ''muninak''. Ám a ''sthita-dhīr muni'' – akiről az Úr itt említést tesz – különbözik az átlagos ''munitól''. A ''sthita-dhīr muni'' állandóan Kṛṣṇa-tudatban él, mivel már lezárta minden ügyét a spekulatív gondolkodással. Őt úgy nevezik: ''praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntara'' (''Stotra-ratna'' 43.) – vagyis olyan valaki, aki túllépett a mentális spekulációk szakaszán, és arra a következtetésre jutott, hogy az Úr, ''Śrī Kṛṣṇa'', azaz ''Vāsudeva'' a minden. Őt olyan ''muninak'' tekintik, akinek elméje szilárd.”

„Egy ilyen, teljesen Kṛṣṇa-tudatos személyt egyáltalán nem zökkentenek ki a háromféle szenvedés csapásai – legyenek azok a természetből, más élőlényekből vagy saját testének gyarlóságaiból fakadóak. Az ilyen ''muni'' minden szenvedést az Úr kegyelmeként fogad el; úgy véli, múltbeli helytelen tettei miatt valójában még több megpróbáltatást érdemelne, és látja, hogy az Úr kegyelméből szenvedései a lehető legkisebb mértékűre csökkentek.”

„Hasonlóképpen, amikor boldog, az érdemet az Úrnak tulajdonítja, mivel úgy érzi, ő maga nem is méltó erre a boldogságra. Felismeri, hogy kizárólag az Úr kegyelmének köszönheti kényelmes helyzetét, amely lehetővé teszi számára, hogy még jobb szolgálatot végezzen az Úrnak. S az Úr szolgálatában ő mindig…”

'''Prabhupāda:''' Figyeljétek csak ezt! Amikor szenvedés éri, a Kṛṣṇa-tudatos személy magára vállalja a felelősséget, amikor pedig boldog, azt ''Kṛṣṇának'' tulajdonítja. Az anyagi gondolkodású ember ezzel szemben épp fordítva tesz. Amikor szenved, azt mondja: „Ó, Isten taszított engem ekkora nyomorúságba!”

Amikor pedig boldog, és a barátja megjegyzi: „Ejha, most aztán jól megy a sorod!”, ő így felel: „Igen, de el sem tudod képzelni, mennyit dolgoztam érte!” Amikor boldog, magának tulajdonítja az érdemet, amikor pedig bajban van, ''Kṛṣṇát'' okolja: „Ó, ''Kṛṣṇa'' sodort engem ilyen nyomorúságos helyzetbe…” Értitek?

Ezzel szemben a Kṛṣṇa-tudatos ember, ha szenvedés éri, így szól: „Igen, a rossz tetteim miatt százszor ennyit is szenvedhetnék, de ''Kṛṣṇa'' olyan kegyes, hogy csak egy keveset mért rám. Ennyi az egész.” Amikor pedig boldog, azt mondja: „Ó, mindezt ''Kṛṣṇa'' adta. Ezért minden vagyont és jólétet ''Kṛṣṇa'' szolgálatára kell fordítani.” Ez a különbség.

''Arjuna'' azt kérdezi, mik a Kṛṣṇa-tudatos ember ismérvei. ''Sthita-prajña''. A ''sthita-prajña'' annyit tesz: szilárd értelmű. Szóval, ezek a különbségek. Olvastam egyszer egy beszédet – a néhai ''Vivekananda Swami'' chicagói beszédét. Azt mondja a hallgatóságnak: „Olyan keményen dolgoztok, miért tulajdonítjátok mégis Istennek az érdemet?” Értitek? Ha előkeresitek a chicagói beszédét, látni fogjátok.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Úr szolgálatában ő mindig merész és tevékeny, és nem befolyásolja sem a ragaszkodás, sem az elutasítás. A ragaszkodás azt jelenti, hogy az ember elfogad dolgokat saját érzékkielégítése céljából, az elutasítás pedig az ilyen érzéki kötődés hiányát jelenti. Ám aki szilárdan a Kṛṣṇa-tudatban helyezkedik el, abban nincs sem ragaszkodás, sem elutasítás, mivel életét az Úr szolgálatának szentelte. Következésképpen egyáltalán nem lesz dühös, még akkor sem, ha kísérletei kudarcba fulladnak. A Kṛṣṇa-tudatú személy elhatározásában mindig rendíthetetlen.”

Ötvenhét: „Aki sem a jóhoz, sem a rosszhoz nem kötődik, az szilárdan gyökerezeik a tökéletes tudásban.”

'''Magyarázat:''' „Az anyagi világban mindig történnek változások, amelyek lehetnek jók vagy rosszak. Aki nem nyugtalankodik ezen anyagi változások miatt, és akiben nincs vonzalom a jó vagy a rossz iránt, arról elmondható, hogy szilárdan gyökerezik a Kṛṣṇa-tudatban. Amíg valaki az anyagi világban tartózkodik, addig mindig jelen van a jó és a rossz lehetősége, mivel ez a világ telis-tele van kettősségekkel.”

„Ám akit a Kṛṣṇa-tudat jellemez, arra nincs hatással a jó és a rossz, mivel ő kizárólag ''Kṛṣṇával'' foglalkozik, aki a legfőbb jó, az abszolút valóság. Az ilyen, ''Kṛṣṇára'' irányuló tudatállapot az embert a tökéletes transzcendentális helyzetbe emeli, amelyet szaknyelven ''samādhinak'' neveznek.”

Ötvennyolc: „Aki képes visszavonni érzékeit az érzéktárgyaktól – ahogyan a teknős húzza be végtagjait a páncéljába –, arról elmondható, hogy valóban megszilárdult a tudásban.”

Ötvenkilenc: „A megtestesült lélek ugyan távol tartható az érzéki élvezetektől, ám az érzéktárgyak iránti vágy megmaradhat; viszont, ha valaki egy magasabb rendű íz megtapasztalása révén felhagy e tevékenységekkel, az megszilárdul a tudatban.”

Hatvan: „Ó, ''Arjuna''! Az érzékek oly erősek és hevesek, hogy még a megkülönböztető képességgel rendelkező, önfegyelemre törekvő ember elméjét is képesek erőszakkal magukkal ragadni.”

Hatvanegy: „Aki kordában tartja érzékeit, és tudatát Énrám szegezi, az szilárd értelmű emberként ismert.”

'''Prabhupāda:''' Ez az összes jellemző összegzése. Vannak még mások is?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Még egy.

'''Prabhupāda:''' Ó, igen. Olvasd fel!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hatvankettő: „Amikor valaki az érzéktárgyakon tűnődik, ragaszkodás alakul ki benne irántuk; a ragaszkodásból vágy (kéj) születik, a vágyból pedig harag támad.”

Ó… (érthetetlen)… van hozzá magyarázat is.

'''Prabhupāda:''' Állj meg itt! Ha van bármilyen kérdésetek, megbeszélhetjük.

'''Bīrabhadra:''' Ha esetleg néhány kérdés nagyon ostobának tűnne – ha így van, nyugodtan mond azt, hogy ostoba, akkor majd megkérdezem ''Viṣṇujanát'' –, az első így szól: ha valaki azt mondja: „Adj nekem sok pénzt ''Kṛṣṇa'' részére!”, akkor az illető fukar? Ez ostoba kérdés? Ostoba kérdés ez?

'''Prabhupāda:''' Igen. Először is tudd, ki a fukar, és ki a nagylelkű! Tudod ezt?

'''Bīrabhadra:''' Fukar az, aki az összes pénzt magának akarja, és semmit sem ad ''Kṛṣṇának''.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha ''Kṛṣṇa'' számára kérsz pénzt, akkor nem vagy fukar. Ahogyan te is ezért a templomért dolgozol, és megkérdezed ''Tamāla Kṛṣṇát'': „''Tamāla Kṛṣṇa'' Prabhu, kérlek, adj nekem száz dollárt! Erre a célra kell költenem.” Vajon ez rossz dolog? (nevetés)

'''Bīrabhadra:''' Ha ''Kṛṣṇáért'' van, akkor rendben van.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' A második kérdésem pedig az lenne: amikor ''Kṛṣṇa'' idejött, Ő is elfogadott lelki tanítómestert?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' Tényleg?… (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Igen. Nemcsak hogy elfogadott egy lelki tanítómestert, hanem még azt a kockázatot is vállalta, hogy bemegy az erdőbe, és tűzifát gyűjt a mesterének. Egy nap úgy alakult, hogy egész nap az erdőben voltak; ''Sudāmā Vipra'' és ''Kṛṣṇa'' is csapdába estek. Heves esőzés tört ki, nem tudtak kijutni, így az egész éjszakát az erdőben töltötték.

Tehát nem arról van szó, hogy mivel Ő volt ''Kṛṣṇa'', ne fogadott volna el lelki tanítómestert, vagy ne dolgozott volna érte. Óriási kockázatot vállalt. Bement az erdőbe. Különben is, ki fogadna el lelki tanítómestert, ha Ő maga nem mutatná meg nekünk az utat? Azért jön, hogy tanítson minket. ''Yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati'' ([[HU/BG 4.7|BG 4.7]]) – „Amikor zavar támad a védikus szabályok követésében, és ''abhyutthānam adharmasya'', vagyis az istentelen elvek túlságosan elhatalmasodnak, akkor jelenek meg Én.” Ez áll az írásokban. Tehát Ő tanít meg minket arra, hogyan szerezzünk tudást, és hogyan viselkedjünk. Ez ''Kṛṣṇa'', ez a küldetésének a célja. Soha nem cselekszik úgy, hogy amennyiben valaki követi Őt, az a pokolra jusson. Nem.

'''Bīrabhadra:''' A harmadik kérdésem az lenne: amikor az a szívrohamod volt, érezted a fájdalmat?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bīrabhadra:''' Érezted a fájdalmat?

'''Prabhupāda:''' Igen. Miért ne éreztem volna?

'''Bīrabhadra:''' Nos, azért, mert Te tiszta bhakta vagy. Úgy értem, Te tiszta vagy, ezért nem érzel fájdalmat.

'''Prabhupāda:''' Hogyan?

'''Bīrabhadra:''' Úgy emlékszem, azt mondtad a ''Bhagavad-gītā'' kapcsán, hogy egy tiszta bhakta nem érez fájdalmat, mivel állandóan az Urat imádja (a ''mahā-mantrát'' zengi), és ''Kṛṣṇa'' mindig megvédi őt.

'''Prabhupāda:''' Igen. Volt fájdalom, de nem volt túlságosan nagy. A fiúk, a tanítványok japáztak, és én is japáztam, ezért aztán nem volt olyan vészes. Nem volt annyira fájdalmas. Ezt már kifejtettem. Amikor szenvedés éri, az odaadó hívek úgy tekintenek rá: „A múltbeli tetteim miatt szenvedek; valójában most meg kellett volna halnom, de ''Kṛṣṇa'' csupán egy kis fájdalmat mér rám, ennyi az egész.”

Valójában pontosan erről volt szó. Azon a napon... a szívroham nagyon súlyos volt. Meg kellett volna halnom. Senki sem éli túl az ilyen szívrohamot. De ''Kṛṣṇa'' megmentett. Ennyi az egész.

'''Bīrabhadra:''' A negyedik és egyben utolsó kérdésem pedig ez: ebben a világban vagy-e?

'''Prabhupāda:''' Hm? (nevetés)

'''Bīrabhadra:''' Ebben a világban vagy-e?

'''Prabhupāda:''' Én... ?

'''Bīrabhadra:''' Ebben a világban vagy-e? Úgy értem, Te... ?

'''Prabhupāda:''' Nem vagyok ebben a világban. Igen.

'''Bīrabhadra:''' Te nem vagy ebben a világban.

'''Prabhupāda:''' Nem. (kuncogás)

Igen?

'''Bhakta (1):''' Úgy rémlik, hallottam valahol, hogy Te úgy vagy ebben a világban, hogy nem képezed annak a részét. Úgy vagy jelen a világban, hogy nem tartozol hozzá – akárcsak a lótuszvirág, amely a vízen lebeg.

'''Prabhupāda:''' Igen, pontosan így van. Így kell ezt érteni. Vegyük például azt, hogy Amerikában vagyok. Ezt nagyon könnyű megérteni. Nem veszem át az amerikaiak életmódját, tehát nem vagyok „Amerikában”. És nemcsak én; a tanítványaim sem, akik követnek engem – ők sem amerikaiak.

Viselkedésük és életmódjuk eltér az amerikaitól. Ebben az értelemben nem Amerikában vagyok, hanem ''Vṛndāvanában'', mert bárhová megyek is a lakásomban vagy a templomban, ''Kṛṣṇával'' és a Kṛṣṇa-tudattal élek. Nem fogadom el az Amerika-tudatot. A tanítványaimat is arra tanítom, hogy ezt a tudatot tegyék magukévá. Aki pedig magáévá teszi ezt a tudatot, az szintén nem Amerikában van, sőt, nem is ebben a világban.

Ezt a példát már sokszor említettem. Képzeljünk el egy királyt és egy bogarat, akik ugyanazon a trónon ülnek. A bogár csíp, a király pedig uralkodik. Attól, hogy a bogár a trónon van, még nem lesz király; és attól, hogy a király a bogárral együtt ül ott, még nem válik bogárrá. Miben rejlik a különbség? A tudatban. A király ismeri a kötelességét, és aszerint cselekszik – ezért ő a király. A bogár pedig a saját dolgát végzi: csíp – ezért ő a bogár. Bár ugyanazon a helyen ülnek, a tudatuk különbözősége miatt az egyik bogár, a másik pedig király.

Tehát, ha magadévá teszed a Kṛṣṇa-tudatot, és meg is maradsz benne, akkor már nem ehhez a világhoz tartozol. Többé nem vagy bogár; király vagy. Változtasd meg a tudatodat! Még ha úgy tűnik is, hogy továbbra is a bogárral vagy, valójában már nem vagy bogár. Világos ez?

'''Bīrabhadra:''' Igen.

'''Bhakta (2):''' Mi a különbség...? Hallottam olyan kifejezéseket, mint „megtestesülés”, „kiterjedés” és „teljes kiterjedés” – mint példáil ''Kṛṣṇa'' megtestesülése, kiterjedése...

'''Prabhupāda:''' Igen. Ahogyan egy ember a családban apa, a munkahelyen főnök, máshol pedig valami más – de mindvégig ugyanaz az ember. Ám mivel mi anyagi feltételekhez vagyunk kötve, amikor az irodában vagyok, nem vagyok otthon. Amíg a munkahelyemen főnökként tevékenykedem, nem tudok otthon apaként viselkedni a gyermekeimmel; olyankor távol vagyok. Ez az anyagi helyzetemből fakad. ''Kṛṣṇa'' azonban – mivel teljesen lelki természetű – egyszerre maradhat saját lakhelyén, ''Goloka Vṛndāvanában'', és lehet jelen mindenhol máshol is. Ezt nevezzük kiterjedésnek.

Például ''Kṛṣṇa'' ott él a szívedben. ''Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]). A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. A ''Brahma-saṁhitāban'' ez áll: ''goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37). Ez a lelki állapot: bár Ő állandóan a saját lakhelyén tartózkodik, mégis jelen lehet mindenki szívében, az egész teremtésben. Nemcsak a szívben, hanem minden egyes atomban is. Ez az Ő kiterjedése, teljes kiterjedése. Ő kiterjed... mi is az Ő kiterjedései vagyunk. Mi, élőlények, szintén az Ő kiterjedései vagyunk.

Semmi sem létezik úgy, hogy ne lenne ''Kṛṣṇa'' része. Ezt magyarázza a kilencedik fejezet: ''mayā tatam idaṁ sarvam'' – „Én terjedtem ki minden létezőbe.” ''Sarvam''. ''Mat-sthāni sarva-bhūtāni'' ([[HU/BG 9.4|BG 9.4]]) – „Minden Énbennem létezik.” ''Nāhaṁ teṣu avasthitaḥ'' – „De Én nem vagyok bennük. Én nem vagyok ott.” Te ''Kṛṣṇában'' létezel, de ha nincs meg benned a Kṛṣṇa-tudat, akkor ''Kṛṣṇa'' nincs benned. Ám te ''Kṛṣṇában'' létezel. ''Kṛṣṇa'' nélkül nem létezhetnél. Tehát ''Kṛṣṇa'' mindenütt jelen van, ''Kṛṣṇa'' mindenben benne van. Nekünk kell kifejlesztenünk ezt a tudatot. Ez tesz majd boldoggá.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Gyakran mondták nekem, hogy amikor valaki ''dvijává'' válik, akkor a tetteivel többé nem idéz elő karmikus visszahatást, de én... én...

'''Prabhupāda:''' Amikor valaki ''dvijává'', azaz „kétszer született” személlyé válik. Igen. A „kétszer született” azt jelenti, hogy az illető eljut arra a szintre, ahol megérti a Kṛṣṇa-tudatot. Amikor az ember megszületik a szüleitől, a tudatállapota másmilyen. Gondolj csak egy gyermekre: az ő tudatállapota eltérő; ám amikor felnő, és elkezdi keresni a tudást, illetve megpróbálja megérteni ''Kṛṣṇát'', a tudatállapota megváltozik. Tehát, amikor valaki rálép a Kṛṣṇa-tudat útjára, az a második születésének, a ''dvijának'' a kezdete.

'''Jaya-gopāla:''' Nos, azt mondták nekem, hogy ebben az esetben a tetteink után már nem keletkeznek karmikus visszahatások.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha valaki a Kṛṣṇa-tudatot követi, akkor a karmájának többé nincs visszahatása.

'''Jaya-gopāla:''' Azt is mondták, hogy ha szolgálunk valakit, azzal elérhetjük, hogy ő is viszonozza a szolgálatot, és szolgáljon minket.

'''Prabhupāda:''' Nos, ha Kṛṣṇa-tudatban élsz, akkor mindenképpen valaki szolgálatában kell állnod. Nem találhatsz ki önállóan saját szolgálatot. Amikor így teszel, a szolgálatodnak nem lesz karmikus visszahatása. ''Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ'' ([[HU/BG 3.9|BG 3.9]]). A Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy nincsenek többé saját, személyes indíttatású cselekedeteid. Mivel a személyed is kapcsolatban áll ''Kṛṣṇával'', hogyan is cselekedhetnél pusztán a saját, személyes céljaidért? Kizárólag Kṛṣṇa-tudatban szabad cselekedned. Ez az odaadás; ez a meghódolás. Persze cselekedhetsz egyénileg is, hiszen egyéni lélek vagy – megvan ez a fajta függetlenséged. Ám ez nem tesz boldoggá. Ha valaki egyéni indíttatásból cselekszik, sosem lesz boldog. De ha Kṛṣṇa-tudatban cselekszel, akkor boldog leszel.

Ez a ''Bhagavad-gītā'' teljes tanítása. És az utolsó utasítás: ''sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇam'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]) – „Hagyj fel minden egyéb tevékenységgel, amelyet eltérő tudatállapotban eszeltél ki! Egyszerűen csak hódolj meg Énelőttem!” ''Ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi'' – „Megóvlak téged minden bűnös tett következményétől.”

Igen?

'''Bhakta (2):''' ''Prabhupāda''! Különböző forrásokból hallottam, hogy létezik egy rezgés, amely folyamatosan jelen van az univerzumban. Amikor erre a rezgésre utalnak, vajon az ''oṁra'', a szent ''oṁ'' vibrálására gondolnak?

'''Prabhupāda:''' Először is, abba kellene hagynod, hogy más forrásokból fogadj be tudást.

'''Bhakta (2):''' Nos, én ezt nem tekintem tudásnak, csupán...

'''Prabhupāda:''' De hiszen azt mondtad: „Különböző forrásokból hallottam.”

'''Bhakta (2):''' Olyan emberektől az utcán, akikkel beszéltem.

'''Prabhupāda:''' Értem. Szóval, mi a kérdésed?

'''Bhakta (2):''' Arról a rezgésről beszélnek, amely állandóan jelen van az univerzumban; arról, hogy az ember ráhangolódhat erre a rezgésre, kiejtheti azt, és hogy tulajdonképpen ez az, amire vágynak.

'''Prabhupāda:''' Igen, minden rezgés hanggal jár. Nos, létezik egy ilyen hang: az ''oṁkāra''. Ezt a ''Bhagavad-gītā'' is elismeri. Tehát nincs akadálya annak, hogy ezt elfogadjuk...

'''Bhakta (2):''' Ők ezt úgy emlegetik, mint a végső stádiumot...

'''Prabhupāda:''' Akkor viszont az ő állításukat kell elfogadnod, nem pedig a ''Bhagavad-gītā'' tanítását. Ezért mondom, hogy ne hallgass meg mindenféle forrást! Ha ők azt állítják, hogy ez a végső cél, akkor te ezt el is fogadod?

'''Bhakta (2):''' Nem, nem fogadom el. Csak azt szeretném tudni, hogy vajon az ''oṁ'' rezgésre utalnak-e.

'''Prabhupāda:''' Az ''oṁ'' rezgés létezik. Az ''oṁ'' egyben ''Kṛṣṇa'' megnyilvánulása is; ezt is elismerjük. Ám ez nem a végső valóság. A végső valóság maga ''Kṛṣṇa''. Képzeld el, hogy van egy rezgés, amelynek van egy forrása. Haladj tovább, kövesd vissza, honnan ered ez a rezgés!

Ha kideríted, hogy egy kürt vagy egy kagylókürt okozza-e a rezgést... nos, amíg el nem jutsz ahhoz a ponthoz – ami a végső forrás, nem pedig maga a rezgés –, addig nem érted a lényeget. Tegyük fel, hogy megfújok egy kagylókürtöt. Hatalmas hang keletkezik. De vajon ez a rezgés a végső valóság? Vagy a kagylókürt – amelyből a rezgés kiindul – a végső valóság?

A kagylókürt hangja túlterjed ezen a templomon. Vajon ez azt jelenti, hogy a hang nagyobb, mint maga a kagylókürt? A kagylókürt rezgése látszólag hatalmasnak tűnhet, de vajon valóban az? A valóban hatalmas dolog maga a kagylókürt, amelyből a rezgés származik.

Ez a végső forrás. Az ''oṁkāra'' rezgés tehát betölti az egész univerzumot. Ez rendben is van. De honnan származik? Ezt kell kikutatnod. Ha utánajársz, rá fogsz találni ''Kṛṣṇára''. Ezért ''Kṛṣṇa'' a végső valóság, nem pedig a rezgés. Világos ez? Igen.

Ugyanaz a példa: a napfény az egész univerzumban szétárad. Vajon ettől nagyobbá válik, mint maga a Nap? A Nap a napfény forrása. Hasonlóképpen: ''brahmaṇo ’ham pratiṣṭha'' ([[HU/BG 14.27|BG 14.27]]) – „Én vagyok a forrása a ''Brahmannak'', a ragyogásnak.” Ez tény. A ''Brahman'' nem nagyobb ''Kṛṣṇánál''. ''Kṛṣṇa'' nagyobb a ''Brahmannál''. ''Mattaḥ parataro nāsti'' – a ''Bhagavad-gītāban'' ez áll: „Nincs nálam magasabb rendű igazság.” Ezek az emberek ezt nem képesek megérteni. Kevésbé intelligensek.

Ugyanaz a példa: mivel látják, hogy a napfény az egész univerzumban szétárad, azt hiszik, hogy az fontosabb, vagy nagyobb, mint maga a Napbolygó. Ám valójában nem így van. Ez az egyszerű igazság. Ha pedig eljutunk a Napbolygóra, ott találjuk ''Vivasvánt'', a Napistent. A Napbolygó éppen az ő jelenléte miatt olyan vakítóan ragyogó. Hasonló a helyzet az összes személytelen elképzeléssel is: amikor eljutunk ''Kṛṣṇához'', akkor érjük el a végső célt.

Számos egyszerű példa hozható fel. Vegyük például az országotokat: az egész országban rengeteg kormányzati részleg és hivatal működik. Ám az egész rendszer az elnök személyében összpontosul. Hogyan is tagadhatnám ezt?

Minden az elnök irányítása alatt zajlik. Ez persze csak egy egyszerű példa. Hasonlóképpen, végső soron, ha nincs ott a háttérben a Legfelsőbb Személy... nos... ''Hayagrīva'' hozott egy könyvet, amelynek címe: Isten létezésének bizonyítékai (Evidence of God). Számos tudós írt ebbe a kötetbe, és mindannyian egyetértettek abban, hogy ha létezik Isten, akkor Ő mindenképpen személy. Személynek kell lennie. Nemde, ''Hayagrīva''?

'''Hayagrīva:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon jelentős tudósok – csillagászok, matematikusok – írtak ebbe a könyvbe, amely Isten létezésének bizonyítékait tárgyalja. És mindannyian arra a következtetésre jutottak, hogy ha létezik Isten, akkor Ő szükségszerűen személy; nem lehet személytelen. Isten pedig személyesen kijelenti: „Nincs nálam nagyobb igazság. ''Arjuna'', nincs nálam nagyobb igazság.” ''Ahaṁ sarvasya prabhavaḥ'' ([[HU/BG 10.8|BG 10.8]]): „Én vagyok minden energia forrása.” Tehát Isten ezt mondja, ''Arjuna'' ezt mondja, ''Vyāsa'' ezt mondja, ''Nārada'' ezt mondja; miért hallgatnánk meg egy járókelőt? (nevetés) (nevet) Vajon egy járókelő nagyobb, mint ''Nārada''? Nagyobb, mint ''Vyāsa''? Nagyobb, mint ''Kṛṣṇa''? Akkor miért hallgatnék rá? Azt kellene mondanod neki: „Kérlek, tartsd meg magadnak az elméletedet! Mi nagyobb tekintéllyel bírunk, mint te.” Igen.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Ha kint vagyunk az utcán, és pénzt gyűjtünk, és arra gondolunk: „Ó, milyen jó adománygyűjtő vagyok, olyan ügyesen gyűjtök, de ő mégis ad…” (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Igen. Igen. Nagyon jó adománygyűjtő vagy ''Kṛṣṇa'' szolgálatában.

'''Jaya-gopāla:''' De ha…

'''Prabhupāda:''' Igen, igen, légy büszke! Érezd úgy: „Nagyon ügyesen dolgozom ''Kṛṣṇáért''.” (nevetés) Mi semmit sem vetünk el. Még ezt a büszkeséget sem, igen. „Én ''Kṛṣṇa'' kiválóbb szolgája vagyok. Igen, büszke vagyok rá.” Ez a fajta büszkeség jó dolog. Igen?

'''Vendég vagy bhakta:''' Lehet, hogy buta kérdés, de…

'''Prabhupāda:''' Nos, mindannyian buták vagyunk. (nevetés) Tehát a kérdések is szükségszerűen buták.

'''Vendég vagy bhakta:''' A ''yogával'' kapcsolatban sokat hallottam…

'''Prabhupāda:''' Igen, mivel buták vagyunk, ezért… pontosan úgy, ahogy ő mondja: „Hallottam az utcán.” Érted? Nekünk mindent ''Kṛṣṇától'' kell hallanunk; csak úgy lehet tökéletes.

'''Vendég vagy bhakta:''' Nos, néha… úgymond csakrákat érzek. Úgy érzem, mintha nagyon könnyű lennék itt, és valami örvénylést érzek, amit – úgy hiszem – ezer szirmú lótusznak neveznek. Vajon csak a képzeletem játszik velem, vagy ezek valóságos dolgok?

'''Prabhupāda:''' Igen, ez csupán képzelet. Ha felnyitnád a koponyádat, nem találnál benne semmilyen lótuszt. (nevetés) Szóval ez csak a te képzeleted, semmi több. Az ilyen képzelgéseket azoknak szánják, akik túlságosan elmerültek az életnek ebben a testi felfogásában. „Itt egy lótusz, itt egy ''manaḥ-sarovara'' (az elme tava), itt a boldogság óceánja, itt pedig... nos, ezt neked kell felfedezned” – mindezt csak azért, hogy segítsenek az illetőnek a koncentrálásban.

Olyan ez, mint amikor egy csintalan fiút – hogy ne csináljon több badarságot – arra kérünk: „Kérlek, ülj le ide! Hagyd abba ezt az egészet!” A mi álláspontunk ez: „Nem ez a test vagyok. Még ha létezik is lótusz, engem az nem érdekel.” Érted? Nem ez a test vagyok. Még ha van is ott lótusz, mi közöm lenne hozzá? Az alapvető tézisünk az, hogy nem ez a test vagyok.

'''Vendég vagy bhakta:''' De úgy emlékszem, a ''Bhagavad-gītāban'' valahol említik, hogy a halál pillanatában az embernek a fejtetőnél lévő... ööö... levegőre kell összpontosítania, ami...

'''Prabhupāda:''' Ami a koncentrálást illeti – nem tudom, hol szerepel ez pontosan a ''Bhagavad-gītāban'' –, de a yogarendszerben a koncentrálás lényege az, hogy Őrá, ''Viṣṇura'' gondoljunk. Nem pedig a fejben lévő lótuszra. Igen?

'''Bhakta (4):''' Igaz-e, hogy a ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya mantra'' erősebb, mint a ''mahā-mantra''?

'''Prabhupāda:''' ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' és a ''mahā-mantra'' egy és ugyanaz. ''Kṛṣṇa'' és az Ő neve egy. ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' és a ''Hare Kṛṣṇa'' ugyanaz. ''Śrī-kṛṣṇa-caitanya rādhā-kṛṣṇa nahe anya'' (''Śrī Guru-paramparā'' 6.). ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' a ''Hare'' és a ''Kṛṣṇa'' egyesülése. Tehát nincs köztük különbség. Mindannyian ugyanazok. Ám mivel ezt ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' kegyéből kapjuk – hiszen Ő azért jelent meg, hogy elhozza nekünk ezt a ''mahā-mantrát'' –, ezért először ''Śrī Kṛṣṇa Caitanyához'' imádkozunk: „Adj erőt ahhoz, hogy befogadhassuk a ''Hare Kṛṣṇát''.”

Ezért énekeljük: *''śrī-kṛṣṇa-caitanya prabhu nityānanda''*... éppúgy, ahogyan először a lelki tanítómesternek fejezzük ki tiszteletünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a lelki tanítómester nagyobb lenne ''Kṛṣṇánál''.

A lelki tanítómester ''Kṛṣṇa'' kegyelmének megnyilvánulása; ezért a ''śāstrák'' azt mondják, hogy ugyanazt a tiszteletet kell megadni neki, mint ''Kṛṣṇának''. Ám a lelki tanítómester sosem gondolja úgy, hogy „én nagyobbá váltam ''Kṛṣṇánál''”. Ha mégis így tenne, akkor ő egy ''Māyāvādī'' lenne, vagy azt hinné, hogy egyenlő Vele... (szakadás) (vége)

Category:HU/681213 - Lecke BG 02.40-45 - Los Angeles

2026-11-10T12:36:07Z

Istvan:

Category:HU/681211 - Lecke BG 02.27-38 - Los Angeles

2026-11-10T12:31:06Z

Istvan:

Category:HU/681209 - Lecke; Bhaktisiddhanta Sarasvati eltávozási napjának ünnepe - Los Angeles

2026-11-10T12:26:16Z

Istvan:

Category:HU/681209 - Lecke; Bhaktisiddhanta Sarasvati eltávozási napjának ünnepe - Los Angeles

2026-11-10T12:24:40Z

Istvan:

Category:HU/681206 - Lecke BG 02.26 - Los Angeles

2026-11-10T12:17:40Z

Istvan:

Category:HU/681206 - Lecke BG 02.26 - Los Angeles

2026-11-10T12:15:44Z

Istvan:

Category:HU/681204 - Lecke - Los Angeles

2026-11-10T11:08:02Z

Istvan:

Category:HU/681204 - Lecke - Los Angeles

2026-11-10T11:06:09Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke SB 02.02.05 - Los Angeles

2026-11-10T11:00:46Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke BG 07.01 - Los Angeles

2026-11-10T10:55:44Z

Istvan:

Category:HU/681202 - Lecke BG 07.01 - Los Angeles

2026-11-10T10:51:05Z

Istvan:

Category:HU/681219 - Lecke BG 02.62-72 - Los Angeles

2026-11-10T09:33:59Z

Istvan: Created page with "Category:HU/Leckék - 1968 Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968 Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968 Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10 Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok <div style="float:left">link=Category:HU/Clases por fecha''':Category:HU/Sri..."

Category:HU/681216 - Lecke BG 02.46-62 - Los Angeles

2026-11-10T09:32:15Z

Category:HU/681213 - Lecke BG 02.40-45 - Los Angeles

2026-11-10T09:30:48Z

Category:HU/681211 - Lecke BG 02.27-38 - Los Angeles

2026-11-10T09:28:41Z

Category:HU/681209 - Lecke; Bhaktisiddhanta Sarasvati eltávozási napjának ünnepe - Los Angeles

2026-11-10T09:26:20Z

Category:HU/681206 - Lecke BG 02.26 - Los Angeles

2026-11-10T09:22:34Z

Category:HU/681204 - Lecke - Los Angeles

2026-11-10T09:20:46Z

Category:HU/681202 - Lecke SB 02.02.05 - Los Angeles

2026-11-10T09:19:13Z

Category:HU/681202 - Lecke BG 07.01 - Los Angeles

2026-11-10T09:15:55Z

Category:HU/681125 - Lecke BG 02.01-10 - Los Angeles

2026-11-03T17:37:35Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681125_-_Lecture_BG_02.01-10_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681125BG-LOS ANGELES - 1968. november 25.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681125BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' Ki vitte el a ''mūrtidat''?

'''Bīrabhadra:''' Ki vitte el Őt? Nem tudom. Valaki betört a házba; elvittek egy írógépet meg a varrógépet, és azt hiszem, ez...

'''Prabhupāda:''' Mit? Írógépet? Mikor?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap éjjel. Épp tegnap kaptunk egy új varrógépet...

'''Prabhupāda:''' Mit?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...egy nagyon drága varrógépet, és ellopták.

'''Prabhupāda:''' Varrógépet?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Meg egy írógépet. Elvitték a házból.

'''Revatīnandana:''' Amíg a Griffith Parkban voltunk a kīrtana-csoporttal, betörtek a házunkba és elvitték azokat.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Szóval nem jó környék?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem jó környék. Úgyhogy mostantól jobban vigyázunk majd.

'''Prabhupāda:''' Valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Rendben.

'''Prabhupāda:''' Ez az egyetlen óvintézkedés.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, én is erre gondoltam.

'''Prabhupāda:''' Szerintem a mi lakásunkban is ott kell maradnia valakinek. Itt... New Yorkban is elvesztettem az írógépemet meg a magnómat. A 72. utcában, nappal, kilenc órakor. Kilenc körül elmentem enni Dr. Mishra lakására, és mire visszaértem, láttuk, hogy az ajtó fel van törve. Az a gondnok – néger volt –, ő csinálta, tudom. Ez nagyon gyakori eset itt. Új gépet vettetek és új...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A magnó... akarom mondani, a varrógép ''Śīlavatīé'' volt. Ő küldte ide ''Dineśával''. Két-három órával azelőtt kaptam meg.

'''Prabhupāda:''' A magnódat is?

'''Dineśa:''' Nem. A varrógépet ''Śīlavatītól'' hoztam el San Franciscóból. Igen. Ezt a varrógépet.

'''Prabhupāda:''' És az írógép? Kié volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az írógép az enyém volt. Épp csak... ''Puruṣottama'' hozta el nekem New Yorkból, a szüleimtől. Szóval, alig telt el egy hét, és mindkettő eltűnt.

'''Prabhupāda:''' Új írógép volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nos, gyakorlatilag új volt. Nagyon jó írógép volt.

'''Prabhupāda:''' Milyen gyártmány?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Olivetti. Hordozható modell.

'''Prabhupāda:''' Olivetti, hordozható.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen. Jó fajta. De a varrógép nagyon drága. Talán 150 dollár volt...

'''Govinda dāsī:''' 163 dollár.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 163 dollár. Nagyon jó.

'''Prabhupāda:''' Szóval, vigyáznunk kell. Mit lehet tenni? Mostantól nagyon óvatosnak kell lennetek, és valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Govinda dāsī:''' Bár mi nagyon jó környéken lakunk. Ők Watts közelében laknak, és az... a Watts negyed mellett laknak, a Watts negyed pedig hírhedt. Két-három évvel ezelőtt hét napig tartó zavargások, lövöldözések és fekete lázadások voltak ott. Mi nagyon szép környéken lakunk, de ők nagyon rossz helyen élnek.

'''Prabhupāda:''' Szóval, továbbra is ott fogtok lakni? (kuncog)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ez... (érthetetlen)... nem közvetlenül a legrosszabb környéken van. Nem Wattsban van. Egy másik területen, de azért... bár ahol ti laktok, az nagyon jó. Nem hiszem, hogy lopás fordulna elő. Biztonságosabb.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon tisztességes környéknek tűnik.

Rendben. Olvasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Sañjaya'' így szólt: Látva, hogy ''Arjuna'' együttérzéssel és mély bánattal teli, s szemei könnyektől csordulnak túl, ''Madhusūdana'', azaz ''Kṛṣṇa'', a következő szavakat intézte hozzá. ([[HU/BG 2.1|BG 2.1]])

„A Legfelsőbb Személyiség így szólt: »Kedves ''Arjunám'', honnan erednek benned ezek a tisztátalan gondolatok? Egyáltalán nem méltók ahhoz az emberhez, aki ismeri az élet magasabb rendű értékeit. Nem a felsőbb bolygókra vezetnek, hanem gyalázathoz ([[HU/BG 2.2|BG 2.2]]).« Magyarázat...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ''Arjuna'' együttérzést tanúsított fivérei és rokonai iránt, s szinte sírt – könnyek ültek a szemében –, ''Kṛṣṇa'' pedig azt mondta, hogy ez nem ''ārya'' viselkedés. Nem méltó egy ''āryához''. Figyeljük meg: annyira együttérző volt, mégsem nyerte el ''Kṛṣṇa'' helyeslését.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A szanszkrit ''Bhagavān'' szót a nagy tekintélynek örvendő ''Parāśara Muni'' – ''Vyāsadeva'' apja – magyarázza meg. Azt a Legfelsőbb Személyiséget nevezik ''Bhagavānnak'', aki teljes gazdagsággal, teljes erővel, teljes hírnévvel, teljes szépséggel, teljes tudással és teljes lemondással rendelkezik. Számos olyan személy létezik, aki rendkívül gazdag, hatalmas, szép, híres, tudós és nagyfokú lemondásban él, ám senki sem állíthatja magáról, hogy e kincsek mindegyikével teljes mértékben rendelkezik.”

„Ez az állítás kizárólag ''Kṛṣṇára'' érvényes; Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény – beleértve ''Brahmāt'' is – sem birtokolhat ilyen gazdagságot. Sem az Úr ''Śiva'', sem pedig ''Nārāyaṇa'' nem rendelkezik ilyen mértékű gazdagsággal, mint ''Kṛṣṇa''.”

„E tulajdonságok elemző vizsgálata alapján maga az Úr ''Brahmā'' állapítja meg a ''Brahma-saṁhitāban'', hogy az Úr ''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem áll felette. Ő az ősi Úr, vagyis ''Bhagavān'', akit ''Govindaként'' ismernek, és Ő minden ok legfőbb oka. A következőképpen áll ez leírva:”

„Számos olyan személyiség létezik, aki rendelkezik *''Bhagavān''* tulajdonságaival, ám ''Kṛṣṇa'' mindannyiuknál felsőbbrendű, mivel senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, akinek teste örökkévaló, s tudással és boldogsággal teli. Ő az ősi Úr, ''Govinda'', és minden ok oka.”

„A ''Bhāgavatam'' szintén felsorolja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének számos megtestesülését, ám ''Kṛṣṇát'' úgy írja le, mint az eredeti Személyiséget, akiből az Istenség számos megtestesülése és személyisége kiterjed. Ez a következőképpen áll leírva:”

„Az Istenség itt felsorolt megtestesülései mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes kiterjedései vagy e teljes kiterjedések részei, ''Kṛṣṇa'' azonban maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért ''Kṛṣṇa'' az Istenség eredeti Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, valamint mind a Felsőlélek, mind a személytelen ''Brahman'' forrása.” „A Legfelsőbb Személy jelenlétében ''Arjuna'' rokonai miatti bánkódása mindenképpen méltatlan, ezért ''Kṛṣṇa'' a ''kutah'' – »honnan« – szóval fejezte ki meglepetését. Ilyen férfiatlan érzések nem voltak elvárhatók az ''āryák'' néven ismert, civilizált embercsoporthoz tartozó személytől.”

„Az »''ārya''« szó azokra az emberekre vonatkozik, akik ismerik az élet értékét, és lelki megvalósításon alapuló kultúrát követnek. Azok, akiket az élet anyagi szemlélete vezérel, nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság – ''Viṣṇu'' vagyis ''Bhagavān'' – megvalósítása. Az ilyen embereket rabul ejtik a külsőségek...”

'''Prabhupāda:''' Manapság azt állítják magukról, hogy „az ''ārya'' családhoz tartozunk”, ám nem rendelkeznek az ''ārya'' lét kritériumaival. Az ''ārya'' lét ismérveit ott leírják. Amikor ''Arjuna'' egy pillanatra megingott, és némi gyengeséget mutatott, azonnal ''nem-āryának'' bélyegezték: „Ó, épp most árulod el magadról, hogy nem vagy ''ārya''.” Értitek? Mindezt maga ''Kṛṣṇa'' mondta. Az „''ārya''” szó azonban nem közönséges fogalom. ''Āryának'' lenni annyit tesz, mint – amennyire csak lehetséges – tökéletes embernek lenni. Ez az ''ārya'' civilizáció lényege.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen embereket rabul ejti az anyagi világ külső megjelenése, ezért nem tudják, mi a felszabadulás. Azokat, akiknek nincs tudomásuk az anyagi kötöttség alóli felszabadulásról, ''nem-āryáknak'' nevezzük. ''Arjuna'' megpróbált eltérni előírt kötelességétől, és visszautasította a harcot, noha ''kṣatriya'', azaz harcos volt.

Ezt a gyáva cselekedetet a ''nem-āryákra'' jellemző magatartásként írják le. A kötelességtől való ilyen eltérés nem segíti az embert a lelki életben való előrehaladásban, sőt, még arra sem ad lehetőséget, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban.” Az Úr ''Kṛṣṇa'' nem helyeselte ''Arjuna'' rokonai iránti úgynevezett együttérzését.

'''Prabhupāda:''' Úgynevezett együttérzés. Azt hitte, hogy ezzel az együttérzéssel – mondhatni – elismerést vív ki ''Kṛṣṇánál''. Ám ''Kṛṣṇa'' elítélte ezt. Igen. Épp az ellenkezőjét tette. Más szóval, ''Kṛṣṇa'' nagyon szigorú is tud lenni. Ez jellemző ''Kṛṣṇára'' és társaira.

''Vajrād api kaṭhora'' és ''kusumād api kamala''. Gyengédebb a virágnál és keményebb a villámnál. Két ellentét. Amikor ''Kṛṣṇa'' szigorú, keményebb a villámnál, amikor pedig gyengéd, gyengédebb a virágnál. Ezt a két példát szokták említeni: ''vajrād api kaṭhora'', ''kusumād api kamala''.

''Kṛṣṇa'' tehát nem engedékeny a barátjával vagy a híveivel szemben, mivel az engedékenység nem válna a javukra. Nem segítene rajtuk. Néha úgy tűnhet, hogy nagyon kemény a híveivel, pedig valójában nem az. Ahogyan az apa is néha nagyon szigorúvá válik. Ez jó dolog. Később bebizonyosodik majd, hogyan vezetett ''Kṛṣṇa'' keménysége a megváltáshoz. A végén ''Arjuna'' elismeri: „Kegyed által megszűnt a káprázatom.”

Az Istentől érkező ilyen jellegű szigorúságot a hívek néha félreértik. Mi ugyanis ahhoz szoktunk, hogy azt fogadjuk el, ami azonnal kellemes számunkra, ám olykor azt tapasztaljuk, hogy nem azt kapjuk, ami rögtön örömöt okozna. Mégsem szabad csalódnunk. Ragaszkodnunk kell ''Kṛṣṇához''. Ez ''Arjuna'' hozzáállása.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ó, ''Pṛthā'' fia! Ne add át magad ennek a lealacsonyító tehetetlenségnek!” ([[HU/BG 2.3|BG 2.3]])

'''Prabhupāda:''' Hmm. Lealacsonyító tehetetlenség. Ő nem akarja (kuncogva) gyávának és tehetetlennek látni a hívekét. Tehát ez az úgynevezett tulajdonság – a tehetetlenség és a szűkkeblűség – nem jellemző a hívőre. Minden tekintetben nagyon ügyesnek és rátermettnek kell lennie. Ezt akarja látni ''Kṛṣṇa''. Igen.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Nem illő hozzád! Válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel, ó, ellenség fenyítője!”

'''Prabhupāda:''' Kifejezetten így szólítja meg: „Ellenség fenyítője”. Amikor nincs mentség, meg kell fenyítened az ellenséget. Nem arról van szó, hogy „Mivel Kṛṣṇa-tudatúvá váltam, nagyon alázatos leszek”. Alázatosnak kell lenned, de ha a helyzet úgy kívánja, villámcsapásként kell lesújtanod. Ezt tanítja ''Kṛṣṇa''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Arjuna'' így szólt: Ó, ''Madhu'' elpusztítója, ''Kṛṣṇa''! Hogyan támadhatnék vissza nyilakkal a csatában olyan személyek ellen, mint ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', akik tiszteletet érdemelnek?” ([[HU/BG 2.4|BG 2.4]])

'''Prabhupāda:''' Persze, itt nem szerepel minden magyarázat. ''Kṛṣṇa'' itt „ellenség fenyítőjének” nevezi ''Arjunát''. ''Arjuna'' pedig „''Madhusūdanának''”, azaz a ''Madhu'' démon elpusztítójának szólítja ''Kṛṣṇát''. „Igen, te az ellenség fenyítőjének nevezel engem, de vajon a nagyapámat és a tanítómat is ellenségnek tartod? Te ''Madhu'' démont ölted emg, ezért ''Madhusūdana'' a neved, de tőlem azt kéred, hogy a nagyapámat és a tanítómat öljem meg.” Ez a célzás lényege. „Rendben van, hogy a neved ''Madhusūdana''. Megöltél egy démont, akit ''Madhunak'' hívtak, de tőlem azt kéred, hogy ''Bhīṣmasūdana'' legyek? ''Bhīṣma'' a nagyapám. És ''Droṇasūdana''? A »''sūdana''« azt jelenti: elpusztító. Hogyan tehetnék ilyesmit?” Ez a válasz.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Jobb ebben a világban koldulásból élni, mint olyan nagy lelkek életének árán élni, akik a tanítóim. Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Ha megöljük őket, a zsákmányunk vérrel szennyeződik.” ([[HU/BG 2.5|BG 2.5]])

'''Prabhupāda:''' Ez egy újabb példa arra, hogyan kell tiszteletet tanúsítani a felettesek iránt. ''Arjuna'' így szól: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim.” Miért kapzsik? „Mély vonzalmat éreznek irántam. Nagyapám, ''Bhīṣma'' mély vonzalmat érez irántam. És ''Droṇācārya''... én vagyok a kedvenc tanítványa, így ő is mély vonzalmat érez irántam... jóindulattal viseltetik irántam.

Mivel azonban ''Duryodhana'' fizetett nekik, elfogadták a szolgálatát. Fizetett nekik. Tehát kapzsik. Pusztán a pénzért – a sok szeretet és a szoros kapcsolat ellenére is – elfogadták ''Duryodhana'' szolgálatát a pénzre számítva. Ezért mondhatjuk őket kapzsinak. Ám számomra kapzsiságuk ellenére is tiszteletre méltóak.”

Ez a tisztelet. Ez a tisztelet: megadni a tiszteletet annak, aki tiszteletre méltó – még akkor is, ha vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül váltanak ki tiszteletet. Mégis meg kell adni a tiszteletet. Ez a tiszteletadás. Igen. Néha előfordulhat... erre a ''Bhagavad-gītāban'' is találunk példát: ''api cet sudarācāro bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ'' ([[HU/BG 9.30|BG 9.30]]): „Még ha egy odaadó hívőről ki is derül, hogy nem mindig cselekszik helyesen, mivel rendíthetetlen hittel és odaadással viseltetik Irántam” – mondja ''Kṛṣṇa'' –, „szentnek kell tekinteni.” Pusztán ezen egyetlen tulajdonság miatt: mert ''Kṛṣṇán'' kívül nem ismer mást.

Egy ilyen személynél tehát – még ha találunk is némi hibát a jellemében... ahogyan mi is szabályokat állítottunk fel például a tiltott nemi kapcsolat, a mámorítószerek használata vagy a húsevés ellen, és így tovább... nos... természetesen senkinek sem szabad szándékosan megszegnie ezeket a szabályokat. Ám néha mégis előfordulhat, hogy valaki hibát követ el... Tegyük fel, hogy látok valakit dohányozni, miközben egyébként nagyon szépen gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Ilyenkor nem szabad gúnyolódnunk.

Meg kell adnunk neki az esélyt a változásra. Pusztán azért, mert véletlenül rágyújtott – mert dohányzik –, még nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmatlanná vált. Ahogyan ''Arjuna'' is mutatja: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Mégis... mégiscsak a feletteseim.”

Ez az. Ezt nevezik rendíthetetlen hitnek. Még ha látom is, hogy a tiszteletre méltó felettesem valami kifogásolhatót tesz – nem szándékosan, hanem véletlenül –, akkor sem szabad megvonnom tőle a tiszteletet. Ez az... hm.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt sem tudjuk, melyik a jobb: legyőzni őket, vagy vereséget szenvedni tőlük. ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai – akiknek megölése után már élni sem kívánnánk – most itt állnak velünk szemben a csatatéren.” ([[HU/BG 2.6|BG 2.6]])

'''Magyarázat:''' „''Arjuna'' elbizonytalanodott ebben a helyzetben: nem tudta, harcba szálljon-e – vállalva a felesleges erőszak elkövetésének kockázatát, noha a harcosok (''kṣatriyák'') kötelessége a küzdelem –, vagy inkább tartózkodjon ettől, és válassza a koldulásból való megélhetést. Hiszen ha nem győzi le az ellenséget, a koldulás maradna az egyetlen megélhetési forrása. A győzelem felől semmi sem volt biztos, mivel bármelyik fél győztesen kerülhetett ki.”

'''Prabhupāda:''' Ezek azok az okok, amelyek miatt elbizonytalanodott; a szöveg azt igyekszik megvilágítani, hogyan is gondolkodott.

Igen, folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Még ha győzelem várna is rájuk – mivel ügyük igazságos volt –, akkor is, ha ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai elesnének a csatában, nagyon nehéz lenne az élet nélkülük. Ilyen körülmények között ez egyfajta vereséget jelentene. ''Arjuna'' ezen megfontolásai egyértelműen bizonyították, hogy nem csupán az Úr nagy híve volt, hanem rendkívül megvilágosodott is, aki teljes mértékben uralta elméjét és érzékeit.”

„Az a vágya, hogy koldulásból éljen – jóllehet királyi családban született –, a lemondás újabb jele. Teljes mértékben jellemezte őt a türelem; erről tanúskodnak e tulajdonságok, valamint a lelki mestere, ''Śrī Kṛṣṇa'' útmutatásai iránti hite.”

„A következtetés az, hogy ''Arjuna'' teljesen alkalmas volt a felszabadulásra. Az érzékek uralása nélkül nincs esély a tudás szintjére való emelkedésre, tudás és odaadás nélkül pedig nincs esély a felszabadulásra. ''Arjuna'' mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett, a világi kapcsolataiban megnyilvánuló kiváló tulajdonságain felül.”

'''Prabhupāda:''' Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most bizonytalan vagyok abban, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Miről van szó?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most összezavarodtam a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem minden lélekjelenlétemet. Ebben az állapotban arra kérlek, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra. Most a tanítványod vagyok, és olyan lélek, aki meghódolt Neked. Kérlek, taníts meg rá, mit tegyek.” ([[HU/BG 2.7|BG 2.7]])

'''Magyarázat:''' „A természet rendjénél fogva az anyagi tevékenységek teljes rendszere mindenki számára zavarforrás. Minden lépésnél nehéz döntésekkel és bizonytalansággal találkozunk, ezért helyes, ha az ember egy hiteles lelki tanítómesterhez fordul, aki megfelelő útmutatást tud adni az élet céljának megvalósításához. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, hogy forduljunk hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet azon nehézségeitől és zavaraitól, amelyek akaratunk ellenére jelentkeznek.

Ezek olyanok, mint az erdőtűz, amely minden külső beavatkozás nélkül keletkezik. Hasonlóképpen, a világ helyzete is olyan, hogy az élet problémái és zavarai automatikusan felbukkannak, anélkül, hogy mi magunk vágynánk rájuk. Senki sem akar tüzet, mégis bekövetkezik, és mi tanácstalanul állunk a helyzet előtt.

A védikus bölcsesség ezért azt tanácsolja, hogy az élet problémáinak megoldása és a megoldás tudományának megértése érdekében olyan lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki a tanítványi láncolat része. Aki hiteles lelki tanítómester útmutatását követi, arról feltételezhető, hogy mindent tud. Ezért nem szabad az anyagi... állapotban maradni...”

'''Prabhupāda:''' Ez egy védikus vers fordítása: ''ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

''Ācāryavān'' – az, akinek ''ācārya'' (lelki tanítómester) ad útmutatást; róla feltételezhető, hogy mindent tud. ''Ācāryavān puruṣo veda''. Ez áll ott.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ezért nem szabad az anyagi zavarodottság állapotában maradni, hanem fel kell keresni egy ilyen tanítót. Ez a vers lényege. Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él? Az, aki nem érti meg az élet problémáit.”

„A ''Garga-upaniṣad'' így írja le ezt: fösvény ember az, aki emberként nem oldja meg az élet problémáit, és így – anélkül, hogy megértené az önmegvalósítás tudományát – úgy hagyja el ezt a világot, mint a macskák és a kutyák. Őt nevezik fösvény embernek. Az életnek ez az emberi formája a legértékesebb kincs az élőlény számára, aki arra használhatja fel azt, hogy megoldja az élet problémáit. Ezért, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az fösvény."

'''Prabhupāda:''' Ahogyan a fösvény ember sem használja megfelelően a vagyonát... tegyük fel, hogy van egymillió dollárod: ha csak őrizgeted, nem használod megfelelően, vagy eltékozolod, akkor fösvénynek neveznek. De ha jól használod fel, és hasznot húzol belőle, akkor bölcs vagy.

Hasonlóképpen, a ''Garga-upaniṣad'' kétféle csoport között tesz különbséget. Az egyik csoportba tartozó embereket ''kṛpaṇának'' nevezi. A ''kṛpaṇa'' jelentése: fösvény. A másik csoportba tartozókat pedig ''brāhmaṇának'' nevezi.

Így tesz különbséget: ''etad viditvāsmāt ya praiti sa brāhmaṇaḥ''. Ez az önmegvalósítási folyamat... meg fogunk halni. Ez biztos. Mindannyian meg fogunk halni. De nem szabad úgy meghalnunk, mint a macskák és a kutyák. Ez a különbség. Meghalhatunk. Meg kell halnunk. Senki sem menekülhet a halál elől. De a halál eljövetele előtt tudnunk kell, mi az önvaló és mi az önmegvalósítás. Ők a ''brāhmaṇák''.

Azokat, akik igyekeznek megérteni, kik is ők valójában, mi a kapcsolatuk Istennel, és hogyan kellene élniük, ''brāhmaṇáknak'' nevezik. Akik pedig úgy élnek, mint a macskák és a kutyák – csupán esznek, alszanak, párosodnak és meghalnak –, azok úgy is halnak meg, mint a macskák és a kutyák.

A halál tehát elkerülhetetlen. ''Prahlāda Mahārāja'' is ezt tanácsolja iskolatársainak szóló útmutatásában: ''kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha'' ([[HU/SB 7.6.1|SB 7.6.1]]).

„Kedves barátaim, már az élet kezdetétől fogva – most ötévesek vagyunk –, már ekkortól meg kell próbálnunk megérteni a ''bhāgavata-dharmát''.” A ''bhāgavata-dharma'' azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Úrhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt nevezik ''bhāgavata-dharmának''. ''Mānuṣam adhruvam'' – az emberi élet mulandó. Bár az élet átmeneti jellegű, mégis kiválóan alkalmas az önmegvalósításra. Ezért ezt a folyamatot már gyermekkorban el kell kezdeni.

Vegyük például a modern oktatási rendszert: ha a gyerekek játékokat kapnak – mondjuk mérnöki jellegűeket... különösen az önök országában láttam ilyet: kapnak vasutmodelleket, meg sok minden mást. Így megérthetik, hogyan működik a vasútrendszer vagy a mérnöki technológia; már életük kezdetén fogalmat alkotnak róla, és esetleg kedvet kapnak egy bizonyos tevékenységi körhöz. Hasonlóképpen, a Kṛṣṇa-tudatos oktatást is már az élet kezdetétől fogva biztosítani kellene.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki mérnök, technológus, orvos vagy hasonló szakember lesz. Pedig az élet valódi problémája önmagunk megértése. Ám az egész világon nincs olyan oktatási rendszer, amely foglalkozna azzal, mi is az az „én” (a lélek), mik az igényei, miből áll, hogyan működik, és így tovább. Bostonban volt egy Massachusettsi Műszaki... ismeritek?

'''Bhakta:''' Massachusettsi Műszaki Intézet.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ott elmagyaráztam: „Itt van egy remek műszaki intézet, de hol van az a műszaki részleg, amelynek feladata ennek megértése?” A diákok nagyra értékelték ezt.

Valójában ez a hiányosság. Tudjuk – és ezzel kezdődik a ''Bhagavad-gītā'' –, hogy létezik valami, ami nélkül ez a test értéktelen. Ám senki sem próbálja megérteni, mi is az a valami. Nincs olyan műszaki intézet, amely ennek megértésével foglalkozna. Nem hiányos ez a rendszer? Mégis, rendkívül büszkék az oktatás fejlődésére.

Éppen a lényeg hiányzik. Megvannak a részlegek a test kényelmének és fenntartásának szolgálatában, de mi a helyzet azzal a dologgal, amely nélkül a test értéktelenné válik? Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. A ''Bhagavad-gītā'' éppen ezt a tudást – ezt a technológiát – tanítja.

Ezt kellene megértenetek. A ''Bhagavad-gītā'' nem a külső testre vonatkozó technológia. A ''Bhagavad-gītā'' a ''dehī'' – a testben lakozó lélek – technológiája; ő mozgatja a testet, és ő tartja azt életben. A test lehet egészséges, remek, gyönyörű és vonzó. De meddig? Csak addig, amíg a lelki lény jelen van benne.

Amint a lélek távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Lehet szó egy gyönyörű fiatal lányról, aki után mindenki vágyakozik, ám amint a lélek elhagyja a testet, senki sem akarja többé magáénak tudni. Azonnal értéktelenné válik. (nevetés) Ugye? Senki sem veszi igazán komolyan, mi is az a dolog. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''.

Igen?

'''Śrīmatī:''' Ez lenne tehát az öregedés? Amikor a lelki lény elhagyja a testet, az ember megöregszik?

'''Prabhupāda:''' Nem, a lelki lény nem öregszik. A test változik; ez a folyamat lényege. Ezt magyarázza majd a:
:''dehino ’smin yathā dehe''
:''kaumāraṁ yauvanaṁ jarā''
:''tathā dehāntara-prāptir''
:''dhīras tatra na muhyati''
([[HU/BG 2.13|BG 2.13]])

A lélek örök. A test változik. Ezt kell megérteni. A test változik – ezt mindenki képes felfogni. Ahogyan gyermekkorodban más volt a tested – akárcsak ennek a gyermeknek, akinek szintén más a teste –, és amikor ez a gyermek fiatal lánnyá serdül, akkor is más lesz a teste; ám a lélek mindkét testben jelen van. Ez a bizonyíték arra, hogy a lélek nem változik; a test változott meg.

Ez a bizonyíték. A gyermekkoromra gondolok. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az „én” vagyok, aki gyermekkoromban léteztem; emlékszem, hogy gyermekkoromban ezt és azt tettem. Ám az a gyermekkori test már nincs meg. Elmúlt. Következésképpen a következtetés az, hogy a testem megváltozott, de én ugyanaz maradtam. Nemde? Ez egyszerű igazság.

Ez a test tehát meg fog változni, én azonban megmaradok. Lehet, hogy másik testbe lépek – ez nem számít –, de én megmaradok. ''Tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan a jelenlegi körülmények között is változtatom a testemet, ugyanúgy a végső változás sem jelenti azt, hogy meghaltam. Másikba lépek át... ezt is kifejti a ''vāsāṁsi jīrṇāni yathā'' ([[HU/BG 2.22|BG 2.22]]): változom.

Amikor még nem voltam ''sannyāsī'', úgy öltözködtem, mint bármely úriember. Most megváltoztattam az öltözékemet. Ez nem jelenti azt, hogy meghaltam. Nem. Csak a testemet változtattam meg, ennyi az egész. Megváltoztattam az öltözékemet.

Folytasd.

(félre) Most nem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él...” Ó, ezt már olvastuk. „A ''kṛpaṇák''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛpaṇák'', igen, épp ott tartottál az olvasásban.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...vagyis a fösvény természetű emberek az élet anyagi szemléletmódja alapján a család, a társadalom, az ország stb. iránti túlzott ragaszkodással pazarolják el az idejüket. Az ember gyakran a »bőrbetegség« alapján kötődik a családi élethez, a feleségéhez, a gyermekeihez és a többi családtaghoz. A ''kṛpaṇák'' azt hiszik, képesek megvédeni családtagjaikat a haláltól, vagy azt gondolják, hogy családjuk vagy társadalmuk megmentheti őket a haláltól. Ilyen családi ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatoknál is megfigyelhető, hiszen ők is gondoskodnak kicsinyeikről.

Mivel intelligens volt, ''Arjuna'' megértette, hogy a családtagjai iránti vonzalma és az a vágya, hogy megvédje őket a haláltól, zavarodottságának okai. Bár tisztában volt vele, hogy a harc kötelessége vár rá, fösvény természetéből fakadó gyengesége miatt mégsem tudta teljesíteni ezt a kötelességet.

Ezért arra kéri az Úr ''Kṛṣṇát'', a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy adjon végleges megoldást. Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣnának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. A mester és a tanítvány közötti párbeszéd komoly dolog, ''Arjuna'' pedig most nagyon komolyan akar beszélni az elismert lelki tanítómester előtt. ''Kṛṣṇa'' tehát az eredeti...”

'''Prabhupāda:''' Itt egy módszerről van szó. Ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' és ugyanaz az ''Arjuna'' barátokként beszélgetnek. Akkor mi szükség volt arra, hogy ''Arjuna'' lelki tanítómesterként fogadja el ''Kṛṣnát''? Ugyanaz az ''Arjuna'' és ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' beszélgetnek, de miért kell lelki tanítómesterként elfogadni Őt? Ez azt jelenti, hogy miután elfogadta lelki tanítómesternek, nem fog vitatkozni. Egyszerűen elfogadja mindazt, amit Ő mond. Ez a módszer lényege.

Baráti beszélgetés, egyenrangú felek... ''Kṛṣṇa'' mondott valamit, ő pedig válaszolt. Az ilyen vitának sosincs vége. Ám amikor lelki tanítómesterként fogadja el Őt, megszűnik a vita. El kell fogadni mindazt, amit Ő mond. Ezért fogadja el Őt lelki tanítómesternek. Ezt követően ''Arjuna'' soha többé nem mondja majd azt, hogy „ez helytelen”, „ez nem így van”, vagy „nem értek egyet”. Nem. Elfogadja.

A lelki tanítómester elfogadása tehát azt jelenti, hogy az ember elfogad mindent, amit ő mond. Ezért olyan lelki tanítómestert kell választani, akinek az ember teljesen meghódol. Ez a módszer. ''Veda-vākya''. Ahogyan a védikus utasításokat sem kérdőjelezheti meg senki, úgy a lelki tanítómester is a ''Védák'' képviselője. ''Ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

Ez tehát éppeb olyan, mint egy védikus utasítás.

A lelki tanítómesterre is nagy felelősség hárul. Úgy kell oktatnia a tanítványt, hogy az ne tévedjen el; ez pedig biztosított, mivel a lelki tanítómester kizárólag hiteles forrásokból beszél. A ''Bhagavad-gītā'' vagy a ''Bhāgavata'' alapján tanít, illetve azt adja tovább, amit ''Nārada'' vagy ''Vyāsa'' mondott. Ez a tekintélye alapja. Nem mondja azt, hogy „véleményem szerint...”. Nem.

Ezért tökéletes az útmutatás, hiszen a tanítványi láncolatból származik, és aki elfogadja ezt az utasítást, az maga is tökéletesen halad előre. Nem nehéz ezt megérteni. Az illető tehát elfogadja: „Mostantól lelki tanítómesteremnek fogadlak Téged. Taníts engem.” Ez a kijelentés lényege?

Igen. Mi is ez pontosan?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣṇának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. ''Kṛṣṇa'' tehát a ''Bhagavad-gītā'' tudományának eredeti lelki tanítómestere, ''Arjuna'' pedig a ''Gītā'' megértésében az eredeti tanítvány.”

„Hogy ''Arjuna'' miként érti meg a ''Bhagavad-gītāt'', az magában a ''Gītāban'' olvasható, ám a tudatlan, világi tudósok mégis úgy magyarázzák, hogy nem ''Kṛṣṇának'' mint személynek kell alávetni magunkat, hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó megszületetlennek. Nincs különbség ''Kṛṣṇa'' belső és külső mivolta között; aki ezt nem érti, az a legnagyobb bolond és a legnagyobb képmutató.”

„Nem találok módot arra, hogy elűzzem ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'' – az ellenség legyőzője – ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

'''Prabhupāda:''' ''Arjuna'' tehát redkívül komoly volt, ''Kṛṣṇa'' pedig mosolygott. (nevet) „Nézzétek csak ezt a bolondot, mit művel.” Ezért volt szükség a ''Bhagavad-gītā'' tanítására. A bolondot ki kell oktatni. Igen. Ez a helyzet... Ő mosolygott.

Ez gyerekes dolog. ''Arjuna'' nagyon komoly volt: „Ó...” Pont úgy, ahogy néha a gyerek nagyon komoly, az apa pedig mosolyog. Igen. Most tehát elhangzik majd a ''Bhagavad-gītā''. ''Arjuna'' elfogadta ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómesterének. Ő most tanítani fog. Mit is tanít tehát?

Következő?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Áldott Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat beszélsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami nem érdemli meg a bánatot. A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.” ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]])

'''Prabhupāda:''' Ez az első eset, amikor ''Kṛṣṇa'' tanítóként lép fel.

Mi is az? Olvasd fel újra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Aśocyān anvaśocas tvaṁ prajñā-vādāṁś ca bhāṣase'' ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]]) – vagyis: „Olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna. Ez azt jelenti, hogy nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tunult ember.”

Mi is az? „Úgy beszélsz”?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben bölcs szavakat beszélsz...”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Bölcs szavakat beszélsz, de a viselkedésed azt mutatja, hogy nem vagy bölcs, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Udvariasan mondja: „Nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tanult ember.” Ezt tapasztalhatjuk. Dr. Béka (nevet), aki úgy beszél, mint egy nagy filozófus.

Ahogy itt is, Dr. Radhakrishnan azt mondja: „Nem ''Kṛṣṇának'', hanem a ''Kṛṣṇán'' belülilenek.” Az a bolond nem tudja, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs „belül” vagy „kívül” eső része. Sőt, ''Kṛṣṇa'' belül is és kívül is jelen van. Ezt nem tudja. Mégis nagy tudósnak tartják – Dr. Békának vagy Dr. Radhakrishnannak. Értitek?

Ez folyik a világban. Nagyon bölcsnek adják ki magukat, de... ezt csak az odaadó hívek ismerhetik fel: ki a bölcs és ki nem. Mások nem veszik észre. Másokat félrevezetnek. Az odaadó híveknek olyan látásuk van, amellyel azonnal – úgy értem – különbséget tudnak tenni bolond és tudós között.

Van egy történet egy emberről, aki az igazságot kereste. Szóval, találkozott valakivel – egy szent életű emberrel –, aki adott neki egy tollat, és azt mondta: „Próbáld meglátni a toll belsejében, ki az ember, és ki nem.” Amikor aztán elkezdett a toll belsejébe tekinteni, azt látta: „Ott nincs ember.” Ugyanígy:
:''ajñāna-timirāndhasya''
:''jñānāñjana-śalakayā''
:''cakṣur unmīlitaṁ yena''
:''tasmai śrī-gurave namaḥ''
''Guru'', vagy a lelki tanítómester. . .

(szakadás) . . . tiszta bhaktát jelent.

'''Bīrabhadra:''' Az ''āsramában'', és azelőtt is, amikor azt mondtad, hogy egy ''brāhmaṇa''... arra gondolsz, hogy amikor azt mondod, hogy ''brāhmaṇa'', arra gondolsz... Úgy értem, hogy ők... azok a bhakták, akik nem tiszták, hanem...

'''Prabhupāda:''' Igen, ők is tiszta bhakták, mert követik az utasításaimat. Akárcsak egy technikus, ő is szakértő, de valaki segíti őt. Tehát, az asszisztensek, mivel a szakértő utasításait követik, ezért az ő munkájuk is teljes. Tehát, nem feltétlenül kell valakinek azonnal tiszta bhaktává válnia.

Ahogy mi is követjük a lelki tanítómesterünk utasításait. Nem állítom, hogy tiszta bhakta vagy tökéletes vagyok, de az egyetlen feltételem az, hogy megpróbálom követni a tökéletesek utasításait. Hasonlóképpen... ezt nevezik tanítványi láncolatnak. Ahogy itt is kimondják, ''Kṛṣṇa'' az eredeti lelki tanítómester, ''Arjuna'' pedig az eredeti tanítvány.

Nos, ''Arjuna'' azt mondta, ''sarvam etad ṛtaṁ manye yad vadasi keśava'' ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]): „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, teljes mértékben elfogadom” – áll a tizedik fejezetben. Nem teszek olyat... ahogy Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem ''Kṛṣṇához'' szól, hanem valami máshoz.” Ő nem így fogadja el. Azt mondja: „Bármit is mondasz, elfogadom. Azt mondod, hogy Te vagy a Legfelsőbb, én elfogadom. Nem mondom, hogy van Benned egy különálló dolog. Az a Legfelsőbb – Te nem vagy a Legfelsőbb, mint személy.” Ez imperszonalista. Nem tudják, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs olyan...

Egy feltételekhez kötött lélek... akárcsak mi, én is különbözöm a lelkemtől. Az „én vagyok” azt jelenti, hogy én vagyok a testem, vagy én vagyok a lélek, különbözöm a testtől. ''Kṛṣṇának'' nincs efféle megkülönböztetése. Ő nem tudja ezt, mert nem ''Kṛṣṇát'', a tökéletes lelki tanítómestert követi. Ő valami gazember lelki tanítómestert követ. Ezért követi el ezt a hibát. De ha ''Arjunát'' és ''Kṛṣṇát'' követjük, akkor tökéletes tudásra teszünk szert. Lehet, hogy nem vagyunk százszázalékosan tökéletesek, de amennyire csak lehetséges, ha követjük az utasításokat úgy, ahogy vannak, annyira leszünk tökéletesek. Így érhetjük el a tökéletességet.

Szóval, követni kell. Ugyanezt a példát próbáljuk megérteni, hogy egy tökéletes, szakértő technikus, technikus vagy szerelő dolgozik, és valaki az ő utasításai szerint dolgozik. Ezért ez a valaki, mivel szigorúan a szakértő utasításai szerint dolgozik, szintén szakértő. Lehet, hogy nem százszázalékosan szakértő, de a munkája szakértői. Világos ez? Mert a szakértő irányítása alatt dolgozik. Követitek?

Tehát, ha tiszta bhaktát követsz, akkor te is tiszta bhakta vagy. Lehet, hogy az ember nem százszázalékosan tiszta, mert megpróbálja felemelni magát a feltételekhez kötött életből. De ha szigorúan követjük a tiszta bhaktát, akkor mi is tiszta bhakták vagyunk. Amíg így cselekszük, az tiszta.

Tehát a tiszta bhakta nem azt jelenti, hogy azonnal százalékosan tisztává kell válnia. De ha ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy „Egy tiszta bhaktát követünk”, akkor a tettei... olyan jók, mint egy tiszta bhaktáé. Ez egy... nem a magam módján magyarázom; ez a ''Bhāgavatam'' magyarázata. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

A tiszta bhakták nyomdokait kell követnünk. Azt mondják, hogy ''tarkaḥ apratiṣṭhaḥ''. Ha az érveid és a logikád által akarsz megtisztulni, az nem lehetséges. Legyőzhet egy másik erős ember, aki nálam erősebb az érvelésben. Szóval, ez nem a megtisztulás útja, ''tarka'', egyszerű vitatkozás.

''Tarkaḥ apratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinnāḥ'' (CC Madhya 17.186). ''Śrutayaḥ'', szentírások. Tegyük fel, hogy valaki ragaszkodik a szentírásokhoz. A szentírások, különböző típusú szentírások vannak. Ezek tehát ''vibhinna''. A ''vibhinna'' különböző típusokat jelent. Hogyan tisztulhatunk meg... akár a szentírások követésével is?
:''tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinna''
:''nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam''
(CC Middle 17.186)

''Muni'' jelentése: gondolkodó, filozófus. Ha egy bizonyos típusú filozófust követünk, az sem tökéletes, mert lehet, hogy egy filozófus, egy békafilozófus befolyása alatt állok. Szóval, ez sem biztos.

''Tarko ’pratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinna na cāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam, dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyām''. Következésképpen a megtisztulás vagy a tisztaság lényegének megértése nagyon bizalmas. Nem saját erőfeszítéseinkkel, vitákkal, szentírás-szakértővé válással, filozófussá válással vagy hasonló módon érhető el. Nagyon bizalmas. Akkor hogyan? ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (''Mahābhārata'' ''Vana Parva'' 313.117).

Egy tiszta bhaktát, egy elismert bhaktát kell követned.

Hasonlóképpen a ''Bhagavad-gītāban'', ha ''Arjunát'' követjük, akkor a ''Bhagavad-gītāt'' úgy értjük meg, ahogyan van. De ha nem követjük ''Arjunát'', ha valakit követünk, például Dr. Békát, vagy saját értelmezést kreálunk, akkor tisztátalanok maradunk. Tehát, ''mahājano yena gataḥ sa panthāḥ''. A ''mahājana'', a nagy lélek lábnyomait kell követnünk. Nos, itt közvetlenül találkozol egy nagy lélekkel, ''Arjunával''. Közvetlenül az eredeti tanító tanítja neki a ''Bhagavad-gītāt''. Ki lehet nagyobb tekintély, mint ''Arjuna''?

Ahogy tehát ''Arjuna'' elfogadja a ''Bhagavad-gītāt'', ha te is úgy fogadod el a ''Bhagavad-gītāt'', akkor a ''Bhagavad-gītā'' tanulmányozása tökéletes. Nagyon egyszerű. Ezért mondom itt, hogy ''Kṛṣṇa'' az eredeti tanító, és ''Arjuna'' az eredeti tanítvány. Ha tehát az eredeti tanulót követed, meg fogod érteni a ''Bhagavad-gītāt'', még ha ''Kṛṣṇa'' nincs is jelen előtted. Szavai által van jelen. Ez a tisztaság követésének útja.

Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Képes-e ''Kṛṣṇa'' megadni nekünk azt a képességet, hogy egy napon felidézzük minden egyes szavát, amit most mond nekünk? Mert én magam is olyan sok mindent elfelejtek. Szeretném hallani, ahogyan beszélsz, de nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Hogyan? (kuncog) Nem értem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Szeretném hallani, ahogyan pontosan azt mondja, amit most mond. Szeretném mindig hallani, de elfelejtem.

'''Prabhupāda:''' Miért?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon rossz a memóriám.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ha próbálkozunk... lehet, hogy gyenge a memória. Minden a gyakorláson múlik. Ha valamit gyakorolunk, javul a memóriánk. Senki sem válik szakértővé egyetlen nap alatt, hanem a gyakorlás révén. Hasonlóképpen, ha igyekszünk emlékezni, akkor a memóriánk segíteni fog az emlékezésben. Nem nehéz. A ''Bhagavad-gītā'' is kimondja, hogy törekednünk kell arra, hogy emlékezzünk ''Kṛṣṇára''. Ő olyan gyönyörű, az útmutatásai olyan csodálatosak; ha egyszerűen csak emlékezünk ''Kṛṣṇára''...

Ez volt az a tökéletesség, amelyet az Úr ''Caitanya'' is helyeselt. Azt hiszem, már meséltem ezt a történetet. Amikor az Úr ''Caitanya'' Dél-Indiában utazott, és ellátogatott egy nagy templomba – a Raṅganātha-templomba –, hogy megtekintse az ''mūrti'', látott egy ''brāhmaṇát'', aki a ''Bhagavad-gītāt'' olvasta. Az emberek pedig gúnyolódtak vele: „Ó, kedves ''brāhmaṇa'', hogyan olvasod a ''Bhagavad-gītāt''?”

Mivel szomszédok voltak, tudták, hogy ez a ''brāhmaṇa'' írástudatlan, mégis a ''Bhagavad-gītāt'' tanulmányozza. Ezért gúnyolódtak. Ám a ''brāhmaṇa'' nem törődött velük. Fogta a könyvet, és a saját módján olvasta.

''Caitanya Mahāprabhu'' látta ezt az esetet, és odament a ''brāhmaṇához''. Megkérdezte tőle: „Kedves ''brāhmaṇa'', mit olvas?” Nos, a ''brāhmaṇa'' megértette: „Ez az ember nem gúnyolódik velem; komolyan beszél.” Ezért megmagyarázta: „Kedves uram, a ''Bhagavad-gītāt'' olvasom. Sajnos írástudatlan vagyok. Még az ábécét sem ismerem.” „Miért olvasod akkor a ''Bhagavad-gītāt''?” Erre ő így felelt: „A lelki tanítómesterem tudja, hogy írástudatlan vagyok, mégis arra kért, hogy olvassam a ''Bhagavad-gītāt''. Mit tehetnék? Ezért vettem kézbe ezt a könyvet. Csak nézegetem. Nem tudok olvasni.”

„Ó, ez rendben is van. Nem tudsz olvasni. De látom, hogy sírsz. Hogyan sírhatsz, ha nem olvasol?” „Igen, természetesen sírok. Megvan az oka.” „Mi az?” „Amint kézbe veszem ezt a ''Bhagavad-gītāt'', eszembe jut ''Kṛṣṇa''. ''Kṛṣṇa'' ott ül kocsihajtóként, ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt. Hallottam már a történetet. Valamennyit tudok a tanításokból, bár olvasni nem tudok.

Amint kézbe veszem a könyvet, megjelenik előttem ez a kép, és csak arra gondolok: »Ó, milyen csodálatos ''Kṛṣṇa'', hogy elvállalta híve kocsihajtójának szerepét! Oly nagy Ő, mégis elfogadta ezt az alázatos szolgálatot híve érdekében.« Ez akkora örömmel tölt el, hogy sírva fakadok.” ''Caitanya Mahāprabhu'' átölelte őt: „A te Bhagavad-gītā-olvasásod tökéletes. Te megragadtad a lényeget.”

A helyzet tehát a következő: ha pusztán csak arra gondolsz, hogy ''Kṛṣṇa'' tanítja ''Arjunát'', ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt – ha csupán felidézed ezt a képet –, az már önmagában is elegendő. Még akkor is, ha úgy érzed, nem tudsz olvasni. Hiszen végső soron Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Nem kell feltétlenül tanultnak lennünk ahhoz, hogy más bölcsekkel vitatkozzunk.

Megtehetjük ezt is, ha lehetőségünk nyílik rá, ám semmi jelentősége nincs annak, ha nem tudunk vitatkozni másokkal, vagy ha nem tudjuk szépen tanítani a ''Bhagavad-gītāt''. Ha egyszerűen felidézzük ezt a képet, az már a tökéletesség. Mert Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Pusztán csak ''Kṛṣṇára'' kell gondolnunk. Bárhogyan is gondolsz Rá, az a te tökéletességed. ''Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ'' (''Padma Purāṇa'').

Ez az előírás: mindig ''Viṣṇura'' kell gondolni. Ez a ''samādhi'', ez a meditáció, ez a ''yoga siddhi'', a ''yoga'' tökéletessége. Aki tehát megtanult mindig ''Kṛṣṇára'' gondolni, az már a tökéletesség szintjén áll. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' (''Nārada Pañcarātra'' 1.2.6).

Ha valaki eljutott erre a szintre – hogy megértse ''Kṛṣṇát'', a hatalmast, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, és meghódolt Neki („''Kṛṣṇa'', tedd azt, amit jónak látsz! Én meghódoltam Neked…”), az az ''ārādhana'', az imádat. Akkor már nincs szüksége semmilyen aszkézisre vagy bűnbánó gyakorlatra. Számára minden elrendeződött. Ám ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'': ha viszont nem jut el erre a szintre, akkor az úgynevezett tudása, a bölcs érvelése és minden egyéb csupán értelmetlen dolog, semmit sem ér. Haszontalan. El kell jutni erre a szintre.

Ezért ölelte át az Úr ''Caitanya'' a ''brāhmaṇát'', mondván: „Igen, a ''Bhagavad-gītāval'' kapcsolatos tanulmányaid tökéletesek.” Mert el kell jutni erre a szintre: mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolni. Szóval, ha valaki nem jut el erre a szintre, hanem csupán akadémiai képzettségére támaszkodva azt mondogatja: „Ennek így kellene lennie”, vagy „Az értelmezésnek ilyennek kell lennie”, akkor valójában csak az idejét vesztegeti. Olyan ő, mint a „béka-filozófus”. El kell jutni erre a szintre. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'', ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' – ez a tökéletesség.

''Kṛṣṇa'' és a ''gopīk''... ők egyszerű tehénpásztorlányok voltak. Szüleik hétköznapi falusi emberek voltak, akik teheneket tartottak. Ennyi az egész. Milyen iskolázottságuk volt? Nem voltak ''vedāntisták''. Ám megtanulták szeretni ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. ''Caitanya Mahāprabhu'' pedig így nyilatkozik erről (''ramyad upāsanā vraja-vadhu-vargeṇa va kalpita'' – ''Caitanya mañjusā''):

„Ó, nincs jobb imádat annál, mint amilyet a ''gopīk'' folytattak.” Mert bár nem tudták, kicsoda ''Kṛṣṇa'', mégis szerették Őt. Ennyi az egész. Vajon azért szerették ''Kṛṣṇát'', mert Ő volt Isten, vagy mert valami hatalmas lény volt? Nem. Természetes vonzalom fűzte őket ''Kṛṣṇához''. Egyetlen pillanatot sem bírtak ki anélkül, hogy ne látták volna ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

'''Bīrabhadra:''' Miért olyan nagyszerű a lótuszvirág?

'''Prabhupāda:''' Ő el fogja magyarázni. El fogja magyarázni.

Szóval, valahogyan el kell jutni a tökéletes Kṛṣṇa-tudatig. Ez a tökéletesség. Ez minden. Ha valaki mindig ''Kṛṣṇára'' gondol, akkor ő tökéletes. Nem szabad elfelejtenünk. Számos módszert mutattunk be. Miért? Nem maguk a módszerek a fontosak, hanem azok segítenek abban, hogy mindig emlékezzünk ''Kṛṣṇára''.

Például, amikor a magazinjainkat áruljátok: a magazinok árusítása vagy az adományok gyűjtése önmagában nem a mi igazi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot, és az emberek halljanak valamit ''Kṛṣṇáról''. És mivel segítünk ebben, mi magunk is hallunk róla. Mi is részesülünk az áldásban. Amikor valakinek ''Kṛṣṇáról'' beszélsz, akkor te magad is hallod ''Kṛṣṇa'' nevét. ''Śravaṇaṁ kīrtanam'' ([[HU/SB 7.5.23-24|SB 7.5.23]]).

Az első, kezdeti lépések – a hallás és az éneklés – már zajlanak. Így hát minden lehetőséget megragadunk, hogy a nap huszonnégy órájában – akár ébren vagyunk, akár alszunk – mindig ''Kṛṣṇára'' gondoljunk. Ez a tökéletesség.

Ez az éneklés azt jelenti, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezünk: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Rāma, Hare Rāma''. Főzés közben: ''Kṛṣṇának'' főzök; gépelés közben: ''Kṛṣṇának'' gépelek; prédikálni megyek: ''Kṛṣṇáért'' teszem; terjesztem a Back to Godhead magazint: ''Kṛṣṇáért'' teszem. Ily módon (nevetés) emlékezz mindig ''Kṛṣṇára'', ennyi az egész. Ez tesz majd téged tökéletessé.

Igen?

'''Bhakta:''' Születtek-e ''Kṛṣṇának'' gyermekei a ''gopīktól''?

'''Prabhupāda:''' Nem. ''Kṛṣṇa'' szeretete nem ilyen jellegű – nem szexuális jellegű – szerelem volt. Az egészen más dolog volt.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Amikor a Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük – legyen szó éneklésről, a Back to Godhead magazin árusításáról vagy emberekkel való beszélgetésről –, és érzékszerveink (a látás, hallás, tapintás vagy szaglás) révén elkalandozik az elménk – még akkor is, ha épp a magazint áruljuk –, hogyan tudunk mindig... hogyan tudunk mindig visszatérni az emlékezés állapotába, miközben érzékszerveinket elragadják az óriásplakátok és a sok egyéb dolog...?

'''Prabhupāda:''' Nem, tegyük fel, hogy a Back to Godhead magazint árulod. Vajon nem juttatja eszedbe ''Kṛṣṇát''? Nem emlékeztet ''Kṛṣṇára''? Miért is árulod a Back to Godhead-et? Árulhatnál más népszerű magazint is, amelyből gyorsan, nagyon jól fogynának a példányok – akár ezerszámra is. Miért éppen a Back to Godhead-et választottad? ''Kṛṣṇa'' miatt. Nem az üzlet a lényeg számodra.

Nem vagy közönséges újságárus. Miért választottad a Back to Godhead-et? Az a célod, hogy az emberek megismerjék ''Kṛṣṇát''. Ez a motivációd. Ha pusztán az üzlet lenne a célod a magazinárusítással, választhatnál bármilyen más, érzékkielégítést szolgáló magazint is. Rengeteg ilyen van. Árulhatnád azokat, és szert tehetnél bizonyos haszonra.

Úgy kell tehát alakítanunk az életünket, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezzünk. ''Kṛṣṇa'' szem előtt tartása a legfőbb feladatom. Úgy kell cselekednünk, hogy ne feledkezzünk meg ''Kṛṣṇáról''. Ennek kell lennie az alapelvnek. Ez a titok nyitja. Ezért ez bárki számára egyformán jó út, hiszen bárkit bevonhatunk ''Kṛṣṇa'' szolgálatába.

Ha valaki nem rendelkezik különösebb tudással, egyszerűen felsöpörheti ''Kṛṣṇa'' templomának padlóját. Ezáltal emlékezni fog ''Kṛṣṇára'', miközben arra gondol: „''Kṛṣṇa'' templomának padlóját tisztítom.” Ugyanolyan értékes szolgálatot végez, mint a Back to Godhead szerkesztője.

Igen?

'''Bhakta:''' Hogyan gyakorolják a bhakták a Kṛṣṇa-tudatot alvás közben?

'''Prabhupāda:''' Igen. Az alvás azt jelenti, hogy a durva fizikai érzékek működése szünetel, de az elme továbbra is működik; ezért álmodunk. Ha tehát arra szoktatod az elmédet, hogy Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedjen, álmodban is azt látod majd, hogy ''prasādamot'' készítesz, vagy épp azt, hogy „a Back to Godhead-et árulom”. (kuncogás) Ennyi az egész. Néha, amikor éhes vagyok, azt álmodom, hogy bőségesen fogyasztom ''Kṛṣṇa prasādamját''. (nevetés)

'''Bhakta:''' Ó, ''Haribol''! (nevetés)

'''Prabhupāda:''' (nevet) Valaki finom ''paraṭāt'' ad nekem, én pedig eszem. (nevet) Ám mivel éhes vagyok... ó, az éhségem nem csillapul. Eszem, csak eszem, egészen addig, amíg véget nem ér az álom.

Nos, ha gyakoroljuk, ez a módszer lényege. Úgy kell gyakorolnunk, hogy amikor a halál pillanatában a test minden működése leáll, nos, valahogyan – így vagy úgy – képesek legyünk ''Kṛṣṇára'' emlékezni. Akkor sikeresek leszünk. Azonnal sikeressé válunk. Ez a módszer. Ezért imádkozik ''Kulaśekhara'':
:''kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam''
:''adyaiva viśatu me mānasa-rāja-haṁsaḥ''
:''prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ''
:''kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te''
(''Mukunda-mālā-stotra'' 33)

''Kulaśekhara'' király, az odaadó hívek egyike, egy nagyszerű bhakta volt. Írt egy csodálatos művet, a ''Mukunda-mālā-stotrát''. Én magam is elkezdtem fordítani és magyarázni e mű egyik sorát ''Vṛndāvanában''. Az első versben az elméjét egy hattyúhoz hasonlítja. Láttad már... azt hiszem, láttad, ''Jayānanda'' – amikor Seattle-ben sétáltunk abban a parkban, a tóban a hattyúk lemerültek a lótuszok közelében. Láttad? Igen. Ez a szokásuk. A hattyú ott lel örömöt, ahol lótusz vagy liliom található. Ott van a szár is; lemerülnek, és hosszú nyakukat a szár köré fonják – ez a játékuk.

Nos, ''Kṛṣṇa'' lábát lótuszlábnak nevezzük. A költő tehát így fohászkodik: „Bárcsak az elmém – akárcsak a hattyúé – rátapadna lótuszlábad szárára! Mégpedig azonnal. Most még megtehetem ezt, amíg egészséges vagyok. Különben a halál pillanatában – amikor a ''kapha'', a ''vāta'' és a ''pitta'' egyensúlya felborul, a nyálka és az epe zavart okoz, a torkom pedig elszorul –, már nem leszek képes beszélni vagy a szent nevet zengeni. Miért is várnék addig? Most még jó erőben vagyok. Hadd merüljön el az elmém a Rólad való gondolkodásban, és hadd távozzak a testből már most!” Ez a módszer lényege: az elmének mindig ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatokban kell elmerülnie. Ha tehát ''Kṛṣṇa'' kegyelméből a test elhagyásának utolsó pillanatában – amikor a test minden funkciója felborul – képesek vagyunk ''Kṛṣnára'' emlékezni, akkor életünk sikeressé válik.

Ezt kell tehát gyakorolnunk. Bármit is teszünk, az mind felkészülés erre az utolsó pillanatra. Létezik egy bengáli közmondás: ''bhajana kara sādhana kara matte janle haya''. Hogy milyen mértékben haladunk a Kṛṣṇa-tudatban, az a halál pillanatában dől el. Akkor következik a vizsga. Ha tehát ez a módszer tökéletessé válik, akkor az életünk is tökéletes lesz. Azonnal ''Kṛṣṇalokára'', ''Kṛṣṇa'' lakhelyére kerülünk. ''Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]): „Kedves ''Kaunteyám'', kedves ''Arjunám'', az ember, miután elhagyja ezt a testet, soha többé nem tér vissza ebbe az értelmetlen anyagi világba, hanem Hozzám jön.” Ez a tökéletesség. Az embereknek fogalmuk sincs arról, ki vagy mi az, ami átkerül valahová, hová kerül, mi Isten, mi a... nem. Semmit sem tudnak erről. Csak esznek, isznak, mulatnak, élvezik az életet, aztán elpusztulnak, mint a kutyák és a macskák. Ennyi az egész.

Nos, mi megpróbáltuk mindezt elmagyarázni a *''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van című könyvben. Próbáld meg újra és újra elolvasni, és minden információt, minden módszert megkapsz belőle. Ezt az életet nem szabad elpazarolni. Ez legyen az elsődleges szempont. Megfelelően kell hasznosítani a Kṛṣṇa-tudatban. A tudat adott; egyszerűen csak merítsd el ''Kṛṣṇában''. A tudatnak mindig el kell mélyülnie valamilyen gondolatban. Tedd úgy, hogy a gondolataid mindig ''Kṛṣṇa'' körül forogjanak.

Úgy alakítsd ki az életedet, hogy ne tudj kiszakadni a ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatok köréből. Akárcsak az üzletemberek: ők mindig azon gondolkodnak, hogy „Mekkora a nyereség? Mennyi pénz van a bankban? Hogy áll az üzlet? Hogyan alakul a haszon?” Mindig erre gondolnak. Az ember mindig gondol valamire. Mindenki. Ha valaki egy nő után vágyakozik, folyton arra a nőre gondol. Ha valaki egy férfi után vágyakozik, akkor arra a férfira gondol.

Tehát, a gondolkodás folyamata mindig jelen van; mindig van valamilyen tárgya a gondolatoknak. Ezt kell átalakítanunk ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolkodássá – valamilyen módon át kell irányítanunk a gondolatainkat vagy a tudatunkat ''Kṛṣṇára''. Megteheted bárhogy, ahogy csak szeretnéd, de léteznek bevált, szabványos módszerek is. Ha ezeket követed, könnyebb dolgod lesz. Az embereknek van bizonyos elképzelésük Istenről; elfogadják a létezését. Ám puszta elképzelések alapján nehéz a gondolatokat összpontosítani. Itt azonban egy valóságos Isten áll előttünk: ''Kṛṣṇa'', két kézzel, fuvolázva – Rá pedig könnyű gondolni. ''Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti yaṁ śyāmasundaram'' (Bs. 5.38).

Kire gondolnak? ''Śyāmasundarára''. ''Śyāma'' – sötétes árnyalatú, mégis rendkívül gyönyörű. ''Śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpam'' – aki elképzelhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Azt a ''Govindát'' imádom.” Így kell alakítanunk az életünket. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Szóval, még egy jó segítőt kaptál?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Kiváló szakember.

'''Prabhupāda:''' Igen. Most gyűjtsetek némi adományt, és vegyetek egy templomot. (nevetés) A saṅkīrtana-csoport felelőssége egyre nő. Csak találjatok valakit, aki templomot ad nekünk.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Találtam valakit, aki adna nekünk egy nagy garázst, de az nem templom. Kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Nem baj, ha garázs. Hadd kezdje azzal. Leülünk majd ott, a garázsban. Végleg adja, vagy...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Önként ajánlja fel. Üzletember, aki elkezdett mantrázni.

'''Prabhupāda:''' Ó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Akkor adja csak ide, mi pedig ott, a garázsban rendezzük be a templomunkat. Hol van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondja, itt a közelben. Azt mondta, ötven ember is elfér benne.

'''Prabhupāda:''' Ó, az tökéletes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, tartsunk ott ''kīrtanát'', már most.

'''Prabhupāda:''' És azonnal.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ő javasolta.

'''Prabhupāda:''' Akkor csináljátok meg azonnal. Ez ''Kṛṣṇa'' kegye. Nem számít, hogy garázs. A poklot is mennyországgá változtatjuk. (nevetés)
:''nārāyaṇa-parāḥ sarve''
:''na kutaścana bibhyati''
:''svargāpavarga-narakeṣv''
:''api tulyārtha-darśinaḥ''
([[HU/SB 6.17.28|SB 6.17.28]])

''Svarga'' (menny), ''apavarga'' (felszabadulás), a ''Brahman'' ragyogás vagy a pokol – az odaadó hívek számára mindez egyenértékű. A hívő nem tesz különbséget, mivel ''Kṛṣṇa'' mindig ott van a szívében. Így hát, akár a pokolba, akár a mennybe kerül, az nem számít. Érted? Ha ''Kṛṣṇa'' vele tart, akkor az már nem pokol. (nevet) Ahogyan az ''īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]) vers mondja.

Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van; ott van a disznó szívében, vagy épp a székletben élő féreg szívében is. Vajon ez azt jelenti, hogy ''Kṛṣṇa'' a székletben él? Nem. Bárhol is éljen, Ő valójában ''Vṛndāvanában'' él. Ez az Ő felfoghatatlan energiája. Mindenütt képes jelen lenni, mégsem ott él. Ő ''Vṛndāvanában'' él. ''Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37).

Szóval, nem számít, hogy garázsról vagy bármi másról van szó. Ha valaki önként felajánlja, azonnal el kell fogadni. Leülhetünk ott; ha ötven ember elfér, az már elegendő. Szépen feldíszíthetjük. Azonnal. Közel ehhez a helyhez?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, azt mondja, itt van a közelben.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember. Elkezdett mantrázni, miután eljött a másik templomunkba, és minden nap mantrázik munkába menet...

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...miközben az utcán sétál.

'''Prabhupāda:''' Tehát ő hívő.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, korábban két és fél doboz cigarettát szívott el. Most már csak hármat-négyet. Hamarosan abba fogja hagyni.

'''Prabhupāda:''' (nevet) Látod? Milyen gyakorlatias. Igen. Ez gyakorlatias. Az egyik istentestvérem elmesélte az élettörténetét: régebben saját maga párolta a bort, hogy megihassa. Azt mondta, hogy mindenféle bódítószert kipróbált már; valósággal „diplomát szerzett” a különféle mámorító szerek terén. (nevet) Ám amikor eljött ''Guru Mahārājához'', mindennel felhagyott. Még bídít vagyis cigarettát sem szív. ''Pāpī tāpī yata chilo, hari-nāme uddhārilo, tāra sākṣī jagāi mādhāi'' (''Hari Hari Bifale'').

Erre ''Jagāi'' és ''Mādhāi'' a tanúk. Szóval ezt el kell fogadnod.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Fel kell hívnia engem. Azt mondta, holnap fog telefonálni.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Dayānanda:''' Nos, felajánlotta?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Holnap értekezünk telefonon.

'''Dayānanda:''' Azt mondtad, eljött a másik templomba.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Emlékszel, amikor azon az estén eljöttek azok az indiaiak? Elmondom, ki ő.

'''Dayānanda:''' Azzal a tizenkét éves fiúval?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Ő a feleségével jött azon az estén.

'''Prabhupāda:''' Indiai?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem. Volt ott más indiai is azon az estén, de ő külön volt, a feleségével. ''Kīrtanát'' tartottunk. Az az indiai férfi volt az – a nagyon gazdag –, aki eljött, és volt ott egy másik házaspár is.

'''Prabhupāda:''' Szóval, ő is gazdag ember?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem hiszem. De van felesége, és azt mondja, sok minden megváltozott, amióta mantrázik. Azt mondja, nem tudja, a mantrázásnak tulajdonítsa-e ezt, de folytatni fogja a mantrázást. És nagyon... ó, sokkal boldogabbnak tűnik.

'''Prabhupāda:''' Jól van. Akkor énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681115 - Lecke - Los Angeles

2026-11-01T18:36:08Z

Istvan:

Category:HU/681115 - Lecke - Los Angeles

2026-11-01T18:34:38Z

Istvan:

Category:HU/681115 - Lecke - Los Angeles

2026-11-01T18:32:37Z

Istvan:

Category:HU/681115 - Lecke - Los Angeles

2026-11-01T18:27:59Z

Istvan:

Category:HU/681201 - Lecke; Beavatás és a tíz sértés - Los Angeles

2026-10-23T11:37:38Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681201_-_Lecture_Initiation_and_Ten_Offenses_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681201IN-LOS ANGELES - 1968. december 1.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681201IN-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' ...az imádat megvéd a kígyómarástól. Ez egyfajta falusi istentisztelet. Nos, minden félisten-imádatnál vannak dobosok is. Egyszer felbéreltek egy dobos csapatot, ám amikor a díjukat, a számlát ki kellett volna fizetni, kénytelenek voltak eladni magát a félistent, ''Mansa Devi'' szobrát. Nem tudták kifizetni a számlákat. Hasonló a helyzet a könyveink nyomtatásával is: ha a bekötés költségei túl magasak, akkor többe kerülne, mint ha Japánból hozatnánk őket. (kuncogás)

''Jayānanda'' úgy néz ki, mint ''Śrī Caitanya Mahāprabhu''. (nevetés) Igen. Magas, erőteljes testalkatú és erős volt – ''Caitanya Mahāprabhu''. (nevetve) Igen. Nagyon jó. ''Vṛndāvanában'' pedig, amikor ''Kīrtanānanda'' megkapta a ''sannyāsát'', oly nagyszerűen festett abban az öltözékben és a ''daṇḍával''; ó, szinte az összes ''vṛndāvanai'' bhakta eljött, hogy kifejezze előtte tiszteletét. Igen.

''Janmāṣṭamī'' napján ajánlottam fel neki a ''sannyāsát''. Sok bhakta jött el a templomba, hogy lássa az eseményt; nagy volt a tömeg. Nagyon jól nézett ki. ''Caitanya Mahāprabhu'' bőre is nagyon világos volt. Ebben az öltözékben a világos bőrű emberek nagyon jól, nagyon vonzón festenek.

Nos, az emberek nem vonzódnak ehhez az öltözékhez a kīrtana-csoportban? (nevet) A csupasz fej a ''tilakával'' és ez az öltözék... tudni fogják, hogy ők... közvetlenül Isten országából érkeznek. (nevet) (nevetés) Valójában így is van. Elfelejtették Istent; különben olyan szépen fogadták volna ezeket a ''brahmacārikat''. Indiában... ó, ebben az öltözékben úgy fogadnának titeket, mint az isteneket. Emberek százai és ezrei jönnének elétek. Igen.

(félre) Ez elég is.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

És hogy érzi magát ''Bīrabhadra''? Vannak fájdalmai?

'''Viṣṇujana:''' Jól van.

'''Prabhupāda:''' Rendben. Megfelelően eszik? Eszik? (''Bīrabhadra'' válaszol; ''Prabhupāda'' nem hallja) Hm? Megfelelően végzi a mantrázást? Rendben. Köszönöm. (kuncog) Épp kerestelek, hiányoztál. Itt vagy. (kuncog) Köszönöm. ''Hare Kṛṣṇa''. (''japa'')

(megkezdődik a tűzáldozat)

Csináld úgy. Ahogy én csináltam. Igen. Vegyél vizet. Igen. Egy keveset, csak egy keveset. Igen. Még egyszer. Háromszor. Igen. Igen. Vegyél vizet. Vegyél egy kevés vizet, mosd meg a kezed, és öntsd ide. Ennyi az egész. Úgy. Most te csináld úgy. Egy keveset, csak egy keveset. Tartsd ott.

(mantrázik a bhaktákkal, akik válaszolnak rá)
:''namaḥ apavitraḥ pavitra vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
(''Garuḍa'' ''Purāṇa'')
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''
Most csináld meg újra ugyanígy. (''japa'')

Tartsd ott.
:''namaḥ apavitraḥ pavitra vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''
Csináld újra. (''japa'')

Ennek a ''mantrának'' a jelentését már többször is kifejtettem, és most újra elmagyarázom. ''Namaḥ''. A ''namaḥ'' azt jelenti: meghódolni. ''Namaḥ oṁ namaḥ'' – így kell zengeni a védikus ''mantrát''. Az ''oṁ'' az Abszolút megszólítását jelenti, a ''namaḥ'' pedig azt, hogy „meghódolok”.

Minden védikus ''mantra'' az ''oṁ namaḥ'' szavakkal kezdődik. Az ''oṁ'' megszólítást jelent. Tehát, ezt a ''mantrát'' meghódolással zengik, ''namaḥ''. Meghódolás nélkül semmit sem lehet elérni, mivel ez a feltételekhez kötött életünk lázadó élet. Lázadtunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fennhatósága ellen. Ez a feltételekhez kötött élet lényege.

Számos elmélet létezik, amely ezt a lázadó állapotot támasztja alá. Egyesek azt gondolják: „Egy vagyok Istennel”; mások úgy vélik: „Isten halott”; megint mások szerint: „Nincs Isten”; vagy épp azt kérdezik: „Minek keresed Istent? Rengeteg isten kószál az utcákon.” Számtalan ilyen nézet létezik.

Ezek mind a lázadó állapot különböző tünetei. A lényeg pedig az... vegyük például az ateistákat: ők bátran kijelentik: „Ó, nincs Isten.” Ezzel szemben az impersonalisták azt mondják: „Lehet, hogy létezik Isten, de nincs feje, nincs farka. Ennyi az egész.” Ez tehát a mi lázadó állapotunk.

Ezért a ''Bhagavad-gītā'' azt tanácsolja: „Hódolj meg.” ''Sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]). Meghódolás nélkül tehát szó sem lehet semmiféle lelki fejlődésről. Gondoljunk csak arra, aki fellázadt a kormány ellen: az első feltétel a meghódolás; enélkül szóba sem jöhet a kormány kegyelme. Hasonlóképpen, bármely élőlény – bármelyikünk – számára, aki fellázadt az Úr fennhatósága ellen, a lelki élet kezdete a meghódolás.

Így tehát ez a ''mantra'', a beavatás: ''namaḥ''. A ''namaḥ'' meghódolást jelent. És ki képes a meghódolásra? A meghódolás... aki megértette az Urat, az képes átadni magát Neki; ahogyan a ''Bhagavad-gītā'' mondja: ''bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate'' ([[HU/BG 7.19|BG 7.19]]) – vagyis sok-sok születésen át tartó tudásszerzés után, amikor valaki tökéletesen bölccsé válik, akkor átadja magát. A tudásszerzés, illetve a bölcsesség tökéletessége maga az önátadás (meghódolás*). Tehát: ''namaḥ''. A ''namaḥ'' azt jelenti: „átadom magam (meghódolok*)”. És milyen állapotban vagyunk? Nem számít, milyen az állapotunk. ''Apavitraḥ pavitro vā''. Az ''apavitra'' szennyezettet jelent, a ''pavitra'' pedig felszabadultat.

Kétféle állapot létezik tehát. Vagyis... lehetünk egészségesek vagy betegek. Harmadik állapot nincs. Ez egy egyszerű példa. Hasonlóképpen, az élőlényeknek is kétféle állapotuk van: az egyik a felszabadult, a másik pedig a szennyezett állapot.

Ezért nevezik az élőlényt határhelyzetűnek, mivel a szennyezett és a felszabadult állapot között áll. Az élőlény vagy szennyezett, vagy felszabadult lehet. Harmadik állapot nem létezik. Ezért mondja a ''mantra'': ''apavitraḥ pavitro vā'' – akár szennyezett, akár felszabadult valaki, nem számít.

''Namo apavitraḥ pavitro'', ''sarvāvasthām''. A ''sarva'' azt jelenti: minden; az ''avasthā'' pedig állapotot jelent. Bármilyen állapotban. ''Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā'' – bármilyen állapotban is vagy. Mert kétféle állapot létezik az élőlények számára... az élőlény határhelyzetben van.

Vagy az anyagi természetben, vagy a lelki természetben van. A lelki természet a felszabadultságot, az anyagi természet pedig a szennyezettséget jelenti. Ez a ''mantra'' tehát mindkét állapotra vonatkozik – nem számít, hogy anyagi vagy lelki állapotban vagyunk.

''Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā'' – a ''vā'' jelentése: „vagy”; a ''yaḥ'' azt jelenti: „bárki”; a ''smaret'' pedig azt, hogy „emlékezik”; ''puṇḍarīkākṣam'' – ez azt jelenti, akinek a szeme olyan, mint a lótuszszirmok. Ez ''Kṛṣṇát'' vagy ''Viṣṇut'' jelöli. Aki a lótuszszeműre emlékezik (''puṇḍarīkākṣam''), legyen bár külső vagy belső állapotban... a ''bāhya'' jelentése: külsőleg. Külsőleg ez a test. ''Abhyantaram'' – ez azt jelenti: belül. Belül én lélek vagyok. Ahogyan belül – e „ruha” alatt – én magam vagyok jelen.

Külsőleg én ez a „ruha” vagyok. Hasonlóképpen, ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam'': akár testi életfelfogásban él, akár lelki életfelfogásban, akár szennyezett, akár felszabadult állapotban van – bármilyen helyzetben is legyen, aki emlékezik ''Kṛṣṇára'' vagy ''Viṣṇura'' (''bahyābhyantara''*), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül. Ez a ''mantra'' lényege.

Végezetül pedig azt énekeljük: ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. Erre azért van szükség, nehogy félreértsék a verset, amely azt mondja: ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam'', vagyis „bárki, aki a lótuszszeműre emlékezik”. Valaki ugyanis gondolhatná: „Az én szerelmem is lótuszszemű”, vagy hasonló módon értelmezheti a kifejezést. Hiszen sok lótuszszemű létezhet. Ezért a végén kifejezetten kimondják: ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. A „lótuszszemű” ''Viṣṇut'' jelenti, nem mást. ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. Ez az odaadó szolgálat alapelve.

A ''Nārada-pañcarātrában'' ez ajánlott... ezeket a dolgokat az odaadó szolgálatról szóló műben... a Nectar of Devotion (Az odaadás nektárja) című könyvben magyarázzuk. A megtisztulás alapelve a ''smartavyaḥ satato viṣṇuḥ'': az embernek mindig emlékeznie kell ''Viṣṇura'' vagy ''Kṛṣṇára''. ''Kṛṣṇa'' és ''Viṣṇu'' egy és ugyanaz; amikor ''Kṛṣṇa'' nevét ejtjük ki, az magában foglalja ''Viṣṇut'' is. Tehát: ''smartavyaḥ satato viṣṇu vismartavyaḥ na jātucit'' – egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk ''Viṣṇuról''. Ez az odaadó szolgálat alapelve. Valamilyen módon mindig emlékeznünk kell ''Kṛṣnára''; így bármilyen helyzetben is legyünk, tiszták maradunk (''sa bāhyābhyantaraṁ śuciḥ''). A szent nevek zengése segít abban, hogy mindig ''Kṛṣnára'' gondoljunk; amint zengjük a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' és halljuk azt, azonnal Ő jut eszünkbe.

Amíg tehát emlékezem, addig ''śuciḥ'', azaz tiszta vagyok; nem érint meg az anyagi szennyeződés. Ha ebben a tiszta állapotban élem tovább az életemet, akkor alkalmassá válok arra, hogy visszatérjek Istenhez. Senki sem léphet be ugyanis Isten országába anélkül, hogy teljesen tiszta lenne. A teljes tisztaság azt jelenti, hogy az ember mentes minden egyéb vágytól (''anyābhilāṣitā-śūnyam'' – ''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.1.11), vagyis nincsenek benne anyagi vágyak. Itt, az anyagi világban számtalan tervet szövünk a boldogság érdekében, csupa anyagi vágyat követve. Valaki azt gondolja: „Így leszek boldog”, más pedig... Valójában itt szó sem lehet boldogságról; ez a hely szennyezett. Egy szennyezett... ahogyan egyetlen fertőzött helyen sem lehet boldog az ember. Az orvos azt tanácsolná, hogy hagyjuk el a helyet: „Ez a körzet fertőzött; jobban teszi, ha elmegy innen, és máshová költözik.” Ez a gyógymód: a fertőzött helyet azonnal el kell hagyni.

Hasonlóképpen, ebben a világban – ebben az anyagi világban, amelyet a háromféle minőség (kötőerő) jellemez – mindig tisztán, mintegy „fertőzésmentesen” kell megőriznünk magunkat azáltal, hogy ''Kṛṣṇára'' emlékezünk. Ez a módszer. Amint megfeledkezünk ''Kṛṣṇáról'', a fertőzés – vagyis a ''māyā'' – azonnal hatni kezd ránk. ''Kṛṣṇa bhūliya jīva bhoga-vāñchā kare'' (''Prema-vivarta''). Mi is ez a ''māyā''? A ''māyā'' azt jelenti, hogy terveket szövünk, hogyan lehetnénk boldogok anyagi szinten. Ez a ''māyā''. A világon mindenki csupán azon töri a fejét, hogyan találhatná meg a boldogságot ebben az anyagi világban. Ennyi az egész. Ez a ''māyā''.

Ha megvizsgáljuk a világtörténelmet, azt látjuk, hogy a Római Birodalom, a Brit Birodalom és még oly sok más birodalom is terveket szőtt; bár egy ideig virágoztak, végül mind elbuktak. Kétszáz évvel ezelőtt a britek például azt tervezték, hogy uralmuk alá hajtják Amerika hatalmas földjét. Ám George Washington kikiáltotta a függetlenséget, és a tervük meghiúsult. Hasonlóképpen, Indiában is a kizsákmányolást tervezték.

Gandhi mozgalma azonban ezt is meghiúsította. Ez tehát egy nagyobb léptékű terv volt. Ugyanez igaz a kisebb tervekre is. Számtalan tervet szövünk egyéni szinten is: „Így leszek boldog, vagy úgy, esetleg amúgy.” Ez a tervezgetés maga a ''māyā'', mivel sosem vezet sikerre. Ha végigkövetjük a világtörténelmet, láthatjuk: senki sem vált boldoggá. Hitler is hatalmas tervet dolgozott ki. És mi történt? Csalódnia kellett.

Ezért a józan, értelmes ember... a ''Bhagavad-gītā'' is azt mondja, hogy aki valóban értelmes és bölcs... de hogyan válik valaki bölccsé? Miután sok-sok alkalommal kudarcot vallott vagy csalódás érte, megérti, hogy nem ez a helyes út. A ''Vedānta-sūtra'' is ezzel kezdi: ''athāto brahma-jijñāsā''. Amikor valaki kudarcot vall minden tervezgetésben, a ''Vedānta-sūtra'' lehetőséget kínál számára: „Most, hogy minden terved meghiúsult, gyere ide.” ''Athāto brahma-jijñāsā'': „Most próbáld megérteni, mi a ''Brahman''.” Ez a ''Vedānta-sūtra'' első aforizmája. „Mindössze csak próbáld meg megérteni a ''Brahmant''.”

Nos, így tehát... ez a beavatás is. A beavatás az első lépést, a megtisztulás kezdetét jelenti. Ez a beavatás lényege, hiszen az odaadó szolgálat maga a megtisztulás folyamata. Most mindannyian, egyénileg is megérthetitek, hogyan tisztultok meg múltbeli életetek hatásaitól. Ez kézzelfogható valóság. Igen.

Hogyan tisztultok meg. A beavatás tehát a megtisztulás folyamatának kezdetét jelenti. És mi is ez a megtisztulási folyamat? Ez a ''mantra'': ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ sa bahyābhyantaraṁ śuciḥ''. Aki mindig – vagy ha nem is mindig, de valahányszor, ha eszébe jut – emlékezik ''puṇḍarīkākṣára'' (a lótuszszemű Úrra), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül.

Akik ma beavatásban részesülnek, azoknak ezt észben kell tartaniuk... sőt, nemcsak nekik, hanem mindannyiunknak. Nem arról van szó, hogy már minden vizsgán túljutottunk. Nem. A ''māyā'' nagyon erős. Bármelyik pillanatban utolérhet minket. (kuncogás) Amint... akárcsak egy súlyos betegségnél: ha egy kis hanyagság történik, azonnal visszaesés következik be – például tífusz esetén.

Az orvosok ezért tesznek komoly óvintézkedéseket a gyógyulás, az úgynevezett lábadozás szakaszában, mivel fennáll a visszaesés veszélye. Hasonlóképpen, mi is a megtisztulásra törekszünk. A beavatás azt jelenti, hogy elfogadjuk a megtisztulás útját. Most ezen az úton kell továbbhaladnunk, és ha elég erősek vagyunk, akkor nagyon könnyen haladhatunk előre a végső cél elérése felé. Ebben semmi kétség.

Tehát a ''bhakti-mārga'' – az odaadó szolgálat, a Kṛṣṇa-tudat – azt jelenti, hogy mindig emlékezünk ''Kṛṣṇára''. ''Smartavyaḥ satato viṣṇuḥ vismartavyaḥ na jātucit'' – ez az alapelv, a Kṛṣṇa-tudat lényege. Mindig emlékeznünk kell ''Kṛṣṇára'', és soha nem szabad elfelejtenünk Őt. Ennek pedig egy nagyon egyszerű módszere van: a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' zengése. ''Kṛṣṇa'' adott nekünk nyelvet, amelyet erre a célra használhatunk; ez a lelki élet kezdete. Ez Isten – vagyis ''Kṛṣṇa'' – megértésének kezdete. Máskülönben nem érthetjük meg, mi is az Isten.

''Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ'' (CC Madhya 17.136). ''Nāmadi'' – Istennek van neve. Az emberek azt kérdezik: „Miért lenne neve Istennek? Neki nincs neve.” Az impersonalista azt állítja, hogy Ő „névtelen”. Miért? A ''Vedānta-sūtra'' azt mondja: ''janmādy asya yataḥ'' – „Minden belőle származik.” Ha tehát létezik név – neked is van neved, nekem is, bárminek... ennek a magnónak is van neve, ennek a tányérnak is, a helynek is, a szőnyegnek is –, akkor éppen Istennek ne lenne neve? Miért? (nevetés) Látjátok, mekkora tévedés ez? Isten minden név forrása, mégis azt mondják, nincs neve. Értitek? Szerintük Ő a „nulla”. Ezek az érveik. Mi azonban ezt nem fogadjuk el.

A helyzet az, hogy nem ismerik a nevet, mert érzékeik nincsenek megtisztulva. Tökéletlen érzékekkel nem érthetjük meg Istent. Ezért mondja a ''Bhāgavatam'': ''ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi''. ''Nāmadi''. A ''nāma'' azt jelenti: név; az ''ādi'' pedig arra utal, hogy a név mindennek a kezdete. Például, ha barátságot akarok kötni valakivel, megkérdezem: „Mi a neved?” Ez a kezdet. Amikor bíróságra megyünk, az eljárás megkezdésekor megkérdezik: „Mi a neve? Mi az apja neve?” Ha bármilyen kérelmet nyújtunk be, szintén megkérdezik: „Mi a neve?” Tehát minden a névvel kezdődik.

Ha tehát meg akarjuk érteni a Legfelsőbb Abszolút Igazságot, a névvel kell kezdenünk – a ''Kṛṣṇával'', a ''Hare Kṛṣṇával'', a szent névvel.. Ám tökéletlen érzékszerveink miatt nem tudjuk felfogni, hogy valóban ez Isten neve. Ezért szól így a szabály: ''ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ'' (CC Madhya 17.136). Nem vagyunk képesek felfogni. Vegyük például a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázását: van, aki örömét leli abban, hogy hallja ''Kṛṣṇa'' nevét, más viszont azt mondhatja: „Micsoda badarság ez? Csak megzavarják a nyugalmat – mivel ő nem ismeri a név jelentőségét.

De ez a név... nem csupán név. ''Nāmadi'' – a névvel kezdődik. Először a név, aztán a tulajdonságok, majd az alak, a kedvtelések, végül a kíséret. Istennek mindezek a birtokában vannak. Amikor azt mondjuk: „király”, ez a szó magában foglalja a királyságát, a palotáját, a titkárát, a királynőjét, a kormányát és még számtalan dolgot – a fogalom folyamatosan bővül, rengeteg mindent jelent csupán ez az egy szó: „király”. A „király” nem csupán egyetlen személyt jelöl. Hasonlóképpen, amikor azt mondjuk: „Isten” vagy „''Kṛṣṇa''”, azonnal meg kell értenünk, hogy számtalan dolog áll mögötte. Rengeteg minden. Az egész világ mögötte áll.

Hogyan érthetjük meg ezt? ''Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi'': az Ő neve, tulajdonságai, alakja, kísérete és kiterjedései. ''Na bhaved grāhyam indriyaiḥ'': ezek az indriják – az anyagi szennyezettségtől befolyásolt érzékek – nem képesek megérteni vagy felfogni ''Kṛṣṇa'' nevét, alakját vagy tulajdonságait. Akkor hát? „Miért vesződünk ezzel? Ha az érzékeinkkel nem érthetjük meg ''Kṛṣṇát'', mi értelme az időpocsékolásnak?” Nem erről van szó.

A következő sor így szól: ''sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ'' – nem az érzékek erőfeszítésével érthetjük Őt meg, hanem Ő maga nyilatkoztatja ki magát. Kinek? Annak, akiben megvan a szolgálat szelleme; ''jihvādau'' – a nyelvvel kezdődően. ''Sevonmukhe hi jihvādau'': az összes érzék közül a nyelv számít a legfontosabbnak. Ha tehát a nyelvet képezzük, vagyis lelkivé tesszük, akkor természetes módon az összes többi érzék is lelkivé válik. Szóval, ''jihvādau''.

A mi képzésünk ezért a nyelv képzése. Képezzük a nyelvet a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázásával, és hagyjuk, hogy megízlelje a ''Kṛṣṇa-prasādamot''. És mi történik majd? A többi érzék... öt érzék szolgál a tudás megszerzésére, és öt a cselekvésre. Minden az irányításunk alá kerül majd. Az odaadó szolgálat – vagyis a Kṛṣṇa-tudat – pedig azt jelenti: ''sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam'' (CC Madhya 19.170). Amikor kapcsolatba kerülünk ''Kṛṣṇával'', érzékeink megtisztulnak. És mi a tisztulás jele? ''Sarvopādhi-vinirmuktam'': megszabadulni az anyagi meghatározottságoktól és az azokból fakadó hamis önazonosítástól. Számtalan ilyen dolog létezik.

A Kṛṣṇa-tudat folyamata tehát az érzékek megtisztítását jelenti, ez a tisztulás pedig a nyelv szolgáló szellemben történő képzésével kezdődik. Ezért azoknak, akik beavatást készülnek kapni – sőt, valójában mindenkinek – tudatosítania kell magában: arra kell szoktatnunk a nyelvünket, hogy ne beszéljünk hiábavalóságokat. Értitek? Kizárólag ''Kṛṣṇáról'' beszéljünk.

Rengeteg témánk van. Ott a ''Bhagavad-gītā'', a ''Śrīmad-Bhāgavatam'', az Úr ''Caitanya'' tanításai – számtalan könyv, több száz vagy akár ezer is: az ''Upaniṣadok'', a ''Védák'', a ''Vedānta''; bármelyiket választhatjuk, és beszélhetünk róla. Ahogyan azt ''Ambarīṣa'' tette. ''Sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane'' ([[HU/SB 9.4.18|SB 9.4.18]]). ''Ambarīṣa Mahārāja'' csodálatos példát mutatott: elméjét ''Kṛṣṇa'' lótuszlábára összpontosította, beszédében pedig kizárólag ''Kṛṣṇáról'' szólt.

Szóval, pusztán csak próbáld hasznosítani a nyelvedet. Nem számít, hogy szennyezett vagy megtisztult állapotban van-e; maga a folyamat a tisztító hatású. Egyszerűen csak edzd a nyelvedet, és foglalkoztasd ''Kṛṣṇa'' szolgálatában. Ha tudsz beszélni, menj és prédikálj: beszélj ''Kṛṣnáról'', a ''Bhagavad-gītáról'', a ''Śrīmad-Bhāgavatamról'', tarts előadásokat bárhol. Ezzel teszed a legjobb szolgálatot az embereknek és önmagadnak is. Ha úgy érzed, nem vagy képes beszédeket tartani, akkor pusztán csak zengd a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' és fogyassz ''prasādamot''. Ebben semmi nehézség nincs. Tehát edzd a nyelvedet. ''Sevonmukhe hi jihvādau'' (''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.2.234). A nyelvvel kezdve képes leszel megtisztítani minden érzékszervedet. Amikor az érzékszerveid megtisztulnak, meglátod ''Kṛṣnát''; megérted, ki ''Kṛṣṇa'', mi a neve, milyen az alakja, milyen az Ő birodalma – mindent meg fogsz érteni.

''Svayam eva sphuraty adaḥ'' – magától tárul fel előtted. Nem kell különösebb erőfeszítést tenned. Amint az érzékszerveid megtisztulnak, ''Kṛṣṇa'' máris jelen van – éppúgy, mint ahogy az éjszaka elmúltával megjelenik a nap. A sötétségben nem tudod felkutatni a napot. Egyszerűen csak megvárod a reggelt, és a nap ott lesz az ajtódban. Hasonlóképpen: próbáld meg elűzni a sötétséget, és meg fogod látni ''Kṛṣnát''. Látni fogod: „Ó, ''Kṛṣṇa'' nem halt meg. Ő csodálatos.”

Nos, ez a beavatás az érzékszervek tisztulási folyamatának kezdetét jelenti, amely a nyelvvel kezdődik. Nagyon egyszerű módszer. Nem kérjük, hogy tornamutatványokat végezzetek, vagy... nem. Egyszerűen csak próbáljátok meg uralni a nyelveteket. Ez a ti kezetekben van. És mi az uralás módja? Pusztán csak kösd le a nyelvedet a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' zengésével és a ''kṛṣṇa-prasādam'' fogyasztásával. Mások majd ellátnak finom ''prasādammal''. Értitek? Nagyon egyszerű.

Ne fogyassz semmit, ami nem ''Kṛṣṇa-prasādam'', és ne beszélj semmiről, ami nem ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos. Így szabadulhatsz fel. A felszabadulás útja nyitva áll előttetek. Két dolog: ne beszélj másról, csak ''Kṛṣnáról'', és ne egyél mást, csak ''Kṛṣṇa-prasādamot''. Vajon ez olyan nehéz? (nevetés) Hmm. Jól van.

Most add ide az olvasódat (a japa-láncodat*). Igen. Itt kezdjük. Valaki csinálja meg a körszámláló kis olvasóját. Te pedig zengd a ''mantrát''. (''japa'') (''Prabhupāda'' az olvasóján mantrázik) Borulj le. Borulj le itt.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
Szóval így kezded el az egyik oldalon: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare''. Aztán átjössz erre az oldalra. Kérdezd meg az istentestvéreidet. Ők megmutatják majd, hogyan kell csinálni. A lelki neved pedig ''Aravinda''. ''Aravinda''. A-r-a-v-i-n-d-a. ''Aravinda''. ''Aravindākṣa''. ''Kṛṣṇa'' egyik neve ''Aravindākṣa''. Az ''Aravinda'' lótuszvirágot jelent.

'''Bhakta:''' Ó!

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛṣṇa'' szeme olyan, mint a lótuszszirmok, a lába pedig lótuszláb. A hasából lótusz nő ki. Tehát egy szóval: Ő maga a lótusz, a teljes lótusz.

(félre) Vannak neki fájdalmai?

'''Viṣṇujana:''' Pihennie kell. Most pihennie kell. (egy fiú sír a háttérben)

'''Prabhupāda:''' Csak fogd meg őt. Ó. Az ''Aravindākṣa Kṛṣṇa'' neve. A neved ezért ''Aravinda'' ''dāsa''. ''Aravinda'' ''dāsa brahmacārī''. Nos, elfelejtettük elmondani a bevezető ''mantrákat''.
:''vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca''
:''śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam''

:''sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ''
:''śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine''

:''śrī, vārṣa, bhānavī, devī, dayi, tāya, kṛpa, hare''
:''kṛṣṇa, sambandha, vijñāna, dāyine, prabhave, namaḥ''
:''mādhurya, ujjvala, premāḍhya, śrī, rūpānuga, bhaktida''
:''śrī, gaura, karuṇā, śakti, vigra, hāya, namaḥ, astu te''
:''namaste, gaura, vāṇī, śrī, mūrtaye, dīna, tāriṇe''
:''rūpa, anuga, viruddha, apa, siddhānta, dhvānta, hāriṇe.''
(''Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Praṇati'')

:''nama, oṁ, viṣṇu, pādāya, gaura, kiśorāya, vipra,''
:''lambha, rasām, bhode, pādām, bujāya, te, namaḥ''
(''Śrīla Gaurakiśora Praṇati'')

:''nama oṁ, bhakti, vinodāya, sac-cida, ananda, nāmine''
:''gaura, śakti, svarū, pāya, rūpa, anuga, varāya, te''
(''Śrīla Bhaktivinoda Praṇati'')

:''gaura, vir, bhāva, bhūmes, tvaṁ, nirdeṣṭā, saj-jana, priyaḥ''
:''vaiṣṇava, sārva, bhaumaḥ, ṣrī, jagat, nāthāya, te, namaḥ''
(''Śrīla Jagannātha Praṇati'')

:''vāñchā, kalpa, taru, bhyaś ca, kṛpā, sindhu, bhya, eva ca''
:''pati, tānāṁ, pāva, nebhyo, vaiṣṇa, vebhyo, namo, namaḥ''
(''Śrī Vaiṣṇava Praṇāma'')

:''nama oṁ, mahā, vadānyāya, kṛṣṇa, prema, pradāya, te''
:''kṛṣṇāya, kṛṣṇa, caitanya, nāmne, gaura, tviṣe, namaḥ''
(''Śrī Gaurāṅga Praṇāma'')

:''pañca, tattva, atmakaṁ, kṛṣṇaṁ, bhakta, rūpa, svarū, pakam''
:''bhaktākhyaṁ, bhakta, avatāraṁ, namāmi, bhakta, śaktikam''
(''Śrī Pañca-Tattva Praṇāma'')

:''he, kṛṣṇa, karuṇā, sindho''
:''dīna, bandho, jagat, pate''
:''gopeśa, gopikā, kānta''
:''rādhā, kānta, namaḥ, astu te''
(''Śrī Kṛṣṇa Praṇāma'')

:''jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate''
:''mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau''
(''Sambandhādhideva Praṇāma'')

:''dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ''
:''śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau''
:''śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau''
:''preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi''
(''Abhidheyādhideva Praṇāma'')

:''śrīmān, rāsa, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ''
:''karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ''
(''Prayojanādhideva Praṇāma'')

:''tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari''
:''vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye''

:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Zengjétek a ''Hare Kṛṣṇa mantrát''. (''japa'')

(''Prabhupāda'' a bhakták japaláncain mantrázik)

Borulj le.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
''Śrīvāsa''... nos, veled végeztünk. Vedd el. A neved ''Gajendra''.

'''Gajendra:''' ''Gajendra''?

'''Prabhupāda:''' Igen. G-a-j-e-n-d-r-a. ''Gajendra''. A „''gaja''” elefántot jelent, az „''indra''” pedig királyt. Az elefántok királya.

'''Bhakták:''' ''Hare Kṛṣṇa''!

'''Prabhupāda:''' Nos, volt egy nagy híve az Úr ''Kṛṣṇának'', aki az elefántok királya volt. Hozzatok hát nekünk néhány elefántot a prédikáláshoz. Gyertek.

(félre) Kinyomtattátok a tízféle sértést? Kellenek... hogy elkerülhessük a sértéseket.

'''Bhakta:''' Itt van.

'''Bhakta(2):''' A hátsó helyiségben.

'''Revatīnandana:''' Hol a hátsó helyiségben?

'''Prabhupāda:''' Nos, adjátok ide.

'''Revatīnandana:''' Itt van, ''Prabhupāda''. Felolvassam, ''Prabhupāda''?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Revatīnandana:''' „A tíz sértés, amelyet kerülni kell a ''mahā-mantra'' zengésekor. Az első az Úr híveinek gyalázása.” Csak olvassam fel őket?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Revatīnandana:''' „Második: az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

'''Prabhupāda:''' Ez nagyon fontos pont: a hívek gyalázása. Az Úr híve... sok országban, sok helyen... például Jézus Krisztus is az Úr híve. Mohamed is az Úr híve. Szóval, nem arról van szó, hogy mivel Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk, feleslegesen le kellene néznünk más irányzatokat vagy más híveket.

Lehet, hogy az idő, a hely és az ország függvényében a módszer eltérő, de aki Isten iránti odaadást hirdet, az Isten híve. Ezért soha nem szabad őt gyalázni. Igen.

'''Revatīnandana:''' „Kettő. Az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Nem szabad a Legfelsőbb Istenséget... ahogyan a ''māyāvādīk'' mondják: „A félstenek és Isten – mind ugyanazok.” Mivel szerintük Istennek nincs formája, bármilyen formát is fogadunk el vagy képzelünk el Isten alakjaként, az éppolyan jónak számít. Ám ez nem így van. Léteznek félistenek, és létezik a Legfelsőbb Isten is. Tehát nem szabad... például a félisteneket – mint amilyen az Úr ''Brahmā'', az Úr ''Śiva'', ''Indra'' vagy ''Candra'' – nem szabad...

Bizonyos értelemben véve nincs semmi más Istenen kívül, hiszen minden Isten kiterjedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyenlő vagyok Istennel. Én is Isten kiterjedése vagyok; ez tény. Akárcsak az apa és a fiú esetében: a fiú az apa kiterjedése, mégsem azonos az apjával. Ezt nem szabad félreérteni. Nincs különbség apa és fiú között abban az értelemben, hogy ugyanaz a test terjedt ki a fiúban, ám a fiú mégsem az apa. Az apa az apa, a fiú pedig a fiú. Ezt a fajta sokszínűséget – mondhatnám – a ''māyāvādī'' filozófusok nem értik meg. Azután?

'''Revatīnandana:''' „...vagy arra a következtetésre jutni, hogy sok Isten létezik.”

'''Prabhupāda:''' Isten egyetlen. Nem létezhet több Isten. Ha Isten nem egyetlen, akkor nincs értelme az „Isten” fogalmának. A védikus meghatározás szerint Isten jelentése: ''asamordhva''. Az ''asama'' azt jelenti: akinek nincs párja; senki sem egyenlő Istennel. Az ''urdhva'' pedig azt jelenti: senki sem áll Isten felett. Isten a legfelsőbb. Senki sem lehet nagyobb Istennél. Ezért Isten egyetlen. Senki sem nagyobb nála, és senki sem egyenlő vele. Ez azt jelenti, hogy mindenki alacsonyabb rendű nála. Tovább?

'''Revatīnandana:''' „A lelki tanítómester utasításainak semmibe vétele.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez az egyik sértés. Ezek sértések. Amikor elfogadunk egy lelki tanítómestert, magától értetődő, hogy nem utasíthatjuk vissza az utasításait. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' és ''Arjuna'' barátokként beszélgettek: amikor azonban ''Arjuna'' lelki tanítómestereként fogadta el ''Kṛṣṇát'', csupán hallgatta, és ha nehézségei támadtak a megértésben, kérdéseket tett fel. Nem vitatkozott egyenrangú félként ''Kṛṣṇával''. Mielőtt elfogadta volna Őt, vitatkozott.

Tehát ez a helyzet. Az Úr ''Caitanya Mahāprabhu'' azt mondta: „A lelki tanítómesterem nagy bolondnak talált engem.” ''Caitanya Mahāprabhu'' nem egy bolond, de a tanítvány jó tulajdonsága, ha bolondnak mutatkozik a lelki tanítómester előtt. Így soha nem... akarom mondani, nem merészel vitatkozni vagy engedetlen lenni. Az sértésnek számít.

Nos, folytassuk. Ez nem jelenti azt, hogy ha valamit nem értesz, nem tehetsz fel kérdést. Kérdésekre szükség van. Ezt mondja a ''Bhagavad-gītā'' is: ''tad viddhi praṇipātena paripraśnena sevayā'' ([[HU/BG 4.34|BG 4.34]]). A kapcsolatunk lényege, hogy mindent a lelki tanítómestertől tudjunk meg, de ezt három dolog révén kell megtennünk. Mik is ezek? Először is: meg kell hódolnod. El kell fogadnod, hogy a lelki tanítómester feletted áll. Különben mi értelme van lelki tanítómestert fogadni? ''Praṇipāt'' – ez az alázatos meghódolás. A ''praṇipāt'' meghódolást, a ''paripraśna'' kérdezést, a ''sevā'' pedig szolgálatot jelent. Két dolognak kell jelen lennie – a szolgálatnak és a meghódolásnak –, középen pedig ott a kérdés. Máskülönben nem jöhet létre kérdés és felelet. Két dologra van szükség: szolgálatra és meghódolásra. Úgy a kérdésre adott válasz is megfelelő lesz. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A negyedik sértés a ''Védák'' tekintélyének lekicsinylése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. A szentírásokat, a ''Védák'' tekintélyét el kell fogadni. Ahogyan a minap is magyaráztam: a ''Védák'' azt mondják, hogy a kagyló tiszta, noha állati csontból van. Másutt viszont azt az utasítást adják, hogy az állati csont tisztátalan. Mégis azt mondják, hogy a kagyló tiszta. Elhelyezhető az Istenség előtt, és használható az Istenség szobájában, az Ő szolgálatában.

Felmerülhet az ellenérv: „Ó, hiszen ez állati csont. Hogy is van ez? Ellentmondás.” Nem. Az embernek így kell elfogadnia a ''Védák'' utasításait. Amikor azt mondják, hogy valami tisztátalan, akkor az tisztátalan; amikor pedig azt mondják, hogy tiszta, akkor tiszta. Ha pedig kétség merül fel, azt a lelki tanítómesterhez intézett, alázatos és szolgálatkész kérdések révén kell tisztázni. Ezért van a lelki tanítómester.

Azután? Mindig igazságként kell elfogadnunk a szentírás útmutatásait. Ahogy van egy mondás is: „bibliai igazság”. Senki sem tagadhatja a Bibliát. Ilyen hozzáállásra van szükség. A Biblia is a ''Védák'' része. Ezért a védikus utasításokat úgy kell elfogadni, ahogyan vannak, mindenféle magyarázat nélkül.

Ahogyan a ''Bhagavad-gītā'' is ''Véda''. Miért ''Véda''? Mert maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólal meg benne; ezért ''Véda''. Nem tartalmaz hibát. Úgy kell elfogadni – magyarázatok nélkül –, ahogyan van. Ezért mutatjuk be a ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van* című művet.

Igen. Folytasd.

'''Revatīnandana:''' „Az ötödik sértés Isten szent neveinek önkényes értelmezése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Nem szabad magyarázatokat fűzni a szent... például ''Kṛṣṇa'' esetében; a ''māyāvādī'' filozófusok talán... ahogyan Gandhi írta: „A ''Pāṇḍavák'' az érzékeket jelentik, ''Kurukṣetra'' magát a testet, ''Kṛṣṇa'' pedig az elmét.” Semmi efféle képtelen magyarázat nem megengedett. ''Kṛṣṇa'' az ''Kṛṣṇa''.

Igen. Folytasd.

'''Revatīnandana:''' „A hatodik sértés bűnök elkövetése a szent név zengésének erejére alapozva.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Már elmagyaráztuk a ''mantrával'' kapcsolatban, hogy amint valaki zengi a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'', azonnal – ''bāhyābhyantaraḥ śuciḥ'' – megtisztul. Ha valaki visszaél ezzel a szent névvel, mondván: „Hadd kövessek el bűnöket...” Ahogyan néha a keresztény egyházban is visszaélnek azzal, hogy a bűnök megvallása révén az ember megszabadul a bűnös tettek következményeitől.

Szóval, elmennek a templomba gyónni, majd kijönnek, elkövetnek mindenféle bűnt, aztán újra meggyónnak. Az ilyen fajta (nevetés) bagatellizálás képtelenség. Tény, hogy amikor az egyház vagy Isten előtt meggyónsz, megszabadulsz minden bűnös tett következményétől. Ez rendben is van. De ha újra elköveted a bűnt, akkor a következő gyónást már nem fogadják el.

Ezt nem tudják. Nem lehet... Tegyük fel, hogy egy gyermek elkövet valamilyen hibát. Az apa azt mondja: „Rendben, ne tedd ezt.” Ha mégis megteszi, nos, arra már nincs mentség. Ők ezt nem tudják. Azt gondolják: „Elkövetjük a bűnt, elmegyünk a templomba, meggyónunk, és kész. Játsszuk hát ezt az egyensúlyozós játékot.” Igen.

Hasonlóképpen, ne játsszátok azt az egyensúlyozós játékot, hogy „Mivel a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázása lemossa minden bűnös tettemet, ezért reggeltől estig nyugodtan végezhetek mindenféle bűnös tevékenységet, este pedig, lefekvéskor, mantrázom a ''Hare Kṛṣṇát''. És kész.” Nem. (nevetés) Ne tegyétek ezt. Ne tegyétek. Ez a legsúlyosabb vétség. Igen. Soha nem nyertek majd bocsánatot.

Azok, akik szándékosan így tesznek – „Van egy remek eszközöm a bűnös tetteim lemosására. Egész nap végezhetem hát a bűnös tevékenységeket, este pedig mantrázhatom a ''Hare Kṛṣṇát''. Meditálhatok. Ennyi az egész. Kész.” Nem. Tudnotok kell, hogy a névnek, a szent névnek megvan a maga ereje. Mostantól kezdve mentesek vagytok minden bűnös tett következményétől. De ne tegyétek meg újra. Ez a legsúlyosabb vétség (sértés). Igen.

'''Revatīnandana:''' „A hetedik sértés az Úr nevének hirdetése a hitetleneknek.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Azoknak, akik nem hisznek Istenben – az ateistáknak –, mi értelme van... De nem szabad zavarni őket; inkább lehetőséget kell adni nekik a hallásra. Ez teszi majd őket alkalmassá arra, hogy fejlődjenek. Ezért terjesztjük a szent nevet. Nem arról van szó, hogy mindenki azonnal Kṛṣṇa-tudatúvá válik, de megadjuk a lehetőséget.

Ha hallják... neked is van gyakorlati tapasztalatod: valaki hallja, és megváltozik a jelleme. Tehát, lehetőséget kell adnunk. Ám ha valaki meggyőződéses ateista, nem érdemes sokat beszélnünk vele ''Kṛṣṇáról''. Lehet, hogy valami ellenségeset, sértőt mondana. Igen.

Tovább?

'''Revatīnandana:''' „A nyolcadik sértés a szent név összehasonlítása az anyagi jámbor cselekedetekkel.”

'''Prabhupāda:''' Igen. És még valami: ott van például ez a szertartás, a beavatási szertartás. Nem szabad úgy tekinteni rá, mint puszta rituális szertartásra. Nem. Ez különbözik a rituális szertartásoktól. Bár rituálisnak tűnhet, valójában transzcendentális. A rituális szertartások célja, hogy segítsenek a tisztátalan életmódból a jámbor életbe való áttérésben.

Ez is megadja ezt, de nem ez a végső cél. A végső cél az Isten iránti szeretet elnyerése, ami messze túlmutat a jámbor és tisztátalan cselekedeteken. Az Isten iránti szeretet egészen más dolog; a lelki világhoz tartozik.

Nem csupán arról van szó, hogy ez egy eljárás a bűnös tettek semlegesítésére. Az automatikusan megtörténik. Amikor valaki egymillió dollárhoz jut, a tíz dollár kérdése automatikusan megoldódik, ugyanúgy Isten szent nevének elfogadása is automatikusan lemossa a bűnös tettek minden visszahatását. Ez tény.

De nem ez a célja. Magasabb célja van: elérni az Isten iránti szeretet szintjét, és transzcendentális, szeretetteljes szolgálatot végezni az Úrnak. Ez a cél. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A kilencedik sértés a figyelmetlenség a szent név zengése közben.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez a kilencedik sértés. Miközben mantrázol, hallanod is kell a hangot. Nem szabad máshová irányítanod a figyelmedet – vagyis nem szabad gépiesen mantráznod úgy, hogy közben valami másra gondolsz. Bár a ''Kṛṣṇára'' való gondolás rendben van, ha olyan dologra gondolok, ami nem kapcsolódik a Kṛṣṇa-tudathoz... a legjobb, ha a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengem, és minden egyes szót meghallgatok; így lesz igazán hatásos. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A tizedik sértés anyagi dolgokhoz való ragaszkodás a mantrázás gyakorlása közben.”

'''Prabhupāda:''' Ezt már kifejtettem: ''ahaṁ''... ez a betegség, az ''ahaṁ mameti'' ([[HU/SB 5.5.8|SB 5.5.8]]). Az anyagi betegség azt jelenti, hogy a testtel kapcsolatban azt gondolom: „ez vagyok én”, és mindenre, ami a testhez tartozik vagy kapcsolatban áll vele, úgy tekintek, mint ami „az enyém”. Ez az anyagi betegség. Látni fogjuk tehát. A mantrázás révén látni fogjuk, mekkora haladást érünk el, és mennyire szabadultunk meg ettől a kétféle életfelfogástól: hogy „én ez a test vagyok”, és „ami a testhez tartozik, az az enyém”.

Ez a próbatétel: hogyan szabadulunk meg ettől a kétféle életfelfogástól. Ha továbbra is él bennünk az a nézet, hogy „én ez a test vagyok, és ami a testhez tartozik, az az enyém”, akkor nagyon körültekintően kell mantráznunk a haladás érdekében. Igen. Ennyi az egész. Óvakodnunk kell ettől a tízféle sértéstől.

(''japa'') (szakadás) (''japa'')
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
Haladjunk... a te új neved: ''Anurādhā''. A-n-u-r-a-d-h-a. ''Anurādhā''. ''Anu''. Az „''anu''” azt jelenti: aki követ valakit, a „''Rādhā''” – vagyis ''Rādhārāṇī'' – pedig ismerős neked. Tehát: aki követi ''Rādhārāṇīt''. Bárhová megy is ''Rādhārāṇī'', ő követi.

'''Bhakták:''' Ó!

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Anurādhā''. Szóval . . .

(''japa'')
:''oṁ apavitraḥ pavitro vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''

:''vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca''
:''śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam''
:''sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ''
:''śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca''
:''svāhā, svāhā, svāhā''
Nem, nem. Mindenki vegyen egy keveset, csak egy keveset. (folytatódik a mantrázás) Nagyon keveset vegyetek, mindenki. (folytatódik a mantrázás) Jöjjön ő is. Te is gyere. Vegyél te is. A te ''yajñád'' nem... Nyugodtan vehetsz.

(folytatódik a mantrázás) ''Svāhā''. Ajánld fel. ''Svāhā''. Háromszor. Háromszor mondom majd, hogy „''svāhā''”, te pedig felajánlod. Miért nem... ''svāhā''. Ajánld fel... miért ülsz? Vedd a kezedbe, és három részletben, háromszor ajánld fel. Mindenki vegyen belőle.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine''

:''śrī-vārṣabhānavī-devī-dayitāya kṛpābdhaye''
:''kṛṣṇa-sambandha-vijñāna-dāyine prabhave namaḥ''

:''mādhuryojjvala-premāḍhya-śrī-rūpānuga-bhaktida-''
:''śrī-gaura-karuṇā-śakti-vigrahāya namo ’stu te''

:''namas te gaura-vāṇī-śrī-mūrtaye dīna-tāriṇe''
:''rūpānuga-viruddhāpasiddhānta-dhvānta-hāriṇe''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo gaura-kiśorāya sākṣād-vairāgya-mūrtaye''
:''vipralambha-rasāmbhodhe pādāmbujāya te namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo bhaktivinodāya sac-cid-ānanda-nāmine''
:''gaura-śakti-svarūpāya rūpānuga-varāya te''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''gaurāvirbhāva-bhūmes tvaṁ nirdeṣṭā saj-jana-priyaḥ''
:''vaiṣṇava-sārvabhaumaḥ śrī-jagannāthāya te namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''vāñchā-kalpatarubhyaś ca kṛpā-sindhubhya eva ca''
:''patitānāṁ pāvenebhyo vaiṣṇavebhyo namo namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te''
:''kṛṣṇāya kṛṣṇa-caitanya-nāmne gaura-tviṣe namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''pañca-tattvātmakaṁ kṛṣṇaṁ bhakta-rūpa-svarūpakam''
:''bhaktāvatāraṁ bhaktākhyaṁ namāmi bhakta-śaktikam''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''he kṛṣṇa karuṇā-sindho dīna-bandho jagat-pate''
:''gopeśa gopikā-kānta rādhā-kānta namo ’stu te''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate''
:''mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau''
(''Sambandhādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ''
:''śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau''
:''śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau''
:''preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi''
(''Abhidheyādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''śrīmān, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ''
:''karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ''
(''Prayojanādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari''
:''vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye''

:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Most mindenki fogjon egy banánt. Álljatok fel.
:''namo brahmaṇya-devāya''
:''go-brāhmaṇa-hitāya ca''
:''jagad-dhitāya kṛṣṇāya''
:''govindāya namo namaḥ''
Most lassan tegyétek le azt a banánt, így. Mindenki tegye le. Úgy van, jól van.
:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Most énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''.

'''Hölgy bhakta:''' Csak egy közeli felvételt szeretnék készíteni... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Hm? Nem, nem én fogok énekelni, ők fognak.

Énekeljetek. Nem, nyugodtan folytassátok. Énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvanī'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) Ez minden... (vége)

Category:HU/681201 - Lecke; Beavatás és a tíz sértés - Los Angeles

2026-10-23T11:36:32Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/00.01 - 5.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681201_-_Lecture_Initiation_and_Ten_Offenses_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681201IN-LOS ANGELES - 1968. december 1.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681201IN-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' ...az imádat megvéd a kígyómarástól. Ez egyfajta falusi istentisztelet. Nos, minden félisten-imádatnál vannak dobosok is. Egyszer felbéreltek egy dobos csapatot, ám amikor a díjukat, a számlát ki kellett volna fizetni, kénytelenek voltak eladni magát a félistent, ''Mansa Devi'' szobrát. Nem tudták kifizetni a számlákat. Hasonló a helyzet a könyveink nyomtatásával is: ha a bekötés költségei túl magasak, akkor többe kerülne, mint ha Japánból hozatnánk őket. (kuncogás)

''Jayānanda'' úgy néz ki, mint ''Śrī Caitanya Mahāprabhu''. (nevetés) Igen. Magas, erőteljes testalkatú és erős volt – ''Caitanya Mahāprabhu''. (nevetve) Igen. Nagyon jó. ''Vṛndāvanában'' pedig, amikor ''Kīrtanānanda'' megkapta a ''sannyāsát'', oly nagyszerűen festett abban az öltözékben és a ''daṇḍával''; ó, szinte az összes ''vṛndāvanai'' bhakta eljött, hogy kifejezze előtte tiszteletét. Igen.

''Janmāṣṭamī'' napján ajánlottam fel neki a ''sannyāsát''. Sok bhakta jött el a templomba, hogy lássa az eseményt; nagy volt a tömeg. Nagyon jól nézett ki. ''Caitanya Mahāprabhu'' bőre is nagyon világos volt. Ebben az öltözékben a világos bőrű emberek nagyon jól, nagyon vonzón festenek.

Nos, az emberek nem vonzódnak ehhez az öltözékhez a kīrtana-csoportban? (nevet) A csupasz fej a ''tilakával'' és ez az öltözék... tudni fogják, hogy ők... közvetlenül Isten országából érkeznek. (nevet) (nevetés) Valójában így is van. Elfelejtették Istent; különben olyan szépen fogadták volna ezeket a ''brahmacārikat''. Indiában... ó, ebben az öltözékben úgy fogadnának titeket, mint az isteneket. Emberek százai és ezrei jönnének elétek. Igen.

(félre) Ez elég is.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

És hogy érzi magát ''Bīrabhadra''? Vannak fájdalmai?

'''Viṣṇujana:''' Jól van.

'''Prabhupāda:''' Rendben. Megfelelően eszik? Eszik? (''Bīrabhadra'' válaszol; ''Prabhupāda'' nem hallja) Hm? Megfelelően végzi a mantrázást? Rendben. Köszönöm. (kuncog) Épp kerestelek, hiányoztál. Itt vagy. (kuncog) Köszönöm. ''Hare Kṛṣṇa''. (''japa'')

(megkezdődik a tűzáldozat)

Csináld úgy. Ahogy én csináltam. Igen. Vegyél vizet. Igen. Egy keveset, csak egy keveset. Igen. Még egyszer. Háromszor. Igen. Igen. Vegyél vizet. Vegyél egy kevés vizet, mosd meg a kezed, és öntsd ide. Ennyi az egész. Úgy. Most te csináld úgy. Egy keveset, csak egy keveset. Tartsd ott.

(mantrázik a bhaktákkal, akik válaszolnak rá)
:''namaḥ apavitraḥ pavitra vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
(''Garuḍa'' ''Purāṇa'')
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''
Most csináld meg újra ugyanígy. (''japa'')

Tartsd ott.
:''namaḥ apavitraḥ pavitra vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''
Csináld újra. (''japa'')

Ennek a ''mantrának'' a jelentését már többször is kifejtettem, és most újra elmagyarázom. ''Namaḥ''. A ''namaḥ'' azt jelenti: meghódolni. ''Namaḥ oṁ namaḥ'' – így kell zengeni a védikus ''mantrát''. Az ''oṁ'' az Abszolút megszólítását jelenti, a ''namaḥ'' pedig azt, hogy „meghódolok”.

Minden védikus ''mantra'' az ''oṁ namaḥ'' szavakkal kezdődik. Az ''oṁ'' megszólítást jelent. Tehát, ezt a ''mantrát'' meghódolással zengik, ''namaḥ''. Meghódolás nélkül semmit sem lehet elérni, mivel ez a feltételekhez kötött életünk lázadó élet. Lázadtunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének fennhatósága ellen. Ez a feltételekhez kötött élet lényege.

Számos elmélet létezik, amely ezt a lázadó állapotot támasztja alá. Egyesek azt gondolják: „Egy vagyok Istennel”; mások úgy vélik: „Isten halott”; megint mások szerint: „Nincs Isten”; vagy épp azt kérdezik: „Minek keresed Istent? Rengeteg isten kószál az utcákon.” Számtalan ilyen nézet létezik.

Ezek mind a lázadó állapot különböző tünetei. A lényeg pedig az... vegyük például az ateistákat: ők bátran kijelentik: „Ó, nincs Isten.” Ezzel szemben az impersonalisták azt mondják: „Lehet, hogy létezik Isten, de nincs feje, nincs farka. Ennyi az egész.” Ez tehát a mi lázadó állapotunk.

Ezért a ''Bhagavad-gītā'' azt tanácsolja: „Hódolj meg.” ''Sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]). Meghódolás nélkül tehát szó sem lehet semmiféle lelki fejlődésről. Gondoljunk csak arra, aki fellázadt a kormány ellen: az első feltétel a meghódolás; enélkül szóba sem jöhet a kormány kegyelme. Hasonlóképpen, bármely élőlény – bármelyikünk – számára, aki fellázadt az Úr fennhatósága ellen, a lelki élet kezdete a meghódolás.

Így tehát ez a ''mantra'', a beavatás: ''namaḥ''. A ''namaḥ'' meghódolást jelent. És ki képes a meghódolásra? A meghódolás... aki megértette az Urat, az képes átadni magát Neki; ahogyan a ''Bhagavad-gītā'' mondja: ''bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate'' ([[HU/BG 7.19|BG 7.19]]) – vagyis sok-sok születésen át tartó tudásszerzés után, amikor valaki tökéletesen bölccsé válik, akkor átadja magát. A tudásszerzés, illetve a bölcsesség tökéletessége maga az önátadás (meghódolás*). Tehát: ''namaḥ''. A ''namaḥ'' azt jelenti: „átadom magam (meghódolok*)”. És milyen állapotban vagyunk? Nem számít, milyen az állapotunk. ''Apavitraḥ pavitro vā''. Az ''apavitra'' szennyezettet jelent, a ''pavitra'' pedig felszabadultat.

Kétféle állapot létezik tehát. Vagyis... lehetünk egészségesek vagy betegek. Harmadik állapot nincs. Ez egy egyszerű példa. Hasonlóképpen, az élőlényeknek is kétféle állapotuk van: az egyik a felszabadult, a másik pedig a szennyezett állapot.

Ezért nevezik az élőlényt határhelyzetűnek, mivel a szennyezett és a felszabadult állapot között áll. Az élőlény vagy szennyezett, vagy felszabadult lehet. Harmadik állapot nem létezik. Ezért mondja a ''mantra'': ''apavitraḥ pavitro vā'' – akár szennyezett, akár felszabadult valaki, nem számít.

''Namo apavitraḥ pavitro'', ''sarvāvasthām''. A ''sarva'' azt jelenti: minden; az ''avasthā'' pedig állapotot jelent. Bármilyen állapotban. ''Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā'' – bármilyen állapotban is vagy. Mert kétféle állapot létezik az élőlények számára... az élőlény határhelyzetben van.

Vagy az anyagi természetben, vagy a lelki természetben van. A lelki természet a felszabadultságot, az anyagi természet pedig a szennyezettséget jelenti. Ez a ''mantra'' tehát mindkét állapotra vonatkozik – nem számít, hogy anyagi vagy lelki állapotban vagyunk.

''Sarvāvasthāṁ gato ’pi vā'' – a ''vā'' jelentése: „vagy”; a ''yaḥ'' azt jelenti: „bárki”; a ''smaret'' pedig azt, hogy „emlékezik”; ''puṇḍarīkākṣam'' – ez azt jelenti, akinek a szeme olyan, mint a lótuszszirmok. Ez ''Kṛṣṇát'' vagy ''Viṣṇut'' jelöli. Aki a lótuszszeműre emlékezik (''puṇḍarīkākṣam''), legyen bár külső vagy belső állapotban... a ''bāhya'' jelentése: külsőleg. Külsőleg ez a test. ''Abhyantaram'' – ez azt jelenti: belül. Belül én lélek vagyok. Ahogyan belül – e „ruha” alatt – én magam vagyok jelen.

Külsőleg én ez a „ruha” vagyok. Hasonlóképpen, ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam'': akár testi életfelfogásban él, akár lelki életfelfogásban, akár szennyezett, akár felszabadult állapotban van – bármilyen helyzetben is legyen, aki emlékezik ''Kṛṣṇára'' vagy ''Viṣṇura'' (''bahyābhyantara''*), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül. Ez a ''mantra'' lényege.

Végezetül pedig azt énekeljük: ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. Erre azért van szükség, nehogy félreértsék a verset, amely azt mondja: ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣam'', vagyis „bárki, aki a lótuszszeműre emlékezik”. Valaki ugyanis gondolhatná: „Az én szerelmem is lótuszszemű”, vagy hasonló módon értelmezheti a kifejezést. Hiszen sok lótuszszemű létezhet. Ezért a végén kifejezetten kimondják: ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. A „lótuszszemű” ''Viṣṇut'' jelenti, nem mást. ''Śrī Viṣṇu'', ''Śrī Viṣṇu''. Ez az odaadó szolgálat alapelve.

A ''Nārada-pañcarātrában'' ez ajánlott... ezeket a dolgokat az odaadó szolgálatról szóló műben... a Nectar of Devotion (Az odaadás nektárja) című könyvben magyarázzuk. A megtisztulás alapelve a ''smartavyaḥ satato viṣṇuḥ'': az embernek mindig emlékeznie kell ''Viṣṇura'' vagy ''Kṛṣṇára''. ''Kṛṣṇa'' és ''Viṣṇu'' egy és ugyanaz; amikor ''Kṛṣṇa'' nevét ejtjük ki, az magában foglalja ''Viṣṇut'' is. Tehát: ''smartavyaḥ satato viṣṇu vismartavyaḥ na jātucit'' – egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk ''Viṣṇuról''. Ez az odaadó szolgálat alapelve. Valamilyen módon mindig emlékeznünk kell ''Kṛṣnára''; így bármilyen helyzetben is legyünk, tiszták maradunk (''sa bāhyābhyantaraṁ śuciḥ''). A szent nevek zengése segít abban, hogy mindig ''Kṛṣnára'' gondoljunk; amint zengjük a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' és halljuk azt, azonnal Ő jut eszünkbe.

Amíg tehát emlékezem, addig ''śuciḥ'', azaz tiszta vagyok; nem érint meg az anyagi szennyeződés. Ha ebben a tiszta állapotban élem tovább az életemet, akkor alkalmassá válok arra, hogy visszatérjek Istenhez. Senki sem léphet be ugyanis Isten országába anélkül, hogy teljesen tiszta lenne. A teljes tisztaság azt jelenti, hogy az ember mentes minden egyéb vágytól (''anyābhilāṣitā-śūnyam'' – ''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.1.11), vagyis nincsenek benne anyagi vágyak. Itt, az anyagi világban számtalan tervet szövünk a boldogság érdekében, csupa anyagi vágyat követve. Valaki azt gondolja: „Így leszek boldog”, más pedig... Valójában itt szó sem lehet boldogságról; ez a hely szennyezett. Egy szennyezett... ahogyan egyetlen fertőzött helyen sem lehet boldog az ember. Az orvos azt tanácsolná, hogy hagyjuk el a helyet: „Ez a körzet fertőzött; jobban teszi, ha elmegy innen, és máshová költözik.” Ez a gyógymód: a fertőzött helyet azonnal el kell hagyni.

Hasonlóképpen, ebben a világban – ebben az anyagi világban, amelyet a háromféle minőség (kötőerő) jellemez – mindig tisztán, mintegy „fertőzésmentesen” kell megőriznünk magunkat azáltal, hogy ''Kṛṣṇára'' emlékezünk. Ez a módszer. Amint megfeledkezünk ''Kṛṣṇáról'', a fertőzés – vagyis a ''māyā'' – azonnal hatni kezd ránk. ''Kṛṣṇa bhūliya jīva bhoga-vāñchā kare'' (''Prema-vivarta''). Mi is ez a ''māyā''? A ''māyā'' azt jelenti, hogy terveket szövünk, hogyan lehetnénk boldogok anyagi szinten. Ez a ''māyā''. A világon mindenki csupán azon töri a fejét, hogyan találhatná meg a boldogságot ebben az anyagi világban. Ennyi az egész. Ez a ''māyā''.

Ha megvizsgáljuk a világtörténelmet, azt látjuk, hogy a Római Birodalom, a Brit Birodalom és még oly sok más birodalom is terveket szőtt; bár egy ideig virágoztak, végül mind elbuktak. Kétszáz évvel ezelőtt a britek például azt tervezték, hogy uralmuk alá hajtják Amerika hatalmas földjét. Ám George Washington kikiáltotta a függetlenséget, és a tervük meghiúsult. Hasonlóképpen, Indiában is a kizsákmányolást tervezték.

Gandhi mozgalma azonban ezt is meghiúsította. Ez tehát egy nagyobb léptékű terv volt. Ugyanez igaz a kisebb tervekre is. Számtalan tervet szövünk egyéni szinten is: „Így leszek boldog, vagy úgy, esetleg amúgy.” Ez a tervezgetés maga a ''māyā'', mivel sosem vezet sikerre. Ha végigkövetjük a világtörténelmet, láthatjuk: senki sem vált boldoggá. Hitler is hatalmas tervet dolgozott ki. És mi történt? Csalódnia kellett.

Ezért a józan, értelmes ember... a ''Bhagavad-gītā'' is azt mondja, hogy aki valóban értelmes és bölcs... de hogyan válik valaki bölccsé? Miután sok-sok alkalommal kudarcot vallott vagy csalódás érte, megérti, hogy nem ez a helyes út. A ''Vedānta-sūtra'' is ezzel kezdi: ''athāto brahma-jijñāsā''. Amikor valaki kudarcot vall minden tervezgetésben, a ''Vedānta-sūtra'' lehetőséget kínál számára: „Most, hogy minden terved meghiúsult, gyere ide.” ''Athāto brahma-jijñāsā'': „Most próbáld megérteni, mi a ''Brahman''.” Ez a ''Vedānta-sūtra'' első aforizmája. „Mindössze csak próbáld meg megérteni a ''Brahmant''.”

Nos, így tehát... ez a beavatás is. A beavatás az első lépést, a megtisztulás kezdetét jelenti. Ez a beavatás lényege, hiszen az odaadó szolgálat maga a megtisztulás folyamata. Most mindannyian, egyénileg is megérthetitek, hogyan tisztultok meg múltbeli életetek hatásaitól. Ez kézzelfogható valóság. Igen.

Hogyan tisztultok meg. A beavatás tehát a megtisztulás folyamatának kezdetét jelenti. És mi is ez a megtisztulási folyamat? Ez a ''mantra'': ''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ sa bahyābhyantaraṁ śuciḥ''. Aki mindig – vagy ha nem is mindig, de valahányszor, ha eszébe jut – emlékezik ''puṇḍarīkākṣára'' (a lótuszszemű Úrra), az azonnal megtisztul mind belül, mind kívül.

Akik ma beavatásban részesülnek, azoknak ezt észben kell tartaniuk... sőt, nemcsak nekik, hanem mindannyiunknak. Nem arról van szó, hogy már minden vizsgán túljutottunk. Nem. A ''māyā'' nagyon erős. Bármelyik pillanatban utolérhet minket. (kuncogás) Amint... akárcsak egy súlyos betegségnél: ha egy kis hanyagság történik, azonnal visszaesés következik be – például tífusz esetén.

Az orvosok ezért tesznek komoly óvintézkedéseket a gyógyulás, az úgynevezett lábadozás szakaszában, mivel fennáll a visszaesés veszélye. Hasonlóképpen, mi is a megtisztulásra törekszünk. A beavatás azt jelenti, hogy elfogadjuk a megtisztulás útját. Most ezen az úton kell továbbhaladnunk, és ha elég erősek vagyunk, akkor nagyon könnyen haladhatunk előre a végső cél elérése felé. Ebben semmi kétség.

Tehát a ''bhakti-mārga'' – az odaadó szolgálat, a Kṛṣṇa-tudat – azt jelenti, hogy mindig emlékezünk ''Kṛṣṇára''. ''Smartavyaḥ satato viṣṇuḥ vismartavyaḥ na jātucit'' – ez az alapelv, a Kṛṣṇa-tudat lényege. Mindig emlékeznünk kell ''Kṛṣṇára'', és soha nem szabad elfelejtenünk Őt. Ennek pedig egy nagyon egyszerű módszere van: a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' zengése. ''Kṛṣṇa'' adott nekünk nyelvet, amelyet erre a célra használhatunk; ez a lelki élet kezdete. Ez Isten – vagyis ''Kṛṣṇa'' – megértésének kezdete. Máskülönben nem érthetjük meg, mi is az Isten.

''Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ'' (CC Madhya 17.136). ''Nāmadi'' – Istennek van neve. Az emberek azt kérdezik: „Miért lenne neve Istennek? Neki nincs neve.” Az impersonalista azt állítja, hogy Ő „névtelen”. Miért? A ''Vedānta-sūtra'' azt mondja: ''janmādy asya yataḥ'' – „Minden belőle származik.” Ha tehát létezik név – neked is van neved, nekem is, bárminek... ennek a magnónak is van neve, ennek a tányérnak is, a helynek is, a szőnyegnek is –, akkor éppen Istennek ne lenne neve? Miért? (nevetés) Látjátok, mekkora tévedés ez? Isten minden név forrása, mégis azt mondják, nincs neve. Értitek? Szerintük Ő a „nulla”. Ezek az érveik. Mi azonban ezt nem fogadjuk el.

A helyzet az, hogy nem ismerik a nevet, mert érzékeik nincsenek megtisztulva. Tökéletlen érzékekkel nem érthetjük meg Istent. Ezért mondja a ''Bhāgavatam'': ''ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi''. ''Nāmadi''. A ''nāma'' azt jelenti: név; az ''ādi'' pedig arra utal, hogy a név mindennek a kezdete. Például, ha barátságot akarok kötni valakivel, megkérdezem: „Mi a neved?” Ez a kezdet. Amikor bíróságra megyünk, az eljárás megkezdésekor megkérdezik: „Mi a neve? Mi az apja neve?” Ha bármilyen kérelmet nyújtunk be, szintén megkérdezik: „Mi a neve?” Tehát minden a névvel kezdődik.

Ha tehát meg akarjuk érteni a Legfelsőbb Abszolút Igazságot, a névvel kell kezdenünk – a ''Kṛṣṇával'', a ''Hare Kṛṣṇával'', a szent névvel.. Ám tökéletlen érzékszerveink miatt nem tudjuk felfogni, hogy valóban ez Isten neve. Ezért szól így a szabály: ''ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi na bhaved grāhyam indriyaiḥ'' (CC Madhya 17.136). Nem vagyunk képesek felfogni. Vegyük például a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázását: van, aki örömét leli abban, hogy hallja ''Kṛṣṇa'' nevét, más viszont azt mondhatja: „Micsoda badarság ez? Csak megzavarják a nyugalmat – mivel ő nem ismeri a név jelentőségét.

De ez a név... nem csupán név. ''Nāmadi'' – a névvel kezdődik. Először a név, aztán a tulajdonságok, majd az alak, a kedvtelések, végül a kíséret. Istennek mindezek a birtokában vannak. Amikor azt mondjuk: „király”, ez a szó magában foglalja a királyságát, a palotáját, a titkárát, a királynőjét, a kormányát és még számtalan dolgot – a fogalom folyamatosan bővül, rengeteg mindent jelent csupán ez az egy szó: „király”. A „király” nem csupán egyetlen személyt jelöl. Hasonlóképpen, amikor azt mondjuk: „Isten” vagy „''Kṛṣṇa''”, azonnal meg kell értenünk, hogy számtalan dolog áll mögötte. Rengeteg minden. Az egész világ mögötte áll.

Hogyan érthetjük meg ezt? ''Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmadi'': az Ő neve, tulajdonságai, alakja, kísérete és kiterjedései. ''Na bhaved grāhyam indriyaiḥ'': ezek az indriják – az anyagi szennyezettségtől befolyásolt érzékek – nem képesek megérteni vagy felfogni ''Kṛṣṇa'' nevét, alakját vagy tulajdonságait. Akkor hát? „Miért vesződünk ezzel? Ha az érzékeinkkel nem érthetjük meg ''Kṛṣṇát'', mi értelme az időpocsékolásnak?” Nem erről van szó.

A következő sor így szól: ''sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ'' – nem az érzékek erőfeszítésével érthetjük Őt meg, hanem Ő maga nyilatkoztatja ki magát. Kinek? Annak, akiben megvan a szolgálat szelleme; ''jihvādau'' – a nyelvvel kezdődően. ''Sevonmukhe hi jihvādau'': az összes érzék közül a nyelv számít a legfontosabbnak. Ha tehát a nyelvet képezzük, vagyis lelkivé tesszük, akkor természetes módon az összes többi érzék is lelkivé válik. Szóval, ''jihvādau''.

A mi képzésünk ezért a nyelv képzése. Képezzük a nyelvet a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázásával, és hagyjuk, hogy megízlelje a ''Kṛṣṇa-prasādamot''. És mi történik majd? A többi érzék... öt érzék szolgál a tudás megszerzésére, és öt a cselekvésre. Minden az irányításunk alá kerül majd. Az odaadó szolgálat – vagyis a Kṛṣṇa-tudat – pedig azt jelenti: ''sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam'' (CC Madhya 19.170). Amikor kapcsolatba kerülünk ''Kṛṣṇával'', érzékeink megtisztulnak. És mi a tisztulás jele? ''Sarvopādhi-vinirmuktam'': megszabadulni az anyagi meghatározottságoktól és az azokból fakadó hamis önazonosítástól. Számtalan ilyen dolog létezik.

A Kṛṣṇa-tudat folyamata tehát az érzékek megtisztítását jelenti, ez a tisztulás pedig a nyelv szolgáló szellemben történő képzésével kezdődik. Ezért azoknak, akik beavatást készülnek kapni – sőt, valójában mindenkinek – tudatosítania kell magában: arra kell szoktatnunk a nyelvünket, hogy ne beszéljünk hiábavalóságokat. Értitek? Kizárólag ''Kṛṣṇáról'' beszéljünk.

Rengeteg témánk van. Ott a ''Bhagavad-gītā'', a ''Śrīmad-Bhāgavatam'', az Úr ''Caitanya'' tanításai – számtalan könyv, több száz vagy akár ezer is: az ''Upaniṣadok'', a ''Védák'', a ''Vedānta''; bármelyiket választhatjuk, és beszélhetünk róla. Ahogyan azt ''Ambarīṣa'' tette. ''Sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayor vacāṁsi vaikuṇṭha-guṇānuvarṇane'' ([[HU/SB 9.4.18|SB 9.4.18]]). ''Ambarīṣa Mahārāja'' csodálatos példát mutatott: elméjét ''Kṛṣṇa'' lótuszlábára összpontosította, beszédében pedig kizárólag ''Kṛṣṇáról'' szólt.

Szóval, pusztán csak próbáld hasznosítani a nyelvedet. Nem számít, hogy szennyezett vagy megtisztult állapotban van-e; maga a folyamat a tisztító hatású. Egyszerűen csak edzd a nyelvedet, és foglalkoztasd ''Kṛṣṇa'' szolgálatában. Ha tudsz beszélni, menj és prédikálj: beszélj ''Kṛṣnáról'', a ''Bhagavad-gītáról'', a ''Śrīmad-Bhāgavatamról'', tarts előadásokat bárhol. Ezzel teszed a legjobb szolgálatot az embereknek és önmagadnak is. Ha úgy érzed, nem vagy képes beszédeket tartani, akkor pusztán csak zengd a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' és fogyassz ''prasādamot''. Ebben semmi nehézség nincs. Tehát edzd a nyelvedet. ''Sevonmukhe hi jihvādau'' (''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.2.234). A nyelvvel kezdve képes leszel megtisztítani minden érzékszervedet. Amikor az érzékszerveid megtisztulnak, meglátod ''Kṛṣnát''; megérted, ki ''Kṛṣṇa'', mi a neve, milyen az alakja, milyen az Ő birodalma – mindent meg fogsz érteni.

''Svayam eva sphuraty adaḥ'' – magától tárul fel előtted. Nem kell különösebb erőfeszítést tenned. Amint az érzékszerveid megtisztulnak, ''Kṛṣṇa'' máris jelen van – éppúgy, mint ahogy az éjszaka elmúltával megjelenik a nap. A sötétségben nem tudod felkutatni a napot. Egyszerűen csak megvárod a reggelt, és a nap ott lesz az ajtódban. Hasonlóképpen: próbáld meg elűzni a sötétséget, és meg fogod látni ''Kṛṣnát''. Látni fogod: „Ó, ''Kṛṣṇa'' nem halt meg. Ő csodálatos.”

Nos, ez a beavatás az érzékszervek tisztulási folyamatának kezdetét jelenti, amely a nyelvvel kezdődik. Nagyon egyszerű módszer. Nem kérjük, hogy tornamutatványokat végezzetek, vagy... nem. Egyszerűen csak próbáljátok meg uralni a nyelveteket. Ez a ti kezetekben van. És mi az uralás módja? Pusztán csak kösd le a nyelvedet a ''Hare Kṛṣṇa mantra'' zengésével és a ''kṛṣṇa-prasādam'' fogyasztásával. Mások majd ellátnak finom ''prasādammal''. Értitek? Nagyon egyszerű.

Ne fogyassz semmit, ami nem ''Kṛṣṇa-prasādam'', és ne beszélj semmiről, ami nem ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos. Így szabadulhatsz fel. A felszabadulás útja nyitva áll előttetek. Két dolog: ne beszélj másról, csak ''Kṛṣnáról'', és ne egyél mást, csak ''Kṛṣṇa-prasādamot''. Vajon ez olyan nehéz? (nevetés) Hmm. Jól van.

Most add ide az olvasódat (a japa-láncodat*). Igen. Itt kezdjük. Valaki csinálja meg a körszámláló kis olvasóját. Te pedig zengd a ''mantrát''. (''japa'') (''Prabhupāda'' az olvasóján mantrázik) Borulj le. Borulj le itt.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
Szóval így kezded el az egyik oldalon: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare''. Aztán átjössz erre az oldalra. Kérdezd meg az istentestvéreidet. Ők megmutatják majd, hogyan kell csinálni. A lelki neved pedig ''Aravinda''. ''Aravinda''. A-r-a-v-i-n-d-a. ''Aravinda''. ''Aravindākṣa''. ''Kṛṣṇa'' egyik neve ''Aravindākṣa''. Az ''Aravinda'' lótuszvirágot jelent.

'''Bhakta:''' Ó!

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛṣṇa'' szeme olyan, mint a lótuszszirmok, a lába pedig lótuszláb. A hasából lótusz nő ki. Tehát egy szóval: Ő maga a lótusz, a teljes lótusz.

(félre) Vannak neki fájdalmai?

'''Viṣṇujana:''' Pihennie kell. Most pihennie kell. (egy fiú sír a háttérben)

'''Prabhupāda:''' Csak fogd meg őt. Ó. Az ''Aravindākṣa Kṛṣṇa'' neve. A neved ezért ''Aravinda'' ''dāsa''. ''Aravinda'' ''dāsa brahmacārī''. Nos, elfelejtettük elmondani a bevezető ''mantrákat''.
:''vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca''
:''śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam''

:''sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ''
:''śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine''

:''śrī, vārṣa, bhānavī, devī, dayi, tāya, kṛpa, hare''
:''kṛṣṇa, sambandha, vijñāna, dāyine, prabhave, namaḥ''
:''mādhurya, ujjvala, premāḍhya, śrī, rūpānuga, bhaktida''
:''śrī, gaura, karuṇā, śakti, vigra, hāya, namaḥ, astu te''
:''namaste, gaura, vāṇī, śrī, mūrtaye, dīna, tāriṇe''
:''rūpa, anuga, viruddha, apa, siddhānta, dhvānta, hāriṇe.''
(''Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Praṇati'')

:''nama, oṁ, viṣṇu, pādāya, gaura, kiśorāya, vipra,''
:''lambha, rasām, bhode, pādām, bujāya, te, namaḥ''
(''Śrīla Gaurakiśora Praṇati'')

:''nama oṁ, bhakti, vinodāya, sac-cida, ananda, nāmine''
:''gaura, śakti, svarū, pāya, rūpa, anuga, varāya, te''
(''Śrīla Bhaktivinoda Praṇati'')

:''gaura, vir, bhāva, bhūmes, tvaṁ, nirdeṣṭā, saj-jana, priyaḥ''
:''vaiṣṇava, sārva, bhaumaḥ, ṣrī, jagat, nāthāya, te, namaḥ''
(''Śrīla Jagannātha Praṇati'')

:''vāñchā, kalpa, taru, bhyaś ca, kṛpā, sindhu, bhya, eva ca''
:''pati, tānāṁ, pāva, nebhyo, vaiṣṇa, vebhyo, namo, namaḥ''
(''Śrī Vaiṣṇava Praṇāma'')

:''nama oṁ, mahā, vadānyāya, kṛṣṇa, prema, pradāya, te''
:''kṛṣṇāya, kṛṣṇa, caitanya, nāmne, gaura, tviṣe, namaḥ''
(''Śrī Gaurāṅga Praṇāma'')

:''pañca, tattva, atmakaṁ, kṛṣṇaṁ, bhakta, rūpa, svarū, pakam''
:''bhaktākhyaṁ, bhakta, avatāraṁ, namāmi, bhakta, śaktikam''
(''Śrī Pañca-Tattva Praṇāma'')

:''he, kṛṣṇa, karuṇā, sindho''
:''dīna, bandho, jagat, pate''
:''gopeśa, gopikā, kānta''
:''rādhā, kānta, namaḥ, astu te''
(''Śrī Kṛṣṇa Praṇāma'')

:''jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate''
:''mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau''
(''Sambandhādhideva Praṇāma'')

:''dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ''
:''śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau''
:''śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau''
:''preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi''
(''Abhidheyādhideva Praṇāma'')

:''śrīmān, rāsa, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ''
:''karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ''
(''Prayojanādhideva Praṇāma'')

:''tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari''
:''vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye''

:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Zengjétek a ''Hare Kṛṣṇa mantrát''. (''japa'')

(''Prabhupāda'' a bhakták japaláncain mantrázik)

Borulj le.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
''Śrīvāsa''... nos, veled végeztünk. Vedd el. A neved ''Gajendra''.

'''Gajendra:''' ''Gajendra''?

'''Prabhupāda:''' Igen. G-a-j-e-n-d-r-a. ''Gajendra''. A „''gaja''” elefántot jelent, az „''indra''” pedig királyt. Az elefántok királya.

'''Bhakták:''' ''Hare Kṛṣṇa''!

'''Prabhupāda:''' Nos, volt egy nagy híve az Úr ''Kṛṣṇának'', aki az elefántok királya volt. Hozzatok hát nekünk néhány elefántot a prédikáláshoz. Gyertek.

(félre) Kinyomtattátok a tízféle sértést? Kellenek... hogy elkerülhessük a sértéseket.

'''Bhakta:''' Itt van.

'''Bhakta(2):''' A hátsó helyiségben.

'''Revatīnandana:''' Hol a hátsó helyiségben?

'''Prabhupāda:''' Nos, adjátok ide.

'''Revatīnandana:''' Itt van, ''Prabhupāda''. Felolvassam, ''Prabhupāda''?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Revatīnandana:''' „A tíz sértés, amelyet kerülni kell a ''mahā-mantra'' zengésekor. Az első az Úr híveinek gyalázása.” Csak olvassam fel őket?

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Revatīnandana:''' „Második: az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

'''Prabhupāda:''' Ez nagyon fontos pont: a hívek gyalázása. Az Úr híve... sok országban, sok helyen... például Jézus Krisztus is az Úr híve. Mohamed is az Úr híve. Szóval, nem arról van szó, hogy mivel Kṛṣṇa-tudatosak vagyunk, feleslegesen le kellene néznünk más irányzatokat vagy más híveket.

Lehet, hogy az idő, a hely és az ország függvényében a módszer eltérő, de aki Isten iránti odaadást hirdet, az Isten híve. Ezért soha nem szabad őt gyalázni. Igen.

'''Revatīnandana:''' „Kettő. Az Úr és a többi félisten egy szinten való kezelése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Nem szabad a Legfelsőbb Istenséget... ahogyan a ''māyāvādīk'' mondják: „A félstenek és Isten – mind ugyanazok.” Mivel szerintük Istennek nincs formája, bármilyen formát is fogadunk el vagy képzelünk el Isten alakjaként, az éppolyan jónak számít. Ám ez nem így van. Léteznek félistenek, és létezik a Legfelsőbb Isten is. Tehát nem szabad... például a félisteneket – mint amilyen az Úr ''Brahmā'', az Úr ''Śiva'', ''Indra'' vagy ''Candra'' – nem szabad...

Bizonyos értelemben véve nincs semmi más Istenen kívül, hiszen minden Isten kiterjedése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyenlő vagyok Istennel. Én is Isten kiterjedése vagyok; ez tény. Akárcsak az apa és a fiú esetében: a fiú az apa kiterjedése, mégsem azonos az apjával. Ezt nem szabad félreérteni. Nincs különbség apa és fiú között abban az értelemben, hogy ugyanaz a test terjedt ki a fiúban, ám a fiú mégsem az apa. Az apa az apa, a fiú pedig a fiú. Ezt a fajta sokszínűséget – mondhatnám – a ''māyāvādī'' filozófusok nem értik meg. Azután?

'''Revatīnandana:''' „...vagy arra a következtetésre jutni, hogy sok Isten létezik.”

'''Prabhupāda:''' Isten egyetlen. Nem létezhet több Isten. Ha Isten nem egyetlen, akkor nincs értelme az „Isten” fogalmának. A védikus meghatározás szerint Isten jelentése: ''asamordhva''. Az ''asama'' azt jelenti: akinek nincs párja; senki sem egyenlő Istennel. Az ''urdhva'' pedig azt jelenti: senki sem áll Isten felett. Isten a legfelsőbb. Senki sem lehet nagyobb Istennél. Ezért Isten egyetlen. Senki sem nagyobb nála, és senki sem egyenlő vele. Ez azt jelenti, hogy mindenki alacsonyabb rendű nála. Tovább?

'''Revatīnandana:''' „A lelki tanítómester utasításainak semmibe vétele.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez az egyik sértés. Ezek sértések. Amikor elfogadunk egy lelki tanítómestert, magától értetődő, hogy nem utasíthatjuk vissza az utasításait. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' és ''Arjuna'' barátokként beszélgettek: amikor azonban ''Arjuna'' lelki tanítómestereként fogadta el ''Kṛṣṇát'', csupán hallgatta, és ha nehézségei támadtak a megértésben, kérdéseket tett fel. Nem vitatkozott egyenrangú félként ''Kṛṣṇával''. Mielőtt elfogadta volna Őt, vitatkozott.

Tehát ez a helyzet. Az Úr ''Caitanya Mahāprabhu'' azt mondta: „A lelki tanítómesterem nagy bolondnak talált engem.” ''Caitanya Mahāprabhu'' nem egy bolond, de a tanítvány jó tulajdonsága, ha bolondnak mutatkozik a lelki tanítómester előtt. Így soha nem... akarom mondani, nem merészel vitatkozni vagy engedetlen lenni. Az sértésnek számít.

Nos, folytassuk. Ez nem jelenti azt, hogy ha valamit nem értesz, nem tehetsz fel kérdést. Kérdésekre szükség van. Ezt mondja a ''Bhagavad-gītā'' is: ''tad viddhi praṇipātena paripraśnena sevayā'' ([[HU/BG 4.34|BG 4.34]]). A kapcsolatunk lényege, hogy mindent a lelki tanítómestertől tudjunk meg, de ezt három dolog révén kell megtennünk. Mik is ezek? Először is: meg kell hódolnod. El kell fogadnod, hogy a lelki tanítómester feletted áll. Különben mi értelme van lelki tanítómestert fogadni? ''Praṇipāt'' – ez az alázatos meghódolás. A ''praṇipāt'' meghódolást, a ''paripraśna'' kérdezést, a ''sevā'' pedig szolgálatot jelent. Két dolognak kell jelen lennie – a szolgálatnak és a meghódolásnak –, középen pedig ott a kérdés. Máskülönben nem jöhet létre kérdés és felelet. Két dologra van szükség: szolgálatra és meghódolásra. Úgy a kérdésre adott válasz is megfelelő lesz. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A negyedik sértés a ''Védák'' tekintélyének lekicsinylése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. A szentírásokat, a ''Védák'' tekintélyét el kell fogadni. Ahogyan a minap is magyaráztam: a ''Védák'' azt mondják, hogy a kagyló tiszta, noha állati csontból van. Másutt viszont azt az utasítást adják, hogy az állati csont tisztátalan. Mégis azt mondják, hogy a kagyló tiszta. Elhelyezhető az Istenség előtt, és használható az Istenség szobájában, az Ő szolgálatában.

Felmerülhet az ellenérv: „Ó, hiszen ez állati csont. Hogy is van ez? Ellentmondás.” Nem. Az embernek így kell elfogadnia a ''Védák'' utasításait. Amikor azt mondják, hogy valami tisztátalan, akkor az tisztátalan; amikor pedig azt mondják, hogy tiszta, akkor tiszta. Ha pedig kétség merül fel, azt a lelki tanítómesterhez intézett, alázatos és szolgálatkész kérdések révén kell tisztázni. Ezért van a lelki tanítómester.

Azután? Mindig igazságként kell elfogadnunk a szentírás útmutatásait. Ahogy van egy mondás is: „bibliai igazság”. Senki sem tagadhatja a Bibliát. Ilyen hozzáállásra van szükség. A Biblia is a ''Védák'' része. Ezért a védikus utasításokat úgy kell elfogadni, ahogyan vannak, mindenféle magyarázat nélkül.

Ahogyan a ''Bhagavad-gītā'' is ''Véda''. Miért ''Véda''? Mert maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólal meg benne; ezért ''Véda''. Nem tartalmaz hibát. Úgy kell elfogadni – magyarázatok nélkül –, ahogyan van. Ezért mutatjuk be a ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van* című művet.

Igen. Folytasd.

'''Revatīnandana:''' „Az ötödik sértés Isten szent neveinek önkényes értelmezése.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Nem szabad magyarázatokat fűzni a szent... például ''Kṛṣṇa'' esetében; a ''māyāvādī'' filozófusok talán... ahogyan Gandhi írta: „A ''Pāṇḍavák'' az érzékeket jelentik, ''Kurukṣetra'' magát a testet, ''Kṛṣṇa'' pedig az elmét.” Semmi efféle képtelen magyarázat nem megengedett. ''Kṛṣṇa'' az ''Kṛṣṇa''.

Igen. Folytasd.

'''Revatīnandana:''' „A hatodik sértés bűnök elkövetése a szent név zengésének erejére alapozva.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Már elmagyaráztuk a ''mantrával'' kapcsolatban, hogy amint valaki zengi a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'', azonnal – ''bāhyābhyantaraḥ śuciḥ'' – megtisztul. Ha valaki visszaél ezzel a szent névvel, mondván: „Hadd kövessek el bűnöket...” Ahogyan néha a keresztény egyházban is visszaélnek azzal, hogy a bűnök megvallása révén az ember megszabadul a bűnös tettek következményeitől.

Szóval, elmennek a templomba gyónni, majd kijönnek, elkövetnek mindenféle bűnt, aztán újra meggyónnak. Az ilyen fajta (nevetés) bagatellizálás képtelenség. Tény, hogy amikor az egyház vagy Isten előtt meggyónsz, megszabadulsz minden bűnös tett következményétől. Ez rendben is van. De ha újra elköveted a bűnt, akkor a következő gyónást már nem fogadják el.

Ezt nem tudják. Nem lehet... Tegyük fel, hogy egy gyermek elkövet valamilyen hibát. Az apa azt mondja: „Rendben, ne tedd ezt.” Ha mégis megteszi, nos, arra már nincs mentség. Ők ezt nem tudják. Azt gondolják: „Elkövetjük a bűnt, elmegyünk a templomba, meggyónunk, és kész. Játsszuk hát ezt az egyensúlyozós játékot.” Igen.

Hasonlóképpen, ne játsszátok azt az egyensúlyozós játékot, hogy „Mivel a ''Hare Kṛṣṇa'' mantrázása lemossa minden bűnös tettemet, ezért reggeltől estig nyugodtan végezhetek mindenféle bűnös tevékenységet, este pedig, lefekvéskor, mantrázom a ''Hare Kṛṣṇát''. És kész.” Nem. (nevetés) Ne tegyétek ezt. Ne tegyétek. Ez a legsúlyosabb vétség. Igen. Soha nem nyertek majd bocsánatot.

Azok, akik szándékosan így tesznek – „Van egy remek eszközöm a bűnös tetteim lemosására. Egész nap végezhetem hát a bűnös tevékenységeket, este pedig mantrázhatom a ''Hare Kṛṣṇát''. Meditálhatok. Ennyi az egész. Kész.” Nem. Tudnotok kell, hogy a névnek, a szent névnek megvan a maga ereje. Mostantól kezdve mentesek vagytok minden bűnös tett következményétől. De ne tegyétek meg újra. Ez a legsúlyosabb vétség (sértés). Igen.

'''Revatīnandana:''' „A hetedik sértés az Úr nevének hirdetése a hitetleneknek.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Azoknak, akik nem hisznek Istenben – az ateistáknak –, mi értelme van... De nem szabad zavarni őket; inkább lehetőséget kell adni nekik a hallásra. Ez teszi majd őket alkalmassá arra, hogy fejlődjenek. Ezért terjesztjük a szent nevet. Nem arról van szó, hogy mindenki azonnal Kṛṣṇa-tudatúvá válik, de megadjuk a lehetőséget.

Ha hallják... neked is van gyakorlati tapasztalatod: valaki hallja, és megváltozik a jelleme. Tehát, lehetőséget kell adnunk. Ám ha valaki meggyőződéses ateista, nem érdemes sokat beszélnünk vele ''Kṛṣṇáról''. Lehet, hogy valami ellenségeset, sértőt mondana. Igen.

Tovább?

'''Revatīnandana:''' „A nyolcadik sértés a szent név összehasonlítása az anyagi jámbor cselekedetekkel.”

'''Prabhupāda:''' Igen. És még valami: ott van például ez a szertartás, a beavatási szertartás. Nem szabad úgy tekinteni rá, mint puszta rituális szertartásra. Nem. Ez különbözik a rituális szertartásoktól. Bár rituálisnak tűnhet, valójában transzcendentális. A rituális szertartások célja, hogy segítsenek a tisztátalan életmódból a jámbor életbe való áttérésben.

Ez is megadja ezt, de nem ez a végső cél. A végső cél az Isten iránti szeretet elnyerése, ami messze túlmutat a jámbor és tisztátalan cselekedeteken. Az Isten iránti szeretet egészen más dolog; a lelki világhoz tartozik.

Nem csupán arról van szó, hogy ez egy eljárás a bűnös tettek semlegesítésére. Az automatikusan megtörténik. Amikor valaki egymillió dollárhoz jut, a tíz dollár kérdése automatikusan megoldódik, ugyanúgy Isten szent nevének elfogadása is automatikusan lemossa a bűnös tettek minden visszahatását. Ez tény.

De nem ez a célja. Magasabb célja van: elérni az Isten iránti szeretet szintjét, és transzcendentális, szeretetteljes szolgálatot végezni az Úrnak. Ez a cél. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A kilencedik sértés a figyelmetlenség a szent név zengése közben.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez a kilencedik sértés. Miközben mantrázol, hallanod is kell a hangot. Nem szabad máshová irányítanod a figyelmedet – vagyis nem szabad gépiesen mantráznod úgy, hogy közben valami másra gondolsz. Bár a ''Kṛṣṇára'' való gondolás rendben van, ha olyan dologra gondolok, ami nem kapcsolódik a Kṛṣṇa-tudathoz... a legjobb, ha a ''Hare Kṛṣṇa mantrát'' zengem, és minden egyes szót meghallgatok; így lesz igazán hatásos. Igen.

'''Revatīnandana:''' „A tizedik sértés anyagi dolgokhoz való ragaszkodás a mantrázás gyakorlása közben.”

'''Prabhupāda:''' Ezt már kifejtettem: ''ahaṁ''... ez a betegség, az ''ahaṁ mameti'' ([[HU/SB 5.5.8|SB 5.5.8]]). Az anyagi betegség azt jelenti, hogy a testtel kapcsolatban azt gondolom: „ez vagyok én”, és mindenre, ami a testhez tartozik vagy kapcsolatban áll vele, úgy tekintek, mint ami „az enyém”. Ez az anyagi betegség. Látni fogjuk tehát. A mantrázás révén látni fogjuk, mekkora haladást érünk el, és mennyire szabadultunk meg ettől a kétféle életfelfogástól: hogy „én ez a test vagyok”, és „ami a testhez tartozik, az az enyém”.

Ez a próbatétel: hogyan szabadulunk meg ettől a kétféle életfelfogástól. Ha továbbra is él bennünk az a nézet, hogy „én ez a test vagyok, és ami a testhez tartozik, az az enyém”, akkor nagyon körültekintően kell mantráznunk a haladás érdekében. Igen. Ennyi az egész. Óvakodnunk kell ettől a tízféle sértéstől.

(''japa'') (szakadás) (''japa'')
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
Haladjunk... a te új neved: ''Anurādhā''. A-n-u-r-a-d-h-a. ''Anurādhā''. ''Anu''. Az „''anu''” azt jelenti: aki követ valakit, a „''Rādhā''” – vagyis ''Rādhārāṇī'' – pedig ismerős neked. Tehát: aki követi ''Rādhārāṇīt''. Bárhová megy is ''Rādhārāṇī'', ő követi.

'''Bhakták:''' Ó!

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Anurādhā''. Szóval . . .

(''japa'')
:''oṁ apavitraḥ pavitro vā''
:''sarvāvasthāṁ gato ’pi vā''
:''yaḥ smaret puṇḍarīkākṣaṁ''
:''sa bahyābhyantaraḥ śuciḥ''
:''śrī viṣṇu, śrī viṣṇu, śrī viṣṇu''

:''vande ’haṁ śrī-guroḥ śrī-yuta-pada-kamalaṁ śrī-gurūn vaiṣṇavāṁś ca''
:''śrī-rūpaṁ sāgrajātaṁ saha-gaṇa-raghunāthānvitaṁ taṁ sa-jīvam''
:''sādvaitaṁ sāvadhūtaṁ parijana-sahitaṁ kṛṣṇa-caitanya-devaṁ''
:''śrī-rādhā-kṛṣṇa-pādān saha-gaṇa-lalitā-śrī-viśākhānvitāṁś ca''
:''svāhā, svāhā, svāhā''
Nem, nem. Mindenki vegyen egy keveset, csak egy keveset. (folytatódik a mantrázás) Nagyon keveset vegyetek, mindenki. (folytatódik a mantrázás) Jöjjön ő is. Te is gyere. Vegyél te is. A te ''yajñád'' nem... Nyugodtan vehetsz.

(folytatódik a mantrázás) ''Svāhā''. Ajánld fel. ''Svāhā''. Háromszor. Háromszor mondom majd, hogy „''svāhā''”, te pedig felajánlod. Miért nem... ''svāhā''. Ajánld fel... miért ülsz? Vedd a kezedbe, és három részletben, háromszor ajánld fel. Mindenki vegyen belőle.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''

:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktisiddhānta-sarasvatīti nāmine''

:''śrī-vārṣabhānavī-devī-dayitāya kṛpābdhaye''
:''kṛṣṇa-sambandha-vijñāna-dāyine prabhave namaḥ''

:''mādhuryojjvala-premāḍhya-śrī-rūpānuga-bhaktida-''
:''śrī-gaura-karuṇā-śakti-vigrahāya namo ’stu te''

:''namas te gaura-vāṇī-śrī-mūrtaye dīna-tāriṇe''
:''rūpānuga-viruddhāpasiddhānta-dhvānta-hāriṇe''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo gaura-kiśorāya sākṣād-vairāgya-mūrtaye''
:''vipralambha-rasāmbhodhe pādāmbujāya te namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo bhaktivinodāya sac-cid-ānanda-nāmine''
:''gaura-śakti-svarūpāya rūpānuga-varāya te''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''gaurāvirbhāva-bhūmes tvaṁ nirdeṣṭā saj-jana-priyaḥ''
:''vaiṣṇava-sārvabhaumaḥ śrī-jagannāthāya te namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''vāñchā-kalpatarubhyaś ca kṛpā-sindhubhya eva ca''
:''patitānāṁ pāvenebhyo vaiṣṇavebhyo namo namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''namo mahā-vadānyāya kṛṣṇa-prema-pradāya te''
:''kṛṣṇāya kṛṣṇa-caitanya-nāmne gaura-tviṣe namaḥ''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''pañca-tattvātmakaṁ kṛṣṇaṁ bhakta-rūpa-svarūpakam''
:''bhaktāvatāraṁ bhaktākhyaṁ namāmi bhakta-śaktikam''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''he kṛṣṇa karuṇā-sindho dīna-bandho jagat-pate''
:''gopeśa gopikā-kānta rādhā-kānta namo ’stu te''
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''jayatāṁ, suratau, paṅgor, mama, manda, mater, gate''
:''mat, sarvasva, padām, bhojau, rādhā, madana, mohanau''
(''Sambandhādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''dīvyad, vṛnda, araṇya, kalpa, drumādhaḥ''
:''śrīmad, ratna, agāra, siṁha, asana-sthau''
:''śrī śrī, rādhā, śrīla, govinda, devau''
:''preṣṭhā, devī, sevya, mānau, smarāmi''
(''Abhidheyādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''śrīmān, rasa, arambhī, vaṁśī, vaṭa, taṭa, sthitaḥ''
:''karṣan, veṇu, svanair, gopīr, gopī, nāthaḥ, śriye, astu, naḥ''
(''Prayojanādhideva Praṇāma'')
:''svāhā, svāhā, svāhā''

:''tapta-kāñcana-gaurāṅgi rādhe vṛndāvaneśvari''
:''vṛṣabhānu-sute devī praṇamāmi hari-priye''

:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Most mindenki fogjon egy banánt. Álljatok fel.
:''namo brahmaṇya-devāya''
:''go-brāhmaṇa-hitāya ca''
:''jagad-dhitāya kṛṣṇāya''
:''govindāya namo namaḥ''
Most lassan tegyétek le azt a banánt, így. Mindenki tegye le. Úgy van, jól van.
:''hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare''
:''hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare''
Most énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''.

'''Hölgy bhakta:''' Csak egy közeli felvételt szeretnék készíteni... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Hm? Nem, nem én fogok énekelni, ők fognak.

Énekeljetek. Nem, nyugodtan folytassátok. Énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvanī'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) Ez minden... (vége)

Category:HU/681129 - Lecke BG 02.13-17 - Los Angeles

2026-10-23T11:32:24Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681129_-_Lecture_BG_02.13-17_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681129BG-LOS ANGELES - 1968. november 29.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681129BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') (a hívek felajánlják hódolatukat)

Nos, egy újabb könyvbe kezdtünk bele: Az odaadás nektárja.

Szóval, az egyik szalag... hol van... le tudod játszani?

'''Govinda dāsī:''' Elfelejtettem elhozni.

'''Prabhupāda:''' Miért felejtetted el?

'''Govinda dāsī:''' ... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Mondtam neked. Mondtam, hogy le fogjuk játszani, és te mégis elfelejtetted?

'''Govinda dāsī:''' Nos, én nem... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Miért felejted el? Jól van, olvasd a ''Bhagavad-gītāt''.

Hol van a ''Bhagavad-gītā''? (szünet)

(félre) Ha lehetséges, készíthettek flanelből ingeket, hogy melegen tartsanak titeket. Ugyanolyan inget, punjabi stílusút, mint amilyeneket Indiából hoztak? Ugyanolyan szabásút. Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ''Sudāmā dāsa'' épp készít egy inget. Olyasfélét?

'''Harṣarāṇī:''' Kurtákat készítünk, de azok vékonyak. Ám fogunk... flanelből is készítünk majd.

'''Prabhupāda:''' Igen. Hogy hidegben is...

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hosszú alsóneműt is terveztünk viselni.

'''Prabhupāda:''' Az rendben van. Gondoskodnotok kell a megfelelő védelemről. Vagy hordhattok ilyen színű pulóvert is. Az is szép. De itt szerintem egy ing is megteszi.

Igen. Olvasd.

'''Bhakta:''' Tizenhárom. „Ahogyan a megtestesült lélek folyamatosan vándorol ebben a testben a gyermekkorból az ifjúkorba, majd az öregkorba, ugyanúgy a lélek is a halál pillanatában átköltözik egy másik testbe. Az önmegvalósított lelket az ilyen változás nem zavarja meg.”

'''Magyarázat:''' „Mivel minden élőlény egyéni lélek, mindegyikük minden pillanatban változtatja a testét – hol gyermekként, hol fiatalemberként, hol pedig öregemberként nyilvánul meg –, miközben ugyanaz a lelki lélek van jelen, és ő maga semmilyen változáson sem megy keresztül.” „Az egyéni lélek, miközben egyik testből a másikba vándorol, végül magát a testet is lecseréli. Mivel pedig biztos, hogy a következő születés során – legyen az anyagi vagy lelki – újabb testet kap, ''Arjunának'' nem volt oka a gyászra a halál miatt, sem ''Bhīṣma'', sem ''Droṇa'' esetében, akikért annyira aggódott.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ez az egyszerű tény – ahogyan azt a ''Bhagavad-gītā'' kifejti a ''dehino ’smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]), azt mutatja, hogy a test változása minden pillanatban végbemegy. Minden egyes pillanatban. Vegyük például ezt a gyermeket. Ha rendelkezésünkre állna valamilyen mérőeszköz, és megmérnénk a gyermeket ma, másnapra azt tapasztalnánk, hogy nőtt, vagyis megváltozott a teste. Ez orvosi tény is egyben: a test folyamatosan változik.

A test változik, ám a lélek változatlan marad. Ahogyan nekem is volt egy gyermekkori és egy fiúkori testem, és most egy másik testben vagyok, mégis emlékszem gyermekkori tevékenységeimre. Én tehát állandó vagyok, miközben a testem változik.

Miért olyan nehéz az embereknek megérteni ezt az egyszerű igazságot? A test változik, de én nem változom. Én örökkévaló vagyok. Ezért nem ez a test vagyok. Én nem változom. Ez az egyszerű igazság – a ''Bhagavad-gītā'' első tanítása –, amellyel ''Kṛṣṇa'' oktatni kezdte ''Arjunát''...

Miután ''Arjuna'' elfogadta a tanítvány szerepét, az első tanítás ez volt: „A nagyapád és tanítód teste miatt bánkódsz a harc kapcsán, ám a nagyapád – vagyis a lélek...” – amiről már szó esett: „Te lélek vagy, én a Legfelsőbb Lélek vagyok, vagy akár mindazok a királyok és katonák, akik itt összegyűltek – mindannyian lelkek vagyunk. Léteztünk a múltban. Most testet váltottunk. Ismét testet fogunk váltani, de létezni fogunk.” Ez a tanítás. A test változik – és mi erre a szemléletes példa? Az, hogy ebben az életben is testet váltasz.

Miért olyan nehéz tehát megérteni ezt az egyszerű igazságot, hogy a lélek különbözik a testtől? Ami pedig a lélek örökkévalóságát illeti, arra is van bizonyíték. Hiszen jelen voltam gyermekkoromban, jelen voltam fiúkoromban, jelen voltam ifjúkoromban, és ebben az öregkorban is jelen vagyok.

Így természetes módon arra a következtetésre jutunk, hogy amikor testet váltok, akkor is létezem.

Amikor testet váltok... ez a test meg fog változni. ''Tathā dehāntara-prāptiḥ'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan egy gyermek szülei... tegyük fel, hogy a gyermek most még csak egy lábnyi magas. Amikor majd öt láb magasra nő, vajon sírni fognak a szülei: „Ó, a gyermekem! Hol van a gyermekem, az az egy láb magas?” Tudjátok. A szülők tudják: „Ott van a gyermekem, csak testet váltott.” Ez tény. Hasonlóképpen: „Te a nagyapád és tanítód teste miatt bánkódsz. Még ha testet is váltanak, mi okod van a bánatra? Létezni fognak.”

Ez a ''Bhagavad-gītā'' tanításának, vagyis a lelki oktatásnak a kezdete. Ha valaki nem érti meg ezt az egyszerű tényt – hogy a lélek különbözik a testtől, a lélek örökkévaló, a test pedig mulandó és változó –, akkor nem beszélhetünk tényleges lelki oktatásról; az csupán hamis oktatás. Ha valaki a testével azonosítja magát, nem képes megérteni a lelki tudást.

A ''yogīk'' meditáció útján próbálnak eljutni erre a felismerésre: „Vajon én ez a test vagyok, vagy sem?” A meditáció éppen ezt jelenti. A meditáció – az elme összpontosítása és a különféle ülőhelyzetek alkalmazása – segít az elme összpontosítátsában. Amikor pedig összpontosítom az elmémet, azon meditálok: „Vajon én ez a test vagyok-e?”

Ha pedig nem ez a test vagyok, akkor „Hol vagyok a testen belül?” Ha az illető elemzi a kérdést, önmagát a szívében találja meg. A szívben ott van a lélek, és ott van a Felsőlélek is; ott van ''Kṛṣṇa''. A ''yoga'' tökéletessége tehát abban áll, hogy meglátjuk a Felsőleleket, és megértjük önmagunkat: „Én egyéni lélek vagyok.”

Mi azonnal felkínáljuk ezt a tökéletes szintet: próbáld meg mindig ''Kṛṣṇát'' látni – ez a Kṛṣṇa-tudat. A ''yogīk'' rengeteg testi gyakorlat árán próbálnak eljutni erre a szintre. Mi viszont azonnal megadjuk a lehetőséget: „Legyél Kṛṣṇa-tudatos.” Te ''Kṛṣṇa'' örök része vagy, ''Kṛṣṇa'' pedig a Felsőlélek. Miért bajlódnál azzal, hogy belül keresd Őt? Hiszen kívül is jelen van. Mindenható. Elfogadja az általad felajánlottakat, te pedig elfogadhatod a ''prasādamot''. Ez a gyakorlati ''yoga''.

Mi tehát nem a durva anyagi szinten kezdjük. Bár a ''Bhagavad-gītā'' a lelki tanítások ábécéje, mégis arról a szintről indul, amelyet a ''jñānīk'', a filozófusok és a ''yogīk'' próbálnak elérni. Nekünk azonban nincs időnk arra, hogy ebben a korban ''yoga-gyakorlatok'' révén jussunk el arra a felismerésre, hogy „nem ez a test vagyok...” Kérdezd csak meg bármelyik diákot, aki ''yogát'' vagy úgynevezett meditációt gyakorol: mindannyian a testükhöz kötődnek. A testüket próbálják edzeni, és azt hiszik, ez a végcél. Pedig nem.

Egy egyszerű igazság, nagyon is egyszerű igazság: ''Kṛṣṇa'', mint legfelsőbb tekintély, nagyon egyszerűen fogalmazza meg ezt: ''dehino ’smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan ebben a testben különböző változások mennek végbe, úgy a végső változást halálnak nevezzük. Ám a lélek – a lelki önvaló – a sok változás ellenére is létezik ezen a testen belül.

Hasonlóképpen, a lélek a test végső átalakulása után is tovább létezik. Ez az egyszerű igazság. Próbáljátok megérteni ezt. Ez a további fejlődés alapelve. Ha valaki nem érti meg ezt a nézőpontot, nincs fejlődés. Ez az alapok alapja: „Nem ez a test vagyok.”

Olvasd tovább.

'''Bhakta:''' „Inkább örülnie kellene annak, hogy testük a régiről újra cserélődik.”

'''Prabhupāda:''' Itt egy újabb érv: „Miért siratnád nagyapád testét? Idős ember volt. Ha nem hal meg – ha te nem ölöd meg –, meddig élne még? Akár megölöd, akár nem, meg fog halni. Inkább örülnöd kellene, mert nagyapád újra...” – ez csak érvként hangzik el – „...újra új testet kap.”

Amikor... amikor ''Caitanya Mahāprabhu'' találkozott Chand Kazival... azt hiszem, ezt a történetet már sokszor elmeséltem. Chand Kazi muszlim volt. Ismeritek a történetet: ''Caitanya Mahāprabhu'' polgári engedetlenségbe kezdett, és semmibe vette azt a rendeletet – amit Cand Kazi bíró vezetett be –, miszerint: „Nem tarthattok ''saṅkīrtanát''. Az emberek nyugtalankodnak miatta” – éppúgy, ahogyan titeket is fenyeget a rendőrség. Szóval, ez nem új dolog. Ez a helyzet a kezdetek óta fennáll, már ''Caitanya Mahāprabhu'' idejében is fennállt. Ám ''Caitanya Mahāprabhu'' figyelmen kívül hagyta a felszólítást. „Ne törődjetek ezzel a Kazival! Folytassátok!”

Szóval... és amikor az emberek... Ő nagyon népszerű volt, mi viszont nem vagyunk azok. (nevetés) ''Caitanya Mahāprabhu'' (nevet) maga ''Kṛṣṇa'' volt. Képes volt vonzani az embereket. Bár csak húszéves fiatalember volt, rengeteg követője akadt. Így rendelkezett: „Ó, a Kazi megtiltotta [a ''sankīrtanát'']. Most Én azt parancsolom, hogy ma éjjel gyűljenek össze emberek százai és ezrei, és vonuljunk a Kazi házához.”

Ez polgári engedetlenség. Az emberek beleegyeztek; számtalan ''mṛdaṅga'' és számtalan ember gyűlt össze, énekelve vonultak végig az utcán, mit sem törődve az esetleges rendőri fellépéssel. A Kazi pedig látta: „Ó, ez egy tömeges megmozdulás.” Megijedt. Értitek?

Amikor a nép felkarol egy mozgalmat, a kormány megijed. Akárcsak a mariana-mozgalom esetében? Most már nem tesznek ellene jogi lépéseket. A kormány nem tehet semmit, mert mindenki a mariana mellett áll. Értitek? Mi is az? Mariana vagy marihuána?

'''Bhakták:''' Marihuána.

'''Prabhupāda:''' Marihuána. Ha ráveszed az embereket a marihuána fogyasztására, a rendőrség félni fog tőletek. Értitek? Nem mernek majd megállítani benneteket.

Amikor a Kazival folyt a beszélgetés... Chand Kazi művelt ember volt. Először imígyen szólt ''Caitanya Mahāprabhuhoz'': „Kedves nagybátyám...” Ezzel a rokoni kapcsolattal próbálta lecsillapítani ''Caitanyát'': „''Nimāi'', ''Nimāi''...” Úgy szólította meg, mint egy kisfiút. Hiszen fiú is volt még. „''Nimāi'', ó, a nagyapádat, ''Nīlāmbara Cakravartīt'' én ''cācānak'' hívom.” A ''cācā'' nagybácsit jelent.

A muszlimok... Indiában a britek szították a feszültséget a hinduk és a muszlimok között, pedig egyébként már nyolc évszázada éltek együtt. A falvakban békében éltek: a hinduk ''cācānak'' szólították a muszlimokat, a muszlimok pedig a hindukat... így baráti kapcsolat alakult ki köztük. Nem volt köztük ellenséges érzés. Sőt, még meg is hívták egymást; a hinduk is meghívták őket.

Gyerekkorunkban láttunk ilyet: esküvőkön vagy vallási szertartásokon muszlim barátokat is meghívtak és vendégül láttak. Hasonlóképpen, a muszlimok is meghívtak hindukat. Külön intézkedéseket tettek... az apám például egy muszlim úriember vendége volt. Az illető az ügyfele volt.

Apám külön gondoskodott róla: egy ''brāhmaṇa'' segítőt biztosított, aki ellátta őket élelemmel. Így nem volt probléma... az úr eljött a házunkba a muszlim szolgáival, mi pedig biztosítottuk számukra az élelmiszert. Ők a saját szokásaik szerint főztek. Persze húst nem volt szabad fogyasztani. De barátság volt köztük.

Távozáskor pénzt adott nekünk – négy-öt rúpiát –, a kezünkbe adta a testvéreimnek, édesanyámat pedig „nagynénémnek” szólítva fejezte ki tiszteletét. Ilyen érzések uralkodtak. Az ellenségeskedést a britek szították. Amikor látták, hogy Gandhi javít a hindu-muszlim viszonyon, éket vertek közéjük. De mindegy, ez már politika. Így szólt tehát Chand Kazi ''Caitanya Mahāprabhuhoz'': „''Nimāi'', én a nagyapádat – az anyád apját – ''cācānak'', vagyis nagybátyámnak szólítom. Ebből adódóan a falusi szokásjog szerint az anyád a nővérem, te pedig az unokaöcsém vagy. Hogyan lehetséges hát, hogy egy unokaöccs ennyire haragszik a nagybátyjára? Vajon helyes ez?”

''Caitanya Mahāprabhu'' megértette, hogy a Kazi engedékenyebb hangnemre váltott, és immár nagybátyként viselkedik. Így felelt: „Igen, kedves nagybátyám, tudom ezt. Nem illik hozzám, hogy haragudjak rád, ám mégis... unokaöcsédként eljöttem hozzád, te pedig felmentél az emeletre, és nem fogadtál? No mindegy, ami megtörtént, megtörtént; felejtsük el.” Ezután leültek, és beszélgetni kezdtek.

''Caitanya Mahāprabhu'' első felvetése így hangzott: „Kedves nagybátyám, miféle vallás az, amelyben az ember megeszi az apját és az anyját?” Ez volt az első kérdése. A Kazi pedig visszakérdezett: „Hogy érted ezt? Mire gondolsz?” „Bikát és tehenet eszel. A tehén az anyád; mivel tejet ad neked, az anyádnak számít. A bika pedig segít neked: megtermeli az élelmedet és eltart. Ahogyan az apa gondoskodik rólad, az anya pedig tejet ad neked, vajon helyes dolog-e megölni őket?”

A Kazi is művelt ember volt, így érvelt: „Ó, de hiszen a te védikus szentírásaidban is szerepel a tehénáldozat.” ''Caitanya Mahāprabhu'' azonnal kijelentette: „Nem, az nem ölés volt. Az csupán új test kölcsönzését jelentette, hogy bemutassák a védikus ''mantrák'' erejét.” A tehenet feláldozták a tűzben, ám a ''mantra'' erejével – a ''mantra'' zengésével – a tehén új, fiatal testbe lépett át. Az nem ölés volt.

Hasonlóképpen, itt is ugyanazt az érvet hozza fel ''Kṛṣṇa'': „A nagyapádat siratod. Bár most öreg teste van, ha elesik ebben a csatában, új, fiatal testet kap majd. Örülnöd kellene tehát. Miért bánkódsz?” Ezt az érvet fejtette ki ''Kṛṣṇa''... Nos, akárcsak ez a gyermek. Ez a gyermek sok mindenben reménykedhet. Hatalmas élettartam áll még előtte, míg nekem... nos, itt van ez az öreg testem – mondjuk, még öt vagy tíz év van hátra. Így hát én sem számíthatok többre, és nem is remélhetek többet, mint ez a gyermek. ''Kṛṣṇa'' tehát ezt mondja: „Nem ok arra, hogy a nagyapád miatt bánkódj. A nagyapád új életet fog kezdeni. Miért lennél hát szomorú?” Ezzel az érveléssel áll elő, ám ezt az érvet senki sem fogadja el.

Igen. Folytasd.

'''Bhakta:''' „A test ilyen változásai azt a célt szolgálják, hogy az élőlény – az ebben az életben végzett tettei alapján – különféle örömöket vagy szenvedéseket éljen át. Így hát ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', mivel nemes lelkek voltak, a következő életükben bizonyára vagy lelki testet kaptak, vagy legalábbis félisteni testben folytatták életüket.”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Ami a nagyapádat, ''Bhīṣmadevát'' illeti: ő az egyik legnagyobb híve az Úrnak. Amint elhagyja ezt a testet, ''Vaikuṇṭhára'' kerül.” Ugyanaz a példa, amit a minap említettem, arról a ''muni-putráról''... ''mā jīva mā jīva muni-putraka ciraṁ jīva rāja-putra'': „Ó, szent ember fia, te ne élj! Ó, király fia, te örökké élj!”

Miért? Mert a szent ember fia aszkézist, vezeklést és önfegyelmező gyakorlatokat végez. Így az élete... a jövője olyan fényes, hogy ''Vaikuṇṭhára'' jut. A király fia viszont csupán az érzéki élvezeteknek hódol. Így ő a pokolba kerül. Tehát, annak az embernek, akinek az a sorsa, hogy Isten országába jusson, jobb, ha minél hamarabb meghal. Annak pedig, aki a pokolba tart, az a jó, ha minél később hal meg, mert amint meghal, már várja is a pokol.

Hasonlóképpen: „Miért bánkódnál a nagyapád és a tanítód miatt? Ők rendkívül magas szinten állnak, lelkileg emelkedettek. Amíg létezik ez a test, addig a halál is bekövetkezik. Most kötelességből jöttek harcolni. Tehát nincs ok a bánatra.” Ezt az útmutatást adja ''Kṛṣṇa''.

Igen.

'''Bhakta:''' „Egyik esetben sem volt ok a bánatra. Azt az embert, aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélek, a Felsőlélek, valamint a természet – mind az anyagi, mind a lelki természet – mibenlétéről, ''dhīrának'', azaz rendkívül higgadt embernek nevezik.”

'''Prabhupāda:''' ''Dhīra''. A ''dhīra'' higgadtat jelent; olyasvalakit, akit nem lehet kizökkenteni. Azt az embert, akit nem zökkentenek ki jelentéktelen dolgok, ''dhīrának'' nevezik. A ''dhīra'' fogalmára ''Kālidāsa'' költő is ad egy példát. Ő nagy költő volt – világi költő –, és azt mondta: ''dhīra'' az, aki még a zavaró körülmények hatására sem veszti el a nyugalmát.

Amikor nincs zavaró tényező, természetes, hogy az ember nyugodt marad, ám aki a zavaró hatások ellenére is megőrzi nyugalmát, azt nevezik ''dhīrának''. Ami a zavaró tényezőket illeti... vegyük például azt az embert, aki megtanulta kordában tartani nemi életét: amikor eléri a tökéletességet, még a nemi vágyat kiváltó inger sem zökkenti ki. Ezt nevezik ''dhīrának''. Tehát így szól: „Ezek az emberek rendkívül emelkedett lelkek. Te is a barátom vagy. Miért hagyod, hogy így kizökkentsenek? Ez nem vall rád.”

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Az ilyen embert sosem téveszti meg az élőlény testcseréje.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Az ember sír: „Ó, meghalt az apám”, vagy „Meghalt a barátom, a...” és így tovább, csak sír. Ám aki ''dhīra'', az tudja: „Mi is ez a halál? Csupán testet váltott, így nincs ok a bánatra.” Mekkora lelki tudás szükséges tehát ahhoz, hogy valaki eljusson erre a szintre.

Igen, folytasd.

'''Bhakta:''' „Ó, ''Kuntī'' fia! A hideg és a meleg, valamint az öröm és a bánat átmeneti megjelenése és idővel történő eltűnése olyan, mint a tél és a nyár váltakozása. Ezek az érzékszervek észleléséből fakadnak, ó, ''Bharata'' leszármazottja! Meg kell tanulni elviselni őket anélkül, hogy kizökkennénk lelki békénkből.” ([[HU/BG 2.14|BG 2.14]])

'''Prabhupāda:''' A kérdés most az, hogy: „Igen, értem, hogy a nagyapám lelki lény, ez a test pedig anyagi. Mégis, természetemből fakadóan boldogtalan leszek, ha megölik a nagyapámat vagy a tanítómat. Boldogtalan leszek.” ''Kṛṣṇa'' tehát arra oktatja ''Arjunát'', hogy az ilyen fajta boldogtalanság és szenvedés hozzátartozik ehhez a világhoz. Nem kerülhetjük el azokat. Ezek elkerülhetetlen megpróbáltatások.

Példaként a zord hideget hozza fel. Télen – januárban vagy más hónapokban – a hideg nagyon kemény, elviselhetetlen lehet. Néhol a hőmérséklet akár 30 fokkal is a nulla fok alá süllyedhet. De mit lehet tenni? Azokon a vidékeken élő emberek... például Kanadában, ahol néha mínusz 30 fok van... vajon bezárják az irodákat, leállítják a munkát és mindent? Nem. Minden megy tovább a megszokott módon. El kell viselni. Ennyi az egész.

Indiában is – vagy más keleti országokban, mint például Arábiában, Irakban... – nyáron a hőmérséklet elérheti a 135 fokot (Fahrenheitben). El sem tudjuk képzelni a 135 fokot. Indiában mi is tapasztaltunk ilyen hőmérsékletet... Én magam is átéltem már 118 fokot. Nem mindig, csak kivételes esetekben. Nyáron megszokott dolog a 110 fokos [Fahrenheit, azaz kb. 43 °C-os] hőség; ez teljesen szokványos hőmérséklet. Ez azt jelenti... hogy perzselő a hőség, ki sem lehet menni az utcára. Mégis, be kell menni az irodába, el kell menni dolgozni. Előfordulnak hőguta-esetek is, ám senki sem hagyhatja abba a kötelessége teljesítését.

„Hasonlóképpen, még ha úgy is gondolod, hogy harcosként – ''kṣatriyaként'' – teljesített kötelességed nyomán a nagyapád életét veszti, vagy... nos, valójában nincs ok a bánatra, hiszen új testet kap majd. Ám ha mégis így gondolod... ha annyira erős benned a testi tudatosság, ha sajnálnád őt, akkor is el kell viselned a helyzetet; ahogyan el kell viselni a szélsőséges hőséget vagy a dermesztő hideget is.”

Nincs ok a siránkozásra, hogy „Ó, micsoda hőség, elviselhetetlen hőség van!” Mit lehet tenni? Ez a természet törvénye. Hőség idején is mindenki főz. Senki sem mondja azt, hogy: „Ó, ma túl nagy a hőség, nem tudok főzni.” Nem. Mindenki főz, noha a hőség szenvedést okoz. Ugyanígy, hiába van dermesztő hideg, az emberek mégis megfürdenek a Gangeszben. Senki sem mondja azt, hogy: „Ó, én nem fürdöm meg.”

Tehát a kötelességet teljesíteni kell. Bár járhat némi átmeneti szenvedéssel... ''Kṛṣṇa'' sosem mondja azt: „Ó, kedves ''Arjuna'', a barátom vagy. Rendben, látom, mennyire bánkódsz. Jó, majd én megteszem helyetted. Te csak ülj csendben.” Nem. ''Kṛṣṇa'' sosem mond ilyesmit. „Neked kell megtenned.” Bár azt mondja: „Én rendeztem el ezt a csatát. Ők már halálra vannak ítélve, senki sem tér vissza élve. Mégis, neked kell végrehajtanod a feladatot.”

Így hát nekünk – akik Kṛṣṇa-tudatban élünk, és Kṛṣṇa-tudatos tevékenységet folytatunk – mindig tudnunk kell, hogy mindent ''Kṛṣṇa'' végez el. ''Kṛṣṇa'' jóváhagyása nélkül semmit sem tehetünk. Mégis, a saját kötelességünket teljesítenünk kell. Nem arról van szó, hogy „Ó, majd ''Kṛṣṇa'' mindent elintéz. Ezért nem próbálunk meg üzlethelyiséget szerezni, nem keressük fel azt az embert, vagy... ''Kṛṣṇa''...” Nem. Ez a tunyaság jele.

A saját kötelességedet el kell végezned. Az eredményt azonban ''Kṛsnára'' kell bíznod. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Nem bánkódsz, ha kudarc ér, és nem leszel boldogtalan, ha sikerül valami – vagyis nem esel túlzásba, nem ujjongsz túlságosan, ha siker jár vele. Mindent ''Kṛṣṇa'' végez. Ez a Kṛṣṇa-tudat szemléletmódja. Az embernek el kell végeznie a saját kötelességét, függetlenül attól, hogy az szenvedéssel vagy boldogsággal jár-e. Ez nem számít.

'''Bhakta:''' „Ó, emberek legjobbja! Aki nem háborodik fel boldogság és bánat hatására, s mindkettő közepette állhatatos marad, az bizonyára alkalmas a felszabadulásra.” ([[HU/BG 2.15|BG 2.15]])

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez a jele, jellemzője vagy ismérve annak a személynek, aki még ebben az életben elnyeri a felszabadulást. Kötelességét végeznie kell. Ami minket illet: mi felvállaltuk a Kṛṣṇa-tudat szerinti kötelességet, így hűségesen és komolyan kell végeznünk feladatainkat. Akkor biztosak lehetünk benne, hogy ''Kṛṣṇa'' megadja a vágyott eredményt.

Erre jó példa az, amikor egy lány hozzámegy egy fiúhoz. A lányok általában gyermekre vágynak. Ha a házasságkötés után azonnal gyermeket akar, az nem lehetséges. Ám mivel házasságban él, és ha hűségesen szolgálja a férjét – aki emiatt elégedett, és szeretet alakul ki köztük –, idővel megszületik a gyermek. Miért lenne kétség? Lesz gyermek.

Hasonlóképpen, mi is elkezdtük gyakorolni a Kṛṣṇa-tudatot. Ha hűségesen végezzük kötelességeinket, akkor idővel ''Kṛṣṇa'' megadja a vágyott eredményt. Ne habozzunk! Ne kételkedjünk! Ez biztos. ''Kṛṣṇa'' azt mondja: ''tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]) – „Aki tökéletesen Kṛṣṇa-tudatban él, az a test elhagyása után Hozzám kerül.” Ez az Ő ígérete. Nincs okunk a kételkedésre; ''Kṛṣṇa'' biztosított minket erről.

Végezzük hát kötelességünket a lehető legtökéletesebben. ''Kṛṣṇa'' jelenlétében nem tudunk semmit tökéletesen véghezvinni, mivel Ő végtelen, mi pedig végesek vagyunk. Energiánk, tehetségünk, mindenünk véges. Ám ha a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, akkor érvényesül a ''bhāva-grāhī-janārdana'' elve. ''Kṛṣṇa'' csak azt nézi, mennyire vagyok őszinte, és milyen őszintén végzem a rám bízott feladatokat. Ennyi az egész. Egyébként nem áll módunkban tökéletesen szolgálni ''Kṛṣṇát''. Ez nem lehetséges... mivel mi nagyon parányiak vagyunk. Ám biztos lehetsz benne, hogy meglesz a kívánt eredmény, ha őszintén és célratörően járunk el.

Igen.

'''Bhakta:''' „Az igazság látói arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létezőnek nincs állandósága, az örökkévalónak pedig nincs vége. A látók mindkettő természetének tanulmányozásával jutottak erre a következtetésre.” ([[HU/BG 2.16|BG 2.16]])

'''Magyarázat:''' „A változó testnek nincs állandósága. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test a különböző sejtek hatására és reakciói révén minden pillanatban változik; így megy végbe a növekedés és az öregedés.”

„A lelki lény azonban állandóan létezik, és változatlan marad a test és az elme minden változó körülménye közepette. Ez a különbség az anyag és a lélek között. Természeténél fogva a test állandóan változik, a lélek pedig örökkévaló. Ezt a következtetést az igazság mindenféle látója – mind a személytelen, mind a személyes szemléletet vallók – elfogadják.”

'''Prabhupāda:''' Ami . . . a lélek természetét illeti, az örökkévaló. Ezt minden filozófus elfogadja, legyen szó személytelen vagy személyes szemléletről. Az egyetlen különbség az, hogy a személytelen szemléletet vallók szerint a felszabadulás után – miután a lélek megszabadult a test szennyeződésétől – összeolvad a Legfelsőbb Lélekkel, a mindent áthatóval, és megszűnik egyéni létezése.

Éppúgy, mint abban a példában, amely az edény belsejében lévő kis térről szól: amikor az edény eltörik, a benne lévő kis tér összeolvad a nagy térrel. A ''vaisnava'' filozófus azt mondja, hogy a kis tér egyéni jellegű. Bár összeolvad a nagy térrel, megőrzi egyéniségét.

Ezzel kapcsolatban gyakran hozzák fel a következő példát: egy zöld madár berepül egy zöld lombú fába. Amikor a madár berepül a fába, senki sem találja meg, hol van, mivel a fa levelei is zöldek, és a madár is zöld. Senki sem tudja felfedezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a madár elveszítette volna egyéniségét; az egyéniség továbbra is fennáll.

Vagy ahogyan látjuk, hogy egy repülőgép száll a levegőben, és amikor túl messzire kerül, úgy tűnik, mintha eltűnt volna. Azt hihetnénk, hogy a gép már nincs is ott, hiszen összeolvadt az éggel. Valójában azonban nem így van; továbbra is ott van, és megőrzi egyéni létezését. Tudatlanságom miatt látom úgy, hogy már nem különálló; összeolvadt az éggel. Éppúgy, ahogyan nappal nem találunk csillagokat az égen. A vakító napfény miatt nem látjuk a csillagokat. Éjszaka viszont láthatjuk a csillagok millióit.

Hasonló a helyzet az impersonalizmussal és a perszonalizmussal is. Akinek a tudása nem tökéletes, az személytelennek, mindent egyneműnek vél. Ám akinek a tudása tökéletes... ezt a ''Védák'' is megerősítik... például az ''Ísopanisadban'' is szerepel egy vers, amely így szól: „Kérlek, vond vissza ragyogásodat, hogy láthassam valódi arcodat” (''Íso-mantra'' 15).

Ott van például a napkorong: a vakító napfény miatt nem láthatjuk tökéletesen. Ám a napkorong létezik, és a ragyogásában élőlények tartózkodnak, s van egy legfőbb vezetőjük is – vagyis Isten. Ők nem emberek, hiszen testük tűzből áll.

Így tehát: először a személytelen benyomás, a ''Brahman''; aztán, magasabb szinten, a Felsőlélek; majd még magasabb szinten az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ''Kṛṣṇa''. ''Brahmeti paramātmeti bhagavān iti śabdyate'' ([[HU/SB 1.2.11|SB 1.2.11]]). Az első megvalósítási szint a ''Brahman'' – a személytelen aspektus –, a második a ''Paramātmā'', vagyis a Felsőlélek, az utolsó pedig Isten személyes formája: ''Kṛṣṇa''.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „A ''Viṣṇu Purāṇában'' is megerősítést nyert ez az igazság. Ott az áll, hogy ''Viṣṇu'' és az Ő lakhelyei mind önragyogó lelki létezéssel bírnak. A »létező« és »nem létező« szavak csupán a lélekre és az anyagra vonatkoznak. Ez az igazság minden látójának a tanítása.”

„Ezzel veszi kezdetét az Úr útmutatása azoknak az élőlényeknek, akiket összezavart a tudatlanság hatása. E tudatlanság eloszlatása az imádó és az imádott közötti örök kapcsolat helyreállítását jelenti, valamint annak megértését, hogy különbség van az élőlények – mint parányi szerves részek – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. Az ember önmaga alapos tanulmányozása révén értheti meg a Legfelsőbb természetét; önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget pedig a rész és az egész viszonyaként foghatja fel.”

„Mind a ''Vedānta-sūtrában'', mind a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' a Legfelsőbb minden kiáradás forrásaként jelenik meg. E kiáradások a felsőbbrendű és az alsóbbrendű természet folyamataiban nyilvánulnak meg. Az élőlény a felsőbbrendű természethez tartozik, amint arra a hetedik fejezet is rámutat. Bár nincs különbség az energia és az energia birtoklója között, mégis az energia birtoklóját tekintik a legfelsőbbnek, az energiát – vagyis a természetet – pedig alárendeltnek.”

„Az élőlényeknek tehát mindig alárendelt viszonyban kell állniuk a Legfelsőbb Úrral, ahogyan a gazda és a szolga, vagy a tanító és a tanítvány esetében is történik. Ezt a tiszta tudást lehetetlen felfogni a tudatlanság bűvölete alatt. Hogy eloszlassa ezt a tudatlanságot, az Úr tanításul adja a ''Bhagavad-gītāt'', minden élőlény megvilágosodása érdekében, minden időkre.”

Tizenhét: „Ami áthatja a testet, az elpusztíthatatlan. Senki sem képes elpusztítani a mulandóság nélküli lelket.”

'''Prabhupāda:''' Nos, az, hogy „áthatja a testet”, a tudatot jelenti. A lélek nagyon parányi, de... vegyünk például egy szem... minek is hívják... mérget? Kígyómérget? Arzént? Milyen méreg is? Hogy hívják?

'''Bhakta:''' Méreg? Toxin?

'''Prabhupāda:''' Igen, méreg.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az arzén is méreg.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha veszünk belőle akár csak egy szemernyit is, vízzel elkeverjük, és beinjekciózzuk a testbe, azonnal kifejti a hatását: a szív leáll, és az illető meghal. Vagy vegyünk egy apró szemcsényi kálium-cianidot, és csak érintsük a nyelvünkhöz. A vegyészek szerint a kálium-cianidnak nincs íze. Mivel... vajon savanyú-e vagy édes? Nem is volt rá lehetőség, hogy megízleljük. Abban a pillanatban, ahogy érezni lehetne az ízét (kuncogás), az embernek vége. Nem tudja megmondani, savanyú-e vagy édes.

Ha tehát egy anyagi dolog – egy szemernyi része – akkora erővel bír, hogy azonnal képes leállítani a test működését, és rögtön szétárad az egész testben, akkor a lélek – ez a lelki szikra, ez az apró, atomnyi részecske – is rendkívül hatalmas erejű. Amíg ez a lelki részecske, a lélek a szívben van, addig a test csodálatosan működik.

Amint távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Rögtön. Tehát, ennyire hatalmas erejű. Ha egy anyagi dolog képes szétáradni az egész testben, miért ne lenne erre képes a lélek is? Ez a tudat. Mivel a lélek a szívben lakozik, ha megcsípem a testem bármely részét, érzem a hatást – ez a tudat. Ez maga a tudat.

Olvasd tovább. Tehát... ahogyan egy mérgező anyagi részecske hatása azonnal érezhető az egész testben, ugyanúgy az egész testben szétáradó tudat révén is megérthetjük, hogy létezik a lélek.

'''Bhakta:''' „Ez a vers világosabban magyarázza el a lélek valódi természetét, amely áthatja az egész testet. Bárki megértheti, mi az, ami áthatja az egész testet: ez a tudat. Mindenki tudatában van a teste fájdalmainak és örömeinek, akár részben, akár egészében. A tudatnak ez a kiterjedése az egyén saját testére korlátozódik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ami ezt a tudatot illeti, a ''māyāvādī'' filozófus azt mondja: „Igen, én tudat vagyok” – ez ugyanaz az elmélet, ez a kis tudat –, „de amint elhagyom ezt a testet, a kis tudat összeolvad a legfelsőbb tudattal.” Ez az ő elméletük. Ám legyen bármi is az elmélet, legalábbis a jelenlegi állapotomban én... a tudatom erre a testre korlátozódik.

Nem mondhatom magamról, hogy felsőbbrendű tudattal rendelkezem. Ha felsőbbrendű tudatom lenne, akkor érezném a te testedben zajló fájdalmakat és örömöket is. De mivel erre a testre vagyok korlátozva, ezért csak a saját testem fájdalmait és örömeit érzékelem. Következésképpen a tudatom korlátozott.

Nem állíthatod, hogy ugyanaz vagy... erre még kitérünk. ''Kṛṣṇa'' a tizenharmadik fejezetben azt mondja: ''kṣetra-jñaṁ cāpi māṁ viddhi sarva-kṣetreṣu bhārata'' ([[HU/BG 13.3|BG 13.3]]). A ''kṣetra-jña'', vagyis a lélek, ebben a testben lakozik. Ezért nevezik a lelket ''kṣetra-jñának''. A ''kṣetra-jña'' jelentése: „aki ismeri ezt a testet”. Én a saját testemnek vagyok tudatában, te pedig a tiédnek. ''Kṛṣṇa'' azonban tudatában van a te testednek, az én testemnek és mindenki más testének is. Ezért Ő is ''kṣetra-jña'', de Ő a ''kṣetra-jña'', Ő a Felsőlélek. Vegyük például a napot: délben közvetlenül a fejed felett áll. Ha ötezer mérfölddel arrébb megkérdezed a barátodat: „Hol van a nap?” Az is azt mondja majd: „A fejem felett van.”

(szakadás) Ha valaki valóban odaadó szolgálatot végez, akkor boldognak kell lennie. Ha nem boldog, akkor nem cselekszik megfelelően. Tehát az első dolog ez. Lehet, hogy valamit az odaadó szolgálat nevében tesz. Ha valóban odaadó szolgálatot végez, akkor éreznie kell. Pont úgy, mint amikor ténylegesen eszel, akkor erőt és az éhséged kielégülését kell érezned. Nem mondhatod azt, hogy „Eszem, de nem elégítem ki az éhségemet”. Ez lehetetlen. Ez nem lehetséges. Akkor nem eszel. Vagy eszel, de a beleidben lévő férgek felfalják.

Néha megtörténik. Ha sok féreg van a beleidben, akkor falánk módon eszel, de nem nyersz erőt, mert az étvágygerjesztő anyagot, az esszenciát a férgek elveszik. Ezért van féregölő, hogy elpusztítsa a férgeket. Különben mindent megesznek. Éhes leszel, de nem nyersz erőt. Ez a féregbetegség.

Tehát, ha valóban odaadó szolgálatot végzek, és nem érzek boldogságot, az azt jelenti, hogy ''māyā'' valamilyen játékáról van szó. Máskülönben nincs ilyen érvelés. Boldognak kell éreznie magát. Akkor helyre kell állítania a szolgálata folyamatát. Nem megváltoztatni kell, hanem helyreállítania a folyamatot.

'''Bhakta:''' . . . (homályos)

'''Prabhupāda:''' Mi az? (nevetés) Ez lehetetlen. Ha valóban odaadó szolgálatot végzel, boldognak kell érezned magad. Ha nem érzed magad boldognak, akkor nem végzel szolgálatot; valami hiba van a dologban.

Igen.

'''Nandarāṇī:''' Amikor a családos nők Kṛṣṇa-tudatban nevelik gyermekeiket, ez ''Kṛṣṇa'' közvetett szolgálatának tűnik. Vajon meg kellene-e próbálniuk közvetlenebbül szolgálni Őt – például a templomban főzni, festeni vagy valami hasonlót tenni –, vagy a gyermeknevelés és a háztartás működtetése önmagában is elegendő szolgálat-e? Elégséges-e ez a szolgálat?

'''Prabhupāda:''' Igen, a lényeg az, hogy Kṛṣṇa-tudatosak legyünk. Akárcsak az elektromos hálózatnál: ha az egyik vezeték érintkezik az árammal, és sorban csatlakoznak egymáshoz a további vezetékek – ha a kapcsolat valódi –, akkor az elektromosság mindenütt jelen van. Hasonlóképpen, ha a Kṛṣṇa-tudatunk helyesen kapcsolódik, akkor fel sem merül a közvetlen vagy közvetett szolgálat kérdése. Mert az abszolút világban nincs különbség.

Amint létrejön a közvetlen kapcsolat... ezt nevezzük tanítványi láncolatnak. Mivel a kapcsolat egyik személytől a másikig szállt alá, ha mi itt kapcsolódunk ahhoz a lelki tanítómesterhez, aki ugyanígy kapcsolódik, akkor létrejön az elektromos összeköttetés. Nem kérdés, hogy közvetlen-e vagy közvetett. ''Evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ'' ([[HU/BG 4.2|BG 4.2]]). Egyszerűen csak azt kell figyelnünk, hogy a kapcsolat nem szakadt-e meg. Ha a kapcsolat szilárd, akkor az elektromosság mindenképpen megérkezik.

Persze feltételekhez kötött állapotunkban számos kétely és kérdés merülhet fel. De visszatérve a korábbi példámra: ne siettessük túlságosan az eredményt. Egyszerűen csak követnünk kell az utat. Követnünk kell. ''Tat-tat-karma-pravartanāt'' (''Upadeśāmṛta'' 3). ''Rūpa Gosvāmī'' ezt tanácsolja: hat dologra kell különös gondot fordítanunk, és hat dolgot kell elkerülnünk ahhoz, hogy tökéletessé váljunk a Kṛṣṇa-tudatban. Így szól: ''utsāhād dhairyān niścayāt'' (''Upadeśāmṛta'' 3).

Az első elv az, hogy az embernek rendkívül lelkesnek kell lennie. Hinnie kell abban, amit ''Kṛṣṇa'' mondott: ''na me bhaktaḥ praṇaśyati'' ([[HU/BG 9.31|BG 9.31]]) – „Az én hívem sosem vész el.” Tehát: „Legyek őszintén ''Kṛṣṇa'' híve! Őszintén ''Kṛṣṇa'' hívévé kell válnom!” Ezt nevezik lelkesedésnek. Aztán ott van a ''dhairya'', vagyis a türelem. „''Kṛṣṇa'' hívévé váltam, mégsem érzem magam boldognak. Hogy lehet ez?”

Nos, türelmesnek kell lenned. Meg kell lennie a lelkesedésnek, de türelmesnek is kell lenned. És ott a ''niścaya''. A ''niścaya'' azt jelenti, hogy magabiztosnak kell lenned: „Ó, ''Kṛṣṇa'' azt mondta, hogy a híve sosem vész el, tehát én sem fogok elveszni, még ha most nem is érzem ezt. Végezzem csak a kötelességemet.”

''Utsāhād dhairyān niścayāt tat-tat-karma-pravartanāt''. De a kötelességeidet az előírásoknak megfelelően kell végezned. ''Sato-vṛtteḥ''. Nem szabad... nem lehet jelen semmiféle kétszínűség. A ''sato-vṛtteḥ'' őszinte, nyílt viselkedést jelent. ''Sato-vṛtteḥ'', valamint ''sādhu-saṅge'' – vagyis a hívek társasága.

Tehát, az embernek lelkesnek, türelmesnek és magabiztosnak kell lennie, el kell végeznie a kötelességeit, a hívek társaságában kell lennie, és nagyon őszintén kell viselkednie. Ez az a hat dolog. Ha ez a hat dolog megvan, a siker biztos. Hasonlóképpen, van hat olyan dolog is, amelyet kerülni kell. Melyek ezek?
:''atyāhāraḥ prayāsaś ca''
:''prajalpo niyamāgrahaḥ''
:''laulyaṁ jana-saṅgaś ca''
:''ṣaḍbhir bhaktir vinaśyati''
(''Upadeśāmṛta'' 2)

''Atyāhāra'': a túlzott evés, vagy – úgy értem – túl sok pénz felhalmozása, illetve a szükségesnél több dolog összegyűjtése. Általánosságban véve a túlzott evés tilos. Egyszerűen kell táplálkoznunk, épp csak annyit, amennyi a test és a lélek megfelelő állapotban tartásához szükséges a Kṛṣṇa-tudat gyakorlásához. ''Atyāhāraḥ prayāsaś ca''. A ''prayāsa'' olyan kockázatos tevékenységet jelent, amely túlzott erőfeszítést igényel; ezt kerülnünk kell.

''Atyāhāraḥ prayāsaḥ'', ''prajalpa'' – vagyis az értelmetlen beszéd, amelynek semmi köze a Kṛṣṇa-tudathoz. ''Atyāhāraḥ prayāsaḥ prajalpo niyamāgrahaḥ'': a szabályok követése úgy, hogy valójában nem vagyok elég gondos a feladat végrehajtásában – ez a ''niyamāgraha''. A ''niyamāgraha'' jelentheti a szabályok és előírások elutasítását, de azt is, hogy valaki csupán formálisan fogadja el őket, anélkül, hogy azok valódi haszonnal járnának. ''Atyāhāraḥ prayāsaś ca prajalpo niyamāgrahaḥ laulyam'' – kapzsiság –, és ''jana-saṅgaś ca'' – vagyis a nem hívők társaságában való időtöltés.

Ezek a dolgok hátráltatják az odaadó szolgálat végzését, míg a türelem, a lelkesedés és a bizalom – az a hat dolog – kedvező hatású. Tehát figyelembe kell vennünk a tiltásokat és az előírásokat. Így minden rendben lesz. Ezt tedd, azt ne tedd. Hatféle „ezt ne tedd” és hatféle „ezt tedd” szabály létezik. Ez így lesz jó.

Igen?

'''Madhudviṣa:''' ''Prabhupāda'', amikor azt mondod, hogy őszintének kell lennünk az ügyeink intézése során... ha lehetőségünk nyílik arra, hogy... hogy kihasználjunk valaki mást ''Kṛṣṇa'' érdekében, a Kṛṣṇa-tudat érdekében – vajon ez megengedett-e? Például, ha alkalmunk nyílik kihasználni valakit, mondjuk pénzt szerezni tőle – nem lopással, hanem egyéb módon... (''Prabhupāda'' kuncog) Megengedett ez?

'''Prabhupāda:''' Igen, de ezt nem a saját belátásod szerint kell tenned. Ki kell kérned a lelki tanítómestered véleményét. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' mondta ''Yudhiṣṭhira Mahārājának'': „''Yudhiṣṭhira'', kedves fivérem, ''Yudhiṣṭhira'', menj és mondd meg...” – mármint ''Droṇācāryának'' mondd meg azt, – „hogy a fia meghalt.” Mert ez az úriember nem ment volna a halálba, amíg nem hallja a fia halálhírét; nos, ő (a fia*) azonban nem halt meg.

Tehát, ''Yudhiṣṭhirát'' azzal bízták meg, hogy mondja ki ezt a hazugságot: „Menj, és mondd azt, hogy a fiad meghalt.” Ő pedig azt felelte: „Soha nem hazudtam. Nem tehetek ilyet.” Ám itt a parancs ''Kṛṣṇától'' érkezett, ezért azonnal végre kellett volna hajtania. Bár az átlagember számára a hazugság bűn, mivel ebben az esetben ''Kṛṣṇához'' kapcsolódott a cselekedet, nem számított bűnnek.

Szóval, saját belátásunk szerint nem szabad kockáztatni a hazugsággal. Azt ''Kṛṣnának'' vagy az Ő képviselőjének kell elrendelnie. A hazugság önmagában mindig bűnös cselekedet. Ez így igaz. De ha ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Hazudj!”, akkor az nem bűn. Ez a titok nyitja. Csak ''Kṛṣna'' vagy az Ő képviselőjének közvetlen parancsára szabad áthágni a törvényeket. Ennyi az egész. Ez józan ész kérdése.

Ahogyan egy politikust is megbízhatnak azzal, hogy felsőbb utasításra öljön meg valakit. Ha végrehajtja a gyilkosságot, jutalmat kap, és magas tisztségbe emelik. Ám ha ugyanez az ember saját elhatározásából öl meg valakit, felakasztják. Így hát, amikor egy magasabb, legfelsőbb, abszolút célt szolgálunk, fel sem merül a jámbor vagy bűnös cselekedet kérdése. Ám a hétköznapi életben létezik az „ez jámbor, ez pedig bűnös” kategória. Ezért ilyen döntést nem szabad saját szakállunkra hozni; ki kell kérni hozzá a tanácsot.

'''Jaya-gopāla:''' Ha valaki hazugság árán tud szolgálatra bírni egy démoni természetű személyt...

'''Prabhupāda:''' Az általános elv az, hogy ha bárkit be tudsz vonni a Kṛṣṇa-tudatba, az jó dolog. Az jó. Ezt a ''Bhakti-rasāmṛta'' is mondja... ''yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet'' (''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.2.4). Ha az a célod, hogy bevond őt a Kṛṣṇa-tudatba, és ehhez valami nem teljesen egyenes módszert alkalmazol, az megengedett. (nevetés) Mert jót teszel vele. Tegyük fel, hogy valaki iszik. Ha azt mondod neki: „Ó, rendben. Adok neked egy nagyon jó üveg whiskyt olcsón. Adj érte tizenöt dollárt.”

És ha elveszed tőle a tizenöt dollárt, és azt a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába állítod, az a fajta csalás megengedett. (nevetés) Mert különben azt a tizenöt dollárt csak elinná. Így viszont valamilyen módon elvetted tőle azt a pénzt, és a Kṛṣṇa-tudatra fordítottad. Tehát, jót tettél vele.

Ehhez tehát némi intelligenciára és megfontoltságra van szükség. (nevetés) De ez nem jelenti azt, hogy mindenkitől ki kell csalnod tizenöt dollárt. Valójában szó sincs csalásról, hiszen aki nem Kṛṣṇa-tudatos, az tulajdonképpen részeg. Részeg, mert a materiális világ bűvöletében él, és illúzióban van. Érted? Értitek? Mindenki, aki nem Kṛṣṇa-tudatos, a legnagyobb részeg.

Ezért, ha bármilyen módon rá tudod venni, hogy a nehezen megkeresett pénzéből költsön valamennyit a Kṛṣṇa-tudatra, az nagyon jó a számára. Igen. Ezt hívják ''ajñāta-sukṛtinek''. Ő maga nem tud róla, de egy lépéssel közelebb került a Kṛṣṇa-tudathoz. Nem is tudja. Bárki, aki akár csak egy fillérrel is hozzájárul a tevékenységedhez, az előrelép a Kṛṣṇa-tudatban. Ez egy csodálatos dolog.

Igen.

'''Fiatal férfi:''' Egyszer adódott egy ilyen helyzet. Szabad-e kijátszani az államot?

'''Prabhupāda:''' Ó, mi nem törődünk senkivel. Érted? (nevetés) Mi a legfelsőbb kormányzat fennhatósága alatt állunk. (nevet) De ne kockáztass. Nem, ez nem lehet a mi elvünk. Az alapelv azonban az, hogy ha valamilyen módon egy materialista ember pénzét a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába tudod állítani, az jó neki. Jó neki. Alkalmazhatsz bizonyos fogásokat; ez nem számít. De nem... nem fogadhatunk el semmit saját személyes érdekünkben.

Igen?

'''Hölgybhakta:''' Van egy kérdésem ''Brahma-mūrtihoz''. Miért áldoztak állatokat az emberek a korábbi korszakokban, és hogyan vetett ennek véget ''Kṛṣṇa''?

'''Prabhupāda:''' Ó, igen. Ezt épp néhány perccel ezelőtt magyaráztam el. Az állatokat az áldozati tűzbe helyezték. A védikus ''mantrák'' révén új életet kaptak. Ám a jelen korban már nincsenek ilyen szakavatott papok és ''brāhmaṇák''. Ezért ez megszűnt. Az állatáldozat megszűnt. Mert ''Kali-yuga'' van. Senki sem olvassa – vagyis nem gyakorolja – a védikus ''mantrákat''.

Ebben a korban tehát ez a ''mantra'' a ''mahā-mantra'': énekeljük, a ''Hare Kṛṣṇát'' zengjük. Ennyi az egész. Az összes többi védikus ''mantra'' már „a pokolra került”. Érted? Senki sem képes megfelelően artikulálni a védikus ''mantrákat'', és élvezni azok áldásos hatását. De ennél a ''mantránál'' – akárhogy is énekled, figyelmetlenül vagy helyesen – ha énekled a ''Hare Kṛṣṇát'', az eredmény jön.

Ezért mondta ''Caitanya Mahāprabhu'': ''nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā'' (CC Adi 17.21): „Nincs más út, nincs más út, nincs más út” – ''kalau'' – „ebben a korban.” A védikus ''mantrák'' kora tehát lejárt. Ez is védikus ''mantra'', de ez a védikus ''mahā-mantra'' a ''mantrák'' legkiválóbbika. Igen. Tehát, áldozz fel mindent, zengd ezt a ''mantrát'', és menj ''Kṛṣṇához'', vissza az Istenséghez. Ennyi az egész.

(szakadás) (''japa'') (''kīrtana'')

'''Prabhupāda:''' Te gépelsz?

'''Bhakta:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Hol van a fiú? ''Bīrabhadra''. ''Bīrabhadra''. Hm?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Valami történt vele.

(a ''kírtana'' abbamarad) Balesetet szenvedett ma.

'''Prabhupāda:''' Mi történt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A belvárosban... jól van, de elütötte egy autó. Ment át az úttesten, egy autó pedig áthajtott a piros lámpán, és elütötte. Kórházba vitték, és ott kell maradnia éjszakára röntgenvizsgálat miatt. De ''Viṣṇujana'' vele van, és szerintem jól van. Csak a teste... (nevetés)

'''Bhakta (2):''' (derülten) Csak a teste.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Horzsolásokat szenvedett. Az autó elütötte, és végig tolta az úttesten. Végig csúszott az úttesten, ezért a bőre lehorzsolódott, és kicsit meg is égett a súrlódástól.

'''Bhakta (3):''' Legfeljebb egy-két bordája törhetett el.

'''Bhakta (4):''' Perelhetik az illetőt, és kaphatnak némi pénzt.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Be fogjuk perelni az autó vezetőjét.

'''Prabhupāda:''' Felírtátok a rendszámot?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, minden adat megvan.

'''Prabhupāda:''' Akkor kérjetek tőle pénzt. Különben pereljétek be.

'''Bhakta (4):''' ''Prabhupāda''? Velem is ugyanez történt, és kaptam vagy ezer dollárt. Szóval, ha ők is megtehetik ugyanezt...

'''Prabhupāda:''' Kérjetek ötezret. (nevetés)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ötezret.

'''Bhakta (4):''' Egy fiatal fiú...

'''Prabhupāda:''' Nem is, tízezret kell fizetnie, mert az a fiú Kṛṣṇa-tudatos. (nevetés) Egy átlagos balesetért ötezret. (kuncogás) Rendben. Ő jól van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, jól van.

'''Prabhupāda:''' Akkor minden rendben. (vége)

Category:HU/681129 - Lecke BG 02.13-17 - Los Angeles

2026-10-23T11:30:59Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/00.01 - 5.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681129_-_Lecture_BG_02.13-17_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681129BG-LOS ANGELES - 1968. november 29.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681129BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') (a hívek felajánlják hódolatukat)

Nos, egy újabb könyvbe kezdtünk bele: Az odaadás nektárja.

Szóval, az egyik szalag... hol van... le tudod játszani?

'''Govinda dāsī:''' Elfelejtettem elhozni.

'''Prabhupāda:''' Miért felejtetted el?

'''Govinda dāsī:''' ... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Mondtam neked. Mondtam, hogy le fogjuk játszani, és te mégis elfelejtetted?

'''Govinda dāsī:''' Nos, én nem... (érthetetlen)

'''Prabhupāda:''' Miért felejted el? Jól van, olvasd a ''Bhagavad-gītāt''.

Hol van a ''Bhagavad-gītā''? (szünet)

(félre) Ha lehetséges, készíthettek flanelből ingeket, hogy melegen tartsanak titeket. Ugyanolyan inget, punjabi stílusút, mint amilyeneket Indiából hoztak? Ugyanolyan szabásút. Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ''Sudāmā dāsa'' épp készít egy inget. Olyasfélét?

'''Harṣarāṇī:''' Kurtákat készítünk, de azok vékonyak. Ám fogunk... flanelből is készítünk majd.

'''Prabhupāda:''' Igen. Hogy hidegben is...

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Hosszú alsóneműt is terveztünk viselni.

'''Prabhupāda:''' Az rendben van. Gondoskodnotok kell a megfelelő védelemről. Vagy hordhattok ilyen színű pulóvert is. Az is szép. De itt szerintem egy ing is megteszi.

Igen. Olvasd.

'''Bhakta:''' Tizenhárom. „Ahogyan a megtestesült lélek folyamatosan vándorol ebben a testben a gyermekkorból az ifjúkorba, majd az öregkorba, ugyanúgy a lélek is a halál pillanatában átköltözik egy másik testbe. Az önmegvalósított lelket az ilyen változás nem zavarja meg.”

'''Magyarázat:''' „Mivel minden élőlény egyéni lélek, mindegyikük minden pillanatban változtatja a testét – hol gyermekként, hol fiatalemberként, hol pedig öregemberként nyilvánul meg –, miközben ugyanaz a lelki lélek van jelen, és ő maga semmilyen változáson sem megy keresztül.” „Az egyéni lélek, miközben egyik testből a másikba vándorol, végül magát a testet is lecseréli. Mivel pedig biztos, hogy a következő születés során – legyen az anyagi vagy lelki – újabb testet kap, ''Arjunának'' nem volt oka a gyászra a halál miatt, sem ''Bhīṣma'', sem ''Droṇa'' esetében, akikért annyira aggódott.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ez az egyszerű tény – ahogyan azt a ''Bhagavad-gītā'' kifejti a ''dehino ’smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]), azt mutatja, hogy a test változása minden pillanatban végbemegy. Minden egyes pillanatban. Vegyük például ezt a gyermeket. Ha rendelkezésünkre állna valamilyen mérőeszköz, és megmérnénk a gyermeket ma, másnapra azt tapasztalnánk, hogy nőtt, vagyis megváltozott a teste. Ez orvosi tény is egyben: a test folyamatosan változik.

A test változik, ám a lélek változatlan marad. Ahogyan nekem is volt egy gyermekkori és egy fiúkori testem, és most egy másik testben vagyok, mégis emlékszem gyermekkori tevékenységeimre. Én tehát állandó vagyok, miközben a testem változik.

Miért olyan nehéz az embereknek megérteni ezt az egyszerű igazságot? A test változik, de én nem változom. Én örökkévaló vagyok. Ezért nem ez a test vagyok. Én nem változom. Ez az egyszerű igazság – a ''Bhagavad-gītā'' első tanítása –, amellyel ''Kṛṣṇa'' oktatni kezdte ''Arjunát''...

Miután ''Arjuna'' elfogadta a tanítvány szerepét, az első tanítás ez volt: „A nagyapád és tanítód teste miatt bánkódsz a harc kapcsán, ám a nagyapád – vagyis a lélek...” – amiről már szó esett: „Te lélek vagy, én a Legfelsőbb Lélek vagyok, vagy akár mindazok a királyok és katonák, akik itt összegyűltek – mindannyian lelkek vagyunk. Léteztünk a múltban. Most testet váltottunk. Ismét testet fogunk váltani, de létezni fogunk.” Ez a tanítás. A test változik – és mi erre a szemléletes példa? Az, hogy ebben az életben is testet váltasz.

Miért olyan nehéz tehát megérteni ezt az egyszerű igazságot, hogy a lélek különbözik a testtől? Ami pedig a lélek örökkévalóságát illeti, arra is van bizonyíték. Hiszen jelen voltam gyermekkoromban, jelen voltam fiúkoromban, jelen voltam ifjúkoromban, és ebben az öregkorban is jelen vagyok.

Így természetes módon arra a következtetésre jutunk, hogy amikor testet váltok, akkor is létezem.

Amikor testet váltok... ez a test meg fog változni. ''Tathā dehāntara-prāptiḥ'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan egy gyermek szülei... tegyük fel, hogy a gyermek most még csak egy lábnyi magas. Amikor majd öt láb magasra nő, vajon sírni fognak a szülei: „Ó, a gyermekem! Hol van a gyermekem, az az egy láb magas?” Tudjátok. A szülők tudják: „Ott van a gyermekem, csak testet váltott.” Ez tény. Hasonlóképpen: „Te a nagyapád és tanítód teste miatt bánkódsz. Még ha testet is váltanak, mi okod van a bánatra? Létezni fognak.”

Ez a ''Bhagavad-gītā'' tanításának, vagyis a lelki oktatásnak a kezdete. Ha valaki nem érti meg ezt az egyszerű tényt – hogy a lélek különbözik a testtől, a lélek örökkévaló, a test pedig mulandó és változó –, akkor nem beszélhetünk tényleges lelki oktatásról; az csupán hamis oktatás. Ha valaki a testével azonosítja magát, nem képes megérteni a lelki tudást.

A ''yogīk'' meditáció útján próbálnak eljutni erre a felismerésre: „Vajon én ez a test vagyok, vagy sem?” A meditáció éppen ezt jelenti. A meditáció – az elme összpontosítása és a különféle ülőhelyzetek alkalmazása – segít az elme összpontosítátsában. Amikor pedig összpontosítom az elmémet, azon meditálok: „Vajon én ez a test vagyok-e?”

Ha pedig nem ez a test vagyok, akkor „Hol vagyok a testen belül?” Ha az illető elemzi a kérdést, önmagát a szívében találja meg. A szívben ott van a lélek, és ott van a Felsőlélek is; ott van ''Kṛṣṇa''. A ''yoga'' tökéletessége tehát abban áll, hogy meglátjuk a Felsőleleket, és megértjük önmagunkat: „Én egyéni lélek vagyok.”

Mi azonnal felkínáljuk ezt a tökéletes szintet: próbáld meg mindig ''Kṛṣṇát'' látni – ez a Kṛṣṇa-tudat. A ''yogīk'' rengeteg testi gyakorlat árán próbálnak eljutni erre a szintre. Mi viszont azonnal megadjuk a lehetőséget: „Legyél Kṛṣṇa-tudatos.” Te ''Kṛṣṇa'' örök része vagy, ''Kṛṣṇa'' pedig a Felsőlélek. Miért bajlódnál azzal, hogy belül keresd Őt? Hiszen kívül is jelen van. Mindenható. Elfogadja az általad felajánlottakat, te pedig elfogadhatod a ''prasādamot''. Ez a gyakorlati ''yoga''.

Mi tehát nem a durva anyagi szinten kezdjük. Bár a ''Bhagavad-gītā'' a lelki tanítások ábécéje, mégis arról a szintről indul, amelyet a ''jñānīk'', a filozófusok és a ''yogīk'' próbálnak elérni. Nekünk azonban nincs időnk arra, hogy ebben a korban ''yoga-gyakorlatok'' révén jussunk el arra a felismerésre, hogy „nem ez a test vagyok...” Kérdezd csak meg bármelyik diákot, aki ''yogát'' vagy úgynevezett meditációt gyakorol: mindannyian a testükhöz kötődnek. A testüket próbálják edzeni, és azt hiszik, ez a végcél. Pedig nem.

Egy egyszerű igazság, nagyon is egyszerű igazság: ''Kṛṣṇa'', mint legfelsőbb tekintély, nagyon egyszerűen fogalmazza meg ezt: ''dehino ’smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan ebben a testben különböző változások mennek végbe, úgy a végső változást halálnak nevezzük. Ám a lélek – a lelki önvaló – a sok változás ellenére is létezik ezen a testen belül.

Hasonlóképpen, a lélek a test végső átalakulása után is tovább létezik. Ez az egyszerű igazság. Próbáljátok megérteni ezt. Ez a további fejlődés alapelve. Ha valaki nem érti meg ezt a nézőpontot, nincs fejlődés. Ez az alapok alapja: „Nem ez a test vagyok.”

Olvasd tovább.

'''Bhakta:''' „Inkább örülnie kellene annak, hogy testük a régiről újra cserélődik.”

'''Prabhupāda:''' Itt egy újabb érv: „Miért siratnád nagyapád testét? Idős ember volt. Ha nem hal meg – ha te nem ölöd meg –, meddig élne még? Akár megölöd, akár nem, meg fog halni. Inkább örülnöd kellene, mert nagyapád újra...” – ez csak érvként hangzik el – „...újra új testet kap.”

Amikor... amikor ''Caitanya Mahāprabhu'' találkozott Chand Kazival... azt hiszem, ezt a történetet már sokszor elmeséltem. Chand Kazi muszlim volt. Ismeritek a történetet: ''Caitanya Mahāprabhu'' polgári engedetlenségbe kezdett, és semmibe vette azt a rendeletet – amit Cand Kazi bíró vezetett be –, miszerint: „Nem tarthattok ''saṅkīrtanát''. Az emberek nyugtalankodnak miatta” – éppúgy, ahogyan titeket is fenyeget a rendőrség. Szóval, ez nem új dolog. Ez a helyzet a kezdetek óta fennáll, már ''Caitanya Mahāprabhu'' idejében is fennállt. Ám ''Caitanya Mahāprabhu'' figyelmen kívül hagyta a felszólítást. „Ne törődjetek ezzel a Kazival! Folytassátok!”

Szóval... és amikor az emberek... Ő nagyon népszerű volt, mi viszont nem vagyunk azok. (nevetés) ''Caitanya Mahāprabhu'' (nevet) maga ''Kṛṣṇa'' volt. Képes volt vonzani az embereket. Bár csak húszéves fiatalember volt, rengeteg követője akadt. Így rendelkezett: „Ó, a Kazi megtiltotta [a ''sankīrtanát'']. Most Én azt parancsolom, hogy ma éjjel gyűljenek össze emberek százai és ezrei, és vonuljunk a Kazi házához.”

Ez polgári engedetlenség. Az emberek beleegyeztek; számtalan ''mṛdaṅga'' és számtalan ember gyűlt össze, énekelve vonultak végig az utcán, mit sem törődve az esetleges rendőri fellépéssel. A Kazi pedig látta: „Ó, ez egy tömeges megmozdulás.” Megijedt. Értitek?

Amikor a nép felkarol egy mozgalmat, a kormány megijed. Akárcsak a mariana-mozgalom esetében? Most már nem tesznek ellene jogi lépéseket. A kormány nem tehet semmit, mert mindenki a mariana mellett áll. Értitek? Mi is az? Mariana vagy marihuána?

'''Bhakták:''' Marihuána.

'''Prabhupāda:''' Marihuána. Ha ráveszed az embereket a marihuána fogyasztására, a rendőrség félni fog tőletek. Értitek? Nem mernek majd megállítani benneteket.

Amikor a Kazival folyt a beszélgetés... Chand Kazi művelt ember volt. Először imígyen szólt ''Caitanya Mahāprabhuhoz'': „Kedves nagybátyám...” Ezzel a rokoni kapcsolattal próbálta lecsillapítani ''Caitanyát'': „''Nimāi'', ''Nimāi''...” Úgy szólította meg, mint egy kisfiút. Hiszen fiú is volt még. „''Nimāi'', ó, a nagyapádat, ''Nīlāmbara Cakravartīt'' én ''cācānak'' hívom.” A ''cācā'' nagybácsit jelent.

A muszlimok... Indiában a britek szították a feszültséget a hinduk és a muszlimok között, pedig egyébként már nyolc évszázada éltek együtt. A falvakban békében éltek: a hinduk ''cācānak'' szólították a muszlimokat, a muszlimok pedig a hindukat... így baráti kapcsolat alakult ki köztük. Nem volt köztük ellenséges érzés. Sőt, még meg is hívták egymást; a hinduk is meghívták őket.

Gyerekkorunkban láttunk ilyet: esküvőkön vagy vallási szertartásokon muszlim barátokat is meghívtak és vendégül láttak. Hasonlóképpen, a muszlimok is meghívtak hindukat. Külön intézkedéseket tettek... az apám például egy muszlim úriember vendége volt. Az illető az ügyfele volt.

Apám külön gondoskodott róla: egy ''brāhmaṇa'' segítőt biztosított, aki ellátta őket élelemmel. Így nem volt probléma... az úr eljött a házunkba a muszlim szolgáival, mi pedig biztosítottuk számukra az élelmiszert. Ők a saját szokásaik szerint főztek. Persze húst nem volt szabad fogyasztani. De barátság volt köztük.

Távozáskor pénzt adott nekünk – négy-öt rúpiát –, a kezünkbe adta a testvéreimnek, édesanyámat pedig „nagynénémnek” szólítva fejezte ki tiszteletét. Ilyen érzések uralkodtak. Az ellenségeskedést a britek szították. Amikor látták, hogy Gandhi javít a hindu-muszlim viszonyon, éket vertek közéjük. De mindegy, ez már politika. Így szólt tehát Chand Kazi ''Caitanya Mahāprabhuhoz'': „''Nimāi'', én a nagyapádat – az anyád apját – ''cācānak'', vagyis nagybátyámnak szólítom. Ebből adódóan a falusi szokásjog szerint az anyád a nővérem, te pedig az unokaöcsém vagy. Hogyan lehetséges hát, hogy egy unokaöccs ennyire haragszik a nagybátyjára? Vajon helyes ez?”

''Caitanya Mahāprabhu'' megértette, hogy a Kazi engedékenyebb hangnemre váltott, és immár nagybátyként viselkedik. Így felelt: „Igen, kedves nagybátyám, tudom ezt. Nem illik hozzám, hogy haragudjak rád, ám mégis... unokaöcsédként eljöttem hozzád, te pedig felmentél az emeletre, és nem fogadtál? No mindegy, ami megtörtént, megtörtént; felejtsük el.” Ezután leültek, és beszélgetni kezdtek.

''Caitanya Mahāprabhu'' első felvetése így hangzott: „Kedves nagybátyám, miféle vallás az, amelyben az ember megeszi az apját és az anyját?” Ez volt az első kérdése. A Kazi pedig visszakérdezett: „Hogy érted ezt? Mire gondolsz?” „Bikát és tehenet eszel. A tehén az anyád; mivel tejet ad neked, az anyádnak számít. A bika pedig segít neked: megtermeli az élelmedet és eltart. Ahogyan az apa gondoskodik rólad, az anya pedig tejet ad neked, vajon helyes dolog-e megölni őket?”

A Kazi is művelt ember volt, így érvelt: „Ó, de hiszen a te védikus szentírásaidban is szerepel a tehénáldozat.” ''Caitanya Mahāprabhu'' azonnal kijelentette: „Nem, az nem ölés volt. Az csupán új test kölcsönzését jelentette, hogy bemutassák a védikus ''mantrák'' erejét.” A tehenet feláldozták a tűzben, ám a ''mantra'' erejével – a ''mantra'' zengésével – a tehén új, fiatal testbe lépett át. Az nem ölés volt.

Hasonlóképpen, itt is ugyanazt az érvet hozza fel ''Kṛṣṇa'': „A nagyapádat siratod. Bár most öreg teste van, ha elesik ebben a csatában, új, fiatal testet kap majd. Örülnöd kellene tehát. Miért bánkódsz?” Ezt az érvet fejtette ki ''Kṛṣṇa''... Nos, akárcsak ez a gyermek. Ez a gyermek sok mindenben reménykedhet. Hatalmas élettartam áll még előtte, míg nekem... nos, itt van ez az öreg testem – mondjuk, még öt vagy tíz év van hátra. Így hát én sem számíthatok többre, és nem is remélhetek többet, mint ez a gyermek. ''Kṛṣṇa'' tehát ezt mondja: „Nem ok arra, hogy a nagyapád miatt bánkódj. A nagyapád új életet fog kezdeni. Miért lennél hát szomorú?” Ezzel az érveléssel áll elő, ám ezt az érvet senki sem fogadja el.

Igen. Folytasd.

'''Bhakta:''' „A test ilyen változásai azt a célt szolgálják, hogy az élőlény – az ebben az életben végzett tettei alapján – különféle örömöket vagy szenvedéseket éljen át. Így hát ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', mivel nemes lelkek voltak, a következő életükben bizonyára vagy lelki testet kaptak, vagy legalábbis félisteni testben folytatták életüket.”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Ami a nagyapádat, ''Bhīṣmadevát'' illeti: ő az egyik legnagyobb híve az Úrnak. Amint elhagyja ezt a testet, ''Vaikuṇṭhára'' kerül.” Ugyanaz a példa, amit a minap említettem, arról a ''muni-putráról''... ''mā jīva mā jīva muni-putraka ciraṁ jīva rāja-putra'': „Ó, szent ember fia, te ne élj! Ó, király fia, te örökké élj!”

Miért? Mert a szent ember fia aszkézist, vezeklést és önfegyelmező gyakorlatokat végez. Így az élete... a jövője olyan fényes, hogy ''Vaikuṇṭhára'' jut. A király fia viszont csupán az érzéki élvezeteknek hódol. Így ő a pokolba kerül. Tehát, annak az embernek, akinek az a sorsa, hogy Isten országába jusson, jobb, ha minél hamarabb meghal. Annak pedig, aki a pokolba tart, az a jó, ha minél később hal meg, mert amint meghal, már várja is a pokol.

Hasonlóképpen: „Miért bánkódnál a nagyapád és a tanítód miatt? Ők rendkívül magas szinten állnak, lelkileg emelkedettek. Amíg létezik ez a test, addig a halál is bekövetkezik. Most kötelességből jöttek harcolni. Tehát nincs ok a bánatra.” Ezt az útmutatást adja ''Kṛṣṇa''.

Igen.

'''Bhakta:''' „Egyik esetben sem volt ok a bánatra. Azt az embert, aki tökéletes tudással rendelkezik az egyéni lélek, a Felsőlélek, valamint a természet – mind az anyagi, mind a lelki természet – mibenlétéről, ''dhīrának'', azaz rendkívül higgadt embernek nevezik.”

'''Prabhupāda:''' ''Dhīra''. A ''dhīra'' higgadtat jelent; olyasvalakit, akit nem lehet kizökkenteni. Azt az embert, akit nem zökkentenek ki jelentéktelen dolgok, ''dhīrának'' nevezik. A ''dhīra'' fogalmára ''Kālidāsa'' költő is ad egy példát. Ő nagy költő volt – világi költő –, és azt mondta: ''dhīra'' az, aki még a zavaró körülmények hatására sem veszti el a nyugalmát.

Amikor nincs zavaró tényező, természetes, hogy az ember nyugodt marad, ám aki a zavaró hatások ellenére is megőrzi nyugalmát, azt nevezik ''dhīrának''. Ami a zavaró tényezőket illeti... vegyük például azt az embert, aki megtanulta kordában tartani nemi életét: amikor eléri a tökéletességet, még a nemi vágyat kiváltó inger sem zökkenti ki. Ezt nevezik ''dhīrának''. Tehát így szól: „Ezek az emberek rendkívül emelkedett lelkek. Te is a barátom vagy. Miért hagyod, hogy így kizökkentsenek? Ez nem vall rád.”

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Az ilyen embert sosem téveszti meg az élőlény testcseréje.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Az ember sír: „Ó, meghalt az apám”, vagy „Meghalt a barátom, a...” és így tovább, csak sír. Ám aki ''dhīra'', az tudja: „Mi is ez a halál? Csupán testet váltott, így nincs ok a bánatra.” Mekkora lelki tudás szükséges tehát ahhoz, hogy valaki eljusson erre a szintre.

Igen, folytasd.

'''Bhakta:''' „Ó, ''Kuntī'' fia! A hideg és a meleg, valamint az öröm és a bánat átmeneti megjelenése és idővel történő eltűnése olyan, mint a tél és a nyár váltakozása. Ezek az érzékszervek észleléséből fakadnak, ó, ''Bharata'' leszármazottja! Meg kell tanulni elviselni őket anélkül, hogy kizökkennénk lelki békénkből.” ([[HU/BG 2.14|BG 2.14]])

'''Prabhupāda:''' A kérdés most az, hogy: „Igen, értem, hogy a nagyapám lelki lény, ez a test pedig anyagi. Mégis, természetemből fakadóan boldogtalan leszek, ha megölik a nagyapámat vagy a tanítómat. Boldogtalan leszek.” ''Kṛṣṇa'' tehát arra oktatja ''Arjunát'', hogy az ilyen fajta boldogtalanság és szenvedés hozzátartozik ehhez a világhoz. Nem kerülhetjük el azokat. Ezek elkerülhetetlen megpróbáltatások.

Példaként a zord hideget hozza fel. Télen – januárban vagy más hónapokban – a hideg nagyon kemény, elviselhetetlen lehet. Néhol a hőmérséklet akár 30 fokkal is a nulla fok alá süllyedhet. De mit lehet tenni? Azokon a vidékeken élő emberek... például Kanadában, ahol néha mínusz 30 fok van... vajon bezárják az irodákat, leállítják a munkát és mindent? Nem. Minden megy tovább a megszokott módon. El kell viselni. Ennyi az egész.

Indiában is – vagy más keleti országokban, mint például Arábiában, Irakban... – nyáron a hőmérséklet elérheti a 135 fokot (Fahrenheitben). El sem tudjuk képzelni a 135 fokot. Indiában mi is tapasztaltunk ilyen hőmérsékletet... Én magam is átéltem már 118 fokot. Nem mindig, csak kivételes esetekben. Nyáron megszokott dolog a 110 fokos [Fahrenheit, azaz kb. 43 °C-os] hőség; ez teljesen szokványos hőmérséklet. Ez azt jelenti... hogy perzselő a hőség, ki sem lehet menni az utcára. Mégis, be kell menni az irodába, el kell menni dolgozni. Előfordulnak hőguta-esetek is, ám senki sem hagyhatja abba a kötelessége teljesítését.

„Hasonlóképpen, még ha úgy is gondolod, hogy harcosként – ''kṣatriyaként'' – teljesített kötelességed nyomán a nagyapád életét veszti, vagy... nos, valójában nincs ok a bánatra, hiszen új testet kap majd. Ám ha mégis így gondolod... ha annyira erős benned a testi tudatosság, ha sajnálnád őt, akkor is el kell viselned a helyzetet; ahogyan el kell viselni a szélsőséges hőséget vagy a dermesztő hideget is.”

Nincs ok a siránkozásra, hogy „Ó, micsoda hőség, elviselhetetlen hőség van!” Mit lehet tenni? Ez a természet törvénye. Hőség idején is mindenki főz. Senki sem mondja azt, hogy: „Ó, ma túl nagy a hőség, nem tudok főzni.” Nem. Mindenki főz, noha a hőség szenvedést okoz. Ugyanígy, hiába van dermesztő hideg, az emberek mégis megfürdenek a Gangeszben. Senki sem mondja azt, hogy: „Ó, én nem fürdöm meg.”

Tehát a kötelességet teljesíteni kell. Bár járhat némi átmeneti szenvedéssel... ''Kṛṣṇa'' sosem mondja azt: „Ó, kedves ''Arjuna'', a barátom vagy. Rendben, látom, mennyire bánkódsz. Jó, majd én megteszem helyetted. Te csak ülj csendben.” Nem. ''Kṛṣṇa'' sosem mond ilyesmit. „Neked kell megtenned.” Bár azt mondja: „Én rendeztem el ezt a csatát. Ők már halálra vannak ítélve, senki sem tér vissza élve. Mégis, neked kell végrehajtanod a feladatot.”

Így hát nekünk – akik Kṛṣṇa-tudatban élünk, és Kṛṣṇa-tudatos tevékenységet folytatunk – mindig tudnunk kell, hogy mindent ''Kṛṣṇa'' végez el. ''Kṛṣṇa'' jóváhagyása nélkül semmit sem tehetünk. Mégis, a saját kötelességünket teljesítenünk kell. Nem arról van szó, hogy „Ó, majd ''Kṛṣṇa'' mindent elintéz. Ezért nem próbálunk meg üzlethelyiséget szerezni, nem keressük fel azt az embert, vagy... ''Kṛṣṇa''...” Nem. Ez a tunyaság jele.

A saját kötelességedet el kell végezned. Az eredményt azonban ''Kṛsnára'' kell bíznod. Ez a Kṛṣṇa-tudat. Nem bánkódsz, ha kudarc ér, és nem leszel boldogtalan, ha sikerül valami – vagyis nem esel túlzásba, nem ujjongsz túlságosan, ha siker jár vele. Mindent ''Kṛṣṇa'' végez. Ez a Kṛṣṇa-tudat szemléletmódja. Az embernek el kell végeznie a saját kötelességét, függetlenül attól, hogy az szenvedéssel vagy boldogsággal jár-e. Ez nem számít.

'''Bhakta:''' „Ó, emberek legjobbja! Aki nem háborodik fel boldogság és bánat hatására, s mindkettő közepette állhatatos marad, az bizonyára alkalmas a felszabadulásra.” ([[HU/BG 2.15|BG 2.15]])

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez a jele, jellemzője vagy ismérve annak a személynek, aki még ebben az életben elnyeri a felszabadulást. Kötelességét végeznie kell. Ami minket illet: mi felvállaltuk a Kṛṣṇa-tudat szerinti kötelességet, így hűségesen és komolyan kell végeznünk feladatainkat. Akkor biztosak lehetünk benne, hogy ''Kṛṣṇa'' megadja a vágyott eredményt.

Erre jó példa az, amikor egy lány hozzámegy egy fiúhoz. A lányok általában gyermekre vágynak. Ha a házasságkötés után azonnal gyermeket akar, az nem lehetséges. Ám mivel házasságban él, és ha hűségesen szolgálja a férjét – aki emiatt elégedett, és szeretet alakul ki köztük –, idővel megszületik a gyermek. Miért lenne kétség? Lesz gyermek.

Hasonlóképpen, mi is elkezdtük gyakorolni a Kṛṣṇa-tudatot. Ha hűségesen végezzük kötelességeinket, akkor idővel ''Kṛṣṇa'' megadja a vágyott eredményt. Ne habozzunk! Ne kételkedjünk! Ez biztos. ''Kṛṣṇa'' azt mondja: ''tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]) – „Aki tökéletesen Kṛṣṇa-tudatban él, az a test elhagyása után Hozzám kerül.” Ez az Ő ígérete. Nincs okunk a kételkedésre; ''Kṛṣṇa'' biztosított minket erről.

Végezzük hát kötelességünket a lehető legtökéletesebben. ''Kṛṣṇa'' jelenlétében nem tudunk semmit tökéletesen véghezvinni, mivel Ő végtelen, mi pedig végesek vagyunk. Energiánk, tehetségünk, mindenünk véges. Ám ha a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, akkor érvényesül a ''bhāva-grāhī-janārdana'' elve. ''Kṛṣṇa'' csak azt nézi, mennyire vagyok őszinte, és milyen őszintén végzem a rám bízott feladatokat. Ennyi az egész. Egyébként nem áll módunkban tökéletesen szolgálni ''Kṛṣṇát''. Ez nem lehetséges... mivel mi nagyon parányiak vagyunk. Ám biztos lehetsz benne, hogy meglesz a kívánt eredmény, ha őszintén és célratörően járunk el.

Igen.

'''Bhakta:''' „Az igazság látói arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létezőnek nincs állandósága, az örökkévalónak pedig nincs vége. A látók mindkettő természetének tanulmányozásával jutottak erre a következtetésre.” ([[HU/BG 2.16|BG 2.16]])

'''Magyarázat:''' „A változó testnek nincs állandósága. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test a különböző sejtek hatására és reakciói révén minden pillanatban változik; így megy végbe a növekedés és az öregedés.”

„A lelki lény azonban állandóan létezik, és változatlan marad a test és az elme minden változó körülménye közepette. Ez a különbség az anyag és a lélek között. Természeténél fogva a test állandóan változik, a lélek pedig örökkévaló. Ezt a következtetést az igazság mindenféle látója – mind a személytelen, mind a személyes szemléletet vallók – elfogadják.”

'''Prabhupāda:''' Ami . . . a lélek természetét illeti, az örökkévaló. Ezt minden filozófus elfogadja, legyen szó személytelen vagy személyes szemléletről. Az egyetlen különbség az, hogy a személytelen szemléletet vallók szerint a felszabadulás után – miután a lélek megszabadult a test szennyeződésétől – összeolvad a Legfelsőbb Lélekkel, a mindent áthatóval, és megszűnik egyéni létezése.

Éppúgy, mint abban a példában, amely az edény belsejében lévő kis térről szól: amikor az edény eltörik, a benne lévő kis tér összeolvad a nagy térrel. A ''vaisnava'' filozófus azt mondja, hogy a kis tér egyéni jellegű. Bár összeolvad a nagy térrel, megőrzi egyéniségét.

Ezzel kapcsolatban gyakran hozzák fel a következő példát: egy zöld madár berepül egy zöld lombú fába. Amikor a madár berepül a fába, senki sem találja meg, hol van, mivel a fa levelei is zöldek, és a madár is zöld. Senki sem tudja felfedezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a madár elveszítette volna egyéniségét; az egyéniség továbbra is fennáll.

Vagy ahogyan látjuk, hogy egy repülőgép száll a levegőben, és amikor túl messzire kerül, úgy tűnik, mintha eltűnt volna. Azt hihetnénk, hogy a gép már nincs is ott, hiszen összeolvadt az éggel. Valójában azonban nem így van; továbbra is ott van, és megőrzi egyéni létezését. Tudatlanságom miatt látom úgy, hogy már nem különálló; összeolvadt az éggel. Éppúgy, ahogyan nappal nem találunk csillagokat az égen. A vakító napfény miatt nem látjuk a csillagokat. Éjszaka viszont láthatjuk a csillagok millióit.

Hasonló a helyzet az impersonalizmussal és a perszonalizmussal is. Akinek a tudása nem tökéletes, az személytelennek, mindent egyneműnek vél. Ám akinek a tudása tökéletes... ezt a ''Védák'' is megerősítik... például az ''Ísopanisadban'' is szerepel egy vers, amely így szól: „Kérlek, vond vissza ragyogásodat, hogy láthassam valódi arcodat” (''Íso-mantra'' 15).

Ott van például a napkorong: a vakító napfény miatt nem láthatjuk tökéletesen. Ám a napkorong létezik, és a ragyogásában élőlények tartózkodnak, s van egy legfőbb vezetőjük is – vagyis Isten. Ők nem emberek, hiszen testük tűzből áll.

Így tehát: először a személytelen benyomás, a ''Brahman''; aztán, magasabb szinten, a Felsőlélek; majd még magasabb szinten az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ''Kṛṣṇa''. ''Brahmeti paramātmeti bhagavān iti śabdyate'' ([[HU/SB 1.2.11|SB 1.2.11]]). Az első megvalósítási szint a ''Brahman'' – a személytelen aspektus –, a második a ''Paramātmā'', vagyis a Felsőlélek, az utolsó pedig Isten személyes formája: ''Kṛṣṇa''.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „A ''Viṣṇu Purāṇában'' is megerősítést nyert ez az igazság. Ott az áll, hogy ''Viṣṇu'' és az Ő lakhelyei mind önragyogó lelki létezéssel bírnak. A »létező« és »nem létező« szavak csupán a lélekre és az anyagra vonatkoznak. Ez az igazság minden látójának a tanítása.”

„Ezzel veszi kezdetét az Úr útmutatása azoknak az élőlényeknek, akiket összezavart a tudatlanság hatása. E tudatlanság eloszlatása az imádó és az imádott közötti örök kapcsolat helyreállítását jelenti, valamint annak megértését, hogy különbség van az élőlények – mint parányi szerves részek – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. Az ember önmaga alapos tanulmányozása révén értheti meg a Legfelsőbb természetét; önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget pedig a rész és az egész viszonyaként foghatja fel.”

„Mind a ''Vedānta-sūtrában'', mind a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' a Legfelsőbb minden kiáradás forrásaként jelenik meg. E kiáradások a felsőbbrendű és az alsóbbrendű természet folyamataiban nyilvánulnak meg. Az élőlény a felsőbbrendű természethez tartozik, amint arra a hetedik fejezet is rámutat. Bár nincs különbség az energia és az energia birtoklója között, mégis az energia birtoklóját tekintik a legfelsőbbnek, az energiát – vagyis a természetet – pedig alárendeltnek.”

„Az élőlényeknek tehát mindig alárendelt viszonyban kell állniuk a Legfelsőbb Úrral, ahogyan a gazda és a szolga, vagy a tanító és a tanítvány esetében is történik. Ezt a tiszta tudást lehetetlen felfogni a tudatlanság bűvölete alatt. Hogy eloszlassa ezt a tudatlanságot, az Úr tanításul adja a ''Bhagavad-gītāt'', minden élőlény megvilágosodása érdekében, minden időkre.”

Tizenhét: „Ami áthatja a testet, az elpusztíthatatlan. Senki sem képes elpusztítani a mulandóság nélküli lelket.”

'''Prabhupāda:''' Nos, az, hogy „áthatja a testet”, a tudatot jelenti. A lélek nagyon parányi, de... vegyünk például egy szem... minek is hívják... mérget? Kígyómérget? Arzént? Milyen méreg is? Hogy hívják?

'''Bhakta:''' Méreg? Toxin?

'''Prabhupāda:''' Igen, méreg.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az arzén is méreg.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha veszünk belőle akár csak egy szemernyit is, vízzel elkeverjük, és beinjekciózzuk a testbe, azonnal kifejti a hatását: a szív leáll, és az illető meghal. Vagy vegyünk egy apró szemcsényi kálium-cianidot, és csak érintsük a nyelvünkhöz. A vegyészek szerint a kálium-cianidnak nincs íze. Mivel... vajon savanyú-e vagy édes? Nem is volt rá lehetőség, hogy megízleljük. Abban a pillanatban, ahogy érezni lehetne az ízét (kuncogás), az embernek vége. Nem tudja megmondani, savanyú-e vagy édes.

Ha tehát egy anyagi dolog – egy szemernyi része – akkora erővel bír, hogy azonnal képes leállítani a test működését, és rögtön szétárad az egész testben, akkor a lélek – ez a lelki szikra, ez az apró, atomnyi részecske – is rendkívül hatalmas erejű. Amíg ez a lelki részecske, a lélek a szívben van, addig a test csodálatosan működik.

Amint távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Rögtön. Tehát, ennyire hatalmas erejű. Ha egy anyagi dolog képes szétáradni az egész testben, miért ne lenne erre képes a lélek is? Ez a tudat. Mivel a lélek a szívben lakozik, ha megcsípem a testem bármely részét, érzem a hatást – ez a tudat. Ez maga a tudat.

Olvasd tovább. Tehát... ahogyan egy mérgező anyagi részecske hatása azonnal érezhető az egész testben, ugyanúgy az egész testben szétáradó tudat révén is megérthetjük, hogy létezik a lélek.

'''Bhakta:''' „Ez a vers világosabban magyarázza el a lélek valódi természetét, amely áthatja az egész testet. Bárki megértheti, mi az, ami áthatja az egész testet: ez a tudat. Mindenki tudatában van a teste fájdalmainak és örömeinek, akár részben, akár egészében. A tudatnak ez a kiterjedése az egyén saját testére korlátozódik.”

'''Prabhupāda:''' Nos, ami ezt a tudatot illeti, a ''māyāvādī'' filozófus azt mondja: „Igen, én tudat vagyok” – ez ugyanaz az elmélet, ez a kis tudat –, „de amint elhagyom ezt a testet, a kis tudat összeolvad a legfelsőbb tudattal.” Ez az ő elméletük. Ám legyen bármi is az elmélet, legalábbis a jelenlegi állapotomban én... a tudatom erre a testre korlátozódik.

Nem mondhatom magamról, hogy felsőbbrendű tudattal rendelkezem. Ha felsőbbrendű tudatom lenne, akkor érezném a te testedben zajló fájdalmakat és örömöket is. De mivel erre a testre vagyok korlátozva, ezért csak a saját testem fájdalmait és örömeit érzékelem. Következésképpen a tudatom korlátozott.

Nem állíthatod, hogy ugyanaz vagy... erre még kitérünk. ''Kṛṣṇa'' a tizenharmadik fejezetben azt mondja: ''kṣetra-jñaṁ cāpi māṁ viddhi sarva-kṣetreṣu bhārata'' ([[HU/BG 13.3|BG 13.3]]). A ''kṣetra-jña'', vagyis a lélek, ebben a testben lakozik. Ezért nevezik a lelket ''kṣetra-jñának''. A ''kṣetra-jña'' jelentése: „aki ismeri ezt a testet”. Én a saját testemnek vagyok tudatában, te pedig a tiédnek. ''Kṛṣṇa'' azonban tudatában van a te testednek, az én testemnek és mindenki más testének is. Ezért Ő is ''kṣetra-jña'', de Ő a ''kṣetra-jña'', Ő a Felsőlélek. Vegyük például a napot: délben közvetlenül a fejed felett áll. Ha ötezer mérfölddel arrébb megkérdezed a barátodat: „Hol van a nap?” Az is azt mondja majd: „A fejem felett van.”

(szakadás) Ha valaki valóban odaadó szolgálatot végez, akkor boldognak kell lennie. Ha nem boldog, akkor nem cselekszik megfelelően. Tehát az első dolog ez. Lehet, hogy valamit az odaadó szolgálat nevében tesz. Ha valóban odaadó szolgálatot végez, akkor éreznie kell. Pont úgy, mint amikor ténylegesen eszel, akkor erőt és az éhséged kielégülését kell érezned. Nem mondhatod azt, hogy „Eszem, de nem elégítem ki az éhségemet”. Ez lehetetlen. Ez nem lehetséges. Akkor nem eszel. Vagy eszel, de a beleidben lévő férgek felfalják.

Néha megtörténik. Ha sok féreg van a beleidben, akkor falánk módon eszel, de nem nyersz erőt, mert az étvágygerjesztő anyagot, az esszenciát a férgek elveszik. Ezért van féregölő, hogy elpusztítsa a férgeket. Különben mindent megesznek. Éhes leszel, de nem nyersz erőt. Ez a féregbetegség.

Tehát, ha valóban odaadó szolgálatot végzek, és nem érzek boldogságot, az azt jelenti, hogy ''māyā'' valamilyen játékáról van szó. Máskülönben nincs ilyen érvelés. Boldognak kell éreznie magát. Akkor helyre kell állítania a szolgálata folyamatát. Nem megváltoztatni kell, hanem helyreállítania a folyamatot.

'''Bhakta:''' . . . (homályos)

'''Prabhupāda:''' Mi az? (nevetés) Ez lehetetlen. Ha valóban odaadó szolgálatot végzel, boldognak kell érezned magad. Ha nem érzed magad boldognak, akkor nem végzel szolgálatot; valami hiba van a dologban.

Igen.

'''Nandarāṇī:''' Amikor a családos nők Kṛṣṇa-tudatban nevelik gyermekeiket, ez ''Kṛṣṇa'' közvetett szolgálatának tűnik. Vajon meg kellene-e próbálniuk közvetlenebbül szolgálni Őt – például a templomban főzni, festeni vagy valami hasonlót tenni –, vagy a gyermeknevelés és a háztartás működtetése önmagában is elegendő szolgálat-e? Elégséges-e ez a szolgálat?

'''Prabhupāda:''' Igen, a lényeg az, hogy Kṛṣṇa-tudatosak legyünk. Akárcsak az elektromos hálózatnál: ha az egyik vezeték érintkezik az árammal, és sorban csatlakoznak egymáshoz a további vezetékek – ha a kapcsolat valódi –, akkor az elektromosság mindenütt jelen van. Hasonlóképpen, ha a Kṛṣṇa-tudatunk helyesen kapcsolódik, akkor fel sem merül a közvetlen vagy közvetett szolgálat kérdése. Mert az abszolút világban nincs különbség.

Amint létrejön a közvetlen kapcsolat... ezt nevezzük tanítványi láncolatnak. Mivel a kapcsolat egyik személytől a másikig szállt alá, ha mi itt kapcsolódunk ahhoz a lelki tanítómesterhez, aki ugyanígy kapcsolódik, akkor létrejön az elektromos összeköttetés. Nem kérdés, hogy közvetlen-e vagy közvetett. ''Evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ'' ([[HU/BG 4.2|BG 4.2]]). Egyszerűen csak azt kell figyelnünk, hogy a kapcsolat nem szakadt-e meg. Ha a kapcsolat szilárd, akkor az elektromosság mindenképpen megérkezik.

Persze feltételekhez kötött állapotunkban számos kétely és kérdés merülhet fel. De visszatérve a korábbi példámra: ne siettessük túlságosan az eredményt. Egyszerűen csak követnünk kell az utat. Követnünk kell. ''Tat-tat-karma-pravartanāt'' (''Upadeśāmṛta'' 3). ''Rūpa Gosvāmī'' ezt tanácsolja: hat dologra kell különös gondot fordítanunk, és hat dolgot kell elkerülnünk ahhoz, hogy tökéletessé váljunk a Kṛṣṇa-tudatban. Így szól: ''utsāhād dhairyān niścayāt'' (''Upadeśāmṛta'' 3).

Az első elv az, hogy az embernek rendkívül lelkesnek kell lennie. Hinnie kell abban, amit ''Kṛṣṇa'' mondott: ''na me bhaktaḥ praṇaśyati'' ([[HU/BG 9.31|BG 9.31]]) – „Az én hívem sosem vész el.” Tehát: „Legyek őszintén ''Kṛṣṇa'' híve! Őszintén ''Kṛṣṇa'' hívévé kell válnom!” Ezt nevezik lelkesedésnek. Aztán ott van a ''dhairya'', vagyis a türelem. „''Kṛṣṇa'' hívévé váltam, mégsem érzem magam boldognak. Hogy lehet ez?”

Nos, türelmesnek kell lenned. Meg kell lennie a lelkesedésnek, de türelmesnek is kell lenned. És ott a ''niścaya''. A ''niścaya'' azt jelenti, hogy magabiztosnak kell lenned: „Ó, ''Kṛṣṇa'' azt mondta, hogy a híve sosem vész el, tehát én sem fogok elveszni, még ha most nem is érzem ezt. Végezzem csak a kötelességemet.”

''Utsāhād dhairyān niścayāt tat-tat-karma-pravartanāt''. De a kötelességeidet az előírásoknak megfelelően kell végezned. ''Sato-vṛtteḥ''. Nem szabad... nem lehet jelen semmiféle kétszínűség. A ''sato-vṛtteḥ'' őszinte, nyílt viselkedést jelent. ''Sato-vṛtteḥ'', valamint ''sādhu-saṅge'' – vagyis a hívek társasága.

Tehát, az embernek lelkesnek, türelmesnek és magabiztosnak kell lennie, el kell végeznie a kötelességeit, a hívek társaságában kell lennie, és nagyon őszintén kell viselkednie. Ez az a hat dolog. Ha ez a hat dolog megvan, a siker biztos. Hasonlóképpen, van hat olyan dolog is, amelyet kerülni kell. Melyek ezek?
:''atyāhāraḥ prayāsaś ca''
:''prajalpo niyamāgrahaḥ''
:''laulyaṁ jana-saṅgaś ca''
:''ṣaḍbhir bhaktir vinaśyati''
(''Upadeśāmṛta'' 2)

''Atyāhāra'': a túlzott evés, vagy – úgy értem – túl sok pénz felhalmozása, illetve a szükségesnél több dolog összegyűjtése. Általánosságban véve a túlzott evés tilos. Egyszerűen kell táplálkoznunk, épp csak annyit, amennyi a test és a lélek megfelelő állapotban tartásához szükséges a Kṛṣṇa-tudat gyakorlásához. ''Atyāhāraḥ prayāsaś ca''. A ''prayāsa'' olyan kockázatos tevékenységet jelent, amely túlzott erőfeszítést igényel; ezt kerülnünk kell.

''Atyāhāraḥ prayāsaḥ'', ''prajalpa'' – vagyis az értelmetlen beszéd, amelynek semmi köze a Kṛṣṇa-tudathoz. ''Atyāhāraḥ prayāsaḥ prajalpo niyamāgrahaḥ'': a szabályok követése úgy, hogy valójában nem vagyok elég gondos a feladat végrehajtásában – ez a ''niyamāgraha''. A ''niyamāgraha'' jelentheti a szabályok és előírások elutasítását, de azt is, hogy valaki csupán formálisan fogadja el őket, anélkül, hogy azok valódi haszonnal járnának. ''Atyāhāraḥ prayāsaś ca prajalpo niyamāgrahaḥ laulyam'' – kapzsiság –, és ''jana-saṅgaś ca'' – vagyis a nem hívők társaságában való időtöltés.

Ezek a dolgok hátráltatják az odaadó szolgálat végzését, míg a türelem, a lelkesedés és a bizalom – az a hat dolog – kedvező hatású. Tehát figyelembe kell vennünk a tiltásokat és az előírásokat. Így minden rendben lesz. Ezt tedd, azt ne tedd. Hatféle „ezt ne tedd” és hatféle „ezt tedd” szabály létezik. Ez így lesz jó.

Igen?

'''Madhudviṣa:''' ''Prabhupāda'', amikor azt mondod, hogy őszintének kell lennünk az ügyeink intézése során... ha lehetőségünk nyílik arra, hogy... hogy kihasználjunk valaki mást ''Kṛṣṇa'' érdekében, a Kṛṣṇa-tudat érdekében – vajon ez megengedett-e? Például, ha alkalmunk nyílik kihasználni valakit, mondjuk pénzt szerezni tőle – nem lopással, hanem egyéb módon... (''Prabhupāda'' kuncog) Megengedett ez?

'''Prabhupāda:''' Igen, de ezt nem a saját belátásod szerint kell tenned. Ki kell kérned a lelki tanítómestered véleményét. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' mondta ''Yudhiṣṭhira Mahārājának'': „''Yudhiṣṭhira'', kedves fivérem, ''Yudhiṣṭhira'', menj és mondd meg...” – mármint ''Droṇācāryának'' mondd meg azt, – „hogy a fia meghalt.” Mert ez az úriember nem ment volna a halálba, amíg nem hallja a fia halálhírét; nos, ő (a fia*) azonban nem halt meg.

Tehát, ''Yudhiṣṭhirát'' azzal bízták meg, hogy mondja ki ezt a hazugságot: „Menj, és mondd azt, hogy a fiad meghalt.” Ő pedig azt felelte: „Soha nem hazudtam. Nem tehetek ilyet.” Ám itt a parancs ''Kṛṣṇától'' érkezett, ezért azonnal végre kellett volna hajtania. Bár az átlagember számára a hazugság bűn, mivel ebben az esetben ''Kṛṣṇához'' kapcsolódott a cselekedet, nem számított bűnnek.

Szóval, saját belátásunk szerint nem szabad kockáztatni a hazugsággal. Azt ''Kṛṣnának'' vagy az Ő képviselőjének kell elrendelnie. A hazugság önmagában mindig bűnös cselekedet. Ez így igaz. De ha ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Hazudj!”, akkor az nem bűn. Ez a titok nyitja. Csak ''Kṛṣna'' vagy az Ő képviselőjének közvetlen parancsára szabad áthágni a törvényeket. Ennyi az egész. Ez józan ész kérdése.

Ahogyan egy politikust is megbízhatnak azzal, hogy felsőbb utasításra öljön meg valakit. Ha végrehajtja a gyilkosságot, jutalmat kap, és magas tisztségbe emelik. Ám ha ugyanez az ember saját elhatározásából öl meg valakit, felakasztják. Így hát, amikor egy magasabb, legfelsőbb, abszolút célt szolgálunk, fel sem merül a jámbor vagy bűnös cselekedet kérdése. Ám a hétköznapi életben létezik az „ez jámbor, ez pedig bűnös” kategória. Ezért ilyen döntést nem szabad saját szakállunkra hozni; ki kell kérni hozzá a tanácsot.

'''Jaya-gopāla:''' Ha valaki hazugság árán tud szolgálatra bírni egy démoni természetű személyt...

'''Prabhupāda:''' Az általános elv az, hogy ha bárkit be tudsz vonni a Kṛṣṇa-tudatba, az jó dolog. Az jó. Ezt a ''Bhakti-rasāmṛta'' is mondja... ''yena tena prakāreṇa manaḥ kṛṣṇe niveśayet'' (''Bhakti-rasāmṛta-sindhu'' 1.2.4). Ha az a célod, hogy bevond őt a Kṛṣṇa-tudatba, és ehhez valami nem teljesen egyenes módszert alkalmazol, az megengedett. (nevetés) Mert jót teszel vele. Tegyük fel, hogy valaki iszik. Ha azt mondod neki: „Ó, rendben. Adok neked egy nagyon jó üveg whiskyt olcsón. Adj érte tizenöt dollárt.”

És ha elveszed tőle a tizenöt dollárt, és azt a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába állítod, az a fajta csalás megengedett. (nevetés) Mert különben azt a tizenöt dollárt csak elinná. Így viszont valamilyen módon elvetted tőle azt a pénzt, és a Kṛṣṇa-tudatra fordítottad. Tehát, jót tettél vele.

Ehhez tehát némi intelligenciára és megfontoltságra van szükség. (nevetés) De ez nem jelenti azt, hogy mindenkitől ki kell csalnod tizenöt dollárt. Valójában szó sincs csalásról, hiszen aki nem Kṛṣṇa-tudatos, az tulajdonképpen részeg. Részeg, mert a materiális világ bűvöletében él, és illúzióban van. Érted? Értitek? Mindenki, aki nem Kṛṣṇa-tudatos, a legnagyobb részeg.

Ezért, ha bármilyen módon rá tudod venni, hogy a nehezen megkeresett pénzéből költsön valamennyit a Kṛṣṇa-tudatra, az nagyon jó a számára. Igen. Ezt hívják ''ajñāta-sukṛtinek''. Ő maga nem tud róla, de egy lépéssel közelebb került a Kṛṣṇa-tudathoz. Nem is tudja. Bárki, aki akár csak egy fillérrel is hozzájárul a tevékenységedhez, az előrelép a Kṛṣṇa-tudatban. Ez egy csodálatos dolog.

Igen.

'''Fiatal férfi:''' Egyszer adódott egy ilyen helyzet. Szabad-e kijátszani az államot?

'''Prabhupāda:''' Ó, mi nem törődünk senkivel. Érted? (nevetés) Mi a legfelsőbb kormányzat fennhatósága alatt állunk. (nevet) De ne kockáztass. Nem, ez nem lehet a mi elvünk. Az alapelv azonban az, hogy ha valamilyen módon egy materialista ember pénzét a Kṛṣṇa-tudat szolgálatába tudod állítani, az jó neki. Jó neki. Alkalmazhatsz bizonyos fogásokat; ez nem számít. De nem... nem fogadhatunk el semmit saját személyes érdekünkben.

Igen?

'''Hölgybhakta:''' Van egy kérdésem ''Brahma-mūrtihoz''. Miért áldoztak állatokat az emberek a korábbi korszakokban, és hogyan vetett ennek véget ''Kṛṣṇa''?

'''Prabhupāda:''' Ó, igen. Ezt épp néhány perccel ezelőtt magyaráztam el. Az állatokat az áldozati tűzbe helyezték. A védikus ''mantrák'' révén új életet kaptak. Ám a jelen korban már nincsenek ilyen szakavatott papok és ''brāhmaṇák''. Ezért ez megszűnt. Az állatáldozat megszűnt. Mert ''Kali-yuga'' van. Senki sem olvassa – vagyis nem gyakorolja – a védikus ''mantrákat''.

Ebben a korban tehát ez a ''mantra'' a ''mahā-mantra'': énekeljük, a ''Hare Kṛṣṇát'' zengjük. Ennyi az egész. Az összes többi védikus ''mantra'' már „a pokolra került”. Érted? Senki sem képes megfelelően artikulálni a védikus ''mantrákat'', és élvezni azok áldásos hatását. De ennél a ''mantránál'' – akárhogy is énekled, figyelmetlenül vagy helyesen – ha énekled a ''Hare Kṛṣṇát'', az eredmény jön.

Ezért mondta ''Caitanya Mahāprabhu'': ''nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā'' (CC Adi 17.21): „Nincs más út, nincs más út, nincs más út” – ''kalau'' – „ebben a korban.” A védikus ''mantrák'' kora tehát lejárt. Ez is védikus ''mantra'', de ez a védikus ''mahā-mantra'' a ''mantrák'' legkiválóbbika. Igen. Tehát, áldozz fel mindent, zengd ezt a ''mantrát'', és menj ''Kṛṣṇához'', vissza az Istenséghez. Ennyi az egész.

(szakadás) (''japa'') (''kīrtana'')

'''Prabhupāda:''' Te gépelsz?

'''Bhakta:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Hol van a fiú? ''Bīrabhadra''. ''Bīrabhadra''. Hm?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Valami történt vele.

(a ''kírtana'' abbamarad) Balesetet szenvedett ma.

'''Prabhupāda:''' Mi történt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A belvárosban... jól van, de elütötte egy autó. Ment át az úttesten, egy autó pedig áthajtott a piros lámpán, és elütötte. Kórházba vitték, és ott kell maradnia éjszakára röntgenvizsgálat miatt. De ''Viṣṇujana'' vele van, és szerintem jól van. Csak a teste... (nevetés)

'''Bhakta (2):''' (derülten) Csak a teste.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Horzsolásokat szenvedett. Az autó elütötte, és végig tolta az úttesten. Végig csúszott az úttesten, ezért a bőre lehorzsolódott, és kicsit meg is égett a súrlódástól.

'''Bhakta (3):''' Legfeljebb egy-két bordája törhetett el.

'''Bhakta (4):''' Perelhetik az illetőt, és kaphatnak némi pénzt.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Be fogjuk perelni az autó vezetőjét.

'''Prabhupāda:''' Felírtátok a rendszámot?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, minden adat megvan.

'''Prabhupāda:''' Akkor kérjetek tőle pénzt. Különben pereljétek be.

'''Bhakta (4):''' ''Prabhupāda''? Velem is ugyanez történt, és kaptam vagy ezer dollárt. Szóval, ha ők is megtehetik ugyanezt...

'''Prabhupāda:''' Kérjetek ötezret. (nevetés)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ötezret.

'''Bhakta (4):''' Egy fiatal fiú...

'''Prabhupāda:''' Nem is, tízezret kell fizetnie, mert az a fiú Kṛṣṇa-tudatos. (nevetés) Egy átlagos balesetért ötezret. (kuncogás) Rendben. Ő jól van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, jól van.

'''Prabhupāda:''' Akkor minden rendben. (vége)

Category:HU/681127 - Lecke BG 02.08-12 - Los Angeles

2026-10-23T11:17:24Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681127_-_Lecture_BG_02.08-12_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681127BG-LOS ANGELES - 1968. november 27.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681127BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Olvasd. ''Hare Kṛṣṇa''.

'''Bhakta:''' A második fejezetet?

'''Prabhupāda:''' Igen, a másodikat.

'''Bhakta:''' A 8. versnél kezdjem? „Nem találom a módját, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'', az ellenség legyőzője, ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt...”

'''Prabhupāda:''' Amikor tehát nagyon komolyra fordul a helyzet, és veszélybe kerülünk – mintha elvesznénk –, ''Kṛṣṇa'' mosolyog. Értitek? Néha azt hisszük... ezt nevezik illúziónak. Ugyanaz a példa: az álmodó ember sírva kiabálja: „Ott egy tigris, ott egy tigris! Felfal engem!”, miközben az ébren lévő ember mosolyogva kérdezi: „Hol a tigris?” (kuncogás) „Hol a tigris?” Az illető pedig csak sír: „Tigris, tigris, tigris.” Hasonló a helyzet, amikor mi teljesen összezavarodunk...

Akárcsak a politikusok: néha zavarba ejtő politikai helyzetbe kerülnek, és azt hangoztatják: „Ez az én földem, az én országom”, miközben a másik párt is azt állítja: „Ez az én földem, az én országom”, és hevesen harcolnak egymással – ''Kṛṣṇa'' pedig mosolyog: „Mit követelnek ezek az ostobák, hogy »az én országom«, »az én földem«?” „Ez az én földem” – mondják, és harcolnak érte.

Valójában a föld ''Kṛṣṇáé'', ám az emberek – illúzióban élve – azt hangoztatják: „Ez az én földem, ez az én országom”, miközben megfeledkeznek arról, meddig is tartoznak valójában ehhez az országhoz vagy nemzethez. Ezt nevezzük illúziónak.

Nos, ilyen a helyzetünk. Valódi helyzetünk megértése nélkül ezek a világi problémák, amelyek valójában mind hamisak, összezavarnak minket. ''Janasya moho ’yam ahaṁ mameti'' ([[HU/SB 5.5.8|SB 5.5.8]]). A ''moha'' jelentése: illúzió. Ez maga az illúzió. Mindenki ennek az illúziónak a hatása alatt áll. Ám az értelmes ember, ha képes felismerni, hogy ez a világi helyzet csupán illúzió – hogy minden gondolat, amelyet az „én” és az „enyém” elve alapján szőttem, valójában illúzió –, akkor, mivel elég bölcs ahhoz, hogy kilépjen ebből az illúzióból, meghódol egy lelki tanítómesternek.

Ennek példája ''Arjuna''. Amikor teljesen összezavarodott... barátként beszélt ''Kṛṣṇával'', de látta, hogy „ez a baráti beszélgetés nem oldja meg a kérdésemet”. Ezért ''Kṛṣṇát'' választotta... mivel ismerte ''Kṛṣṇa'' értékét. Vagy legalábbis ismernie kellett volna. Hiszen barátok voltak. És tudta, hogy ''Kṛṣṇát'' elismerik... „Bár barátomként viselkedik, a nagy tekintélyek mégis az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el ''Kṛṣṇát''.”

''Arjuna'' ezzel tisztában volt. Így szólt: „Annyira összezavarodtam, hogy nem értem a helyzetet. Még ha győztesen kerülök is ki ebből a csatából, akkor sem leszek boldog. Nemhogy e bolygó feletti győzelem esetén, de még ha az összes többi bolygó királyává válnék, vagy félistenné a felsőbb bolygórendszerekben, akkor sem enyhülne ez a gyötrelem.” Értitek?

'''Bhakta:''' 11. vers: „Az Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat használsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt nem érdemes bánkódni. A bölcsek sem az élők, sem a holtak felett nem bánkódnak.”

'''Magyarázat:''' „Az Úr azonnal tanítói szerepet öltött, és megfeddte tanítványát, közvetve bolondnak nevezve őt. Az Úr így szólt: »Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, ám nem tudod, hogy aki valóban bölcs – aki ismeri a test és a lélek mibenlétét –, az nem bánkódik a test egyetlen állapota miatt sem, legyen szó akár élő, akár holt állapotról.«”

„Ahogy a későbbi fejezetekből kiderül majd, a tudás azt jelenti, hogy ismerjük az anyagot, a lelket és mindkettő irányítóját. ''Arjuna'' azzal érvelt, hogy a vallási elveknek nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint a politikának vagy a szociológiának, ám nem tudta, hogy az anyag, a lélek és a Legfelsőbb ismerete fontosabb a vallási előírásoknál.”

„És mivel híján volt ennek a tudásnak, nem kellett volna rendkívül bölcs emberként viselkednie. Mivel valójában nem volt nagy tudású ember, következésképpen olyan dolog miatt bánkódott, ami nem volt méltó a bánatra.” „A test megszületik, és sorsa az, hogy előbb-utóbb elpusztuljon. Ezért a test nem olyan fontos, mint a lélek. Aki ezt tudja, az valóban bölcs. Számára a fizikai test egyetlen állapota sem ad okot a bánatra.”

Tizenkettő...

'''Prabhupāda:''' Azt mondja – ''Kṛṣṇa'' azt mondja –, hogy „Emiatt a test miatt – legyen akár holt, akár élő – nem kell bánkódni.” Tegyük fel, hogy a test halott; ilyenkor már nincs értéke. Mi értelme a bánkódásnak? Bánkódhatsz akár évezredekig is, akkor sem fog életre kelni. Nincs tehát ok a bánkódásra egy holt test miatt. Ami pedig a lelket illeti, az örökkévaló.

Még ha halottnak tűnik is, a test halálával ő maga nem hal meg. Miért kellene hát valakinek teljesen összeomlania és sírnia amiatt, hogy „Ó, meghalt az apám” vagy „Meghalt ez vagy az a rokonom”? Ő nem halt meg. Ezzel a tudással rendelkezni kell. Akkor az ember minden helyzetben derűs marad, és kizárólag a Kṛṣṇa-tudat foglalkoztatja majd. A test miatt – legyen akár élő, akár holt – nincs ok a bánkódásra. ''Kṛṣṇa'' erre tanít minket ebben a fejezetben.

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Soha nem volt olyan idő, amikor én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok; és a jövőben sem szűnik meg egyikünk létezése sem.” ([[HU/BG 2.12|BG 2.12]])

'''Magyarázat:''' „A Védákban, a ''Kaṭha-upaniṣadban'', valamint a ''Śvetāśvatara-upaniṣadban'' az áll, hogy...”

'''Prabhupāda:''' (kijavítva a kiejtést) ''Śvetāśvatara''.

'''Bhakta:''' ''Śvetāśvatara''.

'''Prabhupāda:''' Számos ''Upaniṣad'' létezik; ezeket Védáknak nevezik. Az ''Upaniṣadok'' a ''Védák'' főbb tételeit foglalják össze. Ahogyan egy fejezetnek van egy főcíme, úgy az ''Upaniṣadok'' is a ''Védák'' főbb üzeneteit hordozzák. ''Kaṭha-upaniṣad''... összesen 108 ''Upaniṣad'' létezik, amelyek a legfontosabbak. Ezek közül kilenc különösen jelentős. Nos, abból a kilenc ''Upanisádból'' – a ''Śvetāśvatara'', a ''Taittirīya'', az ''Aitareya'', az ''Īśa'', a ''Muṇḍaka'', a ''Māṇḍūkya'' és a ''Kaṭha Upanisád'' – ezek különösen fontosak.

És valahányszor vita merül fel valamely kérdésben, ezekre az ''Upanisádokra'' kell hivatkozni. Ha valaki az ''Upanisádokból'' tud idézni, érvelése rendkívül erőssé válik. Ez a ''śabda-pramāṇa''. A ''pramāṇa'' bizonyítékot jelent. Bizonyíték... ha meg akarjuk nyerni az ügyünket... ahogyan a bíróságon is meggyőző bizonyítékot kell felmutatni, úgy a védikus kultúrában is a ''pramāṇa'' szolgál bizonyítékként. A ''pramāṇa'' tehát bizonyítékot jelent; ez a ''śabda-pramāṇa''.

A védikus kultúra tudósai háromféle bizonyítékot ismernek el. Az egyik a ''pratyakṣa''. A ''pratyakṣa'' közvetlen érzékelést jelent. Például én látlak téged, te pedig látsz engem. Én jelen vagyok, te is jelen vagy. Ez a közvetlen érzékelés. Létezik egy másik bizonyíték is, amelyet ''anumānanak'' neveznek.

Tegyük fel, hogy van egy szoba, ahová épp most érkezem; nem tudom, tartózkodik-e benne valaki. Ám ha hallok valamilyen hangot, arra következtethetek: „Ó, van ott valaki.” Ezt nevezik ''anumānanak''. A logikában ezt hipotézisnek hívják. Ez is bizonyítéknak számít. Ha egy megalapozott feltételezés révén bizonyítékot tudok szolgáltatni, azt is elfogadják.

Létezik tehát közvetlen bizonyíték, valamint az úgynevezett hipotézis vagy következtetésen alapuló bizonyíték. Ám a legerősebb bizonyíték a ''śabda-pramāṇa''. ''Śabda'', ''śabda-brahman'' – ez a ''Védákat'' jelenti. Ha valaki a Védákból származó idézettel támasztja alá állítását, azt el kell fogadni. Senki sem vitathatja a védikus bizonyítékot. Ez a rendszer.

Hogyan is van ez? ''Caitanya Mahāprabhu'' egy remek példát hozott fel erre, amely magukban a Védákban is megtalálható. Olyan ez, mint amikor kagylókürtöt tartunk a ''mūrtik'' szobájában. A kagylókürtöt rendkívül tisztának és transzcendentálisnak tekintik – különben hogyan tarthatnánk ott a ''mūrti'' előtt, hogyan fújhatnánk meg, vagy hogyan ajánlhatnánk fel vele vizet? Hogyan lehetne felajánlani? De mi is ez a kagylókürt? A kagylókürt egy állat csontja. Nem más, mint egy állat csontja.

A védikus előírás azonban úgy szól, hogy ha valaki állati csontot érint, azonnal fürdőt kell vennie; tisztátalanná válik. Valaki mondhatná: „Ó, ez ellentmondás. Egyrészt azt mondják, hogy ha állati csontot érintünk, azonnal meg kell tisztulnunk egy fürdővel, itt pedig állati csont van a ''mūrtik'' szobájában.”

Ez tehát ellentmondás, nemde? Ha az állati csont tisztátalan, hogyan helyezhetjük el a ''mūrtik'' szobájában? Ha pedig tiszta, akkor mi értelme van annak, hogy tisztátalanná válunk tőle, és fürdőt kell vennünk? Hasonló ellentmondásokkal találkozhatunk a védikus előírásokban. Ám mivel a ''Védák'' azt mondják, hogy az állati csont tisztátalan, ezt el kell fogadnunk. Ez az állati csont – a kagylóhéj – azonban tiszta. Éppúgy, ahogy a tanítványaink néha zavarba jönnek, amikor azt mondjuk, hogy hagymát nem szabad fogyasztani, holott a hagyma zöldség.

A ''śabda-pramāṇa'' azt jelenti, hogy a védikus bizonyítékot úgy kell elfogadnunk, hogy ahhoz nem férhet kétség vagy vita. Van értelme; nincs ellentmondás. Megvan a maga értelme. Ahogy már többször említettem a tehénlepény esetét: a védikus előírások szerint a tehénlepény tiszta. Indiában valójában fertőtlenítőként használják. Különösen a falvakban áll rendelkezésre nagy mennyiségű tehénlepény, amellyel az egész házat bekenik, hogy fertőtlenítsék azt.

Sőt, ha a szobát tehénlepénnyel kenjük be, és az megszárad, frissnek érezzük a levegőt, és minden fertőtlenítetté válik. Ez gyakorlati tapasztalat. Egy bizonyos Dr. Ghosh, kiváló vegyész, megvizsgálta a tehénlepényt, hogy kiderítse, miért tulajdonítanak neki akkora jelentőséget a védikus irodalomban. Azt találta, hogy a tehénlepény minden fertőtlenítő tulajdonsággal rendelkezik. Az ''āyurvédában'' a megszárított és hamuvá égetett tehénlepényt fogporként használják; rendkívül hatékony fertőtlenítő fogpor.

Hasonlóképpen számos dolog és előírás létezik a Védákban, amelyek látszólag ellentmondásosnak tűnhetnek, valójában azonban nem azok. Ezek tapasztalaton, transzcendentális tapasztalaton alapulnak. Éppúgy, ahogy az apa azt mondja a gyermekének: „Édes gyermekem, edd meg ezt az ételt! Nagyon finom.” A gyermek pedig elfogadja azt, bízva apjában, a tekintélyben. Az apa azt mondja... a gyermek pedig tudja: „Az apám...” biztos benne, hogy „Az apám sosem adna nekem olyasmit, ami méreg.”

Ezért vakon elfogadja, mindenféle okfejtés vagy az étel tisztaságának vizsgálata nélkül. Ilymódon kell hinnünk nekünk is. Amikor étterembe megyünk – mivel az rendelkezik kormányzati engedéllyel –, el kell hinnünk, hogy az ott felszolgált étel jó, tiszta, higiénikus... de honnan is tudjuk ezt? A tekintély révén. Mivel az étterem kormányzati engedéllyel működik, ezért hiszünk benne.

Hasonlóképpen, a ''śabda-pramāṇa'' azt jelenti, hogy amint a védikus irodalomban megjelenik egy bizonyíték – miszerint „ez így és így van” –, azt el kell fogadnunk. Ekkor tudásunk tökéletessé válik, hiszen tökéletes forrásból fogadjuk el a dolgokat. Ugyanígy van ez ''Kṛṣṇával'' is: Őt a Legfelsőbb Istenségként ismerik el. Bármit is mond, az helyes. El kell fogadnunk. ''Arjuna'' végül így szólt: sarvam etad ''ṛtaṁ'' manye ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]) – „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, elfogadom.” Nekünk is ezt az elvet kell követnünk. Miért bajlódnánk kutatással, amikor a tekintélytől származó bizonyíték már rendelkezésünkre áll?

Tehát idő- és fáradság-megtakarítás céljából el kell fogadnunk a tekintélyt – a valódi tekintélyt. Ez a védikus eljárásmód. Ezért mondják a ''Védák'': ''tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet'' (''Muṇḍaka Upanisad'' 1.2.12). ''Tad vijñānārtham'' – vagyis e transzcendentális tudomány elsajátítása érdekében el kell fogadnunk egy ''gurut''. ''Gurum eva'' – mindenképpen szükség van rá; máskülönben nincs rá mód. ''Arjuna'' ezért fogadja el itt ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómestereként; márpedig a lelki tanítómesternek – akárcsak az apának vagy a tanárnak – jogában áll megfeddni a fiát vagy a tanítványát...

A fiú sosem elégedetlen, ha az apja megfeddi; ez mindenütt így illik. Még ha az apa néha durván is viselkedik, a gyermek vagy a fiú eltűri azt. Erre tipikus példa ''Prahlāda Mahārāja'' esete: ártatlan gyermek volt, aki Kṛṣṇa-tudatban élt, apja mégis kínozta. Ő mégsem mondott semmit. „Rendben van.”

Hasonlóképpen, ''Kṛṣṇa'' is – miután felvette a lelki tanítómester szerepét – hatalmas bolondnak nevezi ''Arjunát''. Ahogyan ''Caitanya Mahāprabhu'' is mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.” Vajon bolond volt ''Caitanya Mahāprabhu''? És lehetséges-e egyáltalán, hogy valaki ''Caitanya Mahāprabhu'' lelki tanítómesterévé váljon?

Mindkettő lehetetlen. Még ha nem is tekintjük ''Kṛṣṇa'' megtestesülésének, hanem csupán hétköznapi tudósnak vagy embernek tartjuk ''Caitanya Mahāprabhut'', tudásának nem akadt párja. Ő mégis azt mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.”

Mit jelent ez? Azt, hogy „az ember – még az én helyzetemben is – mindig bolondnak számít a lelki tanítómestere előtt. Ez pedig a javára válik.” Senkinek sem szabad azt hangoztatnia, hogy „Mit tudsz te? Én jobban tudom nálad.” Ez a hozzáállás nem helyénvaló.

Másrészt, a tanítvány szemszögéből nézve: miért is kellene mindig bolondnak mutatkoznia valaki előtt, hacsak az illető nem rendelkezik valódi felhatalmazással, és nem olyan nagyszerű, hogy képes tanítani engem, miközben én bolondnak számítok? Így kell kiválasztani a lelki tanítómestert, és amint kiválasztottuk, mindig meg kell őriznünk a „bolond” szerepét – még ha valójában nem is vagyunk azok. Ez a helyes hozzáállás.

''Arjuna'' tehát – ahelyett, hogy megmaradt volna a baráti viszony szintjén – önként vállalja a bolond szerepét ''Kṛṣṇa'' előtt. ''Kṛṣṇa'' pedig elfogadja ezt: „Bolond vagy. Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis bolond vagy, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Ez azt jelenti: „A bolond bánkódik emiatt” – vagyis: „Bolond vagy. Tehát, bolond vagy.” Ez egyfajta kerülőúton történő megfogalmazás.

Akárcsak... hogy is hívják ezt a logikában? Zárójel? Vagy valami ilyesmi? Igen. Ha azt mondom: „Úgy nézel ki, mint az az ember, aki ellopta az órámat”, az valójában azt jelenti, hogy „úgy nézel ki, mint egy tolvaj”. Hasonlóképpen (kuncogás), ''Kṛṣṇa'' is kerülő úton mondja ki: „Kedves ''Arjunám'', úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódik.”

Folytasd.

'''Bhakta:''' „A ''Śvetāśvatara'' ''Upaniṣad'' kijelenti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége számtalan élőlény fenntartója, akiknek helyzete egyéni tetteik és azok visszahatásai szerint alakul. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes kiterjedései révén minden élőlény szívében jelen van. Csak azok a szent emberek érhetik el a tökéletes, örök békét, akik képesek ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét látni mind a külső, mind a belső világban.

„Ugyanezt az itt ismertetett védikus igazságot kapja meg ''Arjuna'' – és ezzel együtt a világ minden olyan embere, aki rendkívül műveltnek mutatja magát, ám valójában igen csekély tudással rendelkezik. Az Úr világosan kijelenti, hogy Ő maga, ''Arjuna'' és a csatatéren összegyűlt összes király örökké egyéni lények, és hogy az Úr örökké az egyéni élőlények fenntartója.”

'''Prabhupāda:''' Hogyan szól az eredeti vers? Olvasd fel.

'''Bhakta:''' „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok...” ([[HU/BG 2.12|BG 2.12]])

'''Prabhupāda:''' Nos: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek az emberek.” Itt elemző módon fogalmaz: „Én, te és...” – első személy, második személy és harmadik személy. Ez teljes körű. „Én, te és mások.” ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondja: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és mindazok a személyek, akik ezen a csatatéren összegyűltek, ne léteztünk volna.” Ez azt jelenti, hogy „a múltban Én, te és ők mindannyian egyénileg léteztünk”. Egyénileg.

A ''Māyāvādī'' elmélet szerint a végső lélek személytelen. Akkor hogyan mondhatja ''Kṛṣṇa'' azt, hogy „soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és ezek a személyek ne léteztünk volna”? Ez azt jelenti: „Én egyénként léteztem, te egyénként léteztél, és mindazok a személyek, akik előttünk állnak, szintén egyénként léteztek. Soha nem volt ilyen idő.”

Nos, mi a válaszod, ''Dīnadayāla''? ''Kṛṣṇa'' azt mondja, sosem olvadtunk össze. Mindannyian egyének vagyunk. És azt mondja: „Soha nem fogunk...” „...sosem lesz olyan idő, amikor nem létezünk.” Ez azt jelenti, hogy a múltban egyénként léteztünk, a jelenben kétségtelenül egyénként létezünk, és a jövőben is egyénként fogunk létezni tovább.

Akkor mégis mikor merül fel a személytelen felfogás? Múlt, jelen, jövő – ez a három időszak létezik. Nos? Minden időszakban egyének vagyunk. Akkor mikor válik Isten, én vagy te személytelenné? Hol van erre lehetőség?

Nos, ''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti: „Sosem volt olyan idő, amikor én, te és mindezek az egyéni királyok vagy katonák... nem léteztünk volna a múltban.” A múltban tehát egyénként léteztünk, és a jelenben is kétségtelenül egyénként létezünk. Te a tanítványom vagy, én a lelki tanítómestered, de neked megvan a saját egyéniséged, Nekem pedig a sajátom. Ha nem értesz egyet velem, megtagadhatsz.

Ez a te egyéniséged. Ha tehát nem szereted ''Kṛṣṇát'', nem juthatsz el a Kṛṣṇa-tudatig. Ez a te egyéniséged. Ez az egyéniség tehát megmarad. Hasonlóképpen, ha ''Kṛṣṇa'' nem kedvel téged, megtagadhatja tőled a Kṛṣṇa-tudatot. Nem arról van szó, hogy mivel betartod az összes szabályt és előírást, ''Kṛṣṇa'' köteles lenne elfogadni téged. Nem. Ha úgy ítéli meg, hogy „ez az ember képtelen alak, nem fogadhatom el”, akkor elutasít.

Tehát, Ő rendelkezik egyéniséggel, neked is van egyéniséged, és mindenkinek van egyénisége. Hol merül fel az impersonalizmus (személytelenség) kérdése? Erre semmi lehetőség nincs. Ha pedig nem hiszel ''Kṛṣṇának'', nem hiszel a Védákban – eltekintve minden mástól, ''Kṛṣṇát'' a legfőbb tekintélyként, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el –, akkor hogyan is haladhatnál előre a tudásban? Erre semmi esély nincs. Az egyéniség kérdése tehát megkérdőjelezhetetlen; ez a tekintély álláspontja.

Ám a tekintély álláspontján túl a saját józan eszedet és érveidet is alkalmaznod kell. Tudsz mondani akár egyetlen példát is arra, hogy két fél között teljes az egyetértés? Nem. Nézz csak körül. Legyen szó államról, családról, közösségről vagy nemzetről: sehol sincs egyetértés. Még a törvényhozó testületekben vagy a saját országodban sem. Vegyük például a Szenátust. Mindenki az ország érdekét tartja szem előtt, mégis a saját egyéni nézőpontja szerint gondolkodik.

Az egyikük úgy véli: „Az országom jóléte ezen az úton biztosítható.” Különben miért lenne versengés az elnökválasztás során? Mindenki azt hangoztatja: „Amerikának Nixonra van szüksége.” A másik elnökjelölt pedig azt mondja: „Amerikának rám van szüksége.” De miért van szükség kettőre? Ha Amerikának szüksége van rád, és mindketten... nem. Itt az egyéniség játszik szerepet. Nixon úr véleménye eltér a másik jelölt véleményétől.

A törvényhozásban, a Szenátusban, a Kongresszusban vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetében mindenki a saját egyéni nézőpontját képviselve vitázik. Különben miért lenne annyi különböző zászló a világon? Sehol sem beszélhetünk személytelenségről. Mindenütt a személyiség dominál. Mindenütt a személyiség és az egyéniség a meghatározó. Ezt tehát el kell fogadnunk. Alkalmaznunk kell a józan eszünket és az érveinket, ugyanakkor el kell fogadnunk a tekintélyt. Így a kérdés megoldódik. Máskülönben rendkívül nehéz a helyzet.

'''Bhakta:''' „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb egyéni személy, és ''Arjuna'' – az Úr örök társa – valamint az ott összegyűlt királyok pedig mind egyéni, örök személyek. Nem arról van szó, hogy a múltban ne léteztek volna egyénként, vagy hogy a jövőben ne léteznének... vagyis hogy ne maradnának fenn örök személyekként. Egyéniségük a múltban is létezett, és a jövőben is megszakítás nélkül fennmarad.

Ezért semelyik egyéni élőlény miatt sincs ok a bánatra. A ''Māyāvādī'', vagyis személytelen elmélet szerint a felszabadulás után az egyéni lélek – amely a ''māyā'', azaz az illúzió miatt különült el – beleolvad a személytelen ''Brahmanba'', megszűntetve egyéni létezését...”

'''Prabhupāda:''' A ''Māyāvādīk'' azt állítják, hogy ez az egyéniség csupán ''māyā''. Elképzelésük szerint a lélek – a teljes lélek – egyetlen egységes tömb. Elméletüket ''ghaṭākāśa-poṭākāśanak'' nevezik. Ez a kifejezés... nos, gondoljunk csak az égre. Az ég egy kiterjedés, egy személytelen kiterjedés. Ha veszünk egy edényt – mondjuk egy vizeskorsót vagy egy lezárt edényt ... akkor az edény belsejében is ott van az ég, egy kis darabka belőle. Amint az edény eltörik, a kinti, nagyobb ég és az edény belsejében lévő kis ég összeolvad. Ez a Māyāvāda-elmélet lényege. Ám ez az analógia nem alkalmazható. Az analógia hasonlóságokon alapul; ez az analógia szabálya. Az eget nem lehet összehasonlítani...

Az edény belsejében lévő kis égdarab nem hasonlítható össze az élőlénnyel. Az anyag anyagi természetű dolog. Az ég anyag, az egyéni élőlény pedig lelki. Hogyan állíthatnánk hát ilyesmit? Vegyünk például egy apró hangyát: az egy lelki lény, amely rendelkezik saját egyéniséggel. Ezzel szemben egy nagy, élettelen kő, egy domb vagy egy hegy nem rendelkezik egyéniséggel.

Az anyagnak tehát nincs egyénisége, a léleknek viszont van. Ha pedig a hasonlóság pontjai nem egyeznek, akkor nem beszélhetünk analógiáról. Ez az analógia szabálya. Nem vonhatunk párhuzamot anyag és lélek között. Ezért ez az analógia – a ''ghaṭākāśa-poṭākāśa'' – hibás.

A ''Bhagavad-gītāban'' egy másik bizonyítékot találunk. ''Kṛṣṇa'' azt mondja: ''mamaivāṁśo jīva-bhūta'' ([[HU/BG 15.7|BG 15.7]]) – „Ezek az egyéni lelkek az Én részeim”, ''jīva-loke sanātanaḥ'' – „és örökkévalók”. Ez azt jelenti, hogy örökké részek maradnak. Hogyan támasztható alá akkor a Māyāvāda-elmélet, amely szerint a ''māyā'' – a ''māyā'' általi fedettség – miatt tűnnek most egyéninek és elkülönültnek, de amint a ''māyā'' leple eltűnik, összeolvadnak, akárcsak az edény belsejében lévő kis égdarab és a kinti nagy ég? Logikai szempontból ez az analógia tehát hibás, ...valamint hiteles védikus szempontból is. Ők örökké töredékek.

Számos egyéb bizonyíték is található a ''Bhagavad-gītāban''. A ''Bhagavad-gītā'' azt tanítja, hogy a lélek nem darabolható fel. Ha tehát azt állítjuk, hogy a lélek a ''māyā'' (illúzió) takarója miatt vált töredékké, az sem lehetséges. A lélek nem darabolható fel. Bár egy nagy papírlap kis darabokra vágható – mivel az anyag –, lelki értelemben ez nem lehetséges. Lelki szinten a töredékek örökké töredékek maradnak, a Legfelsőbb pedig a Legfelsőbb. ''Kṛṣṇa'' a Legfelsőbb, mi pedig töredékrészek vagyunk. Örökké töredékek maradunk.

Ezek a dolgok igen szépen, különböző helyeken kerülnek kifejtésre a ''Bhagavad-gītāban''. Arra kérlek benneteket, hogy mindannyian szerezzetek be egy példányt a ''Bhagavad-gītából'', és tanulmányozzátok azt figyelmesen. Szeptemberben vizsga is lesz. Persze ez önkéntes alapú, de arra kérlek benneteket, készüljetek fel a jövő szeptemberi vizsgára. Aki pedig sikeresen teljesíti a vizsgát, megkapja a ''Bhakti-śāstrī'' címet. Szétosztottátok már azt...? Igen.

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Az az elmélet sem nyer itt megerősítést, miszerint az egyéniség csupán a feltételekhez kötött állapotra jellemző. ''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége a jövőben is fennmarad – ahogyan az...”

'''Prabhupāda:''' ''Kṛṣṇa'' sosem mondja azt, hogy a felszabadulás után az egyéni lelkek összeolvadnának a Legfelsőbb Lélekkel. ''Kṛṣṇa'' ezt sosem állítja a ''Bhagavad-gītāban''.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége – ahogyan azt az ''Upaniṣadsok'' is megerősítik – örökké fennmarad. ''Kṛṣṇa'' e kijelentése hiteles.”

'''Prabhupāda:''' Igen, az ''Upaniṣad'' azt mondja: ''nityo nityānām''. A ''nitya'' szó örökkévalót jelent; a Legfelsőbb Úr a legfőbb örökkévaló, mi, egyéni lelkek pedig szintén sok örökkévaló lény vagyunk. Ő tehát az örökkévalók vezetője. ''Eko bahūnām''... hogyan is vezet Ő? ''Eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān'' (''Kaṭha-upanisad'' 2.2.13).

Az az egyetlen, egyes számú örökkévaló személy gondoskodik a többi örökkévaló lény minden szükségletéről. Ezek a dolgok világosan szerepelnek a Védákban. Sőt, mi magunk is tapasztaljuk ezt. Ahogyan a keresztény teológiában is: az egyén elmegy a templomba, és így imádkozik Istenhez: „Add meg nekünk mindennapi kenyerünket!” Miért kéri Istentől? Persze az ateista réteg ma már azt tanítja nekik: „Hol van a kenyér? Templomba jártok? Gyertek hozzánk, mi majd adunk kenyeret.”

Szóval, ez a védikus gondolatmenet ott is megtalálható. A ''Véda'' azt mondja: ''eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān''. Ő, a Legfelsőbb és Örök, gondoskodik minden más egyéni örök lényről, és fenntartja őket. A Biblia is erre int: „Menj, és kérd a kenyeredet Istentől.”

Ha tehát Isten nem lenne a fenntartó és a gondviselő, miért létezne ez az utasítás? Ő a vezető; Ő a fenntartó. A ''Védák'' világosan kimondják, hogy ez a helyzet. Ő a Legfelsőbb. És ha valaki ezt felismeri, békére lelhet. Ez a védikus tanítás.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' e kijelentése hiteles, mivel ''Kṛṣṇa'' nem eshet az illúzió (''māyā'') hatása alá. Ha az egyéniség...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha a ''māyāvādī'' filozófus azt állítja, hogy ''Kṛṣṇa'' e kijelentése a ''māyā'' hatása alatt született – mondván: „Ő azt állítja, hogy »mindenki egyéniség volt a múltban is«; pedig nem, a múltban mindenki egy volt, egyetlen tömeg, homogén egység; a ''māyā'' miatt váltunk egyéniségekké...”

Ha a ''māyāvādī'' így beszél, akkor ''Kṛṣṇa'' is csupán egy lesz a feltételekhez kötött lelkek közül. Nem... elveszíti a tekintélyét. Mert a feltételekhez kötött lélek nem képes átadni az igazságot. Én is feltételekhez kötött lélek vagyok. Nem mondhatok olyasmit, ami abszolút igazság.

Tehát, ''Kṛṣṇát'' az Abszolútként fogadják el. Ha tehát elfogadjuk a ''Māyāvādī'' elméletet, akkor el kell vetnünk ''Kṛṣṇa'' tanítását. Ha elvetjük ''Kṛṣṇát'', akkor feleslegessé válik ''Kṛṣṇa'' könyvének, a ''Bhagavad-gītának'' az olvasása is. Értelmetlen és időpocsékolás lenne, ha Ő is csak egy olyan feltételekhez kötött lélek volna, mint mi; hiszen egy feltételekhez kötött lélektől nem fogadhatunk el útmutatást.

Ami a lelki tanítómestert illeti: még ha feltételezzük is róla, hogy feltételekhez kötött lélek, ő akkor sem a saját nevében beszél. ''Kṛṣṇa'' képviseletében szól. A védikus elv pedig az, hogy aki nem szabadult meg az anyagi lét feltételeitől, az nem adhat át nekünk tökéletes tudást.

A feltételekhez kötött lélek – bármilyen képzett vagy művelt legyen is tudományos szempontból – nem képes tökéletes tudást nyújtani. Csak az adhat tökéletes tudást, aki felülemelkedett az anyagi törvények hatásán.

Hasonlóképpen ''Śaṅkarācārya'' is az impersonalista nézeteket vallja, mégis elfogadja ''Kṛṣṇát'' legfőbb tekintélynek. Sa ''bhagavān svayaṁ kṛṣṇa'' ([[HU/SB 1.3.28|SB 1.3.28]]): „''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” A modern ''Māyāvādī'' filozófusok – az emberek megtévesztése végett – nem hozzák nyilvánosságra ''Śaṅkarācārya'' ezen kijelentését. Ám ''Śaṅkarācārya'' szavai léteznek; bizonyítékkal is szolgálhatunk erre. Ő legfőbb tekintélyként ismeri el ''Kṛṣṇát''.

Számos csodálatos költeményt írt ''Kṛṣṇa'' dicsőítésére vagy imádatára. Élete végén pedig így szólt: ''bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate'': „Ti ostoba bolondok! Azt hiszitek, a nyelvtan tanulmányozásával megérthetitek a dolgokat? Ez mind badarság.” ''Bhaja govindam'': „Imádjátok ''Govindát''.” ''Bhaja govindaṁ bhaja''... – háromszor ismétli meg: „Imádjátok ''Govindát''.” ''Bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindam''. Ahogyan ''Caitanya Mahāprabhu'' is háromszor mondja: *''harer nāma harer nāma harer nāma''* (CC ''Ādi'' 17.21). A háromszori ismétlés különös hangsúlyt jelent. Ahogyan mi is mondjuk néha: „Csináld ezt, csináld ezt, csináld ezt.” Ez azt jelenti, hogy nincs helye az ellenvetésnek; ez végleges utasítás. Ha valamit háromszor hangsúlyoznak, az végérvényesnek számít. Ezért mondja ''Śaṅkarācārya'': ''bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate''. ''Mūḍha''. A ''mūḍha'' jelentését már többször elmagyaráztam. A ''mūḍha'' annyit tesz: gazember, szamár. „A nyelvtani tudásodra támaszkodsz” – a ''dukṛn-karaṇera''.

A ''dukṛn'' nyelvtani toldalékokra és igetövekre utal. „Erre az igetőre meg arra az igetőre támaszkodsz, és saját értelmezést gyártasz, másképp magyarázod a dolgokat. Mindez képtelenség. Ez a ''dukṛn-karaṇe'', ez a nyelvtani csűrés-csavarás nem ment meg a halál pillanatában. Te gazember, inkább imádd ''Govindát'', ''Govindát'', ''Govindát''!” Ez ''Śaṅkarācārya'' útmutatása.

Mivel ő maga is bhakta volt – méghozzá nagy bhakta –, viszont ateistának tettette magát, hogy szót érthessen az ateistákkal. Ha nem ateistaként mutatkozik be, az ateista követők nem hallgatták volna meg. Ezért átmenetileg a ''Māyāvāda'' filozófiát képviselte. A ''Māyāvāda'' filozófia nem fogadható el örök érvényűnek. Az örök filozófia a ''Bhagavad-gītā''. Ez a végleges ítélet.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „Ha az egyéniség nem volna valóságos tény, akkor ''Kṛṣṇa'' nem hangsúlyozta volna ennyire, még a jövőre nézve sem. A ''māyāvādī''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Azt mondja, hogy nem volt olyan időszak, amikor ne lettünk volna egyéniségek, és a jövőben sem lesz olyan idő, amikor megszűnünk egyéniségnek lenni. Ami pedig a jelent illeti: mindannyian egyéniségek vagyunk. Tudjátok. Tehát, hol van annak a lehetősége, hogy elveszítsük egyéniségünket, és személytelenné váljunk? Nem. Erre semmi esély nincs.

Ez az üresség-elmélet és a személytelenség tana csupán mesterséges módja annak, hogy tagadjuk az anyagi lét zavarba ejtő sokféleségét. Ez csak a negatív oldal. Nem a pozitív oldal. A pozitív oldal az, amit ''Kṛṣṇa'' mond: ''tyaktvā dehaṁ'' punar janma naiti ''mām'' eti ''kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]) – „Miután elhagyja ezt az anyagi testet, hozzám jön.” Éppúgy, ahogy miután elhagyod ezt a szobát, be kell lépned egy másikba. Nem mondhatod azt, hogy „Miután elhagyom ezt a szobát, az égben fogok élni.” Hasonlóképpen, ha a test elhagyása után ''Kṛṣṇához'' mész a lelki birodalomba, megmarad az egyéniséged, de lelki tested lesz. Amikor lelki testről van szó, nincsenek nehézségek vagy zavarok.

Ahogyan a te tested különbözik a vízi élőlények testétől... a vízi élőlényeket nem zavarja a víz, mert a testük olyan felépítésű. Békében élhetnek ott. Te viszont nem tudnál ott élni. Ugyanígy, ha a halakat kivesszük a vízből, nem tudnak életben maradni.

Hasonlóképpen, mivel lelki lény vagy, nem élhetsz békében ebben az anyagi világban. Ez idegen közeg számodra. Ám amint belépsz a lelki világba, életed örökkévalóvá, boldoggá és tudással telivé válik – igazi békére lelsz. ''Tyaktvā dehaṁ'' punar janma naiti ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]). ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Miután elhagyja ezt a testet, nem tér vissza az anyagi világ viszontagságai közé.” ''Mām'' eti – „Hozzám jön.” A „Hozzám” az Ő birodalmát, kíséretét, társait – mindet – magában foglalja.

Ha egy gazdag ember vagy egy király azt mondja: „Rendben, gyere hozzám”, az nem jelenti azt, hogy ő személytelen. Ha egy király azt mondja: „Gyere...” Ez azt jelenti, hogy van palotája, titkára, szép lakosztálya – minden rendelkezésére áll. Hogyan is lehetne személytelen? Ő azonban csak annyit mond: „Gyere hozzám.” Ez az „én” mindent magában foglal; ez az „én” nem személytelenséget jelent. A ''Brahma-saṁhitāból'' pedig a következő információt kapjuk:
:''lakṣmī-sahasra-śata-sambhrama-sevyamānaṁ''
:''surabhīr abhipālayantam''
(Bs. 5.29)

Tehát, Ő nem személytelen. Teheneket gondoz, a szerencseistennők százai és ezrei veszik körül, ott vannak a barátai, a kísérete, a királysága, a háza – mindene ott van. Így aztán szóba sem jöhet a személytelenség.

Igen.

'''Bhakta:''' „A ''māyāvādīk'' érvelhetnek úgy, hogy az az egyéniség, amelyről ''Kṛṣṇa'' beszél, nem lelki, hanem anyagi. Még ha elfogadjuk is azt az érvelést, hogy az egyediség anyagi természetű, hogyan lehet mégis megkülönböztetni ''Kṛṣṇa'' egyediségét?

'''Prabhupāda:''' Ezért ők is anyaginak tekintik ''Kṛṣṇát''. Ezt a nézetet ''Kṛṣṇa'' el is ítéli. Ez a ''Bhagavad-gītā'' 9.11. versében található meg: ''vajānanti māṁ mūḍhā mānuṣīṁ tanum āśritam'' – „Mivel emberi alakban jelentem meg, ezek a tudatlanok gúnyolnak engem, azt gondolva, hogy én is közéjük tartozom.” ''Mūḍha''. A ''mūḍha'' jelentése: tudatlan bolond. Ahogyan például Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem magára ''Kṛṣṇára'' vonatkozik... hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó lélekre.” Ez azt jelenti, hogy közénk tartozóként azonosítja ''Kṛṣṇát'': azt hiszi, hogy a teste és a lelke elkülönül egymástól.

Ám ''Kṛṣṇa'' nem ilyen... ''Kṛṣṇa'' azt mondta: ''sambhavāmy ātma-māyayā'' ([[HU/BG 4.6|BG 4.6]]) – „Saját, eredeti formámban jelenek meg. Nem változom meg.” Mi változunk. Az egyéni lélek... ''prakṛteḥ kriyamāṇāni'' ([[HU/BG 3.27|BG 3.27]]). Őt a ''prakriti'', vagyis az anyagi természet irányítja és befolyásolja, de ''Kṛṣṇát'' nem irányítja vagy befolyásolja a természet. Ő saját hatalmánál fogva érkezik, úgy, ahogyan valójában van – ''ātma-māyayā''. Ez a különbség. Ezért Ő nem vált testet. Amikor én jövök, testet váltok. Most talán ebben a testben vagyok, legközelebb talán egy másikban leszek. Ez anyagi folyamat, és ezért felejtek. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' mondja a negyedik fejezetben: „Sokszor eljöttünk már mindketten. Te elfelejtetted.” Mivel anyagi testet váltunk, ezért felejtünk. Ezeket a dolgokat mind elmagyarázzuk majd.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' megerősíti egyéni mivoltát a múltban, és megerősíti egyéni mivoltát a jövőben is. Számos módon igazolta egyéni mivoltát, és kinyilvánították, hogy a személytelen ''Brahman'' az Ő alárendeltje. ''Kṛṣṇa'' mindvégig megőrizte lelki egyéniségét; ha viszont közönséges, anyagi kötöttségek alatt álló lénynek tekintjük, aki egyéni tudattal rendelkezik, akkor a ''Bhagavad-gītā'' mint hiteles szentírás elveszíti értékét.”

„Egy közönséges ember, akit az emberi gyarlóság minden hibája jellemez, képtelen olyasmit tanítani, ami érdemes a meghallgatásra. A ''Bhagavad-gītā'' magasabb rendű az ilyen műveknél. Semmilyen világi könyv nem mérhető a ''Bhagavad-gītāhoz''. Ha valaki közönséges embernek tekinti ''Kṛṣṇát'', a ''Bhagavad-gītā'' minden jelentőségét elveszíti.”

„A ''māyāvādī'' azt állítja, hogy az ebben a versben említett sokféleség csupán konvencionális, és így a testre vonatkozik. Ám e vers előtt már elutasították az ilyen, testtel kapcsolatos elképzelést. Miután elvetették az élőlények a testtel való azonosítását, hogyan lehetséges, hogy ''Kṛṣṇa'' ismét a testre vonatkozó, pusztán konvencionális állítást fogalmazzon meg?”

„A sokféleség tehát lelki természetű, amint azt olyan nagy tanítók is megerősítik, mint ''Śrī Rāmānuja''. A ''Bhagavad-gītā'' számos helyen világosan kimondja, hogy ezt a lelki sokféleséget az Úr hívei értik meg.”

„Akik irigykednek ''Kṛṣṇára'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, azoknak nincs hiteles hozzáférésük ehhez a nagyszerű műhöz. Ahogyan a nem hívő közelít a ''Bhagavad-gītā'' tanításaihoz, az ahhoz hasonlatos, mint amikor a méh a mézesüveg külsejét nyalogatja. Nem érezhetjük a méz ízét, ha nem kóstoljuk meg azt, ami az üveg belsejében van. Hasonlóképpen, a ''Bhagavad-gītā'' misztikus mélységeit is csak a hívek érthetik meg.”

„Senki más nem érezheti az ízét, ahogyan azt a könyv negyedik fejezete is kijelenti. A ''Gītāhoz'' azok sem férhetnek hozzá, akik irigylik az Úr létezését. Ezért a ''Gītā māyāvādī'' magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr ''Caitanya'' megtiltotta nekünk, hogy elolvassuk a ''māyāvādīk'' által írt magyarázatokat.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Az Úr ''Caitanya'' világosan kijelentette: ''māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa'' (CC Madhya 6.169). Katasztrófába sodorja magát az ember, ha egy ''māyāvādī'' filozófus magyarázatát hallgatja a Védikus irodalom megértése érdekében. Ez az Ő utasítása. ''Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa''. A ''sarva-nāśa'' jelentése: katasztrófa. Valóban katasztrófa. A ''māyāvadi-bhāṣya'', vagyis a ''māyāvādī'' magyarázat esetében csupán azt próbálják elhitetni az egyénnel – az apró, egyéni lelki szikrával –, hogy „Te vagy a Legfelsőbb”.

Így ő csak egy „Dr. Béka” típusú tudós. Értitek? Annyira felfuvalkodott, annyira felfuvalkodott, hogy... egyszer csak kipukkad. Ezért katasztrofális. Katasztrofális. (kuncogás) ''Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa''. Szóval, ennyi az egész. Vége? Igen. Ó, még nem?

'''Bhakta:''' „Ezért a ''Gītā māyāvādī'' magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr ''Caitanya'' megtiltotta nekünk a ''māyāvādīk'' által írt magyarázatok olvasását, és figyelmeztetett: aki a ''māyāvādī'' filozófia alapján próbálja megérteni a tanítást, elveszíti azon képességét, hogy felfogja a ''Gītā'' valódi titkát.”

„Ha az egyéniség csupán az empirikus (megtapasztalható*) univerzumra vonatkozik, akkor nincs szükség az Úr tanításaira. Az egyéni lelkek és az Úr sokfélesége örök tény, amelyet – ahogyan azt már említettük – a ''Védák'' is megerősítenek.”

'''Prabhupāda:''' Szóval, olvassátok nagyon figyelmesen a ''Bhagavad-gītāt''. Sok ellentétes nézettel fogtok találkozni, így érvelnetek kell, és meg kell győznötök őket.

Hmm. (megérkezik a saṅkīrtana-csoport, és hódolatukat ajánlják)

Nos, hogy szól a jelentésetek?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap 125 magazint adtunk el, és húsz dollárt gyűjtöttünk össze. Ma, eddig a nap folyamán... mennyit adtál el ma?

'''Bhakta:''' Nyolcvanötöt.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Eddig nyolcvanöt.

'''Prabhupāda:''' És még hátra van az éjszaka.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ma este, ma este kimegyünk.

'''Bīrabhadra:''' Van egy kérdésem. Nagyjából az előadásod felénél említetted, hogy ''Kṛṣṇa'' azt mondta: mindig is létezett mindenki. „Én léteztem, te léteztél, és mindenki itt létezett.” Ez azt jelenti, hogy mi, akik ebben a szobában vagyunk, szintén léteztünk? Mindig is léteztünk?

'''Prabhupāda:''' Te mit gondolsz?

'''Bīrabhadra:''' Nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Igen. Az „összes” azt jelenti, hogy ebbe a teremben lévő összes ember is beleértendő. Te is.

'''Bīrabhadra:''' Én is léteztem?

'''Prabhupāda:''' Igen. Léteztél a múltban, létezel a jelenben, és létezni fogsz a jövőben is. Rendben van így?

'''Bīrabhadra:''' Most már értem.

'''Prabhupāda:''' Hmm?

'''Bhakta:''' Olvastam valahol az írásaidban, hogy ''Rādhā'' és ''Kṛṣṇa'' bizalmas időtöltéseinek megértéséhez azokat a ''gopīkat'' kell szolgálni, akik maguk is a ''gopīk'' szolgálói; ebből arra következtettem, hogy Te is a ''gopīk'' szolgálója vagy. Jól gondolom? Vagyis... én hogyan szolgálhatom a ''gopīk'' szolgálóit?

'''Prabhupāda:''' A ''gopīk'' nem feltételekhez kötött lelkek. Ők felszabadult lelki lények. Szóval, mindenekelőtt ki kell lépned ebből a feltételekhez kötött életből. Csak azután merülhet fel a ''gopīk'' szolgálatának kérdése. Jelenleg ne legyél túlságosan buzgó a ''gopīk'' szolgálatát illetően. Mindössze próbálj meg kilépni a feltételekhez kötött életből. Eljön majd az idő, amikor képes leszel a ''gopīkat'' szolgálni.

Ebben a feltételekhez kötött állapotban nem tudunk semmit sem szolgálni. Ezt maga ''Kṛṣṇa'' végzi. ''Kṛṣṇa'' azonban lehetőséget ad nekünk a szolgálatra az ''arcā-mārga'' (az Istenség imádatának) útján. Például amikor gondoskodunk ''Kṛṣṇa mūrtijáról'', és szabályok, illetve elvek szerint ''prasādamot'' (megszentelt ételt) ajánlunk fel Neki. Így kell haladnunk előre: a szent név zengésével (éneklésével), a hallással, a templomi imádattal, az ''ārati'' végzésével és a ''prasādam'' felajánlásával. Ahogy ilymódon haladunk előre, ''Kṛṣṇa'' magától feltárja majd előtted a dolgokat, és megérted a saját helyzetedet, valamint azt, hogyan kell cselekedned...

A ''gopīk'' azok, akik mindig, szüntelenül az Úr szolgálatában állnak. Ez az örök kapcsolat tehát majd feltárul. Erre várnunk kell. Nem utánozhatjuk azonnal a ''gopīk'' szolgálatát. Jó gondolat, hogy szolgálni akarjuk a ''gopīkat'', de ez időbe telik. Nem megy azonnal. Most a szabályokat, előírásokat és a mindennapi feladatokat kell követnünk.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Vajon a felszabadult lelkek is törekszenek erre a Kṛṣṇa-tudatra? Azok, akik már felszabadulttá váltak...

'''Prabhupāda:''' Ők tökéletessé válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A felszabadult lélek azt jelenti... mi épp csak próbálunk Kṛṣṇa-tudatúvá válni. Valójában még nem vagyunk teljes Kṛṣṇa-tudatban. Olyanok vagyunk... mint egy beteg ember, aki próbál felépülni. Akinél a felépülés már megtörtént, annál nem kérdéses az egészséges élet. Mi megpróbálunk egészségessé válni – ez a jelenlegi helyzetünk. Arra törekszünk, hogy Kṛṣṇa-tudatúak legyünk. Aki pedig felszabadult, az nem más, mint Kṛṣṇa-tudatú. Érted? Igen.

A Kṛṣṇa-tudat az élet tökéletessége. Szabályozó elvek segítségével próbáljuk elérni a tökéletesség e szintjét. Ám amikor valóban ezen a szinten állunk, ott már nincs más, csak Kṛṣṇa-tudat. Ez az élet tökéletessége. Ez a mi valódi, felszabadult állapotunk. ''Jīvera svarūpa haya nitya-kṛṣṇa-dāsa'' (CC Madhya 20.108). Ez a mi ''svarūpánk''. A ''svarūpa'' az élőlény valódi, eredeti természetét jelenti. A ''mukti'', vagyis a felszabadulás pedig azt jelenti, hogy eljutunk ebbe a valós állapotba. Ahogyan az egészséges élet azt jelenti, hogy a beteg állapotból visszatérünk a normális életbe. Ez az egészséges és a normális élet.

Szóval, a Kṛṣṇa-tudat a mi normális tudatállapotunk. Ez a normális tudatállapot jelenleg szennyezett. Számos másfajta tudatállapotunk is van. Ez a folyamat tehát arra irányul, hogy megszabaduljunk ezektől a – mondhatni – fertőzött tudatállapotoktól, és eljussunk a tiszta Kṛṣṇa-tudat valós szintjére.

Egy kérdés. Több nem. Majd legközelebb.

Igen?

'''Bhakta:''' A ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' azt mondtad... vagyis az áll benne, hogy ''Vyāsadeva'' attól tartott, amikor ''Sūta Gosvāmī'' megszületett, hogy a gyermek elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Bhakta:''' A ''Śrīmad-Bhāgavatam'' azt írja, hogy ''Vyāsadeva'' attól félt: ''Sūta Gosvāmī'' születésekor elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bhakta:''' De vonzódott ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bhakta:''' Szóval, mi van akkor...?

'''Prabhupāda:''' Ez a felszabadult lélek jellemzője. Mert az, hogy vonzódunk ''Kṛṣṇához'', a természetes állapotunk. Ő tehát felszabadult lélek volt; ezért természetes módon vonzódott ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez. Ez az ő természetes élete. Aki nem vonzódik ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez, az Johnson elnök kedvteléseihez fog vonzódni. (nevetés)

Az embernek valamihez vonzódnia kell. Akár a kutya kedvteléseihez is vonzódhat. Nem látod, hogyan szolgálja ki valaki a kutyát? A kutya megáll, vizel, és ő is megáll. Értitek? Emberi lény, mégis arra vár, hogy a kutya elvégezze a dolgát. Mennyire odafigyel a kutya tevékenységére!

Ha tehát nem Isten kedvtelései vonzanak, akkor a kutya kedvtelései fognak vonzani. Nincs más választás: vagy ''māyā'', vagy ''Kṛṣṇa''. Az ateisták és az agnosztikusok tagadják ''Kṛṣṇa'' kedvteléseit; ezért továbbra is az anyagi világ dolgai vonzzák őket.

Igen?

'''Madhudviṣa:''' ''Prabhupāda'', azt hiszem, ez... vajon az Úr ''Caitanya'' egy ''Māyāvādī sannyāsītól'' vette fel a ''sannyāsát''?

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez csupán formaság. Nem igazán lényeges. Mert a ''Māyāvādī sannyāsīk'' is védikus ''sannyāsīk''. Nem kívülállók. Bár a Védákról alkotott értelmezésük eltérő, követik a védikus szabályokat. Ezért a ''sannyāsa'' felvétele a védikus szabályok elvének követését jelenti.

Szóval, a ''māyāvādī sannyāsī'' értelmezése eltérhet, de ő maga követi a védikus szabályokat. Ezért a ''sannyāsa'' felvétele a védikus szabályok követését jelenti. Ezért akár ''māyāvādītól'' is fel lehet venni a ''sannyāsát''. Nem számít.

Ám túl kell lépni a védikus szabályok korlátain. Ez a Kṛṣṇa-tudat. ''Caitanya Mahāprabhu'' is... bár felvette a ''sannyāsát'', nem vette fel a ''sannyāsī'' címet. A ''sannyāsa-guruja Keśava Bhāratī'' volt. Természetes lett volna, ha felveszi a ''Bhāratī'' címet – például ''Śrī Kṛṣṇa Bhāratī'' vagy hasonló –, de ő ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' maradt. A ''Caitanya'' név annak a ''brahmacārīnak'' a neve, aki egy Bhāratī-rendű ''sannyāsī'' szolgálatában áll.

Egy ''brahmacārī''. A ''brahmacārīk''... egy ''sannyāsī'' asszisztense vagy személyes szolgálattevője. Ez a rendszer. Tehát ''Caitanya Mahāprabhu''... kezdetben... ez a ''māyāvādī'' rendszer: az illetőt először ''brahmacārīként'' fogadják el. Ezért volt az ő neve ''Caitanya''.

Ám még a ''sannyāsa'' felvétele után sem vette fel a ''Bhāratī'' címet. Ez valójában azt jelenti, hogy nem is vette fel a ''sannyāsát''. Az csupán formaság volt. Mert egy ''Māyāvādī sannyāsī'' azt hiszi magáról, hogy ő Isten; hogyan is vehetné hát fel azt a címet? Arról prédikált – vagyis arról készült prédikálni –, hogy Isten szolgái vagyunk; ezért nem vette fel ezt a címet.

Ezenkívül, amikor ''Caitanya Mahāprabhu Jagannātha Purība'' tartott, ''Nityānanda'' elvette a botját, eltörte, majd eldobta. Erre ő – látszólag – nagyon megharagudott: „Eltörtétek a botomat, a ''sannyāsa-botomat''. Így nem megyek veletek.” Különvált tőlük. Ezek a történetek a ''Caitanya-caritāmṛtábanban'' találhatók meg.

Bizonyos értelemben ''Caitanya Mahāprabhunak'' nem volt szüksége arra, hogy ''sannyāsa-gurut'' fogadjon el, mégis követte azt a formaságot, hogy aki ''sannyāsát'' vesz fel, annak egy másik ''sannyāsītól'' kell azt megkapnia. Ez a szokásos eljárás. Ahogyan például házasságkötéskor papot kell hívni. Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értened a pap személyes véleményével. Érted? Igen.

Levezényelheti a házasságkötési szertartás szabályait és előírásait, de ez nem jelenti azt, hogy az embernek egyet kellene értenie a pap véleményével, a személyes véleményével. Ez a válasz. Ám amikor lelki tanítómestert fogadunk el, ott ez nem így működik. Ha nem értesz százszázalékosan egyet a lelki tanítómester véleményével vagy filozófiájával, akkor nincs értelme lelki tanítómestert elfogadni. Nincs rá szükség.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Hogyan került ''Māyādevī'' ilyen kellemetlen helyzetbe? Hogyan jutott ehhez a pozícióhoz?

'''Prabhupāda:''' Nem ő szerezte meg; ''Kṛṣṇa'' adta neki ezt a pozíciót. Mivel sok olyan egyéni lélek van, aki szembeszegül ''Kṛṣṇával'', szükség van ''Māyādevīre'', hogy megbüntesse őket... ''Māyādevī'' feladata, hogy megbüntesse őket. ''Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā'' ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]): „Nagyon nehéz túllépni az én ''māyām'' szigorú törvényein.” A törvények... a ''māyā'' nem független. Akárcsak a rendőrség. Mit ér a rendőrség, ha a kormány nem ruházza fel hatalommal? Vajon azt jelenti-e... tegyük fel, hogy egy bizonyos John úr rendőrként jelenik meg. Ő John úr. Milyen hatalma van?

Ám mivel a kormány hatalmat adott neki, letartóztathat téged. Hasonlóképpen, ''Māyānak'' sincs saját hatalma. ''Kṛṣṇa'' adta neki a hatalmat, hogy megfenyítse azokat az egyéni lelkeket, akik szembeszegülnek ''Kṛṣṇa'' tekintélyével. Meg kell őket büntetni. Ez ''Māyā'' hálátlan feladata, ám ''Māyā Kṛṣṇa'' engedelmes szolgálója. ''Mama māyā'' – azt mondja: „Az én ''Māyām''.”

Tehát, ''Māyā'' nem alacsonyrendű; ő ''Kṛṣṇa'' hűséges szolgálója. Hűségesen szolgál. Ezt a ''Brahma-saṁhitā'' is leírja. Érdemes elolvasnod; rengeteg nagyszerű könyvünk van. Mit is csinál ''Māyā''? Ezt a ''Brahma-saṁhitā'' így fogalmazza meg:
:''sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā''
:''chāyeva yasya bhuvanāni vibharti durgā''
(Bs. 5.44)

''Durgā'' maga ''Māyā''. Nos, mi is ''Māyā'' helyzete? ''Māyā'' olyan hatalmas, hogy képes véghezvinni az egész univerzum teremtését, fenntartását és megsemmisülését (''sṛṣṭi-sthiti-pralaya''). Rendkívül erős; az anyagi természet ereje hatalmas. Ő egyedül is képes erre – ''sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā'' –, éppolyan hatékonyan, mint ''Kṛṣṇa'', az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

Ám ő csupán olyan, mint az árnyék (''chāyeva yasya''); úgy cselekszik, mint az árnyék. Vegyük például a kezem árnyékát: ha megrázom a kezemet, az árnyék is megmozdul. ''Māyā'' is így működik. A ''Bhagavad-gītā'' is ezt mondja: ''mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram'' ([[HU/BG 9.10|BG 9.10]]) – „Az Én felügyeletem alatt működik a ''prakṛti'', azaz a természet vagyis ''Māyā''.”

A következő sor pedig így szól: ''icchānurūpam api yasya ca ceṣṭate sā'' – vagyis ''Māyā'' az Istenség Személyiségének irányítása alatt cselekszik. És ki ez a személyiség? ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Ez a személyiség ''Govinda'', a Legfelsőbb Személy. Neki ajánlom tiszteletteljes hódolatomat.” ''Māyā'' tehát ''Kṛṣṇa'' irányítása alatt tevékenykedik, ahogyan az árnyék is az eredeti alak mozgását követve mozog.

''Māyā'' helyzete tehát nem alacsonyrendű; ne gondoljuk ezt. Ezért egy ''vaiṣṇava'' teljes tisztelettel viseltetik ''Māyā'' iránt, hiszen ő ''Kṛṣṇa'' szolgálatában áll, és maga is ''vaiṣṇavī''.

Ő is ''Kṛṣṇa'' energiája, ezért szintén ''vaiṣṇavī''. A ''Caṇḍīban''... (szakadás) (vége)

Category:HU/681127 - Lecke BG 02.08-12 - Los Angeles

2026-10-23T11:16:01Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/00.01 - 5.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681127_-_Lecture_BG_02.08-12_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681127BG-LOS ANGELES - 1968. november 27.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681127BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' (''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Olvasd. ''Hare Kṛṣṇa''.

'''Bhakta:''' A második fejezetet?

'''Prabhupāda:''' Igen, a másodikat.

'''Bhakta:''' A 8. versnél kezdjem? „Nem találom a módját, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'', az ellenség legyőzője, ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt...”

'''Prabhupāda:''' Amikor tehát nagyon komolyra fordul a helyzet, és veszélybe kerülünk – mintha elvesznénk –, ''Kṛṣṇa'' mosolyog. Értitek? Néha azt hisszük... ezt nevezik illúziónak. Ugyanaz a példa: az álmodó ember sírva kiabálja: „Ott egy tigris, ott egy tigris! Felfal engem!”, miközben az ébren lévő ember mosolyogva kérdezi: „Hol a tigris?” (kuncogás) „Hol a tigris?” Az illető pedig csak sír: „Tigris, tigris, tigris.” Hasonló a helyzet, amikor mi teljesen összezavarodunk...

Akárcsak a politikusok: néha zavarba ejtő politikai helyzetbe kerülnek, és azt hangoztatják: „Ez az én földem, az én országom”, miközben a másik párt is azt állítja: „Ez az én földem, az én országom”, és hevesen harcolnak egymással – ''Kṛṣṇa'' pedig mosolyog: „Mit követelnek ezek az ostobák, hogy »az én országom«, »az én földem«?” „Ez az én földem” – mondják, és harcolnak érte.

Valójában a föld ''Kṛṣṇáé'', ám az emberek – illúzióban élve – azt hangoztatják: „Ez az én földem, ez az én országom”, miközben megfeledkeznek arról, meddig is tartoznak valójában ehhez az országhoz vagy nemzethez. Ezt nevezzük illúziónak.

Nos, ilyen a helyzetünk. Valódi helyzetünk megértése nélkül ezek a világi problémák, amelyek valójában mind hamisak, összezavarnak minket. ''Janasya moho ’yam ahaṁ mameti'' ([[HU/SB 5.5.8|SB 5.5.8]]). A ''moha'' jelentése: illúzió. Ez maga az illúzió. Mindenki ennek az illúziónak a hatása alatt áll. Ám az értelmes ember, ha képes felismerni, hogy ez a világi helyzet csupán illúzió – hogy minden gondolat, amelyet az „én” és az „enyém” elve alapján szőttem, valójában illúzió –, akkor, mivel elég bölcs ahhoz, hogy kilépjen ebből az illúzióból, meghódol egy lelki tanítómesternek.

Ennek példája ''Arjuna''. Amikor teljesen összezavarodott... barátként beszélt ''Kṛṣṇával'', de látta, hogy „ez a baráti beszélgetés nem oldja meg a kérdésemet”. Ezért ''Kṛṣṇát'' választotta... mivel ismerte ''Kṛṣṇa'' értékét. Vagy legalábbis ismernie kellett volna. Hiszen barátok voltak. És tudta, hogy ''Kṛṣṇát'' elismerik... „Bár barátomként viselkedik, a nagy tekintélyek mégis az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el ''Kṛṣṇát''.”

''Arjuna'' ezzel tisztában volt. Így szólt: „Annyira összezavarodtam, hogy nem értem a helyzetet. Még ha győztesen kerülök is ki ebből a csatából, akkor sem leszek boldog. Nemhogy e bolygó feletti győzelem esetén, de még ha az összes többi bolygó királyává válnék, vagy félistenné a felsőbb bolygórendszerekben, akkor sem enyhülne ez a gyötrelem.” Értitek?

'''Bhakta:''' 11. vers: „Az Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat használsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt nem érdemes bánkódni. A bölcsek sem az élők, sem a holtak felett nem bánkódnak.”

'''Magyarázat:''' „Az Úr azonnal tanítói szerepet öltött, és megfeddte tanítványát, közvetve bolondnak nevezve őt. Az Úr így szólt: »Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, ám nem tudod, hogy aki valóban bölcs – aki ismeri a test és a lélek mibenlétét –, az nem bánkódik a test egyetlen állapota miatt sem, legyen szó akár élő, akár holt állapotról.«”

„Ahogy a későbbi fejezetekből kiderül majd, a tudás azt jelenti, hogy ismerjük az anyagot, a lelket és mindkettő irányítóját. ''Arjuna'' azzal érvelt, hogy a vallási elveknek nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint a politikának vagy a szociológiának, ám nem tudta, hogy az anyag, a lélek és a Legfelsőbb ismerete fontosabb a vallási előírásoknál.”

„És mivel híján volt ennek a tudásnak, nem kellett volna rendkívül bölcs emberként viselkednie. Mivel valójában nem volt nagy tudású ember, következésképpen olyan dolog miatt bánkódott, ami nem volt méltó a bánatra.” „A test megszületik, és sorsa az, hogy előbb-utóbb elpusztuljon. Ezért a test nem olyan fontos, mint a lélek. Aki ezt tudja, az valóban bölcs. Számára a fizikai test egyetlen állapota sem ad okot a bánatra.”

Tizenkettő...

'''Prabhupāda:''' Azt mondja – ''Kṛṣṇa'' azt mondja –, hogy „Emiatt a test miatt – legyen akár holt, akár élő – nem kell bánkódni.” Tegyük fel, hogy a test halott; ilyenkor már nincs értéke. Mi értelme a bánkódásnak? Bánkódhatsz akár évezredekig is, akkor sem fog életre kelni. Nincs tehát ok a bánkódásra egy holt test miatt. Ami pedig a lelket illeti, az örökkévaló.

Még ha halottnak tűnik is, a test halálával ő maga nem hal meg. Miért kellene hát valakinek teljesen összeomlania és sírnia amiatt, hogy „Ó, meghalt az apám” vagy „Meghalt ez vagy az a rokonom”? Ő nem halt meg. Ezzel a tudással rendelkezni kell. Akkor az ember minden helyzetben derűs marad, és kizárólag a Kṛṣṇa-tudat foglalkoztatja majd. A test miatt – legyen akár élő, akár holt – nincs ok a bánkódásra. ''Kṛṣṇa'' erre tanít minket ebben a fejezetben.

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Soha nem volt olyan idő, amikor én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok; és a jövőben sem szűnik meg egyikünk létezése sem.” ([[HU/BG 2.12|BG 2.12]])

'''Magyarázat:''' „A Védákban, a ''Kaṭha-upaniṣadban'', valamint a ''Śvetāśvatara-upaniṣadban'' az áll, hogy...”

'''Prabhupāda:''' (kijavítva a kiejtést) ''Śvetāśvatara''.

'''Bhakta:''' ''Śvetāśvatara''.

'''Prabhupāda:''' Számos ''Upaniṣad'' létezik; ezeket Védáknak nevezik. Az ''Upaniṣadok'' a ''Védák'' főbb tételeit foglalják össze. Ahogyan egy fejezetnek van egy főcíme, úgy az ''Upaniṣadok'' is a ''Védák'' főbb üzeneteit hordozzák. ''Kaṭha-upaniṣad''... összesen 108 ''Upaniṣad'' létezik, amelyek a legfontosabbak. Ezek közül kilenc különösen jelentős. Nos, abból a kilenc ''Upanisádból'' – a ''Śvetāśvatara'', a ''Taittirīya'', az ''Aitareya'', az ''Īśa'', a ''Muṇḍaka'', a ''Māṇḍūkya'' és a ''Kaṭha Upanisád'' – ezek különösen fontosak.

És valahányszor vita merül fel valamely kérdésben, ezekre az ''Upanisádokra'' kell hivatkozni. Ha valaki az ''Upanisádokból'' tud idézni, érvelése rendkívül erőssé válik. Ez a ''śabda-pramāṇa''. A ''pramāṇa'' bizonyítékot jelent. Bizonyíték... ha meg akarjuk nyerni az ügyünket... ahogyan a bíróságon is meggyőző bizonyítékot kell felmutatni, úgy a védikus kultúrában is a ''pramāṇa'' szolgál bizonyítékként. A ''pramāṇa'' tehát bizonyítékot jelent; ez a ''śabda-pramāṇa''.

A védikus kultúra tudósai háromféle bizonyítékot ismernek el. Az egyik a ''pratyakṣa''. A ''pratyakṣa'' közvetlen érzékelést jelent. Például én látlak téged, te pedig látsz engem. Én jelen vagyok, te is jelen vagy. Ez a közvetlen érzékelés. Létezik egy másik bizonyíték is, amelyet ''anumānanak'' neveznek.

Tegyük fel, hogy van egy szoba, ahová épp most érkezem; nem tudom, tartózkodik-e benne valaki. Ám ha hallok valamilyen hangot, arra következtethetek: „Ó, van ott valaki.” Ezt nevezik ''anumānanak''. A logikában ezt hipotézisnek hívják. Ez is bizonyítéknak számít. Ha egy megalapozott feltételezés révén bizonyítékot tudok szolgáltatni, azt is elfogadják.

Létezik tehát közvetlen bizonyíték, valamint az úgynevezett hipotézis vagy következtetésen alapuló bizonyíték. Ám a legerősebb bizonyíték a ''śabda-pramāṇa''. ''Śabda'', ''śabda-brahman'' – ez a ''Védákat'' jelenti. Ha valaki a Védákból származó idézettel támasztja alá állítását, azt el kell fogadni. Senki sem vitathatja a védikus bizonyítékot. Ez a rendszer.

Hogyan is van ez? ''Caitanya Mahāprabhu'' egy remek példát hozott fel erre, amely magukban a Védákban is megtalálható. Olyan ez, mint amikor kagylókürtöt tartunk a ''mūrtik'' szobájában. A kagylókürtöt rendkívül tisztának és transzcendentálisnak tekintik – különben hogyan tarthatnánk ott a ''mūrti'' előtt, hogyan fújhatnánk meg, vagy hogyan ajánlhatnánk fel vele vizet? Hogyan lehetne felajánlani? De mi is ez a kagylókürt? A kagylókürt egy állat csontja. Nem más, mint egy állat csontja.

A védikus előírás azonban úgy szól, hogy ha valaki állati csontot érint, azonnal fürdőt kell vennie; tisztátalanná válik. Valaki mondhatná: „Ó, ez ellentmondás. Egyrészt azt mondják, hogy ha állati csontot érintünk, azonnal meg kell tisztulnunk egy fürdővel, itt pedig állati csont van a ''mūrtik'' szobájában.”

Ez tehát ellentmondás, nemde? Ha az állati csont tisztátalan, hogyan helyezhetjük el a ''mūrtik'' szobájában? Ha pedig tiszta, akkor mi értelme van annak, hogy tisztátalanná válunk tőle, és fürdőt kell vennünk? Hasonló ellentmondásokkal találkozhatunk a védikus előírásokban. Ám mivel a ''Védák'' azt mondják, hogy az állati csont tisztátalan, ezt el kell fogadnunk. Ez az állati csont – a kagylóhéj – azonban tiszta. Éppúgy, ahogy a tanítványaink néha zavarba jönnek, amikor azt mondjuk, hogy hagymát nem szabad fogyasztani, holott a hagyma zöldség.

A ''śabda-pramāṇa'' azt jelenti, hogy a védikus bizonyítékot úgy kell elfogadnunk, hogy ahhoz nem férhet kétség vagy vita. Van értelme; nincs ellentmondás. Megvan a maga értelme. Ahogy már többször említettem a tehénlepény esetét: a védikus előírások szerint a tehénlepény tiszta. Indiában valójában fertőtlenítőként használják. Különösen a falvakban áll rendelkezésre nagy mennyiségű tehénlepény, amellyel az egész házat bekenik, hogy fertőtlenítsék azt.

Sőt, ha a szobát tehénlepénnyel kenjük be, és az megszárad, frissnek érezzük a levegőt, és minden fertőtlenítetté válik. Ez gyakorlati tapasztalat. Egy bizonyos Dr. Ghosh, kiváló vegyész, megvizsgálta a tehénlepényt, hogy kiderítse, miért tulajdonítanak neki akkora jelentőséget a védikus irodalomban. Azt találta, hogy a tehénlepény minden fertőtlenítő tulajdonsággal rendelkezik. Az ''āyurvédában'' a megszárított és hamuvá égetett tehénlepényt fogporként használják; rendkívül hatékony fertőtlenítő fogpor.

Hasonlóképpen számos dolog és előírás létezik a Védákban, amelyek látszólag ellentmondásosnak tűnhetnek, valójában azonban nem azok. Ezek tapasztalaton, transzcendentális tapasztalaton alapulnak. Éppúgy, ahogy az apa azt mondja a gyermekének: „Édes gyermekem, edd meg ezt az ételt! Nagyon finom.” A gyermek pedig elfogadja azt, bízva apjában, a tekintélyben. Az apa azt mondja... a gyermek pedig tudja: „Az apám...” biztos benne, hogy „Az apám sosem adna nekem olyasmit, ami méreg.”

Ezért vakon elfogadja, mindenféle okfejtés vagy az étel tisztaságának vizsgálata nélkül. Ilymódon kell hinnünk nekünk is. Amikor étterembe megyünk – mivel az rendelkezik kormányzati engedéllyel –, el kell hinnünk, hogy az ott felszolgált étel jó, tiszta, higiénikus... de honnan is tudjuk ezt? A tekintély révén. Mivel az étterem kormányzati engedéllyel működik, ezért hiszünk benne.

Hasonlóképpen, a ''śabda-pramāṇa'' azt jelenti, hogy amint a védikus irodalomban megjelenik egy bizonyíték – miszerint „ez így és így van” –, azt el kell fogadnunk. Ekkor tudásunk tökéletessé válik, hiszen tökéletes forrásból fogadjuk el a dolgokat. Ugyanígy van ez ''Kṛṣṇával'' is: Őt a Legfelsőbb Istenségként ismerik el. Bármit is mond, az helyes. El kell fogadnunk. ''Arjuna'' végül így szólt: sarvam etad ''ṛtaṁ'' manye ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]) – „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, elfogadom.” Nekünk is ezt az elvet kell követnünk. Miért bajlódnánk kutatással, amikor a tekintélytől származó bizonyíték már rendelkezésünkre áll?

Tehát idő- és fáradság-megtakarítás céljából el kell fogadnunk a tekintélyt – a valódi tekintélyt. Ez a védikus eljárásmód. Ezért mondják a ''Védák'': ''tad vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet'' (''Muṇḍaka Upanisad'' 1.2.12). ''Tad vijñānārtham'' – vagyis e transzcendentális tudomány elsajátítása érdekében el kell fogadnunk egy ''gurut''. ''Gurum eva'' – mindenképpen szükség van rá; máskülönben nincs rá mód. ''Arjuna'' ezért fogadja el itt ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómestereként; márpedig a lelki tanítómesternek – akárcsak az apának vagy a tanárnak – jogában áll megfeddni a fiát vagy a tanítványát...

A fiú sosem elégedetlen, ha az apja megfeddi; ez mindenütt így illik. Még ha az apa néha durván is viselkedik, a gyermek vagy a fiú eltűri azt. Erre tipikus példa ''Prahlāda Mahārāja'' esete: ártatlan gyermek volt, aki Kṛṣṇa-tudatban élt, apja mégis kínozta. Ő mégsem mondott semmit. „Rendben van.”

Hasonlóképpen, ''Kṛṣṇa'' is – miután felvette a lelki tanítómester szerepét – hatalmas bolondnak nevezi ''Arjunát''. Ahogyan ''Caitanya Mahāprabhu'' is mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.” Vajon bolond volt ''Caitanya Mahāprabhu''? És lehetséges-e egyáltalán, hogy valaki ''Caitanya Mahāprabhu'' lelki tanítómesterévé váljon?

Mindkettő lehetetlen. Még ha nem is tekintjük ''Kṛṣṇa'' megtestesülésének, hanem csupán hétköznapi tudósnak vagy embernek tartjuk ''Caitanya Mahāprabhut'', tudásának nem akadt párja. Ő mégis azt mondta: „A lelki tanítómesterem hatalmas bolondnak talált engem.”

Mit jelent ez? Azt, hogy „az ember – még az én helyzetemben is – mindig bolondnak számít a lelki tanítómestere előtt. Ez pedig a javára válik.” Senkinek sem szabad azt hangoztatnia, hogy „Mit tudsz te? Én jobban tudom nálad.” Ez a hozzáállás nem helyénvaló.

Másrészt, a tanítvány szemszögéből nézve: miért is kellene mindig bolondnak mutatkoznia valaki előtt, hacsak az illető nem rendelkezik valódi felhatalmazással, és nem olyan nagyszerű, hogy képes tanítani engem, miközben én bolondnak számítok? Így kell kiválasztani a lelki tanítómestert, és amint kiválasztottuk, mindig meg kell őriznünk a „bolond” szerepét – még ha valójában nem is vagyunk azok. Ez a helyes hozzáállás.

''Arjuna'' tehát – ahelyett, hogy megmaradt volna a baráti viszony szintjén – önként vállalja a bolond szerepét ''Kṛṣṇa'' előtt. ''Kṛṣṇa'' pedig elfogadja ezt: „Bolond vagy. Úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis bolond vagy, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Ez azt jelenti: „A bolond bánkódik emiatt” – vagyis: „Bolond vagy. Tehát, bolond vagy.” Ez egyfajta kerülőúton történő megfogalmazás.

Akárcsak... hogy is hívják ezt a logikában? Zárójel? Vagy valami ilyesmi? Igen. Ha azt mondom: „Úgy nézel ki, mint az az ember, aki ellopta az órámat”, az valójában azt jelenti, hogy „úgy nézel ki, mint egy tolvaj”. Hasonlóképpen (kuncogás), ''Kṛṣṇa'' is kerülő úton mondja ki: „Kedves ''Arjunám'', úgy beszélsz, mint egy bölcs ember, mégis olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódik.”

Folytasd.

'''Bhakta:''' „A ''Śvetāśvatara'' ''Upaniṣad'' kijelenti, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége számtalan élőlény fenntartója, akiknek helyzete egyéni tetteik és azok visszahatásai szerint alakul. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes kiterjedései révén minden élőlény szívében jelen van. Csak azok a szent emberek érhetik el a tökéletes, örök békét, akik képesek ugyanazt az Istenség Legfelsőbb Személyiségét látni mind a külső, mind a belső világban.

„Ugyanezt az itt ismertetett védikus igazságot kapja meg ''Arjuna'' – és ezzel együtt a világ minden olyan embere, aki rendkívül műveltnek mutatja magát, ám valójában igen csekély tudással rendelkezik. Az Úr világosan kijelenti, hogy Ő maga, ''Arjuna'' és a csatatéren összegyűlt összes király örökké egyéni lények, és hogy az Úr örökké az egyéni élőlények fenntartója.”

'''Prabhupāda:''' Hogyan szól az eredeti vers? Olvasd fel.

'''Bhakta:''' „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek a királyok...” ([[HU/BG 2.12|BG 2.12]])

'''Prabhupāda:''' Nos: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én ne léteztem volna, vagy te, vagy ezek az emberek.” Itt elemző módon fogalmaz: „Én, te és...” – első személy, második személy és harmadik személy. Ez teljes körű. „Én, te és mások.” ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondja: „Soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és mindazok a személyek, akik ezen a csatatéren összegyűltek, ne léteztünk volna.” Ez azt jelenti, hogy „a múltban Én, te és ők mindannyian egyénileg léteztünk”. Egyénileg.

A ''Māyāvādī'' elmélet szerint a végső lélek személytelen. Akkor hogyan mondhatja ''Kṛṣṇa'' azt, hogy „soha nem volt olyan idő, amikor Én, te és ezek a személyek ne léteztünk volna”? Ez azt jelenti: „Én egyénként léteztem, te egyénként léteztél, és mindazok a személyek, akik előttünk állnak, szintén egyénként léteztek. Soha nem volt ilyen idő.”

Nos, mi a válaszod, ''Dīnadayāla''? ''Kṛṣṇa'' azt mondja, sosem olvadtunk össze. Mindannyian egyének vagyunk. És azt mondja: „Soha nem fogunk...” „...sosem lesz olyan idő, amikor nem létezünk.” Ez azt jelenti, hogy a múltban egyénként léteztünk, a jelenben kétségtelenül egyénként létezünk, és a jövőben is egyénként fogunk létezni tovább.

Akkor mégis mikor merül fel a személytelen felfogás? Múlt, jelen, jövő – ez a három időszak létezik. Nos? Minden időszakban egyének vagyunk. Akkor mikor válik Isten, én vagy te személytelenné? Hol van erre lehetőség?

Nos, ''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti: „Sosem volt olyan idő, amikor én, te és mindezek az egyéni királyok vagy katonák... nem léteztünk volna a múltban.” A múltban tehát egyénként léteztünk, és a jelenben is kétségtelenül egyénként létezünk. Te a tanítványom vagy, én a lelki tanítómestered, de neked megvan a saját egyéniséged, Nekem pedig a sajátom. Ha nem értesz egyet velem, megtagadhatsz.

Ez a te egyéniséged. Ha tehát nem szereted ''Kṛṣṇát'', nem juthatsz el a Kṛṣṇa-tudatig. Ez a te egyéniséged. Ez az egyéniség tehát megmarad. Hasonlóképpen, ha ''Kṛṣṇa'' nem kedvel téged, megtagadhatja tőled a Kṛṣṇa-tudatot. Nem arról van szó, hogy mivel betartod az összes szabályt és előírást, ''Kṛṣṇa'' köteles lenne elfogadni téged. Nem. Ha úgy ítéli meg, hogy „ez az ember képtelen alak, nem fogadhatom el”, akkor elutasít.

Tehát, Ő rendelkezik egyéniséggel, neked is van egyéniséged, és mindenkinek van egyénisége. Hol merül fel az impersonalizmus (személytelenség) kérdése? Erre semmi lehetőség nincs. Ha pedig nem hiszel ''Kṛṣṇának'', nem hiszel a Védákban – eltekintve minden mástól, ''Kṛṣṇát'' a legfőbb tekintélyként, az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként ismerik el –, akkor hogyan is haladhatnál előre a tudásban? Erre semmi esély nincs. Az egyéniség kérdése tehát megkérdőjelezhetetlen; ez a tekintély álláspontja.

Ám a tekintély álláspontján túl a saját józan eszedet és érveidet is alkalmaznod kell. Tudsz mondani akár egyetlen példát is arra, hogy két fél között teljes az egyetértés? Nem. Nézz csak körül. Legyen szó államról, családról, közösségről vagy nemzetről: sehol sincs egyetértés. Még a törvényhozó testületekben vagy a saját országodban sem. Vegyük például a Szenátust. Mindenki az ország érdekét tartja szem előtt, mégis a saját egyéni nézőpontja szerint gondolkodik.

Az egyikük úgy véli: „Az országom jóléte ezen az úton biztosítható.” Különben miért lenne versengés az elnökválasztás során? Mindenki azt hangoztatja: „Amerikának Nixonra van szüksége.” A másik elnökjelölt pedig azt mondja: „Amerikának rám van szüksége.” De miért van szükség kettőre? Ha Amerikának szüksége van rád, és mindketten... nem. Itt az egyéniség játszik szerepet. Nixon úr véleménye eltér a másik jelölt véleményétől.

A törvényhozásban, a Szenátusban, a Kongresszusban vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetében mindenki a saját egyéni nézőpontját képviselve vitázik. Különben miért lenne annyi különböző zászló a világon? Sehol sem beszélhetünk személytelenségről. Mindenütt a személyiség dominál. Mindenütt a személyiség és az egyéniség a meghatározó. Ezt tehát el kell fogadnunk. Alkalmaznunk kell a józan eszünket és az érveinket, ugyanakkor el kell fogadnunk a tekintélyt. Így a kérdés megoldódik. Máskülönben rendkívül nehéz a helyzet.

'''Bhakta:''' „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb egyéni személy, és ''Arjuna'' – az Úr örök társa – valamint az ott összegyűlt királyok pedig mind egyéni, örök személyek. Nem arról van szó, hogy a múltban ne léteztek volna egyénként, vagy hogy a jövőben ne léteznének... vagyis hogy ne maradnának fenn örök személyekként. Egyéniségük a múltban is létezett, és a jövőben is megszakítás nélkül fennmarad.

Ezért semelyik egyéni élőlény miatt sincs ok a bánatra. A ''Māyāvādī'', vagyis személytelen elmélet szerint a felszabadulás után az egyéni lélek – amely a ''māyā'', azaz az illúzió miatt különült el – beleolvad a személytelen ''Brahmanba'', megszűntetve egyéni létezését...”

'''Prabhupāda:''' A ''Māyāvādīk'' azt állítják, hogy ez az egyéniség csupán ''māyā''. Elképzelésük szerint a lélek – a teljes lélek – egyetlen egységes tömb. Elméletüket ''ghaṭākāśa-poṭākāśanak'' nevezik. Ez a kifejezés... nos, gondoljunk csak az égre. Az ég egy kiterjedés, egy személytelen kiterjedés. Ha veszünk egy edényt – mondjuk egy vizeskorsót vagy egy lezárt edényt ... akkor az edény belsejében is ott van az ég, egy kis darabka belőle. Amint az edény eltörik, a kinti, nagyobb ég és az edény belsejében lévő kis ég összeolvad. Ez a Māyāvāda-elmélet lényege. Ám ez az analógia nem alkalmazható. Az analógia hasonlóságokon alapul; ez az analógia szabálya. Az eget nem lehet összehasonlítani...

Az edény belsejében lévő kis égdarab nem hasonlítható össze az élőlénnyel. Az anyag anyagi természetű dolog. Az ég anyag, az egyéni élőlény pedig lelki. Hogyan állíthatnánk hát ilyesmit? Vegyünk például egy apró hangyát: az egy lelki lény, amely rendelkezik saját egyéniséggel. Ezzel szemben egy nagy, élettelen kő, egy domb vagy egy hegy nem rendelkezik egyéniséggel.

Az anyagnak tehát nincs egyénisége, a léleknek viszont van. Ha pedig a hasonlóság pontjai nem egyeznek, akkor nem beszélhetünk analógiáról. Ez az analógia szabálya. Nem vonhatunk párhuzamot anyag és lélek között. Ezért ez az analógia – a ''ghaṭākāśa-poṭākāśa'' – hibás.

A ''Bhagavad-gītāban'' egy másik bizonyítékot találunk. ''Kṛṣṇa'' azt mondja: ''mamaivāṁśo jīva-bhūta'' ([[HU/BG 15.7|BG 15.7]]) – „Ezek az egyéni lelkek az Én részeim”, ''jīva-loke sanātanaḥ'' – „és örökkévalók”. Ez azt jelenti, hogy örökké részek maradnak. Hogyan támasztható alá akkor a Māyāvāda-elmélet, amely szerint a ''māyā'' – a ''māyā'' általi fedettség – miatt tűnnek most egyéninek és elkülönültnek, de amint a ''māyā'' leple eltűnik, összeolvadnak, akárcsak az edény belsejében lévő kis égdarab és a kinti nagy ég? Logikai szempontból ez az analógia tehát hibás, ...valamint hiteles védikus szempontból is. Ők örökké töredékek.

Számos egyéb bizonyíték is található a ''Bhagavad-gītāban''. A ''Bhagavad-gītā'' azt tanítja, hogy a lélek nem darabolható fel. Ha tehát azt állítjuk, hogy a lélek a ''māyā'' (illúzió) takarója miatt vált töredékké, az sem lehetséges. A lélek nem darabolható fel. Bár egy nagy papírlap kis darabokra vágható – mivel az anyag –, lelki értelemben ez nem lehetséges. Lelki szinten a töredékek örökké töredékek maradnak, a Legfelsőbb pedig a Legfelsőbb. ''Kṛṣṇa'' a Legfelsőbb, mi pedig töredékrészek vagyunk. Örökké töredékek maradunk.

Ezek a dolgok igen szépen, különböző helyeken kerülnek kifejtésre a ''Bhagavad-gītāban''. Arra kérlek benneteket, hogy mindannyian szerezzetek be egy példányt a ''Bhagavad-gītából'', és tanulmányozzátok azt figyelmesen. Szeptemberben vizsga is lesz. Persze ez önkéntes alapú, de arra kérlek benneteket, készüljetek fel a jövő szeptemberi vizsgára. Aki pedig sikeresen teljesíti a vizsgát, megkapja a ''Bhakti-śāstrī'' címet. Szétosztottátok már azt...? Igen.

Folytasd!

'''Bhakta:''' „Az az elmélet sem nyer itt megerősítést, miszerint az egyéniség csupán a feltételekhez kötött állapotra jellemző. ''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége a jövőben is fennmarad – ahogyan az...”

'''Prabhupāda:''' ''Kṛṣṇa'' sosem mondja azt, hogy a felszabadulás után az egyéni lelkek összeolvadnának a Legfelsőbb Lélekkel. ''Kṛṣṇa'' ezt sosem állítja a ''Bhagavad-gītāban''.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' világosan kijelenti, hogy az Úr és a többiek egyénisége – ahogyan azt az ''Upaniṣadsok'' is megerősítik – örökké fennmarad. ''Kṛṣṇa'' e kijelentése hiteles.”

'''Prabhupāda:''' Igen, az ''Upaniṣad'' azt mondja: ''nityo nityānām''. A ''nitya'' szó örökkévalót jelent; a Legfelsőbb Úr a legfőbb örökkévaló, mi, egyéni lelkek pedig szintén sok örökkévaló lény vagyunk. Ő tehát az örökkévalók vezetője. ''Eko bahūnām''... hogyan is vezet Ő? ''Eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān'' (''Kaṭha-upanisad'' 2.2.13).

Az az egyetlen, egyes számú örökkévaló személy gondoskodik a többi örökkévaló lény minden szükségletéről. Ezek a dolgok világosan szerepelnek a Védákban. Sőt, mi magunk is tapasztaljuk ezt. Ahogyan a keresztény teológiában is: az egyén elmegy a templomba, és így imádkozik Istenhez: „Add meg nekünk mindennapi kenyerünket!” Miért kéri Istentől? Persze az ateista réteg ma már azt tanítja nekik: „Hol van a kenyér? Templomba jártok? Gyertek hozzánk, mi majd adunk kenyeret.”

Szóval, ez a védikus gondolatmenet ott is megtalálható. A ''Véda'' azt mondja: ''eko bahūnāṁ vidadhāti kāmān''. Ő, a Legfelsőbb és Örök, gondoskodik minden más egyéni örök lényről, és fenntartja őket. A Biblia is erre int: „Menj, és kérd a kenyeredet Istentől.”

Ha tehát Isten nem lenne a fenntartó és a gondviselő, miért létezne ez az utasítás? Ő a vezető; Ő a fenntartó. A ''Védák'' világosan kimondják, hogy ez a helyzet. Ő a Legfelsőbb. És ha valaki ezt felismeri, békére lelhet. Ez a védikus tanítás.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' e kijelentése hiteles, mivel ''Kṛṣṇa'' nem eshet az illúzió (''māyā'') hatása alá. Ha az egyéniség...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Ha a ''māyāvādī'' filozófus azt állítja, hogy ''Kṛṣṇa'' e kijelentése a ''māyā'' hatása alatt született – mondván: „Ő azt állítja, hogy »mindenki egyéniség volt a múltban is«; pedig nem, a múltban mindenki egy volt, egyetlen tömeg, homogén egység; a ''māyā'' miatt váltunk egyéniségekké...”

Ha a ''māyāvādī'' így beszél, akkor ''Kṛṣṇa'' is csupán egy lesz a feltételekhez kötött lelkek közül. Nem... elveszíti a tekintélyét. Mert a feltételekhez kötött lélek nem képes átadni az igazságot. Én is feltételekhez kötött lélek vagyok. Nem mondhatok olyasmit, ami abszolút igazság.

Tehát, ''Kṛṣṇát'' az Abszolútként fogadják el. Ha tehát elfogadjuk a ''Māyāvādī'' elméletet, akkor el kell vetnünk ''Kṛṣṇa'' tanítását. Ha elvetjük ''Kṛṣṇát'', akkor feleslegessé válik ''Kṛṣṇa'' könyvének, a ''Bhagavad-gītának'' az olvasása is. Értelmetlen és időpocsékolás lenne, ha Ő is csak egy olyan feltételekhez kötött lélek volna, mint mi; hiszen egy feltételekhez kötött lélektől nem fogadhatunk el útmutatást.

Ami a lelki tanítómestert illeti: még ha feltételezzük is róla, hogy feltételekhez kötött lélek, ő akkor sem a saját nevében beszél. ''Kṛṣṇa'' képviseletében szól. A védikus elv pedig az, hogy aki nem szabadult meg az anyagi lét feltételeitől, az nem adhat át nekünk tökéletes tudást.

A feltételekhez kötött lélek – bármilyen képzett vagy művelt legyen is tudományos szempontból – nem képes tökéletes tudást nyújtani. Csak az adhat tökéletes tudást, aki felülemelkedett az anyagi törvények hatásán.

Hasonlóképpen ''Śaṅkarācārya'' is az impersonalista nézeteket vallja, mégis elfogadja ''Kṛṣṇát'' legfőbb tekintélynek. Sa ''bhagavān svayaṁ kṛṣṇa'' ([[HU/SB 1.3.28|SB 1.3.28]]): „''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége.” A modern ''Māyāvādī'' filozófusok – az emberek megtévesztése végett – nem hozzák nyilvánosságra ''Śaṅkarācārya'' ezen kijelentését. Ám ''Śaṅkarācārya'' szavai léteznek; bizonyítékkal is szolgálhatunk erre. Ő legfőbb tekintélyként ismeri el ''Kṛṣṇát''.

Számos csodálatos költeményt írt ''Kṛṣṇa'' dicsőítésére vagy imádatára. Élete végén pedig így szólt: ''bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate'': „Ti ostoba bolondok! Azt hiszitek, a nyelvtan tanulmányozásával megérthetitek a dolgokat? Ez mind badarság.” ''Bhaja govindam'': „Imádjátok ''Govindát''.” ''Bhaja govindaṁ bhaja''... – háromszor ismétli meg: „Imádjátok ''Govindát''.” ''Bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindam''. Ahogyan ''Caitanya Mahāprabhu'' is háromszor mondja: *''harer nāma harer nāma harer nāma''* (CC ''Ādi'' 17.21). A háromszori ismétlés különös hangsúlyt jelent. Ahogyan mi is mondjuk néha: „Csináld ezt, csináld ezt, csináld ezt.” Ez azt jelenti, hogy nincs helye az ellenvetésnek; ez végleges utasítás. Ha valamit háromszor hangsúlyoznak, az végérvényesnek számít. Ezért mondja ''Śaṅkarācārya'': ''bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ mūḍha-mate''. ''Mūḍha''. A ''mūḍha'' jelentését már többször elmagyaráztam. A ''mūḍha'' annyit tesz: gazember, szamár. „A nyelvtani tudásodra támaszkodsz” – a ''dukṛn-karaṇera''.

A ''dukṛn'' nyelvtani toldalékokra és igetövekre utal. „Erre az igetőre meg arra az igetőre támaszkodsz, és saját értelmezést gyártasz, másképp magyarázod a dolgokat. Mindez képtelenség. Ez a ''dukṛn-karaṇe'', ez a nyelvtani csűrés-csavarás nem ment meg a halál pillanatában. Te gazember, inkább imádd ''Govindát'', ''Govindát'', ''Govindát''!” Ez ''Śaṅkarācārya'' útmutatása.

Mivel ő maga is bhakta volt – méghozzá nagy bhakta –, viszont ateistának tettette magát, hogy szót érthessen az ateistákkal. Ha nem ateistaként mutatkozik be, az ateista követők nem hallgatták volna meg. Ezért átmenetileg a ''Māyāvāda'' filozófiát képviselte. A ''Māyāvāda'' filozófia nem fogadható el örök érvényűnek. Az örök filozófia a ''Bhagavad-gītā''. Ez a végleges ítélet.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „Ha az egyéniség nem volna valóságos tény, akkor ''Kṛṣṇa'' nem hangsúlyozta volna ennyire, még a jövőre nézve sem. A ''māyāvādī''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Azt mondja, hogy nem volt olyan időszak, amikor ne lettünk volna egyéniségek, és a jövőben sem lesz olyan idő, amikor megszűnünk egyéniségnek lenni. Ami pedig a jelent illeti: mindannyian egyéniségek vagyunk. Tudjátok. Tehát, hol van annak a lehetősége, hogy elveszítsük egyéniségünket, és személytelenné váljunk? Nem. Erre semmi esély nincs.

Ez az üresség-elmélet és a személytelenség tana csupán mesterséges módja annak, hogy tagadjuk az anyagi lét zavarba ejtő sokféleségét. Ez csak a negatív oldal. Nem a pozitív oldal. A pozitív oldal az, amit ''Kṛṣṇa'' mond: ''tyaktvā dehaṁ'' punar janma naiti ''mām'' eti ''kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]) – „Miután elhagyja ezt az anyagi testet, hozzám jön.” Éppúgy, ahogy miután elhagyod ezt a szobát, be kell lépned egy másikba. Nem mondhatod azt, hogy „Miután elhagyom ezt a szobát, az égben fogok élni.” Hasonlóképpen, ha a test elhagyása után ''Kṛṣṇához'' mész a lelki birodalomba, megmarad az egyéniséged, de lelki tested lesz. Amikor lelki testről van szó, nincsenek nehézségek vagy zavarok.

Ahogyan a te tested különbözik a vízi élőlények testétől... a vízi élőlényeket nem zavarja a víz, mert a testük olyan felépítésű. Békében élhetnek ott. Te viszont nem tudnál ott élni. Ugyanígy, ha a halakat kivesszük a vízből, nem tudnak életben maradni.

Hasonlóképpen, mivel lelki lény vagy, nem élhetsz békében ebben az anyagi világban. Ez idegen közeg számodra. Ám amint belépsz a lelki világba, életed örökkévalóvá, boldoggá és tudással telivé válik – igazi békére lelsz. ''Tyaktvā dehaṁ'' punar janma naiti ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]). ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Miután elhagyja ezt a testet, nem tér vissza az anyagi világ viszontagságai közé.” ''Mām'' eti – „Hozzám jön.” A „Hozzám” az Ő birodalmát, kíséretét, társait – mindet – magában foglalja.

Ha egy gazdag ember vagy egy király azt mondja: „Rendben, gyere hozzám”, az nem jelenti azt, hogy ő személytelen. Ha egy király azt mondja: „Gyere...” Ez azt jelenti, hogy van palotája, titkára, szép lakosztálya – minden rendelkezésére áll. Hogyan is lehetne személytelen? Ő azonban csak annyit mond: „Gyere hozzám.” Ez az „én” mindent magában foglal; ez az „én” nem személytelenséget jelent. A ''Brahma-saṁhitāból'' pedig a következő információt kapjuk:
:''lakṣmī-sahasra-śata-sambhrama-sevyamānaṁ''
:''surabhīr abhipālayantam''
(Bs. 5.29)

Tehát, Ő nem személytelen. Teheneket gondoz, a szerencseistennők százai és ezrei veszik körül, ott vannak a barátai, a kísérete, a királysága, a háza – mindene ott van. Így aztán szóba sem jöhet a személytelenség.

Igen.

'''Bhakta:''' „A ''māyāvādīk'' érvelhetnek úgy, hogy az az egyéniség, amelyről ''Kṛṣṇa'' beszél, nem lelki, hanem anyagi. Még ha elfogadjuk is azt az érvelést, hogy az egyediség anyagi természetű, hogyan lehet mégis megkülönböztetni ''Kṛṣṇa'' egyediségét?

'''Prabhupāda:''' Ezért ők is anyaginak tekintik ''Kṛṣṇát''. Ezt a nézetet ''Kṛṣṇa'' el is ítéli. Ez a ''Bhagavad-gītā'' 9.11. versében található meg: ''vajānanti māṁ mūḍhā mānuṣīṁ tanum āśritam'' – „Mivel emberi alakban jelentem meg, ezek a tudatlanok gúnyolnak engem, azt gondolva, hogy én is közéjük tartozom.” ''Mūḍha''. A ''mūḍha'' jelentése: tudatlan bolond. Ahogyan például Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem magára ''Kṛṣṇára'' vonatkozik... hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó lélekre.” Ez azt jelenti, hogy közénk tartozóként azonosítja ''Kṛṣṇát'': azt hiszi, hogy a teste és a lelke elkülönül egymástól.

Ám ''Kṛṣṇa'' nem ilyen... ''Kṛṣṇa'' azt mondta: ''sambhavāmy ātma-māyayā'' ([[HU/BG 4.6|BG 4.6]]) – „Saját, eredeti formámban jelenek meg. Nem változom meg.” Mi változunk. Az egyéni lélek... ''prakṛteḥ kriyamāṇāni'' ([[HU/BG 3.27|BG 3.27]]). Őt a ''prakriti'', vagyis az anyagi természet irányítja és befolyásolja, de ''Kṛṣṇát'' nem irányítja vagy befolyásolja a természet. Ő saját hatalmánál fogva érkezik, úgy, ahogyan valójában van – ''ātma-māyayā''. Ez a különbség. Ezért Ő nem vált testet. Amikor én jövök, testet váltok. Most talán ebben a testben vagyok, legközelebb talán egy másikban leszek. Ez anyagi folyamat, és ezért felejtek. Ahogyan ''Kṛṣṇa'' mondja a negyedik fejezetben: „Sokszor eljöttünk már mindketten. Te elfelejtetted.” Mivel anyagi testet váltunk, ezért felejtünk. Ezeket a dolgokat mind elmagyarázzuk majd.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Kṛṣṇa'' megerősíti egyéni mivoltát a múltban, és megerősíti egyéni mivoltát a jövőben is. Számos módon igazolta egyéni mivoltát, és kinyilvánították, hogy a személytelen ''Brahman'' az Ő alárendeltje. ''Kṛṣṇa'' mindvégig megőrizte lelki egyéniségét; ha viszont közönséges, anyagi kötöttségek alatt álló lénynek tekintjük, aki egyéni tudattal rendelkezik, akkor a ''Bhagavad-gītā'' mint hiteles szentírás elveszíti értékét.”

„Egy közönséges ember, akit az emberi gyarlóság minden hibája jellemez, képtelen olyasmit tanítani, ami érdemes a meghallgatásra. A ''Bhagavad-gītā'' magasabb rendű az ilyen műveknél. Semmilyen világi könyv nem mérhető a ''Bhagavad-gītāhoz''. Ha valaki közönséges embernek tekinti ''Kṛṣṇát'', a ''Bhagavad-gītā'' minden jelentőségét elveszíti.”

„A ''māyāvādī'' azt állítja, hogy az ebben a versben említett sokféleség csupán konvencionális, és így a testre vonatkozik. Ám e vers előtt már elutasították az ilyen, testtel kapcsolatos elképzelést. Miután elvetették az élőlények a testtel való azonosítását, hogyan lehetséges, hogy ''Kṛṣṇa'' ismét a testre vonatkozó, pusztán konvencionális állítást fogalmazzon meg?”

„A sokféleség tehát lelki természetű, amint azt olyan nagy tanítók is megerősítik, mint ''Śrī Rāmānuja''. A ''Bhagavad-gītā'' számos helyen világosan kimondja, hogy ezt a lelki sokféleséget az Úr hívei értik meg.”

„Akik irigykednek ''Kṛṣṇára'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, azoknak nincs hiteles hozzáférésük ehhez a nagyszerű műhöz. Ahogyan a nem hívő közelít a ''Bhagavad-gītā'' tanításaihoz, az ahhoz hasonlatos, mint amikor a méh a mézesüveg külsejét nyalogatja. Nem érezhetjük a méz ízét, ha nem kóstoljuk meg azt, ami az üveg belsejében van. Hasonlóképpen, a ''Bhagavad-gītā'' misztikus mélységeit is csak a hívek érthetik meg.”

„Senki más nem érezheti az ízét, ahogyan azt a könyv negyedik fejezete is kijelenti. A ''Gītāhoz'' azok sem férhetnek hozzá, akik irigylik az Úr létezését. Ezért a ''Gītā māyāvādī'' magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr ''Caitanya'' megtiltotta nekünk, hogy elolvassuk a ''māyāvādīk'' által írt magyarázatokat.”

'''Prabhupāda:''' Igen. Az Úr ''Caitanya'' világosan kijelentette: ''māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa'' (CC Madhya 6.169). Katasztrófába sodorja magát az ember, ha egy ''māyāvādī'' filozófus magyarázatát hallgatja a Védikus irodalom megértése érdekében. Ez az Ő utasítása. ''Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa''. A ''sarva-nāśa'' jelentése: katasztrófa. Valóban katasztrófa. A ''māyāvadi-bhāṣya'', vagyis a ''māyāvādī'' magyarázat esetében csupán azt próbálják elhitetni az egyénnel – az apró, egyéni lelki szikrával –, hogy „Te vagy a Legfelsőbb”.

Így ő csak egy „Dr. Béka” típusú tudós. Értitek? Annyira felfuvalkodott, annyira felfuvalkodott, hogy... egyszer csak kipukkad. Ezért katasztrofális. Katasztrofális. (kuncogás) ''Māyāvadi-bhāṣya śunile haya sarva-nāśa''. Szóval, ennyi az egész. Vége? Igen. Ó, még nem?

'''Bhakta:''' „Ezért a ''Gītā māyāvādī'' magyarázata a teljes igazság rendkívül félrevezető bemutatása. Az Úr ''Caitanya'' megtiltotta nekünk a ''māyāvādīk'' által írt magyarázatok olvasását, és figyelmeztetett: aki a ''māyāvādī'' filozófia alapján próbálja megérteni a tanítást, elveszíti azon képességét, hogy felfogja a ''Gītā'' valódi titkát.”

„Ha az egyéniség csupán az empirikus (megtapasztalható*) univerzumra vonatkozik, akkor nincs szükség az Úr tanításaira. Az egyéni lelkek és az Úr sokfélesége örök tény, amelyet – ahogyan azt már említettük – a ''Védák'' is megerősítenek.”

'''Prabhupāda:''' Szóval, olvassátok nagyon figyelmesen a ''Bhagavad-gītāt''. Sok ellentétes nézettel fogtok találkozni, így érvelnetek kell, és meg kell győznötök őket.

Hmm. (megérkezik a saṅkīrtana-csoport, és hódolatukat ajánlják)

Nos, hogy szól a jelentésetek?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap 125 magazint adtunk el, és húsz dollárt gyűjtöttünk össze. Ma, eddig a nap folyamán... mennyit adtál el ma?

'''Bhakta:''' Nyolcvanötöt.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Eddig nyolcvanöt.

'''Prabhupāda:''' És még hátra van az éjszaka.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Ma este, ma este kimegyünk.

'''Bīrabhadra:''' Van egy kérdésem. Nagyjából az előadásod felénél említetted, hogy ''Kṛṣṇa'' azt mondta: mindig is létezett mindenki. „Én léteztem, te léteztél, és mindenki itt létezett.” Ez azt jelenti, hogy mi, akik ebben a szobában vagyunk, szintén léteztünk? Mindig is léteztünk?

'''Prabhupāda:''' Te mit gondolsz?

'''Bīrabhadra:''' Nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Igen. Az „összes” azt jelenti, hogy ebbe a teremben lévő összes ember is beleértendő. Te is.

'''Bīrabhadra:''' Én is léteztem?

'''Prabhupāda:''' Igen. Léteztél a múltban, létezel a jelenben, és létezni fogsz a jövőben is. Rendben van így?

'''Bīrabhadra:''' Most már értem.

'''Prabhupāda:''' Hmm?

'''Bhakta:''' Olvastam valahol az írásaidban, hogy ''Rādhā'' és ''Kṛṣṇa'' bizalmas időtöltéseinek megértéséhez azokat a ''gopīkat'' kell szolgálni, akik maguk is a ''gopīk'' szolgálói; ebből arra következtettem, hogy Te is a ''gopīk'' szolgálója vagy. Jól gondolom? Vagyis... én hogyan szolgálhatom a ''gopīk'' szolgálóit?

'''Prabhupāda:''' A ''gopīk'' nem feltételekhez kötött lelkek. Ők felszabadult lelki lények. Szóval, mindenekelőtt ki kell lépned ebből a feltételekhez kötött életből. Csak azután merülhet fel a ''gopīk'' szolgálatának kérdése. Jelenleg ne legyél túlságosan buzgó a ''gopīk'' szolgálatát illetően. Mindössze próbálj meg kilépni a feltételekhez kötött életből. Eljön majd az idő, amikor képes leszel a ''gopīkat'' szolgálni.

Ebben a feltételekhez kötött állapotban nem tudunk semmit sem szolgálni. Ezt maga ''Kṛṣṇa'' végzi. ''Kṛṣṇa'' azonban lehetőséget ad nekünk a szolgálatra az ''arcā-mārga'' (az Istenség imádatának) útján. Például amikor gondoskodunk ''Kṛṣṇa mūrtijáról'', és szabályok, illetve elvek szerint ''prasādamot'' (megszentelt ételt) ajánlunk fel Neki. Így kell haladnunk előre: a szent név zengésével (éneklésével), a hallással, a templomi imádattal, az ''ārati'' végzésével és a ''prasādam'' felajánlásával. Ahogy ilymódon haladunk előre, ''Kṛṣṇa'' magától feltárja majd előtted a dolgokat, és megérted a saját helyzetedet, valamint azt, hogyan kell cselekedned...

A ''gopīk'' azok, akik mindig, szüntelenül az Úr szolgálatában állnak. Ez az örök kapcsolat tehát majd feltárul. Erre várnunk kell. Nem utánozhatjuk azonnal a ''gopīk'' szolgálatát. Jó gondolat, hogy szolgálni akarjuk a ''gopīkat'', de ez időbe telik. Nem megy azonnal. Most a szabályokat, előírásokat és a mindennapi feladatokat kell követnünk.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Vajon a felszabadult lelkek is törekszenek erre a Kṛṣṇa-tudatra? Azok, akik már felszabadulttá váltak...

'''Prabhupāda:''' Ők tökéletessé válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A felszabadult lélek azt jelenti... mi épp csak próbálunk Kṛṣṇa-tudatúvá válni. Valójában még nem vagyunk teljes Kṛṣṇa-tudatban. Olyanok vagyunk... mint egy beteg ember, aki próbál felépülni. Akinél a felépülés már megtörtént, annál nem kérdéses az egészséges élet. Mi megpróbálunk egészségessé válni – ez a jelenlegi helyzetünk. Arra törekszünk, hogy Kṛṣṇa-tudatúak legyünk. Aki pedig felszabadult, az nem más, mint Kṛṣṇa-tudatú. Érted? Igen.

A Kṛṣṇa-tudat az élet tökéletessége. Szabályozó elvek segítségével próbáljuk elérni a tökéletesség e szintjét. Ám amikor valóban ezen a szinten állunk, ott már nincs más, csak Kṛṣṇa-tudat. Ez az élet tökéletessége. Ez a mi valódi, felszabadult állapotunk. ''Jīvera svarūpa haya nitya-kṛṣṇa-dāsa'' (CC Madhya 20.108). Ez a mi ''svarūpánk''. A ''svarūpa'' az élőlény valódi, eredeti természetét jelenti. A ''mukti'', vagyis a felszabadulás pedig azt jelenti, hogy eljutunk ebbe a valós állapotba. Ahogyan az egészséges élet azt jelenti, hogy a beteg állapotból visszatérünk a normális életbe. Ez az egészséges és a normális élet.

Szóval, a Kṛṣṇa-tudat a mi normális tudatállapotunk. Ez a normális tudatállapot jelenleg szennyezett. Számos másfajta tudatállapotunk is van. Ez a folyamat tehát arra irányul, hogy megszabaduljunk ezektől a – mondhatni – fertőzött tudatállapotoktól, és eljussunk a tiszta Kṛṣṇa-tudat valós szintjére.

Egy kérdés. Több nem. Majd legközelebb.

Igen?

'''Bhakta:''' A ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' azt mondtad... vagyis az áll benne, hogy ''Vyāsadeva'' attól tartott, amikor ''Sūta Gosvāmī'' megszületett, hogy a gyermek elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

'''Prabhupāda:''' Hm?

'''Bhakta:''' A ''Śrīmad-Bhāgavatam'' azt írja, hogy ''Vyāsadeva'' attól félt: ''Sūta Gosvāmī'' születésekor elhagyja majd az otthonát, mivel már eleve felszabadult lélek volt.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bhakta:''' De vonzódott ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez.

'''Prabhupāda:''' Igen.

'''Bhakta:''' Szóval, mi van akkor...?

'''Prabhupāda:''' Ez a felszabadult lélek jellemzője. Mert az, hogy vonzódunk ''Kṛṣṇához'', a természetes állapotunk. Ő tehát felszabadult lélek volt; ezért természetes módon vonzódott ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez. Ez az ő természetes élete. Aki nem vonzódik ''Kṛṣṇa'' kedvteléseihez, az Johnson elnök kedvteléseihez fog vonzódni. (nevetés)

Az embernek valamihez vonzódnia kell. Akár a kutya kedvteléseihez is vonzódhat. Nem látod, hogyan szolgálja ki valaki a kutyát? A kutya megáll, vizel, és ő is megáll. Értitek? Emberi lény, mégis arra vár, hogy a kutya elvégezze a dolgát. Mennyire odafigyel a kutya tevékenységére!

Ha tehát nem Isten kedvtelései vonzanak, akkor a kutya kedvtelései fognak vonzani. Nincs más választás: vagy ''māyā'', vagy ''Kṛṣṇa''. Az ateisták és az agnosztikusok tagadják ''Kṛṣṇa'' kedvteléseit; ezért továbbra is az anyagi világ dolgai vonzzák őket.

Igen?

'''Madhudviṣa:''' ''Prabhupāda'', azt hiszem, ez... vajon az Úr ''Caitanya'' egy ''Māyāvādī sannyāsītól'' vette fel a ''sannyāsát''?

'''Prabhupāda:''' Igen. Ez csupán formaság. Nem igazán lényeges. Mert a ''Māyāvādī sannyāsīk'' is védikus ''sannyāsīk''. Nem kívülállók. Bár a Védákról alkotott értelmezésük eltérő, követik a védikus szabályokat. Ezért a ''sannyāsa'' felvétele a védikus szabályok elvének követését jelenti.

Szóval, a ''māyāvādī sannyāsī'' értelmezése eltérhet, de ő maga követi a védikus szabályokat. Ezért a ''sannyāsa'' felvétele a védikus szabályok követését jelenti. Ezért akár ''māyāvādītól'' is fel lehet venni a ''sannyāsát''. Nem számít.

Ám túl kell lépni a védikus szabályok korlátain. Ez a Kṛṣṇa-tudat. ''Caitanya Mahāprabhu'' is... bár felvette a ''sannyāsát'', nem vette fel a ''sannyāsī'' címet. A ''sannyāsa-guruja Keśava Bhāratī'' volt. Természetes lett volna, ha felveszi a ''Bhāratī'' címet – például ''Śrī Kṛṣṇa Bhāratī'' vagy hasonló –, de ő ''Śrī Kṛṣṇa Caitanya'' maradt. A ''Caitanya'' név annak a ''brahmacārīnak'' a neve, aki egy Bhāratī-rendű ''sannyāsī'' szolgálatában áll.

Egy ''brahmacārī''. A ''brahmacārīk''... egy ''sannyāsī'' asszisztense vagy személyes szolgálattevője. Ez a rendszer. Tehát ''Caitanya Mahāprabhu''... kezdetben... ez a ''māyāvādī'' rendszer: az illetőt először ''brahmacārīként'' fogadják el. Ezért volt az ő neve ''Caitanya''.

Ám még a ''sannyāsa'' felvétele után sem vette fel a ''Bhāratī'' címet. Ez valójában azt jelenti, hogy nem is vette fel a ''sannyāsát''. Az csupán formaság volt. Mert egy ''Māyāvādī sannyāsī'' azt hiszi magáról, hogy ő Isten; hogyan is vehetné hát fel azt a címet? Arról prédikált – vagyis arról készült prédikálni –, hogy Isten szolgái vagyunk; ezért nem vette fel ezt a címet.

Ezenkívül, amikor ''Caitanya Mahāprabhu Jagannātha Purība'' tartott, ''Nityānanda'' elvette a botját, eltörte, majd eldobta. Erre ő – látszólag – nagyon megharagudott: „Eltörtétek a botomat, a ''sannyāsa-botomat''. Így nem megyek veletek.” Különvált tőlük. Ezek a történetek a ''Caitanya-caritāmṛtábanban'' találhatók meg.

Bizonyos értelemben ''Caitanya Mahāprabhunak'' nem volt szüksége arra, hogy ''sannyāsa-gurut'' fogadjon el, mégis követte azt a formaságot, hogy aki ''sannyāsát'' vesz fel, annak egy másik ''sannyāsītól'' kell azt megkapnia. Ez a szokásos eljárás. Ahogyan például házasságkötéskor papot kell hívni. Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értened a pap személyes véleményével. Érted? Igen.

Levezényelheti a házasságkötési szertartás szabályait és előírásait, de ez nem jelenti azt, hogy az embernek egyet kellene értenie a pap véleményével, a személyes véleményével. Ez a válasz. Ám amikor lelki tanítómestert fogadunk el, ott ez nem így működik. Ha nem értesz százszázalékosan egyet a lelki tanítómester véleményével vagy filozófiájával, akkor nincs értelme lelki tanítómestert elfogadni. Nincs rá szükség.

Igen?

'''Jaya-gopāla:''' Hogyan került ''Māyādevī'' ilyen kellemetlen helyzetbe? Hogyan jutott ehhez a pozícióhoz?

'''Prabhupāda:''' Nem ő szerezte meg; ''Kṛṣṇa'' adta neki ezt a pozíciót. Mivel sok olyan egyéni lélek van, aki szembeszegül ''Kṛṣṇával'', szükség van ''Māyādevīre'', hogy megbüntesse őket... ''Māyādevī'' feladata, hogy megbüntesse őket. ''Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā'' ([[HU/BG 7.14|BG 7.14]]): „Nagyon nehéz túllépni az én ''māyām'' szigorú törvényein.” A törvények... a ''māyā'' nem független. Akárcsak a rendőrség. Mit ér a rendőrség, ha a kormány nem ruházza fel hatalommal? Vajon azt jelenti-e... tegyük fel, hogy egy bizonyos John úr rendőrként jelenik meg. Ő John úr. Milyen hatalma van?

Ám mivel a kormány hatalmat adott neki, letartóztathat téged. Hasonlóképpen, ''Māyānak'' sincs saját hatalma. ''Kṛṣṇa'' adta neki a hatalmat, hogy megfenyítse azokat az egyéni lelkeket, akik szembeszegülnek ''Kṛṣṇa'' tekintélyével. Meg kell őket büntetni. Ez ''Māyā'' hálátlan feladata, ám ''Māyā Kṛṣṇa'' engedelmes szolgálója. ''Mama māyā'' – azt mondja: „Az én ''Māyām''.”

Tehát, ''Māyā'' nem alacsonyrendű; ő ''Kṛṣṇa'' hűséges szolgálója. Hűségesen szolgál. Ezt a ''Brahma-saṁhitā'' is leírja. Érdemes elolvasnod; rengeteg nagyszerű könyvünk van. Mit is csinál ''Māyā''? Ezt a ''Brahma-saṁhitā'' így fogalmazza meg:
:''sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā''
:''chāyeva yasya bhuvanāni vibharti durgā''
(Bs. 5.44)

''Durgā'' maga ''Māyā''. Nos, mi is ''Māyā'' helyzete? ''Māyā'' olyan hatalmas, hogy képes véghezvinni az egész univerzum teremtését, fenntartását és megsemmisülését (''sṛṣṭi-sthiti-pralaya''). Rendkívül erős; az anyagi természet ereje hatalmas. Ő egyedül is képes erre – ''sṛṣṭi-sthiti-pralaya-sādhana-śaktir ekā'' –, éppolyan hatékonyan, mint ''Kṛṣṇa'', az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

Ám ő csupán olyan, mint az árnyék (''chāyeva yasya''); úgy cselekszik, mint az árnyék. Vegyük például a kezem árnyékát: ha megrázom a kezemet, az árnyék is megmozdul. ''Māyā'' is így működik. A ''Bhagavad-gītā'' is ezt mondja: ''mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram'' ([[HU/BG 9.10|BG 9.10]]) – „Az Én felügyeletem alatt működik a ''prakṛti'', azaz a természet vagyis ''Māyā''.”

A következő sor pedig így szól: ''icchānurūpam api yasya ca ceṣṭate sā'' – vagyis ''Māyā'' az Istenség Személyiségének irányítása alatt cselekszik. És ki ez a személyiség? ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Ez a személyiség ''Govinda'', a Legfelsőbb Személy. Neki ajánlom tiszteletteljes hódolatomat.” ''Māyā'' tehát ''Kṛṣṇa'' irányítása alatt tevékenykedik, ahogyan az árnyék is az eredeti alak mozgását követve mozog.

''Māyā'' helyzete tehát nem alacsonyrendű; ne gondoljuk ezt. Ezért egy ''vaiṣṇava'' teljes tisztelettel viseltetik ''Māyā'' iránt, hiszen ő ''Kṛṣṇa'' szolgálatában áll, és maga is ''vaiṣṇavī''.

Ő is ''Kṛṣṇa'' energiája, ezért szintén ''vaiṣṇavī''. A ''Caṇḍīban''... (szakadás) (vége)

Category:HU/681125 - Lecke BG 02.01-10 - Los Angeles

2026-10-23T11:12:52Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681125_-_Lecture_BG_02.01-10_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681125BG-LOS ANGELES - 1968. november 25.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681125BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' Ki vitte el a ''mūrtidat''?

'''Bīrabhadra:''' Ki vitte el Őt? Nem tudom. Valaki betört a házba; elvittek egy írógépet meg a varrógépet, és azt hiszem, ez...

'''Prabhupāda:''' Mit? Írógépet? Mikor?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap éjjel. Épp tegnap kaptunk egy új varrógépet...

'''Prabhupāda:''' Mit?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...egy nagyon drága varrógépet, és ellopták.

'''Prabhupāda:''' Varrógépet?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Meg egy írógépet. Elvitték a házból.

'''Revatīnandana:''' Amíg a Griffith Parkban voltunk a kīrtana-csoporttal, betörtek a házunkba és elvitték azokat.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Szóval nem jó környék?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem jó környék. Úgyhogy mostantól jobban vigyázunk majd.

'''Prabhupāda:''' Valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Rendben.

'''Prabhupāda:''' Ez az egyetlen óvintézkedés.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, én is erre gondoltam.

'''Prabhupāda:''' Szerintem a mi lakásunkban is ott kell maradnia valakinek. Itt... New Yorkban is elvesztettem az írógépemet meg a magnómat. A 72. utcában, nappal, kilenc órakor. Kilenc körül elmentem enni Dr. Mishra lakására, és mire visszaértem, láttuk, hogy az ajtó fel van törve. Az a gondnok – néger volt –, ő csinálta, tudom. Ez nagyon gyakori eset itt. Új gépet vettetek és új...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A magnó... akarom mondani, a varrógép ''Śīlavatīé'' volt. Ő küldte ide ''Dineśával''. Két-három órával azelőtt kaptam meg.

'''Prabhupāda:''' A magnódat is?

'''Dineśa:''' Nem. A varrógépet ''Śīlavatītól'' hoztam el San Franciscóból. Igen. Ezt a varrógépet.

'''Prabhupāda:''' És az írógép? Kié volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az írógép az enyém volt. Épp csak... ''Puruṣottama'' hozta el nekem New Yorkból, a szüleimtől. Szóval, alig telt el egy hét, és mindkettő eltűnt.

'''Prabhupāda:''' Új írógép volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nos, gyakorlatilag új volt. Nagyon jó írógép volt.

'''Prabhupāda:''' Milyen gyártmány?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Olivetti. Hordozható modell.

'''Prabhupāda:''' Olivetti, hordozható.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen. Jó fajta. De a varrógép nagyon drága. Talán 150 dollár volt...

'''Govinda dāsī:''' 163 dollár.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 163 dollár. Nagyon jó.

'''Prabhupāda:''' Szóval, vigyáznunk kell. Mit lehet tenni? Mostantól nagyon óvatosnak kell lennetek, és valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Govinda dāsī:''' Bár mi nagyon jó környéken lakunk. Ők Watts közelében laknak, és az... a Watts negyed mellett laknak, a Watts negyed pedig hírhedt. Két-három évvel ezelőtt hét napig tartó zavargások, lövöldözések és fekete lázadások voltak ott. Mi nagyon szép környéken lakunk, de ők nagyon rossz helyen élnek.

'''Prabhupāda:''' Szóval, továbbra is ott fogtok lakni? (kuncog)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ez... (érthetetlen)... nem közvetlenül a legrosszabb környéken van. Nem Wattsban van. Egy másik területen, de azért... bár ahol ti laktok, az nagyon jó. Nem hiszem, hogy lopás fordulna elő. Biztonságosabb.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon tisztességes környéknek tűnik.

Rendben. Olvasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Sañjaya'' így szólt: Látva, hogy ''Arjuna'' együttérzéssel és mély bánattal teli, s szemei könnyektől csordulnak túl, ''Madhusūdana'', azaz ''Kṛṣṇa'', a következő szavakat intézte hozzá. ([[HU/BG 2.1|BG 2.1]])

„A Legfelsőbb Személyiség így szólt: »Kedves ''Arjunám'', honnan erednek benned ezek a tisztátalan gondolatok? Egyáltalán nem méltók ahhoz az emberhez, aki ismeri az élet magasabb rendű értékeit. Nem a felsőbb bolygókra vezetnek, hanem gyalázathoz ([[HU/BG 2.2|BG 2.2]]).« Magyarázat...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ''Arjuna'' együttérzést tanúsított fivérei és rokonai iránt, s szinte sírt – könnyek ültek a szemében –, ''Kṛṣṇa'' pedig azt mondta, hogy ez nem ''ārya'' viselkedés. Nem méltó egy ''āryához''. Figyeljük meg: annyira együttérző volt, mégsem nyerte el ''Kṛṣṇa'' helyeslését.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A szanszkrit ''Bhagavān'' szót a nagy tekintélynek örvendő ''Parāśara Muni'' – ''Vyāsadeva'' apja – magyarázza meg. Azt a Legfelsőbb Személyiséget nevezik ''Bhagavānnak'', aki teljes gazdagsággal, teljes erővel, teljes hírnévvel, teljes szépséggel, teljes tudással és teljes lemondással rendelkezik. Számos olyan személy létezik, aki rendkívül gazdag, hatalmas, szép, híres, tudós és nagyfokú lemondásban él, ám senki sem állíthatja magáról, hogy e kincsek mindegyikével teljes mértékben rendelkezik.”

„Ez az állítás kizárólag ''Kṛṣṇára'' érvényes; Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény – beleértve ''Brahmāt'' is – sem birtokolhat ilyen gazdagságot. Sem az Úr ''Śiva'', sem pedig ''Nārāyaṇa'' nem rendelkezik ilyen mértékű gazdagsággal, mint ''Kṛṣṇa''.”

„E tulajdonságok elemző vizsgálata alapján maga az Úr ''Brahmā'' állapítja meg a ''Brahma-saṁhitāban'', hogy az Úr ''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem áll felette. Ő az ősi Úr, vagyis ''Bhagavān'', akit ''Govindaként'' ismernek, és Ő minden ok legfőbb oka. A következőképpen áll ez leírva:”

„Számos olyan személyiség létezik, aki rendelkezik *''Bhagavān''* tulajdonságaival, ám ''Kṛṣṇa'' mindannyiuknál felsőbbrendű, mivel senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, akinek teste örökkévaló, s tudással és boldogsággal teli. Ő az ősi Úr, ''Govinda'', és minden ok oka.”

„A ''Bhāgavatam'' szintén felsorolja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének számos megtestesülését, ám ''Kṛṣṇát'' úgy írja le, mint az eredeti Személyiséget, akiből az Istenség számos megtestesülése és személyisége kiterjed. Ez a következőképpen áll leírva:”

„Az Istenség itt felsorolt megtestesülései mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes kiterjedései vagy e teljes kiterjedések részei, ''Kṛṣṇa'' azonban maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért ''Kṛṣṇa'' az Istenség eredeti Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, valamint mind a Felsőlélek, mind a személytelen ''Brahman'' forrása.” „A Legfelsőbb Személy jelenlétében ''Arjuna'' rokonai miatti bánkódása mindenképpen méltatlan, ezért ''Kṛṣṇa'' a ''kutah'' – »honnan« – szóval fejezte ki meglepetését. Ilyen férfiatlan érzések nem voltak elvárhatók az ''āryák'' néven ismert, civilizált embercsoporthoz tartozó személytől.”

„Az »''ārya''« szó azokra az emberekre vonatkozik, akik ismerik az élet értékét, és lelki megvalósításon alapuló kultúrát követnek. Azok, akiket az élet anyagi szemlélete vezérel, nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság – ''Viṣṇu'' vagyis ''Bhagavān'' – megvalósítása. Az ilyen embereket rabul ejtik a külsőségek...”

'''Prabhupāda:''' Manapság azt állítják magukról, hogy „az ''ārya'' családhoz tartozunk”, ám nem rendelkeznek az ''ārya'' lét kritériumaival. Az ''ārya'' lét ismérveit ott leírják. Amikor ''Arjuna'' egy pillanatra megingott, és némi gyengeséget mutatott, azonnal ''nem-āryának'' bélyegezték: „Ó, épp most árulod el magadról, hogy nem vagy ''ārya''.” Értitek? Mindezt maga ''Kṛṣṇa'' mondta. Az „''ārya''” szó azonban nem közönséges fogalom. ''Āryának'' lenni annyit tesz, mint – amennyire csak lehetséges – tökéletes embernek lenni. Ez az ''ārya'' civilizáció lényege.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen embereket rabul ejti az anyagi világ külső megjelenése, ezért nem tudják, mi a felszabadulás. Azokat, akiknek nincs tudomásuk az anyagi kötöttség alóli felszabadulásról, ''nem-āryáknak'' nevezzük. ''Arjuna'' megpróbált eltérni előírt kötelességétől, és visszautasította a harcot, noha ''kṣatriya'', azaz harcos volt.

Ezt a gyáva cselekedetet a ''nem-āryákra'' jellemző magatartásként írják le. A kötelességtől való ilyen eltérés nem segíti az embert a lelki életben való előrehaladásban, sőt, még arra sem ad lehetőséget, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban.” Az Úr ''Kṛṣṇa'' nem helyeselte ''Arjuna'' rokonai iránti úgynevezett együttérzését.

'''Prabhupāda:''' Úgynevezett együttérzés. Azt hitte, hogy ezzel az együttérzéssel – mondhatni – elismerést vív ki ''Kṛṣṇánál''. Ám ''Kṛṣṇa'' elítélte ezt. Igen. Épp az ellenkezőjét tette. Más szóval, ''Kṛṣṇa'' nagyon szigorú is tud lenni. Ez jellemző ''Kṛṣṇára'' és társaira.

''Vajrād api kaṭhora'' és ''kusumād api kamala''. Gyengédebb a virágnál és keményebb a villámnál. Két ellentét. Amikor ''Kṛṣṇa'' szigorú, keményebb a villámnál, amikor pedig gyengéd, gyengédebb a virágnál. Ezt a két példát szokták említeni: ''vajrād api kaṭhora'', ''kusumād api kamala''.

''Kṛṣṇa'' tehát nem engedékeny a barátjával vagy a híveivel szemben, mivel az engedékenység nem válna a javukra. Nem segítene rajtuk. Néha úgy tűnhet, hogy nagyon kemény a híveivel, pedig valójában nem az. Ahogyan az apa is néha nagyon szigorúvá válik. Ez jó dolog. Később bebizonyosodik majd, hogyan vezetett ''Kṛṣṇa'' keménysége a megváltáshoz. A végén ''Arjuna'' elismeri: „Kegyed által megszűnt a káprázatom.”

Az Istentől érkező ilyen jellegű szigorúságot a hívek néha félreértik. Mi ugyanis ahhoz szoktunk, hogy azt fogadjuk el, ami azonnal kellemes számunkra, ám olykor azt tapasztaljuk, hogy nem azt kapjuk, ami rögtön örömöt okozna. Mégsem szabad csalódnunk. Ragaszkodnunk kell ''Kṛṣṇához''. Ez ''Arjuna'' hozzáállása.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ó, ''Pṛthā'' fia! Ne add át magad ennek a lealacsonyító tehetetlenségnek!” ([[HU/BG 2.3|BG 2.3]])

'''Prabhupāda:''' Hmm. Lealacsonyító tehetetlenség. Ő nem akarja (kuncogva) gyávának és tehetetlennek látni a hívekét. Tehát ez az úgynevezett tulajdonság – a tehetetlenség és a szűkkeblűség – nem jellemző a hívőre. Minden tekintetben nagyon ügyesnek és rátermettnek kell lennie. Ezt akarja látni ''Kṛṣṇa''. Igen.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Nem illő hozzád! Válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel, ó, ellenség fenyítője!”

'''Prabhupāda:''' Kifejezetten így szólítja meg: „Ellenség fenyítője”. Amikor nincs mentség, meg kell fenyítened az ellenséget. Nem arról van szó, hogy „Mivel Kṛṣṇa-tudatúvá váltam, nagyon alázatos leszek”. Alázatosnak kell lenned, de ha a helyzet úgy kívánja, villámcsapásként kell lesújtanod. Ezt tanítja ''Kṛṣṇa''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Arjuna'' így szólt: Ó, ''Madhu'' elpusztítója, ''Kṛṣṇa''! Hogyan támadhatnék vissza nyilakkal a csatában olyan személyek ellen, mint ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', akik tiszteletet érdemelnek?” ([[HU/BG 2.4|BG 2.4]])

'''Prabhupāda:''' Persze, itt nem szerepel minden magyarázat. ''Kṛṣṇa'' itt „ellenség fenyítőjének” nevezi ''Arjunát''. ''Arjuna'' pedig „''Madhusūdanának''”, azaz a ''Madhu'' démon elpusztítójának szólítja ''Kṛṣṇát''. „Igen, te az ellenség fenyítőjének nevezel engem, de vajon a nagyapámat és a tanítómat is ellenségnek tartod? Te ''Madhu'' démont ölted emg, ezért ''Madhusūdana'' a neved, de tőlem azt kéred, hogy a nagyapámat és a tanítómat öljem meg.” Ez a célzás lényege. „Rendben van, hogy a neved ''Madhusūdana''. Megöltél egy démont, akit ''Madhunak'' hívtak, de tőlem azt kéred, hogy ''Bhīṣmasūdana'' legyek? ''Bhīṣma'' a nagyapám. És ''Droṇasūdana''? A »''sūdana''« azt jelenti: elpusztító. Hogyan tehetnék ilyesmit?” Ez a válasz.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Jobb ebben a világban koldulásból élni, mint olyan nagy lelkek életének árán élni, akik a tanítóim. Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Ha megöljük őket, a zsákmányunk vérrel szennyeződik.” ([[HU/BG 2.5|BG 2.5]])

'''Prabhupāda:''' Ez egy újabb példa arra, hogyan kell tiszteletet tanúsítani a felettesek iránt. ''Arjuna'' így szól: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim.” Miért kapzsik? „Mély vonzalmat éreznek irántam. Nagyapám, ''Bhīṣma'' mély vonzalmat érez irántam. És ''Droṇācārya''... én vagyok a kedvenc tanítványa, így ő is mély vonzalmat érez irántam... jóindulattal viseltetik irántam.

Mivel azonban ''Duryodhana'' fizetett nekik, elfogadták a szolgálatát. Fizetett nekik. Tehát kapzsik. Pusztán a pénzért – a sok szeretet és a szoros kapcsolat ellenére is – elfogadták ''Duryodhana'' szolgálatát a pénzre számítva. Ezért mondhatjuk őket kapzsinak. Ám számomra kapzsiságuk ellenére is tiszteletre méltóak.”

Ez a tisztelet. Ez a tisztelet: megadni a tiszteletet annak, aki tiszteletre méltó – még akkor is, ha vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül váltanak ki tiszteletet. Mégis meg kell adni a tiszteletet. Ez a tiszteletadás. Igen. Néha előfordulhat... erre a ''Bhagavad-gītāban'' is találunk példát: ''api cet sudarācāro bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ'' ([[HU/BG 9.30|BG 9.30]]): „Még ha egy odaadó hívőről ki is derül, hogy nem mindig cselekszik helyesen, mivel rendíthetetlen hittel és odaadással viseltetik Irántam” – mondja ''Kṛṣṇa'' –, „szentnek kell tekinteni.” Pusztán ezen egyetlen tulajdonság miatt: mert ''Kṛṣṇán'' kívül nem ismer mást.

Egy ilyen személynél tehát – még ha találunk is némi hibát a jellemében... ahogyan mi is szabályokat állítottunk fel például a tiltott nemi kapcsolat, a mámorítószerek használata vagy a húsevés ellen, és így tovább... nos... természetesen senkinek sem szabad szándékosan megszegnie ezeket a szabályokat. Ám néha mégis előfordulhat, hogy valaki hibát követ el... Tegyük fel, hogy látok valakit dohányozni, miközben egyébként nagyon szépen gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Ilyenkor nem szabad gúnyolódnunk.

Meg kell adnunk neki az esélyt a változásra. Pusztán azért, mert véletlenül rágyújtott – mert dohányzik –, még nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmatlanná vált. Ahogyan ''Arjuna'' is mutatja: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Mégis... mégiscsak a feletteseim.”

Ez az. Ezt nevezik rendíthetetlen hitnek. Még ha látom is, hogy a tiszteletre méltó felettesem valami kifogásolhatót tesz – nem szándékosan, hanem véletlenül –, akkor sem szabad megvonnom tőle a tiszteletet. Ez az... hm.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt sem tudjuk, melyik a jobb: legyőzni őket, vagy vereséget szenvedni tőlük. ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai – akiknek megölése után már élni sem kívánnánk – most itt állnak velünk szemben a csatatéren.” ([[HU/BG 2.6|BG 2.6]])

'''Magyarázat:''' „''Arjuna'' elbizonytalanodott ebben a helyzetben: nem tudta, harcba szálljon-e – vállalva a felesleges erőszak elkövetésének kockázatát, noha a harcosok (''kṣatriyák'') kötelessége a küzdelem –, vagy inkább tartózkodjon ettől, és válassza a koldulásból való megélhetést. Hiszen ha nem győzi le az ellenséget, a koldulás maradna az egyetlen megélhetési forrása. A győzelem felől semmi sem volt biztos, mivel bármelyik fél győztesen kerülhetett ki.”

'''Prabhupāda:''' Ezek azok az okok, amelyek miatt elbizonytalanodott; a szöveg azt igyekszik megvilágítani, hogyan is gondolkodott.

Igen, folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Még ha győzelem várna is rájuk – mivel ügyük igazságos volt –, akkor is, ha ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai elesnének a csatában, nagyon nehéz lenne az élet nélkülük. Ilyen körülmények között ez egyfajta vereséget jelentene. ''Arjuna'' ezen megfontolásai egyértelműen bizonyították, hogy nem csupán az Úr nagy híve volt, hanem rendkívül megvilágosodott is, aki teljes mértékben uralta elméjét és érzékeit.”

„Az a vágya, hogy koldulásból éljen – jóllehet királyi családban született –, a lemondás újabb jele. Teljes mértékben jellemezte őt a türelem; erről tanúskodnak e tulajdonságok, valamint a lelki mestere, ''Śrī Kṛṣṇa'' útmutatásai iránti hite.”

„A következtetés az, hogy ''Arjuna'' teljesen alkalmas volt a felszabadulásra. Az érzékek uralása nélkül nincs esély a tudás szintjére való emelkedésre, tudás és odaadás nélkül pedig nincs esély a felszabadulásra. ''Arjuna'' mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett, a világi kapcsolataiban megnyilvánuló kiváló tulajdonságain felül.”

'''Prabhupāda:''' Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most bizonytalan vagyok abban, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Miről van szó?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most összezavarodtam a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem minden lélekjelenlétemet. Ebben az állapotban arra kérlek, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra. Most a tanítványod vagyok, és olyan lélek, aki meghódolt Neked. Kérlek, taníts meg rá, mit tegyek.” ([[HU/BG 2.7|BG 2.7]])

'''Magyarázat:''' „A természet rendjénél fogva az anyagi tevékenységek teljes rendszere mindenki számára zavarforrás. Minden lépésnél nehéz döntésekkel és bizonytalansággal találkozunk, ezért helyes, ha az ember egy hiteles lelki tanítómesterhez fordul, aki megfelelő útmutatást tud adni az élet céljának megvalósításához. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, hogy forduljunk hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet azon nehézségeitől és zavaraitól, amelyek akaratunk ellenére jelentkeznek.

Ezek olyanok, mint az erdőtűz, amely minden külső beavatkozás nélkül keletkezik. Hasonlóképpen, a világ helyzete is olyan, hogy az élet problémái és zavarai automatikusan felbukkannak, anélkül, hogy mi magunk vágynánk rájuk. Senki sem akar tüzet, mégis bekövetkezik, és mi tanácstalanul állunk a helyzet előtt.

A védikus bölcsesség ezért azt tanácsolja, hogy az élet problémáinak megoldása és a megoldás tudományának megértése érdekében olyan lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki a tanítványi láncolat része. Aki hiteles lelki tanítómester útmutatását követi, arról feltételezhető, hogy mindent tud. Ezért nem szabad az anyagi... állapotban maradni...”

'''Prabhupāda:''' Ez egy védikus vers fordítása: ''ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

''Ācāryavān'' – az, akinek ''ācārya'' (lelki tanítómester) ad útmutatást; róla feltételezhető, hogy mindent tud. ''Ācāryavān puruṣo veda''. Ez áll ott.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ezért nem szabad az anyagi zavarodottság állapotában maradni, hanem fel kell keresni egy ilyen tanítót. Ez a vers lényege. Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él? Az, aki nem érti meg az élet problémáit.”

„A ''Garga-upaniṣad'' így írja le ezt: fösvény ember az, aki emberként nem oldja meg az élet problémáit, és így – anélkül, hogy megértené az önmegvalósítás tudományát – úgy hagyja el ezt a világot, mint a macskák és a kutyák. Őt nevezik fösvény embernek. Az életnek ez az emberi formája a legértékesebb kincs az élőlény számára, aki arra használhatja fel azt, hogy megoldja az élet problémáit. Ezért, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az fösvény."

'''Prabhupāda:''' Ahogyan a fösvény ember sem használja megfelelően a vagyonát... tegyük fel, hogy van egymillió dollárod: ha csak őrizgeted, nem használod megfelelően, vagy eltékozolod, akkor fösvénynek neveznek. De ha jól használod fel, és hasznot húzol belőle, akkor bölcs vagy.

Hasonlóképpen, a ''Garga-upaniṣad'' kétféle csoport között tesz különbséget. Az egyik csoportba tartozó embereket ''kṛpaṇának'' nevezi. A ''kṛpaṇa'' jelentése: fösvény. A másik csoportba tartozókat pedig ''brāhmaṇának'' nevezi.

Így tesz különbséget: ''etad viditvāsmāt ya praiti sa brāhmaṇaḥ''. Ez az önmegvalósítási folyamat... meg fogunk halni. Ez biztos. Mindannyian meg fogunk halni. De nem szabad úgy meghalnunk, mint a macskák és a kutyák. Ez a különbség. Meghalhatunk. Meg kell halnunk. Senki sem menekülhet a halál elől. De a halál eljövetele előtt tudnunk kell, mi az önvaló és mi az önmegvalósítás. Ők a ''brāhmaṇák''.

Azokat, akik igyekeznek megérteni, kik is ők valójában, mi a kapcsolatuk Istennel, és hogyan kellene élniük, ''brāhmaṇáknak'' nevezik. Akik pedig úgy élnek, mint a macskák és a kutyák – csupán esznek, alszanak, párosodnak és meghalnak –, azok úgy is halnak meg, mint a macskák és a kutyák.

A halál tehát elkerülhetetlen. ''Prahlāda Mahārāja'' is ezt tanácsolja iskolatársainak szóló útmutatásában: ''kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha'' ([[HU/SB 7.6.1|SB 7.6.1]]).

„Kedves barátaim, már az élet kezdetétől fogva – most ötévesek vagyunk –, már ekkortól meg kell próbálnunk megérteni a ''bhāgavata-dharmát''.” A ''bhāgavata-dharma'' azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Úrhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt nevezik ''bhāgavata-dharmának''. ''Mānuṣam adhruvam'' – az emberi élet mulandó. Bár az élet átmeneti jellegű, mégis kiválóan alkalmas az önmegvalósításra. Ezért ezt a folyamatot már gyermekkorban el kell kezdeni.

Vegyük például a modern oktatási rendszert: ha a gyerekek játékokat kapnak – mondjuk mérnöki jellegűeket... különösen az önök országában láttam ilyet: kapnak vasutmodelleket, meg sok minden mást. Így megérthetik, hogyan működik a vasútrendszer vagy a mérnöki technológia; már életük kezdetén fogalmat alkotnak róla, és esetleg kedvet kapnak egy bizonyos tevékenységi körhöz. Hasonlóképpen, a Kṛṣṇa-tudatos oktatást is már az élet kezdetétől fogva biztosítani kellene.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki mérnök, technológus, orvos vagy hasonló szakember lesz. Pedig az élet valódi problémája önmagunk megértése. Ám az egész világon nincs olyan oktatási rendszer, amely foglalkozna azzal, mi is az az „én” (a lélek), mik az igényei, miből áll, hogyan működik, és így tovább. Bostonban volt egy Massachusettsi Műszaki... ismeritek?

'''Bhakta:''' Massachusettsi Műszaki Intézet.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ott elmagyaráztam: „Itt van egy remek műszaki intézet, de hol van az a műszaki részleg, amelynek feladata ennek megértése?” A diákok nagyra értékelték ezt.

Valójában ez a hiányosság. Tudjuk – és ezzel kezdődik a ''Bhagavad-gītā'' –, hogy létezik valami, ami nélkül ez a test értéktelen. Ám senki sem próbálja megérteni, mi is az a valami. Nincs olyan műszaki intézet, amely ennek megértésével foglalkozna. Nem hiányos ez a rendszer? Mégis, rendkívül büszkék az oktatás fejlődésére.

Éppen a lényeg hiányzik. Megvannak a részlegek a test kényelmének és fenntartásának szolgálatában, de mi a helyzet azzal a dologgal, amely nélkül a test értéktelenné válik? Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. A ''Bhagavad-gītā'' éppen ezt a tudást – ezt a technológiát – tanítja.

Ezt kellene megértenetek. A ''Bhagavad-gītā'' nem a külső testre vonatkozó technológia. A ''Bhagavad-gītā'' a ''dehī'' – a testben lakozó lélek – technológiája; ő mozgatja a testet, és ő tartja azt életben. A test lehet egészséges, remek, gyönyörű és vonzó. De meddig? Csak addig, amíg a lelki lény jelen van benne.

Amint a lélek távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Lehet szó egy gyönyörű fiatal lányról, aki után mindenki vágyakozik, ám amint a lélek elhagyja a testet, senki sem akarja többé magáénak tudni. Azonnal értéktelenné válik. (nevetés) Ugye? Senki sem veszi igazán komolyan, mi is az a dolog. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''.

Igen?

'''Śrīmatī:''' Ez lenne tehát az öregedés? Amikor a lelki lény elhagyja a testet, az ember megöregszik?

'''Prabhupāda:''' Nem, a lelki lény nem öregszik. A test változik; ez a folyamat lényege. Ezt magyarázza majd a:
:''dehino ’smin yathā dehe''
:''kaumāraṁ yauvanaṁ jarā''
:''tathā dehāntara-prāptir''
:''dhīras tatra na muhyati''
([[HU/BG 2.13|BG 2.13]])

A lélek örök. A test változik. Ezt kell megérteni. A test változik – ezt mindenki képes felfogni. Ahogyan gyermekkorodban más volt a tested – akárcsak ennek a gyermeknek, akinek szintén más a teste –, és amikor ez a gyermek fiatal lánnyá serdül, akkor is más lesz a teste; ám a lélek mindkét testben jelen van. Ez a bizonyíték arra, hogy a lélek nem változik; a test változott meg.

Ez a bizonyíték. A gyermekkoromra gondolok. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az „én” vagyok, aki gyermekkoromban léteztem; emlékszem, hogy gyermekkoromban ezt és azt tettem. Ám az a gyermekkori test már nincs meg. Elmúlt. Következésképpen a következtetés az, hogy a testem megváltozott, de én ugyanaz maradtam. Nemde? Ez egyszerű igazság.

Ez a test tehát meg fog változni, én azonban megmaradok. Lehet, hogy másik testbe lépek – ez nem számít –, de én megmaradok. ''Tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan a jelenlegi körülmények között is változtatom a testemet, ugyanúgy a végső változás sem jelenti azt, hogy meghaltam. Másikba lépek át... ezt is kifejti a ''vāsāṁsi jīrṇāni yathā'' ([[HU/BG 2.22|BG 2.22]]): változom.

Amikor még nem voltam ''sannyāsī'', úgy öltözködtem, mint bármely úriember. Most megváltoztattam az öltözékemet. Ez nem jelenti azt, hogy meghaltam. Nem. Csak a testemet változtattam meg, ennyi az egész. Megváltoztattam az öltözékemet.

Folytasd.

(félre) Most nem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él...” Ó, ezt már olvastuk. „A ''kṛpaṇák''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛpaṇák'', igen, épp ott tartottál az olvasásban.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...vagyis a fösvény természetű emberek az élet anyagi szemléletmódja alapján a család, a társadalom, az ország stb. iránti túlzott ragaszkodással pazarolják el az idejüket. Az ember gyakran a »bőrbetegség« alapján kötődik a családi élethez, a feleségéhez, a gyermekeihez és a többi családtaghoz. A ''kṛpaṇák'' azt hiszik, képesek megvédeni családtagjaikat a haláltól, vagy azt gondolják, hogy családjuk vagy társadalmuk megmentheti őket a haláltól. Ilyen családi ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatoknál is megfigyelhető, hiszen ők is gondoskodnak kicsinyeikről.

Mivel intelligens volt, ''Arjuna'' megértette, hogy a családtagjai iránti vonzalma és az a vágya, hogy megvédje őket a haláltól, zavarodottságának okai. Bár tisztában volt vele, hogy a harc kötelessége vár rá, fösvény természetéből fakadó gyengesége miatt mégsem tudta teljesíteni ezt a kötelességet.

Ezért arra kéri az Úr ''Kṛṣṇát'', a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy adjon végleges megoldást. Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣnának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. A mester és a tanítvány közötti párbeszéd komoly dolog, ''Arjuna'' pedig most nagyon komolyan akar beszélni az elismert lelki tanítómester előtt. ''Kṛṣṇa'' tehát az eredeti...”

'''Prabhupāda:''' Itt egy módszerről van szó. Ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' és ugyanaz az ''Arjuna'' barátokként beszélgetnek. Akkor mi szükség volt arra, hogy ''Arjuna'' lelki tanítómesterként fogadja el ''Kṛṣnát''? Ugyanaz az ''Arjuna'' és ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' beszélgetnek, de miért kell lelki tanítómesterként elfogadni Őt? Ez azt jelenti, hogy miután elfogadta lelki tanítómesternek, nem fog vitatkozni. Egyszerűen elfogadja mindazt, amit Ő mond. Ez a módszer lényege.

Baráti beszélgetés, egyenrangú felek... ''Kṛṣṇa'' mondott valamit, ő pedig válaszolt. Az ilyen vitának sosincs vége. Ám amikor lelki tanítómesterként fogadja el Őt, megszűnik a vita. El kell fogadni mindazt, amit Ő mond. Ezért fogadja el Őt lelki tanítómesternek. Ezt követően ''Arjuna'' soha többé nem mondja majd azt, hogy „ez helytelen”, „ez nem így van”, vagy „nem értek egyet”. Nem. Elfogadja.

A lelki tanítómester elfogadása tehát azt jelenti, hogy az ember elfogad mindent, amit ő mond. Ezért olyan lelki tanítómestert kell választani, akinek az ember teljesen meghódol. Ez a módszer. ''Veda-vākya''. Ahogyan a védikus utasításokat sem kérdőjelezheti meg senki, úgy a lelki tanítómester is a ''Védák'' képviselője. ''Ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

Ez tehát éppeb olyan, mint egy védikus utasítás.

A lelki tanítómesterre is nagy felelősség hárul. Úgy kell oktatnia a tanítványt, hogy az ne tévedjen el; ez pedig biztosított, mivel a lelki tanítómester kizárólag hiteles forrásokból beszél. A ''Bhagavad-gītā'' vagy a ''Bhāgavata'' alapján tanít, illetve azt adja tovább, amit ''Nārada'' vagy ''Vyāsa'' mondott. Ez a tekintélye alapja. Nem mondja azt, hogy „véleményem szerint...”. Nem.

Ezért tökéletes az útmutatás, hiszen a tanítványi láncolatból származik, és aki elfogadja ezt az utasítást, az maga is tökéletesen halad előre. Nem nehéz ezt megérteni. Az illető tehát elfogadja: „Mostantól lelki tanítómesteremnek fogadlak Téged. Taníts engem.” Ez a kijelentés lényege?

Igen. Mi is ez pontosan?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣṇának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. ''Kṛṣṇa'' tehát a ''Bhagavad-gītā'' tudományának eredeti lelki tanítómestere, ''Arjuna'' pedig a ''Gītā'' megértésében az eredeti tanítvány.”

„Hogy ''Arjuna'' miként érti meg a ''Bhagavad-gītāt'', az magában a ''Gītāban'' olvasható, ám a tudatlan, világi tudósok mégis úgy magyarázzák, hogy nem ''Kṛṣṇának'' mint személynek kell alávetni magunkat, hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó megszületetlennek. Nincs különbség ''Kṛṣṇa'' belső és külső mivolta között; aki ezt nem érti, az a legnagyobb bolond és a legnagyobb képmutató.”

„Nem találok módot arra, hogy elűzzem ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'' – az ellenség legyőzője – ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

'''Prabhupāda:''' ''Arjuna'' tehát redkívül komoly volt, ''Kṛṣṇa'' pedig mosolygott. (nevet) „Nézzétek csak ezt a bolondot, mit művel.” Ezért volt szükség a ''Bhagavad-gītā'' tanítására. A bolondot ki kell oktatni. Igen. Ez a helyzet... Ő mosolygott.

Ez gyerekes dolog. ''Arjuna'' nagyon komoly volt: „Ó...” Pont úgy, ahogy néha a gyerek nagyon komoly, az apa pedig mosolyog. Igen. Most tehát elhangzik majd a ''Bhagavad-gītā''. ''Arjuna'' elfogadta ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómesterének. Ő most tanítani fog. Mit is tanít tehát?

Következő?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Áldott Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat beszélsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami nem érdemli meg a bánatot. A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.” ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]])

'''Prabhupāda:''' Ez az első eset, amikor ''Kṛṣṇa'' tanítóként lép fel.

Mi is az? Olvasd fel újra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Aśocyān anvaśocas tvaṁ prajñā-vādāṁś ca bhāṣase'' ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]]) – vagyis: „Olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna. Ez azt jelenti, hogy nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tunult ember.”

Mi is az? „Úgy beszélsz”?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben bölcs szavakat beszélsz...”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Bölcs szavakat beszélsz, de a viselkedésed azt mutatja, hogy nem vagy bölcs, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Udvariasan mondja: „Nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tanult ember.” Ezt tapasztalhatjuk. Dr. Béka (nevet), aki úgy beszél, mint egy nagy filozófus.

Ahogy itt is, Dr. Radhakrishnan azt mondja: „Nem ''Kṛṣṇának'', hanem a ''Kṛṣṇán'' belülilenek.” Az a bolond nem tudja, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs „belül” vagy „kívül” eső része. Sőt, ''Kṛṣṇa'' belül is és kívül is jelen van. Ezt nem tudja. Mégis nagy tudósnak tartják – Dr. Békának vagy Dr. Radhakrishnannak. Értitek?

Ez folyik a világban. Nagyon bölcsnek adják ki magukat, de... ezt csak az odaadó hívek ismerhetik fel: ki a bölcs és ki nem. Mások nem veszik észre. Másokat félrevezetnek. Az odaadó híveknek olyan látásuk van, amellyel azonnal – úgy értem – különbséget tudnak tenni bolond és tudós között.

Van egy történet egy emberről, aki az igazságot kereste. Szóval, találkozott valakivel – egy szent életű emberrel –, aki adott neki egy tollat, és azt mondta: „Próbáld meglátni a toll belsejében, ki az ember, és ki nem.” Amikor aztán elkezdett a toll belsejébe tekinteni, azt látta: „Ott nincs ember.” Ugyanígy:
:''ajñāna-timirāndhasya''
:''jñānāñjana-śalakayā''
:''cakṣur unmīlitaṁ yena''
:''tasmai śrī-gurave namaḥ''
''Guru'', vagy a lelki tanítómester. . .

(szakadás) . . . tiszta bhaktát jelent.

'''Bīrabhadra:''' Az ''āsramában'', és azelőtt is, amikor azt mondtad, hogy egy ''brāhmaṇa''... arra gondolsz, hogy amikor azt mondod, hogy ''brāhmaṇa'', arra gondolsz... Úgy értem, hogy ők... azok a bhakták, akik nem tiszták, hanem...

'''Prabhupāda:''' Igen, ők is tiszta bhakták, mert követik az utasításaimat. Akárcsak egy technikus, ő is szakértő, de valaki segíti őt. Tehát, az asszisztensek, mivel a szakértő utasításait követik, ezért az ő munkájuk is teljes. Tehát, nem feltétlenül kell valakinek azonnal tiszta bhaktává válnia.

Ahogy mi is követjük a lelki tanítómesterünk utasításait. Nem állítom, hogy tiszta bhakta vagy tökéletes vagyok, de az egyetlen feltételem az, hogy megpróbálom követni a tökéletesek utasításait. Hasonlóképpen... ezt nevezik tanítványi láncolatnak. Ahogy itt is kimondják, ''Kṛṣṇa'' az eredeti lelki tanítómester, ''Arjuna'' pedig az eredeti tanítvány.

Nos, ''Arjuna'' azt mondta, ''sarvam etad ṛtaṁ manye yad vadasi keśava'' ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]): „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, teljes mértékben elfogadom” – áll a tizedik fejezetben. Nem teszek olyat... ahogy Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem ''Kṛṣṇához'' szól, hanem valami máshoz.” Ő nem így fogadja el. Azt mondja: „Bármit is mondasz, elfogadom. Azt mondod, hogy Te vagy a Legfelsőbb, én elfogadom. Nem mondom, hogy van Benned egy különálló dolog. Az a Legfelsőbb – Te nem vagy a Legfelsőbb, mint személy.” Ez imperszonalista. Nem tudják, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs olyan...

Egy feltételekhez kötött lélek... akárcsak mi, én is különbözöm a lelkemtől. Az „én vagyok” azt jelenti, hogy én vagyok a testem, vagy én vagyok a lélek, különbözöm a testtől. ''Kṛṣṇának'' nincs efféle megkülönböztetése. Ő nem tudja ezt, mert nem ''Kṛṣṇát'', a tökéletes lelki tanítómestert követi. Ő valami gazember lelki tanítómestert követ. Ezért követi el ezt a hibát. De ha ''Arjunát'' és ''Kṛṣṇát'' követjük, akkor tökéletes tudásra teszünk szert. Lehet, hogy nem vagyunk százszázalékosan tökéletesek, de amennyire csak lehetséges, ha követjük az utasításokat úgy, ahogy vannak, annyira leszünk tökéletesek. Így érhetjük el a tökéletességet.

Szóval, követni kell. Ugyanezt a példát próbáljuk megérteni, hogy egy tökéletes, szakértő technikus, technikus vagy szerelő dolgozik, és valaki az ő utasításai szerint dolgozik. Ezért ez a valaki, mivel szigorúan a szakértő utasításai szerint dolgozik, szintén szakértő. Lehet, hogy nem százszázalékosan szakértő, de a munkája szakértői. Világos ez? Mert a szakértő irányítása alatt dolgozik. Követitek?

Tehát, ha tiszta bhaktát követsz, akkor te is tiszta bhakta vagy. Lehet, hogy az ember nem százszázalékosan tiszta, mert megpróbálja felemelni magát a feltételekhez kötött életből. De ha szigorúan követjük a tiszta bhaktát, akkor mi is tiszta bhakták vagyunk. Amíg így cselekszük, az tiszta.

Tehát a tiszta bhakta nem azt jelenti, hogy azonnal százalékosan tisztává kell válnia. De ha ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy „Egy tiszta bhaktát követünk”, akkor a tettei... olyan jók, mint egy tiszta bhaktáé. Ez egy... nem a magam módján magyarázom; ez a ''Bhāgavatam'' magyarázata. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

A tiszta bhakták nyomdokait kell követnünk. Azt mondják, hogy ''tarkaḥ apratiṣṭhaḥ''. Ha az érveid és a logikád által akarsz megtisztulni, az nem lehetséges. Legyőzhet egy másik erős ember, aki nálam erősebb az érvelésben. Szóval, ez nem a megtisztulás útja, ''tarka'', egyszerű vitatkozás.

''Tarkaḥ apratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinnāḥ'' (CC Madhya 17.186). ''Śrutayaḥ'', szentírások. Tegyük fel, hogy valaki ragaszkodik a szentírásokhoz. A szentírások, különböző típusú szentírások vannak. Ezek tehát ''vibhinna''. A ''vibhinna'' különböző típusokat jelent. Hogyan tisztulhatunk meg... akár a szentírások követésével is?
:''tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinna''
:''nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam''
(CC Middle 17.186)

''Muni'' jelentése: gondolkodó, filozófus. Ha egy bizonyos típusú filozófust követünk, az sem tökéletes, mert lehet, hogy egy filozófus, egy békafilozófus befolyása alatt állok. Szóval, ez sem biztos.

''Tarko ’pratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinna na cāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam, dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyām''. Következésképpen a megtisztulás vagy a tisztaság lényegének megértése nagyon bizalmas. Nem saját erőfeszítéseinkkel, vitákkal, szentírás-szakértővé válással, filozófussá válással vagy hasonló módon érhető el. Nagyon bizalmas. Akkor hogyan? ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (''Mahābhārata'' ''Vana Parva'' 313.117).

Egy tiszta bhaktát, egy elismert bhaktát kell követned.

Hasonlóképpen a ''Bhagavad-gītāban'', ha ''Arjunát'' követjük, akkor a ''Bhagavad-gītāt'' úgy értjük meg, ahogyan van. De ha nem követjük ''Arjunát'', ha valakit követünk, például Dr. Békát, vagy saját értelmezést kreálunk, akkor tisztátalanok maradunk. Tehát, ''mahājano yena gataḥ sa panthāḥ''. A ''mahājana'', a nagy lélek lábnyomait kell követnünk. Nos, itt közvetlenül találkozol egy nagy lélekkel, ''Arjunával''. Közvetlenül az eredeti tanító tanítja neki a ''Bhagavad-gītāt''. Ki lehet nagyobb tekintély, mint ''Arjuna''?

Ahogy tehát ''Arjuna'' elfogadja a ''Bhagavad-gītāt'', ha te is úgy fogadod el a ''Bhagavad-gītāt'', akkor a ''Bhagavad-gītā'' tanulmányozása tökéletes. Nagyon egyszerű. Ezért mondom itt, hogy ''Kṛṣṇa'' az eredeti tanító, és ''Arjuna'' az eredeti tanítvány. Ha tehát az eredeti tanulót követed, meg fogod érteni a ''Bhagavad-gītāt'', még ha ''Kṛṣṇa'' nincs is jelen előtted. Szavai által van jelen. Ez a tisztaság követésének útja.

Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Képes-e ''Kṛṣṇa'' megadni nekünk azt a képességet, hogy egy napon felidézzük minden egyes szavát, amit most mond nekünk? Mert én magam is olyan sok mindent elfelejtek. Szeretném hallani, ahogyan beszélsz, de nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Hogyan? (kuncog) Nem értem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Szeretném hallani, ahogyan pontosan azt mondja, amit most mond. Szeretném mindig hallani, de elfelejtem.

'''Prabhupāda:''' Miért?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon rossz a memóriám.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ha próbálkozunk... lehet, hogy gyenge a memória. Minden a gyakorláson múlik. Ha valamit gyakorolunk, javul a memóriánk. Senki sem válik szakértővé egyetlen nap alatt, hanem a gyakorlás révén. Hasonlóképpen, ha igyekszünk emlékezni, akkor a memóriánk segíteni fog az emlékezésben. Nem nehéz. A ''Bhagavad-gītā'' is kimondja, hogy törekednünk kell arra, hogy emlékezzünk ''Kṛṣṇára''. Ő olyan gyönyörű, az útmutatásai olyan csodálatosak; ha egyszerűen csak emlékezünk ''Kṛṣṇára''...

Ez volt az a tökéletesség, amelyet az Úr ''Caitanya'' is helyeselt. Azt hiszem, már meséltem ezt a történetet. Amikor az Úr ''Caitanya'' Dél-Indiában utazott, és ellátogatott egy nagy templomba – a Raṅganātha-templomba –, hogy megtekintse az ''mūrti'', látott egy ''brāhmaṇát'', aki a ''Bhagavad-gītāt'' olvasta. Az emberek pedig gúnyolódtak vele: „Ó, kedves ''brāhmaṇa'', hogyan olvasod a ''Bhagavad-gītāt''?”

Mivel szomszédok voltak, tudták, hogy ez a ''brāhmaṇa'' írástudatlan, mégis a ''Bhagavad-gītāt'' tanulmányozza. Ezért gúnyolódtak. Ám a ''brāhmaṇa'' nem törődött velük. Fogta a könyvet, és a saját módján olvasta.

''Caitanya Mahāprabhu'' látta ezt az esetet, és odament a ''brāhmaṇához''. Megkérdezte tőle: „Kedves ''brāhmaṇa'', mit olvas?” Nos, a ''brāhmaṇa'' megértette: „Ez az ember nem gúnyolódik velem; komolyan beszél.” Ezért megmagyarázta: „Kedves uram, a ''Bhagavad-gītāt'' olvasom. Sajnos írástudatlan vagyok. Még az ábécét sem ismerem.” „Miért olvasod akkor a ''Bhagavad-gītāt''?” Erre ő így felelt: „A lelki tanítómesterem tudja, hogy írástudatlan vagyok, mégis arra kért, hogy olvassam a ''Bhagavad-gītāt''. Mit tehetnék? Ezért vettem kézbe ezt a könyvet. Csak nézegetem. Nem tudok olvasni.”

„Ó, ez rendben is van. Nem tudsz olvasni. De látom, hogy sírsz. Hogyan sírhatsz, ha nem olvasol?” „Igen, természetesen sírok. Megvan az oka.” „Mi az?” „Amint kézbe veszem ezt a ''Bhagavad-gītāt'', eszembe jut ''Kṛṣṇa''. ''Kṛṣṇa'' ott ül kocsihajtóként, ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt. Hallottam már a történetet. Valamennyit tudok a tanításokból, bár olvasni nem tudok.

Amint kézbe veszem a könyvet, megjelenik előttem ez a kép, és csak arra gondolok: »Ó, milyen csodálatos ''Kṛṣṇa'', hogy elvállalta híve kocsihajtójának szerepét! Oly nagy Ő, mégis elfogadta ezt az alázatos szolgálatot híve érdekében.« Ez akkora örömmel tölt el, hogy sírva fakadok.” ''Caitanya Mahāprabhu'' átölelte őt: „A te Bhagavad-gītā-olvasásod tökéletes. Te megragadtad a lényeget.”

A helyzet tehát a következő: ha pusztán csak arra gondolsz, hogy ''Kṛṣṇa'' tanítja ''Arjunát'', ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt – ha csupán felidézed ezt a képet –, az már önmagában is elegendő. Még akkor is, ha úgy érzed, nem tudsz olvasni. Hiszen végső soron Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Nem kell feltétlenül tanultnak lennünk ahhoz, hogy más bölcsekkel vitatkozzunk.

Megtehetjük ezt is, ha lehetőségünk nyílik rá, ám semmi jelentősége nincs annak, ha nem tudunk vitatkozni másokkal, vagy ha nem tudjuk szépen tanítani a ''Bhagavad-gītāt''. Ha egyszerűen felidézzük ezt a képet, az már a tökéletesség. Mert Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Pusztán csak ''Kṛṣṇára'' kell gondolnunk. Bárhogyan is gondolsz Rá, az a te tökéletességed. ''Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ'' (''Padma Purāṇa'').

Ez az előírás: mindig ''Viṣṇura'' kell gondolni. Ez a ''samādhi'', ez a meditáció, ez a ''yoga siddhi'', a ''yoga'' tökéletessége. Aki tehát megtanult mindig ''Kṛṣṇára'' gondolni, az már a tökéletesség szintjén áll. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' (''Nārada Pañcarātra'' 1.2.6).

Ha valaki eljutott erre a szintre – hogy megértse ''Kṛṣṇát'', a hatalmast, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, és meghódolt Neki („''Kṛṣṇa'', tedd azt, amit jónak látsz! Én meghódoltam Neked…”), az az ''ārādhana'', az imádat. Akkor már nincs szüksége semmilyen aszkézisre vagy bűnbánó gyakorlatra. Számára minden elrendeződött. Ám ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'': ha viszont nem jut el erre a szintre, akkor az úgynevezett tudása, a bölcs érvelése és minden egyéb csupán értelmetlen dolog, semmit sem ér. Haszontalan. El kell jutni erre a szintre.

Ezért ölelte át az Úr ''Caitanya'' a ''brāhmaṇát'', mondván: „Igen, a ''Bhagavad-gītāval'' kapcsolatos tanulmányaid tökéletesek.” Mert el kell jutni erre a szintre: mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolni. Szóval, ha valaki nem jut el erre a szintre, hanem csupán akadémiai képzettségére támaszkodva azt mondogatja: „Ennek így kellene lennie”, vagy „Az értelmezésnek ilyennek kell lennie”, akkor valójában csak az idejét vesztegeti. Olyan ő, mint a „béka-filozófus”. El kell jutni erre a szintre. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'', ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' – ez a tökéletesség.

''Kṛṣṇa'' és a ''gopīk''... ők egyszerű tehénpásztorlányok voltak. Szüleik hétköznapi falusi emberek voltak, akik teheneket tartottak. Ennyi az egész. Milyen iskolázottságuk volt? Nem voltak ''vedāntisták''. Ám megtanulták szeretni ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. ''Caitanya Mahāprabhu'' pedig így nyilatkozik erről (''ramyad upāsanā vraja-vadhu-vargeṇa va kalpita'' – ''Caitanya mañjusā''):

„Ó, nincs jobb imádat annál, mint amilyet a ''gopīk'' folytattak.” Mert bár nem tudták, kicsoda ''Kṛṣṇa'', mégis szerették Őt. Ennyi az egész. Vajon azért szerették ''Kṛṣṇát'', mert Ő volt Isten, vagy mert valami hatalmas lény volt? Nem. Természetes vonzalom fűzte őket ''Kṛṣṇához''. Egyetlen pillanatot sem bírtak ki anélkül, hogy ne látták volna ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

'''Bīrabhadra:''' Miért olyan nagyszerű a lótuszvirág?

'''Prabhupāda:''' Ő el fogja magyarázni. El fogja magyarázni.

Szóval, valahogyan el kell jutni a tökéletes Kṛṣṇa-tudatig. Ez a tökéletesség. Ez minden. Ha valaki mindig ''Kṛṣṇára'' gondol, akkor ő tökéletes. Nem szabad elfelejtenünk. Számos módszert mutattunk be. Miért? Nem maguk a módszerek a fontosak, hanem azok segítenek abban, hogy mindig emlékezzünk ''Kṛṣṇára''.

Például, amikor a magazinjainkat áruljátok: a magazinok árusítása vagy az adományok gyűjtése önmagában nem a mi igazi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot, és az emberek halljanak valamit ''Kṛṣṇáról''. És mivel segítünk ebben, mi magunk is hallunk róla. Mi is részesülünk az áldásban. Amikor valakinek ''Kṛṣṇáról'' beszélsz, akkor te magad is hallod ''Kṛṣṇa'' nevét. ''Śravaṇaṁ kīrtanam'' ([[HU/SB 7.5.23|SB 7.5.23]]).

Az első, kezdeti lépések – a hallás és az éneklés – már zajlanak. Így hát minden lehetőséget megragadunk, hogy a nap huszonnégy órájában – akár ébren vagyunk, akár alszunk – mindig ''Kṛṣṇára'' gondoljunk. Ez a tökéletesség.

Ez az éneklés azt jelenti, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezünk: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Rāma, Hare Rāma''. Főzés közben: ''Kṛṣṇának'' főzök; gépelés közben: ''Kṛṣṇának'' gépelek; prédikálni megyek: ''Kṛṣṇáért'' teszem; terjesztem a Back to Godhead magazint: ''Kṛṣṇáért'' teszem. Ily módon (nevetés) emlékezz mindig ''Kṛṣṇára'', ennyi az egész. Ez tesz majd téged tökéletessé.

Igen?

'''Bhakta:''' Születtek-e ''Kṛṣṇának'' gyermekei a ''gopīktól''?

'''Prabhupāda:''' Nem. ''Kṛṣṇa'' szeretete nem ilyen jellegű – nem szexuális jellegű – szerelem volt. Az egészen más dolog volt.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Amikor a Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük – legyen szó éneklésről, a Back to Godhead magazin árusításáról vagy emberekkel való beszélgetésről –, és érzékszerveink (a látás, hallás, tapintás vagy szaglás) révén elkalandozik az elménk – még akkor is, ha épp a magazint áruljuk –, hogyan tudunk mindig... hogyan tudunk mindig visszatérni az emlékezés állapotába, miközben érzékszerveinket elragadják az óriásplakátok és a sok egyéb dolog...?

'''Prabhupāda:''' Nem, tegyük fel, hogy a Back to Godhead magazint árulod. Vajon nem juttatja eszedbe ''Kṛṣṇát''? Nem emlékeztet ''Kṛṣṇára''? Miért is árulod a Back to Godhead-et? Árulhatnál más népszerű magazint is, amelyből gyorsan, nagyon jól fogynának a példányok – akár ezerszámra is. Miért éppen a Back to Godhead-et választottad? ''Kṛṣṇa'' miatt. Nem az üzlet a lényeg számodra.

Nem vagy közönséges újságárus. Miért választottad a Back to Godhead-et? Az a célod, hogy az emberek megismerjék ''Kṛṣṇát''. Ez a motivációd. Ha pusztán az üzlet lenne a célod a magazinárusítással, választhatnál bármilyen más, érzékkielégítést szolgáló magazint is. Rengeteg ilyen van. Árulhatnád azokat, és szert tehetnél bizonyos haszonra.

Úgy kell tehát alakítanunk az életünket, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezzünk. ''Kṛṣṇa'' szem előtt tartása a legfőbb feladatom. Úgy kell cselekednünk, hogy ne feledkezzünk meg ''Kṛṣṇáról''. Ennek kell lennie az alapelvnek. Ez a titok nyitja. Ezért ez bárki számára egyformán jó út, hiszen bárkit bevonhatunk ''Kṛṣṇa'' szolgálatába.

Ha valaki nem rendelkezik különösebb tudással, egyszerűen felsöpörheti ''Kṛṣṇa'' templomának padlóját. Ezáltal emlékezni fog ''Kṛṣṇára'', miközben arra gondol: „''Kṛṣṇa'' templomának padlóját tisztítom.” Ugyanolyan értékes szolgálatot végez, mint a Back to Godhead szerkesztője.

Igen?

'''Bhakta:''' Hogyan gyakorolják a bhakták a Kṛṣṇa-tudatot alvás közben?

'''Prabhupāda:''' Igen. Az alvás azt jelenti, hogy a durva fizikai érzékek működése szünetel, de az elme továbbra is működik; ezért álmodunk. Ha tehát arra szoktatod az elmédet, hogy Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedjen, álmodban is azt látod majd, hogy ''prasādamot'' készítesz, vagy épp azt, hogy „a Back to Godhead-et árulom”. (kuncogás) Ennyi az egész. Néha, amikor éhes vagyok, azt álmodom, hogy bőségesen fogyasztom ''Kṛṣṇa prasādamját''. (nevetés)

'''Bhakta:''' Ó, ''Haribol''! (nevetés)

'''Prabhupāda:''' (nevet) Valaki finom ''paraṭāt'' ad nekem, én pedig eszem. (nevet) Ám mivel éhes vagyok... ó, az éhségem nem csillapul. Eszem, csak eszem, egészen addig, amíg véget nem ér az álom.

Nos, ha gyakoroljuk, ez a módszer lényege. Úgy kell gyakorolnunk, hogy amikor a halál pillanatában a test minden működése leáll, nos, valahogyan – így vagy úgy – képesek legyünk ''Kṛṣṇára'' emlékezni. Akkor sikeresek leszünk. Azonnal sikeressé válunk. Ez a módszer. Ezért imádkozik ''Kulaśekhara'':
:''kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam''
:''adyaiva viśatu me mānasa-rāja-haṁsaḥ''
:''prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ''
:''kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te''
(''Mukunda-mālā-stotra'' 33)

''Kulaśekhara'' király, az odaadó hívek egyike, egy nagyszerű bhakta volt. Írt egy csodálatos művet, a ''Mukunda-mālā-stotrát''. Én magam is elkezdtem fordítani és magyarázni e mű egyik sorát ''Vṛndāvanában''. Az első versben az elméjét egy hattyúhoz hasonlítja. Láttad már... azt hiszem, láttad, ''Jayānanda'' – amikor Seattle-ben sétáltunk abban a parkban, a tóban a hattyúk lemerültek a lótuszok közelében. Láttad? Igen. Ez a szokásuk. A hattyú ott lel örömöt, ahol lótusz vagy liliom található. Ott van a szár is; lemerülnek, és hosszú nyakukat a szár köré fonják – ez a játékuk.

Nos, ''Kṛṣṇa'' lábát lótuszlábnak nevezzük. A költő tehát így fohászkodik: „Bárcsak az elmém – akárcsak a hattyúé – rátapadna lótuszlábad szárára! Mégpedig azonnal. Most még megtehetem ezt, amíg egészséges vagyok. Különben a halál pillanatában – amikor a ''kapha'', a ''vāta'' és a ''pitta'' egyensúlya felborul, a nyálka és az epe zavart okoz, a torkom pedig elszorul –, már nem leszek képes beszélni vagy a szent nevet zengeni. Miért is várnék addig? Most még jó erőben vagyok. Hadd merüljön el az elmém a Rólad való gondolkodásban, és hadd távozzak a testből már most!” Ez a módszer lényege: az elmének mindig ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatokban kell elmerülnie. Ha tehát ''Kṛṣṇa'' kegyelméből a test elhagyásának utolsó pillanatában – amikor a test minden funkciója felborul – képesek vagyunk ''Kṛṣnára'' emlékezni, akkor életünk sikeressé válik.

Ezt kell tehát gyakorolnunk. Bármit is teszünk, az mind felkészülés erre az utolsó pillanatra. Létezik egy bengáli közmondás: ''bhajana kara sādhana kara matte janle haya''. Hogy milyen mértékben haladunk a Kṛṣṇa-tudatban, az a halál pillanatában dől el. Akkor következik a vizsga. Ha tehát ez a módszer tökéletessé válik, akkor az életünk is tökéletes lesz. Azonnal ''Kṛṣṇalokára'', ''Kṛṣṇa'' lakhelyére kerülünk. ''Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]): „Kedves ''Kaunteyám'', kedves ''Arjunám'', az ember, miután elhagyja ezt a testet, soha többé nem tér vissza ebbe az értelmetlen anyagi világba, hanem Hozzám jön.” Ez a tökéletesség. Az embereknek fogalmuk sincs arról, ki vagy mi az, ami átkerül valahová, hová kerül, mi Isten, mi a... nem. Semmit sem tudnak erről. Csak esznek, isznak, mulatnak, élvezik az életet, aztán elpusztulnak, mint a kutyák és a macskák. Ennyi az egész.

Nos, mi megpróbáltuk mindezt elmagyarázni a *''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van című könyvben. Próbáld meg újra és újra elolvasni, és minden információt, minden módszert megkapsz belőle. Ezt az életet nem szabad elpazarolni. Ez legyen az elsődleges szempont. Megfelelően kell hasznosítani a Kṛṣṇa-tudatban. A tudat adott; egyszerűen csak merítsd el ''Kṛṣṇában''. A tudatnak mindig el kell mélyülnie valamilyen gondolatban. Tedd úgy, hogy a gondolataid mindig ''Kṛṣṇa'' körül forogjanak.

Úgy alakítsd ki az életedet, hogy ne tudj kiszakadni a ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatok köréből. Akárcsak az üzletemberek: ők mindig azon gondolkodnak, hogy „Mekkora a nyereség? Mennyi pénz van a bankban? Hogy áll az üzlet? Hogyan alakul a haszon?” Mindig erre gondolnak. Az ember mindig gondol valamire. Mindenki. Ha valaki egy nő után vágyakozik, folyton arra a nőre gondol. Ha valaki egy férfi után vágyakozik, akkor arra a férfira gondol.

Tehát, a gondolkodás folyamata mindig jelen van; mindig van valamilyen tárgya a gondolatoknak. Ezt kell átalakítanunk ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolkodássá – valamilyen módon át kell irányítanunk a gondolatainkat vagy a tudatunkat ''Kṛṣṇára''. Megteheted bárhogy, ahogy csak szeretnéd, de léteznek bevált, szabványos módszerek is. Ha ezeket követed, könnyebb dolgod lesz. Az embereknek van bizonyos elképzelésük Istenről; elfogadják a létezését. Ám puszta elképzelések alapján nehéz a gondolatokat összpontosítani. Itt azonban egy valóságos Isten áll előttünk: ''Kṛṣṇa'', két kézzel, fuvolázva – Rá pedig könnyű gondolni. ''Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti yaṁ śyāmasundaram'' (Bs. 5.38).

Kire gondolnak? ''Śyāmasundarára''. ''Śyāma'' – sötétes árnyalatú, mégis rendkívül gyönyörű. ''Śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpam'' – aki elképzelhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Azt a ''Govindát'' imádom.” Így kell alakítanunk az életünket. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Szóval, még egy jó segítőt kaptál?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Kiváló szakember.

'''Prabhupāda:''' Igen. Most gyűjtsetek némi adományt, és vegyetek egy templomot. (nevetés) A saṅkīrtana-csoport felelőssége egyre nő. Csak találjatok valakit, aki templomot ad nekünk.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Találtam valakit, aki adna nekünk egy nagy garázst, de az nem templom. Kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Nem baj, ha garázs. Hadd kezdje azzal. Leülünk majd ott, a garázsban. Végleg adja, vagy...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Önként ajánlja fel. Üzletember, aki elkezdett mantrázni.

'''Prabhupāda:''' Ó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Akkor adja csak ide, mi pedig ott, a garázsban rendezzük be a templomunkat. Hol van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondja, itt a közelben. Azt mondta, ötven ember is elfér benne.

'''Prabhupāda:''' Ó, az tökéletes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, tartsunk ott ''kīrtanát'', már most.

'''Prabhupāda:''' És azonnal.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ő javasolta.

'''Prabhupāda:''' Akkor csináljátok meg azonnal. Ez ''Kṛṣṇa'' kegye. Nem számít, hogy garázs. A poklot is mennyországgá változtatjuk. (nevetés)
:''nārāyaṇa-parāḥ sarve''
:''na kutaścana bibhyati''
:''svargāpavarga-narakeṣv''
:''api tulyārtha-darśinaḥ''
([[HU/SB 6.17.28|SB 6.17.28]])

''Svarga'' (menny), ''apavarga'' (felszabadulás), a ''Brahman'' ragyogás vagy a pokol – az odaadó hívek számára mindez egyenértékű. A hívő nem tesz különbséget, mivel ''Kṛṣṇa'' mindig ott van a szívében. Így hát, akár a pokolba, akár a mennybe kerül, az nem számít. Érted? Ha ''Kṛṣṇa'' vele tart, akkor az már nem pokol. (nevet) Ahogyan az ''īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]) vers mondja.

Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van; ott van a disznó szívében, vagy épp a székletben élő féreg szívében is. Vajon ez azt jelenti, hogy ''Kṛṣṇa'' a székletben él? Nem. Bárhol is éljen, Ő valójában ''Vṛndāvanában'' él. Ez az Ő felfoghatatlan energiája. Mindenütt képes jelen lenni, mégsem ott él. Ő ''Vṛndāvanában'' él. ''Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37).

Szóval, nem számít, hogy garázsról vagy bármi másról van szó. Ha valaki önként felajánlja, azonnal el kell fogadni. Leülhetünk ott; ha ötven ember elfér, az már elegendő. Szépen feldíszíthetjük. Azonnal. Közel ehhez a helyhez?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, azt mondja, itt van a közelben.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember. Elkezdett mantrázni, miután eljött a másik templomunkba, és minden nap mantrázik munkába menet...

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...miközben az utcán sétál.

'''Prabhupāda:''' Tehát ő hívő.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, korábban két és fél doboz cigarettát szívott el. Most már csak hármat-négyet. Hamarosan abba fogja hagyni.

'''Prabhupāda:''' (nevet) Látod? Milyen gyakorlatias. Igen. Ez gyakorlatias. Az egyik istentestvérem elmesélte az élettörténetét: régebben saját maga párolta a bort, hogy megihassa. Azt mondta, hogy mindenféle bódítószert kipróbált már; valósággal „diplomát szerzett” a különféle mámorító szerek terén. (nevet) Ám amikor eljött ''Guru Mahārājához'', mindennel felhagyott. Még bídít vagyis cigarettát sem szív. ''Pāpī tāpī yata chilo, hari-nāme uddhārilo, tāra sākṣī jagāi mādhāi'' (''Hari Hari Bifale'').

Erre ''Jagāi'' és ''Mādhāi'' a tanúk. Szóval ezt el kell fogadnod.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Fel kell hívnia engem. Azt mondta, holnap fog telefonálni.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Dayānanda:''' Nos, felajánlotta?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Holnap értekezünk telefonon.

'''Dayānanda:''' Azt mondtad, eljött a másik templomba.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Emlékszel, amikor azon az estén eljöttek azok az indiaiak? Elmondom, ki ő.

'''Dayānanda:''' Azzal a tizenkét éves fiúval?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Ő a feleségével jött azon az estén.

'''Prabhupāda:''' Indiai?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem. Volt ott más indiai is azon az estén, de ő külön volt, a feleségével. ''Kīrtanát'' tartottunk. Az az indiai férfi volt az – a nagyon gazdag –, aki eljött, és volt ott egy másik házaspár is.

'''Prabhupāda:''' Szóval, ő is gazdag ember?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem hiszem. De van felesége, és azt mondja, sok minden megváltozott, amióta mantrázik. Azt mondja, nem tudja, a mantrázásnak tulajdonítsa-e ezt, de folytatni fogja a mantrázást. És nagyon... ó, sokkal boldogabbnak tűnik.

'''Prabhupāda:''' Jól van. Akkor énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681125 - Lecke BG 02.01-10 - Los Angeles

2026-10-23T11:12:17Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/90.01 - percnél hosszabb hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681125_-_Lecture_BG_02.01-10_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681125BG-LOS ANGELES - 1968. november 25.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681125BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' Ki vitte el a ''mūrtidat''?

'''Bīrabhadra:''' Ki vitte el Őt? Nem tudom. Valaki betört a házba; elvittek egy írógépet meg a varrógépet, és azt hiszem, ez...

'''Prabhupāda:''' Mit? Írógépet? Mikor?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap éjjel. Épp tegnap kaptunk egy új varrógépet...

'''Prabhupāda:''' Mit?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...egy nagyon drága varrógépet, és ellopták.

'''Prabhupāda:''' Varrógépet?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Meg egy írógépet. Elvitték a házból.

'''Revatīnandana:''' Amíg a Griffith Parkban voltunk a kīrtana-csoporttal, betörtek a házunkba és elvitték azokat.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Szóval nem jó környék?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem jó környék. Úgyhogy mostantól jobban vigyázunk majd.

'''Prabhupāda:''' Valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Rendben.

'''Prabhupāda:''' Ez az egyetlen óvintézkedés.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, én is erre gondoltam.

'''Prabhupāda:''' Szerintem a mi lakásunkban is ott kell maradnia valakinek. Itt... New Yorkban is elvesztettem az írógépemet meg a magnómat. A 72. utcában, nappal, kilenc órakor. Kilenc körül elmentem enni Dr. Mishra lakására, és mire visszaértem, láttuk, hogy az ajtó fel van törve. Az a gondnok – néger volt –, ő csinálta, tudom. Ez nagyon gyakori eset itt. Új gépet vettetek és új...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A magnó... akarom mondani, a varrógép ''Śīlavatīé'' volt. Ő küldte ide ''Dineśával''. Két-három órával azelőtt kaptam meg.

'''Prabhupāda:''' A magnódat is?

'''Dineśa:''' Nem. A varrógépet ''Śīlavatītól'' hoztam el San Franciscóból. Igen. Ezt a varrógépet.

'''Prabhupāda:''' És az írógép? Kié volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az írógép az enyém volt. Épp csak... ''Puruṣottama'' hozta el nekem New Yorkból, a szüleimtől. Szóval, alig telt el egy hét, és mindkettő eltűnt.

'''Prabhupāda:''' Új írógép volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nos, gyakorlatilag új volt. Nagyon jó írógép volt.

'''Prabhupāda:''' Milyen gyártmány?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Olivetti. Hordozható modell.

'''Prabhupāda:''' Olivetti, hordozható.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen. Jó fajta. De a varrógép nagyon drága. Talán 150 dollár volt...

'''Govinda dāsī:''' 163 dollár.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 163 dollár. Nagyon jó.

'''Prabhupāda:''' Szóval, vigyáznunk kell. Mit lehet tenni? Mostantól nagyon óvatosnak kell lennetek, és valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Govinda dāsī:''' Bár mi nagyon jó környéken lakunk. Ők Watts közelében laknak, és az... a Watts negyed mellett laknak, a Watts negyed pedig hírhedt. Két-három évvel ezelőtt hét napig tartó zavargások, lövöldözések és fekete lázadások voltak ott. Mi nagyon szép környéken lakunk, de ők nagyon rossz helyen élnek.

'''Prabhupāda:''' Szóval, továbbra is ott fogtok lakni? (kuncog)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ez... (érthetetlen)... nem közvetlenül a legrosszabb környéken van. Nem Wattsban van. Egy másik területen, de azért... bár ahol ti laktok, az nagyon jó. Nem hiszem, hogy lopás fordulna elő. Biztonságosabb.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon tisztességes környéknek tűnik.

Rendben. Olvasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Sañjaya'' így szólt: Látva, hogy ''Arjuna'' együttérzéssel és mély bánattal teli, s szemei könnyektől csordulnak túl, ''Madhusūdana'', azaz ''Kṛṣṇa'', a következő szavakat intézte hozzá. ([[HU/BG 2.1|BG 2.1]])

„A Legfelsőbb Személyiség így szólt: »Kedves ''Arjunám'', honnan erednek benned ezek a tisztátalan gondolatok? Egyáltalán nem méltók ahhoz az emberhez, aki ismeri az élet magasabb rendű értékeit. Nem a felsőbb bolygókra vezetnek, hanem gyalázathoz ([[HU/BG 2.2|BG 2.2]]).« Magyarázat...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ''Arjuna'' együttérzést tanúsított fivérei és rokonai iránt, s szinte sírt – könnyek ültek a szemében –, ''Kṛṣṇa'' pedig azt mondta, hogy ez nem ''ārya'' viselkedés. Nem méltó egy ''āryához''. Figyeljük meg: annyira együttérző volt, mégsem nyerte el ''Kṛṣṇa'' helyeslését.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A szanszkrit ''Bhagavān'' szót a nagy tekintélynek örvendő ''Parāśara Muni'' – ''Vyāsadeva'' apja – magyarázza meg. Azt a Legfelsőbb Személyiséget nevezik ''Bhagavānnak'', aki teljes gazdagsággal, teljes erővel, teljes hírnévvel, teljes szépséggel, teljes tudással és teljes lemondással rendelkezik. Számos olyan személy létezik, aki rendkívül gazdag, hatalmas, szép, híres, tudós és nagyfokú lemondásban él, ám senki sem állíthatja magáról, hogy e kincsek mindegyikével teljes mértékben rendelkezik.”

„Ez az állítás kizárólag ''Kṛṣṇára'' érvényes; Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény – beleértve ''Brahmāt'' is – sem birtokolhat ilyen gazdagságot. Sem az Úr ''Śiva'', sem pedig ''Nārāyaṇa'' nem rendelkezik ilyen mértékű gazdagsággal, mint ''Kṛṣṇa''.”

„E tulajdonságok elemző vizsgálata alapján maga az Úr ''Brahmā'' állapítja meg a ''Brahma-saṁhitāban'', hogy az Úr ''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem áll felette. Ő az ősi Úr, vagyis ''Bhagavān'', akit ''Govindaként'' ismernek, és Ő minden ok legfőbb oka. A következőképpen áll ez leírva:”

„Számos olyan személyiség létezik, aki rendelkezik *''Bhagavān''* tulajdonságaival, ám ''Kṛṣṇa'' mindannyiuknál felsőbbrendű, mivel senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, akinek teste örökkévaló, s tudással és boldogsággal teli. Ő az ősi Úr, ''Govinda'', és minden ok oka.”

„A ''Bhāgavatam'' szintén felsorolja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének számos megtestesülését, ám ''Kṛṣṇát'' úgy írja le, mint az eredeti Személyiséget, akiből az Istenség számos megtestesülése és személyisége kiterjed. Ez a következőképpen áll leírva:”

„Az Istenség itt felsorolt megtestesülései mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes kiterjedései vagy e teljes kiterjedések részei, ''Kṛṣṇa'' azonban maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért ''Kṛṣṇa'' az Istenség eredeti Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, valamint mind a Felsőlélek, mind a személytelen ''Brahman'' forrása.” „A Legfelsőbb Személy jelenlétében ''Arjuna'' rokonai miatti bánkódása mindenképpen méltatlan, ezért ''Kṛṣṇa'' a ''kutah'' – »honnan« – szóval fejezte ki meglepetését. Ilyen férfiatlan érzések nem voltak elvárhatók az ''āryák'' néven ismert, civilizált embercsoporthoz tartozó személytől.”

„Az »''ārya''« szó azokra az emberekre vonatkozik, akik ismerik az élet értékét, és lelki megvalósításon alapuló kultúrát követnek. Azok, akiket az élet anyagi szemlélete vezérel, nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság – ''Viṣṇu'' vagyis ''Bhagavān'' – megvalósítása. Az ilyen embereket rabul ejtik a külsőségek...”

'''Prabhupāda:''' Manapság azt állítják magukról, hogy „az ''ārya'' családhoz tartozunk”, ám nem rendelkeznek az ''ārya'' lét kritériumaival. Az ''ārya'' lét ismérveit ott leírják. Amikor ''Arjuna'' egy pillanatra megingott, és némi gyengeséget mutatott, azonnal ''nem-āryának'' bélyegezték: „Ó, épp most árulod el magadról, hogy nem vagy ''ārya''.” Értitek? Mindezt maga ''Kṛṣṇa'' mondta. Az „''ārya''” szó azonban nem közönséges fogalom. ''Āryának'' lenni annyit tesz, mint – amennyire csak lehetséges – tökéletes embernek lenni. Ez az ''ārya'' civilizáció lényege.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen embereket rabul ejti az anyagi világ külső megjelenése, ezért nem tudják, mi a felszabadulás. Azokat, akiknek nincs tudomásuk az anyagi kötöttség alóli felszabadulásról, ''nem-āryáknak'' nevezzük. ''Arjuna'' megpróbált eltérni előírt kötelességétől, és visszautasította a harcot, noha ''kṣatriya'', azaz harcos volt.

Ezt a gyáva cselekedetet a ''nem-āryákra'' jellemző magatartásként írják le. A kötelességtől való ilyen eltérés nem segíti az embert a lelki életben való előrehaladásban, sőt, még arra sem ad lehetőséget, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban.” Az Úr ''Kṛṣṇa'' nem helyeselte ''Arjuna'' rokonai iránti úgynevezett együttérzését.

'''Prabhupāda:''' Úgynevezett együttérzés. Azt hitte, hogy ezzel az együttérzéssel – mondhatni – elismerést vív ki ''Kṛṣṇánál''. Ám ''Kṛṣṇa'' elítélte ezt. Igen. Épp az ellenkezőjét tette. Más szóval, ''Kṛṣṇa'' nagyon szigorú is tud lenni. Ez jellemző ''Kṛṣṇára'' és társaira.

''Vajrād api kaṭhora'' és ''kusumād api kamala''. Gyengédebb a virágnál és keményebb a villámnál. Két ellentét. Amikor ''Kṛṣṇa'' szigorú, keményebb a villámnál, amikor pedig gyengéd, gyengédebb a virágnál. Ezt a két példát szokták említeni: ''vajrād api kaṭhora'', ''kusumād api kamala''.

''Kṛṣṇa'' tehát nem engedékeny a barátjával vagy a híveivel szemben, mivel az engedékenység nem válna a javukra. Nem segítene rajtuk. Néha úgy tűnhet, hogy nagyon kemény a híveivel, pedig valójában nem az. Ahogyan az apa is néha nagyon szigorúvá válik. Ez jó dolog. Később bebizonyosodik majd, hogyan vezetett ''Kṛṣṇa'' keménysége a megváltáshoz. A végén ''Arjuna'' elismeri: „Kegyed által megszűnt a káprázatom.”

Az Istentől érkező ilyen jellegű szigorúságot a hívek néha félreértik. Mi ugyanis ahhoz szoktunk, hogy azt fogadjuk el, ami azonnal kellemes számunkra, ám olykor azt tapasztaljuk, hogy nem azt kapjuk, ami rögtön örömöt okozna. Mégsem szabad csalódnunk. Ragaszkodnunk kell ''Kṛṣṇához''. Ez ''Arjuna'' hozzáállása.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ó, ''Pṛthā'' fia! Ne add át magad ennek a lealacsonyító tehetetlenségnek!” ([[HU/BG 2.3|BG 2.3]])

'''Prabhupāda:''' Hmm. Lealacsonyító tehetetlenség. Ő nem akarja (kuncogva) gyávának és tehetetlennek látni a hívekét. Tehát ez az úgynevezett tulajdonság – a tehetetlenség és a szűkkeblűség – nem jellemző a hívőre. Minden tekintetben nagyon ügyesnek és rátermettnek kell lennie. Ezt akarja látni ''Kṛṣṇa''. Igen.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Nem illő hozzád! Válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel, ó, ellenség fenyítője!”

'''Prabhupāda:''' Kifejezetten így szólítja meg: „Ellenség fenyítője”. Amikor nincs mentség, meg kell fenyítened az ellenséget. Nem arról van szó, hogy „Mivel Kṛṣṇa-tudatúvá váltam, nagyon alázatos leszek”. Alázatosnak kell lenned, de ha a helyzet úgy kívánja, villámcsapásként kell lesújtanod. Ezt tanítja ''Kṛṣṇa''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Arjuna'' így szólt: Ó, ''Madhu'' elpusztítója, ''Kṛṣṇa''! Hogyan támadhatnék vissza nyilakkal a csatában olyan személyek ellen, mint ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', akik tiszteletet érdemelnek?” ([[HU/BG 2.4|BG 2.4]])

'''Prabhupāda:''' Persze, itt nem szerepel minden magyarázat. ''Kṛṣṇa'' itt „ellenség fenyítőjének” nevezi ''Arjunát''. ''Arjuna'' pedig „''Madhusūdanának''”, azaz a ''Madhu'' démon elpusztítójának szólítja ''Kṛṣṇát''. „Igen, te az ellenség fenyítőjének nevezel engem, de vajon a nagyapámat és a tanítómat is ellenségnek tartod? Te ''Madhu'' démont ölted emg, ezért ''Madhusūdana'' a neved, de tőlem azt kéred, hogy a nagyapámat és a tanítómat öljem meg.” Ez a célzás lényege. „Rendben van, hogy a neved ''Madhusūdana''. Megöltél egy démont, akit ''Madhunak'' hívtak, de tőlem azt kéred, hogy ''Bhīṣmasūdana'' legyek? ''Bhīṣma'' a nagyapám. És ''Droṇasūdana''? A »''sūdana''« azt jelenti: elpusztító. Hogyan tehetnék ilyesmit?” Ez a válasz.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Jobb ebben a világban koldulásból élni, mint olyan nagy lelkek életének árán élni, akik a tanítóim. Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Ha megöljük őket, a zsákmányunk vérrel szennyeződik.” ([[HU/BG 2.5|BG 2.5]])

'''Prabhupāda:''' Ez egy újabb példa arra, hogyan kell tiszteletet tanúsítani a felettesek iránt. ''Arjuna'' így szól: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim.” Miért kapzsik? „Mély vonzalmat éreznek irántam. Nagyapám, ''Bhīṣma'' mély vonzalmat érez irántam. És ''Droṇācārya''... én vagyok a kedvenc tanítványa, így ő is mély vonzalmat érez irántam... jóindulattal viseltetik irántam.

Mivel azonban ''Duryodhana'' fizetett nekik, elfogadták a szolgálatát. Fizetett nekik. Tehát kapzsik. Pusztán a pénzért – a sok szeretet és a szoros kapcsolat ellenére is – elfogadták ''Duryodhana'' szolgálatát a pénzre számítva. Ezért mondhatjuk őket kapzsinak. Ám számomra kapzsiságuk ellenére is tiszteletre méltóak.”

Ez a tisztelet. Ez a tisztelet: megadni a tiszteletet annak, aki tiszteletre méltó – még akkor is, ha vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül váltanak ki tiszteletet. Mégis meg kell adni a tiszteletet. Ez a tiszteletadás. Igen. Néha előfordulhat... erre a ''Bhagavad-gītāban'' is találunk példát: ''api cet sudarācāro bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ'' ([[HU/BG 9.30|BG 9.30]]): „Még ha egy odaadó hívőről ki is derül, hogy nem mindig cselekszik helyesen, mivel rendíthetetlen hittel és odaadással viseltetik Irántam” – mondja ''Kṛṣṇa'' –, „szentnek kell tekinteni.” Pusztán ezen egyetlen tulajdonság miatt: mert ''Kṛṣṇán'' kívül nem ismer mást.

Egy ilyen személynél tehát – még ha találunk is némi hibát a jellemében... ahogyan mi is szabályokat állítottunk fel például a tiltott nemi kapcsolat, a mámorítószerek használata vagy a húsevés ellen, és így tovább... nos... természetesen senkinek sem szabad szándékosan megszegnie ezeket a szabályokat. Ám néha mégis előfordulhat, hogy valaki hibát követ el... Tegyük fel, hogy látok valakit dohányozni, miközben egyébként nagyon szépen gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Ilyenkor nem szabad gúnyolódnunk.

Meg kell adnunk neki az esélyt a változásra. Pusztán azért, mert véletlenül rágyújtott – mert dohányzik –, még nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmatlanná vált. Ahogyan ''Arjuna'' is mutatja: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Mégis... mégiscsak a feletteseim.”

Ez az. Ezt nevezik rendíthetetlen hitnek. Még ha látom is, hogy a tiszteletre méltó felettesem valami kifogásolhatót tesz – nem szándékosan, hanem véletlenül –, akkor sem szabad megvonnom tőle a tiszteletet. Ez az... hm.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt sem tudjuk, melyik a jobb: legyőzni őket, vagy vereséget szenvedni tőlük. ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai – akiknek megölése után már élni sem kívánnánk – most itt állnak velünk szemben a csatatéren.” ([[HU/BG 2.6|BG 2.6]])

'''Magyarázat:''' „''Arjuna'' elbizonytalanodott ebben a helyzetben: nem tudta, harcba szálljon-e – vállalva a felesleges erőszak elkövetésének kockázatát, noha a harcosok (''kṣatriyák'') kötelessége a küzdelem –, vagy inkább tartózkodjon ettől, és válassza a koldulásból való megélhetést. Hiszen ha nem győzi le az ellenséget, a koldulás maradna az egyetlen megélhetési forrása. A győzelem felől semmi sem volt biztos, mivel bármelyik fél győztesen kerülhetett ki.”

'''Prabhupāda:''' Ezek azok az okok, amelyek miatt elbizonytalanodott; a szöveg azt igyekszik megvilágítani, hogyan is gondolkodott.

Igen, folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Még ha győzelem várna is rájuk – mivel ügyük igazságos volt –, akkor is, ha ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai elesnének a csatában, nagyon nehéz lenne az élet nélkülük. Ilyen körülmények között ez egyfajta vereséget jelentene. ''Arjuna'' ezen megfontolásai egyértelműen bizonyították, hogy nem csupán az Úr nagy híve volt, hanem rendkívül megvilágosodott is, aki teljes mértékben uralta elméjét és érzékeit.”

„Az a vágya, hogy koldulásból éljen – jóllehet királyi családban született –, a lemondás újabb jele. Teljes mértékben jellemezte őt a türelem; erről tanúskodnak e tulajdonságok, valamint a lelki mestere, ''Śrī Kṛṣṇa'' útmutatásai iránti hite.”

„A következtetés az, hogy ''Arjuna'' teljesen alkalmas volt a felszabadulásra. Az érzékek uralása nélkül nincs esély a tudás szintjére való emelkedésre, tudás és odaadás nélkül pedig nincs esély a felszabadulásra. ''Arjuna'' mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett, a világi kapcsolataiban megnyilvánuló kiváló tulajdonságain felül.”

'''Prabhupāda:''' Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most bizonytalan vagyok abban, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Miről van szó?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most összezavarodtam a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem minden lélekjelenlétemet. Ebben az állapotban arra kérlek, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra. Most a tanítványod vagyok, és olyan lélek, aki meghódolt Neked. Kérlek, taníts meg rá, mit tegyek.” ([[HU/BG 2.7|BG 2.7]])

'''Magyarázat:''' „A természet rendjénél fogva az anyagi tevékenységek teljes rendszere mindenki számára zavarforrás. Minden lépésnél nehéz döntésekkel és bizonytalansággal találkozunk, ezért helyes, ha az ember egy hiteles lelki tanítómesterhez fordul, aki megfelelő útmutatást tud adni az élet céljának megvalósításához. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, hogy forduljunk hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet azon nehézségeitől és zavaraitól, amelyek akaratunk ellenére jelentkeznek.

Ezek olyanok, mint az erdőtűz, amely minden külső beavatkozás nélkül keletkezik. Hasonlóképpen, a világ helyzete is olyan, hogy az élet problémái és zavarai automatikusan felbukkannak, anélkül, hogy mi magunk vágynánk rájuk. Senki sem akar tüzet, mégis bekövetkezik, és mi tanácstalanul állunk a helyzet előtt.

A védikus bölcsesség ezért azt tanácsolja, hogy az élet problémáinak megoldása és a megoldás tudományának megértése érdekében olyan lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki a tanítványi láncolat része. Aki hiteles lelki tanítómester útmutatását követi, arról feltételezhető, hogy mindent tud. Ezért nem szabad az anyagi... állapotban maradni...”

'''Prabhupāda:''' Ez egy védikus vers fordítása: ''ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

''Ācāryavān'' – az, akinek ''ācārya'' (lelki tanítómester) ad útmutatást; róla feltételezhető, hogy mindent tud. ''Ācāryavān puruṣo veda''. Ez áll ott.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ezért nem szabad az anyagi zavarodottság állapotában maradni, hanem fel kell keresni egy ilyen tanítót. Ez a vers lényege. Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él? Az, aki nem érti meg az élet problémáit.”

„A ''Garga-upaniṣad'' így írja le ezt: fösvény ember az, aki emberként nem oldja meg az élet problémáit, és így – anélkül, hogy megértené az önmegvalósítás tudományát – úgy hagyja el ezt a világot, mint a macskák és a kutyák. Őt nevezik fösvény embernek. Az életnek ez az emberi formája a legértékesebb kincs az élőlény számára, aki arra használhatja fel azt, hogy megoldja az élet problémáit. Ezért, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az fösvény."

'''Prabhupāda:''' Ahogyan a fösvény ember sem használja megfelelően a vagyonát... tegyük fel, hogy van egymillió dollárod: ha csak őrizgeted, nem használod megfelelően, vagy eltékozolod, akkor fösvénynek neveznek. De ha jól használod fel, és hasznot húzol belőle, akkor bölcs vagy.

Hasonlóképpen, a ''Garga-upaniṣad'' kétféle csoport között tesz különbséget. Az egyik csoportba tartozó embereket ''kṛpaṇának'' nevezi. A ''kṛpaṇa'' jelentése: fösvény. A másik csoportba tartozókat pedig ''brāhmaṇának'' nevezi.

Így tesz különbséget: ''etad viditvāsmāt ya praiti sa brāhmaṇaḥ''. Ez az önmegvalósítási folyamat... meg fogunk halni. Ez biztos. Mindannyian meg fogunk halni. De nem szabad úgy meghalnunk, mint a macskák és a kutyák. Ez a különbség. Meghalhatunk. Meg kell halnunk. Senki sem menekülhet a halál elől. De a halál eljövetele előtt tudnunk kell, mi az önvaló és mi az önmegvalósítás. Ők a ''brāhmaṇák''.

Azokat, akik igyekeznek megérteni, kik is ők valójában, mi a kapcsolatuk Istennel, és hogyan kellene élniük, ''brāhmaṇáknak'' nevezik. Akik pedig úgy élnek, mint a macskák és a kutyák – csupán esznek, alszanak, párosodnak és meghalnak –, azok úgy is halnak meg, mint a macskák és a kutyák.

A halál tehát elkerülhetetlen. ''Prahlāda Mahārāja'' is ezt tanácsolja iskolatársainak szóló útmutatásában: ''kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha'' ([[HU/SB 7.6.1|SB 7.6.1]]).

„Kedves barátaim, már az élet kezdetétől fogva – most ötévesek vagyunk –, már ekkortól meg kell próbálnunk megérteni a ''bhāgavata-dharmát''.” A ''bhāgavata-dharma'' azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Úrhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt nevezik ''bhāgavata-dharmának''. ''Mānuṣam adhruvam'' – az emberi élet mulandó. Bár az élet átmeneti jellegű, mégis kiválóan alkalmas az önmegvalósításra. Ezért ezt a folyamatot már gyermekkorban el kell kezdeni.

Vegyük például a modern oktatási rendszert: ha a gyerekek játékokat kapnak – mondjuk mérnöki jellegűeket... különösen az önök országában láttam ilyet: kapnak vasutmodelleket, meg sok minden mást. Így megérthetik, hogyan működik a vasútrendszer vagy a mérnöki technológia; már életük kezdetén fogalmat alkotnak róla, és esetleg kedvet kapnak egy bizonyos tevékenységi körhöz. Hasonlóképpen, a Kṛṣṇa-tudatos oktatást is már az élet kezdetétől fogva biztosítani kellene.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki mérnök, technológus, orvos vagy hasonló szakember lesz. Pedig az élet valódi problémája önmagunk megértése. Ám az egész világon nincs olyan oktatási rendszer, amely foglalkozna azzal, mi is az az „én” (a lélek), mik az igényei, miből áll, hogyan működik, és így tovább. Bostonban volt egy Massachusettsi Műszaki... ismeritek?

'''Bhakta:''' Massachusettsi Műszaki Intézet.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ott elmagyaráztam: „Itt van egy remek műszaki intézet, de hol van az a műszaki részleg, amelynek feladata ennek megértése?” A diákok nagyra értékelték ezt.

Valójában ez a hiányosság. Tudjuk – és ezzel kezdődik a ''Bhagavad-gītā'' –, hogy létezik valami, ami nélkül ez a test értéktelen. Ám senki sem próbálja megérteni, mi is az a valami. Nincs olyan műszaki intézet, amely ennek megértésével foglalkozna. Nem hiányos ez a rendszer? Mégis, rendkívül büszkék az oktatás fejlődésére.

Éppen a lényeg hiányzik. Megvannak a részlegek a test kényelmének és fenntartásának szolgálatában, de mi a helyzet azzal a dologgal, amely nélkül a test értéktelenné válik? Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. A ''Bhagavad-gītā'' éppen ezt a tudást – ezt a technológiát – tanítja.

Ezt kellene megértenetek. A ''Bhagavad-gītā'' nem a külső testre vonatkozó technológia. A ''Bhagavad-gītā'' a ''dehī'' – a testben lakozó lélek – technológiája; ő mozgatja a testet, és ő tartja azt életben. A test lehet egészséges, remek, gyönyörű és vonzó. De meddig? Csak addig, amíg a lelki lény jelen van benne.

Amint a lélek távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Lehet szó egy gyönyörű fiatal lányról, aki után mindenki vágyakozik, ám amint a lélek elhagyja a testet, senki sem akarja többé magáénak tudni. Azonnal értéktelenné válik. (nevetés) Ugye? Senki sem veszi igazán komolyan, mi is az a dolog. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''.

Igen?

'''Śrīmatī:''' Ez lenne tehát az öregedés? Amikor a lelki lény elhagyja a testet, az ember megöregszik?

'''Prabhupāda:''' Nem, a lelki lény nem öregszik. A test változik; ez a folyamat lényege. Ezt magyarázza majd a:
:''dehino ’smin yathā dehe''
:''kaumāraṁ yauvanaṁ jarā''
:''tathā dehāntara-prāptir''
:''dhīras tatra na muhyati''
([[HU/BG 2.13|BG 2.13]])

A lélek örök. A test változik. Ezt kell megérteni. A test változik – ezt mindenki képes felfogni. Ahogyan gyermekkorodban más volt a tested – akárcsak ennek a gyermeknek, akinek szintén más a teste –, és amikor ez a gyermek fiatal lánnyá serdül, akkor is más lesz a teste; ám a lélek mindkét testben jelen van. Ez a bizonyíték arra, hogy a lélek nem változik; a test változott meg.

Ez a bizonyíték. A gyermekkoromra gondolok. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az „én” vagyok, aki gyermekkoromban léteztem; emlékszem, hogy gyermekkoromban ezt és azt tettem. Ám az a gyermekkori test már nincs meg. Elmúlt. Következésképpen a következtetés az, hogy a testem megváltozott, de én ugyanaz maradtam. Nemde? Ez egyszerű igazság.

Ez a test tehát meg fog változni, én azonban megmaradok. Lehet, hogy másik testbe lépek – ez nem számít –, de én megmaradok. ''Tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan a jelenlegi körülmények között is változtatom a testemet, ugyanúgy a végső változás sem jelenti azt, hogy meghaltam. Másikba lépek át... ezt is kifejti a ''vāsāṁsi jīrṇāni yathā'' ([[HU/BG 2.22|BG 2.22]]): változom.

Amikor még nem voltam ''sannyāsī'', úgy öltözködtem, mint bármely úriember. Most megváltoztattam az öltözékemet. Ez nem jelenti azt, hogy meghaltam. Nem. Csak a testemet változtattam meg, ennyi az egész. Megváltoztattam az öltözékemet.

Folytasd.

(félre) Most nem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él...” Ó, ezt már olvastuk. „A ''kṛpaṇák''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛpaṇák'', igen, épp ott tartottál az olvasásban.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...vagyis a fösvény természetű emberek az élet anyagi szemléletmódja alapján a család, a társadalom, az ország stb. iránti túlzott ragaszkodással pazarolják el az idejüket. Az ember gyakran a »bőrbetegség« alapján kötődik a családi élethez, a feleségéhez, a gyermekeihez és a többi családtaghoz. A ''kṛpaṇák'' azt hiszik, képesek megvédeni családtagjaikat a haláltól, vagy azt gondolják, hogy családjuk vagy társadalmuk megmentheti őket a haláltól. Ilyen családi ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatoknál is megfigyelhető, hiszen ők is gondoskodnak kicsinyeikről.

Mivel intelligens volt, ''Arjuna'' megértette, hogy a családtagjai iránti vonzalma és az a vágya, hogy megvédje őket a haláltól, zavarodottságának okai. Bár tisztában volt vele, hogy a harc kötelessége vár rá, fösvény természetéből fakadó gyengesége miatt mégsem tudta teljesíteni ezt a kötelességet.

Ezért arra kéri az Úr ''Kṛṣṇát'', a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy adjon végleges megoldást. Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣnának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. A mester és a tanítvány közötti párbeszéd komoly dolog, ''Arjuna'' pedig most nagyon komolyan akar beszélni az elismert lelki tanítómester előtt. ''Kṛṣṇa'' tehát az eredeti...”

'''Prabhupāda:''' Itt egy módszerről van szó. Ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' és ugyanaz az ''Arjuna'' barátokként beszélgetnek. Akkor mi szükség volt arra, hogy ''Arjuna'' lelki tanítómesterként fogadja el ''Kṛṣnát''? Ugyanaz az ''Arjuna'' és ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' beszélgetnek, de miért kell lelki tanítómesterként elfogadni Őt? Ez azt jelenti, hogy miután elfogadta lelki tanítómesternek, nem fog vitatkozni. Egyszerűen elfogadja mindazt, amit Ő mond. Ez a módszer lényege.

Baráti beszélgetés, egyenrangú felek... ''Kṛṣṇa'' mondott valamit, ő pedig válaszolt. Az ilyen vitának sosincs vége. Ám amikor lelki tanítómesterként fogadja el Őt, megszűnik a vita. El kell fogadni mindazt, amit Ő mond. Ezért fogadja el Őt lelki tanítómesternek. Ezt követően ''Arjuna'' soha többé nem mondja majd azt, hogy „ez helytelen”, „ez nem így van”, vagy „nem értek egyet”. Nem. Elfogadja.

A lelki tanítómester elfogadása tehát azt jelenti, hogy az ember elfogad mindent, amit ő mond. Ezért olyan lelki tanítómestert kell választani, akinek az ember teljesen meghódol. Ez a módszer. ''Veda-vākya''. Ahogyan a védikus utasításokat sem kérdőjelezheti meg senki, úgy a lelki tanítómester is a ''Védák'' képviselője. ''Ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

Ez tehát éppeb olyan, mint egy védikus utasítás.

A lelki tanítómesterre is nagy felelősség hárul. Úgy kell oktatnia a tanítványt, hogy az ne tévedjen el; ez pedig biztosított, mivel a lelki tanítómester kizárólag hiteles forrásokból beszél. A ''Bhagavad-gītā'' vagy a ''Bhāgavata'' alapján tanít, illetve azt adja tovább, amit ''Nārada'' vagy ''Vyāsa'' mondott. Ez a tekintélye alapja. Nem mondja azt, hogy „véleményem szerint...”. Nem.

Ezért tökéletes az útmutatás, hiszen a tanítványi láncolatból származik, és aki elfogadja ezt az utasítást, az maga is tökéletesen halad előre. Nem nehéz ezt megérteni. Az illető tehát elfogadja: „Mostantól lelki tanítómesteremnek fogadlak Téged. Taníts engem.” Ez a kijelentés lényege?

Igen. Mi is ez pontosan?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣṇának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. ''Kṛṣṇa'' tehát a ''Bhagavad-gītā'' tudományának eredeti lelki tanítómestere, ''Arjuna'' pedig a ''Gītā'' megértésében az eredeti tanítvány.”

„Hogy ''Arjuna'' miként érti meg a ''Bhagavad-gītāt'', az magában a ''Gītāban'' olvasható, ám a tudatlan, világi tudósok mégis úgy magyarázzák, hogy nem ''Kṛṣṇának'' mint személynek kell alávetni magunkat, hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó megszületetlennek. Nincs különbség ''Kṛṣṇa'' belső és külső mivolta között; aki ezt nem érti, az a legnagyobb bolond és a legnagyobb képmutató.”

„Nem találok módot arra, hogy elűzzem ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'' – az ellenség legyőzője – ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

'''Prabhupāda:''' ''Arjuna'' tehát redkívül komoly volt, ''Kṛṣṇa'' pedig mosolygott. (nevet) „Nézzétek csak ezt a bolondot, mit művel.” Ezért volt szükség a ''Bhagavad-gītā'' tanítására. A bolondot ki kell oktatni. Igen. Ez a helyzet... Ő mosolygott.

Ez gyerekes dolog. ''Arjuna'' nagyon komoly volt: „Ó...” Pont úgy, ahogy néha a gyerek nagyon komoly, az apa pedig mosolyog. Igen. Most tehát elhangzik majd a ''Bhagavad-gītā''. ''Arjuna'' elfogadta ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómesterének. Ő most tanítani fog. Mit is tanít tehát?

Következő?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Áldott Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat beszélsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami nem érdemli meg a bánatot. A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.” ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]])

'''Prabhupāda:''' Ez az első eset, amikor ''Kṛṣṇa'' tanítóként lép fel.

Mi is az? Olvasd fel újra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Aśocyān anvaśocas tvaṁ prajñā-vādāṁś ca bhāṣase'' ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]]) – vagyis: „Olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna. Ez azt jelenti, hogy nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tunult ember.”

Mi is az? „Úgy beszélsz”?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben bölcs szavakat beszélsz...”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Bölcs szavakat beszélsz, de a viselkedésed azt mutatja, hogy nem vagy bölcs, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Udvariasan mondja: „Nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tanult ember.” Ezt tapasztalhatjuk. Dr. Béka (nevet), aki úgy beszél, mint egy nagy filozófus.

Ahogy itt is, Dr. Radhakrishnan azt mondja: „Nem ''Kṛṣṇának'', hanem a ''Kṛṣṇán'' belülilenek.” Az a bolond nem tudja, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs „belül” vagy „kívül” eső része. Sőt, ''Kṛṣṇa'' belül is és kívül is jelen van. Ezt nem tudja. Mégis nagy tudósnak tartják – Dr. Békának vagy Dr. Radhakrishnannak. Értitek?

Ez folyik a világban. Nagyon bölcsnek adják ki magukat, de... ezt csak az odaadó hívek ismerhetik fel: ki a bölcs és ki nem. Mások nem veszik észre. Másokat félrevezetnek. Az odaadó híveknek olyan látásuk van, amellyel azonnal – úgy értem – különbséget tudnak tenni bolond és tudós között.

Van egy történet egy emberről, aki az igazságot kereste. Szóval, találkozott valakivel – egy szent életű emberrel –, aki adott neki egy tollat, és azt mondta: „Próbáld meglátni a toll belsejében, ki az ember, és ki nem.” Amikor aztán elkezdett a toll belsejébe tekinteni, azt látta: „Ott nincs ember.” Ugyanígy:
:''ajñāna-timirāndhasya''
:''jñānāñjana-śalakayā''
:''cakṣur unmīlitaṁ yena''
:''tasmai śrī-gurave namaḥ''
''Guru'', vagy a lelki tanítómester. . .

(szakadás) . . . tiszta bhaktát jelent.

'''Bīrabhadra:''' Az ''āsramában'', és azelőtt is, amikor azt mondtad, hogy egy ''brāhmaṇa''... arra gondolsz, hogy amikor azt mondod, hogy ''brāhmaṇa'', arra gondolsz... Úgy értem, hogy ők... azok a bhakták, akik nem tiszták, hanem...

'''Prabhupāda:''' Igen, ők is tiszta bhakták, mert követik az utasításaimat. Akárcsak egy technikus, ő is szakértő, de valaki segíti őt. Tehát, az asszisztensek, mivel a szakértő utasításait követik, ezért az ő munkájuk is teljes. Tehát, nem feltétlenül kell valakinek azonnal tiszta bhaktává válnia.

Ahogy mi is követjük a lelki tanítómesterünk utasításait. Nem állítom, hogy tiszta bhakta vagy tökéletes vagyok, de az egyetlen feltételem az, hogy megpróbálom követni a tökéletesek utasításait. Hasonlóképpen... ezt nevezik tanítványi láncolatnak. Ahogy itt is kimondják, ''Kṛṣṇa'' az eredeti lelki tanítómester, ''Arjuna'' pedig az eredeti tanítvány.

Nos, ''Arjuna'' azt mondta, ''sarvam etad ṛtaṁ manye yad vadasi keśava'' ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]): „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, teljes mértékben elfogadom” – áll a tizedik fejezetben. Nem teszek olyat... ahogy Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem ''Kṛṣṇához'' szól, hanem valami máshoz.” Ő nem így fogadja el. Azt mondja: „Bármit is mondasz, elfogadom. Azt mondod, hogy Te vagy a Legfelsőbb, én elfogadom. Nem mondom, hogy van Benned egy különálló dolog. Az a Legfelsőbb – Te nem vagy a Legfelsőbb, mint személy.” Ez imperszonalista. Nem tudják, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs olyan...

Egy feltételekhez kötött lélek... akárcsak mi, én is különbözöm a lelkemtől. Az „én vagyok” azt jelenti, hogy én vagyok a testem, vagy én vagyok a lélek, különbözöm a testtől. ''Kṛṣṇának'' nincs efféle megkülönböztetése. Ő nem tudja ezt, mert nem ''Kṛṣṇát'', a tökéletes lelki tanítómestert követi. Ő valami gazember lelki tanítómestert követ. Ezért követi el ezt a hibát. De ha ''Arjunát'' és ''Kṛṣṇát'' követjük, akkor tökéletes tudásra teszünk szert. Lehet, hogy nem vagyunk százszázalékosan tökéletesek, de amennyire csak lehetséges, ha követjük az utasításokat úgy, ahogy vannak, annyira leszünk tökéletesek. Így érhetjük el a tökéletességet.

Szóval, követni kell. Ugyanezt a példát próbáljuk megérteni, hogy egy tökéletes, szakértő technikus, technikus vagy szerelő dolgozik, és valaki az ő utasításai szerint dolgozik. Ezért ez a valaki, mivel szigorúan a szakértő utasításai szerint dolgozik, szintén szakértő. Lehet, hogy nem százszázalékosan szakértő, de a munkája szakértői. Világos ez? Mert a szakértő irányítása alatt dolgozik. Követitek?

Tehát, ha tiszta bhaktát követsz, akkor te is tiszta bhakta vagy. Lehet, hogy az ember nem százszázalékosan tiszta, mert megpróbálja felemelni magát a feltételekhez kötött életből. De ha szigorúan követjük a tiszta bhaktát, akkor mi is tiszta bhakták vagyunk. Amíg így cselekszük, az tiszta.

Tehát a tiszta bhakta nem azt jelenti, hogy azonnal százalékosan tisztává kell válnia. De ha ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy „Egy tiszta bhaktát követünk”, akkor a tettei... olyan jók, mint egy tiszta bhaktáé. Ez egy... nem a magam módján magyarázom; ez a ''Bhāgavatam'' magyarázata. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

A tiszta bhakták nyomdokait kell követnünk. Azt mondják, hogy ''tarkaḥ apratiṣṭhaḥ''. Ha az érveid és a logikád által akarsz megtisztulni, az nem lehetséges. Legyőzhet egy másik erős ember, aki nálam erősebb az érvelésben. Szóval, ez nem a megtisztulás útja, ''tarka'', egyszerű vitatkozás.

''Tarkaḥ apratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinnāḥ'' (CC Madhya 17.186). ''Śrutayaḥ'', szentírások. Tegyük fel, hogy valaki ragaszkodik a szentírásokhoz. A szentírások, különböző típusú szentírások vannak. Ezek tehát ''vibhinna''. A ''vibhinna'' különböző típusokat jelent. Hogyan tisztulhatunk meg... akár a szentírások követésével is?
:''tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinna''
:''nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam''
(CC Middle 17.186)

''Muni'' jelentése: gondolkodó, filozófus. Ha egy bizonyos típusú filozófust követünk, az sem tökéletes, mert lehet, hogy egy filozófus, egy békafilozófus befolyása alatt állok. Szóval, ez sem biztos.

''Tarko ’pratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinna na cāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam, dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyām''. Következésképpen a megtisztulás vagy a tisztaság lényegének megértése nagyon bizalmas. Nem saját erőfeszítéseinkkel, vitákkal, szentírás-szakértővé válással, filozófussá válással vagy hasonló módon érhető el. Nagyon bizalmas. Akkor hogyan? ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (''Mahābhārata'' ''Vana Parva'' 313.117).

Egy tiszta bhaktát, egy elismert bhaktát kell követned.

Hasonlóképpen a ''Bhagavad-gītāban'', ha ''Arjunát'' követjük, akkor a ''Bhagavad-gītāt'' úgy értjük meg, ahogyan van. De ha nem követjük ''Arjunát'', ha valakit követünk, például Dr. Békát, vagy saját értelmezést kreálunk, akkor tisztátalanok maradunk. Tehát, ''mahājano yena gataḥ sa panthāḥ''. A ''mahājana'', a nagy lélek lábnyomait kell követnünk. Nos, itt közvetlenül találkozol egy nagy lélekkel, ''Arjunával''. Közvetlenül az eredeti tanító tanítja neki a ''Bhagavad-gītāt''. Ki lehet nagyobb tekintély, mint ''Arjuna''?

Ahogy tehát ''Arjuna'' elfogadja a ''Bhagavad-gītāt'', ha te is úgy fogadod el a ''Bhagavad-gītāt'', akkor a ''Bhagavad-gītā'' tanulmányozása tökéletes. Nagyon egyszerű. Ezért mondom itt, hogy ''Kṛṣṇa'' az eredeti tanító, és ''Arjuna'' az eredeti tanítvány. Ha tehát az eredeti tanulót követed, meg fogod érteni a ''Bhagavad-gītāt'', még ha ''Kṛṣṇa'' nincs is jelen előtted. Szavai által van jelen. Ez a tisztaság követésének útja.

Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Képes-e ''Kṛṣṇa'' megadni nekünk azt a képességet, hogy egy napon felidézzük minden egyes szavát, amit most mond nekünk? Mert én magam is olyan sok mindent elfelejtek. Szeretném hallani, ahogyan beszélsz, de nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Hogyan? (kuncog) Nem értem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Szeretném hallani, ahogyan pontosan azt mondja, amit most mond. Szeretném mindig hallani, de elfelejtem.

'''Prabhupāda:''' Miért?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon rossz a memóriám.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ha próbálkozunk... lehet, hogy gyenge a memória. Minden a gyakorláson múlik. Ha valamit gyakorolunk, javul a memóriánk. Senki sem válik szakértővé egyetlen nap alatt, hanem a gyakorlás révén. Hasonlóképpen, ha igyekszünk emlékezni, akkor a memóriánk segíteni fog az emlékezésben. Nem nehéz. A ''Bhagavad-gītā'' is kimondja, hogy törekednünk kell arra, hogy emlékezzünk ''Kṛṣṇára''. Ő olyan gyönyörű, az útmutatásai olyan csodálatosak; ha egyszerűen csak emlékezünk ''Kṛṣṇára''...

Ez volt az a tökéletesség, amelyet az Úr ''Caitanya'' is helyeselt. Azt hiszem, már meséltem ezt a történetet. Amikor az Úr ''Caitanya'' Dél-Indiában utazott, és ellátogatott egy nagy templomba – a Raṅganātha-templomba –, hogy megtekintse az ''mūrti'', látott egy ''brāhmaṇát'', aki a ''Bhagavad-gītāt'' olvasta. Az emberek pedig gúnyolódtak vele: „Ó, kedves ''brāhmaṇa'', hogyan olvasod a ''Bhagavad-gītāt''?”

Mivel szomszédok voltak, tudták, hogy ez a ''brāhmaṇa'' írástudatlan, mégis a ''Bhagavad-gītāt'' tanulmányozza. Ezért gúnyolódtak. Ám a ''brāhmaṇa'' nem törődött velük. Fogta a könyvet, és a saját módján olvasta.

''Caitanya Mahāprabhu'' látta ezt az esetet, és odament a ''brāhmaṇához''. Megkérdezte tőle: „Kedves ''brāhmaṇa'', mit olvas?” Nos, a ''brāhmaṇa'' megértette: „Ez az ember nem gúnyolódik velem; komolyan beszél.” Ezért megmagyarázta: „Kedves uram, a ''Bhagavad-gītāt'' olvasom. Sajnos írástudatlan vagyok. Még az ábécét sem ismerem.” „Miért olvasod akkor a ''Bhagavad-gītāt''?” Erre ő így felelt: „A lelki tanítómesterem tudja, hogy írástudatlan vagyok, mégis arra kért, hogy olvassam a ''Bhagavad-gītāt''. Mit tehetnék? Ezért vettem kézbe ezt a könyvet. Csak nézegetem. Nem tudok olvasni.”

„Ó, ez rendben is van. Nem tudsz olvasni. De látom, hogy sírsz. Hogyan sírhatsz, ha nem olvasol?” „Igen, természetesen sírok. Megvan az oka.” „Mi az?” „Amint kézbe veszem ezt a ''Bhagavad-gītāt'', eszembe jut ''Kṛṣṇa''. ''Kṛṣṇa'' ott ül kocsihajtóként, ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt. Hallottam már a történetet. Valamennyit tudok a tanításokból, bár olvasni nem tudok.

Amint kézbe veszem a könyvet, megjelenik előttem ez a kép, és csak arra gondolok: »Ó, milyen csodálatos ''Kṛṣṇa'', hogy elvállalta híve kocsihajtójának szerepét! Oly nagy Ő, mégis elfogadta ezt az alázatos szolgálatot híve érdekében.« Ez akkora örömmel tölt el, hogy sírva fakadok.” ''Caitanya Mahāprabhu'' átölelte őt: „A te Bhagavad-gītā-olvasásod tökéletes. Te megragadtad a lényeget.”

A helyzet tehát a következő: ha pusztán csak arra gondolsz, hogy ''Kṛṣṇa'' tanítja ''Arjunát'', ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt – ha csupán felidézed ezt a képet –, az már önmagában is elegendő. Még akkor is, ha úgy érzed, nem tudsz olvasni. Hiszen végső soron Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Nem kell feltétlenül tanultnak lennünk ahhoz, hogy más bölcsekkel vitatkozzunk.

Megtehetjük ezt is, ha lehetőségünk nyílik rá, ám semmi jelentősége nincs annak, ha nem tudunk vitatkozni másokkal, vagy ha nem tudjuk szépen tanítani a ''Bhagavad-gītāt''. Ha egyszerűen felidézzük ezt a képet, az már a tökéletesség. Mert Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Pusztán csak ''Kṛṣṇára'' kell gondolnunk. Bárhogyan is gondolsz Rá, az a te tökéletességed. ''Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ'' (''Padma Purāṇa'').

Ez az előírás: mindig ''Viṣṇura'' kell gondolni. Ez a ''samādhi'', ez a meditáció, ez a ''yoga siddhi'', a ''yoga'' tökéletessége. Aki tehát megtanult mindig ''Kṛṣṇára'' gondolni, az már a tökéletesség szintjén áll. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' (''Nārada Pañcarātra'' 1.2.6).

Ha valaki eljutott erre a szintre – hogy megértse ''Kṛṣṇát'', a hatalmast, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, és meghódolt Neki („''Kṛṣṇa'', tedd azt, amit jónak látsz! Én meghódoltam Neked…”), az az ''ārādhana'', az imádat. Akkor már nincs szüksége semmilyen aszkézisre vagy bűnbánó gyakorlatra. Számára minden elrendeződött. Ám ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'': ha viszont nem jut el erre a szintre, akkor az úgynevezett tudása, a bölcs érvelése és minden egyéb csupán értelmetlen dolog, semmit sem ér. Haszontalan. El kell jutni erre a szintre.

Ezért ölelte át az Úr ''Caitanya'' a ''brāhmaṇát'', mondván: „Igen, a ''Bhagavad-gītāval'' kapcsolatos tanulmányaid tökéletesek.” Mert el kell jutni erre a szintre: mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolni. Szóval, ha valaki nem jut el erre a szintre, hanem csupán akadémiai képzettségére támaszkodva azt mondogatja: „Ennek így kellene lennie”, vagy „Az értelmezésnek ilyennek kell lennie”, akkor valójában csak az idejét vesztegeti. Olyan ő, mint a „béka-filozófus”. El kell jutni erre a szintre. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'', ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' – ez a tökéletesség.

''Kṛṣṇa'' és a ''gopīk''... ők egyszerű tehénpásztorlányok voltak. Szüleik hétköznapi falusi emberek voltak, akik teheneket tartottak. Ennyi az egész. Milyen iskolázottságuk volt? Nem voltak ''vedāntisták''. Ám megtanulták szeretni ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. ''Caitanya Mahāprabhu'' pedig így nyilatkozik erről (''ramyad upāsanā vraja-vadhu-vargeṇa va kalpita'' – ''Caitanya mañjusā''):

„Ó, nincs jobb imádat annál, mint amilyet a ''gopīk'' folytattak.” Mert bár nem tudták, kicsoda ''Kṛṣṇa'', mégis szerették Őt. Ennyi az egész. Vajon azért szerették ''Kṛṣṇát'', mert Ő volt Isten, vagy mert valami hatalmas lény volt? Nem. Természetes vonzalom fűzte őket ''Kṛṣṇához''. Egyetlen pillanatot sem bírtak ki anélkül, hogy ne látták volna ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

'''Bīrabhadra:''' Miért olyan nagyszerű a lótuszvirág?

'''Prabhupāda:''' Ő el fogja magyarázni. El fogja magyarázni.

Szóval, valahogyan el kell jutni a tökéletes Kṛṣṇa-tudatig. Ez a tökéletesség. Ez minden. Ha valaki mindig ''Kṛṣṇára'' gondol, akkor ő tökéletes. Nem szabad elfelejtenünk. Számos módszert mutattunk be. Miért? Nem maguk a módszerek a fontosak, hanem azok segítenek abban, hogy mindig emlékezzünk ''Kṛṣṇára''.

Például, amikor a magazinjainkat áruljátok: a magazinok árusítása vagy az adományok gyűjtése önmagában nem a mi igazi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot, és az emberek halljanak valamit ''Kṛṣṇáról''. És mivel segítünk ebben, mi magunk is hallunk róla. Mi is részesülünk az áldásban. Amikor valakinek ''Kṛṣṇáról'' beszélsz, akkor te magad is hallod ''Kṛṣṇa'' nevét. ''Śravaṇaṁ kīrtanam'' ([[HU/SB 7.5.23|SB 7.5.23]]).

Az első, kezdeti lépések – a hallás és az éneklés – már zajlanak. Így hát minden lehetőséget megragadunk, hogy a nap huszonnégy órájában – akár ébren vagyunk, akár alszunk – mindig ''Kṛṣṇára'' gondoljunk. Ez a tökéletesség.

Ez az éneklés azt jelenti, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezünk: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Rāma, Hare Rāma''. Főzés közben: ''Kṛṣṇának'' főzök; gépelés közben: ''Kṛṣṇának'' gépelek; prédikálni megyek: ''Kṛṣṇáért'' teszem; terjesztem a Back to Godhead magazint: ''Kṛṣṇáért'' teszem. Ily módon (nevetés) emlékezz mindig ''Kṛṣṇára'', ennyi az egész. Ez tesz majd téged tökéletessé.

Igen?

'''Bhakta:''' Születtek-e ''Kṛṣṇának'' gyermekei a ''gopīktól''?

'''Prabhupāda:''' Nem. ''Kṛṣṇa'' szeretete nem ilyen jellegű – nem szexuális jellegű – szerelem volt. Az egészen más dolog volt.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Amikor a Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük – legyen szó éneklésről, a Back to Godhead magazin árusításáról vagy emberekkel való beszélgetésről –, és érzékszerveink (a látás, hallás, tapintás vagy szaglás) révén elkalandozik az elménk – még akkor is, ha épp a magazint áruljuk –, hogyan tudunk mindig... hogyan tudunk mindig visszatérni az emlékezés állapotába, miközben érzékszerveinket elragadják az óriásplakátok és a sok egyéb dolog...?

'''Prabhupāda:''' Nem, tegyük fel, hogy a Back to Godhead magazint árulod. Vajon nem juttatja eszedbe ''Kṛṣṇát''? Nem emlékeztet ''Kṛṣṇára''? Miért is árulod a Back to Godhead-et? Árulhatnál más népszerű magazint is, amelyből gyorsan, nagyon jól fogynának a példányok – akár ezerszámra is. Miért éppen a Back to Godhead-et választottad? ''Kṛṣṇa'' miatt. Nem az üzlet a lényeg számodra.

Nem vagy közönséges újságárus. Miért választottad a Back to Godhead-et? Az a célod, hogy az emberek megismerjék ''Kṛṣṇát''. Ez a motivációd. Ha pusztán az üzlet lenne a célod a magazinárusítással, választhatnál bármilyen más, érzékkielégítést szolgáló magazint is. Rengeteg ilyen van. Árulhatnád azokat, és szert tehetnél bizonyos haszonra.

Úgy kell tehát alakítanunk az életünket, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezzünk. ''Kṛṣṇa'' szem előtt tartása a legfőbb feladatom. Úgy kell cselekednünk, hogy ne feledkezzünk meg ''Kṛṣṇáról''. Ennek kell lennie az alapelvnek. Ez a titok nyitja. Ezért ez bárki számára egyformán jó út, hiszen bárkit bevonhatunk ''Kṛṣṇa'' szolgálatába.

Ha valaki nem rendelkezik különösebb tudással, egyszerűen felsöpörheti ''Kṛṣṇa'' templomának padlóját. Ezáltal emlékezni fog ''Kṛṣṇára'', miközben arra gondol: „''Kṛṣṇa'' templomának padlóját tisztítom.” Ugyanolyan értékes szolgálatot végez, mint a Back to Godhead szerkesztője.

Igen?

'''Bhakta:''' Hogyan gyakorolják a bhakták a Kṛṣṇa-tudatot alvás közben?

'''Prabhupāda:''' Igen. Az alvás azt jelenti, hogy a durva fizikai érzékek működése szünetel, de az elme továbbra is működik; ezért álmodunk. Ha tehát arra szoktatod az elmédet, hogy Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedjen, álmodban is azt látod majd, hogy ''prasādamot'' készítesz, vagy épp azt, hogy „a Back to Godhead-et árulom”. (kuncogás) Ennyi az egész. Néha, amikor éhes vagyok, azt álmodom, hogy bőségesen fogyasztom ''Kṛṣṇa prasādamját''. (nevetés)

'''Bhakta:''' Ó, ''Haribol''! (nevetés)

'''Prabhupāda:''' (nevet) Valaki finom ''paraṭāt'' ad nekem, én pedig eszem. (nevet) Ám mivel éhes vagyok... ó, az éhségem nem csillapul. Eszem, csak eszem, egészen addig, amíg véget nem ér az álom.

Nos, ha gyakoroljuk, ez a módszer lényege. Úgy kell gyakorolnunk, hogy amikor a halál pillanatában a test minden működése leáll, nos, valahogyan – így vagy úgy – képesek legyünk ''Kṛṣṇára'' emlékezni. Akkor sikeresek leszünk. Azonnal sikeressé válunk. Ez a módszer. Ezért imádkozik ''Kulaśekhara'':
:''kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam''
:''adyaiva viśatu me mānasa-rāja-haṁsaḥ''
:''prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ''
:''kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te''
(''Mukunda-mālā-stotra'' 33)

''Kulaśekhara'' király, az odaadó hívek egyike, egy nagyszerű bhakta volt. Írt egy csodálatos művet, a ''Mukunda-mālā-stotrát''. Én magam is elkezdtem fordítani és magyarázni e mű egyik sorát ''Vṛndāvanában''. Az első versben az elméjét egy hattyúhoz hasonlítja. Láttad már... azt hiszem, láttad, ''Jayānanda'' – amikor Seattle-ben sétáltunk abban a parkban, a tóban a hattyúk lemerültek a lótuszok közelében. Láttad? Igen. Ez a szokásuk. A hattyú ott lel örömöt, ahol lótusz vagy liliom található. Ott van a szár is; lemerülnek, és hosszú nyakukat a szár köré fonják – ez a játékuk.

Nos, ''Kṛṣṇa'' lábát lótuszlábnak nevezzük. A költő tehát így fohászkodik: „Bárcsak az elmém – akárcsak a hattyúé – rátapadna lótuszlábad szárára! Mégpedig azonnal. Most még megtehetem ezt, amíg egészséges vagyok. Különben a halál pillanatában – amikor a ''kapha'', a ''vāta'' és a ''pitta'' egyensúlya felborul, a nyálka és az epe zavart okoz, a torkom pedig elszorul –, már nem leszek képes beszélni vagy a szent nevet zengeni. Miért is várnék addig? Most még jó erőben vagyok. Hadd merüljön el az elmém a Rólad való gondolkodásban, és hadd távozzak a testből már most!” Ez a módszer lényege: az elmének mindig ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatokban kell elmerülnie. Ha tehát ''Kṛṣṇa'' kegyelméből a test elhagyásának utolsó pillanatában – amikor a test minden funkciója felborul – képesek vagyunk ''Kṛṣnára'' emlékezni, akkor életünk sikeressé válik.

Ezt kell tehát gyakorolnunk. Bármit is teszünk, az mind felkészülés erre az utolsó pillanatra. Létezik egy bengáli közmondás: ''bhajana kara sādhana kara matte janle haya''. Hogy milyen mértékben haladunk a Kṛṣṇa-tudatban, az a halál pillanatában dől el. Akkor következik a vizsga. Ha tehát ez a módszer tökéletessé válik, akkor az életünk is tökéletes lesz. Azonnal ''Kṛṣṇalokára'', ''Kṛṣṇa'' lakhelyére kerülünk. ''Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]): „Kedves ''Kaunteyám'', kedves ''Arjunám'', az ember, miután elhagyja ezt a testet, soha többé nem tér vissza ebbe az értelmetlen anyagi világba, hanem Hozzám jön.” Ez a tökéletesség. Az embereknek fogalmuk sincs arról, ki vagy mi az, ami átkerül valahová, hová kerül, mi Isten, mi a... nem. Semmit sem tudnak erről. Csak esznek, isznak, mulatnak, élvezik az életet, aztán elpusztulnak, mint a kutyák és a macskák. Ennyi az egész.

Nos, mi megpróbáltuk mindezt elmagyarázni a *''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van című könyvben. Próbáld meg újra és újra elolvasni, és minden információt, minden módszert megkapsz belőle. Ezt az életet nem szabad elpazarolni. Ez legyen az elsődleges szempont. Megfelelően kell hasznosítani a Kṛṣṇa-tudatban. A tudat adott; egyszerűen csak merítsd el ''Kṛṣṇában''. A tudatnak mindig el kell mélyülnie valamilyen gondolatban. Tedd úgy, hogy a gondolataid mindig ''Kṛṣṇa'' körül forogjanak.

Úgy alakítsd ki az életedet, hogy ne tudj kiszakadni a ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatok köréből. Akárcsak az üzletemberek: ők mindig azon gondolkodnak, hogy „Mekkora a nyereség? Mennyi pénz van a bankban? Hogy áll az üzlet? Hogyan alakul a haszon?” Mindig erre gondolnak. Az ember mindig gondol valamire. Mindenki. Ha valaki egy nő után vágyakozik, folyton arra a nőre gondol. Ha valaki egy férfi után vágyakozik, akkor arra a férfira gondol.

Tehát, a gondolkodás folyamata mindig jelen van; mindig van valamilyen tárgya a gondolatoknak. Ezt kell átalakítanunk ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolkodássá – valamilyen módon át kell irányítanunk a gondolatainkat vagy a tudatunkat ''Kṛṣṇára''. Megteheted bárhogy, ahogy csak szeretnéd, de léteznek bevált, szabványos módszerek is. Ha ezeket követed, könnyebb dolgod lesz. Az embereknek van bizonyos elképzelésük Istenről; elfogadják a létezését. Ám puszta elképzelések alapján nehéz a gondolatokat összpontosítani. Itt azonban egy valóságos Isten áll előttünk: ''Kṛṣṇa'', két kézzel, fuvolázva – Rá pedig könnyű gondolni. ''Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti yaṁ śyāmasundaram'' (Bs. 5.38).

Kire gondolnak? ''Śyāmasundarára''. ''Śyāma'' – sötétes árnyalatú, mégis rendkívül gyönyörű. ''Śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpam'' – aki elképzelhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Azt a ''Govindát'' imádom.” Így kell alakítanunk az életünket. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Szóval, még egy jó segítőt kaptál?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Kiváló szakember.

'''Prabhupāda:''' Igen. Most gyűjtsetek némi adományt, és vegyetek egy templomot. (nevetés) A saṅkīrtana-csoport felelőssége egyre nő. Csak találjatok valakit, aki templomot ad nekünk.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Találtam valakit, aki adna nekünk egy nagy garázst, de az nem templom. Kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Nem baj, ha garázs. Hadd kezdje azzal. Leülünk majd ott, a garázsban. Végleg adja, vagy...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Önként ajánlja fel. Üzletember, aki elkezdett mantrázni.

'''Prabhupāda:''' Ó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Akkor adja csak ide, mi pedig ott, a garázsban rendezzük be a templomunkat. Hol van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondja, itt a közelben. Azt mondta, ötven ember is elfér benne.

'''Prabhupāda:''' Ó, az tökéletes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, tartsunk ott ''kīrtanát'', már most.

'''Prabhupāda:''' És azonnal.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ő javasolta.

'''Prabhupāda:''' Akkor csináljátok meg azonnal. Ez ''Kṛṣṇa'' kegye. Nem számít, hogy garázs. A poklot is mennyországgá változtatjuk. (nevetés)
:''nārāyaṇa-parāḥ sarve''
:''na kutaścana bibhyati''
:''svargāpavarga-narakeṣv''
:''api tulyārtha-darśinaḥ''
([[HU/SB 6.17.28|SB 6.17.28]])

''Svarga'' (menny), ''apavarga'' (felszabadulás), a ''Brahman'' ragyogás vagy a pokol – az odaadó hívek számára mindez egyenértékű. A hívő nem tesz különbséget, mivel ''Kṛṣṇa'' mindig ott van a szívében. Így hát, akár a pokolba, akár a mennybe kerül, az nem számít. Érted? Ha ''Kṛṣṇa'' vele tart, akkor az már nem pokol. (nevet) Ahogyan az ''īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]) vers mondja.

Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van; ott van a disznó szívében, vagy épp a székletben élő féreg szívében is. Vajon ez azt jelenti, hogy ''Kṛṣṇa'' a székletben él? Nem. Bárhol is éljen, Ő valójában ''Vṛndāvanában'' él. Ez az Ő felfoghatatlan energiája. Mindenütt képes jelen lenni, mégsem ott él. Ő ''Vṛndāvanában'' él. ''Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37).

Szóval, nem számít, hogy garázsról vagy bármi másról van szó. Ha valaki önként felajánlja, azonnal el kell fogadni. Leülhetünk ott; ha ötven ember elfér, az már elegendő. Szépen feldíszíthetjük. Azonnal. Közel ehhez a helyhez?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, azt mondja, itt van a közelben.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember. Elkezdett mantrázni, miután eljött a másik templomunkba, és minden nap mantrázik munkába menet...

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...miközben az utcán sétál.

'''Prabhupāda:''' Tehát ő hívő.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, korábban két és fél doboz cigarettát szívott el. Most már csak hármat-négyet. Hamarosan abba fogja hagyni.

'''Prabhupāda:''' (nevet) Látod? Milyen gyakorlatias. Igen. Ez gyakorlatias. Az egyik istentestvérem elmesélte az élettörténetét: régebben saját maga párolta a bort, hogy megihassa. Azt mondta, hogy mindenféle bódítószert kipróbált már; valósággal „diplomát szerzett” a különféle mámorító szerek terén. (nevet) Ám amikor eljött ''Guru Mahārājához'', mindennel felhagyott. Még bídít vagyis cigarettát sem szív. ''Pāpī tāpī yata chilo, hari-nāme uddhārilo, tāra sākṣī jagāi mādhāi'' (''Hari Hari Bifale'').

Erre ''Jagāi'' és ''Mādhāi'' a tanúk. Szóval ezt el kell fogadnod.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Fel kell hívnia engem. Azt mondta, holnap fog telefonálni.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Dayānanda:''' Nos, felajánlotta?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Holnap értekezünk telefonon.

'''Dayānanda:''' Azt mondtad, eljött a másik templomba.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Emlékszel, amikor azon az estén eljöttek azok az indiaiak? Elmondom, ki ő.

'''Dayānanda:''' Azzal a tizenkét éves fiúval?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Ő a feleségével jött azon az estén.

'''Prabhupāda:''' Indiai?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem. Volt ott más indiai is azon az estén, de ő külön volt, a feleségével. ''Kīrtanát'' tartottunk. Az az indiai férfi volt az – a nagyon gazdag –, aki eljött, és volt ott egy másik házaspár is.

'''Prabhupāda:''' Szóval, ő is gazdag ember?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem hiszem. De van felesége, és azt mondja, sok minden megváltozott, amióta mantrázik. Azt mondja, nem tudja, a mantrázásnak tulajdonítsa-e ezt, de folytatni fogja a mantrázást. És nagyon... ó, sokkal boldogabbnak tűnik.

'''Prabhupāda:''' Jól van. Akkor énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681125 - Lecke BG 02.01-10 - Los Angeles

2026-10-23T11:10:32Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/00.01 - 5.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681125_-_Lecture_BG_02.01-10_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681125BG-LOS ANGELES - 1968. november 25.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681125BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

(*a fordító megjegyzése: a lecke folyamán felolvasott ''Bhagavad-gītā'' versek és magyarázatok az eredeti McMillan kiadásból származnak, amely azóta számos revizión ment át, így a jelenlegi magyar harmadik kiadástól eltér, jóllehet az értelme azonos)

'''Prabhupāda:''' Ki vitte el a ''mūrtidat''?

'''Bīrabhadra:''' Ki vitte el Őt? Nem tudom. Valaki betört a házba; elvittek egy írógépet meg a varrógépet, és azt hiszem, ez...

'''Prabhupāda:''' Mit? Írógépet? Mikor?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Tegnap éjjel. Épp tegnap kaptunk egy új varrógépet...

'''Prabhupāda:''' Mit?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...egy nagyon drága varrógépet, és ellopták.

'''Prabhupāda:''' Varrógépet?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Meg egy írógépet. Elvitték a házból.

'''Revatīnandana:''' Amíg a Griffith Parkban voltunk a kīrtana-csoporttal, betörtek a házunkba és elvitték azokat.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen.

'''Prabhupāda:''' Szóval nem jó környék?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem jó környék. Úgyhogy mostantól jobban vigyázunk majd.

'''Prabhupāda:''' Valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Rendben.

'''Prabhupāda:''' Ez az egyetlen óvintézkedés.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, én is erre gondoltam.

'''Prabhupāda:''' Szerintem a mi lakásunkban is ott kell maradnia valakinek. Itt... New Yorkban is elvesztettem az írógépemet meg a magnómat. A 72. utcában, nappal, kilenc órakor. Kilenc körül elmentem enni Dr. Mishra lakására, és mire visszaértem, láttuk, hogy az ajtó fel van törve. Az a gondnok – néger volt –, ő csinálta, tudom. Ez nagyon gyakori eset itt. Új gépet vettetek és új...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' A magnó... akarom mondani, a varrógép ''Śīlavatīé'' volt. Ő küldte ide ''Dineśával''. Két-három órával azelőtt kaptam meg.

'''Prabhupāda:''' A magnódat is?

'''Dineśa:''' Nem. A varrógépet ''Śīlavatītól'' hoztam el San Franciscóból. Igen. Ezt a varrógépet.

'''Prabhupāda:''' És az írógép? Kié volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Az írógép az enyém volt. Épp csak... ''Puruṣottama'' hozta el nekem New Yorkból, a szüleimtől. Szóval, alig telt el egy hét, és mindkettő eltűnt.

'''Prabhupāda:''' Új írógép volt?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nos, gyakorlatilag új volt. Nagyon jó írógép volt.

'''Prabhupāda:''' Milyen gyártmány?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Olivetti. Hordozható modell.

'''Prabhupāda:''' Olivetti, hordozható.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen. Jó fajta. De a varrógép nagyon drága. Talán 150 dollár volt...

'''Govinda dāsī:''' 163 dollár.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' 163 dollár. Nagyon jó.

'''Prabhupāda:''' Szóval, vigyáznunk kell. Mit lehet tenni? Mostantól nagyon óvatosnak kell lennetek, és valakinek mindig ott kell maradnia.

'''Govinda dāsī:''' Bár mi nagyon jó környéken lakunk. Ők Watts közelében laknak, és az... a Watts negyed mellett laknak, a Watts negyed pedig hírhedt. Két-három évvel ezelőtt hét napig tartó zavargások, lövöldözések és fekete lázadások voltak ott. Mi nagyon szép környéken lakunk, de ők nagyon rossz helyen élnek.

'''Prabhupāda:''' Szóval, továbbra is ott fogtok lakni? (kuncog)

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ez... (érthetetlen)... nem közvetlenül a legrosszabb környéken van. Nem Wattsban van. Egy másik területen, de azért... bár ahol ti laktok, az nagyon jó. Nem hiszem, hogy lopás fordulna elő. Biztonságosabb.

'''Prabhupāda:''' Igen. Nagyon tisztességes környéknek tűnik.

Rendben. Olvasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Sañjaya'' így szólt: Látva, hogy ''Arjuna'' együttérzéssel és mély bánattal teli, s szemei könnyektől csordulnak túl, ''Madhusūdana'', azaz ''Kṛṣṇa'', a következő szavakat intézte hozzá. ([[HU/BG 2.1|BG 2.1]])

„A Legfelsőbb Személyiség így szólt: »Kedves ''Arjunám'', honnan erednek benned ezek a tisztátalan gondolatok? Egyáltalán nem méltók ahhoz az emberhez, aki ismeri az élet magasabb rendű értékeit. Nem a felsőbb bolygókra vezetnek, hanem gyalázathoz ([[HU/BG 2.2|BG 2.2]]).« Magyarázat...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ''Arjuna'' együttérzést tanúsított fivérei és rokonai iránt, s szinte sírt – könnyek ültek a szemében –, ''Kṛṣṇa'' pedig azt mondta, hogy ez nem ''ārya'' viselkedés. Nem méltó egy ''āryához''. Figyeljük meg: annyira együttérző volt, mégsem nyerte el ''Kṛṣṇa'' helyeslését.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Magyarázat: „A szanszkrit ''Bhagavān'' szót a nagy tekintélynek örvendő ''Parāśara Muni'' – ''Vyāsadeva'' apja – magyarázza meg. Azt a Legfelsőbb Személyiséget nevezik ''Bhagavānnak'', aki teljes gazdagsággal, teljes erővel, teljes hírnévvel, teljes szépséggel, teljes tudással és teljes lemondással rendelkezik. Számos olyan személy létezik, aki rendkívül gazdag, hatalmas, szép, híres, tudós és nagyfokú lemondásban él, ám senki sem állíthatja magáról, hogy e kincsek mindegyikével teljes mértékben rendelkezik.”

„Ez az állítás kizárólag ''Kṛṣṇára'' érvényes; Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Egyetlen élőlény – beleértve ''Brahmāt'' is – sem birtokolhat ilyen gazdagságot. Sem az Úr ''Śiva'', sem pedig ''Nārāyaṇa'' nem rendelkezik ilyen mértékű gazdagsággal, mint ''Kṛṣṇa''.”

„E tulajdonságok elemző vizsgálata alapján maga az Úr ''Brahmā'' állapítja meg a ''Brahma-saṁhitāban'', hogy az Úr ''Kṛṣṇa'' az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Senki sem egyenlő Vele, és senki sem áll felette. Ő az ősi Úr, vagyis ''Bhagavān'', akit ''Govindaként'' ismernek, és Ő minden ok legfőbb oka. A következőképpen áll ez leírva:”

„Számos olyan személyiség létezik, aki rendelkezik *''Bhagavān''* tulajdonságaival, ám ''Kṛṣṇa'' mindannyiuknál felsőbbrendű, mivel senki sem múlhatja Őt felül. Ő a Legfelsőbb Személy, akinek teste örökkévaló, s tudással és boldogsággal teli. Ő az ősi Úr, ''Govinda'', és minden ok oka.”

„A ''Bhāgavatam'' szintén felsorolja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének számos megtestesülését, ám ''Kṛṣṇát'' úgy írja le, mint az eredeti Személyiséget, akiből az Istenség számos megtestesülése és személyisége kiterjed. Ez a következőképpen áll leírva:”

„Az Istenség itt felsorolt megtestesülései mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének teljes kiterjedései vagy e teljes kiterjedések részei, ''Kṛṣṇa'' azonban maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Ezért ''Kṛṣṇa'' az Istenség eredeti Legfelsőbb Személyisége, az Abszolút Igazság, valamint mind a Felsőlélek, mind a személytelen ''Brahman'' forrása.” „A Legfelsőbb Személy jelenlétében ''Arjuna'' rokonai miatti bánkódása mindenképpen méltatlan, ezért ''Kṛṣṇa'' a ''kutah'' – »honnan« – szóval fejezte ki meglepetését. Ilyen férfiatlan érzések nem voltak elvárhatók az ''āryák'' néven ismert, civilizált embercsoporthoz tartozó személytől.”

„Az »''ārya''« szó azokra az emberekre vonatkozik, akik ismerik az élet értékét, és lelki megvalósításon alapuló kultúrát követnek. Azok, akiket az élet anyagi szemlélete vezérel, nem tudják, hogy az élet célja az Abszolút Igazság – ''Viṣṇu'' vagyis ''Bhagavān'' – megvalósítása. Az ilyen embereket rabul ejtik a külsőségek...”

'''Prabhupāda:''' Manapság azt állítják magukról, hogy „az ''ārya'' családhoz tartozunk”, ám nem rendelkeznek az ''ārya'' lét kritériumaival. Az ''ārya'' lét ismérveit ott leírják. Amikor ''Arjuna'' egy pillanatra megingott, és némi gyengeséget mutatott, azonnal ''nem-āryának'' bélyegezték: „Ó, épp most árulod el magadról, hogy nem vagy ''ārya''.” Értitek? Mindezt maga ''Kṛṣṇa'' mondta. Az „''ārya''” szó azonban nem közönséges fogalom. ''Āryának'' lenni annyit tesz, mint – amennyire csak lehetséges – tökéletes embernek lenni. Ez az ''ārya'' civilizáció lényege.

Folytasd!

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az ilyen embereket rabul ejti az anyagi világ külső megjelenése, ezért nem tudják, mi a felszabadulás. Azokat, akiknek nincs tudomásuk az anyagi kötöttség alóli felszabadulásról, ''nem-āryáknak'' nevezzük. ''Arjuna'' megpróbált eltérni előírt kötelességétől, és visszautasította a harcot, noha ''kṣatriya'', azaz harcos volt.

Ezt a gyáva cselekedetet a ''nem-āryákra'' jellemző magatartásként írják le. A kötelességtől való ilyen eltérés nem segíti az embert a lelki életben való előrehaladásban, sőt, még arra sem ad lehetőséget, hogy hírnévre tegyen szert ebben a világban.” Az Úr ''Kṛṣṇa'' nem helyeselte ''Arjuna'' rokonai iránti úgynevezett együttérzését.

'''Prabhupāda:''' Úgynevezett együttérzés. Azt hitte, hogy ezzel az együttérzéssel – mondhatni – elismerést vív ki ''Kṛṣṇánál''. Ám ''Kṛṣṇa'' elítélte ezt. Igen. Épp az ellenkezőjét tette. Más szóval, ''Kṛṣṇa'' nagyon szigorú is tud lenni. Ez jellemző ''Kṛṣṇára'' és társaira.

''Vajrād api kaṭhora'' és ''kusumād api kamala''. Gyengédebb a virágnál és keményebb a villámnál. Két ellentét. Amikor ''Kṛṣṇa'' szigorú, keményebb a villámnál, amikor pedig gyengéd, gyengédebb a virágnál. Ezt a két példát szokták említeni: ''vajrād api kaṭhora'', ''kusumād api kamala''.

''Kṛṣṇa'' tehát nem engedékeny a barátjával vagy a híveivel szemben, mivel az engedékenység nem válna a javukra. Nem segítene rajtuk. Néha úgy tűnhet, hogy nagyon kemény a híveivel, pedig valójában nem az. Ahogyan az apa is néha nagyon szigorúvá válik. Ez jó dolog. Később bebizonyosodik majd, hogyan vezetett ''Kṛṣṇa'' keménysége a megváltáshoz. A végén ''Arjuna'' elismeri: „Kegyed által megszűnt a káprázatom.”

Az Istentől érkező ilyen jellegű szigorúságot a hívek néha félreértik. Mi ugyanis ahhoz szoktunk, hogy azt fogadjuk el, ami azonnal kellemes számunkra, ám olykor azt tapasztaljuk, hogy nem azt kapjuk, ami rögtön örömöt okozna. Mégsem szabad csalódnunk. Ragaszkodnunk kell ''Kṛṣṇához''. Ez ''Arjuna'' hozzáállása.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ó, ''Pṛthā'' fia! Ne add át magad ennek a lealacsonyító tehetetlenségnek!” ([[HU/BG 2.3|BG 2.3]])

'''Prabhupāda:''' Hmm. Lealacsonyító tehetetlenség. Ő nem akarja (kuncogva) gyávának és tehetetlennek látni a hívekét. Tehát ez az úgynevezett tulajdonság – a tehetetlenség és a szűkkeblűség – nem jellemző a hívőre. Minden tekintetben nagyon ügyesnek és rátermettnek kell lennie. Ezt akarja látni ''Kṛṣṇa''. Igen.

Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Nem illő hozzád! Válj meg a szív kicsinyes gyengeségétől, és kelj fel, ó, ellenség fenyítője!”

'''Prabhupāda:''' Kifejezetten így szólítja meg: „Ellenség fenyítője”. Amikor nincs mentség, meg kell fenyítened az ellenséget. Nem arról van szó, hogy „Mivel Kṛṣṇa-tudatúvá váltam, nagyon alázatos leszek”. Alázatosnak kell lenned, de ha a helyzet úgy kívánja, villámcsapásként kell lesújtanod. Ezt tanítja ''Kṛṣṇa''.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „''Arjuna'' így szólt: Ó, ''Madhu'' elpusztítója, ''Kṛṣṇa''! Hogyan támadhatnék vissza nyilakkal a csatában olyan személyek ellen, mint ''Bhīṣma'' és ''Droṇa'', akik tiszteletet érdemelnek?” ([[HU/BG 2.4|BG 2.4]])

'''Prabhupāda:''' Persze, itt nem szerepel minden magyarázat. ''Kṛṣṇa'' itt „ellenség fenyítőjének” nevezi ''Arjunát''. ''Arjuna'' pedig „''Madhusūdanának''”, azaz a ''Madhu'' démon elpusztítójának szólítja ''Kṛṣṇát''. „Igen, te az ellenség fenyítőjének nevezel engem, de vajon a nagyapámat és a tanítómat is ellenségnek tartod? Te ''Madhu'' démont ölted emg, ezért ''Madhusūdana'' a neved, de tőlem azt kéred, hogy a nagyapámat és a tanítómat öljem meg.” Ez a célzás lényege. „Rendben van, hogy a neved ''Madhusūdana''. Megöltél egy démont, akit ''Madhunak'' hívtak, de tőlem azt kéred, hogy ''Bhīṣmasūdana'' legyek? ''Bhīṣma'' a nagyapám. És ''Droṇasūdana''? A »''sūdana''« azt jelenti: elpusztító. Hogyan tehetnék ilyesmit?” Ez a válasz.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Jobb ebben a világban koldulásból élni, mint olyan nagy lelkek életének árán élni, akik a tanítóim. Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Ha megöljük őket, a zsákmányunk vérrel szennyeződik.” ([[HU/BG 2.5|BG 2.5]])

'''Prabhupāda:''' Ez egy újabb példa arra, hogyan kell tiszteletet tanúsítani a felettesek iránt. ''Arjuna'' így szól: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim.” Miért kapzsik? „Mély vonzalmat éreznek irántam. Nagyapám, ''Bhīṣma'' mély vonzalmat érez irántam. És ''Droṇācārya''... én vagyok a kedvenc tanítványa, így ő is mély vonzalmat érez irántam... jóindulattal viseltetik irántam.

Mivel azonban ''Duryodhana'' fizetett nekik, elfogadták a szolgálatát. Fizetett nekik. Tehát kapzsik. Pusztán a pénzért – a sok szeretet és a szoros kapcsolat ellenére is – elfogadták ''Duryodhana'' szolgálatát a pénzre számítva. Ezért mondhatjuk őket kapzsinak. Ám számomra kapzsiságuk ellenére is tiszteletre méltóak.”

Ez a tisztelet. Ez a tisztelet: megadni a tiszteletet annak, aki tiszteletre méltó – még akkor is, ha vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem feltétlenül váltanak ki tiszteletet. Mégis meg kell adni a tiszteletet. Ez a tiszteletadás. Igen. Néha előfordulhat... erre a ''Bhagavad-gītāban'' is találunk példát: ''api cet sudarācāro bhajate mām ananya-bhāk sādhur eva sa mantavyaḥ'' ([[HU/BG 9.30|BG 9.30]]): „Még ha egy odaadó hívőről ki is derül, hogy nem mindig cselekszik helyesen, mivel rendíthetetlen hittel és odaadással viseltetik Irántam” – mondja ''Kṛṣṇa'' –, „szentnek kell tekinteni.” Pusztán ezen egyetlen tulajdonság miatt: mert ''Kṛṣṇán'' kívül nem ismer mást.

Egy ilyen személynél tehát – még ha találunk is némi hibát a jellemében... ahogyan mi is szabályokat állítottunk fel például a tiltott nemi kapcsolat, a mámorítószerek használata vagy a húsevés ellen, és így tovább... nos... természetesen senkinek sem szabad szándékosan megszegnie ezeket a szabályokat. Ám néha mégis előfordulhat, hogy valaki hibát követ el... Tegyük fel, hogy látok valakit dohányozni, miközben egyébként nagyon szépen gyakorolja a Kṛṣṇa-tudatot. Ilyenkor nem szabad gúnyolódnunk.

Meg kell adnunk neki az esélyt a változásra. Pusztán azért, mert véletlenül rágyújtott – mert dohányzik –, még nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmatlanná vált. Ahogyan ''Arjuna'' is mutatja: „Bár kapzsivá váltak, mégiscsak a feletteseim. Mégis... mégiscsak a feletteseim.”

Ez az. Ezt nevezik rendíthetetlen hitnek. Még ha látom is, hogy a tiszteletre méltó felettesem valami kifogásolhatót tesz – nem szándékosan, hanem véletlenül –, akkor sem szabad megvonnom tőle a tiszteletet. Ez az... hm.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Azt sem tudjuk, melyik a jobb: legyőzni őket, vagy vereséget szenvedni tőlük. ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai – akiknek megölése után már élni sem kívánnánk – most itt állnak velünk szemben a csatatéren.” ([[HU/BG 2.6|BG 2.6]])

'''Magyarázat:''' „''Arjuna'' elbizonytalanodott ebben a helyzetben: nem tudta, harcba szálljon-e – vállalva a felesleges erőszak elkövetésének kockázatát, noha a harcosok (''kṣatriyák'') kötelessége a küzdelem –, vagy inkább tartózkodjon ettől, és válassza a koldulásból való megélhetést. Hiszen ha nem győzi le az ellenséget, a koldulás maradna az egyetlen megélhetési forrása. A győzelem felől semmi sem volt biztos, mivel bármelyik fél győztesen kerülhetett ki.”

'''Prabhupāda:''' Ezek azok az okok, amelyek miatt elbizonytalanodott; a szöveg azt igyekszik megvilágítani, hogyan is gondolkodott.

Igen, folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Még ha győzelem várna is rájuk – mivel ügyük igazságos volt –, akkor is, ha ''Dhṛtarāṣṭra'' fiai elesnének a csatában, nagyon nehéz lenne az élet nélkülük. Ilyen körülmények között ez egyfajta vereséget jelentene. ''Arjuna'' ezen megfontolásai egyértelműen bizonyították, hogy nem csupán az Úr nagy híve volt, hanem rendkívül megvilágosodott is, aki teljes mértékben uralta elméjét és érzékeit.”

„Az a vágya, hogy koldulásból éljen – jóllehet királyi családban született –, a lemondás újabb jele. Teljes mértékben jellemezte őt a türelem; erről tanúskodnak e tulajdonságok, valamint a lelki mestere, ''Śrī Kṛṣṇa'' útmutatásai iránti hite.”

„A következtetés az, hogy ''Arjuna'' teljesen alkalmas volt a felszabadulásra. Az érzékek uralása nélkül nincs esély a tudás szintjére való emelkedésre, tudás és odaadás nélkül pedig nincs esély a felszabadulásra. ''Arjuna'' mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezett, a világi kapcsolataiban megnyilvánuló kiváló tulajdonságain felül.”

'''Prabhupāda:''' Folytasd.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most bizonytalan vagyok abban, hogy...”

'''Prabhupāda:''' Igen. Miről van szó?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Most összezavarodtam a kötelességemet illetően, és gyengeségem miatt elvesztettem minden lélekjelenlétemet. Ebben az állapotban arra kérlek, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra. Most a tanítványod vagyok, és olyan lélek, aki meghódolt Neked. Kérlek, taníts meg rá, mit tegyek.” ([[HU/BG 2.7|BG 2.7]])

'''Magyarázat:''' „A természet rendjénél fogva az anyagi tevékenységek teljes rendszere mindenki számára zavarforrás. Minden lépésnél nehéz döntésekkel és bizonytalansággal találkozunk, ezért helyes, ha az ember egy hiteles lelki tanítómesterhez fordul, aki megfelelő útmutatást tud adni az élet céljának megvalósításához. Valamennyi védikus írás azt tanácsolja, hogy forduljunk hiteles lelki tanítómesterhez, hogy megszabadulhassunk az élet azon nehézségeitől és zavaraitól, amelyek akaratunk ellenére jelentkeznek.

Ezek olyanok, mint az erdőtűz, amely minden külső beavatkozás nélkül keletkezik. Hasonlóképpen, a világ helyzete is olyan, hogy az élet problémái és zavarai automatikusan felbukkannak, anélkül, hogy mi magunk vágynánk rájuk. Senki sem akar tüzet, mégis bekövetkezik, és mi tanácstalanul állunk a helyzet előtt.

A védikus bölcsesség ezért azt tanácsolja, hogy az élet problémáinak megoldása és a megoldás tudományának megértése érdekében olyan lelki tanítómesterhez kell fordulni, aki a tanítványi láncolat része. Aki hiteles lelki tanítómester útmutatását követi, arról feltételezhető, hogy mindent tud. Ezért nem szabad az anyagi... állapotban maradni...”

'''Prabhupāda:''' Ez egy védikus vers fordítása: ''ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

''Ācāryavān'' – az, akinek ''ācārya'' (lelki tanítómester) ad útmutatást; róla feltételezhető, hogy mindent tud. ''Ācāryavān puruṣo veda''. Ez áll ott.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ezért nem szabad az anyagi zavarodottság állapotában maradni, hanem fel kell keresni egy ilyen tanítót. Ez a vers lényege. Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él? Az, aki nem érti meg az élet problémáit.”

„A ''Garga-upaniṣad'' így írja le ezt: fösvény ember az, aki emberként nem oldja meg az élet problémáit, és így – anélkül, hogy megértené az önmegvalósítás tudományát – úgy hagyja el ezt a világot, mint a macskák és a kutyák. Őt nevezik fösvény embernek. Az életnek ez az emberi formája a legértékesebb kincs az élőlény számára, aki arra használhatja fel azt, hogy megoldja az élet problémáit. Ezért, aki nem használja ki ezt a lehetőséget, az fösvény."

'''Prabhupāda:''' Ahogyan a fösvény ember sem használja megfelelően a vagyonát... tegyük fel, hogy van egymillió dollárod: ha csak őrizgeted, nem használod megfelelően, vagy eltékozolod, akkor fösvénynek neveznek. De ha jól használod fel, és hasznot húzol belőle, akkor bölcs vagy.

Hasonlóképpen, a ''Garga-upaniṣad'' kétféle csoport között tesz különbséget. Az egyik csoportba tartozó embereket ''kṛpaṇának'' nevezi. A ''kṛpaṇa'' jelentése: fösvény. A másik csoportba tartozókat pedig ''brāhmaṇának'' nevezi.

Így tesz különbséget: ''etad viditvāsmāt ya praiti sa brāhmaṇaḥ''. Ez az önmegvalósítási folyamat... meg fogunk halni. Ez biztos. Mindannyian meg fogunk halni. De nem szabad úgy meghalnunk, mint a macskák és a kutyák. Ez a különbség. Meghalhatunk. Meg kell halnunk. Senki sem menekülhet a halál elől. De a halál eljövetele előtt tudnunk kell, mi az önvaló és mi az önmegvalósítás. Ők a ''brāhmaṇák''.

Azokat, akik igyekeznek megérteni, kik is ők valójában, mi a kapcsolatuk Istennel, és hogyan kellene élniük, ''brāhmaṇáknak'' nevezik. Akik pedig úgy élnek, mint a macskák és a kutyák – csupán esznek, alszanak, párosodnak és meghalnak –, azok úgy is halnak meg, mint a macskák és a kutyák.

A halál tehát elkerülhetetlen. ''Prahlāda Mahārāja'' is ezt tanácsolja iskolatársainak szóló útmutatásában: ''kaumāra ācaret prājño dharmān bhāgavatān iha'' ([[HU/SB 7.6.1|SB 7.6.1]]).

„Kedves barátaim, már az élet kezdetétől fogva – most ötévesek vagyunk –, már ekkortól meg kell próbálnunk megérteni a ''bhāgavata-dharmát''.” A ''bhāgavata-dharma'' azt jelenti, hogy megértjük a Legfelsőbb Úrhoz fűződő kapcsolatunkat. Ezt nevezik ''bhāgavata-dharmának''. ''Mānuṣam adhruvam'' – az emberi élet mulandó. Bár az élet átmeneti jellegű, mégis kiválóan alkalmas az önmegvalósításra. Ezért ezt a folyamatot már gyermekkorban el kell kezdeni.

Vegyük például a modern oktatási rendszert: ha a gyerekek játékokat kapnak – mondjuk mérnöki jellegűeket... különösen az önök országában láttam ilyet: kapnak vasutmodelleket, meg sok minden mást. Így megérthetik, hogyan működik a vasútrendszer vagy a mérnöki technológia; már életük kezdetén fogalmat alkotnak róla, és esetleg kedvet kapnak egy bizonyos tevékenységi körhöz. Hasonlóképpen, a Kṛṣṇa-tudatos oktatást is már az élet kezdetétől fogva biztosítani kellene.

Ez a modern civilizáció hibája. Mindenki mérnök, technológus, orvos vagy hasonló szakember lesz. Pedig az élet valódi problémája önmagunk megértése. Ám az egész világon nincs olyan oktatási rendszer, amely foglalkozna azzal, mi is az az „én” (a lélek), mik az igényei, miből áll, hogyan működik, és így tovább. Bostonban volt egy Massachusettsi Műszaki... ismeritek?

'''Bhakta:''' Massachusettsi Műszaki Intézet.

'''Prabhupāda:''' Igen. Ott elmagyaráztam: „Itt van egy remek műszaki intézet, de hol van az a műszaki részleg, amelynek feladata ennek megértése?” A diákok nagyra értékelték ezt.

Valójában ez a hiányosság. Tudjuk – és ezzel kezdődik a ''Bhagavad-gītā'' –, hogy létezik valami, ami nélkül ez a test értéktelen. Ám senki sem próbálja megérteni, mi is az a valami. Nincs olyan műszaki intézet, amely ennek megértésével foglalkozna. Nem hiányos ez a rendszer? Mégis, rendkívül büszkék az oktatás fejlődésére.

Éppen a lényeg hiányzik. Megvannak a részlegek a test kényelmének és fenntartásának szolgálatában, de mi a helyzet azzal a dologgal, amely nélkül a test értéktelenné válik? Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''. A ''Bhagavad-gītā'' éppen ezt a tudást – ezt a technológiát – tanítja.

Ezt kellene megértenetek. A ''Bhagavad-gītā'' nem a külső testre vonatkozó technológia. A ''Bhagavad-gītā'' a ''dehī'' – a testben lakozó lélek – technológiája; ő mozgatja a testet, és ő tartja azt életben. A test lehet egészséges, remek, gyönyörű és vonzó. De meddig? Csak addig, amíg a lelki lény jelen van benne.

Amint a lélek távozik, a test azonnal bomlásnak indul. Lehet szó egy gyönyörű fiatal lányról, aki után mindenki vágyakozik, ám amint a lélek elhagyja a testet, senki sem akarja többé magáénak tudni. Azonnal értéktelenné válik. (nevetés) Ugye? Senki sem veszi igazán komolyan, mi is az a dolog. Erről szól a ''Bhagavad-gītā''.

Igen?

'''Śrīmatī:''' Ez lenne tehát az öregedés? Amikor a lelki lény elhagyja a testet, az ember megöregszik?

'''Prabhupāda:''' Nem, a lelki lény nem öregszik. A test változik; ez a folyamat lényege. Ezt magyarázza majd a:
:''dehino ’smin yathā dehe''
:''kaumāraṁ yauvanaṁ jarā''
:''tathā dehāntara-prāptir''
:''dhīras tatra na muhyati''
([[HU/BG 2.13|BG 2.13]])

A lélek örök. A test változik. Ezt kell megérteni. A test változik – ezt mindenki képes felfogni. Ahogyan gyermekkorodban más volt a tested – akárcsak ennek a gyermeknek, akinek szintén más a teste –, és amikor ez a gyermek fiatal lánnyá serdül, akkor is más lesz a teste; ám a lélek mindkét testben jelen van. Ez a bizonyíték arra, hogy a lélek nem változik; a test változott meg.

Ez a bizonyíték. A gyermekkoromra gondolok. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az „én” vagyok, aki gyermekkoromban léteztem; emlékszem, hogy gyermekkoromban ezt és azt tettem. Ám az a gyermekkori test már nincs meg. Elmúlt. Következésképpen a következtetés az, hogy a testem megváltozott, de én ugyanaz maradtam. Nemde? Ez egyszerű igazság.

Ez a test tehát meg fog változni, én azonban megmaradok. Lehet, hogy másik testbe lépek – ez nem számít –, de én megmaradok. ''Tathā dehāntara-prāptir dhīras tatra na muhyati'' ([[HU/BG 2.13|BG 2.13]]). Ahogyan a jelenlegi körülmények között is változtatom a testemet, ugyanúgy a végső változás sem jelenti azt, hogy meghaltam. Másikba lépek át... ezt is kifejti a ''vāsāṁsi jīrṇāni yathā'' ([[HU/BG 2.22|BG 2.22]]): változom.

Amikor még nem voltam ''sannyāsī'', úgy öltözködtem, mint bármely úriember. Most megváltoztattam az öltözékemet. Ez nem jelenti azt, hogy meghaltam. Nem. Csak a testemet változtattam meg, ennyi az egész. Megváltoztattam az öltözékemet.

Folytasd.

(félre) Most nem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Ki az az ember, aki anyagi zavarodottságban él...” Ó, ezt már olvastuk. „A ''kṛpaṇák''...”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Kṛpaṇák'', igen, épp ott tartottál az olvasásban.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „...vagyis a fösvény természetű emberek az élet anyagi szemléletmódja alapján a család, a társadalom, az ország stb. iránti túlzott ragaszkodással pazarolják el az idejüket. Az ember gyakran a »bőrbetegség« alapján kötődik a családi élethez, a feleségéhez, a gyermekeihez és a többi családtaghoz. A ''kṛpaṇák'' azt hiszik, képesek megvédeni családtagjaikat a haláltól, vagy azt gondolják, hogy családjuk vagy társadalmuk megmentheti őket a haláltól. Ilyen családi ragaszkodás még az alacsonyabb rendű állatoknál is megfigyelhető, hiszen ők is gondoskodnak kicsinyeikről.

Mivel intelligens volt, ''Arjuna'' megértette, hogy a családtagjai iránti vonzalma és az a vágya, hogy megvédje őket a haláltól, zavarodottságának okai. Bár tisztában volt vele, hogy a harc kötelessége vár rá, fösvény természetéből fakadó gyengesége miatt mégsem tudta teljesíteni ezt a kötelességet.

Ezért arra kéri az Úr ''Kṛṣṇát'', a legfelsőbb lelki tanítómestert, hogy adjon végleges megoldást. Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣnának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. A mester és a tanítvány közötti párbeszéd komoly dolog, ''Arjuna'' pedig most nagyon komolyan akar beszélni az elismert lelki tanítómester előtt. ''Kṛṣṇa'' tehát az eredeti...”

'''Prabhupāda:''' Itt egy módszerről van szó. Ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' és ugyanaz az ''Arjuna'' barátokként beszélgetnek. Akkor mi szükség volt arra, hogy ''Arjuna'' lelki tanítómesterként fogadja el ''Kṛṣnát''? Ugyanaz az ''Arjuna'' és ugyanaz a ''Kṛṣṇa'' beszélgetnek, de miért kell lelki tanítómesterként elfogadni Őt? Ez azt jelenti, hogy miután elfogadta lelki tanítómesternek, nem fog vitatkozni. Egyszerűen elfogadja mindazt, amit Ő mond. Ez a módszer lényege.

Baráti beszélgetés, egyenrangú felek... ''Kṛṣṇa'' mondott valamit, ő pedig válaszolt. Az ilyen vitának sosincs vége. Ám amikor lelki tanítómesterként fogadja el Őt, megszűnik a vita. El kell fogadni mindazt, amit Ő mond. Ezért fogadja el Őt lelki tanítómesternek. Ezt követően ''Arjuna'' soha többé nem mondja majd azt, hogy „ez helytelen”, „ez nem így van”, vagy „nem értek egyet”. Nem. Elfogadja.

A lelki tanítómester elfogadása tehát azt jelenti, hogy az ember elfogad mindent, amit ő mond. Ezért olyan lelki tanítómestert kell választani, akinek az ember teljesen meghódol. Ez a módszer. ''Veda-vākya''. Ahogyan a védikus utasításokat sem kérdőjelezheti meg senki, úgy a lelki tanítómester is a ''Védák'' képviselője. ''Ācāryavān puruṣo veda'' (''Chāndogya Upaniṣad'' 6.14.2).

Ez tehát éppeb olyan, mint egy védikus utasítás.

A lelki tanítómesterre is nagy felelősség hárul. Úgy kell oktatnia a tanítványt, hogy az ne tévedjen el; ez pedig biztosított, mivel a lelki tanítómester kizárólag hiteles forrásokból beszél. A ''Bhagavad-gītā'' vagy a ''Bhāgavata'' alapján tanít, illetve azt adja tovább, amit ''Nārada'' vagy ''Vyāsa'' mondott. Ez a tekintélye alapja. Nem mondja azt, hogy „véleményem szerint...”. Nem.

Ezért tökéletes az útmutatás, hiszen a tanítványi láncolatból származik, és aki elfogadja ezt az utasítást, az maga is tökéletesen halad előre. Nem nehéz ezt megérteni. Az illető tehát elfogadja: „Mostantól lelki tanítómesteremnek fogadlak Téged. Taníts engem.” Ez a kijelentés lényege?

Igen. Mi is ez pontosan?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Tanítványként ajánlja fel magát ''Kṛṣṇának''. Véget akar vetni a baráti beszélgetésnek. ''Kṛṣṇa'' tehát a ''Bhagavad-gītā'' tudományának eredeti lelki tanítómestere, ''Arjuna'' pedig a ''Gītā'' megértésében az eredeti tanítvány.”

„Hogy ''Arjuna'' miként érti meg a ''Bhagavad-gītāt'', az magában a ''Gītāban'' olvasható, ám a tudatlan, világi tudósok mégis úgy magyarázzák, hogy nem ''Kṛṣṇának'' mint személynek kell alávetni magunkat, hanem a ''Kṛṣṇában'' lakozó megszületetlennek. Nincs különbség ''Kṛṣṇa'' belső és külső mivolta között; aki ezt nem érti, az a legnagyobb bolond és a legnagyobb képmutató.”

„Nem találok módot arra, hogy elűzzem ezt a bánatot, amely kiszárítja érzékeimet. Még akkor sem tudnám eloszlatni, ha páratlan földi királyságot nyernék, és olyan hatalommal bírnék, mint az égbolt félistenei.” ([[HU/BG 2.8|BG 2.8]])

„''Sañjaya'' így szólt: Miután így beszélt, ''Arjuna'' – az ellenség legyőzője – ezt mondta ''Kṛṣṇának'': »''Govinda'', nem harcolok«, majd elhallgatott.” ([[HU/BG 2.9|BG 2.9]])

„Ó, ''Bharata'' leszármazottja! Abban a pillanatban ''Kṛṣṇa'' – mosolyogva a két sereg között – a következő szavakat intézte a bánattól sújtott ''Arjunához''.” ([[HU/BG 2.10|BG 2.10]])

'''Prabhupāda:''' ''Arjuna'' tehát redkívül komoly volt, ''Kṛṣṇa'' pedig mosolygott. (nevet) „Nézzétek csak ezt a bolondot, mit művel.” Ezért volt szükség a ''Bhagavad-gītā'' tanítására. A bolondot ki kell oktatni. Igen. Ez a helyzet... Ő mosolygott.

Ez gyerekes dolog. ''Arjuna'' nagyon komoly volt: „Ó...” Pont úgy, ahogy néha a gyerek nagyon komoly, az apa pedig mosolyog. Igen. Most tehát elhangzik majd a ''Bhagavad-gītā''. ''Arjuna'' elfogadta ''Kṛṣṇát'' lelki tanítómesterének. Ő most tanítani fog. Mit is tanít tehát?

Következő?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Az Áldott Úr így szólt: Miközben bölcs szavakat beszélsz, olyasmi miatt bánkódsz, ami nem érdemli meg a bánatot. A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.” ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]])

'''Prabhupāda:''' Ez az első eset, amikor ''Kṛṣṇa'' tanítóként lép fel.

Mi is az? Olvasd fel újra.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „A bölcsek sem az élőkért, sem a holtakért nem bánkódnak.”

'''Prabhupāda:''' Igen. ''Aśocyān anvaśocas tvaṁ prajñā-vādāṁś ca bhāṣase'' ([[HU/BG 2.11|BG 2.11]]) – vagyis: „Olyasmi miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna. Ez azt jelenti, hogy nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tunult ember.”

Mi is az? „Úgy beszélsz”?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' „Miközben bölcs szavakat beszélsz...”

'''Prabhupāda:''' Igen. „Bölcs szavakat beszélsz, de a viselkedésed azt mutatja, hogy nem vagy bölcs, hiszen olyan dolog miatt bánkódsz, ami miatt egyetlen bölcs ember sem bánkódna.” Udvariasan mondja: „Nem vagy bölcs, mégis úgy beszélsz, mint egy tanult ember.” Ezt tapasztalhatjuk. Dr. Béka (nevet), aki úgy beszél, mint egy nagy filozófus.

Ahogy itt is, Dr. Radhakrishnan azt mondja: „Nem ''Kṛṣṇának'', hanem a ''Kṛṣṇán'' belülilenek.” Az a bolond nem tudja, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs „belül” vagy „kívül” eső része. Sőt, ''Kṛṣṇa'' belül is és kívül is jelen van. Ezt nem tudja. Mégis nagy tudósnak tartják – Dr. Békának vagy Dr. Radhakrishnannak. Értitek?

Ez folyik a világban. Nagyon bölcsnek adják ki magukat, de... ezt csak az odaadó hívek ismerhetik fel: ki a bölcs és ki nem. Mások nem veszik észre. Másokat félrevezetnek. Az odaadó híveknek olyan látásuk van, amellyel azonnal – úgy értem – különbséget tudnak tenni bolond és tudós között.

Van egy történet egy emberről, aki az igazságot kereste. Szóval, találkozott valakivel – egy szent életű emberrel –, aki adott neki egy tollat, és azt mondta: „Próbáld meglátni a toll belsejében, ki az ember, és ki nem.” Amikor aztán elkezdett a toll belsejébe tekinteni, azt látta: „Ott nincs ember.” Ugyanígy:
:''ajñāna-timirāndhasya''
:''jñānāñjana-śalakayā''
:''cakṣur unmīlitaṁ yena''
:''tasmai śrī-gurave namaḥ''
''Guru'', vagy a lelki tanítómester. . .

(szakadás) . . . tiszta bhaktát jelent.

'''Bīrabhadra:''' Az ''āsramában'', és azelőtt is, amikor azt mondtad, hogy egy ''brāhmaṇa''... arra gondolsz, hogy amikor azt mondod, hogy ''brāhmaṇa'', arra gondolsz... Úgy értem, hogy ők... azok a bhakták, akik nem tiszták, hanem...

'''Prabhupāda:''' Igen, ők is tiszta bhakták, mert követik az utasításaimat. Akárcsak egy technikus, ő is szakértő, de valaki segíti őt. Tehát, az asszisztensek, mivel a szakértő utasításait követik, ezért az ő munkájuk is teljes. Tehát, nem feltétlenül kell valakinek azonnal tiszta bhaktává válnia.

Ahogy mi is követjük a lelki tanítómesterünk utasításait. Nem állítom, hogy tiszta bhakta vagy tökéletes vagyok, de az egyetlen feltételem az, hogy megpróbálom követni a tökéletesek utasításait. Hasonlóképpen... ezt nevezik tanítványi láncolatnak. Ahogy itt is kimondják, ''Kṛṣṇa'' az eredeti lelki tanítómester, ''Arjuna'' pedig az eredeti tanítvány.

Nos, ''Arjuna'' azt mondta, ''sarvam etad ṛtaṁ manye yad vadasi keśava'' ([[HU/BG 10.14|BG 10.14]]): „Kedves ''Kṛṣṇám'', bármit is mondasz, teljes mértékben elfogadom” – áll a tizedik fejezetben. Nem teszek olyat... ahogy Dr. Radhakrishnan mondja: „Nem ''Kṛṣṇához'' szól, hanem valami máshoz.” Ő nem így fogadja el. Azt mondja: „Bármit is mondasz, elfogadom. Azt mondod, hogy Te vagy a Legfelsőbb, én elfogadom. Nem mondom, hogy van Benned egy különálló dolog. Az a Legfelsőbb – Te nem vagy a Legfelsőbb, mint személy.” Ez imperszonalista. Nem tudják, hogy ''Kṛṣṇának'' nincs olyan...

Egy feltételekhez kötött lélek... akárcsak mi, én is különbözöm a lelkemtől. Az „én vagyok” azt jelenti, hogy én vagyok a testem, vagy én vagyok a lélek, különbözöm a testtől. ''Kṛṣṇának'' nincs efféle megkülönböztetése. Ő nem tudja ezt, mert nem ''Kṛṣṇát'', a tökéletes lelki tanítómestert követi. Ő valami gazember lelki tanítómestert követ. Ezért követi el ezt a hibát. De ha ''Arjunát'' és ''Kṛṣṇát'' követjük, akkor tökéletes tudásra teszünk szert. Lehet, hogy nem vagyunk százszázalékosan tökéletesek, de amennyire csak lehetséges, ha követjük az utasításokat úgy, ahogy vannak, annyira leszünk tökéletesek. Így érhetjük el a tökéletességet.

Szóval, követni kell. Ugyanezt a példát próbáljuk megérteni, hogy egy tökéletes, szakértő technikus, technikus vagy szerelő dolgozik, és valaki az ő utasításai szerint dolgozik. Ezért ez a valaki, mivel szigorúan a szakértő utasításai szerint dolgozik, szintén szakértő. Lehet, hogy nem százszázalékosan szakértő, de a munkája szakértői. Világos ez? Mert a szakértő irányítása alatt dolgozik. Követitek?

Tehát, ha tiszta bhaktát követsz, akkor te is tiszta bhakta vagy. Lehet, hogy az ember nem százszázalékosan tiszta, mert megpróbálja felemelni magát a feltételekhez kötött életből. De ha szigorúan követjük a tiszta bhaktát, akkor mi is tiszta bhakták vagyunk. Amíg így cselekszük, az tiszta.

Tehát a tiszta bhakta nem azt jelenti, hogy azonnal százalékosan tisztává kell válnia. De ha ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy „Egy tiszta bhaktát követünk”, akkor a tettei... olyan jók, mint egy tiszta bhaktáé. Ez egy... nem a magam módján magyarázom; ez a ''Bhāgavatam'' magyarázata. ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (CC Madhya 17.186).

A tiszta bhakták nyomdokait kell követnünk. Azt mondják, hogy ''tarkaḥ apratiṣṭhaḥ''. Ha az érveid és a logikád által akarsz megtisztulni, az nem lehetséges. Legyőzhet egy másik erős ember, aki nálam erősebb az érvelésben. Szóval, ez nem a megtisztulás útja, ''tarka'', egyszerű vitatkozás.

''Tarkaḥ apratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinnāḥ'' (CC Madhya 17.186). ''Śrutayaḥ'', szentírások. Tegyük fel, hogy valaki ragaszkodik a szentírásokhoz. A szentírások, különböző típusú szentírások vannak. Ezek tehát ''vibhinna''. A ''vibhinna'' különböző típusokat jelent. Hogyan tisztulhatunk meg... akár a szentírások követésével is?
:''tarko ’pratiṣṭhaḥ śrutayo vibhinna''
:''nāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam''
(CC Middle 17.186)

''Muni'' jelentése: gondolkodó, filozófus. Ha egy bizonyos típusú filozófust követünk, az sem tökéletes, mert lehet, hogy egy filozófus, egy békafilozófus befolyása alatt állok. Szóval, ez sem biztos.

''Tarko ’pratiṣṭhaḥ smṛtayo vibhinna na cāsāv ṛṣir yasya mataṁ na bhinnam, dharmasya tattvaṁ nihitaṁ guhāyām''. Következésképpen a megtisztulás vagy a tisztaság lényegének megértése nagyon bizalmas. Nem saját erőfeszítéseinkkel, vitákkal, szentírás-szakértővé válással, filozófussá válással vagy hasonló módon érhető el. Nagyon bizalmas. Akkor hogyan? ''Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ'' (''Mahābhārata'' ''Vana Parva'' 313.117).

Egy tiszta bhaktát, egy elismert bhaktát kell követned.

Hasonlóképpen a ''Bhagavad-gītāban'', ha ''Arjunát'' követjük, akkor a ''Bhagavad-gītāt'' úgy értjük meg, ahogyan van. De ha nem követjük ''Arjunát'', ha valakit követünk, például Dr. Békát, vagy saját értelmezést kreálunk, akkor tisztátalanok maradunk. Tehát, ''mahājano yena gataḥ sa panthāḥ''. A ''mahājana'', a nagy lélek lábnyomait kell követnünk. Nos, itt közvetlenül találkozol egy nagy lélekkel, ''Arjunával''. Közvetlenül az eredeti tanító tanítja neki a ''Bhagavad-gītāt''. Ki lehet nagyobb tekintély, mint ''Arjuna''?

Ahogy tehát ''Arjuna'' elfogadja a ''Bhagavad-gītāt'', ha te is úgy fogadod el a ''Bhagavad-gītāt'', akkor a ''Bhagavad-gītā'' tanulmányozása tökéletes. Nagyon egyszerű. Ezért mondom itt, hogy ''Kṛṣṇa'' az eredeti tanító, és ''Arjuna'' az eredeti tanítvány. Ha tehát az eredeti tanulót követed, meg fogod érteni a ''Bhagavad-gītāt'', még ha ''Kṛṣṇa'' nincs is jelen előtted. Szavai által van jelen. Ez a tisztaság követésének útja.

Igen?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Képes-e ''Kṛṣṇa'' megadni nekünk azt a képességet, hogy egy napon felidézzük minden egyes szavát, amit most mond nekünk? Mert én magam is olyan sok mindent elfelejtek. Szeretném hallani, ahogyan beszélsz, de nem tudom.

'''Prabhupāda:''' Hogyan? (kuncog) Nem értem.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Szeretném hallani, ahogyan pontosan azt mondja, amit most mond. Szeretném mindig hallani, de elfelejtem.

'''Prabhupāda:''' Miért?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon rossz a memóriám.

'''Prabhupāda:''' Nem. Ha próbálkozunk... lehet, hogy gyenge a memória. Minden a gyakorláson múlik. Ha valamit gyakorolunk, javul a memóriánk. Senki sem válik szakértővé egyetlen nap alatt, hanem a gyakorlás révén. Hasonlóképpen, ha igyekszünk emlékezni, akkor a memóriánk segíteni fog az emlékezésben. Nem nehéz. A ''Bhagavad-gītā'' is kimondja, hogy törekednünk kell arra, hogy emlékezzünk ''Kṛṣṇára''. Ő olyan gyönyörű, az útmutatásai olyan csodálatosak; ha egyszerűen csak emlékezünk ''Kṛṣṇára''...

Ez volt az a tökéletesség, amelyet az Úr ''Caitanya'' is helyeselt. Azt hiszem, már meséltem ezt a történetet. Amikor az Úr ''Caitanya'' Dél-Indiában utazott, és ellátogatott egy nagy templomba – a Raṅganātha-templomba –, hogy megtekintse az ''mūrti'', látott egy ''brāhmaṇát'', aki a ''Bhagavad-gītāt'' olvasta. Az emberek pedig gúnyolódtak vele: „Ó, kedves ''brāhmaṇa'', hogyan olvasod a ''Bhagavad-gītāt''?”

Mivel szomszédok voltak, tudták, hogy ez a ''brāhmaṇa'' írástudatlan, mégis a ''Bhagavad-gītāt'' tanulmányozza. Ezért gúnyolódtak. Ám a ''brāhmaṇa'' nem törődött velük. Fogta a könyvet, és a saját módján olvasta.

''Caitanya Mahāprabhu'' látta ezt az esetet, és odament a ''brāhmaṇához''. Megkérdezte tőle: „Kedves ''brāhmaṇa'', mit olvas?” Nos, a ''brāhmaṇa'' megértette: „Ez az ember nem gúnyolódik velem; komolyan beszél.” Ezért megmagyarázta: „Kedves uram, a ''Bhagavad-gītāt'' olvasom. Sajnos írástudatlan vagyok. Még az ábécét sem ismerem.” „Miért olvasod akkor a ''Bhagavad-gītāt''?” Erre ő így felelt: „A lelki tanítómesterem tudja, hogy írástudatlan vagyok, mégis arra kért, hogy olvassam a ''Bhagavad-gītāt''. Mit tehetnék? Ezért vettem kézbe ezt a könyvet. Csak nézegetem. Nem tudok olvasni.”

„Ó, ez rendben is van. Nem tudsz olvasni. De látom, hogy sírsz. Hogyan sírhatsz, ha nem olvasol?” „Igen, természetesen sírok. Megvan az oka.” „Mi az?” „Amint kézbe veszem ezt a ''Bhagavad-gītāt'', eszembe jut ''Kṛṣṇa''. ''Kṛṣṇa'' ott ül kocsihajtóként, ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt. Hallottam már a történetet. Valamennyit tudok a tanításokból, bár olvasni nem tudok.

Amint kézbe veszem a könyvet, megjelenik előttem ez a kép, és csak arra gondolok: »Ó, milyen csodálatos ''Kṛṣṇa'', hogy elvállalta híve kocsihajtójának szerepét! Oly nagy Ő, mégis elfogadta ezt az alázatos szolgálatot híve érdekében.« Ez akkora örömmel tölt el, hogy sírva fakadok.” ''Caitanya Mahāprabhu'' átölelte őt: „A te Bhagavad-gītā-olvasásod tökéletes. Te megragadtad a lényeget.”

A helyzet tehát a következő: ha pusztán csak arra gondolsz, hogy ''Kṛṣṇa'' tanítja ''Arjunát'', ''Arjuna'' pedig hallgatja Őt – ha csupán felidézed ezt a képet –, az már önmagában is elegendő. Még akkor is, ha úgy érzed, nem tudsz olvasni. Hiszen végső soron Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Nem kell feltétlenül tanultnak lennünk ahhoz, hogy más bölcsekkel vitatkozzunk.

Megtehetjük ezt is, ha lehetőségünk nyílik rá, ám semmi jelentősége nincs annak, ha nem tudunk vitatkozni másokkal, vagy ha nem tudjuk szépen tanítani a ''Bhagavad-gītāt''. Ha egyszerűen felidézzük ezt a képet, az már a tökéletesség. Mert Kṛṣṇa-tudatossá kell válnunk. Pusztán csak ''Kṛṣṇára'' kell gondolnunk. Bárhogyan is gondolsz Rá, az a te tökéletességed. ''Smartavyaḥ satataṁ viṣṇuḥ'' (''Padma Purāṇa'').

Ez az előírás: mindig ''Viṣṇura'' kell gondolni. Ez a ''samādhi'', ez a meditáció, ez a ''yoga siddhi'', a ''yoga'' tökéletessége. Aki tehát megtanult mindig ''Kṛṣṇára'' gondolni, az már a tökéletesség szintjén áll. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' (''Nārada Pañcarātra'' 1.2.6).

Ha valaki eljutott erre a szintre – hogy megértse ''Kṛṣṇát'', a hatalmast, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét –, és meghódolt Neki („''Kṛṣṇa'', tedd azt, amit jónak látsz! Én meghódoltam Neked…”), az az ''ārādhana'', az imádat. Akkor már nincs szüksége semmilyen aszkézisre vagy bűnbánó gyakorlatra. Számára minden elrendeződött. Ám ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'': ha viszont nem jut el erre a szintre, akkor az úgynevezett tudása, a bölcs érvelése és minden egyéb csupán értelmetlen dolog, semmit sem ér. Haszontalan. El kell jutni erre a szintre.

Ezért ölelte át az Úr ''Caitanya'' a ''brāhmaṇát'', mondván: „Igen, a ''Bhagavad-gītāval'' kapcsolatos tanulmányaid tökéletesek.” Mert el kell jutni erre a szintre: mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolni. Szóval, ha valaki nem jut el erre a szintre, hanem csupán akadémiai képzettségére támaszkodva azt mondogatja: „Ennek így kellene lennie”, vagy „Az értelmezésnek ilyennek kell lennie”, akkor valójában csak az idejét vesztegeti. Olyan ő, mint a „béka-filozófus”. El kell jutni erre a szintre. ''Ārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'', ''nārādhito yadi haris tapasā tataḥ kim'' – ez a tökéletesség.

''Kṛṣṇa'' és a ''gopīk''... ők egyszerű tehénpásztorlányok voltak. Szüleik hétköznapi falusi emberek voltak, akik teheneket tartottak. Ennyi az egész. Milyen iskolázottságuk volt? Nem voltak ''vedāntisták''. Ám megtanulták szeretni ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. ''Caitanya Mahāprabhu'' pedig így nyilatkozik erről (''ramyad upāsanā vraja-vadhu-vargeṇa va kalpita'' – ''Caitanya mañjusā''):

„Ó, nincs jobb imádat annál, mint amilyet a ''gopīk'' folytattak.” Mert bár nem tudták, kicsoda ''Kṛṣṇa'', mégis szerették Őt. Ennyi az egész. Vajon azért szerették ''Kṛṣṇát'', mert Ő volt Isten, vagy mert valami hatalmas lény volt? Nem. Természetes vonzalom fűzte őket ''Kṛṣṇához''. Egyetlen pillanatot sem bírtak ki anélkül, hogy ne látták volna ''Kṛṣṇát''. Ez volt a képesítésük. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

'''Bīrabhadra:''' Miért olyan nagyszerű a lótuszvirág?

'''Prabhupāda:''' Ő el fogja magyarázni. El fogja magyarázni.

Szóval, valahogyan el kell jutni a tökéletes Kṛṣṇa-tudatig. Ez a tökéletesség. Ez minden. Ha valaki mindig ''Kṛṣṇára'' gondol, akkor ő tökéletes. Nem szabad elfelejtenünk. Számos módszert mutattunk be. Miért? Nem maguk a módszerek a fontosak, hanem azok segítenek abban, hogy mindig emlékezzünk ''Kṛṣṇára''.

Például, amikor a magazinjainkat áruljátok: a magazinok árusítása vagy az adományok gyűjtése önmagában nem a mi igazi feladatunk. A mi dolgunk az, hogy terjesszük a Kṛṣṇa-tudatot, és az emberek halljanak valamit ''Kṛṣṇáról''. És mivel segítünk ebben, mi magunk is hallunk róla. Mi is részesülünk az áldásban. Amikor valakinek ''Kṛṣṇáról'' beszélsz, akkor te magad is hallod ''Kṛṣṇa'' nevét. ''Śravaṇaṁ kīrtanam'' ([[HU/SB 7.5.23|SB 7.5.23]]).

Az első, kezdeti lépések – a hallás és az éneklés – már zajlanak. Így hát minden lehetőséget megragadunk, hogy a nap huszonnégy órájában – akár ébren vagyunk, akár alszunk – mindig ''Kṛṣṇára'' gondoljunk. Ez a tökéletesség.

Ez az éneklés azt jelenti, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezünk: ''Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Rāma, Hare Rāma''. Főzés közben: ''Kṛṣṇának'' főzök; gépelés közben: ''Kṛṣṇának'' gépelek; prédikálni megyek: ''Kṛṣṇáért'' teszem; terjesztem a Back to Godhead magazint: ''Kṛṣṇáért'' teszem. Ily módon (nevetés) emlékezz mindig ''Kṛṣṇára'', ennyi az egész. Ez tesz majd téged tökéletessé.

Igen?

'''Bhakta:''' Születtek-e ''Kṛṣṇának'' gyermekei a ''gopīktól''?

'''Prabhupāda:''' Nem. ''Kṛṣṇa'' szeretete nem ilyen jellegű – nem szexuális jellegű – szerelem volt. Az egészen más dolog volt.

Igen?

'''Viṣṇujana:''' Amikor a Kṛṣṇa-tudatot terjesztjük – legyen szó éneklésről, a Back to Godhead magazin árusításáról vagy emberekkel való beszélgetésről –, és érzékszerveink (a látás, hallás, tapintás vagy szaglás) révén elkalandozik az elménk – még akkor is, ha épp a magazint áruljuk –, hogyan tudunk mindig... hogyan tudunk mindig visszatérni az emlékezés állapotába, miközben érzékszerveinket elragadják az óriásplakátok és a sok egyéb dolog...?

'''Prabhupāda:''' Nem, tegyük fel, hogy a Back to Godhead magazint árulod. Vajon nem juttatja eszedbe ''Kṛṣṇát''? Nem emlékeztet ''Kṛṣṇára''? Miért is árulod a Back to Godhead-et? Árulhatnál más népszerű magazint is, amelyből gyorsan, nagyon jól fogynának a példányok – akár ezerszámra is. Miért éppen a Back to Godhead-et választottad? ''Kṛṣṇa'' miatt. Nem az üzlet a lényeg számodra.

Nem vagy közönséges újságárus. Miért választottad a Back to Godhead-et? Az a célod, hogy az emberek megismerjék ''Kṛṣṇát''. Ez a motivációd. Ha pusztán az üzlet lenne a célod a magazinárusítással, választhatnál bármilyen más, érzékkielégítést szolgáló magazint is. Rengeteg ilyen van. Árulhatnád azokat, és szert tehetnél bizonyos haszonra.

Úgy kell tehát alakítanunk az életünket, hogy mindig ''Kṛṣṇára'' emlékezzünk. ''Kṛṣṇa'' szem előtt tartása a legfőbb feladatom. Úgy kell cselekednünk, hogy ne feledkezzünk meg ''Kṛṣṇáról''. Ennek kell lennie az alapelvnek. Ez a titok nyitja. Ezért ez bárki számára egyformán jó út, hiszen bárkit bevonhatunk ''Kṛṣṇa'' szolgálatába.

Ha valaki nem rendelkezik különösebb tudással, egyszerűen felsöpörheti ''Kṛṣṇa'' templomának padlóját. Ezáltal emlékezni fog ''Kṛṣṇára'', miközben arra gondol: „''Kṛṣṇa'' templomának padlóját tisztítom.” Ugyanolyan értékes szolgálatot végez, mint a Back to Godhead szerkesztője.

Igen?

'''Bhakta:''' Hogyan gyakorolják a bhakták a Kṛṣṇa-tudatot alvás közben?

'''Prabhupāda:''' Igen. Az alvás azt jelenti, hogy a durva fizikai érzékek működése szünetel, de az elme továbbra is működik; ezért álmodunk. Ha tehát arra szoktatod az elmédet, hogy Kṛṣṇa-tudatban tevékenykedjen, álmodban is azt látod majd, hogy ''prasādamot'' készítesz, vagy épp azt, hogy „a Back to Godhead-et árulom”. (kuncogás) Ennyi az egész. Néha, amikor éhes vagyok, azt álmodom, hogy bőségesen fogyasztom ''Kṛṣṇa prasādamját''. (nevetés)

'''Bhakta:''' Ó, ''Haribol''! (nevetés)

'''Prabhupāda:''' (nevet) Valaki finom ''paraṭāt'' ad nekem, én pedig eszem. (nevet) Ám mivel éhes vagyok... ó, az éhségem nem csillapul. Eszem, csak eszem, egészen addig, amíg véget nem ér az álom.

Nos, ha gyakoroljuk, ez a módszer lényege. Úgy kell gyakorolnunk, hogy amikor a halál pillanatában a test minden működése leáll, nos, valahogyan – így vagy úgy – képesek legyünk ''Kṛṣṇára'' emlékezni. Akkor sikeresek leszünk. Azonnal sikeressé válunk. Ez a módszer. Ezért imádkozik ''Kulaśekhara'':
:''kṛṣṇa tvadīya-pada-paṅkaja-pañjarāntam''
:''adyaiva viśatu me mānasa-rāja-haṁsaḥ''
:''prāṇa-prayāṇa-samaye kapha-vāta-pittaiḥ''
:''kaṇṭhāvarodhana-vidhau smaraṇaṁ kutas te''
(''Mukunda-mālā-stotra'' 33)

''Kulaśekhara'' király, az odaadó hívek egyike, egy nagyszerű bhakta volt. Írt egy csodálatos művet, a ''Mukunda-mālā-stotrát''. Én magam is elkezdtem fordítani és magyarázni e mű egyik sorát ''Vṛndāvanában''. Az első versben az elméjét egy hattyúhoz hasonlítja. Láttad már... azt hiszem, láttad, ''Jayānanda'' – amikor Seattle-ben sétáltunk abban a parkban, a tóban a hattyúk lemerültek a lótuszok közelében. Láttad? Igen. Ez a szokásuk. A hattyú ott lel örömöt, ahol lótusz vagy liliom található. Ott van a szár is; lemerülnek, és hosszú nyakukat a szár köré fonják – ez a játékuk.

Nos, ''Kṛṣṇa'' lábát lótuszlábnak nevezzük. A költő tehát így fohászkodik: „Bárcsak az elmém – akárcsak a hattyúé – rátapadna lótuszlábad szárára! Mégpedig azonnal. Most még megtehetem ezt, amíg egészséges vagyok. Különben a halál pillanatában – amikor a ''kapha'', a ''vāta'' és a ''pitta'' egyensúlya felborul, a nyálka és az epe zavart okoz, a torkom pedig elszorul –, már nem leszek képes beszélni vagy a szent nevet zengeni. Miért is várnék addig? Most még jó erőben vagyok. Hadd merüljön el az elmém a Rólad való gondolkodásban, és hadd távozzak a testből már most!” Ez a módszer lényege: az elmének mindig ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatokban kell elmerülnie. Ha tehát ''Kṛṣṇa'' kegyelméből a test elhagyásának utolsó pillanatában – amikor a test minden funkciója felborul – képesek vagyunk ''Kṛṣnára'' emlékezni, akkor életünk sikeressé válik.

Ezt kell tehát gyakorolnunk. Bármit is teszünk, az mind felkészülés erre az utolsó pillanatra. Létezik egy bengáli közmondás: ''bhajana kara sādhana kara matte janle haya''. Hogy milyen mértékben haladunk a Kṛṣṇa-tudatban, az a halál pillanatában dől el. Akkor következik a vizsga. Ha tehát ez a módszer tökéletessé válik, akkor az életünk is tökéletes lesz. Azonnal ''Kṛṣṇalokára'', ''Kṛṣṇa'' lakhelyére kerülünk. ''Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti kaunteya'' ([[HU/BG 4.9|BG 4.9]]): „Kedves ''Kaunteyám'', kedves ''Arjunám'', az ember, miután elhagyja ezt a testet, soha többé nem tér vissza ebbe az értelmetlen anyagi világba, hanem Hozzám jön.” Ez a tökéletesség. Az embereknek fogalmuk sincs arról, ki vagy mi az, ami átkerül valahová, hová kerül, mi Isten, mi a... nem. Semmit sem tudnak erről. Csak esznek, isznak, mulatnak, élvezik az életet, aztán elpusztulnak, mint a kutyák és a macskák. Ennyi az egész.

Nos, mi megpróbáltuk mindezt elmagyarázni a *''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van című könyvben. Próbáld meg újra és újra elolvasni, és minden információt, minden módszert megkapsz belőle. Ezt az életet nem szabad elpazarolni. Ez legyen az elsődleges szempont. Megfelelően kell hasznosítani a Kṛṣṇa-tudatban. A tudat adott; egyszerűen csak merítsd el ''Kṛṣṇában''. A tudatnak mindig el kell mélyülnie valamilyen gondolatban. Tedd úgy, hogy a gondolataid mindig ''Kṛṣṇa'' körül forogjanak.

Úgy alakítsd ki az életedet, hogy ne tudj kiszakadni a ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolatok köréből. Akárcsak az üzletemberek: ők mindig azon gondolkodnak, hogy „Mekkora a nyereség? Mennyi pénz van a bankban? Hogy áll az üzlet? Hogyan alakul a haszon?” Mindig erre gondolnak. Az ember mindig gondol valamire. Mindenki. Ha valaki egy nő után vágyakozik, folyton arra a nőre gondol. Ha valaki egy férfi után vágyakozik, akkor arra a férfira gondol.

Tehát, a gondolkodás folyamata mindig jelen van; mindig van valamilyen tárgya a gondolatoknak. Ezt kell átalakítanunk ''Kṛṣṇával'' kapcsolatos gondolkodássá – valamilyen módon át kell irányítanunk a gondolatainkat vagy a tudatunkat ''Kṛṣṇára''. Megteheted bárhogy, ahogy csak szeretnéd, de léteznek bevált, szabványos módszerek is. Ha ezeket követed, könnyebb dolgod lesz. Az embereknek van bizonyos elképzelésük Istenről; elfogadják a létezését. Ám puszta elképzelések alapján nehéz a gondolatokat összpontosítani. Itt azonban egy valóságos Isten áll előttünk: ''Kṛṣṇa'', két kézzel, fuvolázva – Rá pedig könnyű gondolni. ''Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti yaṁ śyāmasundaram'' (Bs. 5.38).

Kire gondolnak? ''Śyāmasundarára''. ''Śyāma'' – sötétes árnyalatú, mégis rendkívül gyönyörű. ''Śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpam'' – aki elképzelhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'' – „Azt a ''Govindát'' imádom.” Így kell alakítanunk az életünket. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Énekeljétek a ''Hare Kṛṣṇát''. (a bhakták felajánlják hódolatukat)

Szóval, még egy jó segítőt kaptál?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Kiváló szakember.

'''Prabhupāda:''' Igen. Most gyűjtsetek némi adományt, és vegyetek egy templomot. (nevetés) A saṅkīrtana-csoport felelőssége egyre nő. Csak találjatok valakit, aki templomot ad nekünk.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Találtam valakit, aki adna nekünk egy nagy garázst, de az nem templom. Kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Nem baj, ha garázs. Hadd kezdje azzal. Leülünk majd ott, a garázsban. Végleg adja, vagy...?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Önként ajánlja fel. Üzletember, aki elkezdett mantrázni.

'''Prabhupāda:''' Ó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember.

'''Prabhupāda:''' Akkor adja csak ide, mi pedig ott, a garázsban rendezzük be a templomunkat. Hol van?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondja, itt a közelben. Azt mondta, ötven ember is elfér benne.

'''Prabhupāda:''' Ó, az tökéletes.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, tartsunk ott ''kīrtanát'', már most.

'''Prabhupāda:''' És azonnal.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, ő javasolta.

'''Prabhupāda:''' Akkor csináljátok meg azonnal. Ez ''Kṛṣṇa'' kegye. Nem számít, hogy garázs. A poklot is mennyországgá változtatjuk. (nevetés)
:''nārāyaṇa-parāḥ sarve''
:''na kutaścana bibhyati''
:''svargāpavarga-narakeṣv''
:''api tulyārtha-darśinaḥ''
([[HU/SB 6.17.28|SB 6.17.28]])

''Svarga'' (menny), ''apavarga'' (felszabadulás), a ''Brahman'' ragyogás vagy a pokol – az odaadó hívek számára mindez egyenértékű. A hívő nem tesz különbséget, mivel ''Kṛṣṇa'' mindig ott van a szívében. Így hát, akár a pokolba, akár a mennybe kerül, az nem számít. Érted? Ha ''Kṛṣṇa'' vele tart, akkor az már nem pokol. (nevet) Ahogyan az ''īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati'' ([[HU/BG 18.61|BG 18.61]]) vers mondja.

Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében jelen van; ott van a disznó szívében, vagy épp a székletben élő féreg szívében is. Vajon ez azt jelenti, hogy ''Kṛṣṇa'' a székletben él? Nem. Bárhol is éljen, Ő valójában ''Vṛndāvanában'' él. Ez az Ő felfoghatatlan energiája. Mindenütt képes jelen lenni, mégsem ott él. Ő ''Vṛndāvanában'' él. ''Goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ'' (Bs. 5.37).

Szóval, nem számít, hogy garázsról vagy bármi másról van szó. Ha valaki önként felajánlja, azonnal el kell fogadni. Leülhetünk ott; ha ötven ember elfér, az már elegendő. Szépen feldíszíthetjük. Azonnal. Közel ehhez a helyhez?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Igen, azt mondja, itt van a közelben.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nagyon kedves ember. Elkezdett mantrázni, miután eljött a másik templomunkba, és minden nap mantrázik munkába menet...

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' ...miközben az utcán sétál.

'''Prabhupāda:''' Tehát ő hívő.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Azt mondta, korábban két és fél doboz cigarettát szívott el. Most már csak hármat-négyet. Hamarosan abba fogja hagyni.

'''Prabhupāda:''' (nevet) Látod? Milyen gyakorlatias. Igen. Ez gyakorlatias. Az egyik istentestvérem elmesélte az élettörténetét: régebben saját maga párolta a bort, hogy megihassa. Azt mondta, hogy mindenféle bódítószert kipróbált már; valósággal „diplomát szerzett” a különféle mámorító szerek terén. (nevet) Ám amikor eljött ''Guru Mahārājához'', mindennel felhagyott. Még bídít vagyis cigarettát sem szív. ''Pāpī tāpī yata chilo, hari-nāme uddhārilo, tāra sākṣī jagāi mādhāi'' (''Hari Hari Bifale'').

Erre ''Jagāi'' és ''Mādhāi'' a tanúk. Szóval ezt el kell fogadnod.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Fel kell hívnia engem. Azt mondta, holnap fog telefonálni.

'''Prabhupāda:''' Nagyon jó.

'''Dayānanda:''' Nos, felajánlotta?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Holnap értekezünk telefonon.

'''Dayānanda:''' Azt mondtad, eljött a másik templomba.

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Emlékszel, amikor azon az estén eljöttek azok az indiaiak? Elmondom, ki ő.

'''Dayānanda:''' Azzal a tizenkét éves fiúval?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem. Ő a feleségével jött azon az estén.

'''Prabhupāda:''' Indiai?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem, nem. Volt ott más indiai is azon az estén, de ő külön volt, a feleségével. ''Kīrtanát'' tartottunk. Az az indiai férfi volt az – a nagyon gazdag –, aki eljött, és volt ott egy másik házaspár is.

'''Prabhupāda:''' Szóval, ő is gazdag ember?

'''Tamāla Kṛṣṇa:''' Nem hiszem. De van felesége, és azt mondja, sok minden megváltozott, amióta mantrázik. Azt mondja, nem tudja, a mantrázásnak tulajdonítsa-e ezt, de folytatni fogja a mantrázást. És nagyon... ó, sokkal boldogabbnak tűnik.

'''Prabhupāda:''' Jól van. Akkor énekeljetek.

(''kīrtana'') (''prema-dhvani'') Nagyon szépen köszönöm. (a bhakták felajánlják hódolatukat) (vége)

Category:HU/681123 - Lecke a „Bhagavad-gītā úgy, ahogy van” bevezetőjéről - Los Angeles

2026-10-23T11:06:09Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/60.01 - 90.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681123_-_Lecture_BG_As_It_Is_Introduction_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681123BG-LOS ANGELES - 1968. november 23.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681123BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' Jöjjön valaki, és olvasson fel a ''Bhagavad-gītāból''. Te fogsz felolvasni? Gyere ide. Megjelent a ''Bhagavad-gītā'' a Macmillan Társaság kiadásában.

'''Bhakta:''' Honnan olvassam?

'''Prabhupāda:''' A bevezetéstől.

'''Bhakta:''' Ez a ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van bevezetése.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
A ''Bhagavad-gītā'' ''Gītopaniṣad'' néven is ismert. Ez a védikus tudás lényege, és a védikus irodalom egyik legfontosabb ''Upaniṣadja''. Számos magyarázat létezik a ''Bhagavad-gītához'', és egy újabb szükségességét az alábbiakban indokolhatjuk meg. Egy amerikai hölgy arra kért, ajánljak neki egy angol nyelvű Bhagavad-gītā-kiadást, amelyet elolvashat. Ezt azonban lelkiismeretemre hallgatva nem tehettem meg.

Természetesen sok fordítás létezik, ám az általam látottak közül – legyenek azok akár Amerikában, akár Indiában kiadottak – egyik sem tekinthető hitelesnek. Ennek oka, hogy szinte mindegyikben a szerző a saját személyes véleményét fogalmazza meg a magyarázatokon keresztül, anélkül, hogy megragadná a ''Bhagavad-gītā'' valódi szellemiségét.

A ''Bhagavad-gītā'' szellemiségéről maga a ''Gītā'' tesz említést. A helyzet a következő: ha be akarunk venni egy bizonyos gyógyszert, követnünk kell az üveg címkéjén feltüntetett utasításokat. Nem vehetjük be a gyógyszert saját elképzeléseink vagy egy olyan barátunk útmutatása alapján, aki nem ismeri az adott készítményt.

Követnünk kell a címkén szereplő utasításokat vagy orvosunk tanácsait. A ''Bhagavad-gītāt'' is úgy kell elfogadnunk, ahogyan azt maga a beszélő közvetlenül előadta. A beszélő pedig nem más, mint az Úr ''Śrī Kṛṣṇa''. Ő minden egyes oldalon az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, azaz ''Bhagavānként'' jelenik meg. Bár a ''Bhagavān'' szó jelenthet bármilyen hatalmas személyiséget vagy félistent is, ebben a szövegkörnyezetben ''Kṛṣṇára'' utal.

'''Prabhupāda:''' Közületek bizonyára sokan olvasták már a ''Bhagavad-gītā'' valamelyik kiadását. Hadd mondjak példákat. Az egyik angol fordításban és magyarázatban – Dr. Radhakrishnan művében – a kilencedik fejezetnél az Úr ezt mondja: ''man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru'' ([[HU/BG 18.65|BG 18.65]]), ''mām evaiṣyasi kaunteya asaṁśaya''... az Úr azt mondja: „Mindig csak Rám gondolj.” Ez azt jelenti, hogy az embernek mindig Kṛṣṇa-tudatban kell maradnia. Ez a Kṛṣṇa-tudat egyszerűen annyit tesz, hogy valamilyen módon mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolnod. Valamilyen módon olyan tevékenységekbe kell fognod, amelyek ''Kṛṣnára'' emlékeztetnek. Ez a folyamat lényege.

Ezért azok, akik fejlettek, mindenben ''Kṛṣnára'' emlékeznek. Ez a tökéletesség. ''Sthāvara-jaṅgama dekhe, nā dekhe tāra mūrti'' (A fejlett hívő nem a mozdulatlan vagy mozgó dolgokat látja, hanem az Úr formáját). Itt van például egy fényforrás. A tökéletes hívő nem csupán magát a fényt látja, hanem valamilyen kapcsolatot fedez fel aközött és ''Kṛṣna'' között, vagy magát ''Kṛṣnát'' látja a fényben.

Erről a ''Bhagavad-gītā'' is említést tesz: ''prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ''. ''Raso ’ham apsu kaunteya prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ''* ([[HU/BG 7.8|BG 7.8]]). ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Én vagyok a víz íze.” Amikor szomjas vagy, vizet kívánsz. Érzed a víz kellemes ízét, amely csillapítja a szomjadat, és azt gondolod: „Igen, most már elégedett vagyok.” ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Én vagyok az az íz.”

Hasonlóképpen mondja azt is, hogy ''prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ'': „A nap és a hold fénye – Én vagyok az a fény.” Ily módon írja le Önmagát. Tehát, amikor valaki magas szintre jut a Kṛṣṇa-tudatban, mindenben – minden cselekedetben és minden jelenségben – kizárólag ''Kṛṣnát'' látja. Ez a Kṛṣṇa-tudat tökéletessége.

Erről van szó a kilencedik fejezetben, és ebben a versben is: ''man-manā bhava mad-bhakto'' – „Gondolj mindig Rám.” Ez minden lelki fejlődés lényege. Mi is ez? ''Smartavyaṁ satato viṣṇuḥ'' (CC Madhya 22.113). Az embernek mindig elmélyülten kell gondolnia ''Viṣṇura'', az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Ezt nevezik ''samādhinak''. Ez a ''yoga'' tökéletessége.

A yogarendszer a legalacsonyabb szinten álló emberek gyakorlata – úgy értem, lelki, nem pedig anyagi értelemben véve. Mivel elméjüket annyira elterelik a külső dolgok, gyakorlás révén kell összpontosítaniuk elméjüket, és ''Viṣṇura'' kell irányítaniuk azt. Ez a ''yoga'' igazi tökéletessége.

Manapság sok mindent kitalálnak, de az igazi yogagyakorlat lényege az, hogy elvonjuk figyelmünket minden mástól, és azt teljes mértékben ''Viṣṇu'' alakjára összpontosítsuk. Ez a yogarendszer. ''Dhyānāvasthita manasā paśyanti yaṁ yoginaḥ'' ([[HU/SB 12.13.1|SB 12.13.1]]). Ez a ''yogī'' meghatározása. Ők meditációba merültek – ''dhyānāvasthita''. A ''dhyānāvasthita'' meditációt jelent. Tehát azok, akik ''yogīk''... sokat hallottak már a meditációról – ez nagyon népszerű kifejezés az önök hazájában –, de mi is ez a meditáció? A meditáció nem más, mint az elme összpontosítása ''Viṣṇu'' alakjára. ''Dhyānāvasthita manasā paśyanti yaṁ yoginaḥ''.

(szünet)

Ezt az utasítást a kilencedik fejezetben találjuk: ''man-manā bhava mad-bhaktaḥ'' ([[HU/BG 9.34|BG 9.34]]) – „Gondolj mindig Rám.” Ez az élet tökéletessége: mindig ''Viṣṇura'' gondolni. Ám egy magyarázó – egy igen jelentős magyarázó – azt állítja: „Ez a meditáció nem ''Kṛṣṇára'' irányul.” Figyeljétek csak! A ''Bhagavad-gītāban'' ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Rajtam meditálj”, a magyarázó viszont azt állítja: „Ez nem ''Kṛṣṇára'' irányul.”

Így – akár hasonló, akár eltérő módon –, az összes eddig megjelent Bhagavad-gītā-magyarázat esetében azt tapasztaltam, hogy a céljuk az ember figyelmének elterelése ''Kṛṣṇáról'', holott a ''Bhagavad-gītāban'' ''Kṛṣṇa'' a központi tényező. Ez itt is említésre kerül.

Mi is az? Olvassd tovább. „Ez a ''Bhagavad-gītā'' azért jött el...” Igen.

'''Bhakta:''' Az utolsó mondat így szólt: „A ''Bhagavān'' szó néha bármilyen... bármilyen... bármilyen hatalmas személyt vagy félistent jelölhet, de itt ''Kṛṣṇát'' értjük alatta. Ezt erősítik meg mindazok a...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ami a ''bhagavān'' szót illeti – már sokszor elmagyaráztam –, a ''bhaga'' jelentése: gazdagság vagy fenség. Hatféle ilyen fenség létezik. Melyek ezek? A gazdagság, valamint a befolyás, az erő, a hírnév és a tudás, a szépség és a lemondás. Ugye ez hat? Ha valaki vagyonos, nagyon gazdag – mint például az önök országában Rockefeller vagy Ford; sok gazdag ember él itt, az önök országa nagyon gazdag –, ha valaki nagyon gazdag, azt mondják rá, hogy dúsgazdag.

Ha valaki nagy tekintélynek örvendő, híres ember, az egyben gazdag is. Ha valaki nagy befolyással bír, az szintén gazdag. Ha valaki nagyon erős... nos, az erős emberek – régen az erős férfiak – tiszteletet élveztek. A királyokat személyes erejük miatt tisztelték. Meg kellett küzdeniük ellenfeleikkel. Ez is a gazdagság (vagyis a kiválóság) egyik formája.

Aztán ott a szépség. Egy nagyon szép férfi vagy nő szintén gazdag (vagyis kiválósággal bíró) személynek számít. És a bölcs, a nagyon tanult, bölcs ember – tudós, filozófus, matematikus – szintén ilyen kiválósággal rendelkezik. Ők is gazdagok (kiválósággal bírók) tehát. És ott van a lemondott életet élő személy. Az, aki mindent felad – bár minden a birtokában van, mégis lemond róla –, ezt nevezzük lemondásnak. Ilyen volt például ''Bharata Mahārāja'' király is, akiről India a ''Bhārata-varṣa'' nevet kapta.

A világ császára volt, ám mindössze huszonnégy évesen lemondott mindenről: fiatal feleségéről és gyermekeiről. Buddha is herceg volt, de nagyon fiatalon – húszéves kora körül – lemondott mindenről, apja királyságáról is. Ezt nevezzük lemondásnak. Manapság (kuncogás) alig találunk példát lemondásra, ám régen sok király és herceg mondott le mindenről a lelki fejlődés érdekében. Ezt a hat tulajdonságot nevezzük ''bhagának''.

Tehát, ez a hat tulajdonság létezik. Mi magunk is az Istenség Legfelsőbb Személyiségének parányi részei vagyunk. Töredékek, egészen apró töredékek. Így mindannyiunknak van valamennyi pénze képességeinknek megfelelően. Mindannyiunk rendelkezik valamilyen erővel, hírnévvel, szépséggel vagy tudással. Lehetséges, hogy a te helyzeted magasabb rendű az enyémnél, vagy másé a tiédnél – hiszen nem vagyunk mindannyian egy szinten.

Léteznek tehát egymáshoz viszonyított helyzetek. A „''bhagavān''” szó jelentése pedig erre utal: kutass, és amikor olyan személyre találsz, akinél senki sem gazdagabb, erősebb, híresebb, bölcsebb, szebb vagy lemondóbb – nos, Ő a ''Bhagavān'', Ő az Isten.

Nos, mindezeket ''Kṛṣṇában'' találhatod meg. Ez ''Kṛṣṇa'' jelentősége. Amikor ''Kṛṣṇa'' jelen volt ebben az anyagi világban, senki sem múlta felül Őt ezen gazdagságok vagy kiválóságok egyikében sem. Senki. Ami a gazdagságot illeti, Ő megmutatta a gazdagságát – ami ma már álomszerűnek tűnik. 16 108 feleséget vett el, és minden feleségnek saját palotája volt; a palotákban nem volt szükség mesterséges fényre, mivel értékes drágakövekkel voltak díszítve, így éjszaka a drágakövek fénye világította meg a szobákat.

El tudsz képzelni ilyen házat? (nevetés) És nemcsak arról van szó, hogy elvett 16 000 feleséget, és távol volt tőlük – nem. Minden egyes feleséggel jelen volt. Az egyikkel beszélgetett, a másikkal játszott, egy harmadikkal a gyermekekkel foglalkozott. Így járta be ''Nārada'' az összes házat és palotát, és látta, hogy ''Kṛṣṇa'' jelen van és tevékenykedik. Ezt nevezik gazdagságnak.

Ami az erőt illeti: számos harcban vett részt ''Kṛṣṇa'', de senki sem tudta legyőzni. Ami a szépséget illeti: ismered ''Kṛṣṇa'' szépségét, még ha csak a képekről is. És ott voltak a ''gopīk Vṛndāvanában''... ''Kṛṣṇa'' tizenöt-tizenhat éves korában – természetes, hogy ebben a korban a fiúk, sőt, bármely férfi nagyon szép. Ő annyira gyönyörű volt, hogy a ''gopīk'' mindannyian ''Yogamāyāhoz'' imádkoztak. Mindegyikük így imádkozott: „Kedves anyám, kérlek, add nekem ''Kṛṣṇát'' férjül.” Ez... ez nagyon szép – a lényeg az, hogy azon a napon, amikor imádkoztak, másnap...

Talán ismeritek ''Kṛṣṇa vastraṇaṁ-līlāját''. A ''vastraṇaṁ-līlā'' azt jelenti... Indiában, például Punjabban, még ma is vannak olyan helyek, ahol a lányok és asszonyok fürdéskor leteszik a ruhájukat... a folyóban, mármint nem a fürdőszobában való fürdéskor. A folyóparton hagyják a ruhájukat, és teljesen meztelenül merülnek a vízbe. Szóval, azt a helyet teljesen elkülönítik a nők számára; oda férfi nem mehet be. Ez a rendszer bizonyos helyeken még ma is létezik. Ott teljesen megfürdenek, majd kijönnek és újra felöltöznek. A nők... mindannyian meztelenek voltak, nem éreztek szégyent. Oda... sem férfi, sem fiú nem mehetett be.

A ''vastraṇaṁ-līlā'' (a ruhák eltulajdonításának kedvtelése) arról szólt, hogy ''Kṛṣṇa'' lopva odament, összeszedte az összes ruhájukat, és felmászott velük egy fára (nevetés). Ők pedig nem tudtak kijönni a vízből. „''Kṛṣṇa'', Te nagyon csintalan vagy! Add vissza a ruháinkat! Add vissza a ruháinkat!” Ez volt a ''vastraṇaṁ-līlā'' (nevetés). A célja... nos, az emberek különféleképpen értelmezik, de a célja rendkívül jelentőségteljes.

Csak a bhakták érthetik meg, hogy ezek a lányok előző nap mindannyian ''Yogamāyāhoz'' imádkoztak; mindannyian azt kérték: „Legyen ''Kṛṣṇa'' a férjünk.” ''Kṛṣṇa'' akkoriban mindössze tizenöt-tizenhat éves volt, nem több. Indiában a tizenöt-tizenhat éves fiúk még nem házasodnak.

Legalább húsz-huszonkét évesnek kell lenniük. A lányok viszont tizenkét és tizenhat éves koruk között házasodnak. Ez a védikus rendszer. ''Kṛṣṇa'' számára nem volt lehetséges, hogy mindegyik lánnyal megházasodjon, ők mégis imádkoztak ezért. Hogyan teljesülhetett hát a vágyuk? Erre szolgált a ''vastra-haraṇa-līlā'' (a ruhák eltulajdonításának kedvtelése).

A ''vastra-haraṇa-līlā'' lényege az, hogy bármely emberi civilizáció vagy társadalmi rend szerint egy nő csak a férje előtt mutatkozhat meztelenül. ''Kṛṣṇa'' tehát ezt teljesítette be: „Meztelenek vagytok, én pedig előttetek állok, tehát én vagyok a férjetek.” Ennyi az egész. Teljes körű elfogadás. Ez volt a cél. Az ostoba emberek azonban különféleképpen értelmezik ezt.

''Kṛṣṇa'' gazdagságát, szépségét, erejét és bölcsességét bárki próbára teheti. Ami a bölcsességet illeti: ez még csak a kezdeti bölcsesség. A ''Bhagavad-gītā'' a lelki témákról szóló alapvető tanításokat tartalmazza. Ezt a könyvet még ötezer év elteltével is szerte a világon olvassák. Figyeljük csak meg a bölcsességét! Ez önmagában is bizonyíték. Nagy tudósok, vallási vezetők és filozófusok is zavarba jönnek, ha a ''Bhagavad-gītā'' kerül szóba.

Ezért létezik annyiféle értelmezés. De mi is valójában a ''Bhagavad-gītā''? A ''Bhagavad-gītā'' a lelki tudás ábécéje. Nem a lelki tudás legmélyebb szintjét képviseli; a lelki tudás mélységei a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' találhatók meg. Ez csupán a belépő. Olyan ez, mint amikor a gyerekeket az ábécére tanítják, vagy mint az első tankönyv. Ez csupán az első tankönyv.

És mi ez az első tankönyv? Az első tankönyv már a legelején arra tanít, hogy nem ez a test vagyunk. Ez a tudás – a lelki tudás – kezdete. És az egész világ, a nagy filozófusok, a nagy politikusok... nos, tegnap a fiúk adtak nekem egy tanulmányt.

Szó esik a transzcendentális meditációról. Tevékenységünkről is jelentek meg publikációk, és vannak még mások is... szóval az úgynevezett transzcendentális meditáció esetében az elme szintjén folyik az eszmecsere. A ''Bhagavad-gītāban'' viszont az elme azonnal elutasításra kerül, mint ami csupán az anyagi természet része.

Tehát, a transzcendentális meditáció az elme síkján mozog. Figyeljük csak meg! A ''Bhagavad-gītā'' pedig azt mondja, hogy az elme csupán külső természet.
:''indriyāṇi parāṇy āhur''
:''indriyebhyaḥ paraṁ manaḥ''
:''manasas tu parā buddhir''
:''buddhes tu yaḥ paratas saḥ''
([[HU/BG 3.42|BG 3.42]])

Az élet durva anyagi szemléletmódja során abban a hitben élünk, hogy „én ez a test vagyok”. Ezért foglalkozunk az érzékekkel. Ha érzékeink kielégülést nyernek, azt hisszük, elégedettek vagyunk. Ez tehát a létezés durva formája – vagyis a tudatlanságban való létezés. Illúzió. ''Māyā''. Amikor valaki azt hiszi magáról, hogy „én ez vagyok”, az illúzió. Az illúzió azt jelenti, hogy elfogadunk valamit: valami valóságként jelenik meg előttünk, mi pedig elfogadjuk azt.

Erre jó példa a sivatagi víz esete: a délibáb. Ott nincs víz, mégis... az állat sóvárog utána, és a víz nyomába ered a sivatagban. Ez a valóságban úgy történik, hogy a napsütés hatására tükröződés keletkezik, amely megjelenik a sivatagban. Talán láttatok már ilyet – nem itt, de Indiában mi többször is láttuk –, amikor a látvány pontosan olyan, mint egy hatalmas vízfelület, amely visszatükrözi a fényt.

Ezt nevezzük délibábnak. Nincs ott egyetlen csepp víz sem, ám a szomjas állat azt hiszi: „Ott víz van.” Beleveti magát a sivatagba, a víz pedig csak távolodik és távolodik; az állat fut utána, végül pedig elpusztul. Ilyen ez az illúzió is: „én ez a test vagyok”. Így hát az érzéki élvezetek hajszolásába merülünk. A test egyet jelent az érzékekkel. Ez tehát a délibáb, az illúzió – pontosan olyan, mint amikor az állat a víz után fut a sivatagban.

Még a yogarendszer – például a ''hatha-yoga'' – is erre az illúzióra épül. A gyakorlók különféle gyakorlatoknak vetik alá a testet, abban a hitben, hogy ezáltal lelkileg felemelkednek. Ám a ''Bhagavad-gītā'' már az elején kijelenti: nem vagy sem ez a test, sem ez az elme. Ez a ''Bhagavad-gītā'' kezdete, ez a lelki tudás ábécéje.

Aki nem tudja magáról, hogy „nem ez a test vagyok”, annak még a lelki birodalommal kapcsolatos alapvető ismerete (az ábécéje) sincsen meg. Aki a testbéli vagy elmebeli funkciókhoz vonzódik, az teljesen kívül esik a lelki látókörön; az ilyen embert azonnal elutasítják. Ez a próbatétel a ''Bhagavad-gītāban'' található. Szóval, ezek az emberek – az úgynevezett ''yogīk'' és az úgynevezett ''karmīk''... a „''karmī''” hétköznapi dolgozót jelent... azokat, akik autóval száguldoznak az utcán, ide-oda, és nagyon elfoglaltak. Értitek? Mik is ők? ''Karmīk''. A ''karmī'' azt jelenti, hogy az illető a testi tudatosság szintjén él. Azt hiszi, hogy az élet célja a test kényelme és az érzéki élvezetek hajszolása. Ez a ''karmī''.

Ha van egy szép lakásuk, csinos feleségük, jókora összeg a számlájukon és szép ruhájuk – ó, számukra ez a tökéletesség. Ennyi az egész. Ez a ''karmī''. A „''jñānī''” pedig azt jelenti, hogy az illető keresgél, vagy épp zavarodottság jellemzi. Vannak például olyan emberek az önök országában is, akik már eleget láttak az anyagi dolgokból és az anyagi boldogságból, vagy valami után kutatnak – bár tévesen. Ám az igazán értelmes emberek nem maradnak zavarodottak. Valójában látni akarják: „Mi is a valós helyzetem?” Őket nevezik ''jñānīnak'', tudással rendelkező embernek.

Tehát, a ''jñāna'', vagyis a tudás, a mentális síkon helyezkedik el, a ''karma'' pedig a testi síkon. Így aztán egyes emberek csoportja testi szinten tevékenykedik, mások pedig mentális szinten. Bármilyen vallást vagy az élet felemelését szolgáló módszert alkottunk is meg, azok két csoportba sorolhatók: mentális és testi vonatkozásúakba. Ennyi az egész. A ''Bhagavad-gītā'' viszont transzcendentális – nem a mentális, és nem a testi síkon helyezkedik el.

Ezért a ''Bhagavad-gītā'' utolsó utasítása a ''sarva-dharmān parityajya'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]). ''Dharma''... számos vallási elvet, megannyi kitalált lelki vagy anyagi életmódot hoztatok létre. Vannak, akik materialisták, mások pedig úgynevezett spiritualisták. ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondja, hogy fel kell hagynotok mindezzel a képtelenséggel – mind a mentális, mind a testi síkon. Transzcendentális szintre kell emelkednetek. És mi is ez a transzcendentális szint? Megérteni a kapcsolatotokat ''Kṛṣṇával''. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Olvasd.

'''Bhakta:''' „Ezt minden nagy tanító megerősíti, beleértve ''Śaṅkarát'' és ''Śrī Caitanya Mahāprabhut'' is. Indiában számos tekintélyes tudója él a védikus tudásnak, és gyakorlatilag mindannyian elfogadták ''Śrī Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként. Ezért kell elfogadnunk a ''Bhagavad-gītāt'' olyannak, amilyen: Isten Legfelsőbb Személyiségének útmutatásaként...”

'''Prabhupāda:''' És itt egy fontos tény. A minap séta közben láttam egy utazási iroda hirdetését: képek Indiáról – csodálatos föld. A csodálatos föld. Nos, megkérdeztem ''Kārttikeyát'': „Szóval, Indiát nagyon csodálatosnak tartják?” Azt felelte: „Igen.” Indiát mindenesetre továbbra is a lelki művelődés földjének tekintik.

Még egy kínai szerző is azt írta, hogy ha valaki tanulmányozni akarja a vallást, annak Indiába kell mennie. Ő pártatlan. Nem indiai, nem amerikai, és nem is más országból való; kínai. Kínát kommunista országnak tartják, ő mégis teljesen pártatlanul kijelentette: ha meg akarjuk tudni, mi a vallás, akkor Indiába kell mennünk.

India valójában a vallás földje, ''dharma-kṣetra'', még ha jelenleg le is hanyatlott. Ám az indiaiak – a hiteles vallásos emberek – körében két csoport létezik. A hiteles vallásos ember alatt azokat értjük, akik követik a védikus elveket; őket nevezzük hitelesnek. Ez volt a rendszer a letűnt korokban, sőt, még ezer évvel ezelőtt is. És ami a buddhista vallást illeti – amely szintén indiai eredetű –, maga Buddha is indiai volt. Ahogyan az Úr ''Caitanya'' Bengáliából indította el tanításainak terjesztését, úgy Buddha Bihárból tette ugyanezt; ő is indiai volt. Ám a hiányossága abban rejlett, hogy nem ismerte el a ''Védák'' tekintélyét, ezért filozófiáját ateizmusnak tekintették. Emiatt aztán ''Śaṅkarācārya'' az összes buddhistát kiűzte Indiából, így kénytelenek voltak Kínában, Japánban és Burmában – vagyis Indián kívül – keresni menedéket.

Szóval, a szigorú vallásos hívek – akik a ''Védákat'' követik – két csoportra oszlanak: az egyik csoportot ''Śaṅkarācārya'' vezeti, a másikat pedig a ''vaiṣṇavák'', vagyis általában ''Rāmānujācārya'', ''Madhvācārya'' vagy az Úr ''Caitanya''. Ők mindannyian ''vaiṣṇavák''. Mindkét csoport – a védikus elveket követve – elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ami az indiai tekintélyes személyiségeit illeti, nincs kétféle vélemény arról, hogy ''Kṛṣṇa'' Isten-e vagy sem.

Mindkét fél elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint a Legfelsőbb Személyiséget. Ami minket, ''vaiṣṇavákat'' illet, mi is elfogadjuk. Ebben semmi kétség. A ''vaiṣṇaváknak'' négy különböző irányzata létezik. Mindegyikük elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Nyolc különböző – rendkívül tekintélyes és terjedelmes – magyarázat létezik a ''Śrīmad-Bhāgavatamhoz'' e ''vaiṣṇavák'' tollából, és mindegyikük elismeri ''Kṛṣṇát''.

Ami a másik tábort – a ''Śaṅkarācārya'' vezette impersonalistákat – illeti: ő maga is – aki hatalmas tudós volt – elfogadta ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Azt mondja: ''sa bhagavān svayaṁ kṛṣṇa'' ([[HU/SB 1.3.28|SB 1.3.28]]) – vagyis: „Az Istenség Személyiségének fogalma: maga ''Kṛṣṇa''.” Mivel az emberek félreérthetnék a dolgot, ő kifejezetten megemlítette, hogy az a ''Kṛṣṇa'', aki ''Devakī'' és ''Vasudeva'' fiaként jelent meg.

Ez olyan, mint amikor az embernek meg kell adnia a személyazonossági adatait: ilyenkor meg kell adni az apa vagy a férj nevét. ''Śaṅkarācārya'' is ugyanezt az elvet követte. Azt mondta: „''Kṛṣṇa'', az a ''Kṛṣṇa'', aki... aki ''Devakī'' és ''Vasudeva'' fiaként jelent meg.” Tehát nincs kétféle vélemény. Nem merül fel, hogy „talán ez a ''Kṛṣṇa'', vagy esetleg egy másik ''Kṛṣṇa''”. Nem. Ez áll itt leírva. Igen. A ''Védák'' minden követője elismeri ''Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Ez tény.

Igen.

'''Bhakta:''' „A negyedik fejezetben az Úr elmondja ''Arjunának'', hogy a ''Bhagavad-gītā'' ''yoga-rendszerét'' először a Napistennek tanította. Az Áldott Úr így szólt: »Én ezt a mulandóság nélküli tudományt... a ''yoga'' mulandóság nélküli tudományát a Napistennek, ''Vivasvānnak'' tanítottam; ''Vivasvān'' pedig ''Manunak'', az emberiség ősatyjának adta tovább, ''Manu'' pedig ''Ikṣvākunak'' adta tovább. Így szállt alá ez a legfelsőbb tudomány a tanítványi láncolaton keresztül, és a szent királyok is így értették meg. Ám az idők folyamán ez a láncolat megszakadt, ezért úgy tűnik, mintha maga a tudomány veszett volna el.«”

'''Prabhupāda:''' A ''Bhagavad-gītā'' tanítása szerint a ''Bhagavad-gītā'' tudományát a tanítványi láncolaton keresztül kell elfogadni. Ez a módja bármely tudományos dolog elfogadásának. Vegyük például az anyagi tudományokat: tegyük fel, hogy orvossá vagy jogásszá szeretnél válni.

Tanulmányoznod kell a korábbi jogászok által írt törvénykönyveket és a bírósági ítéleteket. Aki áttanulmányozta a jogi vonatkozások korábbi feljegyzéseit, az a legjobb jogász. Hasonlóképpen, azt az orvost, aki tanulmányozta a korábbi könyveket, tudásanyagot és tapasztalatokat, tapasztalt orvosnak nevezik.

Ugyanez az elv érvényes a lelki tudásra is... nem lehet saját kútfőből lelki tudást kitalálni. Az ateizmus. Nem lehet vallási elveket kitalálni. Ez lehetetlen. A ''Védák'' ezt nem fogadják el. ''Dharmaṁ tu sākṣād bhagavat-praṇītam'' ([[HU/SB 6.3.19|SB 6.3.19]]). A ''dharma'' olyan szabályokat és előírásokat jelent, amelyeket Isten adott. Ezt mindenütt elfogadják. A Bibliában és a Koránban is. Isten törvényei. Nem lehet őket kitalálni. ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondta, hogy a ''Bhagavad-gītā'' ezen elvét... manapság bárki és mindenki a saját szeszélye szerint magyarázza a ''Bhagavad-gītāt''.

Ez nem megengedett. Az nem a ''Bhagavad-gītā''. Ezt meg kell értenünk. ''Bhagavad-gītā'' nak csak azt tekintjük, amit a ''paramparā'' (tanítványi láncolat) rendszerén keresztül fogadtak el. Éppen ezt magyarázzuk.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' se nem volt nagy tudós, se nem volt ''vedāntista'', hanem kiváló harcos. Egy harcostól nem várják el, hogy tudós legyen; ''Arjunát'' tehát egyetlen tulajdonsága miatt választották ki arra, hogy megértse a ''Bhagavad-gītāt'': az Úr híve volt. Ez arra utal, hogy a ''Bhagavad-gītā'' kifejezetten az Úr hívei számára íródott.”

'''Prabhupāda:''' Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt a Maharishi ''yogīt'', aki szintén írt egy ''Bhagavad-gītāt''. De vajon milyen joga van ehhez? Semmilyen joga nincs ahhoz, hogy bármit is mondjon a ''Bhagavad-gītāról'', mivel nem hívő. A ''Bhagavad-gītāt'' ''Arjunának'' tanították. Ő nem volt sem ''yogī'', sem tudós, sem ''vedāntista'', sőt, még ''brāhmaṇa'' sem.

''Kṣatriya'' volt. Még csak nem is ''sannyāsī''; ''gṛhastha'' volt. Három felesége és számos gyermeke volt, ráadásul egy királyságért harcolt. Mi volt tehát az a tulajdonsága, ami miatt éppen neki tanították a ''Bhagavad-gītāt''?

Az, hogy hívő (bhakta) volt.

Az embereknek látniuk kell, hogyan kell elfogadni a ''Bhagavad-gītāt''. ''Kṛṣṇa'' a negyedik fejezetben külön megemlíti: „Hozzád beszélek. A tanítványi láncolat most megszakadt. Ezért újra elmondom neked a ''yoga'' ősi rendszerét, a ''Bhagavad-gītāt''.” „Miért éppen nekem, ''Kṛṣṇa''?” „Mert te az Én hívem vagy.” Ez volt a válasz.

Tehát, a ''Bhagavad-gītā'' megértésének egyetlen feltétele, hogy valaki ''Kṛṣṇa'' hívévé váljon; máskülönben ez lehetetlen. Egyszerűen tedd fel a kérdést bárkinek: „Nos, mit értesz meg a ''Bhagavad-gītāból''? Nem érted... nem vagy ''Kṛṣṇa'' híve. Hogyan érthetnéd meg a ''Bhagavad-gītāt''? Így csak beszélsz a ''Bhagavad-gītāról'', és becsapod az embereket.”

Gyűjtsd össze az országodban megjelent összes könyvet, és keress köztük akár egyetlen olyan embert is, aki ''Kṛṣṇa'' híve. Egyikük sem az. Akkor milyen felhatalmazása van arra, hogy a ''Bhagavad-gītāról'' írjon? Semmilyen ''yoga'' sincs hozzá. Ez egyszerűen csak beleavatkozás mások dolgába. Ostobaság. Értitek? Csak kérd számon őket: „Milyen jogod van ehhez?” Nincs hozzá joguk.

Ezek a gazemberek azt állítják, hogy mindenki Isten. De hogyan lehetnének így hívek? Vajon egy hívő azt mondja, hogy mindenki Isten? Ők azt mondják: „Isten egyetlen.” Hát nem? Meditáció útján pedig arra a felismerésre jutnak, hogy „Én Isten vagyok, te Isten vagy, a fivérem Isten, az apám Isten, ők mind Istenek, mindenki Isten.” Ennyi az egész. Ez folyik most. Mi véget akarunk vetni ennek a sok gazemberségnek. Ez a mi kihívásunk.

Lehet, hogy nincsenek sokan a követőink. Nem törődünk ezzel. Nem kérünk az ilyen ostoba követőkből, még ha ezrek lennének is. Mit kezdenénk velük? Ám, ha akár csak egyetlen embert is tökéletesen el tudunk juttatni a Kṛṣṇa-tudatig, ő hatalmas dolgokat vihet véghez a világban. Ez az elvünk. Nem kérünk az ostobaságból. Tehát, ez a ''Bhagavad-gītā'' megértésének alapelve.

Folytassd.

'''Bhakta:''' „Háromféle transzcendentalista létezik: a ''yogī'', az impersonalista és a bhakta, vagyis a hívő. ''Kṛṣṇa'' így szól ''Arjunához'': »Én téged a tanítványi láncolat első emberévé teszlek. A régi láncolat megszakadt. Szeretném helyreállítani azt a tanítási vonalat, amely a Napistentől származott. Ezért légy te a ''Bhagavad-gītā'' hiteles képviselője.«

A ''Bhagavad-gītā'' az Úr azon hívőjéhez szól, aki közvetlen, baráti kapcsolatban áll az Úrral. Ahhoz, hogy valaki megismerje a ''Bhagavad-gītāt'', olyanná kell válnia, mint ''Arjuna'': olyan hívővé, aki közvetlen kapcsolatban áll az Úrral. Ez hasznosabb, mint a ''yoga'' vagy az impersonalista filozófiai spekuláció. A hívő ötféleképpen állhat kapcsolatban az Úrral. Lehet passzív... passzív kapcsolata...”

'''Prabhupāda:''' Itt most az derül ki, ki is az odaadó hívő. Ez kerül kifejtésre.

Igen.

'''Bhakta:''' „Lehet passzív kapcsolata, lehet aktív kapcsolata. Harmadszor: baráti viszonyban lehet. Negyedszer: szülői kapcsolatban állhat. Ötödször pedig: az Úr szerelmeseként is viszonyulhat Hozzá. ''Arjuna'' olyan hívő volt, aki...”

'''Prabhupāda:''' A passzív kapcsolat lényege annak felismerése, hogy „Ó, mily hatalmas is Isten!” „Isten hatalmas.” Az embert lenyűgözi Isten nagysága. Ez a passzív kapcsolat: „Isten... Isten hatalmas.” Amikor ez a kapcsolat kissé elmélyül, a következő szakasz az, hogy: „Ha Isten ilyen hatalmas, miért ne szolgálnám Őt?” Ahogyan ahhoz is hozzászoktunk, hogy szolgálatot tegyünk valakinek, aki nálunk magasabb rendű.

Ez a természet törvénye. Vegyük például az állatokat: az állatok az embert szolgálják, mivel az ember magasabb rendű az állatnál. Hasonlóképpen, ha az egyik ember magasabb rangú a másiknál, az alacsonyabb rangú szolgálatot tesz a magasabb rangúnak. Ez a természet törvénye.

Tehát, amikor felmerül a gondolat: „Ha Isten ilyen hatalmas...” – és nem úgy, hogy „Isten hatalmas, ezért követeljünk Tőle dolgokat az érzéki élvezeteinkhez”... nem. Az igazi szeretet azt jelenti: „Isten hatalmas, Ő biztosít számunkra mindent, minden szükségletünket; miért ne szolgálnánk Őt?” Ez a tudatállapot a fejlődés része.

A fejlődés következő lépcsőfoka, amikor barátként szolgáljuk Istent – ahogyan azt ''Arjuna'' teszi. Aztán következik az a szint, amikor szülőként szolgáljuk Őt. Az Istent szolgáló odaadás legmagasabb szintje pedig a hitvesi szeretet. Különböző szakaszok léteznek tehát. Ezt fejtjük ki.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' baráti kapcsolatban állt az Úrral; hívőként volt az Ő barátja. Ez a barátság különbözik a földi világ barátságaitól. Az ilyen fajta barátság transzcendentális. Mindenkinek van valamilyen kapcsolata az Úrral. Sajnos jelenlegi állapotunkban megfeledkeztünk erről az örök kötelékről. Ám az élőlények millióinak és millióinak mind megvan a maga sajátos kapcsolata Vele. A szolgálat folyamata révén az ember helyreállíthatja az Úrral való eredeti kapcsolatát. Nos...”

'''Prabhupāda:''' Ez a kapcsolat már eleve létezik. Mivel én örökkévaló vagyok, és Isten is örökkévaló, ezért az Istennel való kapcsolatom is örökkévaló. Ez a kapcsolat létező. Ám a fizikai test burka, illetve az anyagi energia hatása miatt megfeledkeztem róla. Ez a helyzetem. A feltételekhez kötött állapotban – ebben az anyagi élethelyzetben – az a helyzetünk, hogy... elfelejtettük az Istennel való kapcsolatunkat.

Ezért próbálunk megannyi kapcsolatot kialakítani ezzel az anyagi világgal. Kapcsolatot keresek valamilyen társadalmi réteggel, közösséggel, nemzettel, családdal vagy egyénekkel. Számtalan módon kutatom, hol is van a kapcsolatom, mivel elveszítettem Istennel való kapcsolatomat.

Ezért újra kell építenem, fel kell elevenítenem a ''Kṛṣṇával'' való régi kapcsolatomat. Ez a Kṛṣṇa-tudat. A Kṛṣṇa-tudat folyamata arról szól, hogy... olyan ez, mint amikor sötétben próbálod megtalálni a dolgaidat – mondjuk az órádat –, de nem találod. Hol ezt érinted meg, hol azt, de az igazi tárgyat nem találod meg. Így összezavarodsz és gyötrődsz.

Ám ha rátalálsz a Kṛṣṇa-tudatra, ezek a gyötrelmek megszűnnek. Ez csodálatos dolog. Visszaadjuk neked azt az elveszett kapcsolatot, amelyet életről életre tartó kutatással keresel. És közben össze vagy zavarodva. Fogadd el ezt! Boldog leszel. Megtalálod a kapcsolatodat – az örök kapcsolatot – ''Kṛṣṇával''.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' hívő volt, és baráti kapcsolatban állt a Legfelsőbb Úrral. Következésképpen a ''Bhagavad-gītāt'' neki magyarázta el. Érdemes megfigyelni, hogyan fogadta el azt. Erről a tizedik fejezet tesz említést. Miután meghallgatta a ''Bhagavad-gītāt'' az Úrtól, ''Arjuna'' mint a Legfelsőbb ''Brahmant'' fogadta el ''Kṛṣṇát''. Minden élőlény ''brahman'', azaz lélek, ám a legfelsőbb élőlény a Legfelsőbb ''Brahman''.”

'''Prabhupāda:''' Van még egy szempont: mindenki olvassa a ''Bhagavad-gītāt''. Egyértelműen le van írva, hogyan kell elfogadni a ''Bhagavad-gītāt''. A ''Bhagavad-gītāt'' ''Arjunának'' mondták el, és ''Arjuna'' saját felfogása szerint fogadta el – bármit is értett meg belőle.Ez is le van írva.

Ezért ''Arjuna'' helyzetébe kell helyeznünk magunkat, és úgy kell elfogadnunk az igazságot, ahogyan azt ''Arjuna'' közvetlenül megkapta. Ez a ''Bhagavad-gītā'' megértése. A tizedik fejezet írja le, hogyan fogadta el ''Arjuna'' a ''Bhagavad-gītāt'' és ''Kṛṣṇát''; ez ott kerül kifejtésre.

Igen.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' tisztának, minden anyagi szennyeződéstől mentesnek, a legfőbb élvezőnek, az elsődleges személynek, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, megszületetlennek és a legnagyobbnak fogadta el ''Kṛṣṇát''. Valaki mondhatná... mondhatná azt, hogy mivel ''Kṛṣṇa'' és ''Arjuna'' barátok voltak, ''Arjuna'' pusztán a barátjának mondta ezeket a dolgokat. Ám ''Arjuna'' megemlíti, hogy ''Kṛṣṇát'' nemcsak ő, hanem ''Nārada'', ''Vyāsa'' és számos más nagy személyiség is az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ismeri el.”

'''Prabhupāda:''' Tekintélyek. Nem azért fogadta el ''Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, mert történetesen a közeli barátja volt, hanem mások tekintélye – valamint ''Kṛṣṇa'' kijelentései és az Ő teljes körű megértése – alapján. Nem vakon fogadta el Őt. Ez tehát a ''Bhagavad-gītā'' megértésének folyamata.

És bár ő maga teljesen megértette, mivel a jövőben sok gazember jelenik majd meg, aki azt hirdeti magáról, hogy „én is az Istenség megtestesülése vagyok”, ezért a tizenegyedik fejezetben ''Arjuna'' arra kérte ''Kṛṣṇát'': „Ha úgy gondolod, megmutathatnád nekem az egyetemes formádat.” Így, ha a jövőben mások valami csaló gazembert fogadnának el az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, próbára tehetnék az illetőt azáltal, hogy megnézik – úgy értem – az egyetemes formáját. Márpedig ki tudná megmutatni ezt az egyetemes formát ''Kṛṣṇán'' kívül?

Mi tehát a ''paramparā'' (tanítványi láncolat) rendszerében magyarázzuk a ''Bhagavad-gītāt'', ahogyan azt hiteles forrásokból hallottuk. Ez talán új dolog az önök országában, mivel minden kiadásban kitaláltak valamilyen elképzelést a ''Bhagavad-gītāról'', mi viszont úgy mutatjuk be a ''Bhagavad-gītāt'', ahogyan az valójában van. Ennyi az egész.

Nos, van kérdés?

'''Bhakta (2):''' Azt mondtad, Svami ''Prabhupāda'', hogy mindenkiben megvan a természetes vágy a ''Kṛṣṇával'' való kapcsolatra, de mivel...

'''Prabhupāda:''' Nem a vágy, hanem a kapcsolat (amely*) már eleve létezik.

'''Bhakta (2):''' Létezik.

'''Prabhupāda:''' Csak el van fedve. Ahogyan az apa és fiú közötti kapcsolat is adott; az már létezik. Lehet, hogy az illető elfelejtette. Lehet, hogy már nagyon-nagyon régen elhagytad az otthonodat, és nem tudod, ki az apád. De létezik egy apa. Ez tény. Senki sem mondhatja azt: „Nem. Én... én apa nélkül születtem.”

Senki sem mondhatja ezt. Mindenkinek van apja, legfeljebb elfelejtette őt. A Kṛṣṇa-tudat mozgalmának lényege pedig az, hogy kapcsolatban állunk a Legfelsőbb Úrral – csakhogy ezt a kapcsolatot jelenleg elfelejtettük.

Tehát, nem vágy kérdése a dolog; a kapcsolat már létezik. Nem azért leszel valakinek a fia, mert vágysz rá; már eleve az vagy. Egyszerűen csak nem tudsz róla. Hasonlóképpen, a ''Kṛṣṇával'' való kapcsolatod is létezik – mindannyiunké –, de én elfelejtettem, nem tudok róla. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása feléleszti ezt a kapcsolatot, és feltárja, milyen módon kapcsolódsz ''Kṛṣṇához''. Nem arról van szó, hogy vágynod kellene rá. Nem. A kapcsolat már megvan. Csupán arra kell vágynod, hogyan éleszd fel – ennyi az egész. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Ez nem mesterséges dolog. Nem olyan, mint amikor kapcsolatot létesítünk valakivel – például te vagy az apám, a feleségem vagy a férjem. Nem. Ez a kapcsolat már eleve létezik; egyszerűen csak fel kell fedeznünk. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már tökéletesek vagyunk a Kṛṣṇa-tudatban – ''brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati'' ([[HU/BG 18.54|BG 18.54]]) –, amikor megszabadultunk minden anyagi szennyeződéstől, és tökéletesen elhelyezkedtünk az odaadó szolgálatban. Akkor azonnal kiderül: „Ó, kapcsolatban állsz ''Kṛṣṇával''.” Erre várni kell.

'''Vīrabhadra:''' Ki volt Jézus apja?

'''Prabhupāda:''' Hogyan?

'''Vīrabhadra:''' Ki volt Jézus apja?

'''Prabhupāda:''' Isten.

'''Vīrabhadra:''' Ó, valóban.

'''Prabhupāda:''' Ezt nem tudod? Hiszen ő mondta azt: „Isten fia vagyok.” Hogyhogy... Jézus apjáról kérdezel? Ezt nem tudod? Ő maga mondta, hogy „Isten fia vagyok”. Ezt nem tudod?

'''Vīrabhadra:''' Nos, nem igazán... (érthetetlen)... nem igazán... nem... nem gondoltam az Atyaistenre. De hát nem mindannyiunknak... ?

'''Prabhupāda:''' Mit is mondott?

'''Vīrabhadra:''' Nem vagyunk-e mindannyian Isten fiai?

'''Prabhupāda:''' De igen.

'''Bhakta (2):''' (a gyerekhez) Azt hiszed, hogy Jézus Krisztusnak kapcsolata volt Józseffel. József házasságban élt az anyjával, Máriával. És most azon gondolkodik, mi is az ő... milyen kapcsolata van Jézusnak Józseffel, hiszen Jézus Isten fia, József pedig kisgyermekkorától kezdve nevelte őt?

'''Prabhupāda:''' Igen. Ahogyan minden lelki lény Isten fia, de anyagi szempontból azt hisszük, hogy valaki... valaki az apánk. Ám az igazi apa Isten. Ez áll a ''Bhagavad-gītāban'':
:''sarva-yoniṣu kaunteya''
:''sambhavanti mūrtayaḥ yāḥ''
:''tāsāṁ mahad yonir brahma''
:''ahaṁ bīja-pradaḥ pitā''
([[HU/BG 14.4|BG 14.4]])

Ez a ''mahat-tattva'', ez az anyagi világ olyan, mint amikor megszületik egy gyermek: az apa adja a magot, az anya pedig kifejleszti a testet. A gyermek teste kifejlődik... valójában mindannyian az anyánktól kaptuk ezt a testet. Ezért érzünk természetes kötődést az anyánk iránt.

A gyermek elfelejtheti az apját, de az anyját nem. Az anyával való kapcsolat rendkívül bensőséges. Hasonlóképpen, ezt az anyagi testet az anyagi energiától kaptuk; ezért vagyunk annyira materialisták. Erre az országra, erre a közösségre, erre a családra gondolunk – minden anyagi jellegű –, mert ez a test anyagi. Ám ami a lelki önvalómat illeti, én a Legfelsőbb fia, illetve elválaszthatatlan parányi része vagyok.

Tehát, az anyagi természet az anya, Isten pedig az apa. Mi pedig számtalan formában – 8 400 000-féle formában – jelenünk meg. Aki megértette ezt az igazságot – hogy Isten az apa –, az már nem úgy tekint a dolgokra, hogy „ez macska”, „ez kutya”, „ez tehén”, „ez fekete”, „ez fehér”, „ez kínai”, „ez amerikai”. Nem. Ez az egyetemes testvériség: „Ó, ők a testvéreim.” ''Brahma-bhūtaḥ prasannātmā''.

Nincs többé ellenségeskedés. „Mindannyian a testvéreim.” ''Samaḥ sarveṣu bhūteṣu''. Mindenkire egyenlőként tekint, hiszen „ők lelki részek, apám elválaszthatatlan részei”. Ez a látásmód segíti az embert a Kṛṣṇa-tudatban való előrehaladásban. Ez a valóság. Ez a megvalósítás. Ez az egyetemes testvériség. Mindez maga a Kṛṣṇa-tudat.

'''Nara-Narayan:''' Milyen a hívek helyes viszonya ''Rādhāhoz'', ''Rādhikāhoz''?

'''Prabhupāda:''' ''Rādhārāṇī'' a ''daivī-māyā''. Ahogyan mi – anyagi, feltételekhez kötött életünkben – az anyagi energia hatása alatt állunk, ugyanúgy a felszabadult állapotunkban a lelki energia hatása alá kell kerülnünk. Ez a lelki energia pedig ''Rādhārāṇī''. Jelenleg az anyagi energia hatása alatt cselekszünk, mivel testünk anyagi energiából épül fel. Amikor azonban felszabadulunk, kifejlesztjük lelki energiából álló testünket. Ez a lelki energia maga ''Rādhārāṇī''.

Valamilyen energia irányítása alatt kell állnunk. Mi magunk is energia vagyunk; mégpedig határhelyzetű energia. A határhelyzetű energia azt jelenti, hogy állhatunk a lelki energia vagy az anyagi energia irányítása alatt – ez a mi határhelyzetünk. Ám amikor az anyagi energia irányítása alatt állunk, az egy bizonytalan állapot, a létért folytatott küzdelem.

Amikor viszont a lelki energia hatása alatt állunk, az a szabadság élete. ''Rādhārāṇī'' a lelki energia, ''Durgā'' vagy ''Kālī'' pedig az anyagi energia. Így hát a materialisták ''Durgāt'', ''Kālīt'' – az anyagi energiát, illetve annak különböző formáit – imádják.

Mindkét esetben... létezik egy szanszkrit szó: ''śakta''. A ''śakta'' szó a ''śakti'' szóból ered. A ''śakti'' jelentése: energia. Létezik tehát egy felosztás: azokat, akik a Legfelsőbbet anyaként imádják – mint például ''Kālī'' istennő tisztelői –, vagyis akik az Abszolútumot anyaként fogadják el, ''śaktáknak'' nevezik. A ''śakta''...

A ''vaiṣṇavák'' is ''śakták'', mivel ők is elfogadnak egy másik tiszta energiát – ''Kṛṣṇa'' személyes vagy belső energiáját. Ez is ''śakti''. A materialisták szintén elfogadnak egyfajta energiát. Az egyik energia – a lelki energia – a természetes állapotunkhoz tartozik, míg az anyagi energia... a rendellenes állapotunkhoz.

A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása azt jelenti, hogy át kell helyezned magad ebből az anyagi energiából – vagyis ki kell lépned az anyagi energia uralma alól, és a lelki energia uralma alá kell kerülnöd. Ennyi az egész. Ez a lelki energia nem más, mint ''Rādhārāṇī''. Az ő uralma alá kell kerülnöd.

Hadd mondjak erre egy konkrét példát. Vegyünk egy embert, aki állampolgárként mindig a kormány fennhatósága alatt áll. Ha törvényszegővé válik, a büntetőjog hatálya alá kerül; ha pedig törvénytisztelő, akkor a polgári jog vonatkozik rá. Nem mondhatja azt, hogy „nem akarok a kormány törvényei szerint élni”. Muszáj neki. Ez a helyzete. Mesterségesen ugyan tagadhatja ezt, de végül kénytelen lesz alávetni magát.

Hasonlóképpen, a mi helyzetünk is az, hogy a Legfelsőbb Úr elválaszthatatlan részei vagyunk. És mint ilyen részeknek, szolgálatot kell végeznünk. Ha önként, szeretetből végzünk szolgálatot, az a lelki energia hatása. Ha viszont kényszer hatására vagyunk kötelesek szolgálni, az az anyagi energia. Az anyagi energiában kényszer alatt állunk. Ki akarna... tegyük fel, hogy amerikai vagy. Ha valaki megkérdezné: „Szeretnél a következő életedben kutya lenni?” Szeretnéd? Bárki is szeretné? Mit gondoltok? (nevetés) De a tettei alapján kénytelen lesz elfogadni a sorsát.

Nem mondhatja azt, hogy „Nem, nem. Nem tetszik nekem ez a létforma.” Nem. Kényszeríteni fogják. Ez az anyagi energia. Kényszer, akárcsak a büntetőjog esetében. „Börtönbe kell menned.” „Nem akarok.” Ó, de kényszeríteni fognak. „Miért nem akarod?” Azonnal letartóztatják. Megvan ehhez a kellő hatalom. Ott a rendőrség, a hadsereg, és még sok minden más. Nem mondhatsz nemet.

Tehát, az igazi intelligencia azt jelenti, hogy felismerem: szolgálnom kell. Jelenlegi anyagi állapotomban sok mindent szolgálok, különösen az érzékeimet. Így sem az érzékeim nem elégedettek, sem én magam nem vagyok az. Az emberek mégsem jutnak el ehhez a felismeréshez. Csak folytatják a ''carvita-carvaṇānām'' folyamatát – vagyis újra és újra megrágják azt, amit már egyszer megrágtak. Ugyanaz az érzékkielégítés, csak más formában. Színházban, színpadon, vagy... otthon, a klubban – mindenhol. Egyszerűen csak helyszínt váltunk, és próbálunk boldogok lenni. De hogyan lehetünk boldogok?

Az élvezetek már unalmassá váltak. Vajon másfajta érzéki élvezetet nyújt az otthoni környezet, mint a klub? Ez csupán képzelgés. „Menjünk a klubba, menjünk a színpadra, menjünk arra a floridai strandra, menjünk oda, nézzük meg a meztelen táncot, lássuk ezt, lássuk azt...” Ennyi az egész. Ám az alapvető törekvés ugyanaz: az érzékek kielégítése.

Csakhogy az illető nem elég bölcs ahhoz, hogy felismerje: „Oly sokféleképpen elégítettem már ki az érzékeimet. Oly sokféleképpen szolgáltam őket, mégsem vagyok elégedett, és az érzékeim sincsenek kielégülve.” Ezért az értelmes ember így vélekedik: „Nem az érzékeimet akarom többé kielégíteni, hanem ''Kṛṣṇát''.” Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Így teljes elégedettségre lel. Ez önkéntes döntés. Ezt nevezzük meghódolásnak: „Életek sokaságán át próbáltam kielégíteni az érzékeim szeszélyeit. Frusztrált és zavarodott lettem. Hadd próbáljam meg ebben az életben ''Kṛṣṇa'' érzékeit kielégíteni.” Ennyi az egész. Hadd tegyek egy próbát legalább egy életen át, és lássam az eredményt.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalmunk tehát arra kér mindenkit: tegyen egy próbát, legalább ebben az életben. Számtalan létformában kielégítetted már az érzékeidet, nemde? A kutyák is kielégítették az érzékeiket, a macskák is, a tigrisek is, a civilizált és a civilizálatlan emberek is, sőt, még a félistenek is – mindenki. Most ne a saját érzékeidet próbáld kielégíteni, hanem ''Kṛṣṇát''. Ennyi az egész.

Mivel pedig ''Kṛṣṇa'' tökéletes és teljes, ha Ő elégedett, a te érzékeid is automatikusan kielégülnek. Ezért ''Govinda'' a neve. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi''. A ''Govinda'' azt jelenti: aki kielégíti az érzékeket. Ne hidd, hogy az érzékeid kielégítetlenek maradnak. Teljes mértékben kielégülnek majd. Ez a Kṛṣṇa-tudat titka.

Nos, végezzünk ''saṅkīrtanát''. ''Hare''... (vége)

Category:HU/681123 - Lecke a „Bhagavad-gītā úgy, ahogy van” bevezetőjéről - Los Angeles

2026-10-23T11:05:12Z

Istvan:

[[Category:HU/Leckék - 1968]]
[[Category:HU/Leckék és beszélgetések - 1968]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968]]
[[Category:HU/Leckék - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - 1968-10]]
[[Category:HU/Leckék, beszélgetések és levelek - USA, Los Angeles]]
[[Category:HU/00.01 - 5.00 percig terjedő hosszúságú hangfájlok]]
<div style="float:left">[[File:Go-previous.png|link=Category:HU/Clases por fecha]]'''[[:Category:HU/Srila Prabhupada leckék magyar nyelven|Leckék időrendben]], [[:Category:HU/Leckék - 1968|1968]]'''</div>
<div div style="float:right">

'''<big>[[Vanisource:681123_-_Lecture_BG_As_It_Is_Introduction_-_Los_Angeles|Az angol verzióért kattintson ide]]</big>'''
</div>

{{RandomImage}}

<div class="code">'''681123BG-LOS ANGELES - 1968. november 23.'''</div>

<mp3player>https://s3.amazonaws.com/vanipedia/full/1968/681123BG-LOS_ANGELES.mp3</mp3player>

'''Prabhupāda:''' Jöjjön valaki, és olvasson fel a ''Bhagavad-gītāból''. Te fogsz felolvasni? Gyere ide. Megjelent a ''Bhagavad-gītā'' a Macmillan Társaság kiadásában.

'''Bhakta:''' Honnan olvassam?

'''Prabhupāda:''' A bevezetéstől.

'''Bhakta:''' Ez a ''Bhagavad-gītā'' úgy, ahogy van bevezetése.
:''nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale''
:''śrīmate bhaktivedānta-svāmin iti nāmine''
A ''Bhagavad-gītā'' ''Gītopaniṣad'' néven is ismert. Ez a védikus tudás lényege, és a védikus irodalom egyik legfontosabb ''Upaniṣadja''. Számos magyarázat létezik a ''Bhagavad-gītához'', és egy újabb szükségességét az alábbiakban indokolhatjuk meg. Egy amerikai hölgy arra kért, ajánljak neki egy angol nyelvű Bhagavad-gītā-kiadást, amelyet elolvashat. Ezt azonban lelkiismeretemre hallgatva nem tehettem meg.

Természetesen sok fordítás létezik, ám az általam látottak közül – legyenek azok akár Amerikában, akár Indiában kiadottak – egyik sem tekinthető hitelesnek. Ennek oka, hogy szinte mindegyikben a szerző a saját személyes véleményét fogalmazza meg a magyarázatokon keresztül, anélkül, hogy megragadná a ''Bhagavad-gītā'' valódi szellemiségét.

A ''Bhagavad-gītā'' szellemiségéről maga a ''Gītā'' tesz említést. A helyzet a következő: ha be akarunk venni egy bizonyos gyógyszert, követnünk kell az üveg címkéjén feltüntetett utasításokat. Nem vehetjük be a gyógyszert saját elképzeléseink vagy egy olyan barátunk útmutatása alapján, aki nem ismeri az adott készítményt.

Követnünk kell a címkén szereplő utasításokat vagy orvosunk tanácsait. A ''Bhagavad-gītāt'' is úgy kell elfogadnunk, ahogyan azt maga a beszélő közvetlenül előadta. A beszélő pedig nem más, mint az Úr ''Śrī Kṛṣṇa''. Ő minden egyes oldalon az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, azaz ''Bhagavānként'' jelenik meg. Bár a ''Bhagavān'' szó jelenthet bármilyen hatalmas személyiséget vagy félistent is, ebben a szövegkörnyezetben ''Kṛṣṇára'' utal.

'''Prabhupāda:''' Közületek bizonyára sokan olvasták már a ''Bhagavad-gītā'' valamelyik kiadását. Hadd mondjak példákat. Az egyik angol fordításban és magyarázatban – Dr. Radhakrishnan művében – a kilencedik fejezetnél az Úr ezt mondja: ''man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru'' ([[HU/BG 18.65|BG 18.65]]), ''mām evaiṣyasi kaunteya asaṁśaya''... az Úr azt mondja: „Mindig csak Rám gondolj.” Ez azt jelenti, hogy az embernek mindig Kṛṣṇa-tudatban kell maradnia. Ez a Kṛṣṇa-tudat egyszerűen annyit tesz, hogy valamilyen módon mindig ''Kṛṣṇára'' kell gondolnod. Valamilyen módon olyan tevékenységekbe kell fognod, amelyek ''Kṛṣnára'' emlékeztetnek. Ez a folyamat lényege.

Ezért azok, akik fejlettek, mindenben ''Kṛṣnára'' emlékeznek. Ez a tökéletesség. ''Sthāvara-jaṅgama dekhe, nā dekhe tāra mūrti'' (A fejlett hívő nem a mozdulatlan vagy mozgó dolgokat látja, hanem az Úr formáját). Itt van például egy fényforrás. A tökéletes hívő nem csupán magát a fényt látja, hanem valamilyen kapcsolatot fedez fel aközött és ''Kṛṣna'' között, vagy magát ''Kṛṣnát'' látja a fényben.

Erről a ''Bhagavad-gītā'' is említést tesz: ''prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ''. ''Raso ’ham apsu kaunteya prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ''* ([[HU/BG 7.8|BG 7.8]]). ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Én vagyok a víz íze.” Amikor szomjas vagy, vizet kívánsz. Érzed a víz kellemes ízét, amely csillapítja a szomjadat, és azt gondolod: „Igen, most már elégedett vagyok.” ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Én vagyok az az íz.”

Hasonlóképpen mondja azt is, hogy ''prabhāsmi śaśi-sūryayoḥ'': „A nap és a hold fénye – Én vagyok az a fény.” Ily módon írja le Önmagát. Tehát, amikor valaki magas szintre jut a Kṛṣṇa-tudatban, mindenben – minden cselekedetben és minden jelenségben – kizárólag ''Kṛṣnát'' látja. Ez a Kṛṣṇa-tudat tökéletessége.

Erről van szó a kilencedik fejezetben, és ebben a versben is: ''man-manā bhava mad-bhakto'' – „Gondolj mindig Rám.” Ez minden lelki fejlődés lényege. Mi is ez? ''Smartavyaṁ satato viṣṇuḥ'' (CC Madhya 22.113). Az embernek mindig elmélyülten kell gondolnia ''Viṣṇura'', az Istenség Legfelsőbb Személyiségére. Ezt nevezik ''samādhinak''. Ez a ''yoga'' tökéletessége.

A yogarendszer a legalacsonyabb szinten álló emberek gyakorlata – úgy értem, lelki, nem pedig anyagi értelemben véve. Mivel elméjüket annyira elterelik a külső dolgok, gyakorlás révén kell összpontosítaniuk elméjüket, és ''Viṣṇura'' kell irányítaniuk azt. Ez a ''yoga'' igazi tökéletessége.

Manapság sok mindent kitalálnak, de az igazi yogagyakorlat lényege az, hogy elvonjuk figyelmünket minden mástól, és azt teljes mértékben ''Viṣṇu'' alakjára összpontosítsuk. Ez a yogarendszer. ''Dhyānāvasthita manasā paśyanti yaṁ yoginaḥ'' ([[HU/SB 12.13.1|SB 12.13.1]]). Ez a ''yogī'' meghatározása. Ők meditációba merültek – ''dhyānāvasthita''. A ''dhyānāvasthita'' meditációt jelent. Tehát azok, akik ''yogīk''... sokat hallottak már a meditációról – ez nagyon népszerű kifejezés az önök hazájában –, de mi is ez a meditáció? A meditáció nem más, mint az elme összpontosítása ''Viṣṇu'' alakjára. ''Dhyānāvasthita manasā paśyanti yaṁ yoginaḥ''.

(szünet)

Ezt az utasítást a kilencedik fejezetben találjuk: ''man-manā bhava mad-bhaktaḥ'' ([[HU/BG 9.34|BG 9.34]]) – „Gondolj mindig Rám.” Ez az élet tökéletessége: mindig ''Viṣṇura'' gondolni. Ám egy magyarázó – egy igen jelentős magyarázó – azt állítja: „Ez a meditáció nem ''Kṛṣṇára'' irányul.” Figyeljétek csak! A ''Bhagavad-gītāban'' ''Kṛṣṇa'' azt mondja: „Rajtam meditálj”, a magyarázó viszont azt állítja: „Ez nem ''Kṛṣṇára'' irányul.”

Így – akár hasonló, akár eltérő módon –, az összes eddig megjelent Bhagavad-gītā-magyarázat esetében azt tapasztaltam, hogy a céljuk az ember figyelmének elterelése ''Kṛṣṇáról'', holott a ''Bhagavad-gītāban'' ''Kṛṣṇa'' a központi tényező. Ez itt is említésre kerül.

Mi is az? Olvassd tovább. „Ez a ''Bhagavad-gītā'' azért jött el...” Igen.

'''Bhakta:''' Az utolsó mondat így szólt: „A ''Bhagavān'' szó néha bármilyen... bármilyen... bármilyen hatalmas személyt vagy félistent jelölhet, de itt ''Kṛṣṇát'' értjük alatta. Ezt erősítik meg mindazok a...”

'''Prabhupāda:''' Nos, ami a ''bhagavān'' szót illeti – már sokszor elmagyaráztam –, a ''bhaga'' jelentése: gazdagság vagy fenség. Hatféle ilyen fenség létezik. Melyek ezek? A gazdagság, valamint a befolyás, az erő, a hírnév és a tudás, a szépség és a lemondás. Ugye ez hat? Ha valaki vagyonos, nagyon gazdag – mint például az önök országában Rockefeller vagy Ford; sok gazdag ember él itt, az önök országa nagyon gazdag –, ha valaki nagyon gazdag, azt mondják rá, hogy dúsgazdag.

Ha valaki nagy tekintélynek örvendő, híres ember, az egyben gazdag is. Ha valaki nagy befolyással bír, az szintén gazdag. Ha valaki nagyon erős... nos, az erős emberek – régen az erős férfiak – tiszteletet élveztek. A királyokat személyes erejük miatt tisztelték. Meg kellett küzdeniük ellenfeleikkel. Ez is a gazdagság (vagyis a kiválóság) egyik formája.

Aztán ott a szépség. Egy nagyon szép férfi vagy nő szintén gazdag (vagyis kiválósággal bíró) személynek számít. És a bölcs, a nagyon tanult, bölcs ember – tudós, filozófus, matematikus – szintén ilyen kiválósággal rendelkezik. Ők is gazdagok (kiválósággal bírók) tehát. És ott van a lemondott életet élő személy. Az, aki mindent felad – bár minden a birtokában van, mégis lemond róla –, ezt nevezzük lemondásnak. Ilyen volt például ''Bharata Mahārāja'' király is, akiről India a ''Bhārata-varṣa'' nevet kapta.

A világ császára volt, ám mindössze huszonnégy évesen lemondott mindenről: fiatal feleségéről és gyermekeiről. Buddha is herceg volt, de nagyon fiatalon – húszéves kora körül – lemondott mindenről, apja királyságáról is. Ezt nevezzük lemondásnak. Manapság (kuncogás) alig találunk példát lemondásra, ám régen sok király és herceg mondott le mindenről a lelki fejlődés érdekében. Ezt a hat tulajdonságot nevezzük ''bhagának''.

Tehát, ez a hat tulajdonság létezik. Mi magunk is az Istenség Legfelsőbb Személyiségének parányi részei vagyunk. Töredékek, egészen apró töredékek. Így mindannyiunknak van valamennyi pénze képességeinknek megfelelően. Mindannyiunk rendelkezik valamilyen erővel, hírnévvel, szépséggel vagy tudással. Lehetséges, hogy a te helyzeted magasabb rendű az enyémnél, vagy másé a tiédnél – hiszen nem vagyunk mindannyian egy szinten.

Léteznek tehát egymáshoz viszonyított helyzetek. A „''bhagavān''” szó jelentése pedig erre utal: kutass, és amikor olyan személyre találsz, akinél senki sem gazdagabb, erősebb, híresebb, bölcsebb, szebb vagy lemondóbb – nos, Ő a ''Bhagavān'', Ő az Isten.

Nos, mindezeket ''Kṛṣṇában'' találhatod meg. Ez ''Kṛṣṇa'' jelentősége. Amikor ''Kṛṣṇa'' jelen volt ebben az anyagi világban, senki sem múlta felül Őt ezen gazdagságok vagy kiválóságok egyikében sem. Senki. Ami a gazdagságot illeti, Ő megmutatta a gazdagságát – ami ma már álomszerűnek tűnik. 16 108 feleséget vett el, és minden feleségnek saját palotája volt; a palotákban nem volt szükség mesterséges fényre, mivel értékes drágakövekkel voltak díszítve, így éjszaka a drágakövek fénye világította meg a szobákat.

El tudsz képzelni ilyen házat? (nevetés) És nemcsak arról van szó, hogy elvett 16 000 feleséget, és távol volt tőlük – nem. Minden egyes feleséggel jelen volt. Az egyikkel beszélgetett, a másikkal játszott, egy harmadikkal a gyermekekkel foglalkozott. Így járta be ''Nārada'' az összes házat és palotát, és látta, hogy ''Kṛṣṇa'' jelen van és tevékenykedik. Ezt nevezik gazdagságnak.

Ami az erőt illeti: számos harcban vett részt ''Kṛṣṇa'', de senki sem tudta legyőzni. Ami a szépséget illeti: ismered ''Kṛṣṇa'' szépségét, még ha csak a képekről is. És ott voltak a ''gopīk Vṛndāvanában''... ''Kṛṣṇa'' tizenöt-tizenhat éves korában – természetes, hogy ebben a korban a fiúk, sőt, bármely férfi nagyon szép. Ő annyira gyönyörű volt, hogy a ''gopīk'' mindannyian ''Yogamāyāhoz'' imádkoztak. Mindegyikük így imádkozott: „Kedves anyám, kérlek, add nekem ''Kṛṣṇát'' férjül.” Ez... ez nagyon szép – a lényeg az, hogy azon a napon, amikor imádkoztak, másnap...

Talán ismeritek ''Kṛṣṇa vastraṇaṁ-līlāját''. A ''vastraṇaṁ-līlā'' azt jelenti... Indiában, például Punjabban, még ma is vannak olyan helyek, ahol a lányok és asszonyok fürdéskor leteszik a ruhájukat... a folyóban, mármint nem a fürdőszobában való fürdéskor. A folyóparton hagyják a ruhájukat, és teljesen meztelenül merülnek a vízbe. Szóval, azt a helyet teljesen elkülönítik a nők számára; oda férfi nem mehet be. Ez a rendszer bizonyos helyeken még ma is létezik. Ott teljesen megfürdenek, majd kijönnek és újra felöltöznek. A nők... mindannyian meztelenek voltak, nem éreztek szégyent. Oda... sem férfi, sem fiú nem mehetett be.

A ''vastraṇaṁ-līlā'' (a ruhák eltulajdonításának kedvtelése) arról szólt, hogy ''Kṛṣṇa'' lopva odament, összeszedte az összes ruhájukat, és felmászott velük egy fára (nevetés). Ők pedig nem tudtak kijönni a vízből. „''Kṛṣṇa'', Te nagyon csintalan vagy! Add vissza a ruháinkat! Add vissza a ruháinkat!” Ez volt a ''vastraṇaṁ-līlā'' (nevetés). A célja... nos, az emberek különféleképpen értelmezik, de a célja rendkívül jelentőségteljes.

Csak a bhakták érthetik meg, hogy ezek a lányok előző nap mindannyian ''Yogamāyāhoz'' imádkoztak; mindannyian azt kérték: „Legyen ''Kṛṣṇa'' a férjünk.” ''Kṛṣṇa'' akkoriban mindössze tizenöt-tizenhat éves volt, nem több. Indiában a tizenöt-tizenhat éves fiúk még nem házasodnak.

Legalább húsz-huszonkét évesnek kell lenniük. A lányok viszont tizenkét és tizenhat éves koruk között házasodnak. Ez a védikus rendszer. ''Kṛṣṇa'' számára nem volt lehetséges, hogy mindegyik lánnyal megházasodjon, ők mégis imádkoztak ezért. Hogyan teljesülhetett hát a vágyuk? Erre szolgált a ''vastra-haraṇa-līlā'' (a ruhák eltulajdonításának kedvtelése).

A ''vastra-haraṇa-līlā'' lényege az, hogy bármely emberi civilizáció vagy társadalmi rend szerint egy nő csak a férje előtt mutatkozhat meztelenül. ''Kṛṣṇa'' tehát ezt teljesítette be: „Meztelenek vagytok, én pedig előttetek állok, tehát én vagyok a férjetek.” Ennyi az egész. Teljes körű elfogadás. Ez volt a cél. Az ostoba emberek azonban különféleképpen értelmezik ezt.

''Kṛṣṇa'' gazdagságát, szépségét, erejét és bölcsességét bárki próbára teheti. Ami a bölcsességet illeti: ez még csak a kezdeti bölcsesség. A ''Bhagavad-gītā'' a lelki témákról szóló alapvető tanításokat tartalmazza. Ezt a könyvet még ötezer év elteltével is szerte a világon olvassák. Figyeljük csak meg a bölcsességét! Ez önmagában is bizonyíték. Nagy tudósok, vallási vezetők és filozófusok is zavarba jönnek, ha a ''Bhagavad-gītā'' kerül szóba.

Ezért létezik annyiféle értelmezés. De mi is valójában a ''Bhagavad-gītā''? A ''Bhagavad-gītā'' a lelki tudás ábécéje. Nem a lelki tudás legmélyebb szintjét képviseli; a lelki tudás mélységei a ''Śrīmad-Bhāgavatamban'' találhatók meg. Ez csupán a belépő. Olyan ez, mint amikor a gyerekeket az ábécére tanítják, vagy mint az első tankönyv. Ez csupán az első tankönyv.

És mi ez az első tankönyv? Az első tankönyv már a legelején arra tanít, hogy nem ez a test vagyunk. Ez a tudás – a lelki tudás – kezdete. És az egész világ, a nagy filozófusok, a nagy politikusok... nos, tegnap a fiúk adtak nekem egy tanulmányt.

Szó esik a transzcendentális meditációról. Tevékenységünkről is jelentek meg publikációk, és vannak még mások is... szóval az úgynevezett transzcendentális meditáció esetében az elme szintjén folyik az eszmecsere. A ''Bhagavad-gītāban'' viszont az elme azonnal elutasításra kerül, mint ami csupán az anyagi természet része.

Tehát, a transzcendentális meditáció az elme síkján mozog. Figyeljük csak meg! A ''Bhagavad-gītā'' pedig azt mondja, hogy az elme csupán külső természet.
:''indriyāṇi parāṇy āhur''
:''indriyebhyaḥ paraṁ manaḥ''
:''manasas tu parā buddhir''
:''buddhes tu yaḥ paratas saḥ''
([[HU/BG 3.42|BG 3.42]])

Az élet durva anyagi szemléletmódja során abban a hitben élünk, hogy „én ez a test vagyok”. Ezért foglalkozunk az érzékekkel. Ha érzékeink kielégülést nyernek, azt hisszük, elégedettek vagyunk. Ez tehát a létezés durva formája – vagyis a tudatlanságban való létezés. Illúzió. ''Māyā''. Amikor valaki azt hiszi magáról, hogy „én ez vagyok”, az illúzió. Az illúzió azt jelenti, hogy elfogadunk valamit: valami valóságként jelenik meg előttünk, mi pedig elfogadjuk azt.

Erre jó példa a sivatagi víz esete: a délibáb. Ott nincs víz, mégis... az állat sóvárog utána, és a víz nyomába ered a sivatagban. Ez a valóságban úgy történik, hogy a napsütés hatására tükröződés keletkezik, amely megjelenik a sivatagban. Talán láttatok már ilyet – nem itt, de Indiában mi többször is láttuk –, amikor a látvány pontosan olyan, mint egy hatalmas vízfelület, amely visszatükrözi a fényt.

Ezt nevezzük délibábnak. Nincs ott egyetlen csepp víz sem, ám a szomjas állat azt hiszi: „Ott víz van.” Beleveti magát a sivatagba, a víz pedig csak távolodik és távolodik; az állat fut utána, végül pedig elpusztul. Ilyen ez az illúzió is: „én ez a test vagyok”. Így hát az érzéki élvezetek hajszolásába merülünk. A test egyet jelent az érzékekkel. Ez tehát a délibáb, az illúzió – pontosan olyan, mint amikor az állat a víz után fut a sivatagban.

Még a yogarendszer – például a ''hatha-yoga'' – is erre az illúzióra épül. A gyakorlók különféle gyakorlatoknak vetik alá a testet, abban a hitben, hogy ezáltal lelkileg felemelkednek. Ám a ''Bhagavad-gītā'' már az elején kijelenti: nem vagy sem ez a test, sem ez az elme. Ez a ''Bhagavad-gītā'' kezdete, ez a lelki tudás ábécéje.

Aki nem tudja magáról, hogy „nem ez a test vagyok”, annak még a lelki birodalommal kapcsolatos alapvető ismerete (az ábécéje) sincsen meg. Aki a testbéli vagy elmebeli funkciókhoz vonzódik, az teljesen kívül esik a lelki látókörön; az ilyen embert azonnal elutasítják. Ez a próbatétel a ''Bhagavad-gītāban'' található. Szóval, ezek az emberek – az úgynevezett ''yogīk'' és az úgynevezett ''karmīk''... a „''karmī''” hétköznapi dolgozót jelent... azokat, akik autóval száguldoznak az utcán, ide-oda, és nagyon elfoglaltak. Értitek? Mik is ők? ''Karmīk''. A ''karmī'' azt jelenti, hogy az illető a testi tudatosság szintjén él. Azt hiszi, hogy az élet célja a test kényelme és az érzéki élvezetek hajszolása. Ez a ''karmī''.

Ha van egy szép lakásuk, csinos feleségük, jókora összeg a számlájukon és szép ruhájuk – ó, számukra ez a tökéletesség. Ennyi az egész. Ez a ''karmī''. A „''jñānī''” pedig azt jelenti, hogy az illető keresgél, vagy épp zavarodottság jellemzi. Vannak például olyan emberek az önök országában is, akik már eleget láttak az anyagi dolgokból és az anyagi boldogságból, vagy valami után kutatnak – bár tévesen. Ám az igazán értelmes emberek nem maradnak zavarodottak. Valójában látni akarják: „Mi is a valós helyzetem?” Őket nevezik ''jñānīnak'', tudással rendelkező embernek.

Tehát, a ''jñāna'', vagyis a tudás, a mentális síkon helyezkedik el, a ''karma'' pedig a testi síkon. Így aztán egyes emberek csoportja testi szinten tevékenykedik, mások pedig mentális szinten. Bármilyen vallást vagy az élet felemelését szolgáló módszert alkottunk is meg, azok két csoportba sorolhatók: mentális és testi vonatkozásúakba. Ennyi az egész. A ''Bhagavad-gītā'' viszont transzcendentális – nem a mentális, és nem a testi síkon helyezkedik el.

Ezért a ''Bhagavad-gītā'' utolsó utasítása a ''sarva-dharmān parityajya'' ([[HU/BG 18.66|BG 18.66]]). ''Dharma''... számos vallási elvet, megannyi kitalált lelki vagy anyagi életmódot hoztatok létre. Vannak, akik materialisták, mások pedig úgynevezett spiritualisták. ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondja, hogy fel kell hagynotok mindezzel a képtelenséggel – mind a mentális, mind a testi síkon. Transzcendentális szintre kell emelkednetek. És mi is ez a transzcendentális szint? Megérteni a kapcsolatotokat ''Kṛṣṇával''. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Olvasd.

'''Bhakta:''' „Ezt minden nagy tanító megerősíti, beleértve ''Śaṅkarát'' és ''Śrī Caitanya Mahāprabhut'' is. Indiában számos tekintélyes tudója él a védikus tudásnak, és gyakorlatilag mindannyian elfogadták ''Śrī Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként. Ezért kell elfogadnunk a ''Bhagavad-gītāt'' olyannak, amilyen: Isten Legfelsőbb Személyiségének útmutatásaként...”

'''Prabhupāda:''' És itt egy fontos tény. A minap séta közben láttam egy utazási iroda hirdetését: képek Indiáról – csodálatos föld. A csodálatos föld. Nos, megkérdeztem ''Kārttikeyát'': „Szóval, Indiát nagyon csodálatosnak tartják?” Azt felelte: „Igen.” Indiát mindenesetre továbbra is a lelki művelődés földjének tekintik.

Még egy kínai szerző is azt írta, hogy ha valaki tanulmányozni akarja a vallást, annak Indiába kell mennie. Ő pártatlan. Nem indiai, nem amerikai, és nem is más országból való; kínai. Kínát kommunista országnak tartják, ő mégis teljesen pártatlanul kijelentette: ha meg akarjuk tudni, mi a vallás, akkor Indiába kell mennünk.

India valójában a vallás földje, ''dharma-kṣetra'', még ha jelenleg le is hanyatlott. Ám az indiaiak – a hiteles vallásos emberek – körében két csoport létezik. A hiteles vallásos ember alatt azokat értjük, akik követik a védikus elveket; őket nevezzük hitelesnek. Ez volt a rendszer a letűnt korokban, sőt, még ezer évvel ezelőtt is. És ami a buddhista vallást illeti – amely szintén indiai eredetű –, maga Buddha is indiai volt. Ahogyan az Úr ''Caitanya'' Bengáliából indította el tanításainak terjesztését, úgy Buddha Bihárból tette ugyanezt; ő is indiai volt. Ám a hiányossága abban rejlett, hogy nem ismerte el a ''Védák'' tekintélyét, ezért filozófiáját ateizmusnak tekintették. Emiatt aztán ''Śaṅkarācārya'' az összes buddhistát kiűzte Indiából, így kénytelenek voltak Kínában, Japánban és Burmában – vagyis Indián kívül – keresni menedéket.

Szóval, a szigorú vallásos hívek – akik a ''Védákat'' követik – két csoportra oszlanak: az egyik csoportot ''Śaṅkarācārya'' vezeti, a másikat pedig a ''vaiṣṇavák'', vagyis általában ''Rāmānujācārya'', ''Madhvācārya'' vagy az Úr ''Caitanya''. Ők mindannyian ''vaiṣṇavák''. Mindkét csoport – a védikus elveket követve – elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ami az indiai tekintélyes személyiségeit illeti, nincs kétféle vélemény arról, hogy ''Kṛṣṇa'' Isten-e vagy sem.

Mindkét fél elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint a Legfelsőbb Személyiséget. Ami minket, ''vaiṣṇavákat'' illet, mi is elfogadjuk. Ebben semmi kétség. A ''vaiṣṇaváknak'' négy különböző irányzata létezik. Mindegyikük elfogadja ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Nyolc különböző – rendkívül tekintélyes és terjedelmes – magyarázat létezik a ''Śrīmad-Bhāgavatamhoz'' e ''vaiṣṇavák'' tollából, és mindegyikük elismeri ''Kṛṣṇát''.

Ami a másik tábort – a ''Śaṅkarācārya'' vezette impersonalistákat – illeti: ő maga is – aki hatalmas tudós volt – elfogadta ''Kṛṣṇát'' mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Azt mondja: ''sa bhagavān svayaṁ kṛṣṇa'' ([[HU/SB 1.3.28|SB 1.3.28]]) – vagyis: „Az Istenség Személyiségének fogalma: maga ''Kṛṣṇa''.” Mivel az emberek félreérthetnék a dolgot, ő kifejezetten megemlítette, hogy az a ''Kṛṣṇa'', aki ''Devakī'' és ''Vasudeva'' fiaként jelent meg.

Ez olyan, mint amikor az embernek meg kell adnia a személyazonossági adatait: ilyenkor meg kell adni az apa vagy a férj nevét. ''Śaṅkarācārya'' is ugyanezt az elvet követte. Azt mondta: „''Kṛṣṇa'', az a ''Kṛṣṇa'', aki... aki ''Devakī'' és ''Vasudeva'' fiaként jelent meg.” Tehát nincs kétféle vélemény. Nem merül fel, hogy „talán ez a ''Kṛṣṇa'', vagy esetleg egy másik ''Kṛṣṇa''”. Nem. Ez áll itt leírva. Igen. A ''Védák'' minden követője elismeri ''Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Ez tény.

Igen.

'''Bhakta:''' „A negyedik fejezetben az Úr elmondja ''Arjunának'', hogy a ''Bhagavad-gītā'' ''yoga-rendszerét'' először a Napistennek tanította. Az Áldott Úr így szólt: »Én ezt a mulandóság nélküli tudományt... a ''yoga'' mulandóság nélküli tudományát a Napistennek, ''Vivasvānnak'' tanítottam; ''Vivasvān'' pedig ''Manunak'', az emberiség ősatyjának adta tovább, ''Manu'' pedig ''Ikṣvākunak'' adta tovább. Így szállt alá ez a legfelsőbb tudomány a tanítványi láncolaton keresztül, és a szent királyok is így értették meg. Ám az idők folyamán ez a láncolat megszakadt, ezért úgy tűnik, mintha maga a tudomány veszett volna el.«”

'''Prabhupāda:''' A ''Bhagavad-gītā'' tanítása szerint a ''Bhagavad-gītā'' tudományát a tanítványi láncolaton keresztül kell elfogadni. Ez a módja bármely tudományos dolog elfogadásának. Vegyük például az anyagi tudományokat: tegyük fel, hogy orvossá vagy jogásszá szeretnél válni.

Tanulmányoznod kell a korábbi jogászok által írt törvénykönyveket és a bírósági ítéleteket. Aki áttanulmányozta a jogi vonatkozások korábbi feljegyzéseit, az a legjobb jogász. Hasonlóképpen, azt az orvost, aki tanulmányozta a korábbi könyveket, tudásanyagot és tapasztalatokat, tapasztalt orvosnak nevezik.

Ugyanez az elv érvényes a lelki tudásra is... nem lehet saját kútfőből lelki tudást kitalálni. Az ateizmus. Nem lehet vallási elveket kitalálni. Ez lehetetlen. A ''Védák'' ezt nem fogadják el. ''Dharmaṁ tu sākṣād bhagavat-praṇītam'' ([[HU/SB 6.3.19|SB 6.3.19]]). A ''dharma'' olyan szabályokat és előírásokat jelent, amelyeket Isten adott. Ezt mindenütt elfogadják. A Bibliában és a Koránban is. Isten törvényei. Nem lehet őket kitalálni. ''Kṛṣṇa'' tehát azt mondta, hogy a ''Bhagavad-gītā'' ezen elvét... manapság bárki és mindenki a saját szeszélye szerint magyarázza a ''Bhagavad-gītāt''.

Ez nem megengedett. Az nem a ''Bhagavad-gītā''. Ezt meg kell értenünk. ''Bhagavad-gītā'' nak csak azt tekintjük, amit a ''paramparā'' (tanítványi láncolat) rendszerén keresztül fogadtak el. Éppen ezt magyarázzuk.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' se nem volt nagy tudós, se nem volt ''vedāntista'', hanem kiváló harcos. Egy harcostól nem várják el, hogy tudós legyen; ''Arjunát'' tehát egyetlen tulajdonsága miatt választották ki arra, hogy megértse a ''Bhagavad-gītāt'': az Úr híve volt. Ez arra utal, hogy a ''Bhagavad-gītā'' kifejezetten az Úr hívei számára íródott.”

'''Prabhupāda:''' Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt a Maharishi ''yogīt'', aki szintén írt egy ''Bhagavad-gītāt''. De vajon milyen joga van ehhez? Semmilyen joga nincs ahhoz, hogy bármit is mondjon a ''Bhagavad-gītāról'', mivel nem hívő. A ''Bhagavad-gītāt'' ''Arjunának'' tanították. Ő nem volt sem ''yogī'', sem tudós, sem ''vedāntista'', sőt, még ''brāhmaṇa'' sem.

''Kṣatriya'' volt. Még csak nem is ''sannyāsī''; ''gṛhastha'' volt. Három felesége és számos gyermeke volt, ráadásul egy királyságért harcolt. Mi volt tehát az a tulajdonsága, ami miatt éppen neki tanították a ''Bhagavad-gītāt''?

Az, hogy hívő (bhakta) volt.

Az embereknek látniuk kell, hogyan kell elfogadni a ''Bhagavad-gītāt''. ''Kṛṣṇa'' a negyedik fejezetben külön megemlíti: „Hozzád beszélek. A tanítványi láncolat most megszakadt. Ezért újra elmondom neked a ''yoga'' ősi rendszerét, a ''Bhagavad-gītāt''.” „Miért éppen nekem, ''Kṛṣṇa''?” „Mert te az Én hívem vagy.” Ez volt a válasz.

Tehát, a ''Bhagavad-gītā'' megértésének egyetlen feltétele, hogy valaki ''Kṛṣṇa'' hívévé váljon; máskülönben ez lehetetlen. Egyszerűen tedd fel a kérdést bárkinek: „Nos, mit értesz meg a ''Bhagavad-gītāból''? Nem érted... nem vagy ''Kṛṣṇa'' híve. Hogyan érthetnéd meg a ''Bhagavad-gītāt''? Így csak beszélsz a ''Bhagavad-gītāról'', és becsapod az embereket.”

Gyűjtsd össze az országodban megjelent összes könyvet, és keress köztük akár egyetlen olyan embert is, aki ''Kṛṣṇa'' híve. Egyikük sem az. Akkor milyen felhatalmazása van arra, hogy a ''Bhagavad-gītāról'' írjon? Semmilyen ''yoga'' sincs hozzá. Ez egyszerűen csak beleavatkozás mások dolgába. Ostobaság. Értitek? Csak kérd számon őket: „Milyen jogod van ehhez?” Nincs hozzá joguk.

Ezek a gazemberek azt állítják, hogy mindenki Isten. De hogyan lehetnének így hívek? Vajon egy hívő azt mondja, hogy mindenki Isten? Ők azt mondják: „Isten egyetlen.” Hát nem? Meditáció útján pedig arra a felismerésre jutnak, hogy „Én Isten vagyok, te Isten vagy, a fivérem Isten, az apám Isten, ők mind Istenek, mindenki Isten.” Ennyi az egész. Ez folyik most. Mi véget akarunk vetni ennek a sok gazemberségnek. Ez a mi kihívásunk.

Lehet, hogy nincsenek sokan a követőink. Nem törődünk ezzel. Nem kérünk az ilyen ostoba követőkből, még ha ezrek lennének is. Mit kezdenénk velük? Ám, ha akár csak egyetlen embert is tökéletesen el tudunk juttatni a Kṛṣṇa-tudatig, ő hatalmas dolgokat vihet véghez a világban. Ez az elvünk. Nem kérünk az ostobaságból. Tehát, ez a ''Bhagavad-gītā'' megértésének alapelve.

Folytassd.

'''Bhakta:''' „Háromféle transzcendentalista létezik: a ''yogī'', az impersonalista és a bhakta, vagyis a hívő. ''Kṛṣṇa'' így szól ''Arjunához'': »Én téged a tanítványi láncolat első emberévé teszlek. A régi láncolat megszakadt. Szeretném helyreállítani azt a tanítási vonalat, amely a Napistentől származott. Ezért légy te a ''Bhagavad-gītā'' hiteles képviselője.«

A ''Bhagavad-gītā'' az Úr azon hívőjéhez szól, aki közvetlen, baráti kapcsolatban áll az Úrral. Ahhoz, hogy valaki megismerje a ''Bhagavad-gītāt'', olyanná kell válnia, mint ''Arjuna'': olyan hívővé, aki közvetlen kapcsolatban áll az Úrral. Ez hasznosabb, mint a ''yoga'' vagy az impersonalista filozófiai spekuláció. A hívő ötféleképpen állhat kapcsolatban az Úrral. Lehet passzív... passzív kapcsolata...”

'''Prabhupāda:''' Itt most az derül ki, ki is az odaadó hívő. Ez kerül kifejtésre.

Igen.

'''Bhakta:''' „Lehet passzív kapcsolata, lehet aktív kapcsolata. Harmadszor: baráti viszonyban lehet. Negyedszer: szülői kapcsolatban állhat. Ötödször pedig: az Úr szerelmeseként is viszonyulhat Hozzá. ''Arjuna'' olyan hívő volt, aki...”

'''Prabhupāda:''' A passzív kapcsolat lényege annak felismerése, hogy „Ó, mily hatalmas is Isten!” „Isten hatalmas.” Az embert lenyűgözi Isten nagysága. Ez a passzív kapcsolat: „Isten... Isten hatalmas.” Amikor ez a kapcsolat kissé elmélyül, a következő szakasz az, hogy: „Ha Isten ilyen hatalmas, miért ne szolgálnám Őt?” Ahogyan ahhoz is hozzászoktunk, hogy szolgálatot tegyünk valakinek, aki nálunk magasabb rendű.

Ez a természet törvénye. Vegyük például az állatokat: az állatok az embert szolgálják, mivel az ember magasabb rendű az állatnál. Hasonlóképpen, ha az egyik ember magasabb rangú a másiknál, az alacsonyabb rangú szolgálatot tesz a magasabb rangúnak. Ez a természet törvénye.

Tehát, amikor felmerül a gondolat: „Ha Isten ilyen hatalmas...” – és nem úgy, hogy „Isten hatalmas, ezért követeljünk Tőle dolgokat az érzéki élvezeteinkhez”... nem. Az igazi szeretet azt jelenti: „Isten hatalmas, Ő biztosít számunkra mindent, minden szükségletünket; miért ne szolgálnánk Őt?” Ez a tudatállapot a fejlődés része.

A fejlődés következő lépcsőfoka, amikor barátként szolgáljuk Istent – ahogyan azt ''Arjuna'' teszi. Aztán következik az a szint, amikor szülőként szolgáljuk Őt. Az Istent szolgáló odaadás legmagasabb szintje pedig a hitvesi szeretet. Különböző szakaszok léteznek tehát. Ezt fejtjük ki.

Folytasd.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' baráti kapcsolatban állt az Úrral; hívőként volt az Ő barátja. Ez a barátság különbözik a földi világ barátságaitól. Az ilyen fajta barátság transzcendentális. Mindenkinek van valamilyen kapcsolata az Úrral. Sajnos jelenlegi állapotunkban megfeledkeztünk erről az örök kötelékről. Ám az élőlények millióinak és millióinak mind megvan a maga sajátos kapcsolata Vele. A szolgálat folyamata révén az ember helyreállíthatja az Úrral való eredeti kapcsolatát. Nos...”

'''Prabhupāda:''' Ez a kapcsolat már eleve létezik. Mivel én örökkévaló vagyok, és Isten is örökkévaló, ezért az Istennel való kapcsolatom is örökkévaló. Ez a kapcsolat létező. Ám a fizikai test burka, illetve az anyagi energia hatása miatt megfeledkeztem róla. Ez a helyzetem. A feltételekhez kötött állapotban – ebben az anyagi élethelyzetben – az a helyzetünk, hogy... elfelejtettük az Istennel való kapcsolatunkat.

Ezért próbálunk megannyi kapcsolatot kialakítani ezzel az anyagi világgal. Kapcsolatot keresek valamilyen társadalmi réteggel, közösséggel, nemzettel, családdal vagy egyénekkel. Számtalan módon kutatom, hol is van a kapcsolatom, mivel elveszítettem Istennel való kapcsolatomat.

Ezért újra kell építenem, fel kell elevenítenem a ''Kṛṣṇával'' való régi kapcsolatomat. Ez a Kṛṣṇa-tudat. A Kṛṣṇa-tudat folyamata arról szól, hogy... olyan ez, mint amikor sötétben próbálod megtalálni a dolgaidat – mondjuk az órádat –, de nem találod. Hol ezt érinted meg, hol azt, de az igazi tárgyat nem találod meg. Így összezavarodsz és gyötrődsz.

Ám ha rátalálsz a Kṛṣṇa-tudatra, ezek a gyötrelmek megszűnnek. Ez csodálatos dolog. Visszaadjuk neked azt az elveszett kapcsolatot, amelyet életről életre tartó kutatással keresel. És közben össze vagy zavarodva. Fogadd el ezt! Boldog leszel. Megtalálod a kapcsolatodat – az örök kapcsolatot – ''Kṛṣṇával''.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' hívő volt, és baráti kapcsolatban állt a Legfelsőbb Úrral. Következésképpen a ''Bhagavad-gītāt'' neki magyarázta el. Érdemes megfigyelni, hogyan fogadta el azt. Erről a tizedik fejezet tesz említést. Miután meghallgatta a ''Bhagavad-gītāt'' az Úrtól, ''Arjuna'' mint a Legfelsőbb ''Brahmant'' fogadta el ''Kṛṣṇát''. Minden élőlény ''brahman'', azaz lélek, ám a legfelsőbb élőlény a Legfelsőbb ''Brahman''.”

'''Prabhupāda:''' Van még egy szempont: mindenki olvassa a ''Bhagavad-gītāt''. Egyértelműen le van írva, hogyan kell elfogadni a ''Bhagavad-gītāt''. A ''Bhagavad-gītāt'' ''Arjunának'' mondták el, és ''Arjuna'' saját felfogása szerint fogadta el – bármit is értett meg belőle.Ez is le van írva.

Ezért ''Arjuna'' helyzetébe kell helyeznünk magunkat, és úgy kell elfogadnunk az igazságot, ahogyan azt ''Arjuna'' közvetlenül megkapta. Ez a ''Bhagavad-gītā'' megértése. A tizedik fejezet írja le, hogyan fogadta el ''Arjuna'' a ''Bhagavad-gītāt'' és ''Kṛṣṇát''; ez ott kerül kifejtésre.

Igen.

'''Bhakta:''' „''Arjuna'' tisztának, minden anyagi szennyeződéstől mentesnek, a legfőbb élvezőnek, az elsődleges személynek, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, megszületetlennek és a legnagyobbnak fogadta el ''Kṛṣṇát''. Valaki mondhatná... mondhatná azt, hogy mivel ''Kṛṣṇa'' és ''Arjuna'' barátok voltak, ''Arjuna'' pusztán a barátjának mondta ezeket a dolgokat. Ám ''Arjuna'' megemlíti, hogy ''Kṛṣṇát'' nemcsak ő, hanem ''Nārada'', ''Vyāsa'' és számos más nagy személyiség is az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ismeri el.”

'''Prabhupāda:''' Tekintélyek. Nem azért fogadta el ''Kṛṣṇát'' az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, mert történetesen a közeli barátja volt, hanem mások tekintélye – valamint ''Kṛṣṇa'' kijelentései és az Ő teljes körű megértése – alapján. Nem vakon fogadta el Őt. Ez tehát a ''Bhagavad-gītā'' megértésének folyamata.

És bár ő maga teljesen megértette, mivel a jövőben sok gazember jelenik majd meg, aki azt hirdeti magáról, hogy „én is az Istenség megtestesülése vagyok”, ezért a tizenegyedik fejezetben ''Arjuna'' arra kérte ''Kṛṣṇát'': „Ha úgy gondolod, megmutathatnád nekem az egyetemes formádat.” Így, ha a jövőben mások valami csaló gazembert fogadnának el az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, próbára tehetnék az illetőt azáltal, hogy megnézik – úgy értem – az egyetemes formáját. Márpedig ki tudná megmutatni ezt az egyetemes formát ''Kṛṣṇán'' kívül?

Mi tehát a ''paramparā'' (tanítványi láncolat) rendszerében magyarázzuk a ''Bhagavad-gītāt'', ahogyan azt hiteles forrásokból hallottuk. Ez talán új dolog az önök országában, mivel minden kiadásban kitaláltak valamilyen elképzelést a ''Bhagavad-gītāról'', mi viszont úgy mutatjuk be a ''Bhagavad-gītāt'', ahogyan az valójában van. Ennyi az egész.

Nos, van kérdés?

'''Bhakta (2):''' Azt mondtad, Svami ''Prabhupāda'', hogy mindenkiben megvan a természetes vágy a ''Kṛṣṇával'' való kapcsolatra, de mivel...

'''Prabhupāda:''' Nem a vágy, hanem a kapcsolat (amely*) már eleve létezik.

'''Bhakta (2):''' Létezik.

'''Prabhupāda:''' Csak el van fedve. Ahogyan az apa és fiú közötti kapcsolat is adott; az már létezik. Lehet, hogy az illető elfelejtette. Lehet, hogy már nagyon-nagyon régen elhagytad az otthonodat, és nem tudod, ki az apád. De létezik egy apa. Ez tény. Senki sem mondhatja azt: „Nem. Én... én apa nélkül születtem.”

Senki sem mondhatja ezt. Mindenkinek van apja, legfeljebb elfelejtette őt. A Kṛṣṇa-tudat mozgalmának lényege pedig az, hogy kapcsolatban állunk a Legfelsőbb Úrral – csakhogy ezt a kapcsolatot jelenleg elfelejtettük.

Tehát, nem vágy kérdése a dolog; a kapcsolat már létezik. Nem azért leszel valakinek a fia, mert vágysz rá; már eleve az vagy. Egyszerűen csak nem tudsz róla. Hasonlóképpen, a ''Kṛṣṇával'' való kapcsolatod is létezik – mindannyiunké –, de én elfelejtettem, nem tudok róla. A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása feléleszti ezt a kapcsolatot, és feltárja, milyen módon kapcsolódsz ''Kṛṣṇához''. Nem arról van szó, hogy vágynod kellene rá. Nem. A kapcsolat már megvan. Csupán arra kell vágynod, hogyan éleszd fel – ennyi az egész. Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Ez nem mesterséges dolog. Nem olyan, mint amikor kapcsolatot létesítünk valakivel – például te vagy az apám, a feleségem vagy a férjem. Nem. Ez a kapcsolat már eleve létezik; egyszerűen csak fel kell fedeznünk. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már tökéletesek vagyunk a Kṛṣṇa-tudatban – ''brahma-bhūtaḥ prasannātmā na śocati'' ([[HU/BG 18.54|BG 18.54]]) –, amikor megszabadultunk minden anyagi szennyeződéstől, és tökéletesen elhelyezkedtünk az odaadó szolgálatban. Akkor azonnal kiderül: „Ó, kapcsolatban állsz ''Kṛṣṇával''.” Erre várni kell.

'''Vīrabhadra:''' Ki volt Jézus apja?

'''Prabhupāda:''' Hogyan?

'''Vīrabhadra:''' Ki volt Jézus apja?

'''Prabhupāda:''' Isten.

'''Vīrabhadra:''' Ó, valóban.

'''Prabhupāda:''' Ezt nem tudod? Hiszen ő mondta azt: „Isten fia vagyok.” Hogyhogy... Jézus apjáról kérdezel? Ezt nem tudod? Ő maga mondta, hogy „Isten fia vagyok”. Ezt nem tudod?

'''Vīrabhadra:''' Nos, nem igazán... (érthetetlen)... nem igazán... nem... nem gondoltam az Atyaistenre. De hát nem mindannyiunknak... ?

'''Prabhupāda:''' Mit is mondott?

'''Vīrabhadra:''' Nem vagyunk-e mindannyian Isten fiai?

'''Prabhupāda:''' De igen.

'''Bhakta (2):''' (a gyerekhez) Azt hiszed, hogy Jézus Krisztusnak kapcsolata volt Józseffel. József házasságban élt az anyjával, Máriával. És most azon gondolkodik, mi is az ő... milyen kapcsolata van Jézusnak Józseffel, hiszen Jézus Isten fia, József pedig kisgyermekkorától kezdve nevelte őt?

'''Prabhupāda:''' Igen. Ahogyan minden lelki lény Isten fia, de anyagi szempontból azt hisszük, hogy valaki... valaki az apánk. Ám az igazi apa Isten. Ez áll a ''Bhagavad-gītāban'':
:''sarva-yoniṣu kaunteya''
:''sambhavanti mūrtayaḥ yāḥ''
:''tāsāṁ mahad yonir brahma''
:''ahaṁ bīja-pradaḥ pitā''
([[HU/BG 14.4|BG 14.4]])

Ez a ''mahat-tattva'', ez az anyagi világ olyan, mint amikor megszületik egy gyermek: az apa adja a magot, az anya pedig kifejleszti a testet. A gyermek teste kifejlődik... valójában mindannyian az anyánktól kaptuk ezt a testet. Ezért érzünk természetes kötődést az anyánk iránt.

A gyermek elfelejtheti az apját, de az anyját nem. Az anyával való kapcsolat rendkívül bensőséges. Hasonlóképpen, ezt az anyagi testet az anyagi energiától kaptuk; ezért vagyunk annyira materialisták. Erre az országra, erre a közösségre, erre a családra gondolunk – minden anyagi jellegű –, mert ez a test anyagi. Ám ami a lelki önvalómat illeti, én a Legfelsőbb fia, illetve elválaszthatatlan parányi része vagyok.

Tehát, az anyagi természet az anya, Isten pedig az apa. Mi pedig számtalan formában – 8 400 000-féle formában – jelenünk meg. Aki megértette ezt az igazságot – hogy Isten az apa –, az már nem úgy tekint a dolgokra, hogy „ez macska”, „ez kutya”, „ez tehén”, „ez fekete”, „ez fehér”, „ez kínai”, „ez amerikai”. Nem. Ez az egyetemes testvériség: „Ó, ők a testvéreim.” ''Brahma-bhūtaḥ prasannātmā''.

Nincs többé ellenségeskedés. „Mindannyian a testvéreim.” ''Samaḥ sarveṣu bhūteṣu''. Mindenkire egyenlőként tekint, hiszen „ők lelki részek, apám elválaszthatatlan részei”. Ez a látásmód segíti az embert a Kṛṣṇa-tudatban való előrehaladásban. Ez a valóság. Ez a megvalósítás. Ez az egyetemes testvériség. Mindez maga a Kṛṣṇa-tudat.

'''Nara-Narayan:''' Milyen a hívek helyes viszonya ''Rādhāhoz'', ''Rādhikāhoz''?

'''Prabhupāda:''' ''Rādhārāṇī'' a ''daivī-māyā''. Ahogyan mi – anyagi, feltételekhez kötött életünkben – az anyagi energia hatása alatt állunk, ugyanúgy a felszabadult állapotunkban a lelki energia hatása alá kell kerülnünk. Ez a lelki energia pedig ''Rādhārāṇī''. Jelenleg az anyagi energia hatása alatt cselekszünk, mivel testünk anyagi energiából épül fel. Amikor azonban felszabadulunk, kifejlesztjük lelki energiából álló testünket. Ez a lelki energia maga ''Rādhārāṇī''.

Valamilyen energia irányítása alatt kell állnunk. Mi magunk is energia vagyunk; mégpedig határhelyzetű energia. A határhelyzetű energia azt jelenti, hogy állhatunk a lelki energia vagy az anyagi energia irányítása alatt – ez a mi határhelyzetünk. Ám amikor az anyagi energia irányítása alatt állunk, az egy bizonytalan állapot, a létért folytatott küzdelem.

Amikor viszont a lelki energia hatása alatt állunk, az a szabadság élete. ''Rādhārāṇī'' a lelki energia, ''Durgā'' vagy ''Kālī'' pedig az anyagi energia. Így hát a materialisták ''Durgāt'', ''Kālīt'' – az anyagi energiát, illetve annak különböző formáit – imádják.

Mindkét esetben... létezik egy szanszkrit szó: ''śakta''. A ''śakta'' szó a ''śakti'' szóból ered. A ''śakti'' jelentése: energia. Létezik tehát egy felosztás: azokat, akik a Legfelsőbbet anyaként imádják – mint például ''Kālī'' istennő tisztelői –, vagyis akik az Abszolútumot anyaként fogadják el, ''śaktáknak'' nevezik. A ''śakta''...

A ''vaiṣṇavák'' is ''śakták'', mivel ők is elfogadnak egy másik tiszta energiát – ''Kṛṣṇa'' személyes vagy belső energiáját. Ez is ''śakti''. A materialisták szintén elfogadnak egyfajta energiát. Az egyik energia – a lelki energia – a természetes állapotunkhoz tartozik, míg az anyagi energia... a rendellenes állapotunkhoz.

A Kṛṣṇa-tudat gyakorlása azt jelenti, hogy át kell helyezned magad ebből az anyagi energiából – vagyis ki kell lépned az anyagi energia uralma alól, és a lelki energia uralma alá kell kerülnöd. Ennyi az egész. Ez a lelki energia nem más, mint ''Rādhārāṇī''. Az ő uralma alá kell kerülnöd.

Hadd mondjak erre egy konkrét példát. Vegyünk egy embert, aki állampolgárként mindig a kormány fennhatósága alatt áll. Ha törvényszegővé válik, a büntetőjog hatálya alá kerül; ha pedig törvénytisztelő, akkor a polgári jog vonatkozik rá. Nem mondhatja azt, hogy „nem akarok a kormány törvényei szerint élni”. Muszáj neki. Ez a helyzete. Mesterségesen ugyan tagadhatja ezt, de végül kénytelen lesz alávetni magát.

Hasonlóképpen, a mi helyzetünk is az, hogy a Legfelsőbb Úr elválaszthatatlan részei vagyunk. És mint ilyen részeknek, szolgálatot kell végeznünk. Ha önként, szeretetből végzünk szolgálatot, az a lelki energia hatása. Ha viszont kényszer hatására vagyunk kötelesek szolgálni, az az anyagi energia. Az anyagi energiában kényszer alatt állunk. Ki akarna... tegyük fel, hogy amerikai vagy. Ha valaki megkérdezné: „Szeretnél a következő életedben kutya lenni?” Szeretnéd? Bárki is szeretné? Mit gondoltok? (nevetés) De a tettei alapján kénytelen lesz elfogadni a sorsát.

Nem mondhatja azt, hogy „Nem, nem. Nem tetszik nekem ez a létforma.” Nem. Kényszeríteni fogják. Ez az anyagi energia. Kényszer, akárcsak a büntetőjog esetében. „Börtönbe kell menned.” „Nem akarok.” Ó, de kényszeríteni fognak. „Miért nem akarod?” Azonnal letartóztatják. Megvan ehhez a kellő hatalom. Ott a rendőrség, a hadsereg, és még sok minden más. Nem mondhatsz nemet.

Tehát, az igazi intelligencia azt jelenti, hogy felismerem: szolgálnom kell. Jelenlegi anyagi állapotomban sok mindent szolgálok, különösen az érzékeimet. Így sem az érzékeim nem elégedettek, sem én magam nem vagyok az. Az emberek mégsem jutnak el ehhez a felismeréshez. Csak folytatják a ''carvita-carvaṇānām'' folyamatát – vagyis újra és újra megrágják azt, amit már egyszer megrágtak. Ugyanaz az érzékkielégítés, csak más formában. Színházban, színpadon, vagy... otthon, a klubban – mindenhol. Egyszerűen csak helyszínt váltunk, és próbálunk boldogok lenni. De hogyan lehetünk boldogok?

Az élvezetek már unalmassá váltak. Vajon másfajta érzéki élvezetet nyújt az otthoni környezet, mint a klub? Ez csupán képzelgés. „Menjünk a klubba, menjünk a színpadra, menjünk arra a floridai strandra, menjünk oda, nézzük meg a meztelen táncot, lássuk ezt, lássuk azt...” Ennyi az egész. Ám az alapvető törekvés ugyanaz: az érzékek kielégítése.

Csakhogy az illető nem elég bölcs ahhoz, hogy felismerje: „Oly sokféleképpen elégítettem már ki az érzékeimet. Oly sokféleképpen szolgáltam őket, mégsem vagyok elégedett, és az érzékeim sincsenek kielégülve.” Ezért az értelmes ember így vélekedik: „Nem az érzékeimet akarom többé kielégíteni, hanem ''Kṛṣṇát''.” Ez a Kṛṣṇa-tudat.

Így teljes elégedettségre lel. Ez önkéntes döntés. Ezt nevezzük meghódolásnak: „Életek sokaságán át próbáltam kielégíteni az érzékeim szeszélyeit. Frusztrált és zavarodott lettem. Hadd próbáljam meg ebben az életben ''Kṛṣṇa'' érzékeit kielégíteni.” Ennyi az egész. Hadd tegyek egy próbát legalább egy életen át, és lássam az eredményt.

A Kṛṣṇa-tudat mozgalmunk tehát arra kér mindenkit: tegyen egy próbát, legalább ebben az életben. Számtalan létformában kielégítetted már az érzékeidet, nemde? A kutyák is kielégítették az érzékeiket, a macskák is, a tigrisek is, a civilizált és a civilizálatlan emberek is, sőt, még a félistenek is – mindenki. Most ne a saját érzékeidet próbáld kielégíteni, hanem ''Kṛṣṇát''. Ennyi az egész.

Mivel pedig ''Kṛṣṇa'' tökéletes és teljes, ha Ő elégedett, a te érzékeid is automatikusan kielégülnek. Ezért ''Govinda'' a neve. ''Govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi''. A ''Govinda'' azt jelenti: aki kielégíti az érzékeket. Ne hidd, hogy az érzékeid kielégítetlenek maradnak. Teljes mértékben kielégülnek majd. Ez a Kṛṣṇa-tudat titka.

Nos, végezzünk ''saṅkīrtanát''. ''Hare''... (vége)

Category:HU/681118 - Lecke; Sri Sri Sad-goswami-astaka fesztivál - Los Angeles

2026-10-23T10:59:16Z

Istvan:

Category:HU/681118 - Lecke; Sri Sri Sad-goswami-astaka fesztivál - Los Angeles

2026-10-23T10:57:50Z

Istvan:

Category:HU/681118 - Lecke; Sri Sri Sad-goswami-astaka fesztivál - Los Angeles

2026-10-23T10:56:52Z

Istvan: